Magyar Nemzet, 1950. július (6. évfolyam, 150-175. szám)
1950-07-01 / 150. szám
*9* A koreai néphadsereg csapatai eddig 20.000 négyzetkilométer területet szabadítottak fel I Fengjangból jelenti a TASZSZ. " A négy napos harc útin . a néphadsereg az egész arcvonaton 70—100 kilométert vonul ételé, felszabadította Szöult, a Köztársaság fővárosát, valamint Kaeszong, Thenpu, Csuncson, Kannte, Ongjin, Honcsen, Enan, Pjakcsen, Donducsen városát, több más várost, valamint több, hitel ötezer kisebb lakott helyet, összesen 20.000 négyzetkilométernyi terület szabadult fel. Amerikai bombavetők banditatámadást intéztek Fengjang ellen • Csütörtökön 17 óra 30 perc W 27 «B. 29 »-es amerikai bombavető banditatámadást intézett Fengjang ellen. A gépek a város különféle részeire 300 különböző űrméretű bombát dobtak. A bombázás eredményeképpensok lakóépület elpusztult. A polgári lakosságban nagyszámú az áldozat. A koreai fronthelyzet rosszabbodása miatt MacArthur visszautazott Tokióba Mint Moszkvába, jelentik, a szovjet sajtó idézi az United Press tudósítójának jelentését arról, hogy június 29-én hajnalban amerikai katonai repülőgépek széleskörű támadást kezdtek, elkeseredett kísérletükben, hogy megmentsék Szavon repülőtámaszpontot és megakadályozzák a délkoreai hadsereg szétbomlását. Az Associated Press tokiói tudósítása szerint MacArthur Dél-Koreából visszaérkezett Tokióba. A tudósító rámutat, hogy ez valószínűleg arról tanúskodik, hogy a koreai fronton a helyzet rosszabbodott. Eredetileg ugyanis MacArthur néhány napig Dél-Koreában akart maradni. Idézik a szovjet lapok a párizsi lapok jelentését is, amely szerint MacArthur parancsot adott az amerikai bombázóknak, hogy pusztítsanak el három hidat a Han folyó körzetében, amelyeknek sztratégiai jelentőségük van. A parancs célja, hogy megakadályozzák az északkoreai tankhadoszlápokat, hogy folytassák előrenyomulásukat Szöultól délre. MacArthur a rendelkezésére bocsátott ausztráliai légierőknek is parancsot adott, hogy haladéktalanul lépjenek működésbe. A Szakszervezeti Világszövetség több szakosztálya a Schuman-terv ellen Párizsiból jelentik. A bányász-, fi Vas- és fémmunkás szakszervezetek szövetségei, amelyek — mint ismeretes — a Szakszervezeti Világszövetség szakosztályai, felhívást intéztek ezen iparágak francia, olasz, angol, amerikai, német, holland, belga, luxembourgi és saarvidéki dolgozóihoz, felszólítva őket, szervezzék meg az egységakciót a Schuman-terv ellen. Július 15-én jár le a Népművelési Minisztérium »Művelt Nép« pályázata A Népművelési Minisztérium tízévi április 4-én, a felszabadulás ötödik évfordulóján ,,Művelt Nép“ műsorpályázatot hirdetett. A nagy érdeklődést keltett műsorpályázatra folyamatosan érkeznek be a pályaművek: kis színdarabok, jelenetek, egybel- Vonásotok. A pályázatra eddig arányáig kevés kórusmű érkezett be. A Magyar Vasutasok és Hajósok Szakszervezete tiltakozó táviratot intézett a francia kormányhoz a Tengerészek és Rakodómunkások Nemzetközi Szövetsége központi irodája betiltása ellen. A magyar szakszervezet táviratilag biztosította teljes szolidaritásáról a Tengerészek és Dokkmunkások Nemzetközi Szövetségét. Ember a fűben Írta: Dallos Sándor ‘ Ez annak az esztendőnek a nyarán történt, amelynek őszén először írattak iskolába. Két hónap híján hatéves voltam. Kedd vot. Öntudatos