Magyar Jövő, 1950. szeptember (49. évfolyam, 170-190. szám)
1950-09-01 / 170. szám
Entered *a Second Class Matter Seat 12. 1847 at the Post Office of Nt» York N V. ander the Act of vtarrh '»TV VOL XLIX ÉVFOLYAM No. 170 SZÁM SEPTEMBER 1, 1950 FRIDAY RÉTVÉGI SZÁM 10c - ■ ■ ■ 1 " Békét, nem atombombát Követeljük az atomfegyvereknek, mint a megfélemlítés és a tömegmészárlás eszközeinek törvényen kívül helyezését. Az a véleményünk, hogy amelyik kormány elsőnek használja az atomfegyvereket, bűnt követ el az emberiség ellen és háborús bűnösnek tekintendő. Ez a stockholmi békekérvény, írja alá. Az ön neve .................................................... Küldje be e cimre: Hungarian Peace Committee, 101 5th Ave., N. Y. C. Megegyezett a magyar kormány a katolikus püspöki karral Miért írtam alá a stockholmi felhívást? Írta: JEAN BOULIER ABBÉ (Boulier abbé, a párisi Katolikus Intézet keresztény nemzetközi tanszékének volt tanára, a Béke Hívei világbizottságának tagja alanti megrázó cikkét a “Les Lettres Francaises” című irodalmi hetilapban és a "Les Partisans de la Paix” című havi folyóiratban, a békemozgalom hivatalos lapjában jelentette meg.) Miért? Hogy megváltoztassak egy helyzetet, amely a keresztény számára elviselhetetlen. Aláírtam a stockholmi felhívást s biztos vagyok benne, hogy ezt sosem bánom meg. íme a következők miatt: A nemzetközi helyzet súlyos és napról-napra súlyosabbá válik. Vandenberg tábornok mondotta május 9-én Detroitban: “Az atombomba létezése az olyan ipari központokat, mint Detroit, a front vonalába helyezi. A nagy gyártelepek és ipari központok a legfontosabb célpontokká változtak. Ha az atombombákat használjuk, ezeket a célpontokat néhány órával a támadás megindulása után meg lehet semmisíteni.” Amit Vandenberg tábornok mondott Detroitban, azt mi elmondhatjuk Creusotról, Lotharingiáról, Boulogne-Billancourtról. Másrészről az Egyesült Államoknak támaszpontjaik vannak Angliában, Marokkóban (Port-Lyautey), Franciaországban (Istres). Ezeket a támaszpontokat atombombákat hordozó nagytávolságú bombázók számára építették. Az amerikai közvélemény nyíltan vitatja azt a kérdést, várjonvigyék-e az atombombákat ezekre a támaszpontokra, vagy hagyják azokat Amerikában. Június 6-án Paul Griffith, az amerikai nemzetvédelmi minisztérium titkára kijelentette, hogy 1947-ben azt tanácsolta Truman elnöknek, hogy dobasson le valahol egy atombombát figyelmeztetésképpen. Az atomhalál fenyeget tehát a konfliktus első óráitól kezdve. Ezt a visszataszító helyzetet meg kell változtatni. A stockholmi békefelhívás nem a kormányokhoz fordul, amelyek süketeknek mutatkoznak. A felhívás a néphez fordul, és a szuverén akarat előtt a kormányoknak meg kell hajolniuk. Vagy alávetik magukat, vagy szétvetik magukat. Ezért a stockholmi békefelhívás nem elvi nyilatkozat, hanem az akaratnak nyilatkozata, a világ népeinek elhatározása, hogy megmentik az emberiséget. Hatásos határozat ez, amelyet Franciaországban több millióan, az egész világon száz- és százmillióan írnak alá, és amely a kormányokat rákényszeríti arra, hogy ne játsszanak bújócskát és nem hagy számukra más választást, mint ezt, vagy visszautasítják a maguk részéről a felhívás aláírását és ezzel bevallják, hogy ennek a gonosz fegyvernek alkalmazását kívánják, vagy pedig aláírják és ha mégis alkalmaznák, már a háború kezdetekor kiteszik magukat annak, hogy felakasztják őket, amidőn a háború befejeződik. A stockholmi békefelhívás a népek felhívása a kormányaikhoz. Kell, hogy a kormányok kancelláriáik kettősen párnázott ajtói mögött is úgy hallják meg, mint a mennydörgést. Ezért kell, hogy milliók csatlakozzanak ehhez a felhíváshoz. És ezért csatlakozom én is. • Mit mond a stockholmi felhívás: “Követeljük az atomfegyver teljes betiltását, mint a népek tömeges kiirtásának fegyverét. Szigorú nemzetközi ellenőrzés bevezetését követeljük, hogy a betiltás alkalmazását biztosítsuk. Azt a kormányt, amely először használná bármely ország ellen is az atomfegyvert, úgy tekintjük, mint amely az emberiség ellen bűnt követ el és ezért háborús bűnösként kell vele el(Folytatás a 8-ik oldalon) BUDAPEST, augusztus 30. — A magyar népi demokrácia békés fejlődése új, fontos mérföldkövéhez érkezett el: létrejött a megegyezés a magyar kormány és a magyarországi katolikus püspöki kar között. A megállapodást a katolikus egyház nevében a Püspöki Kar írta alá. Mindszenty elítélése óta ez a magyar katolikus egyház legmagasabb egyházi hatósága. A magyar külügyminisztérium által nyilvánosságra hozott megállapodás fő pontjai: 1. A Püspöki Kar beleegyezik abba, hogy elismerik és támogatják, mint a magyar állam alattvalói, a Magyar Népi Demokrácia alkotmányát és államrendjét. 