Magyar Közigazgatás, 1920 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1920-05-30 / 22. szám
-Jip i jJM üpi'iip mii, ..üfijTi—---------r nr~ ■ 22. szám. MAGYAR KÖZIGAZGATÁS 1920 május 30. A megszállott területekről menekült tisztviselők ügye. A menekültek ügyeinek ellátása a felmerülő szükséghez képest a szervezetek egész sorozatát hozta létre, amelyek nagy hozzáértéssel és szeretettel karolták fel a hajléktalanná vált tisztviselők és egyéb exisztenciák ügyes-bajos dolgát. Az Erdélyi Magyar Székely Szövetség, Felvidéki—Délvidéki Liga, Magyar Nemzeti Szövetség, Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája keretében alakult Menekültügyi Bizottság és a Menekülteket Védő Szövetség mind azt a nemes célt tűzték ki maguknak, hogy a menekülteken segítsenek. A segélyező akció elforgácsoltsága lehetetlenné tette azonban, hogy az egységes vezetés szempontjai kellőkép érvényesülhessenek és nyilván ennek felismerése késztette a kormányhatóságot arra, hogy az Országos Menekültügyi Hivatalt felállítsa, mint az összes menekültügyi kérdések intéző szervét, amelynek feladata az egyéb ily célú szerveket egészben vagy részben abszorbeálni. E hivatalt, a melléje szervezett Országos Menekültügyi Tanács van hivatva, mint konzultatív szerv, munkájában támogatni. A hivatal maga az adminisztrácionális ügyeket intézi és bár hatásköre még nincs teljesen meghatározva, a tisztviselőkre való vonatkozással azt talán egy részben negatív meghatározással olykér írhatjuk körül, hogy a tisztviselőkkel való rendelkezés jogát kivéve, úgyszólván az összes egyéb, különösen pedig charitatív tevékenység az ő feladata körébe tartozik. A tisztviselőkkel való rendelkezés jogát, amelynél az államigazgatás általános érdekei is a közrejátszanak, a ministériumok nem adhatják ki a kezükből. Az Országos Menekültügyi Hivatal a menekültügyeknek összes adminisztracionális teendőit fel fogja szívni. És itt különösen arra akarunk rámutatni, hogy mily célszerű volna, ha a menekültek részére történt gyűjtések a Menekültügyi Hivatalban összpontosíttatnának. Most, az a helyzet, hogy igen sokan gyűjtenek. A fent felsorolt szervezeteken kívül ugyrszólván az összes megszállott törvényhatóságok is gyűjtési akciókat indítottak meg. Pénz mindenhonnan igen szépen folyt be, de a gyűjtésnek elforgácsoltsága azt a veszélyt rejti magában, hogy a befolyó összegeket nem lehet helyesen elosztani. Itt is az egységes vezetés feltétlenül szükséges. Biztosítani kell azt, hogy a gyűjtött pénzt olykér használják fel, hogy az arra szorultakon a viszonyokhoz képest segítsenek. A menekülteken kölcsönökkel nem lehet segíteni és azt hiszem, hogy az adakozóknak is inkább az volt az intenciójuk, hogy adományaikat visszanem térítendő rögtöni segély gyanánt osszák ki. Mindenkép meg kell akadályozni azt, hogy a menekültek részére gyűjtött pénzből, amely bizonyára már sok százezerre rúg, pénzintézetek alakuljanak vagy tőkék képeztessenek. A menekült tisztviselők elhelyezésének kérdését nagy gonddal és talán az eddiginél több határozottsággal kell intéznünk. Ha a menekült tisztviselőket nem tudjuk úgy elhelyezni, hogy azok teljes munkaenergiájukat kifejtsék, akkor azok nemzeti veszedelemmé fognak válni, munkakedvtelenek és elégedetlenek lesznek és még a nem menekültekre is rossz hatást fognak gyakorolni. A megfelelő elhelyezésnek több előfeltétele van. Mindenekelőtt biztosítanunk kell az elhelyezendőknél egy bizonyos fokú, a viszonyokhoz mért állandóságot. Nem akarunk programmot adni, de ennek felállítása kétségtelenül elodázhatlan szükség. Ha megállapítottuk, hogy az egyes közszolgálati ágakban körülbelül mennyi menekült tisztviselőt tudunk elhelyezni, akkor a viszonyok kényszerítő erejénél fogva, az el nem helyezetteket illető gondoskodás, átszervezés nagy munkája önként fog a megoldás stádiumába jutni. E munkaerők megfelelő kihasználása nemcsak egyéni, hanem parancsoló országos érdek is. Mindenképpen arra kell törekednünk, hogy a menekült tisztviselőket saját jól felfogott érdekükben a miniszeriális hatóságok teljesen kezükben tartsák, figyelemmel természetesen azokra a lelki és anyagi körülményekre, amelyek helyzetüket kétségtelenül igen nehézzé és sanyarúvá teszik. A szorosan vett közigazgatási tisztviselőkre nézve, akik autonóm