Magyar Nemzet, 1906. szeptember (25. évfolyam, 206-230. szám)

1906-09-01 / 206. szám

4 MAGYAR NEMZET, 1906. szeptember 1. zenekar jóhiszemű tévedése. Nem tudták, mily nagy elkeseredést szül ez a nóta a magyarok között. Nem volt senki, a­ki felvilágosította volna őket arról, hogy a magyar nemzet nem akar tudni arról a nótáról s nekik, mint vendégeknek, respek­­tálniok kell a nemzet érzelmeit. Sőt éppen ellen­kezőleg. A Zanella vezetése alatt álló autonóm­ párt részéről egyenesen felbiztatták őket, hogy elsőnek játszszák a Gotterhaltét, így sikerült Fiuméba ér egy osztrákpárti klikknek újra aljas merényletet rendezni Magyarország ellen. A Gotterhalte másodszor. A zenekar az inczidens után több zeneszám­osot adott elő, közöttük az angol királyhimnuszt, a­melyet szintén megtapsolt és megéljenzett a magyarság. A magyar Himnuszt a jelen volt an­gol katonák is lelkesen megtapsolták, csak Zanel­­láék álltak némán, gúnyos mosolylyal. Időközben másodszor is felhangzott a gyű­lölt Gotterhalte. Erre már a felháborodott magya­rok éles füttyökkel és hangos abezugolással fe­leltek. — Le vele! —­ Le a hóhérnótával! Hűen és még erősebb kiáltások zúdultak a zenekari állvány felé mindenfelől. A magyarok ellen. Felháborító, csúnya jelenet következett most, a­melynek leirásánál epébe kellene mártanom tollamat. A már előre készenlétbe helyezett, fel­bérelt csavargó­ banda, az autonóm-párti csoport őrült tapsolással tüntetett a Gotterhalte mellett. Mikor pedig észrevették, hogy a füttyök erő­sebbek, mint az ő lármájuk, akkor gálád szitkozó­­dással nekirontottak a tüntető hazafias magya­roknak, úgy hogy ezek csakhamar komoly veszedelemben forogtak. Az inzultus elöl így is csak úgy menekültek meg, hogy hamarosan rend­őri segítséget kértek. Fiuméban tudvalevőleg nem állami, hanem autonóm rendőrség működik. Ezek a megtámadottakat, hogy bajuk ne essék, a rendőr­ségre kisérték. A tüntetőket azonban nem kisérték be, hanem hagyták tovább is szabadon garáz­dálkodni. A Lloyd-vendéglő. A botrány kiinduló helye a magyar pénzből exisztáló Lloyd-vendéglő. A fiumei magyarság ezentúl kerülni fogja ezt az osztrák fészket, a­mely szennyes asztalterítőivel, piszkos konyhájá­val s az ételbe főzött legyeivel és svábbogaraival egyébként is szégyene Fiuménak. A pinczérek itt lenézik azt az embert, a­ki nem németül beszél. És ez a vendéglő a magyarok pénzéből tartja fönn ma­gát. Tulajdonosa a legtúlzóbb osztrák, név szerint Exner, a­ki a magyarok pénzéből gazdago­dott meg. Itt tervezték ki és innen igazgatták Zanel­­láék az egész magyarellenes tüntetést. Egy szemtanú a következőképpen mondta el a dolgot: — Tegnap este én is kimentem az Adamich-mó­lóra, hogy az angol hadihajók zenéjét meghallgassam. Feleségemmel és leányommal helyet foglaltam a Lloyd-étterem egyik sarok­asztalánál. A hangver­seny elejét nem hallottam. Nem tudom, csak ér­tesültem, hogy a Gotterhalte miatt már ak­kor is volt ellentüntetés. Mikor a hang­verseny befejezéséül újra a pribéknótába kezd­tek, felhangzottak a magyarok részéről az éles abczug-­kikítások. Szerény magam is megeresztet­tem egy-két jóleső füttyöt és belekiabáltam, hogy: abczug ! Én tudniillik abban a nézetben voltam, hogy ez éppen olyan emberi kötelességem, mint a" minő, hogy megfizessem a Lloyd-vendéglős eczetes borát. E pillanatban a tömegből tülekedve igyekszik kibontakozni egy magyar fiatal­ember és