életem innét kezdődik. Ez a nap is úgy köszöntött faj, mint a többi. A nap sütött be az ablakon, a fák levelei még érzékenyek voltak a hármastól s a kutyánk — egy nagy, fehér kovász — ott ült a küszöbön. s Énrám várt. Felébredtem s nyomban éreztem szobánk mosolgó, meleg család szagát. Szerettem ezt, szülői leheletből, a szappan. « In.osdóvíz és a reggeli latiból fijjf. Olyan volt, mint a fény. Első pillantásom anyámat érte , ettől valami mélységes testi boldogság fogott el. Őt szinte a laptatás elagadtatottságával szerettem. Anyám — ez a szó valahogy a gyermeki ölelés extázisát jelentette. Ő volt minden napom megújuló ajándéka, mámoros sirom, éet és szeretet. Apám ilyenkor már nem volt itthon, dolgozott. Felöltöztem, megreggeliztem, elköszöntem anyámtól, füttyentettem »■, kutyánknak s elindultunk. Előttünk egy kis dombos térség terült,ott szoktunk játszani. Aznap is. Emlékszem a fű még harmatos volt, katicabogarak mászkáltak a gyepszálakon, a fű között hangyák éskeménytestű, fekete bogarak s fa gyep fülött egészen apró halványkék , pillék röpködtek ,alacsonyan a reggeli fényben. Mindez örömvolt és gyönyörűség. " , Egy paratris ketten voltak csak: a kutyánk meg én. Azzal szórakoztunk, hogy ő a pillék után kapkodott össze összekoccanó fogakkal, én meg nevettem ezen. Aztán megérkeztek a pajtásaim és labdázni kezdtünk. A kutyánk is velünk játszott. Éppen úgy vadászott a labdára, akárcsak mi s ha ecsíphette, bizony, elfutott vele s kergelhettük, mire kiejtette a szájából. Ez mindennap mindaddig így ment, míg csak fel nem tűnt a sarkon apám magas alakja. Pontosan dél volt ilyenkor, harangoztak. Én zsebre tettem a labdát, futottam eléje, elkaptam a kezét s kezet csókoltam neki. A felemért, örömmel csókolta meg az arcomat s ilyenkor mindig volt benne valami kis meghatódás, bizonyára önmaga arcvonásait látta bennem. Aztán letett, megfogta a kezemet, úgy mentünk haza. Az ülőn jóformán mindenki szeretettel köszönt neki, nem a rangja, az egyénisége miatt. Már akkor tudtam ezt, én is ezért szerettem olyan nagyon. Hajdanában vándor volt tizenhat esztendeig, Trondhjemtől Szicíliáig megfordult szinte mindenütt s ha néha mesélt erről az idejéről, illatosan virágzott száján a szó s csodálatos tájak és életek villantak elé a mondataiból. Bementünk, megettük az ebédet s míg kint szinte fehéren izzott a nyár, apám egyszer csak azt mondta: — Genovából kaptam levelet. Anyám megrezdült. — Ki írt? Apám szele az asztalán kóborolt. — Egy svéd barátom, együtt vándoroltunk hajdanán. Tüdőbajjal fekszik az egyik genovai kórházban , úgy veszem ki a leveléből, hogy vége. Anyám semmit sem szólt, csak nézte apámat. Ismertem már a tekintetét: a titkot nézik így. Apám cigarettát vett elő és sokáig tartotta a kezében. — Hányszor mondtam neki: menj haza, nem neked való a vándorélet! Gyenge vagy erre, házasodjál meg. Mert vékony, szőke gyerek volt, kékszemű ... De csak maradt. Rágyújtott, rám nem is ügyelt, csöndesen beszélt anyámmal. Én kimentem s szokás szerint rohantam a kutyánkkal a játszótérre, mert nagyon szerettem így ebéd után ülni ott s nézni a forró és poros utcát, amely ilyenkor oly kihalt volt, mintha az egész faluban nem lakott volna senki sem. És ekkor történt. A fűben, ahol az előbb játszottunk, egy ember feküdt. Elviselt, porlepte ruha volt rajta, arca