Magyar Kurir, 1790. január-június (4. évfolyam, 1-21. szám)
1790-05-04 / 20. szám
azok tudják, hogy, ha egy napot által éltem, én, anélkül, hogy arról ne elmélkedtem volna, miképpen szolgálhatnék én az én Hazámnak, azok tudják azt is , hogy vélt-e valaha eszem m ágában is másnak Országunkon kívül szolgálni. Végre bizonyságul hívom erre ezen Rendeknek Gyülekezetét, és ezen Királyi széket , a’ kinek lábai előtt mérász igazságokat és hazafiaijanitsokat teszek le. — „ Midőn a Köztársaságnak boldogságaiért szó vola, úgy vétetődött fel az én Projektumom, mint ha én ö Felségének ellene volnék; holott pedig kész lettem volna az ö szentséges személyének vagy az ő Királyi-székének jussai’ oltalmazásáért véremet ki ontani. De más alkalmatosságoknál sem láttak soha engemet , hogy én az irigyeknek a’ vagy a’ magános hasznom ösztönének alá adtam volna magamat. — ,, Már régotta érzem és mondom én azt, hogy egy szabad népnek bizni kell magához , mind addig, valamig ollyatén értzel bir, a mellyböl ekéjét és kard vasát készitheti. Hogy egy szabad nép, a’ mitsodás a Lengyel, szabad maradhasson, nem kívántatik attól egyébb, csak hogy akarjon. — A’ mi századunkban a’ leg hatalmasabb Auktor azt mondotta , hogy , a’ mint tudjátok , soha a’ Lengyel fém Oroszszá , sém Németté nem lehet ,, tehát én azt feleltem erre, hogy soha Lengyel ország sém az Oroszoknak , sém a’ Németeknek Járma alá nem vonattathatik. . ., Meg gyöződtetvén ezen igazság felöl, kötelezem én itten az Isten, a’ Felséges' Királyi-szék és az egész Nemzet előtt legszentebbül magamat, hogy soha magánosan uralkodót nem szolgálok, soha jobbágya nem leszek. Hogyha pedig az Eset, vagy talám a’ Nemzetiség’ bűnei a’ mi szabad országunkra az 5 veszedelmét rá vonták; hogy ha ekkor én olly boldogtalanná lennék, hogy abban el nem temettethetnék , sem azon Földet, mellyben születtem , véremmel megnem fedhetném; tehát esküszöm, hogy Hazamat el hagyom , gyermekeimet pedig a’ tengereken túl küldöm , hogy ott szabad levegőt szivitassanak , és a’