Magyar Múzeumok, 2001. 1. szám (Vol. 7.)
SZÁMVETÉS - Asztalos István: Az aszódi Petőfi Múzeum
Az aszódi Petőfi Múzeum Asztalos István Podmaniczky János a Galga menti Aszódon, 1715. július 21-én kötött házasságot a település gazdag birtokosnőjével, Osztroluczky Judittal. Ezzel a házassággal megalapították a már a középkorban is országnagyokat adott ősi család aszódi ágát, melynek tagjai a XVIII. és XIX. században meghatározó szerepet játszottak az ország politikai, gazdasági és kulturális életében. A Podmaniczkyak Aszódon építették fel szép (késő)barokk kastélyaikat, ahonnan a két ágra szakadt, 1782-ben bárói rangra emelt család hatalmasra növekedett birtokait (50 000 hold) irányította. Az 1761-ben mezővárosi privilégiumban részesült Aszódon a szlovák és magyar úrbéresek mellett sok német mesterember és számos zsidó kereskedő és iparos telepedett le. Ezekben a századokban nem csak a mindennapi életben használták, hanem az iskolákban is oktatták a három nyelvet (magyar, szlovák, német). A város hírnevét öregbítette az evangélikusok 1727-től működő kisgimnáziuma, amelyet azokban az időkben schola latinának neveztek. Az iskola iránti érdeklődés nem csak helyben, hanem egész Pest-Pilis-Solt-Kiskun, sőt a szomszédos Nógrád és Heves megyében is jelentős volt. Ezért aztán Aszód földesurai (Podmaniczky II. János és Sándor) külön iskolát építtetett 1769-71-ben a középfokú tanodának. Neves tanítók okítottak, s még nevesebb diákok tanultak Aszód gimnáziumában. Közülük is kiemelkedik a szomszédos Kartalon született, Aszódon keresztelt és Hrúz Máriával az aszódi evangélikus templomban örök hűséget esküdött szabadszállási mészáros és bérlő, Petrovics István elsőszülött fia, Sándor, akit évek múltával Petőfiként ismert meg ország-világ. Az aszódi evangélikus középiskola a Podmaniczkyak folyamatos támogatása mellett, az áldott emlékű Koren István profeszszorsága idején országos hírnévre tett szert. Algimnáziummá fejlődésekor a földszintes iskolaépület széles falaira emeletet húztak, majd a főgimnáziummá emelése után újabb épületekkel bővítették a Petőfi nevet felvevő Aszódi Evangélikus Gimnáziumot. Az épületegyüttes az 1948-as államosításáig szolgálta a tanügyet, majd szükséglakásokat, sportköri kocsmát, katonai raktárat alakítottak ki Petőfi egykori iskolájában. A helyi hatalmi szervek e méltatlan állapotok felszámolását 1958-ban kezdték meg, amikor is két egykori tanteremben létrehozták a Tájmúzeumot. Az intézménynek és e sorok írójának (aki a kezdetektől 1995-ös nyugdíjba vonulásáig irányítója volt a múzeumnak) feladatul a Petőfi-kultusz ápolását, a Galga mente (akkor az aszódi járás) történeti és néprajzi emlékeinek a gyűjtését határozták meg. Az elmúlt több mint négy évtized alatt fokozatosan felszámolták a 13 szükséglakást, a kocsmát, a raktárat és az „öreg gimnázium” minden épületrészét az 1960-ban Petőfi Múzeum névre keresztelt és tájmúzeumi rangra emelt intézménynek adták át. A folyamatos átalakulás, bővítés, tatarozás és felújítás mellett folyt a gyűjtő-, feldolgozó és közművelődési munka. A múzeum létrehozása előtti időkben a Galga-vidék nagy része régészetileg feltáratlan területnek számított. Az 1960-ban megindult Aszód-papföldi ásatások, a lengyeli kultúra településének és temetőjének a feltárásával a szakma érdeklődését a múzeum felé fordították. Az ezt követő évtizedekben a régészet kiválóságai folytattak ásatást a Galga-vidéken, amely munkálatokban segítőként, tanulóként, a szüntelenül gyarapodó anyag nyilvántartójaként vagy éppen egyszerű „lapátosként” több, ma már a magyar archaeológia meghatározó személyisége is részt vett. A múzeum gazdag régészeti gyűjteményére épülve több kiváló szakmunka is napvilágot látott néhány, éppen az intézménynek 1960-ban megindult sorozatában, a Múzeumi Füzetekben. A Galga mente magyar falvaiban élő népesség múltba gyökerező gazdag dallamvilágára Bartók Béla és Kodály Zoltán is felfigyelt. Az 1930-as évek néprajzkutatói egyre több témában kutattak e sok emléket őrző tájon, ám javarészt csak a folklór területén. A Gyöngyösbokréta mozgalom, majd a II. világháború után alakult népi együttesek is a dal, a tánc, a szokások megőrzésére, bemutatására törekedtek. A népélet tárgyi emlékeinek gyűjtését a Petőfi Múzeum vállalta, különös figyelmet fordítva a világháborút követő viseletváltásra, a gazdasági élet és lakáskultúra módosulásaira. A múzeum gazdag textilgyűjteménye őrzi a Galga-vidék magyar, szlovák és német eredetű lakosságának hétköznapi és díszesen hímzett ünnepi viseletét, szőtteseit. A Petőfi Múzeum szakmai irányításával és segítségével létesültek a kisrégió falumúzeumai (Dány, Galgamácsa, Iklad, Túra, Verseg, Zsámbok), ahol a zsellérportától a módos gazdaházig enteriőrszerű bemutatásban őrzik a vidék gazdálkodásának, lakáskultúrájának, a vidék jeles népi alkotóinak tárgyi emlékeit. A múzeum történeti gyűjteményében helyezték el mindenekelőtt a 270 éves gimnázium összegyűjtött dokumentumait, a Petőfiemlékeket, a kisváros egykor virágzó iparának és kereskedelmének tárgyait. Az évtizedek folyamán (elsősorban ajándékként) csinos képzőművészeti gyűjtemény is kialakult. Külön említést érdemel a közel 50 képből álló Pálya Celesztin anyag. Tekintélyes az egykor e vidéken élt naív alkotóművészek Az aszódi Petőn Múzeum épülete, 1999 The building of Petőn Museum in Aszód, 1999