borostás volt, homloka sárgás és domború, haja csapzott. Egyik lábát kinyújtotta, a másik, térdben behajlítva, csontosan felszögellett. Kezét, amely piszkos volt s a körme alatt fekete holdak, fektetni kétoldalt szétvetette s a forró napfényben mélyen aludt. Megtorpantam lábára s valami olyan, addig soha nem érzett megdöbbenés járt át, hogy csaknem felkiáltottam tőle. De valahogy mégsem tudtam kiáltani, csak álltam odaszögezve s olyan érzéssel, mintha valami eddig elrejtett csodát lesnék meg, kezdtem nézni a fűben fekvő alakot. Életemben ekkor néztem meg először igazán az embert. Szinte azt mondhatnám: ekkor vettem először mélyebben észre. Nagy csönd volt. Sem nö- Nény, sem állata sem tentben nem mozdult sehol. Minden néma volt és egészen, de egészen más, mint eddig. Valami kifejezhetetlen rejtelemmel lettek tele a dolgok s mintha valahogy mindennek szeme támadt volna, minden ezt a fekvő alakot figyelte. Az embert. Oly megdöbbentő volt a forró dél csendjében ez a néma test, mintha valahonnét a végtelenből hullott volna alá. Lénye úgy megrázott, mintha jelenést látnék, lassan valami szorongás fogott el, amely, mennél tovább néztem, annál hevesebb és fojtogatóbb lett. De a szemem mégsem tudtam levenni róla. Először az egész alakot láttam, a felszögellő térd éles vonala szinte hasított, a két kéz valami fenséges tragikumot rejtett magában, s a mellkas boltozata, amint járt fel-alá a vedlett ing alatt, mintha áldozati oltáron pihegett volna. Később összeszűkült a látásom s nem láttam mást, csak az arcot. Percekig néztem s valami kimondhatatlanul megdöbbentő volt így szemben állni az emberrel s meglesni őt arca és lénye rejtelmeiben. Lassan szinte világnyivá nőtt elöttem ez a borostás, magános emberarc, márványmű volt, gigantikus és végtelenebb a világnál. Ki lehet? Körülöttem fulasztott a csönd, szorongva álltam s ahogy néztem az alvó embert, mindegyre szomorúbb lettem tőle. A test eldobott mozdulatlanságából, az arc mélyen húzott vonalaiból szivárgott ez a szomorúság, birtokba vett s olyan erős lett, hogy valósággal fájt. Nagyon fájt A kócos, fekete haj elve SHüito- -•A félig száradt gyapper S a homlokvonat a szemcsont erős dudorodásával megrázóan igézetes volt. Az orr éles, s ez az édessége mellett is meleg vonal mégis miért olyan szomorú? A száj puha és bágyadt s bár a kopottas bajusz félig eltakarja, görbülő ívében ott bújik az árvaság s a csontos állón a borosta megremegtető. Az egész arc valahogy fájdalmasan szent volt, ijedelmesen magános, mindentől elvonatkoztatott fenségesség, veszendő, de égig ható csoda. Vonzó és ijesztő egyszerre. Csak álltam ott, remegtem a titoktól, szivemet végtelen melegség, szeretet és szomorúság szorította s egyszerre nem bírtam tovább, sírva fakadtam. Forró borzongás rázott, sajnálat és döbbenet, valami végtelenül fájt bennem s hangos zokogással rohantam be a lakásba. Apám még mindig az asztalnál ült s anyámmal beszélgetett. Mikor meglátott, ijedten fordult felém. — Mi bajod? — Egy ember... — zokogtam — Mi? — Egy ember van odakint a fűben. Apám felkapott és szaladt velem kifelé. Azt hitte, valaki bántott. Indulat remegett az arcán s én féltem, mert tudtam, hogy apám borzasztó erős. — Hol van? — kérdezte, mikor kiértünk. — Őt — mutattam suttogva a fűbe. — Aluszik. Apám elcsodálkozott — Aluszik? — Igen. — Hát