Magyar Jövő, 1952. július (51. évfolyam, 102-119. szám)
1952-07-01 / 102. szám
2 MAGYAR JÖVŐ — HUNGARIAN DAILY JOURNAL July 1, 1952 M AGYAR JÖVÖ, Hungarian Daily Journal Published daily ex'cept Saturday, Sunday, Monday and certain legal holidays by tho Hungarian Daily Journal Association, Inc., 130 E. 16th Street, New York 3, N. Y. ‘Telephone ALgonquin 4-0397. Editor: Zoltán Deák, Manager: Alex Rosner Subscription rates: USA, Canada $9, one year, $3 half year, 53 three mo. — New York City $10 one year, $G half year, $4 three mo. Everywhere else: $12 one year, $7 half year, $4 three mo. A YALU VÍZERŐMŰVEINEK BOMBÁZÁSA A világ népei megütközéssel és megdöbbenéssel fogadták a legutolsó koreai eseményeket, a Yalu folyó erőműveinek bombázását, mivel a US légihaderő “ünnepelte” a koreai háború fennállásának második évfordulóját. Hogy a támadás milyen ellenszenvet és félelmet váltott ki a népek között, s arra jellemző Attlee és legújabban Nehru tiltakozása. Marc Clark tábornok, a UN haderő főparancsnoka, nyíl- j ván felsőbb washingtoni parancsra szövetségesei nem meg- kérdezése és tudomása nélkül elrendelte, hogy az egyesült U. S. légihaderő a háború legnagyobb bombatámadását intézze a mandzsúriai ipartelepeket villamossággal ellátó erőművek ellen. Vájjon mi áll ezen rendelet hátterében? Tekintsünk vissza a múltba. 1950 októberében MacAr- Shur elrendelte hírhedt offenzíváját, hogy elfoglalja ezeket a vízműveket, jóllehet előzőleg a kínai kormány figyelmeztette: meg fog tenni minden szükséges lépést nemzeti érdekeinek megvédésére a Yalu folyó mellett. A katonai vezetőknek pontos tudomása volt minden időben arról, hogy mennyire fontosak ezek az erőművek Kína számára , hogy nem fogja tétlenül nézni az ellenük irányuló támadást. 1950 novemberében Hanson Baldwin, a N. Y. Times katonai szakértője Tokióból táviratozott cikkében hangsúlyozta, hogy a kínai beavatkozás célja “a Yalu folyón lévő erőművek megvédése.” Ha figyelembe vesszük a múltban történteket, az erőművek bombázásának csupán egyetlen magyarázata lehet: a katonai vezetők olyan lépésre akarják kiprovokálni Kínát, mely lehetővé teszi, hogy teljesen megszakítsák a fegyverszüneti tárgyalást. Néhány héttel ezelőtt John Foster Dulles, a Wall Streetkülpolitikai ügyveleje és szószólója azt hangoztatta, hogy “a kommunizmus elzárása” helyett ezentúl “a támadás politikájába kell átmenni.” Ugyanaz a Dulles Koreában járt közvetlenül a háború megindulása előtt s most három héttel ezelőtt elhangzott szavait követte a bombatámadás. A katonai vezetőknek nem sikerült megszakítaniuk a fegyverszüneti tárgyalást azzal, hogy bedobták a hadifoglyok kérdését, megtagadva a nemzetközi egyezményhez való alkalmazkodást. A fegyverszüneti tárgyalás elhúzásával azt érték el, hogy még a szövetséges nyugateurópai országok népei és az amerikai nép is egyre nagyobb nyugtalansággal és bizalmatlansággal szemlélte lépéseiket. A katonai vezetők nem akarnak békét s a Yalu erőműveinek megtámadásával a békét akarják lehetetlenné tenni. Hogy ezután mi következik? Levett védelmi miniszter baljóslatú nyilatkozatában már bejelentette, hogy Clark főparancsnoknak, ha — szükségét látja, — jogában áll elrendelni Kína bombázását is, a szövetségesek megkérdezése nélkül. A koreai háború harmadik évébe lépett s ha a katonai vezetőkön múlik, a jövő évben negyedik évébe fog lépni, amit már be is ígért a U. S. News and World Report. A háborút csak az amerikai nép állíthatja meg s az amerikai népnek, a munkásságnak kell azt egységes követeléssel és akcióval megállítani. Mert a ma még Koreában folyó háborút a Wall Street mániákusai és katonai vezetőik holnap kiterjeszthetik az egész világra. MÉG EGY RENDŐRÁLLAMTÖRVÉNY (Folytatás az 1-ső oldalról) azzal, amire kezdettől fogva figyelmeztettük a magyar reakciósokat, hogy amikor uszítanak a baloldali munkások ellen, olyan tűzzel játszanak, amely őket is meg fogja égetni. E jóslatunk első része bekövetkezett. A McCarran szörnytörvény a legvadabb, legsovinisztább amerikai “fajvédők” törvénye, amely