Magyar Nemzet, 1951. április (7. évfolyam, 76-100. szám)
1951-04-01 / 76. szám
[Vasárnap, 1951 április ]-Magyar Nemzet A magyar írók és művészek békegyűlése. A lelkeket akarjuk formálni szebbé, jobbá, nemesebbé, igazabbá . Pénteken délután zsúfolásig megtelt a Művészeti Szövetségek Házának nagyterme írókkal, művészekkel. Békegyűlésre jöttek össze költőink, íróink, a zene- és képzőművészet, a színház és film dolgozói, hogy kifejezésre juttassák szilárd békeakaratukat, hogy megvitassák azokat a teendőket és feladatokat, amelyeket a Béke Világtanácsának a világ népeihez intézett felhívása állít minden becsületes ember, minden tiszta lelkiismeretű író és művész elé. A békegyűlés elnökségében helyet foglaltak: Bulla Elma színművésznő, Bernáth Aurél Kossuth-díjas festő, Csók István Kossuth-díjas festő, Csorba Géza Kossuth-díjas szobrász, Devecseri Gábor, az írószövetség titkára, Déry Tibor Kossuthdíjas író, Fischer Annie Kossuth-díjas zongoraművésznő, Kodály Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző, Máthé György újságíró, Pátzay Pál Kossuth-díjas szobrász, Parragi György Kossuth-díjas újságíró, Péterfi István zenekritikus, Somlay Arthur kétszeres Kossuth-díjas színművész, Szabolcsi Bence Kossuthdíjas zenetörténész, Tolnay Klári Kossuth-díjas színésznő és Veres Péter Kossuth-díjas író. Kodály Zoltán nyitotta meg a gyűlést. Hangsúlyozta, hogy a művészek békét akarnak, hisznek abban, hogy a világ problémái elrendezhetők minden pusztítás és vérontás nélkül. A magyar nép, amelyet a múltban annyi céltalan háborúba sodortak urai, békét akar, békére van szüksége, békében akarja folytatni alkotó munkáját, gyermekemet napról-napra fenyegették. Van e természetesebb kívánság, mint az, amely a háborús szenvedéseket el akarja hárítani, a békét akarja biztosítani. De a békét nem elég akarnunk. Harcolnunk is kell érte. Hadd idézzem szerepemnek, amelyért a Kossuth-díjat kaptam, néhány mondatát. A Metrón beszélgettem egy öreg munkással, aki nekem Sztálin szavait idézte: «Mi a béke hívei vagyunk, a békéért harcolunk, de készek vagyunk arra, hogy a háború gyújtogatóinak csapásaira csapással feleljünk. Most a békéért kell harcolni Veres Péter Kossuth-díjas író szólalt fel ezután. — Azok a szenynyeslervű emberek, handitőkések, hataloméhes politikusok és nyomorult íródeákok, akik a háború elkerülhetetlenségéről beszélnek és írnak — mondotta — bizonyára abban bizakodnak, hogy százméteres mélységekben leásott betonpincéikbe nem hatol le még az atombomba ereje sem. De a népek, az egyszerű emberek azt mondják: a háborút el lehet kerülni. És ezt mondja Sztálin is, aki tudja, hogyan gondolkoznak és hogyan éreznek az egyszerű emberek. — Mi dolgozni akarunk és építeni akarunk. Mi írók, művészek is: mi a lelkeket akarjuk formálni, szebbé, jobbá, nemesebbé, igazabbá. Hogy dolgozhassunk, hogy munkánkban elmélyülhessünk, ahhoz béke kell és az építő, dolgozó néppel való mindennapi szabad érintkezés. És itt világosodik meg egészen mindenki előtt, hogy az író és a művész, a szocialista író és a szocialista művész nem lehet kozmopolita, hiszen mindennapi munkájával népe életéhez, népe punkájához tapad. Közismert ugyan az a szólás: «Művész hazája széles e világi. De ez így nem igaz. A művész hazája elsősorban saját hazája, de minden művész azt szeretné, hogy munkássága az egész világé legyen. És ez lehetséges is. De nem úgy, hogy a saját hazáját, saját népét odahagyja, vagy éppen megtagadja, hanem úgy, ha annak leghűbb, legigazabb, legharcosabb fiává emelkedik. Leglistább példa erre a mieink közül Petőfi, aki a hazá'a szereldével és minden népek hazáiénak és szabadságának a liszte’etével vonult be az emberiség közös Paneonjába. — De a haza kötelez is: dolgozni és harcolni kell érte. Mindig o olt dolgozni és ott harcolni, ahol a legnagyobb a szükség. Most a békéért kell harcolni. Mer a haza sorsa, benne a mi egyéni sorsunk is, más népek életével és sorsával egy áramlásban folyik, a magyar írónak, művésznek is. Évközben egyik kezével új hazáját építi, a másikkal a barátok és szövetségesek kezét kell fonnia, mert csak így bírjuk megóvni mindnyájunk közös érdekét, az építő békét. — Ennek a közös harcnak a most soron következő feladata: végrehajtani a Béke Világtanács berlini