akkor., De abbahagyta. Odamentünk rémtekintett és sokáig nézett, mintha keresne az arcomban valamit. Olyan mély és átható volt a tekintete, hogy soha nem felejtem el. Sokáig nem szólt semmit, végül is azt mondta határozottan: — Egy vándor. Bántott talán? — Nem — ráztam hüppögve a fejemet — csak itt fekszik... és szakállas... és... Nem tudtam megmagyarázn, mi van velem. Hogy tudtam volna egybefogni és kimondani azt a zűrzavart, hogy félek is ettől az embertől, ám ugy*., akkor rettentően szeretem és sajnálom is, hogy reszketek tide és életem minden ízével vonzódom hozzá, hogy döbbenet fojtogat föle és valami kimondhatatlan, de boldog fájdalmú áradás indul el bennem ugyanakkor, hogy ... Apám bólintott. — Értem — mondta halkan. — Milyen érdekes! Ha nem volnál ilyen túlságosan fiatal, azt mondanám neked, hogy ezt az élményt minden erőddel tartsd meg és ehhez igazodjál egész életedben. Mert az emberrel találkoztál. Vili befelé. — Egy kissé korán... —• dönnögte magában , visszanézett. Odabent letett. — Mosakodjál meg alaposan, aztán feküdj te és húsölj, ne csatangolj folyton a napon. Bement, én vizet töltöttem,, mosakodni kezdtem s a bűvös víz csobogása közben halolottam, amint odabent azt mondta édesanyámnak: — Úgy nézem, ember fia belőle, Jolánka. S valami nagy melegség. jóllehet az utóbbi időben a tömegdalok nagy népszerűségre tettek szert és az igények ezen a téren is megnőttek A „Glasztuskák" néven ismert tréfás műfaj szintén igen népszerű, számos aktuális strófa érkezett a pályázatra. A pályázat határideje július 15. Ünnepélyes eredményhirdetés augusztus 20-án lesz. A lengyel fasiszta terrorbanda bűnperének nyolcadik tárgyalási napján a perbeszédekre került sor. Az ügyész vádbeszédében hat halálos és egy életfogytiglani ítéletet kért. Ezután a védőbeszédek hangzottak el. Parasztasszony lett özv. Rimóczi Imréné személyében Kisújszállás új polgármestere. . Ia251r temet _ .Nagyvilága Argentínában, a délamerikai fasizmus hazájában ritkán adnak kitüntetést külföldieknek. 1947-ben mégis kivételt tettek és az ország legmagasabb érdemrendjével, a „Felszabadító Rend" nagy keresztjével tüntették ki Francót, Spanyolország Véreskezű diktátorát. Három évig szünetelt ennek a kitüntetésnek az adományozása — úgy látszik még Argentina fasiszta diktátora, Peron, sem talált ezalatt méltó társat Franco mellé. De most megtalálta. Mégpedig Ziaenhower személyében. Franco után ez a legfőbb amerikai háborús uszító kapta meg elsőnek, néhány nappal ezelőtt a magas argentin kitüntetést. Valóban, keresve sem lehetett volna méltóbb társat találni Franco mellé ... • perui „demokráciádról nyújt szemléltető példát az erőszakos fasiszta puccsal uralomra jutott Manuel Odria perui tábornok, aki — mint ahogy a „New York Daily Mirror" írja — nyilvánosságra hozta az új választási törvényt. E szerint az ország minden felnőtt lakosa választójogot kap — a mezőgazdasági zsellérek kivételével. Ez a réteg azonban az ország lakosságának 69 százalékát jelenti. Érthető, hogy a tábornok így fél a dolgozók szavazataitól, hiszen önmagát jelölte elnöknek . A krónikához tartozik még, hogy a tábornok zsoldjában álló perui „törvényhozás“ lelkesen megszavazta ezt a „demokratikusnak“ hirdetett választójogi törvényt. • Megkezdődött az igazgyöngykagyló halászat a Habarovszk közelében