Magyar Lányok, 1935-1936 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1935-10-01 / 1. szám
ilyet nem hallottam — mondta Évi. — Én nekem a másik új csemete, Láng Terka még jobban tetszik, borzasztó komoly és szomorú, de ki tudja, hátha megvan erre minden oka . . — Emlékszel, hogy tavaly még én is milyen vad voltam, amíg nem estem át a háromnapos kínzáson, a Bodnár-heccen és amíg az a drága Erzsi néni nem vett osztályfőnöknői védőszárnya alá? . . . Láng Terkának sincs könnyű dolga közöttünk, mert mi már régen összeszoktunk, ismerjük az egymás jó és rossz tulajdonságait és számolunk velük. De az új lányok sohasem tudhatják, hogy kivel beszélnek . . . — No egy hónap múlva, a karácsonyi szünidőben már majd ők is elkészítik az osztály jellemrajzát, ahogy mi is megcsináltuk a múltkor Boriséknál.. . Te, az micsoda finom mulatság volt... De nem szeretném, ha a lányok megtudnák, miket mondtunk róluk . . . Nem tudod, kinél maradt az az ív, amelyre mindent felírtunk? — Azt hiszem, Zsuzsi vitte el. Mi négyen igazán megbízhatunk egymásban ... Különben is írógépen írtuk a kritikánkat... Nézd, Boris integet a villamosból, fölfedezett bennünket. . . Ők is integettek, mentek Emmi otthona felé. Még mindig Igazéknál, Katalin néninél lakott. Négy tanítványa volt. A két «új lány» eközben szintén az osztály jellemrajzán dolgozott; nem vártak ezzel a karácsonyi szünidőig... —• Sajnálom, hogy nem barátkoztam meg veled hamarabb — mondta Láng Terka. — Egészen kedves gyerek vagy. És ha már közös a sorsunk, legalább tartsunk össze. Azt hiszem, Erzsi néni azért ültetett bennünket tegnap egymás mellé, hogy segítsünk egymáson . . . — Tudod, itt volt most Budapesten két napra az édesanyám és látta, hogy sápadt vagyok, hallotta, hogy sokat sírok és végül elmondtam neki, milyen indokok a lányok az osztályban és hogy szeretnék vele hazautazni. Azt mondtam, lemondok az érettségiről, dolgozom majd apám szövőgyárában, — de engedjék, hogy hazamenjek. És erre anyu elment Erzsi nénihez és azt hiszem, ezért ültettek egymás mellé ... — Te csacsi, látszik, hogy most jársz először iskolába... Én sem jártam ide azelőtt, hanem a gazdaságunkhoz közel eső város fiúgimnáziumába — de bizony én nem ijedtem meg a tisztelt osztálytársnőinktől — mondta Láng Terka. — Igen, te okos vagy, de én már olyan kiváncsi voltam arra a híres iskolai életre! És úgy bántott, hogy a kedves lányok nem barátkoznak velem, mert nekik megvan a kompániájuk, — és a Kacsovszky, meg a többi rossz tanuló buta kérdéseitől mérgelődtem. Azt kérdezték, szegények vagyunk-e, milyen télikabátot kapok, mit fizetünk ott, ahol lakom, miért nem jártam eddig iskolába, ismerek-e fiúkat és ki volt az első szerelmem ... Akármit mondtam, kinevettek. A múltkor úgy örültem, hogy este a világhírű karmester vezényli majd a filharmonikusokat a rádióban , és erre megállapították, hogy nagyképű vagyok és csak a vidám tánczenének van értelme .. . Nem tehetek róla, hogy nálunk otthon komoly kamarazeneesték voltak és a szüleim olyan jó muzsikusok . .. —• Igazán? A bátyám is . .. Ha tudnád . . . De nem, még nem ismerlek eléggé, nem beszélhetek veled egészen őszintén — mondta Terka. — Tudod, kit választanék barátnőül, ha ő is akarná? Csak a Juhászt. . . — Érdekes ... Nekem .Baja Boris tetszik. Csöndes, okos és olyan akaratos — mondta elragadtatással Györgyi. — Úgy szeretem az erősakaratú embereket. . . — Nem lehet senki sem akaratosabb, mint én — mondta Terka és hátradobta a fejét. — De nem is könnyű így az élet... No és mi a véleményed Bodnár Mártáról? Mert én nem szeretem. Irigy és rosszakaratú . .. — Én se szeretem. De Gábor Évi, az helyes. Kicsit bolondos, de helyes. És Kozma Jolán? — Ő az igazi jó tanuló, kicsit sokat magol. De becsületes gyerek ... — És Sárosi Juci? Olyan szép mozdulatai vannak ... — Igen, de a szép mozdulatok nem használnak az algebrafeladatnak. Juci azt reméli, hogy minden tantárgyból kisírja magának az egyest. Vannak tanárok, akiknek megesik rajta a szívük, de Kaba tanár úr nem szereti. És Erzsi néni sem, a felesége. De azt én is elismerem, hogy Sárosi Juci az osztály legcsinosabb leánya... Hanem én már otthon vagyok. Bejössz délután az Önképzőkörbe? — Minthogy meghívták az osztályt a nyolcadisták... Én nagyon kiváncsi vagyok egy ilyen gyűlésre . . . Mit gondolsz, később szerepelhetünk majd mi is szavalattal, verssel? —• Ejha! Ilyen nagyravágyó vagy, Györgyi? Nem is gondoltam volna rólad . . . Én bizony örülnék, ha már a bátyám szerepelhetne valahol. . . — A bátyád? Miért? — Nagy művész lesz a bátyám! Nagy-nagy zongoraművész — mondta áhítatosan Terka. És Györgyi csodálkozva, tisztelettel nézett fel Torkára. — Milyen önzetlen — gondolta —, én még sohasem láttam ilyen önzetlen leányt. Mindig csak a testvérére gondol. Ez gyönyörű.