Magyar Műhely, 1962. november (1. évfolyam, 3. szám)
1962 / 3. szám - TANÚSÁG - Czigány Lóránt: Egy kiadatlan Csokonai levél
jószívűségétől kiesdekelni igyekezzen, ő az, aki a NAGYSÁGOD főispányi székbe állíttatásának és a debreceni múzsákhoz való kegyes megalázásának örömünnepét tavaly rebegni próbálta , ő az, aki a közhelyre kimenni óhajtó szándékát most esztendeje a magyar újságokban közönségessé tette : ő az aki a görög, deák, olasz, francia, német darabokból egy kis magyar dolmánykát készített magának, hogy nemzete előtt megmutassa magát : ő az, aki a külföldi theátrumokon s a Helikon tövében szedegetett virágokból egy füzért kötött, s azzal kíván NAGYSÁGOD nagy nevének (ismerik az édes KÁROLYI nevet a magyar múzsák, nec Phoebo gratior ulla est, quam sibi quae KAROLY proscripsio pagina nomen) udvarolni, reménykedvén alázatosan, hogy azt NAGYSÁGOD méltóztassa a hazának által adni minthogy ez énnékem nincs tehetségemben. Méltóztassa is NAGYSÁGOD kegyelmesen megengedni, hogy egy ifjú poéta egy ifjú mecénásban találja fel pártfogóját. Vajha NAGYSÁGODnak annyi dicsősége származhatna az én múzsámból, mint ennek a Nagyságod méltóságos nevéből ! Debrecen, julius 26dikán 1795. * Gróf Károlyi József (1768-1803) akihez a 22 éves fiatalember pártfogásért esedezett, nemcsak a levél utalása szerint, hanem más források szerint is pártfogolta a művészeteket. Főispáni beiktatása alkalmával Csokonai latin verssel üdvözölte (1794 július 5) — erre céloz a levél — mely eléggé ironikusan de érthetően, egyike azon kevés Csokonai versnek, mely a költő életében megjelent nyomtatásban. Csokonainak 1795 nyarán égető szüksége volt pártfogóra. Igaz, hogy költészetét a „széphalmi szent”, Kazinczy már elismerte — 1793 óta levelezett az ifjú poétával és leveleiben nem tartózkodott a dicsérő jelzőktől , de kísérlete, hogy verseit, színműveit megjelentethesse, sorozatosan csődött mondott. Helyzetét csak rontotta, hogy a debreceni Kollégium vaskalapos tanári kara kifogásolta szertelen életmódját, és 1794 december 6-án nyilvánosan megfeddték, majd a tanév végén, 1795 júniusában segédtanítói állásából elbocsátották. A nyilvános megaláztatás után nem fordulhatott senkihez ; ott állt pénz és jövő nélkül. Csak ez magyarázza meg, hogy versei kiadásából akart megélni, s azt is, miért írt alázatosan „esdeklő” levelet a főispánhoz. Károlyi valószínűleg válaszra sem méltatta Csokonai kérelmét. Mindenesetre, az ismeretlen levél megmagyarázza, miért töltött Csokonai még néhány hónapot megszégyenítése után is Debrecenben. Amikor látta, hogy válaszra, támogatásra hiába vár, mindenkitől elhagyatva, Sárospatakra készült, a Főiskolán akart újra szerencsét próbálni. Életének következő szakasza, küzdelmei, sokszor csak a mindennapi betevő falatért, csak még jobban meggyőzhették arról — amit már így is megtanult — ,az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban”. Czigány Lóránt