Magyar Jogász, 1879 (4. évfolyam, 148-298. szám)
1879-07-01 / 148. szám
148. az. IV. évfolyam 1879. Budapest, kedd julius I. „! ^MAGYAR JOGÁSZ" ›, megjelent minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár: s Egész évre ... 15 írt. — Fél évre .... 7 „50 Negyed évre . . 4 „ — Egy hónapra. 1 „ 40 Hirdetések: ‚ Egy hatodhasábos petitisor egyszeri hirdetéséért 19 kr., kétszeri 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatásnál. A bélyegdij külön minden beigtatás után 30 kr. osztr. ért. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ES KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Szerkesztőség kiadóhivatal, Budapest, V. Józseffel 3. 87, hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési díjak, nemkülönben a beigtatandó hirdetmények is küldendők. Kéziratok csak ismert kezektől fogadtatnak el A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Követelheti-e a jelzálogos adós az általa kifizetett adósság s biztosítékainak engedményezését? Ezen kérdésre közönségesen a bécsi legfőbb szélőszéknek az ált. polg. törvk. 1358. és 1423. §§-aira alapított 5778/853. számi döntvénye nyomán igenlőleg szokás felelni és támogatják ezen nézetet hazánk nevezetesebb jogászai is. Ezen nézet pedig meggyőződésem szerint mégis merőben helytelen, következményeiben gyakran a legigazságtalanabb nemcsak, de egyenesen csalásra s mások jogainak kijátszására kaput is nyit, különösen egyetemleges jelzálogoknál. Vegyünk praktikus esetet. A. mint nagybirtokos, B. mint pénzes ember, jó barátok. A.-nak két birtoka van, az egyik X. 900,000 frt. értékű, a másik Y. 300.000 ft értékű, melyekre egyetemleges megterheltetés mellett B.-től 300,000 frtnyi kölcsönt vesz fel, úgy hogy ezen 300,000 ft.nyi kölcsönnek 1.200,000 frtnyi jelzálogi biztositéka van. Később A. az ő nagyobbik X. birtokát 1.000.000 írton eladja C.-nek, de daczára ennek, tökéletes rendezéséhez van még szüksége további 100.000 írtra, melyet B. barátjától azon argumentatio mellett a kisebb, 300.000 frtnyi értékű Y. birtokára kölcsönképen meg is kap, hogy — a telekk. rendelet 106. §-a szerint szabadságában állván a már is fenálló 300.000 frt. kölcsöntőkéjét az X. és Y. jelzálogok bármelyikéből kivenni, az első 300.000 frt busásan kikerül az 1.000.000 frton eladott X. főjelzálogból s az utóbbi 100.000 frtnyi kölcsön ismét tökéletesen biztos a 300.000 frtot érő Y. birtokon. Történik azonban, hogy ezen ügylet megkötése után egyszerre betoppan B.-hez a vevő és jelzálogos adós C. leteszi a 300.000 frtnyi kölcsöntőkét minden járulékával együtt s követeli B-n az engedményt minden zálog- és elsőbbségi joggal, amit a föntebbi nézet szerint B. adni köteles is volna. Erre C. saját X. birtokáról s jelzálogról törleszteti a 300,000 frtnyi kölcsön zálogjogát, ugyanezen 300,000 frt. s jár. fejében eladatja a jelzálogul fenmaradt 300,000 frt. értékű Y. birtokot, mely épen 300,000 frton elkel és a jóhiszemű hitelező B. 100,000 frtjával tökéletesen funduson kívül marad, habár 1.200,000 frtnyi jelzáloga volt összesen 400,000 frtnyi követelése fedezésére és pedig csakis azért, mert ezen manipuláczió mellett az egész 400,000 frtnyi kölcsön terhe a kisebb, csak 300,000 frtot érő Y birtokra, mint jelzálogra szoríttatott s a nagyobb X. birtok a jelzálogi teher alól tökéletesen elvonatott! Hogy ilyesmi a vevő és eladó összejátszása folytán is történhetnék, nagyon világos s ha ez törvényes jog volna, még csalást sem lehetne panaszolni. Ez azonban nem jogos s nem törvényes eljárás. B. jelzálogos hitelező ugyanis nem volt kötelezhető arra, hogy C.-nek, mint jelzálogos adósnak, engedmény útján átruházza az ez által kifizetett követelést az azt biztosító zálogosokkal együtt, mert neki elvitázhatlan joga volt ezen 300,000 írtját épen C. birtokán megvenni. A jelzálogos adós ugyanis ezen minőségében csakis azért fizet, hogy jelzálogát mentse meg az árveréstől, vagyis más szavakkal, ha a jelzálogos adós fizet, ő ezáltal csak jószerivel anticzipálja a jelzálogból való kényszerfizetést s ezen ily forma jelzálogbeli fizetés által csak az illető jelzálog tételének czélja éretik el, hogy t. i. abból történt, de facto a fizetés a jelzálognak személyes képviselője t. i. tulajdonosa által, miután a jelzálog, mint olyan soha sem fizethet, hanem mindig csakis annak tulajdonosa, akár szabad kézből, akár árverés útján vált legyen az a jelzálog tulajdonosává. De az ilyen, a jelzálog rendeltetése czéljából kifolyó fizetés csak nyugtatásra, nem pedig a követelés s az azt biztosító zálogjogok átruházására is kötelezheti a kifizetett hitelezőt. A jelzálogos adósnak ha és a mennyiben a jelzálog volt tulajdonosáért fizet, csakis az eladó ellen van regressusa az ált. polg. törvkv. 