Györgyi Kálmán szerk: Magyar Iparművészet 16. évfolyam 1913
9. szám - Ács Lipót: A Nemzeti Múzeum néprajzi osztálya és művészeti kulturánk
358 v· • и • • и • ÁCS LIPÓT: A NEMZETI MÚZEUM NÉPRAJZI OSZTÁLYA ÉS MŰVÉSZETI KULTÚRÁNK. XIX. század művészetén végigtekintve, a különböző törekvések egész sorát látjuk. De különösen a múlt század 80-as évei óta kerültek felszínre minden téren oly törekvések, amelyek új kultúrát hirdetnek. S bár a művészi termelés minden ágában észlelhetünk változásokat, mégis a keresés, bizonytalanság, határozatlanság, sokszor formátlanság és színtelenség a képzőművészetekben a legszembeötlőbb. A különböző népek kultúrájának virágzó kora mindig olyan egységet, nemzeti jelleget mutat,amely ennek minden nyilvánulásában felismerhető. Kultúránkban ezt az egységet ma még nem látjuk. Kapkodás s bizonyos fokú ziláltság nyilvánul szellemi és gazdasági életünk minden részében. Igen természetes, hogy ily viszonyok között a művészet sem bírhat egységes, harmonikus jelleggel. A művészet küzd ugyan erősen különböző célokért, stílusért, csakhogy mindaddig nem juthat egységes új stílushoz, amíg a nemzet élete ellentmondó, határozatlan s az egyén lelki élete nyugtalan, békétlen, elégedetlen. A történelem tanítása szerint stílust csak harmonikus élet teremthet: a görög világ, az olasz reneszánsz. Minden keresés és fáradozás dacára egységes, nemzeti művészetről majd csak akkor beszélhetünk, ha a nép géniuszából fakadó egészséges, erős nemzeti kultúránk lesz. Az új törekvéseknek máris köszönhetjük az élet és a természet összefüggésének a megtalálását. Az utolsó évtizedek e téren óriási változást idéztek elő. A fiatal művésznövendék a természet kiapadhatatlan gazdag forrásából törekszik szomjúságát csillapítani. Technikailag és tartalmilag újszerűségre igyekeznek. E forradalmi törekvések a régi tradíciókat összetörve, sokszor persze a jót, a helyest sem kímélik. Az új irányzat egy másik rendkívül értékes mozzanata annak a felismerése, hogy csak az a művészet válhatik közkinccsé, amely a hazai talajban gyökeredzik, amelynek vérkeringése a nemzet életéből táplálkozik. Csak az ily módon kifejlesztett nemzeti művészet fogja fluidumként körülfolyni egész szellemi életünket, városainkat, házainkat, cselekedeteinket, ez fogja mindennapi életünket fényével beragyogni. A népi kultúra fejlesztésének azon végcélja, hogy a mindennapi életet megnemesítve, szükségessé teszi a legegyszerűbb tárgynak művészi kiképzését s ennek olcsó előállítását. Újszerű iparművészetünk, amely már annyi szép sikert aratott, népünk széles rétegeire eddig nem igen gyakorolt hatást, mert eddig nélkülözte a fenti sajátságokat. A nép széles rétegeinek ma is jobbára ízléstelen, művészietlen produktumok állnak rendelkezésére. A művészet az otthonban kezdődik. Csak az az ember, aki benső szükségből otthonát művészileg kiképzi,fogja ezt az érzést az utcára, a távoli környezetre is átvinni. Azért hangsúlyozzák az új művészet apostolai, hogy a legalacsonyabb néprétegeknek is művészi otthont kell teremteni. A legigénytelenebb háznak, lakásnak olcsó eszközökkel egységes, harmonikus művészi kiképzést kell adni. Hogy e kívánság nem utópia, mutatja a régi népművészet, amely nemcsak az esztétikai szükségletből és alkotásösztönből fakadt, hanem a nép gazdasági életéből sarjadt. Ezért törekedett elsősorban használati tárgyak teremtésére. Művészi tevékenységének középpontja a ház volt, mert a nép művészete lényegileg alkalmazott művészet lévén, természetszerűen a házban található használati tárgyain nyilvánul meg. Régi népművészetünk szépséges alkotásainak egy része a tudatlanság és nem bánomság miatt elveszett, egy másik, szerencsére elég nagy része, azonban lelkes gyűjtők és múzeumok birtokába jutott. A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztálya valóságos tárháza a magyar népi művészet legcsodásabb alkotásainak. Az itt összegyűjtött különböző tárgyak és eszközök a legvilágosabban szemléltetik mindazt, amit iparművészetünk szempontjából tudnunk szükséges. De különösen ki kell emelnünk azt a fontos körülményt, hogy • и • и • и • и • и •