Magyar Múzeumok, 1997. 4. szám (Vol. 3.)

SZÁMVETÉS - Draveczky Balázs: A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

SZÁMVETÉS A Magyar Kereskedelmi és Draveczky Balázs „Kérem őrizzék meg azt a lelkesedést, próbálják meg­menteni magukban azt az örömet, amellyel ezt a mai megnyitót előkészítették. Se rutin, se a netáni kudarcok ne koptassák meg önökben az ügy szeretetét. Kívánom, hogy mindig ilyen sikerük legyen, mint ma volt. És a si­ker nyomában ne járjon az irigység, intrika, fúrás. Gra­tulálok. Nagyon sok látogatójuk legyen." A fenti sorokat Mesterházi Lajos írta a vendégkönyv első oldalára 1966. augusztus 19-én, a Vendéglátóipari Múzeum megnyitásakor. A múzeum megalapításától az első állandó kiállítás megnyitásáig elég hosszú idő telt el, hiszen már a szá­zadfordulótól nyomon követhető a gasztronómiatörténeti múzeum megnyitásának szándéka. Glück Frigyesnek (1858-1931), a magyar szálloda- és vendéglősipar egyik vezető képviselőjének magángyűjteménye mellett, az I. világháború utáni tárgygyűjtések és hírlapfelhívások, va­lamint egyéb szervezőakciók hatására a 30-as években 140 kötet szakácskönyvet, 600 fényképet, jelentős po­hár-, táj- és felszerelési, továbbá ét- és menülapgyűjte­­ményt őrzött az Ipartestület egy létesítendő múzeum céljára. A gyűjtemény kisebb része 1949-ben a Buda­pesti Történeti Múzeumba került, nagy részét az Ipar­testületben dolgozók és az Ipartestületet felszámolók széthordták. A II. világháború után - főleg az ötvenes évektől - szinte egyszerre kezdték szorgalmazni a kereskedelmi és vendéglátóipar-történeti múzeum megalapítását. Mégis, először csak az egyik valósult meg. 1965. októ­ber 15-én belkereskedelmi miniszteri határozat szüle­tett a Magyar Vendéglátóipari Múzeum megalapítására, de úgy, hogy az később kereskedelemtörténeti résszel is kiegészüljön. Az első kiállítás „Szemelvények a magyar­­országi vendéglátás történetéből“ címmel nyílt meg a Várban, a Fortuna utca 4. szám alatt, a Fortuna fogadó egykori, a megnyitásra múzeumi célokra megfelelően átalakított földszinti helységeiben. (Itt kaptak még he­lyet az intézmény első irodái és raktárai is.) * * * A XVIII—XIX. században gyakori volt, hogy ismert vendéglátóhelyek utcák és terek névadói lettek. (PL: Aranykéz, Fehérhajó, stb.) Ilyen a budai Várban, a Fortu­na utca és köz sarkán álló „Fortuna fogadó“ épülete. Ab­ban az időben az egyik legrégibb és legnépszerűbb szál­láshelye volt a környéknek. Három középkori lakóházból építették össze. Szobáiban megmaradtak a kapualji ülő­fülkék maradványai. Mária Terézia korában országunk iránt megnöveke­dett az érdeklődés, élénkült az idegenforgalom. Buda város tanácsa jó érzékkel, - felmérve az igényt és a ke­resletet - megépítette és 1784-ben megnyitotta a foga­ Vendéglátóipari Múzeum­ ­ot. Tizenkét szobája, tá­gas elegáns étterme, han­gulatos kávéháza, külön biliárdszobája és kocsmája (ivója) volt. Istállóiban egy­szerre 50 lovat lehetett el­helyezni! 1791-től Budára került az országgyűlés. Megszűnt a közelében üzemelő, so­kak által kedvelt „Vörös Sün“ fogadó. Ezek is fokoz­ták a Fortuna jelentőségét, látogatottságát. A „Vörös Sí­n“ vendégei mind átpár­toltak. Sok főrangú vendég is megfordult benne. Nagytermében színielőadásokat és hangversenyeket tartottak. Farsang idején híresek let­tek a mulatság utáni, úgynevezett souper-ek (­szupék) a változatos vacsorákkal. 1822-ben még mint a legjobb várbeli fogadót tartot­ták nyilván és ajánlották itthon és külföldön egyaránt. Kávéházában a legolvasottabb honi és európai lapokat lehetett kézbe venni. Amikor 1835-ben a londoni török követ és 32-tagú kísérete megszállt benne, „csak saját szakátsuk által főzött étkeket ettek, kivévén kávét, zsemegéket és egyéb italokat, melyek közt a borokat, névszerint ménesit, m­alagait, ‘s a’pes’gősampányert is megkóstolták“. Számos, azóta történeti emlékké nemesült étel- és italkülönlegességet kínáltak benne, így például cam­­papulit, chaudeau-t, barabast, püspökitalt, puncsot, ákovitát stb. Híresek voltak fagylaltjai is. A ma használt fagylaltostya egyik korai elődjének használatáról is a Fortunából van adatunk. A múlt század 30-as éveiben „fogadóba küldettünk ebédelni, néha Pestre, néha Taromhoz a Fortunába“ - olvashatjuk báró Splény Béla emlékirataiban. „Ezen fogadói ebédeknél megválaszt­hattuk az ételeket azon feltétellel, hogy­­ egy-egy többet ne költsön egy váltó forintnál... ezért kaptunk levest, „assiete“-et (előétel) húst és édes ételt. Mindig nagyon meg voltunk elégedve, assietenek persze elégnek tartot­tunk két szardellát eczettel és olajjal, és ha édes ételnek Kiskörbb­ent (fagylaltot) ettünk spanyol tekercsben, reá kellett valamit fizetnünk magánpénztárunkból.“ Spa­nyol tekercsnek hívták akkoriban a kézzel formázott, staniclit utánzó fagylalttölcsért. A biliárd mellett a szerencsejátékok is divatosak vol­tak a kávéházakban, így a Fortunában is. Gaál György „tudós palótta" (aki a peleskei nótáriushoz hasonló el­képzelt, egykor kedvelt figura volt) tapasztalta: „Most A Lajos utcai régi Sipos ven­déglő az 1910-es években .The old Sipos restaurant in the 1910s Hie Hungarian Museum of Commerce and Catering The article reviews the history of the Museum of Commerce and Catering which was found­ed in 1966, following various official and civil initiatives, and covers the unique activity of the museum's professionals in tracing and documenting the history of commerce, catering and tourism. The building of the museum, lying in the Buda Castle district - a World Heritage site - was a renowned inn from the 17th to the late 19th century and is a protected monument. The ex­hibition offers a history of the building and of its famous guests, set in a cultural histori­cal context, explaining also why this particular building was chosen to house the museum, mucii liked by Hungarian and foreign researchers, as well as the general public. The building still awaits pri­vatization, and thus the future

Next