visszaszól, hogy: — Szégyen, gyalázat! Innen minden jóizlésű embernek távoznia kell, hiszen itt tapsolnak a Gotterhalténak ! Én azt feleltem neki, hogy sohase menekül­jön, inkább maradjon itt s adjon nyíltan kifeje­zést érzelmeinek. A fiatal ember azonban távozott. Erre vagy 20—30 ember utána vetette magát. Én megnézendő, mi történt, felkeltem az asztaltól és elmentem a Salamon czukrosboltjáig. Csak azt láttam, hogy a tömeg utána szalad az egy szál fiatal embernek. Egy mellékutczában meg is verték. Visszajövet, hogy helyemre menjek, b­elém ugrik Exner, a Lloyd-vendéglős 3 szamgasztjával és reám mutatva, mondja: »Ez az az ember, a­ki fütyölt és abczugolt, fogjátok meg.« A három vendéget ismerem látásból, — s mi­vel ők is engem — Exner felhívására vállukat vonogatták és semmit sem szóltak. Én erre azt mondtam Exnernek: Önnek a dolga vendégeit ki­szolgálni, tartsa a száját! — Az osztrák ezután a következőket bőgte tele torokkal: »Gens zum Teufel! ... (Itt valami leírhatatlan osztrák költe­ményt mondott.) Wier sind hier in Osterreich! Österreich soll leben! Hoch/« — Magam lévén feleségem társaságában, nem tehettem egyebet, minthogy megbotránkozásomnak kifejezést adva távoztam. Mindezt mondja egy olyan vendéglős, kinél állandóan, a napnak bármely szakában magyar vendég van és a kinek szállodája magyarországi utasokból és átutazókból él. Elégtétel az angoloknak. A Fiumei Hírlap tegnapi számában olasz és magyar nyelven a következő nyílt levelet intézi Beresford lordhoz: Admirális úr! Tegnap este ön azzal tisztelte meg Fiume város közönségét, hogy közibük küldte pompás zenekarát, hogy ezzel is tanújelét adja páratlan figyelmének. Közönségünk e megtiszteltetést kellő­képp méltányolta. Az orkánszerűleg dörgő taps nemcsak az ön igazi művészi zenekarának szólt, hanem önnek is, és az angol nemzetnek, a­kik iránt való lelkes ragaszkodásunknak és szerete­­tünknek mindenütt kifejezést adunk, a­hol erre csak alkalom nyílik. És ha tegnap este, a lelkes hipp-hipp-hur­­rákat éles füttyök és tüntető hangos kiáltozások zavarták meg, hát ennek természetét egy pilla­natra se magyarázza félre admirális úr, mert e füttyök nem az ön zenekarának, hanem annak az átkozott hóhér-dalnak szóltak, melynek akkordjait magyar földön, magyar ember nem hallgathatja meg a­nélkül, hogy keze ökölbe ne szorulna és e hóhér­dal iránti megvetésének ne adjon kifejezést. Az angol nemzet talán nem tudja, hogy miért oly gyűlölt az osztrákok himnusza a magyarok földjén, minden magyar előtt! ? Ha nem tudják, hát megmondjuk és kérjük admirális urat és minden fiát a nemes angol nem­zetnek, a­kik e sorokat olvassák, hogy hirdessék szerte hazájukban azt, hogy a­mi átok, ármány, gazság, elnyomatás érte ez országot, annak kísé­retében mindig ez átkozott dal hangjai harsantak fel! Szabadságunkat, önállóságunkat, hazánkat mindig­­e dal kíséretében akarták eltiporni és a mikor nemzetünk nagyjait, szabadságharczunk héroszait az osztrák pribékek a bitófa alá hur­­czolták, az osztrák himnusz hangjai károgtak fe­lettük és e himnusz hangjai kíséretében kötötték nyakukra a hurkot! Érti már most admirális úr, hogy miért jaj­­dul fel a magyar, ha hallja ezt a dalt?! Ön és honfitársai, a­kik a legnagyobb és legszabadabb nemzetnek a gyermekei, megértenek bennünket és nemcsak méltányolni, hanem osztani fogják érzel­meinket. A fütty az osztrák himnusznak szólt, a lel­kesedés, a