lévő Kur folyón. Már kihalászták az első tíz tonna kagylót. Az igazgyöngykagyló rendkívül értékes nyersanyaga a díszműáru-iparnak. Anatolij és Soburenko ifjúmunkások egyetlen nap alatt 31,5 kg igazgyöngykagylót halásztak ki a folyó aljáról. Megjelent a „Tartós békéért, népi demokráciáért” legújabb száma Megjelent a „Tartós békéért, népi demokráciáért" legújabb, 26. száma. A lap első oldalon közli a Szovjetúnió Békevédelmi Bizottságának határozatát, amely szerint június 30-án megkezdődik az aláírásgyűjtés az Állandó Bizottságnak az atomfegyver betiltását követelő felhívására. A lap vezércikke „A Titoktkk elleni küzdelem a Kommunista Pártok nemzetközi kötelessége“ címmel megírja, hogy a Tájékoztató Iroda két évvel ezelőtt hozta meg ismert határozatát a Jugoszláv Kommunista Párt helyzetéről. A cikk hangsúlyozza, hogy az elmúlt két év eseményei igazolták a Tájékoztató Iroda határozatának helyességét. A cikk a továbbiakban hangsúlyozza, a Kommunista Pártok részéről fokozott forradalmi éberséget követel az a körülmény, hogy az imperialisták a Tito-klikket kommunistaellenes aknamunkára használják fel. A fasiszta Tito-klikk elleni küzdelem minden Kommunista Párt nemzetközi kötelessége. A Tájékoztató Iroda határozatának második évfordulójával foglalkozik Jacques Duclosnak, a Francia Kommunista Párt titkárának és Níkosz Zahariádisznak, a Görög Kommunista Párt főtitkárának a cikke is. A lap cikket közöl,Az amerikai imperialisták agressziója a koreai nép ellen“ címmel. A cikk leleplezi az amerikai imperializmus távolkerek agresszív terveit. Hangsúlyozza, hogy a koreai nép fegyverrel a kezében hősiesen küzd egységes, független, demokratikus államáért. A koreai nép bebizonyította, hogy nem akar játékszer lenni az amerikai agreszszorok és háborús uszítók kezében. Közli a lap Kim-Ir Szennek, a Koreai Munkáspárt elnökének nagy cikkét „A koreai nép harca egységes, független, demokratikus államáért" címmel. A cikk azokról a fényes eredményekről számol b be, amelyeket Észak-Korea öt év alatt elért, miután a Szovjet Hadseregszétverte a japán militarizmust és felszabadította Koreát. Kilencvenkétmillió forintot fordítanak az idei tervberuházásokból új bekötőutak építésére. Riómba I. 1950 jiísus . Két aratógépet húz a traktor a tói komlósi határban Viharsarok termelőcsoport, június hó. (A Magyar Nemzet kiküldött munkatársától.) A könnyű szélben enyhén hajladozó, sárga búzatáblák felett halvány füstcsíkok úsznak. Traktor dohog és a tompa puffogások közein emberi hangok törnek át, valami mélyről jövő ujjongással, mintha táncolnának, dalolnának valahol Pedig csak aratnak. Tótkomlós határában, a Viharsarok termelőcsoport földjén. Két traktor kerüli a körülbelül hatholdas tagot. Csodálatosan szép a gabona. Ha belemennénk, derékig érne. Mindegyik traktor után két-két kaszáló gép. A kaszák, mint a motollok, hol kiemelkednek a kalászok fölé, hol meg alásülylyfedve mozognak s ahogy a két traktor egymás nyomában pöfög, hosszú sávon dől a búza szél, a kévekötő szerkezet pedig már dobja is a szúrós tarlóra az összekötött kévéket. A földdarab alsó végéről indulva asszonyok, lányok, férfiak serege jár a gépek nyomában és egyszerre csak keresztek sorakoznak, mint óriási csillagok, a tarlón. Elmerengve, két karját mellén keresztbe fonva, magánosait nagy darab parasztember