megvetéssel, ádáz dühvel sújt MINDEN bevándorlót, irányul minden Amerikába jönni szándékozó külföldi ellen. McCarran és a vele egykoron pendülő sovén amerikai fasiszták e törvénnyel nemcsak a progresszív amerikai polgárokra és bevándorlókra sújtottak le, de a szó legteljesebb értelmében szembeköpték azokat a reakciós nemzeti csoportokat, mint például a Magyar Szövetséget, vagy a Lengyel Nemzeti Kongresszust, amelyek vezetői a konc reményében együtt csaholtak velük a progresszív bevándoroltak ellen. Amikor Amerika népe tudatára ébred e törvény infamis mivoltának, lesz rá gondja, hogy visszavonják. Truman, aki szóbelileg elítélte, nem mozgósította még saját pártját sem annak megakadályozására. Most a népen a sor. Az őszi választásokon minden képviselőjelöltnek szint kell vallania, hogy hajlandó-e a törvény visszavonásáért harcolni. Ha Amerika népe akarja, a jövő ősszel vissza lehet lesz vonatni e törvényt még mielőtt méregfogait Amerika testébe márthatná. VISSZAPILLANTÁS A KOMAI HÁBORÚ 2 ÉVÉRE Két esztendővel ezelőtt, 1950 június 25-én robbant ki a koreai háború. Két év alatt 1952 június 25-ikéig egyedül az USA ezért a következő árat fizette: 1) Halottakban és sebesültekben hivatalos beismerés szerint 110 ezer volt a veszteséglista, több mint kétszerese az amerikai történelemben viselt háborúk és katonai expedíciók alatti összes emberveszteségnek, kivéve a polgárháborút és a két világháborút, írta a N. Y. Times június 22-én. 2) 15 billió dollárra rugó hadikiadás. 3) Az átlagcsalád számára elismert költségek: 25 százalékos személyes adó, 4 százalékkal lesülyedt életszínvonal, 13 százalékkal nagyobb drágaság (a munkaügyi minisztérium statisztikai hivatalának adatai szerint). 4) Nem lehet felbecsülni azt, amit az északi és déli , koreaiak vesztettek ember- életben és anyagi károkban. Múlt héten azonban a következő általános adatok voltak forgalomban: puskatűz, bombázás, benzingépes bombák, éhezés és nélkülözés következtében 5,000,000 emberélet. Az anyagi kár egy egész ország, amelynek annyi a lakossága, mint Spanyolországnak. Béke azonban még mindig nincs. Egy évvel ezelőtt 1951 június 25-én Jacob Malik, a NN szovjet fődelegátusa, kijelentette: "A szovjet népek meg vannak győződve, hogy a tárgyalásokat meg kellene kezdeni a hadviselő felek közt a tüzet szüntess-megálapodás és a fegyverszünet érdekében.” Ezután hamarosan megindultak a fegyverszüneti tárgyalások, de nem sok köszönet volt bennük. Az évforduló előtti héten még nyoma sem volt a békének. A tárgyalások azon a ponton akadtak el, hogy a USA ragaszkodott ahhoz a kikötéshez, hogy hadifoglyok csak az esetben adandók viszsza, ha maguk akarnak viszszatérni hazájukba. Amerikai közvetítők azt állítják, hogy 170 ezer fogoly közül 100 ezer nem akar hazamenni. Az északkoreaiak és kínaiak ezt a számadatot nevetségesnek mondták és azt a vádat emelték, hogy a hadifoglyok közt végzett rostálások okozták elsősorban a nyugtalanságot és a nyomában járó kegyetlen megtorlást a fogolytáborokban. Be-J leegyeztek azonban abba, hogy azok a hadifoglyok, akiknek otthona Dél-Koreában volt, maradjanak ott. Az évforduló előtti hét végén "meglepő” lépést tett Panmindzsánban az amerikai közvetítő, W. K. Harrison tábornok, azzal a kijelentéssel, hogy a Szovjetunió a második világháborúban pártfogolta az önkéntes hazatérés elvét. Két példát hozott fel (Sztálingrádot és Magyarországot), ahol a szovjet csapatok a bekerített tengelykatonák számára enyhe fegyverletételi feltételeket ajánlottak fel, köztük azt a lehetőséget, hogy nem fasiszta országokban maradhatnak. Minthogy nem volt szó tényleges hadifoglyokról, ez eseteknek semmi összefüggésük nincs a Koreában fennálló helyzettel, aminthogy nem volt válasz arra a teljesen jogos koreai álláspontra sem, hogy USA magatartása megszegi az 1925-ös, a hadifogoly-kicserélésre vonatkozó genfi egyezményt. Közben azonban fokozódott Washingtonszövetségesei körében a fegyverszüneti tárgyalások elakadása miatt keletkezett nyugtalanság. A londoni “Reynolds