Magyar Lányok, 1928 (34. évfolyam, 1-36. szám)
1928-03-01 / 7. szám
104 — Képzelem! — gondolta Elli keserűen. — Hármast adott latinból nekem. Olyan boldog volt mostanáig s ettől kezdve szinte remegve gondolt a házasságára, különösen, mert úgy volt, hogy egy házban fognak lakni. S eljött a nap, amikor Jenő elvitte őt az édesanyjához látogatóba. Karóim néni megölelte, megcsókolta s ezt súgta a fülébe: — Most majd megláthatod, kicsim, van-e szive a szörnyű Karolin néninek. * Magda, aki éppen a negyedik fiacskája nadrágjaim varrta a gombot, csomagot kapott Pestről. — Csokoládé! — mormogta. — Ki küldhet nekem csokoládét? Fogalmam sincs! Fejcsóválva vette át a csomagot, míg a négy fiú örömujjongással táncolt körülötte, sejtették, hogy végeredményben nekik lesz hasznuk a dologból. A csokoládés csomag tetején egy levél feküdt. — Édes Magdim! — olvasta csodálkozva az asszony. — Ezer esztendeje, vagy legalább tíz, hogy nem hallottunk egymásról, de most végre megtudtam a címedet s küldöm régi tartozásomat. Emlékszel, te mindig mondtad, hogy Karolin néninek van szive, én pedig tagadtam? Édes fiam, Karolin néni nyolc esztendő óta az anyósom és mondhatom neked, hogy igenis van szive s nagyon szeretem őt. Itt küldöm neked a csokoládét, amit megnyertél a fogadásoddal. Sokszor csókol a régi szeretettel: Elli. U. i. Remélem, te is körmölsz nekem s ezentúl többet hallunk egymásról. * . . . így kaptak a Novák-gyerekek egy kiló csokoládét. Kosáryné Réz Lola: Színház, Csathó Kálmán színműve: Lilla, a Nemzeti Színházban. Végre ismét írhatunk egy színdarabról és ajánlhatjuk olvasóinknak, aki csak teheti, nézze meg. Sajnos, hogy a budapesti színházak oly ritkán adnak alkalmat erre a serdülő fiatalságnak! Valósággal fehér holló számban megy mostanában az a színdarab, amelyhez fiatal leányokat nyugodtan elvihet az édesanyjuk. De Glatkó Kálmán nemesveretű, magyar levegőjű színművét, Csokonai Vitési Mihály és Lilla édes-bús szerelmi történetét és megelevenítését a Nemzeti Színház színpadán áhitatos érdeklődéssel kísérhetik figyelemmel fiatal leányok éppen úgy, mint a felnőttek is. Glatkó Kálmán, a vérbeli színpadi író szerencsés ösztönével oldotta meg nehéz feladatát: miként lehet egy alapjában véve szűkre szabott, mindennapi kis témából meleg, finom és hatásos színdarabot írni. Bensőséges közvetlenséggel eleveníti meg a halk tragédiát: a kóborló költő s a gazdag Vajda Julianna szerelmének történetét. A délibábot űző, álmokat kergető Csokonai Vitéz Mihály mecénás hajszolása közben elvetődik Komáromba s a poétalelkű, verselgető Bédiné nemzetes asszony házában, a komáromi tudós társaság ott összeverődő körében meglátja Vajda Juliannát, akibe egyszerre beleszeret. A leányka hiúságának hizeleg a hírneves poéta lángra lobbanása s ő is megkedveli, Bédiné melegen ápolja a szeme előtt kifejlődő érzéseket. De az álmodó lelkű poétánál sokkal józanabbul gondolkodó leányka csakhamar belátja, hogy Csokonai nem neki való élettárs, nem komoly, megbízható férfi, csak egy ábrándozó poéta. Megérzi, hogy igaza lesz a kezére áhítozó, meglett korú, módos Lévai Istvánnak, a Dunán sok hajót úsztató kvesztornak, hogy Csokonai Vitéz Mihály élete fogytáig kóborló költő marad. . . És anyja reális szavára hajtva, a költő távollétében Lilla igent mond a gazdag kvesztornak ... A harmadik felvonás, a borús, végső akkord, talán a legszebb. Bédiné valahogy mégis össze akarja hozni egymással Lévai Istvánnét — Lillát — a kétségbeesett poétával. De az asszony leküzdi újra ébredező szerelmét, megtagadja magában Lillát s örökre elutasítja a debreceni poétát. És Csokonai Vitéz Mihály kitántorog a havas komáromi éjszakába, a kóborlás göröngyös országútiéra, ahol az élet könyörtelen gerundiuma űzi, üti, hajszolja tovább. . . tovább ... és «bájoló, lágy trillák, tarka képzetek. . . Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek!»... A Nemzeti Színház kitűnő előadása méltó keretet adott a kitűnő darabnak. Jól esett a Nemzeti színpadára illő, tiszta magyarsággal zengő dikciót hallani. A korhűség, a lelkünkhöz oly közel álló régi magyar környezet, a tiszta magyar levegő úgy áradt le a színpadról, mint a levendulaillat régi udvarházak bolthajtásos hús szobáiból. A finom és gondos miliőrajz, a kor levegőjének megéreztetése s az epizód figurák változatos, kitűnően jellemzett sora kiválóan alkalmas keretet alkotott. A színészek lelkesen, művészkészségük teljesre fokozásával igyekeztek a kiváló író művének minden szépségét, mélységét és magyarságát felszínre hozni, megéreztetni, megeleveníteni. Bajor Gizi, mint Lilla igazi feledhetetlen művészi élményt nyújtott, Pettin Attila Csokonaija a szerelmes poétalélek szerepében sok finoman megrajzolt vonást mutatott, Cs. Aczél Ilona pedig versifikáló, fellengősen poétizáló, főkötőkészítő Bédiné nagyasszonyt meleg magyar derűvel teremtette igazi kedves alakká. Az epizód alakok lelkes, gondos játéka a legapróbb részleteiben is tökéletessé tette az előadást, Csortos Lévai Istvánja és Vaszary Piroska német keresztmamája pedig egyszerűen remeke a kabinet-alakításnak. T. Előfizetett már a «Százszorszép Könyvek»-re?