Magyar Jogász, 1880 (5. évfolyam, 148-299. szám)
1880-07-01 / 148. szám
V. évfolyam 1880. 148. sz. Budapest, csütörtök julius I. ; Kiadó-hivatal: Budapest, F. József tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési dijak, nemkülönben a beiktatandó hirdet- mények is küldendők. Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat- | I Dak i -------------------t-gaa --------| „MAGYAR JOGÁSZ“ ^ / megjelen j minden nap, hétfőt kivéve. I Előfizetési ár : i| I Egész évre..........20 frt. — | I Fél évre...............10 „ — I Negyed évre.... 5 „ . Egy hónapra____ 7 „ 80 || Hirdetések: i| I Egy hatodhasábos petitsor egy I I szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer I I 16 kr., és többszöri hirdetéséért I I 13 kr., minden beigtatásnál A I bélyegdij külön minden beigtatás /* ip után 30 kr. osztr. ért. (a MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Szerkesztőség '' és A párviadalról. Ezen czikk azon módról szól, hogyan utasíthatja vissza a kihívott a kihívást a nélkül, hogy gyávának, vagy lovagiatlannak bélyegeztethetnék. A párbaj, jogi szempontból is, megtagadható, következő indokokból, mert a kihívó, mint rendesen ingerült, a vélt sértésben könnyen tévedhet, mert a kihívott nemcsak önmagának és esetleg családjának, hanem az egész társadalomnak van életével, melyhez a test épsége tartozik, lekötelezve; következésképen a kihívó, nincs jogosítva sem magát és még kevésbé ellenfelét a társadalomtól megfosztani, még csak rövid időre is, ami testcsonkítással is bekövetkezhetik, mert a kihívó a sértés valódisága esetén is csak elégtétel követelésére van jogosítva, nem pedig fegyverre való kihívásra, minthogy ezáltal jogosulatlan önbíráskodást gyakorolna. Ezen érvek a megbízottaknak vagy segédeknek is szólnak, azon hozzáadással, hogy utóbbiak erkölcsi lealáztatásuknak sőt esetleg jogos bántalmaztatásnak teszik ki magukat, amennyiben általuk a kihívás a kihívott lakásán történik, mert ily esetben és helyzetben a kihívott házi jogával is élve, a fenti indokokból a kihívókat, mint már a hatalmaskodás terére lépőket, tetszése szerint a házból kiutasíthatja, vagy pedig őket lealázva odautasíthatja, miszerint méltóztatnának előbb egy jogtudóssal, a sértés megtorlásának módjáról, úgy az önbíráskodás vagy hatalmaskodás következményeiről leckét venni; a kihívók pedig saját kompromissiójuk nélkül, a netán történt kiűzetésük vagy rendreutasíttatásuk végett a közönség előtt a kihívott ellen fel sem léphetnek, minthogy bátor fellépésük miatt még lovagiatlanoknak, sőt tudatlanoknak is bélyegeztethetnek és mert a kihívott nagy meggondolatlanságot és könnyelműséget árul el, ha a kihívókat a bűncselekmény terére követi. Sőt a kihívott épen azáltal tanúsít meghunyászkodást és gyávaságot, hogy a jogosulatlan botor kihívó önbíráskodó rendeletének engedve és megfelelve, a párbajhelyén megjelenik, feledvén azt, hogy ő csak a hatóság rendeletének köteles hódolni. Ha a felhívó elégtételt követel, nem lehet feltenni, hogy a felhívott, ha a sértés elkövetését elismeri, elégtételt adni vonakodjék, ha pedig azt el nem ismeri, a felhívó csak becsületbíróság megalakítását veheti igénybe, mihez a felhívott is hozzájárulni köteles. A becsületbíróság elsősorban csak arról határozhat, váljon követtetett-e el sértés vagy nem? ha igen, minő elégtétellel tartozik a sértő a sértettnek , de semmiesetre sem határozhat fegyveres elégtételre, mert tagjai beszerzőknek volnának tekintendők. A becsületbíróság tehát a sértőt csak arra ítélheti, hogy a sértettet vagy tanuk előtt, vagy a sajtóban kérlelje vagy kövesse meg vagy kérjen bocsánatot. Ezen