News” június 6-iki számában ez olvasható : “Az adatok tüzetes átvizsgálása azt mutatja, hogy az északkoreaiak engedményeket tettek és azon vannak, hogy a fegyverszüneti tárgyalásokat sikeresen befejezzék.” A ‘Newsweek” június 23- án ezt írta: “Némelyik kisebb országban nyugtalansággal nézik a fegyverszüneti tárgyalások elhúzódását és több UN-ország, amelynek csapatai vannak Koreában, így Franciaország is, puhatolódzó lépéseket tett csapatai visszavonására, de Washington szigorúan ragaszkodik ahhoz, hogy a szövetségeseknek öszsze kell fogniuk Koreában.” Ezek a nyugtalankodások Angliában nagyforrtosságú megnyilatkozásokhoz vezettek. Amint jelentettük már, az angol Labor Party parlamenti képviselői csaláson alapulónak tekintik a NN egész koreai akcióját. Aneurin Bevan a fegyverszüneti tárgyalások szándékos húzáshalasztásával vádolja a Pentagont és beismerte, hogy az angol munkásság kezdetben azért támogatta a koreai akciót, mert azt hitte, hogy az valóban a támadók ellen irányul. Sydney Silverman munkáspárti képviselő pedig azt a súlyos kijelentést tette, hogy a háború elindítására vonatkozó adatok nemcsak hogy hiányosak voltak, hanem azokat meg is hamisították, márpedig ő azért támogatta az akciót, mert hitt a csalárd adatok hitelességében. Az aztán, hogy az évforduló napján a Wall Street és Pentagon repülőgépei nagyméretű bombatámadást intéztek a falui vízművek ellen, anélkül, hogy erről a hadmozdulatról értesítették volna az angol kormányt, nagy visszatetszést keltett Angliában is, nemcsak a békevágyó amerikai és ázsiai népek között, mert emögött egy újabb világháború réme fenyeget. Hogy is állunk a 'kényszermunka’ kérdéssel Soha nem csináltunk titkot abból, hogy mi a véleményünk arról a Truman kormányról, amely ma a nácizmust szülő német nagytőkésekkel, japán imperialistákkal, Csang Kaj-sek, Lyngman Rhee és Franco féle fasiszta diktátorokkal szövetkezve folytat külpolitikát s melynek belpolitikája az amerikai szabadságjogokat 175 esztendő legnagyobb válságába hozta. De még e nem túlságosan hízelgő véleményünk ellenére is különös érzés fogott el bennünket, amidőn arról értesültünk, hogy a Truman kormány az ébredő vezér Eckhardt Tiborral és az antifasiszta Varga Bélával egy platformról vádolja a Szovjetuniót és a népi demokráciákat kényszermunka alkalmazásával. Valami nagyon nincs rendjén, amikor már az a helyzet, hogy az amerikai kormány egy eckhardt tibor vádjaira gyűjti a bizonyítékokat. Pedig pontosan ez történt. Követve Eckhardt felszólalását és hazug vádjait az Egyesült Nemzetek különleges bizottságában megjelent ott Dr. Kotsching US delegátus “22 kiló okmánnyal”, ahogy a N. Y. Times jelent, hogy alátámassza a vádakat a szovjet kényszermunka rendszerről. Mi volt e 22 kilónyi okmány között? Kiderül a Times jelentéséből, hogy a 22 kiló “vád” 18,000 Anders katona affidavitjét tartalmazza! Szóval Anders, a hírhedt lengyel fasiszta tábornok fasiszta martalócainak nyilatkozatai a bizonyítékok! De ez még nem minden! A 22 kilónyi “okirathalmaz” másik felét — a szovjet hadifogságból hazatért NÁCI katonák nyilatkozatai alkotják! Ezek elpanaszolták, hogy a “szovjet törvények kisebbnagyobb megsértése miatt” munkatáborban kellett dolgozniuk a Szovjetunióban töltött hadifogságuk egy bizonyos ideje alatt. Ezek a német katonák, akik Hitler barbár hadigépezetével törtek be a Szovjetunióba, gyilkoltak, romboltak, pusztítottak amerre csak mentek. Most pedig panaszkodnak és affidavitákat írnak arról, hogy mikor kihágást követtek el fogságuk alatt munkatáborokban kellett dolgozniuk. Szóval ezek a martarottok, akik Európa megszállt országaiban az ártatlan, védtelen polgárok, nők, gyermekek, aggok tízmillióit mészárolták le, most panaszt emelnek, hogy fogságuk ideje alatt bizonyos munkát kellett végezniök! És a Truman kormány delegátusa az ügyvédjük! Ha a nyugati országok nem tudnak különb bizonyítékot szerezni vádjaik alátámasztására, min az eckhardtos vargák, Anders pogromisták vagy náci katonák nyilatatai, akkor igen gyengén állhat a szénájuk.