Magyar Napló, 2013 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2013-08-01 / 8. szám
SZEMHATÁR esetleg megjelentetne néhány Weöres-verset angol fordításban. Weissbort javaslatára a folyóirat és a Kör közös rendezvénnyel ünnepelte a költőt. Kirendelt hozzá Weissbort fordítót is Peter Redgrove személyében. A kissé szokatlan este sikert aratott Weöres magyarul olvasta fel verseit a szokásos, tudatosan gyermeteg stílusban, utána Redgrove szolgált az angol fordítással - kivéve Dr. Cushing-t, a londoni egyetem Szláv- és Kelet-európai Intézetének magyar nyelvet és irodalmat oktató tanárát, aki tollat ragadott, hogy nemtetszését Siklósnak írásban is kifejezte. Szerinte Redgrove ’viktoriánus’ fordítása meg sem közelítette Weöres sziporkázását, bár lehetséges, hogy a magyar és angol nyelv különbözőségét kellene okolnunk mindezért. Siklós ennek ellenére meleg levélben köszönte meg Redgrove-nak kitűnő hozzájárulását az est sikeréhez, és - ami a lényeg - hamarosan küldött neki három újabb nyersfordítást. Még egy ilyen kis történet is felajzza a képzeletet, hogy mi minden lapulhat az annak idején hihetetlenül aktív, és hála Istennek még velünk élő emigráns magyar írók és költők levelesládáiban! Első pillantásra talán meglepő, hogy ez az annak idején fiatal emigráns írónemzedék, amely oly sokat tett a magyar irodalom megismertetéséért nyugaton, szinte kivétel nélkül csak magyarul írt és ír szépirodalmat. De azt rendíthetetlenül. Sokan közülük egész életüket nyugati egyetemeken töltötték, szakmájukba vágó publikációik nyelve a befogadó ország nyelve, vagy az angol. A magyar a titkos nyelv, ami a generációt összeköti, aminek szentelték életüket. Szentelték úgy, hogy a legjobbnak tartott magyar írókat és költőket fel akarták mutatni nyugaton. Mindez hatalmas, nem lankadó lelkesedést, kiszámíthatatlan időtöbbletet, meggyőző erőt, diplomáciai készséget igényelt. Az elismerés lassan csordogált, ha egyáltalán csordogált. De erre nem is számítottak, köszönetet nem vártak. Amire vágytak, az az elismerés volt, hogy ők is a magyar irodalom szerves részei. Felmutathatták volna magukat - és néhányan ezt időnként meg is tették - új hazájuknak, de a legtöbbjüket kielégítette a magyarországi irodalom szolgálata. Elvárásaikban, hogy otthon viszont őket fogadják be, sokan csalódtak. Kár a keserű évekért. De a magyar irodalom angliai megismertetéséért, amit több mint ötven éven át új alapokra helyezve tettek - személyes válogatás, garantált minőség elavulhatatlan érdemeket szerzett nekik. Ki fogja pótolni mindezt? Több mint fordító A magyar irodalom egének igazán kedvező csillagállásakor a fent szigorúan szétválasztott szerepkörök összefonódhatnak, és R. Nisbet Bain késő utódai egy személyben tudják vállalni az író/kötő/fordító szerepet. Ezeket a kivételes embereket, a szó szoros értelmében a magyar irodalom megszállottjait, azoknak, akiknek hivatalból feladatuk, és nem önként vállalt küldetésük ennek az irodalomnak terjesztése, tenyerükön kellene hordaniuk. Mert javaslataik, hogy kit fordítanának le angolra, megbízhatók, egy-egy író iránti különös megbecsülésből fakad, és mint képzett irodalmárok vagy nyelvészek ösztönösen meg tudnak felelni az angol olvasók legmagasabb igényeinek. Képesek mély empátiával fordulni szerzőik felé és közvetíteni gondolataikat egy idegen nyelven. Ők a magyar irodalom szerelmesei, és „átviszik” - Nagy László szavaival - ezt „a szerelmet a túlsó partra”. Neveket itt és most nem szeretnék felsorolni, két személyt azonban kiemelten megemlítenék, mert munkásságuk messze túlmutat a fordítói feladatkörön. Bernard Adams, valaha nyelvtanár az északlondoni nagyra becsült Highgate School fiúiskolában a magyar irodalom fordítóinak élcsapatába tartozik. Ha valaki versfordításokért böngészi a Slavonic and East European Review régi számait, bőven talál Adams tematikusan összeállított verscsokraiból. Munkásságát különlegessé az teszi, hogy a XVI. és XVII. század magyar, főleg erdélyi irodalmát fordítja angolra. Lelkesen, átéléssel és azzal a különleges tehetséggel, hogy a magyar művek a korhoz hű, megfelelően régies és mégis a ma emberéhez szóló angol nyelven szólalnak meg. Különleges bepillantást nyújtanak az erdélyi udvarok életébe, egy olyan korba és területre, ami a romantikus lelkületű szigetlakók képzeletvilágát megmozgatja. Ugyanakkor Kosztolányi Esti Kornélkötetének fordításáért PEN Translation Fund díjat kapott. A másik fordító, aki messze többet nyújt, mint kitűnő fordításokat - ami valójában nem is meglepő, mivel Szirtes György elismert angol költő - felvállal irodalomszervező és irodalomkritikusi feladatokat is, főleg az általa szerkesztett antológiákban, sőt - nekem legalább is úgy tűnik - a legfiatalabb íróknál, költőknél mint mentor tölt be nélkülözhetetlen szerepet. Volt szerencsém a londoni Magyar Kulturális Központban egy ilyen antológia 54 MAGYAR NAPLÓ 2013. augusztus www.magyamaplo.hu