határozattal mindkét fél megelégedni tartozik s amely fél abban megnyugodni nem akar, az mint lovagiatlan és jogtipró a közönség előtt megróható. Elég sajnos, hogy kultur és jogi államokban még elég egyén találkozik, kik, mint segédek vagy megbízottak, ingerült állapoton, tehát beszámíthatlan állapoton kívül mindjárt a fegyveres térre unszolnak és a következményeket szem elől tévesztik, mert nemcsak jogi felfogás hiányában szűkölködnek, hanem a társadalom iránti kötelezettségükről is megfeledkeznek. Azért utóbbiak lennének legszigorúbban büntetendők és akkor párbajok nagy ritkán történnének. Nagy-Kikindán, 1880. jan. hó 27. Pirovics Kálmán kir. tvszéki biró. A magyar büntető-törvénykönyv, mint az életbeléptetési törvény rendeli, a folyó év szeptember 1-én lépvén életbe, az igazságügyminiszterium kebelében már folyamatban vannak azon tetemes előmunkálatok, melyeket, hogy a codex alkalmazása zavartalanul történhessék, még az életbeléptetés előtt el kell végezni. Főleg vonatkoznak ezek a fogházak berendezésére, a járásbíróságok ügykörének beosztására s a szolgabirói és egyéb elsőfokú közigazgatási hatóságok eljárási és ügykörének szabályozására, ez utóbbiaknál a belügyminisztériummal egyetértésben. Az ezekre vonatkozó s a bíróságokhoz s törvényhatóságokhoz intézendő terjedelmes miniszteri rendeleteket, melyek a jövő hó közepén már meg fognak jelenni, elsősorban fogjuk közleni. A Tisza-kormány és az ügyvédi kar cím alatt czikket hoz az „Egyetértés“ mai száma, melyben kárhoztatólag szól a belügyminisztérium ama rendeletéről, mely szerint a közigazgatási ügyekben tett közbenjárásért a jogszaki képviselők részére dijak nem állapíthatók meg, mit czikkező nem annyira az ügyvédek, mint a felek érdekeire nézve tart károsnak s ebben igaza van, valamint abban is, amit teljesen méltányolnunk kell, hogy t. i. itt a feleknek komoly anyagi érdekeiről, az ügyvédi karnak pedig becsülete és tekintélyéről van szó s a kormánynak otromba intézkedése amott az anyagi érdeket, itt az erkölcsi méltóságot sérti. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy a szóban forgó rendeletet a belügyminisztérium az igazságügyérség véleményezése után bocsátotta ki s igy inkább az utóbbit terheli a felelősség a helytelen intézkedés miatt, melyeket azonban már annyira megszoktunk, hogy föl sem háborít. Arra nézve pedig, hogy a költségek, mely hatóság által állapitandók meg, rendelkezik az ügyvédi rendtartás, mely szerint úgy a peres, mint a peren kívüli eljárásokban az ügyvédi díjak megítélése a bíróságok részére van föntartva. Különben ezt az eljárást az „Egyetértés“ nem éretlen ostobaságnak tartja, hanem szerinte nem egyéb ez, mint Tisza Kálmánnak a tanult, értelmes emberek iránt táplált gyűlölete. A mint pártjából az országgyűlésen kiüldöz minden magasabb képzettséget és csakis a szavazni tudó üresfejűséget tartja meg ott, úgy üldözi a társadalomban is a bírói, az ügyvédi, a közjegyzői kart, átalában a magasabb intelligenciát. A bölcsek, a hazafiak azt tartják: elvész az a nép, mely tudomány nélkül való. Tisza K. azt tartja, hogy csak a butaság az, mely biztosítja az ő uralmát. Bizony el kell hinnünk, hogy igaza van. Az államtisztviselők szolgálati szabályzatuk megállapítása végett tegnap értekezletet tartottak Takácsy Józsefnél s főkép a következő pontok sürgetését fogják az orsz. tisztviselő-egyesület kebelében indítványozni: 1) Az állami tisztviselők kinevezése és alkalmazása, végzettsége és szakképzettsége. 2) A munkafelosztás kérdése. 3) Az államtisztviselői kötelmek és jogok. 4) Ügy-és hatáskörük szabályozása. 5) Az áthelyezések. 