Magyar Krónika, 2015. július-december (2. évfolyam, 7-12. szám)
2015-09-01 / 9. szám
* Érdemes olykor elgondolkodni bizonyos megállapodott megállapításokon, hátha javításra szorulnak. Mikor Czuczor-Fogarasi-pártiként ezt írom, e jeles szótár esetleges hibáira is gondolok. * Két szavunknak testrész névként ősinek illik lennie. És ha így van, akkor volt ideje oldalági rokonokat nemzeni. Ám ha megnézzük szótárainkat, akkor ilyeneket alig találunk. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárának (TESz) kisöccsében, az Etimológiai szótárban (MetSz) ez áll: „Ősi, finnugor kori szó” - tehát kb. négy-, négy és fél ezer éves - „vö. vogul kit, osztják köt, tűrjön ki, cseremisz kit, finn kási (káté) ’kéz’. Ezek előzménye az azonos jelentésű finnugor *káte lehetett.” Tehát a frissebb és kisebb finnugor alapú szótárunk talált egy remek megtartású mai finn szót, s neki ennyi elég. Ahogy ma mondják, nem semmi, ha egy kicsi szó ennyi évezredet kibír karcolás nélkül. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a CzF. szerint a finnugor szavak második mássalhangzója, a tö „néha nyelvhegyi rokonaival úgy mint a d, cs, gy, sz, s betűkkel fölcseréltetik.” Tömze váltásra csak három példát tud: „rezzen, retten, tömöcsköl, tömöcsköl, zömök, tönkesz.” A MetSz. a szóbelseji tömző váltásra a fűz példáját hozza, a fűz esetében pedig a kezét... (Ezt a jelenséget nevezi Marácz László Hollandiában élő magyar nyelvész körkörös érvelésnek - circulus vitiosus.) Gondoljunk a kéz jelentés kapcsolataira. Az első, ami szemünkbe ötlik, a kéz fontossága. A Kossuthnak is tulajdonított mondás: „ipar nélkül a nemzet félkarú óriás”, jól példázza ezt. Fél karral Illusztráció Comenius: A látható világ című kötetéből, 1658 118