2. Intézkedni fognak a klérus azon tagjai ellen, akik a köztársaság, valamint annak építő munkája ellen tevékenykednek. 3. Elítélnek minden felforgató tevékenységet és nem fogják az egyházat államellenes politikai célokra használni. 4. Felszólítják a magyar katolikusokat, hogy vegyenek részt a magyar nép ama nagy munkájában, amely az ötéves terv keretében a nép életszínvonalát igyekszik felemelni. 5. Felszólítják a papságot, hogy ne ellenezze a földmivelő termelőszövetkezeti mozgalmat. 6. Támogatni fogják a békemozgalmat, elítélik a háborús uszítást és az atombombák használatát. Háborús bűnösnek tekintik azt a kormányt, amely elsőnek fogja használni az atombombát. A magyar kormány viszont beleegyezett abba, hogy: 1. Visszaad nyolc katolikus iskolát — hat fiú- és két leányiskolát — az egyháznak és engedélyezi a férfi és női szerzetesrendek tanító munkáját. 2. Garantálja a teljes vallásszabadságot. 3. Pénzbeli segélyben részesíti a katolikus egyházat 18 esztendeig. ügyünk, a dolgozó nép ügye, győzni fog! Írta: DEÁK ZOLTÁN Amióta a munka és a munkásság tiszteletére intézményesítették Amerikában Labor Day-t, a munka napját, soha nem ünnepelte az amerikai nép, az amerikai munkásság nagyobb válság, mérhetetlenebb veszedelmek, megpróbáltatások és kísértések közepette, mint 1950 század középi esztendejében. Hazánk hajójának irányítását azok az elemek ragadták kezükbe, akik halálos ellenségei az amerikai munkásságnak, a haladásnak, akik Wilson idejében intervenciós sereget küldtek az első szocialista állam megfojtására, akik Coolidge uralma alatt intervenciós sereget küldtek Nikaraguába, meggyilkolták Saccot és Vanzettit, akik Hoover ideje alatt rálőttek a bonuszt követelő veteránokra, akik Roosevelt ideje alatt vérengző mészárlást hajtottak végre a Carnegie Illinois sztrájkoló munkásai között, akik megfojttatták az embargóval a spanyol népköztársaságot, akik a háború alatt elszabotálták a második front megnyitását, akik Truman uralma alatt a háború után megsemmisítették Roosevelt minden intézkedését, hidegháborút indítva a Szovjetunió ellen és keblükre ölelve a népek minden ellenségét Caldarisztól és Csang Kaj-sektől kezdve Franco és Lyngman Rhee-ig, akik minden évben négerek tucatját lincseltetik, akik a Taft-Hartley törvényt tették törvénykönyveinkbe és akik most a Wood és McCarran-féle törvényekkel be akarják fejezni az amerikai nép politikai gúzsbakötését, hogy tárva-nyitva lehessen az út a nép teljes kizsákmányolásának bent és egy eszveszett atomháború megindítására kint. Ezek az elemek állnak ma az amerikai nemzet hajójának kormányrúdjánál. A világmunkásság legnyomorultabb árulóinak, a szociáldemokrata félrevezetők bomlasztó munkája következtében az amerikai munkásság döntő többsége még képtelen felmérni azt a szörnyű veszélyt, amelyet a wall streeti imperialisták politikája jelent számukra, habár a háborútól való rettegésnek és a béke kívánságának félreérthetetlen megnyilvánulásai vannak. • A Roosevelt elnök halálát követő öt esztendő alatt mélyreható történelmi változás ment végbe az egész világon és Amerika határain belül. Ezek a változások kölcsönösen hatottak egymásra. Amerikában az elmúlt öt esztendő folyamán egy hoszszú, évszázados társadalmi harc dőlt el — ideiglenesen. Akik hazánk történetét ismerik, azok tudják, hogy Jackson elnök ideje óta a nagyarányú iparosodás fejlődésére lépő ország dolgozó népe, a munkásság épp úgy, mint az egzisztenciájukban fenyegetett kisiparosság, szakadatlan, időnként elkeseredetté váló harcban állt a nagy ipari fejlődés pénzelőivel és uzsorásaival, az úgynevezett Wall Street-i érdekeltségekkel. E harc kimagasló állomásait jelezte az aboliciós, a populista, a századeleji szocialista a wilsoni u. n. új demokrácia, a La Folette féle első progresszív párti, a roosevelti reform és a jelenlegi progresszív munkásmozgalom. Az időközben imperialista fejlődés és hanyatlás mezejére lépett amerikai nagytőke parazita gazdálkodása a század húszas éveiben olyan gazdasági válságba zúdította az országot, amely alapjaiban rázta meg az amerikai tőkésrendszert. E roppant válságból Roosevelt mentette meg az amerikai kapitalizmust, aki a dolgozó osztályoknak nyújtott koncessziók révén a nemzeti jövedelem némileg igazsága(Folytatás a 10-ik oldalon)