Magyar Közlöny, 1991. június-október (59-112. szám)

1991-06-03 / 59. szám

1094 1991/59. szám MAGYAR ÖZLÖNY jogi szempontot, ti. az állam kártalanítási kötelezettségét figyelmen kívül hagyták, másrészt, mert különböző indít­ványok folytán a tulajdonrendezésnek ezzel a vonatkozá­sával az Alkotmánybíróságnak foglalkoznia kellett, az Al­kotmánybíróságra hárult az a feladat, hogy a „tulajdonvi­szonyok rendezése” említett összefüggéseit alkotmányos­­sági szempontból értékelje, s a tulajdoni rendszerváltás koherens jogi megalapozását megkezdje. Erre az adott alkalmat, hogy a privatizálás, a reprivatizálás és a kártala­nítás problémája először elvi síkon, absztrakt alkotmá­nyértelmezésként került az Alkotmánybíróság elé, majd a kárpótlási törvény kapcsán módja nyílt további elvi állás­­foglalásra, s a jelen ügyben határoz a törvény egyes rendel­kezései alkotmányosságáról. Ezzel egyidejűleg vizsgált az Alkotmánybíróság több, 1948 és 1952 közötti államosítási jogszabályt. E körülmények folytán az Alkotmánybíróság saját határozatai által is következetességre késztetve, s ugyanakkor a napi politikától függetlenül reflektált alkot­mányossági szempontból a tulajdonrendezés eseményeire. A tulajdoni rendszerváltás így lépésről lépésre körvonala­zódó alkotmányos kerete az Alkotmánybíróságot is köti. Az Alkotmánybíróság eddigi fontosabb megállapításai a következők: 3.1. Az Alkotmánybíróság az 1. ABK-ban kimondta, hogy a személyeknek az Alkotmány 70/A § (1) bekezdése szerinti megkülönböztetését jelenti, tehát alkotmányelle­nes az, ha alkotmányos indok hiányában egyes személyek volt tulajdonát aszerint, hogy mi volt a tulajdon tárgya, reprivatizálják, másokét viszont nem. E határozatában az Alkotmánybíróság nem talált alkotmányos indokot arra, hogy a volt földtulajdonosok természetben visszakapják tulajdonukat, míg más korábbi tulajdonosok csupán rész­leges pénzbeli kárpótlásban részesülnek. A határozat indokolásában az Alkotmánybíróság az adott esetre alkalmazva igen részletesen kifejtette a pozitív diszkrimináció megengedhetőségének feltételeit. Ugyanebben az ügyben az Alkotmánybíróság az Alkot­mány 13. §-át értelmezve kimondta, hogy a Magyar Köz­társaság biztosítja a mezőgazdasági termelőszövetkezetek­nek a tulajdonukban lévő termőföldhöz való jogát is. Nincs tehát alkotmányos lehetőség arra, hogy a termelőszövet­kezetek földtulajdonát bár törvény rendelkezése alapján, de azonnali, teljes és feltétlen kártalanítás nélkül elvonják­­az adott esetben eredeti tulajdonosuk részére). 3.2. A 2. ABK-ban az Alkotmánybíróság már a kárpót­lási törvényjavaslat rendelkezései kapcsán felmerült lénye­gesebb alkotmányossági kérdésekben foglalt állást, anél­kül, hogy egyes rendelkezések alkotmányellenességéről döntött volna. Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy a repriva­tizációt elvető, s minden volt tulajdonosnak részleges va­gyoni kárpótlást nyújtó szabályozási koncepción belül a törvényhozó szabadsága a részletekben való megkülön­böztetésre igen nagy, mindenekelőtt azért, mert nem eleve jogosultakat különböztet meg. Ekkor a pozitív diszkrimi­náció elvi határain belül csak az követelhető meg, hogy a nem egyenlő kezelésnek ésszerű oka legyen, azaz ne minő­süljön önkényesnek. Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy elvileg és önma­gában nem alkotmányellenes az, ha a törvény a termőföld­nek, mint a kárpótlás korlátozottan rendelkezésre álló, és sajátos jogi helyzetű fedezetének elosztását a kárpótlás alapjául szolgáló egyéb vagyontól eltérően állapítja meg. A termelőszövetkezetekkel szemben a törvényben be­vezetendő vételi joggal kapcsolatban az Alkotmánybíróság kijelentette, hogy az nem az Alkotmány 13. § (2) bekezdése alá tartozó tulajdonelvonás, hanem a tulajdonjog olyan korlátozása, amelynek alkotmányosságát az Alkotmány 13. § (1) bekezdése és a 8. § (2) bekezdése szerint kell elbírálni. A vételi jog alkotmányosságát az Alkotmánybí­róság szerint a társadalmi tulajdon lebontása mint alkot­mányos feladat összefüggéseiben kell vizsgálni. Ezzel a követelménnyel kezdte meg az Alkotmánybíró­ság az arra vonatkozó elvi tételek kialakítását, hogy a rendszerváltás egyszeri, sajátos történelmi követelményei hogyan valósíthatók meg alkotmányosan, a jogfolytonos­ság alapján maradva. Az Alkotmánybíróság kimondta: nincs alkotmányos akadálya annak, hogy a tulajdoni rend­szert átalakító törvények a társadalmi tulajdon egykori létrehozásából származó terheket és az 1989. október 23-ai alkotm­ánymódosítás folytán esedékessé vált kötelezettsé­geket is elosszák azok között, akik a társadalmi tulajdont ingyenesen megszerzik. (Ilyen ingyenes szerzők lesznek pl. az önkormányzatok, illetve azok a tsz-tagok, akik között az új szövetkezeti törvény a tsz-tulajdont magántulajdon­ként fel fogja osztani. Szóba jöhető teher pl. az államosítási kártalanítás, vagy a szövetkezeti tulajdont gyarapító tulaj­donelvonások következményei.­ Az Alkotmánybíróság már fentebb idézett megállapítá­sa utalt arra, hogy a törvényhozó az állam kötelezettségeit a nováció mintájára megújíthatja, ezúton lehetővé téve a múlt rendszerből eredő kötelezettségeknek a fennálló jogi és gazdasági körülményekhez való alkalmazását és külö­nösen azt, hogy kizárja a régi jogcímekre való hivatkozást. 3.3. A 3. ABK alkotmányellenesnek minősítette és meg­semmisítette az 1948 és 1952 közötti államosítási jogsza­bályokat. Az Alkotmánybíróság függőben tartotta a kárta­lanítási rendelkezések elbírálását. Az indokolásban ki­mondta, hogy egyrészt az államosítási jogszabályokban kilátásba helyezett kártalanítási kötelezettségeket tovább­ra is fennállónak tekinti, másrészt elismeri az állam jogát e kötelezettségek megújítására, s ezzel összefüggésben — mivel a kártalanításról való döntést a kárpótlási törvény­­hozás megindulására tekintettel függesztette fel — nem zárta ki a kárpótlási törvénnyel nyújtott kárpótlások telje­sítésként való elismerését. Az állam kötelezettségeinek „megújítása” nem feltétel nélkül alkotmányos. Az államosításokért ígért, de elma­radt kártalanítások ügyében a nováció módszerének alkal­mazása azért engedhető meg, mert ha ezeket összességük­ben tekintjük, látható, hogy nem szokványos államosítások voltak, hanem a magántulajdon módszeres felszámolására.

Next