áll a tarló szélén. Nedves a szeme. Megszólítjuk. Míg mondja a nevét — Rimóczki Mihály — arcához kap a kezével. Talán a megindultságát hessegeti el. S gyorsan, kérdezés nélkül beszél: — Ez mindent megér. Ezt az aratást nézni. Gyönyörű a búzánk. Öröm volt vele dolgozni, de még inkább az most, amikor az eredményt is látjuk. MAGAS ÁTLAG — Valamikor bezzeg másként volt —■ mondom. — Másként! Cseléd voltam, reggel három órától éjjel tízig dolgoztam szakadást , volt amikor az évi keresetemet átszámítva, 75 fillér esett egy napra. Tavaly, amikor kezdtük a közös gazdálkodást, már 1800 forint volt a tiszta jövedelmünk, csak búzából. Idén meg, ahogy már számítgatjuk, 35—38 forint esik egy munkaegységre. — Meg a munka is könnyebb, ugye? — Bizony, ha a gabonát kézzel kellene learatni, hát enné az erőnket. Míg így a gép könnyen megcsinálja. Tavaly még kaszával arattunk, idén már a gépállomás végzi ezt is, akár a többi munkál a földdel. Hogy mit jelent ez, az tudja igazán, aki már aratott az égető napon, sokszor kevés étellel a gyomrában, s olyan részért, amilyen nem nekünk, hanem a gazdáknak volt jó. Odajön hozzánk Horváth János, a csoport elnöke, s eleinte csak hallgatja a beszédet, de aztán nem állhatja, beleszól maga is: — Hol lesz még a környéken ilyen eredmény, mint nálunk? Pedig az első igazi aratásunk csak! 20 mázsa 72 kg volt árpából az állag. Rozsból 20, búzából 14 mázsát várunk! A Ivarkus Pista bácsi mintagazda, érti is a dolgát, mégis azt mondja, nagyon meg lesz elégedve, ha tíz mázsát kap holdanként búzából. Felnézünk. A traktorok azóta már jópárat kerülhettek, mert megint vékonyabb az álló búza. Mosolygós arcú, kék vászonoverallos férfit fedezünk fel. Megsúgják, hogy Szenes János, a tótkomlósi gépállomás főgépésze. Ő gondolta ki, hogy két, lóvontatásra készült aratógépet kell kötni a traktor után, így jobban kihasználódik az erőgép. . — Bevált az elgondolás? szólítom meg. — Hát megy valahogy. Igazítani kell hozzá a traktor tempóját, de különben semmi hiba Pénteken déli tizenkét órától szombat délig hatvan holdat borotváltunk le velük. ÖRÖM ÉS VIDÁMSÁG Széleset kanyarít jobbjával nyugat felé, ahol a földet keresztülszelő dülőúttól nyugatra magas keresztek emelkednek , két, még lábon álló búzalába közén. — Szemhullás van-e? Lenyúl a tarlóra. Keresnie kell a kalászokat, olyan tisztán dolgozik a kaszálógép. — Viaszérésben aratunk, meg lehet nézni, hol talál valaki a tarlón kipergeti szemet. Azért megyünk rá, ha vasárnap van is, hogy kihasználjuk az időt. Egész a sötétség beálltáig dolgozunk, hogy ami még vissza van a 150 holdból, az is gyorsan készüljön el. A menyecskék, lányok könynyedén járnak az aratógépek után. Odakiáltunk nekik: — Héj, nehéz-e • kéve? — Embere válogatja, kinek — csúfolódnak vissza és úgy gördül végig a mezőn jóízű f »lvetésük, hogy még a traktoretták is felnéznek a gépek nyergéből. Óvatosan, gyengéden, mintha csak a gyereküket, emelgetnék, rakják egymásra a kévéket, itt is vigyázni kell, meg ne lazuljon a toklászban a szem. Vigyázni, igen, de erőlködni? Nincs itt verejték, amely végig szokott csorogni a feketére égett hátakon, nincs komorság a tekintetekben, nyugtalanság az arcokon. Orom van és vidámság. , (zs) Ötvenhárom vándormozi járja gazdag műsorral a román vidéket a nyári mezőgazdasági munkálatok ideje alatt.