A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közleményének Havi Füzetei, 1928 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1928-01-01 / 1-2. szám
hogy azért nem tudunk előrenézni, mert régi megszokásból mindig hátrapislogunk.“ (Gr. Klebelsberg 1928 február 12-i cikkében.) A bevezetőben mondottak szerint mindenekelőtt az szükséges, hogy építőművészetünket újra az európai építészet integráns magyar részévé tegyük, aminthogy a magyar építészet ezer éven át az volt, hiszen a mai magyar külpolitikai gondolatmenetnek is ez az alapvető tétele: Magyarország Európa integráns része. Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy művészetünk térjen rá az utánzás útjára, s így mintegy nemzetközivé legyen. A magyar építőművészet történetében az igazi nagy és eredeti korok európai mivoltuk ellenére nagyon is sajátosak tudtak maradni, s csak a kiegyezést követő idők építőművészete nyugatias a maga utánzásba elmerülő meddőségével. Hasonló képen, ha a mai nyugateurópai építőművészet egészét áttekintjük, megállapíthatjuk, hogy minden ország modern építőstílusában egészen sajátos tulajdonságok csillannak fel, bárha a gondolatokban, az alapelvekben rengeteg sok a közösség. A magyar építőművészet művelőinek — úgy érezzük — egyik legsürgősebb kötelessége ennek a közösségnek újra megteremtése. Építészetünknek nem szabad megmaradni a mai visszafelé tekintő elzárkózódásban, hanem meg kell találnia a kapcsolatokat a korral — európai értelemben véve ezt. Bele kell kapcsolódnunk a modern törekvésekbe, hogy azok szellemében — de magyarosan alkothassunk. Ehhez mindenekelőtt meg kell ismerkednünk a világszerte megindult törekvésekkel, hogy azoknak alkalmazásáról és a magunk módja szerint való fejlesztéséről gondoskodhassunk. Mindenekelőtt tehát nyílt szemmel látni kell tanulnunk. Tanulni kell s nem utánozni és majmolni. Mert az elmondottaknak nagyobb félreértése el sem képzelhető, mint hogyha ezt bárki is az utánzásra való ösztönzésnek tekintené. De az utánzással teljesen egy szellemi szintre való süllyedést jelentene a tanulástól való elzárkózás is, amelynek alapja az, hogy másutt sem okosabbak az emberek, mint minálunk, s ostobaság, ha mindig csak a külföldről akarunk tanulni. (Nem is szólva arról, hogy ez talán olyan prókátorok szava, akik a másét csak azért rosszalják, hogy a maguk igazát a maguk útján, a nyilvánosság előtt, mint egyedül üdvözítőt tüntessék fel.) A leghatározottabban állítjuk, hogy mind a magunk társadalmával, mind pedig építőművészetünk jövőjével szemben legégetőbb kötelességünk a tanulás a 15 év alatt előnyt nyert külföldi építészettől. Kötelességünk közönségünk szemét felnyitni s felvilágosítani a közvéleményt azokról az új utakról, melyeket a külföldön vágtak, mialatt mi társadalomtörténeti okokból kénytelenek voltunk egy időre a múlt felé fordulni. Úgy érezzük, hogy Zelovich Kornél műegyetemi tanár ünnepi beszédének megnyitó idézete ma száz év után, a magyar idealizmus újjáébredésekor ismét aktuális rigmus: Recedent vetera, nova sint omnia Corda, voces et opera! (Félre a régivel, legyen minden új, szív, szó tett! Vas Gereben: Dixi.) Mert úgy, mint száz év előtt, a magyar megújhodás kezdő éveit éljük s mint ahogy akkoriban gróf Széchenyi külföldre ment tanulni, ma is oda kell fordulnunk tanulságokért! E sorok írója minden lehetőséget megragad, hogy így felfogott kötelességének eleget tegyen s külföldi útjairól olyan tanulságokkal térjen haza, melyekkel építőművészetünknek használhat, s tapasztalatairól beszámolni társadalmi kötelességének tartja. Az elmúlt nyáron alkalma volt a XI. Nemzetközi Építészkongresszuson résztvenni s így Európa nagy részén végigszántania. Bevallja, hogy nagy várakozással indult útra, igyekezett nyílt szemmel, mondhatni vágyakozással szemügyre venni mindazt, amiről a szaklapokból és könyvekből már