6) Fegyelmi eljárások, följelentések és minősítvényi táblázatok. 7) A fizetések szabályozása. 8) A nyugdíj-kérdés. Elég sajnos, hogy korszerű reformok, minő az államhivatalnokok pragmatikája is, nálunk roppant nehezen mennek. Ennek oka pedig abban rejlik, hogy a kormány némely helyes intézménynyel, melyhez az említett is tartozik, saját érdekeit, nem szereti koczkára tenni. A pragmatika mindenesetre némi gátat vetne az önkénykedésnek s ezért szorult egyes testület zöld asztalára. A pénzügyi közigazgatás körében fölmerült tömeges panaszok orvoslására, addig is, míg a közigazgatási bíróság intézménye felállítható lenne, a kormány az Egyetértés szerint bizonyos surrogat-intézményt szándékozik életbe léptetni, mely az egyes minisztériumok némely magas rangú tisztviselőiből alakítva, az elvi jelentőségű közigazgatási vitás kérdésekben mint legfőbb s mintegy közigazgatási bírói hatóság működnék. Ez irányban, mind a miniszterelnök, mind a pénzügyminiszter határozott ígéretet tettek a képviselőház pénzügyi bizottságában s mint értesülünk, ez intézmény, miként leendő felállítására s mily esetekre s mily hatáskörrel leendő kiterjesztésére a bel- és pénzügyminisztériumban megkezdettek a tanácskozások . Bizony bámulni való dolog, hogy a kormány a tiszta adminisztratív természetű választási ügyeket, mihez semmi jogi szakképzettség, hanem egyedül az adólajstrom megvizsgálása s holmi csekély mechanikus áttekintés és némi csekély számműveletek szükségesek, a legfelsőbb fórum elé terelte, míg ellenben most a tág jogi ismeretet és kiváló tanulmányt igénylő közigazg. bíráskodással, az alapos szakismeretet rendszerint nélkülöző miniszteri tisztviselőket óhajtja felruházni, kik még ezen felül, felesleges mondanunk, igen egyoldalúak, mi pedig a közigazg. bíráskodásnak egyik átka volna, különösen a mi viszonyaink közepette. Valóban nem vagyunk képesek felfogni a kormánynak minden alkalommal más-más irányt követő elveinek rugóit. Az állam által saját követelése fejében és annak erejéig megvett ingatlanért adott vételár elszámolása tárgyában a pénzügyminiszter 1880. évi 12.460/880. szám alatt a jószágigazgatóságok és főerdőhivatalokhoz a következő kör rendeletét intézte: Figyelmeztetnek az igazgatóságok, (hivatalok), hogy oly esetekben, midőn az állam valamely ingatlant saját követelése fejében és annak erejéig megvásárol, a kiutalványozandó összeg „birtokvétel“ czímén és pedig az előirányzat nélküli kiadások közt számolandó el. Az árverés befejezésével az államkincstárnak átadott vételárból elsősorban az árverési kiadások bélyeg, adó stb. felveendők, a fenmaradt öszszeg pedig a kincstári követelés törlesztésére fordítandó, amennyiben pedig a kincstári követelés ezen összeggel nem törlesztetnék s a hátralék más módon sem lenne behajtható, annak a nyilvántartásból leendő törlése iránt a szabályszerű eljárás megindítandó. Az állam tulajdonába átment ingatlan a megvásárlás napjától épen úgy kezelendő, mint a többi birtok, azért tehát ezen ingatlan ismét eladatásáig a törzskönyvben, csakhogy elkülönítve, nyilvántartandó, eladási ára pedig „birtokeladás“ czimén bevételben elszámolandó. Budapesten 1880. junius 21-én. Igazságügyi miseriák. Tekintetes szerkesztő úr! Habár becses lapja naponként tele van panaszokkal, azon bánásmód miatt, melyben az ügyvédek a bíróságok részéről részesülnek, mégis bátor vagyok a következő eset közlését kérni, azzal egyúttal a „Magyar Jogász“ 142. s 143. számaiban felszólaló B. jegyű kartársamat is megvigasztalni óhajtván „solemen est miseris, socies habuisse malorum.“ Én ugyanis Sch. B. nevében B. L. törvényszéki jegyzőt 350 frt kölcsöntőke iránt pereltem