Magyar Múzeumok, 1997. 4. szám (Vol. 3.)
SZÁMVETÉS - Draveczky Balázs: A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
SZÁMVETÉS A Magyar Kereskedelmi és Draveczky Balázs „Kérem őrizzék meg azt a lelkesedést, próbálják megmenteni magukban azt az örömet, amellyel ezt a mai megnyitót előkészítették. Se rutin, se a netáni kudarcok ne koptassák meg önökben az ügy szeretetét. Kívánom, hogy mindig ilyen sikerük legyen, mint ma volt. És a siker nyomában ne járjon az irigység, intrika, fúrás. Gratulálok. Nagyon sok látogatójuk legyen." A fenti sorokat Mesterházi Lajos írta a vendégkönyv első oldalára 1966. augusztus 19-én, a Vendéglátóipari Múzeum megnyitásakor. A múzeum megalapításától az első állandó kiállítás megnyitásáig elég hosszú idő telt el, hiszen már a századfordulótól nyomon követhető a gasztronómiatörténeti múzeum megnyitásának szándéka. Glück Frigyesnek (1858-1931), a magyar szálloda- és vendéglősipar egyik vezető képviselőjének magángyűjteménye mellett, az I. világháború utáni tárgygyűjtések és hírlapfelhívások, valamint egyéb szervezőakciók hatására a 30-as években 140 kötet szakácskönyvet, 600 fényképet, jelentős pohár-, táj- és felszerelési, továbbá ét- és menülapgyűjteményt őrzött az Ipartestület egy létesítendő múzeum céljára. A gyűjtemény kisebb része 1949-ben a Budapesti Történeti Múzeumba került, nagy részét az Ipartestületben dolgozók és az Ipartestületet felszámolók széthordták. A II. világháború után - főleg az ötvenes évektől - szinte egyszerre kezdték szorgalmazni a kereskedelmi és vendéglátóipar-történeti múzeum megalapítását. Mégis, először csak az egyik valósult meg. 1965. október 15-én belkereskedelmi miniszteri határozat született a Magyar Vendéglátóipari Múzeum megalapítására, de úgy, hogy az később kereskedelemtörténeti résszel is kiegészüljön. Az első kiállítás „Szemelvények a magyarországi vendéglátás történetéből“ címmel nyílt meg a Várban, a Fortuna utca 4. szám alatt, a Fortuna fogadó egykori, a megnyitásra múzeumi célokra megfelelően átalakított földszinti helységeiben. (Itt kaptak még helyet az intézmény első irodái és raktárai is.) * * * A XVIII—XIX. században gyakori volt, hogy ismert vendéglátóhelyek utcák és terek névadói lettek. (PL: Aranykéz, Fehérhajó, stb.) Ilyen a budai Várban, a Fortuna utca és köz sarkán álló „Fortuna fogadó“ épülete. Abban az időben az egyik legrégibb és legnépszerűbb szálláshelye volt a környéknek. Három középkori lakóházból építették össze. Szobáiban megmaradtak a kapualji ülőfülkék maradványai. Mária Terézia korában országunk iránt megnövekedett az érdeklődés, élénkült az idegenforgalom. Buda város tanácsa jó érzékkel, - felmérve az igényt és a keresletet - megépítette és 1784-ben megnyitotta a foga Vendéglátóipari Múzeum ot. Tizenkét szobája, tágas elegáns étterme, hangulatos kávéháza, külön biliárdszobája és kocsmája (ivója) volt. Istállóiban egyszerre 50 lovat lehetett elhelyezni! 1791-től Budára került az országgyűlés. Megszűnt a közelében üzemelő, sokak által kedvelt „Vörös Sün“ fogadó. Ezek is fokozták a Fortuna jelentőségét, látogatottságát. A „Vörös Sín“ vendégei mind átpártoltak. Sok főrangú vendég is megfordult benne. Nagytermében színielőadásokat és hangversenyeket tartottak. Farsang idején híresek lettek a mulatság utáni, úgynevezett souper-ek (szupék) a változatos vacsorákkal. 1822-ben még mint a legjobb várbeli fogadót tartották nyilván és ajánlották itthon és külföldön egyaránt. Kávéházában a legolvasottabb honi és európai lapokat lehetett kézbe venni. Amikor 1835-ben a londoni török követ és 32-tagú kísérete megszállt benne, „csak saját szakátsuk által főzött étkeket ettek, kivévén kávét, zsemegéket és egyéb italokat, melyek közt a borokat, névszerint ménesit, malagait, ‘s a’pes’gősampányert is megkóstolták“. Számos, azóta történeti emlékké nemesült étel- és italkülönlegességet kínáltak benne, így például campapulit, chaudeau-t, barabast, püspökitalt, puncsot, ákovitát stb. Híresek voltak fagylaltjai is. A ma használt fagylaltostya egyik korai elődjének használatáról is a Fortunából van adatunk. A múlt század 30-as éveiben „fogadóba küldettünk ebédelni, néha Pestre, néha Taromhoz a Fortunába“ - olvashatjuk báró Splény Béla emlékirataiban. „Ezen fogadói ebédeknél megválaszthattuk az ételeket azon feltétellel, hogy egy-egy többet ne költsön egy váltó forintnál... ezért kaptunk levest, „assiete“-et (előétel) húst és édes ételt. Mindig nagyon meg voltunk elégedve, assietenek persze elégnek tartottunk két szardellát eczettel és olajjal, és ha édes ételnek Kiskörbbent (fagylaltot) ettünk spanyol tekercsben, reá kellett valamit fizetnünk magánpénztárunkból.“ Spanyol tekercsnek hívták akkoriban a kézzel formázott, staniclit utánzó fagylalttölcsért. A biliárd mellett a szerencsejátékok is divatosak voltak a kávéházakban, így a Fortunában is. Gaál György „tudós palótta" (aki a peleskei nótáriushoz hasonló elképzelt, egykor kedvelt figura volt) tapasztalta: „Most A Lajos utcai régi Sipos vendéglő az 1910-es években .The old Sipos restaurant in the 1910s Hie Hungarian Museum of Commerce and Catering The article reviews the history of the Museum of Commerce and Catering which was founded in 1966, following various official and civil initiatives, and covers the unique activity of the museum's professionals in tracing and documenting the history of commerce, catering and tourism. The building of the museum, lying in the Buda Castle district - a World Heritage site - was a renowned inn from the 17th to the late 19th century and is a protected monument. The exhibition offers a history of the building and of its famous guests, set in a cultural historical context, explaining also why this particular building was chosen to house the museum, mucii liked by Hungarian and foreign researchers, as well as the general public. The building still awaits privatization, and thus the future