dörgő taps és az egetverő hop-hipp­is árrák önnek, admirális úr és minden angolnak. Az ELSŐ PETICZIÓ. A terrorizáló néppárt. Szentképkereskedő, mint jelölt. A legutóbbi általános választáskor a csaczai kerületben Gyuriss Emil dr. ottani ügyvéd lépett fel néppárti jelöltül. Ellenfele Popper Ármin báró volt, a­ki azonban a néppárt terrorizmusa foly­tán csakhamar lemondott a jelöltségről. A Popper­párt ekkor Szendery Mihály budapesti szentkép­­kereskedőt léptette fel 48-as programmal, a­ki azonban mindössze 65 szavazatot nyert, míg ellen­fele 374 szótöbbséggel választatott meg a kerület képviselőjévé. A kisebbségben maradt párt peticzióval támadta, meg Gyuriss Emil dr. mandátumát, a­melyet ma tárgyalt a kir. kúria I. választási tanácsa Sebestyén Mihály elnöklete alatt. A tárgyaláson Lalán Lajos dr. bíró volt az ügy előadója, a peticzionálókat Neumann Árpád dr. budapesti ügyvéd, a választást pedig Aigner Adolf képviseli. A tárgyalás megnyitása és a formalitások elintézése után a választást védő alaki kifogást emelt a peticzió ellen a névjegyzék hitelesítése miatt, a­me­lyet azonban Neumann Árpád dr. felszólalására a kir. kúria elvetett. Ezután a tárgyalás érdemi részére tértek át. A peticzionálók képviselője előterjesztette a kér­vényt, a­mely úgy feltétlen, mint viszonylagos érvénytelenségi okok alapján kéri a mandátum megsemmisítését. A petíczió azzal vádolja Gyuriss dr.-t, hogy izgatott a magyar állameszme egysége ellen, etette, itatta a választókat, s hogy pártja az egy­házi kegyszerek elvonásával fenyegette a válasz­tókat, a­kiket egyébként a vallás jelvényeivel is fanatizáltak. Elmondja a kérvény, hogy Ocsarov­­niczán keresztény szövetkezeti alapon korcsmát és kereskedést igért nyitni s ezzel terrorizálta az ottani kereskedőket és korcsmárosokat. Ugyanott nagy lakomát csapott Gyuriss dr., a mely délután 6 órától éjjel 12-ig tartott s a melyen a meg­választott képviselő együtt evett,­ivott számos választójával. Ez a lakoma messze túlhaladta a szokásos vendéglátást. Ugyancsak nagy vacsora volt Gyur­­csánszky Demeter zabopcsei plébánosnál, a­melyen a jelöltön kívül Liha László főszolgabíró és Sirchich Lajos szolgabíró vett részt s mindhár­man buzdították a választókat. Április 24-én Gyuriss dr. Skalitén a tót választókat izgatta a magyar állampolitikai egység ellen. Ott együtt volt ugyanis a jelölttel Badik József ottani plébános, a ki izgatás miatt már fogházat ült s érdekében tartott, beszédében a következőket mondotta : — Ha megválasztjátok Gyuriss dr.-t, úgy meg­szűnik a tótok elnyomatása, tót lesz a közigaz­gatás, iskola és bíráskodás. — Badik plébánosnak maga Gyuriss dr. adta át a szót, ő maga együtt járt vele a hívekhez s a jelölt magáévá tette Badik pánszláv elveit. Ezt a körülményt bizonyí­tani akarják a peticzionálók két állomásfőnökkel és Benyács István csaczai plébánossal, mint a­kik a Gyuriss dr. és Badik közötti megállapodásnál jelen voltak. Badik és káplánja, Brestyánszky János fel­hívták a lakosságot, hogy a­ki nem szavaz Gyu­riss dr.-ra, attól a gyónást még a halálos ágyon is megtagadják. Az egyházi zászlókkal is történt visszaélés. Gyuriss dr. pártja két templomi lobogót szerzett, a­melyekkel bejárták a vidéket és a szent zászlókra való hivatkozással buzdították a választókat. Nagy­mérvű etetés és itatás történt még Csernén, Óbeszterczén, Horeticzán, Turkován és Olesznán.

Next