hallott. Tágra nyílt szemmel és szívvel tekintett a találkozások elébe, mindenütt a legnagyobb jóindulattal szemlélődve, mindenütt a jóakaratot várva és feltételezve. Mindez azonban nem jelentette a kritikai érzék félretételét! Ellenkezőleg, az volt a cél, hogy a jót a rossztól elválassza, a valósággal szemtől szembe elfogulatlan ítéletet alkosson, elfogulatlanabbat, mint aminőt a leírások s a képek adtak. A következő fejezetek közül az első a mai Németország építészeti irányáról kivan általános és a rendelkezésre álló tér keretében módszeres képet nyújtani. A második viszont a modern hollandus építészetről tájékoztat, mégpedig a kongresszus részleteinek ismertetése keretében. II. A legújabb német építőművészet.1 1. Új szempontok. Új szükségletek. Valamely építészeti irány kifejlődését az anyagi és szerkezeti adottságokból megmagyarázni nem lehet. Semper művészeti történelmi materializmusának egyoldalúságán ma már túljutottunk. A stílusokra jellegzetes formákat bizonyos sajátos életfelfogások, szükségletek teremtik meg. Ugyanezek a szükségletek termelik ki az új anyagokat és szerkezeteket is, melyek a keresett, a szükségleteket kielégítő térformák megvalósítására alkalmasak. Az új anyagokból pedig a kor a maga felfogásának kifejező formáit is kicsiholja. Ha a mai Németország korszerű építészetét ebből a szempontból vizsgáljuk, ha fejlődésének ilyetén alapítait keressük és mindenekelőtt a polgári igényeket szolgáló lakásépítő tevékenységet vizsgáljuk, úgy ezen a téren a háború előtti helyzethez képest alapvető változást állapíthatunk meg, amelyet egyetlen mondattal fejezhetünk ki: a lakás újra a benne lakók, a család számára készül, nem pedig a ritkábban, avagy sűrűbben odaérkező látogatóknak. Míg a XIX. században — mind Németországban, mind nálunk — a család szűk és sötét, barátságtalan és levegőtlen ebédlőkben, s többnyire még rosszabb hálószobában élte le életét, azért, hogy két-három, esetleg még több díszes, jófekvésű szoba álljon rendelkezésére a vendégek megfelelő fogadására, addig az új német ház középpontját tágas, szinte teremszerű lakószoba alkotja, mely körül a lehető nagyszámú, kicsi, de világos és levegős hálószobák csoportosulnak, lehetővé tévén azt, hogy a család minden tagja, ha szükségét érzi ennek, elkülönülhessen akár a pihenés óráira, akár az elmélyedő munka idejére. A reprezentáció számára külön helyiséget a legfeljebb igen nagyigényű házakban s ott is a legritkább esetben létesítenek, ha ennek megvan az anyagi háttere és társadalmi fontossága, ha a reprezentáció az egyének társadalmi kötelezettsége. Viszont a lakószobát tágas és kényelmes verandákkal és terraszokkal a szabad térbe is meghosszabbítják, legújabban nem ritkán teljesen felnyitható falakkal, úgyhogy kedvező időjárás esetén a szobák tágas loggiákká alakulnak át, mindent tartalmazva, ami az élet kényelméhez, szépségéhez és higiénéjéhez csak szükséges. A hálószobáknak ugyancsak vannak terraszai, úgyhogy az év egy nagy részén az ágyból tornagyakorlatokra, nap- és légfürdésre egyenesen a szabadba lehet lépni. E terraszok a mind kedveltebbé váló lapos tetők divatjának elősegítői. Felette érdekesek azok a kísérletek, amelyekkel egyes építészek azt célozzák, hogy ezek a szükségletek az adott lakásterületen belül minden egyes család sajátos igényei szerint legyenek kielégíthetők. Ezért újabban olyan módon szerkesztik házaikat, hogy csak a főfalak merevek, a lakás területét felosztó könnyű válaszfalak ellenben a lakók kívánságai szerint szabadon elrendezhetők. (Mies van der Rohe nagy bérháza a stuttgarti kiállításon.) A legmesszebbmenő gondoskodás tárgyai a lakások higiénikus szükségleteinek kielégítésére célzó fürdőszobák. A fürdőszobák a modern lakásoknak nemcsak 1 Előadta a szerző a Magyar Mérnök« és Építész«Egylet mű« és középítési szakosztályának 1927 november 6-i ülésén.