Magyar Könyvszemle, 2007 (123. évfolyam, 1-4. szám)

2007 / 4. szám - SZEMLE - Kilián István: Nagy Imre : Iskola és színház : A magyar iskolai komédia a XVIII. században és Csokonai vígjátékai. Bp. 2007

ható állapotba. Minden megjelent kötet erkölcsi elégtételt, sikert jelent a sajtó alá rendezőknek, Nagy Imre munkája azonban meghatványozza a kéziratkutatóban ezt a jó érzést, hiszen ő kí­vülről biztonságosabban határozza meg az isko­ladráma és Csokonai komédiái közötti kapcso­latot. Évek, évtizedek alatt elértük, hogy az iskolákat fenntartó felekezetek, s a katolikus szerzetes­­rendek színjátszását kis monográfiákban feldol­goztuk, bemutattuk, így megjelent a minorita, a ferences, a protestáns és a piarista színjátékról monografikus igénnyel megírt mű, s Nagy Imre most a szövegkötetekben napvilágot látott ko­médiák közötti összefüggést, hatást, ellenhatást vizsgálta meg, s erre is nyugodtan mondhatjuk, hogy tette ezt monografikus igénnyel, s dolgo­zatának minden tétele - szinte kivétel nélkül - minden tekintetben elfogadható. E dolgozat nyo­mán megszületett a 18. századi dráma és szín­háztörténeti monográfiák után a következő dolgo­zat, amely elsősorban a tematikai kapcsolatokra fekteti a fő hangsúlyt, így a régi magyar dráma­szöveg kutatásnak, kiadásnak volt, van és lesz értelme. Munkájának mérhetetlenül nagy anyaga ter­mészetesen nem lehet hiba nélkül, a recenzens­nek meg az a feladata, hogy a munkában a vé­letlenül vagy az ismerethiány miatt előkerült hibát megkeresse, tehát engedje meg a szerző azt, hogy néhány apróbb hibára felhívjuk szíves fi­gyelmét. Lábjegyzetei javarészt jól informálnak, s az olvasó könnyen utána tud nézni a hivatkozott műnek. Kétségtelen azonban, a szerzőnek gon­dolkodnia kellett volna azon, hogy a terjedelmes címeket, hogyan lehetett volna a lapalji jegyze­tekben lerövidítenie. A 178. lapon all. számú lábjegyzetben így idézi az alábbi művet: „Varga Imre: A magyarországi protestáns iskolai szín­játszás a kezdetektől 1800-ig. i. m., 10—11.” Ugyanezen a lapon a 12. számú lábjegyzetben ugyanezt még egyszer leírja természetesen más lapszámmal. A következő (179.) lapon ugyan­ezt a nevet és címet még egyszer leírja a 14. számú jegyzetben, majd még egy oldallal odébb ugyanezzel a címleírással találkozunk. Egy cím­leírás egy teljes sort vesz igénybe. Egyébként Varga Imre most idézett munkáját Nagy Imre könyvében 10 alkalommal idézi, mindig egy teljes sornyi terjedelemmel, s ehelyett csak ennyit kel­lett volna írnia: Varga 1995. és a lapszám. Za­varban akkor van az olvasó, ha egy bizonyos szerzőtől már több művet idézett a dolgozat írója, s ekkor nem tudni, hogy tulajdonképpen melyik műre gondol. Érthetőbb, kezelhetőbb, közérthe­tőbb lenne lábjegyzetelése ennek a kétségtelenül kiváló műnek, ha ismételt utalás esetén csak a szerző családnevét, a mű megjelenésének évét és a szükséges lapszámot adná meg. S a dolgo­zat legvégén pedig hozná a bibliográfiai tétel rövidített változatát, s közvetlenül utána feloldaná az összes bibliográfiai adat rövidítését. Ezzel a módszerrel nem kényszerítené az olvasót arra, hogy a lábjegyzetek miatt újból és újból vissza kelljen lapoznia, s feleslegesen nem ismételné egy-egy mű nagyon hosszú valamennyi bibliog­ráfiai adatát. A késő-középkori dráma magyarországi ere­detét a templomi liturgiában és az iskolai dek­­lamatív feladatokban kell keresni. A feladatokban szó előtt szánt szándékkal nem használtuk a ‘dec­lamatio’ szót, ennek a terminus technicusnak ugyanis a 17-18. századokban már sokkal szé­lesebb és konkrétabb a jelentéstartalma. Ez a szó az említett századokban jelenti az iskolai szó­noki produkciót. A tanulóknak ugyanis gyakor­lás végett minden évben többször bemutató dec­­lamatiót kellett tartaniuk. A középkorban azonban, s még a 17. században is találtam rá példát, a magister az érettebb tanulóknak egy thesis kifejtését adta feladatul, a másik tanulónak ezt a thesist cáfolnia kellett. így született számtalan ‘certamen’ vagy más műfaj­ néven ‘altercatio’, ‘vituperatio’, mint a bor és a víz vetélkedése, a böjt és a farsang vitája és a többi. Később ez két személyes ‘certamen’ több személyt szerepel­tető fiktív vitává fejlődött, így alakulhattak ki a nagypénteki misztériumjátékokban s így a csík­­somlyói passiókban is az égi per jelenetek, amelyekben egy teológiai tekintetben abszurd dolog lett a fiktív vita tárgya. Leküldje-e az Atya­isten a második isteni Személyt a földre, hogy az emberiséget a keresztfán vállalt halálával váltsa

Next