928. §-ának végmondata alapján és pedig az eladó azon vagyonára nézve, melyet az még a szavatosság érvényesítésekor el nem idegenített, mely elidegenített vagyonhoz a jelzálogi terhek is számítandók azon elv szerint: „bona non intelliguntur nisi deducto aere alieno.“ Minden más személy irányában „a jelzálogos adós maga lakolni köteles hanyagságáért“ az ált. polg. törvk. 443. §-a szerint „ nem lakolhatnak helyette a jelzálogilag biztosított hitelezők. A bekebelezett hitelezőknek joguk van követelni, hogy ha az egyetemleges jelzálogok bármelyike is rendeltetésének megfelelt és fizetett az ő tulajdonosa mint törvényes képviselője által — az így kifizetett adósság törlesztessék s ne nyerjen successive többszörös kielégítést egyszer az e£yik, másodszor a másik, harmadszor talán a harmadik stb. egyetemleges jelzálogból, ami mindig megtörténnék, valahányszor a fizető jelzálogos adós más tulajdonos kezén levő egyetemleges jelzálogot magára cedáltatna. Sajnosan tapasztaljuk pedig, hogy legutóbbi időben a nagytekintetű m. kir. ítélő tábla pláne ítéletileg kimondotta, hogy a jelzálogos adós csak a jelzálogilag biztosított követelés és ezt biztosító zálogjogok engedményezése mellett köteles tűrni, hogy jelzálogából a bekebelezett követelés behajtassák. Megjegyzem még végül, hogy a bécsi legfőbb ítélőszék is úgy tetszik utóbbi időben eltért azon fennérintett téves nézetétől, melyen a mi jogászaink is elindultak, mert 7506—874. számú ítéletének indokaiban határozottan kiemeli, hogy ez esetben a jelzálogos hitelező köteles átengedni a harmadik fizetőnek összes jogait és biztosítékait, mivel ezen harmadik személy sem mint személyes, sem mint jelzálogos adós nem jelentkezik. Dr. Mudron Mihály: Czikkező nézetét teljesen osztjuk az általa felhozott eset tekintetében. Annak, hogy maga a jelzálogos hitelező fizet, czélja egyedül a zálogjogok megszüntetése lehet. Egészen észszerűtlen ennélfogva engedményezésnek adni helyet, mert ez a zálogjogok czélbavett megszüntetése helyett épen azok további fennállását idézi elő. Eredménye annak, hogy a hitelező köteles a zálogjogot a fizető adósnak engedményezni, csakis visszásság lehet, minthogy saját tulajdonára biztosít a fizető adósnak zálogjogot. Összefügg egyébként a felvetett kérdés úgy az egyetemlegesség hatásaira vonatkozó s még mindig befejezetlen vitával, mint az osztrák polgári törvénykönyv amaz intézkedésével, mikép a zálogjog csak a törléssel s nem a hitelezőnek és adósnak egy személyben való egyesülésével szűnik meg. Különösen ez utóbbi elv nézetünk szerint igen káros; az egyetemlegesség eseteiben nevezetesen határtalan zavarra és a csalással szerfelett rokontermészetű üzelmekre ad okot és alkalmat. Ha a zálogjog a confusio folytán megszűnnék, nem merülhetnének fel a czikkező által említett esethez hasonló példák. Szerk. Budapest, június 30 A bécsi rendjelper pendantja gyanánt azt emlegetik nálunk, úgy a sajtó, mint félhivatalos és magánkörök, hogy az illető perben emlegetett Várady Gábor ellen a fenyítő eljárás meg fog indíttatni. Nem tudjuk, való-e a hír vagy sem. Annyi azonban kétségtelen, hogy Várady elítéltetését az államügyészség indítványa nem fogja eredményezhetni. Mert először is nem forog fenn csalás, miután dr. Richter kijelentette, hogy ő tévútra vezetve s ily módon károsítva nem lett, s hogy pénzét visszakapta. És másodszor, még ha volna is károsult, a csalás nem képez közbüntényt, hanem egyedül magánbüntényt és sem az osztrák büntető-törvénykönyvön nyugvó gyakorlatunk, sem az új büntető - törvénykönyv alapján hivataból, tehát a károsított fél indítványa nélkül nem üldözhető. Jelen esetben pedig nem emeltetett eddigelé magánvád. Az pedig, hogy valaki rendjelek szerzését, az uralkodó kegyének esetleg valódi érdemekkel nem bíró egyén számára való kieszközlését ígérte pénzért, büntethető cselekményt nem képez. Ha tehát Várady ellen valóban folyamatba is tétetnék a bűnvizsgálat és bűnper, ennek czélja nem Várady megbüntetése lehet, hanem egyedül az, hogy Várady Gábor majdan bírói ítélettel támogathatja az utókor előtt ártatlanságát. Azon kérdés felett való nyilatkozatra, hogy menynyire lesz Várady rehabilitálva a bíróságnak hasonló módon provokált s kétségtelenül büntethető tényállás nem létezését konstatáló ítélete által, nem tartjuk magunkat illetékeseknek. Annyit azonban már most is ki merünk mondani, hogy az uralkodó viszonyokat tekintve, nálunk oly rendkívül nagy szerepet játszik a nepotismus, még az erdók osztogatásánál sokkal fontosabb természetű ügyekben, minek például a kinevezések is, hogy nincs okunk megütközni a bécsi rendjelperen. Mert oda jutottunk nem csak nálunk, de Európaszerte, hogy tekintélyes befolyás s támogatás nélkül semmiben sem boldogulhat az ember. Néha egyszerű figyel-