szervekből kerültek ki, meg kell teremteni azokat a szerveket, amelyek a fegyelmezés szempontjából szükségesek, az igazoló és fegyelmi hatóságokat. Sokan vannak, akik már csak nyugdíjellátásra emelnek igényt, idevonatkozólag is a szükséges rendezést nem nélkülözhetjük. A menekült tisztviselők, bármily nehéz helyzetbe sodorták az országot, kétségtelenül erkölcsi tőkétis jelentenek; minden erőnkből azon kell tehát lennünk, hogy helyes szervezéssel ezt a tőkét az országnak megtartsuk. Gyámpénztári kölcsönöknek az úgynevezett tanácsköztársaság alatt történt visszafizetése. Egyik árvaszék a belügyminiszertől aziránt kért útbaigazítást, hogy azoknak a gyámpénztári adósoknak részére, akik a tartozásaikat az úgynevezett tanácskormány idejében hamisított fehérpénzben fizették ki, a törlési nyilatkozat kiállítható-e ? Idevonatkozólag a belügyminister 17977/1920. B. M. sz. leiratában — az igazságügyminister meghallgatása után s annak véleményével megegyezőleg — a következőket jelentette ki: Annak a kérdésnek elbírálásánál, vajjon kiadható-e a törlési nyilatkozat azoknak a gyámpénztári adósoknak részére, akik az 1919. évi március hó 20. napja előtt keletkezett kölcsöntartozásaikat a tanácsköztársaság ideje alatt, illetőleg 1919. évi augusztus hó 15. napja előtt hamisított pénzjegyekben fizették vissza — döntő az akörülmény, joga volt-e az adósnak tartozását az említett időben teljesíteni? Ebből a szempontból pedig különbséget kell tenni egyrészt a határozatlan időre, másrészt a határozott időre nyújtott kölcsönök között. A határozatlan időre adott kölcsön adósa az általános jogelvek szerint — külön kikötés hiányában — bármikor, természetesen azonban a kikötött felmondási idő betartásával, jogosult a kapott kölcsönt visszafizetni. Ehhez képest, ha az ily kölcsön adósa tartozását 1919 augusztus hó 15. napja előtt, habár hamis pénzjegyekben visszafizette, ezt megtámadni nem lehet és az ily adós részére a törlési nyilatkozatot ki kell adni. Ezzel szemben a határozott időre szóló kölcsönök tekintetében irányadó az, hogy ezeknél, föltéve, hogy a kölcsön kamatozó, ami az itt szóba jöhető esetekben mindenkor fenforog — a lejárat időpontjának megállapítása nem csupán az adós, hanem a hitelező javára is szolgál. Ezért az ily kölcsönöknél ellenkező kikötés hiányában nincs joga az adósnak tartozását lejárat előtt visszafizetni. Ebből okszerűen következik az, hogy ha az adós a gyámpénztár által nyújtott oly kölcsönt, amelynek lejárata 1919 augusztus hó 15. napjában, vagy e nap utáni időpontban állapíttatott meg, 1919 augusztus hó 15. napja előtt hamis pénzjegyekben visszafizette, a hitelező jogosult az ily fizetést a visszafizetett összeg egyötödét meghaladó részében megtámadni és az adós köteles megfelelő pótfizetést teljesíteni. Mindaddig, amíg a pótfizetés meg nem történt, a törlési nyilatkozat kiállítása az adós részéről nem követelhető. Igaz ugyan, hogy az 5151/1919. M. E. számú rendelet a hitelező most említett jogát ahhoz a feltételhez köti, hogy a hamis bankjegyekben történt fizetést fentartással fogadta legyen el. Ámde azon köteles gondosságnál fogva, amellyel az árvaszékek a gyámoltak és gondnokoltak vagyonának csorbítatlan fentartása tekintetében eljárni kötelesek, a fentartást már ex lege hallgatólag megtörténtnek kell tekinteni, s ehhez képest a rendeletben megkívánt fentartás nem csupán abban az esetben állapítható meg, ha az kifejezett nyilatkozattal történt, hanem akkor is, ha a gyámpénztár az adóst a fizetés elfogadásáról nem értesítette, vagyis a hamis fehérpénzzel történt fizetést teljes összegű fizetésként nem nyugtázta. Ennek a kérdésnek eldöntése — hacsak e végből külön rendeletben kifejezett rendelkezés nem állapíttatik meg — a bíróság hatáskörébe fog tartozni. Akár kifejezetten, akár csak hallgatólag történt is az érintett fentartás, a törlési nyilatkozatot csak akkor kell kiadni, ha az adós előzően a megfelelő pótfizetést teljesítette. Az előadottakból végül önként következik az, hogy a határozott időre adott oly kölcsön adósa, amelynek lejárati ideje 1919. évi augusztus hó 15. napját megelőző időpontban állapíttatott meg, nem kötelezhető ilyen pótfizetésre, ha tartozását a lejárat időpontjában, habár hamisított pénzjegyekben fizette meg. (17.977/1920. B. M. sz.)