Magyar Lányok, 1922 (28. évfolyam, 1-36. szám)
1922-01-01 / 1. szám
Budapest, 1922. január 1. ELŐ FIZETÉSI ÁRA: Negyedévre .. 50 korona. Félévre .. 100 korona Jugoszláviában egész ívre 200 jugoszláv korona Romániában „ „ 80 lei Cseh-Szlovákiában „ „ 00 cseh korona SZERKESZTI: THTSEK ANNA XXVIII. évfolyam. 1. szám. MEGJELENIK MINDEN HÓ 10. ÉS 20-ÁN 4 !v ——----------------------mm. iOQDSnklPM joOGD^gl DO v i; 0 ■M fl odofeji oniaogpjh vCJlDdb&fij KÉPES LAP FIATAL LÁNYOK SZÁMÁRA m iSgSii 1 OCA^Ar'n | || KIS HERCEGNŐ. REGÉNY A MAGYAR LÁNYOK SZÁMÁRA. IRTA: ALTAY MARGIT. I. A tanitóék házában nagy volt az izgalom. A földesurért látni kívánták tanító mám kis anyátlan árváját, a tíz esztendős Ennnikét, és most Mari, a gazdasszony, meg maga a tanító úr is, azon volt, hogy a gyermek minél tetszetősebb külsővel, minél csinosabban kerüljön az uraság elé. — Aztán csókoljon kezet a méltóságos aszszonynak, lelkem — oktatta a kislányt Mari — mert, úgy hallom a kastélybeli cselédektől, azt nagyon megkívánja ám az a gőgös teremtés. — Mari! — utasította szigorúan rendre a fecsegő cselédet Falus uram, a tanító. — Mari, miért beszél ilyen oktalanságokat. A méltóságos asszony kedves és jó — fordult aztán gyermekéhez, végigcirógatva annak rózsás arcocskáját — és egyáltalában nem is kell neki kezet csókolnod. Sem neki, sem másnak. Apád sem tette soha. — Elég baj, — mormolta a cseléd halkan, ki elhalt asszonyától tudta, hogy jobbra hivatott gazdájából csak azért lett egyszerű falusi tanító, mert soha sem tudott derekat hajtani senki előtt, és mert inkább elvonult könyveivel egy egyszerű kis tanítói lakba, semhogy protekcióért futkosson, pártfogásért könyörögjön. Negyvenes években levő délceg férfiú volt, kire jobban illett a fekete szalonkabát, mint az ő állásában levőkön általában. Ur volt ő, ebben az egyszerű kis kertes házacskában is. Ur, tetőtőltalpig. Kedvteléseiben, életmódjában, szórakozásaiban. Könyvei jövedelméből, melyeket itt elvonultságában megirt — és amelyeket úgy küldött fel Pestre, hogy csak a kiadók tudták, ki e művek szerzője — egy kis jólétet tudott magának teremteni. Bársony házi kabátban ült dolgozó asztala mellett és Marinak, ha felszolgálta az ebédet, tiszta fehér kötőt kellett maga elé kötnie. Gyermekének Pestről hozatta a szép játékokat karácsonyra a fa alá és halvány szinti posztókból varratott számára ruhácskákat. Öt éves korában kezdte már oktatását és mert nem tarthatott melléje idegenből hozatott nevelőnőket, Emmikét ő maga tanította meg német szóra, franciára. Mari sokszor szánta a kis leányt, kit a tanító úr az ő nézete szerint «elkínozott azokkal a haszontalanságokkal». Órákig ott ült vele télen a kályha mellett, nyáron a nagy diófa alatt, aztán százszor is utána mondatta a kislánnyal ugyanazt, ami olyan furcsán hangzott Marinak a tanító úr szájából is. De Emmike elcsicseregte e zagyvaságokat kedves, vékony hangocskáján mosolygás és kacaj közepette, míg egy napon csak arra ébredt Mari, hogy a tanító úr és Emmike kifogtak rajta, és olyat beszélnek összevissza, amiből ő egy kukkot sem ért. És akkor Emmike könyveket kapott, melyekben Mari hiába lapozgatott. Értelmetlen ákom-bákom maradt volna az örökre számára, ha a kis lány meg nem könyörül rajta és esténként, mikor az ebédlő asztal felett lógó függőlámpa szelid fényt szórt a szobába, a kis lány maga mellé nem ülteti a hű cselédet és a nagy furcsa könyvben lévő, idegen betűket szép magyar szóra nem változtatja. Hej, de ismerős, de kedves, lett egyszerre az az idegen könyv Mari előtt! Ha a tanító úr átvonult a «könyvtárszobába» — ahogy szelid gúnnyal nevezte el szobáját, melyben íróasztala állott, könyvespolca és a pamlag, amelyen hált — és Mari egyedül maradt a kislánnyal, mindig előszedte a nagy könyvet, melyből csak Emmike segítségével tudott kiokosodni. A tanítót, mikor gyermekének át akarta