Magyar Könyvszemle, 1990 (106. évfolyam, 1-4. szám)
TANULMÁNYOK - Gerics József–Ladányi Erzsébet: Szent István királlyá avatása és egyházszervezése Theotmar krónikájában 93
GERICS JÓZSEF- LADÁNYI ERZSÉBET Szent István királlyá avatása és egyházszervezése Theotmar krónikájában Törvénykönyvében Szent István királyunk ,,a kereszténység védőjének (defensor Christianitatis)" nevezi magát. Ennek európai keretbe illeszkedő, legjobb magyarázata az, hogy „minden király és szuverén fejedelem az egyház védelmezője belső ügyekben éppúgy, mint kifelé, mindegyiküket defensores ecclesiae-nek nevezik. A középkori császárságnak kizárólagosan sajátja volt a római egyház védőjének tiszte (defensio ecclesiae Romanae), s „mióta Nagy Károly császár lett, ez integráns és jellegzetes alkotóeleme a császári méltóságnak". A tisztség egyetemes fontossága Róma és a világ (az urbs és az orbis) régi viszonyának hasonlításával jellemezhető. A VII. Gergely pápa előtti kor fogalmai szerint valamely uralkodó önállóságának biztos jele az volt, ha országában ő az egyházak védője, kormányzója, a defensor ecclesiae vagy Christianitatis, azaz hazájában az a szerepe, mint a birodalomban a császárnak. Ezt arról lehetett világosan felismerni, hogy ő adományoz, illetve alapít püspökségeket, vagyis olyan cselekményeket visz véghez, mint amilyeneket a császár. A X1. század közepének megítélése szerint (ennek tanúja Brémai Ádám krónikája) Dánia I. Ottó császár főhatalma alá vetettségének (in sua ditione regnum Danicum tenuisse) fontos bizonyítéka az volt, hogy ott ő püspökségeket is alapított. A császár és a királyok egyházon belüli, említett hasonló pozíciójának történelmi oka kétségtelenül abban keresendő, hogy a nyugatrómai birodalom romjain az új hont foglaló barbár népek királyaik vezetésével katolizáltak, és valósították meg helyi egyházukat. Elméletileg és jogilag ennek a helyzetnek a következéseit a 829. évi párizsi zsinat vonta le. A zsinat szerint „tudjuk, hogy Isten szent egyházának . . . egész teste uralkodás dolgában két felséges személy közt oszlik meg, tudniillik a pap és a király közt (Principaliter. . . totius sanctae Dei. . .ecclesiae corpus in duas eximias personas, in sacerdotalem videlicet et regalem. . . divisum esse novimus)". Ezzel a meghatározással, amelyet számos zsinat ismételt, több évszázadra ZÁVODSZKY Levente: A Szent István, Szent László és Kálmán-korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai. Bp. 1904. 145. I. decretum 13. cikk. 2 Gerd TELLENBACH: Römischer und christlicher Reichsgedanke in der Liturgie des frühen Mittelalters. Heidelberg, 1934. 40, 4. 3 GERICS József: A Hartvik-legenda mintáiról és forrásairól. Magyar Könyvszemle 1981. 175—176. 4 Yves M. CONGAR: Die Lehre von der Kirche. Von Augustinus bis zum abendländischen Schisma. Übersetzung aus dem Französischen von Hans Sayer. Handbuch der Dogmengeschichte. Bd. III. Faszikel 3 c. Freiburg-Basel-Wien 1971. 28—29. GERICS József: A korai rendiség Európában és Magyarországon. Bp. 1987. 146. 1 Magyar Könyvszemle 1990/3—4