határozatait, követelni az öt nagyhatalom békeegyezményét — fejezte be nagy tapssal fogadott beszédét. A béke mindenki ügye Bernáth Aurél, Kossuth-díjas festőművész felszólalásában hangsúlyozta, hogy a béke mindenki ügye, a művészeké is. A világ ezideig legnagyobb méretű mozgalmának vagyunk tanúi — mondotta —, s ennek egyik állomása volt éppen a Béke Világtanács Berlinben tartott ülése. Sajátságos, újfajta diplomácia ez, szöges ellentéte a régi, titkos diplomáciának. Ennél az újfajta diplomáciánál mindenki szolgálatban van, mindenkinek, minden becsületes embernek a szolgálatára szükség van. És mi, akik a békét kívánjuk, mindent megteszünk a béke szolgálatában. A magyar zeneművészek nevében Szabolcsi Bence Kossuth-díjas zenetörténész a többi között ezeket mondotta: — Bartók Bélának utolsó, tragikus éveiből ismerjük egy írását, ahol a nagy zeneködő arról ír, hogy a népek nem ismerik a gyűlő ködért, mesterségesen szítják köztük azt, hogy kirobbantsák a háborút, hogy milliók halálából megszülessék a kevesek nyeresége. Azóta már változtak az időik. A népek ma már tudatára ébredtek annak, hogy a békét cselekvő ég meg lehet, meg kell védeni. Éppen ezért hittel valljuk mi is hogy a népek egyesült és napról-napra erősödő hangja túl fogja harsogni és elnyomja a háborúra vágyók háborúra uszítók károgó és vijjogó kórusát. A magyar zeneművészek nevében jelentem ki itt: mindannyian magunkénak valjuk és minden erőnkkel támogatjuk a Béke Világtanács berlini határozatát. Mi a béke hívei vagyunk... Tolnay Klári, Kossuth díjas, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze így beszéli: — Érzem, hogy gyermeke vagyok egy hazának, amely munkában és békességben akar virágozni: magyar vagyok. Másodszor érzem, hogy asszony vagyok aki nemcsak a társadalomban és a családban őre a békének, hanem akinek gyermeke is van- vagyis anya vagyok. Harmadszor érzem, hogy a nemes gondolatok és mondanivaók kifejezésének művésze vagyok, vagyis színész vagyok. Mint magyar ember, tanúja és részese voltam annak a hatéves küzdelemnek, amelyet ez a nép egy dúlt ország romáin folytatott, hogy ezen a földön a háborús romboás után újból ember otthont teremtsen magának és egy olyan hazát amebben eltűnnek a régi igazságtalanságok, amelyben a munka kötelessége, és a dolgozó ember joga együtt jelenik meg. — Mint anya — folytatta — rettegve emlékezem vissza a háború veszedelmeire, amelyek kis A Napi és Hetilapkiadó Vállalat hhirdetési osztályának csekkszáma száma 61.080 Kértük a vidék! hirdetőinket ho?» hirdetés) dijat csak a fenti számon küldjenek be és feltét énül tüntessék fel az* is hóm az üsszenet melyik lapra küldik: Magyar Nemzet, Kis Uisás, Független Magyarország Szabad szó Kérjük mindenkor a tördelés megjelenést napidóra feltűntetni. Az aláírások a legmélyebb, a legcselekvőbb hazaszeretet megnyilatkozásai Tolnay Klári nagy tapssal fogadott beszéde után Parragi György Kossuth-díjas újságíró emelkedett szólásra. Hozzászólása elején arról beszélt, hogy az írók, a művészek, az újságírók és a szellem minden dolgozója ismeri és birtokolja a szavak erejét. — Éppen ezért — mondotta a továbbiakban — mert ismerjük a szavak értelmét, a szó erejét, mert megadatott nekünk, hogy ezzel a szellemi fegyverrel harcoljunk, nem elég, hogy csak aláírásunkkal pecsételjük meg a berlini békefelhívást. Nekünk, íróknak, művészeknek, újságíróknak oroszlánrészt kell vállalnunk abban a felvilágosító munkában, amely most elindult azért, hogy magyar népünk minél hatalmasabb tömegét nyerjük meg abból a célból, hogy a berlini békefelhívást teljes meggyőződéssel, teljes akarattal írják alá. Elől kell járnunk abban a felvilágosító munkában, amelynépünknek megmutatja, hogy a berlini békefelhívás aláírása a legszentebb ügy, az egész nemzet ügye, az egész emberiség ügye. Az aláírások a legmélyebb, a legcselekvőbb hazaszeretet megnyilatkozásai. Amiképpen az a szülő szereti legbensőségesebben gyermekét, aki minden áldozatra kész gyermeke jövőjéért, boldogságáért, épúgy az szereti legforróbban hazáját, aki ennek a hazának boldogulását, építését, függetlenségének megőrzését a leginkább szolgálja. A család, a haza, az emberiség boldogulásának legfőbb feltétele a béke. A békét csak úgy tudjuk biztosítani, ha valamennyien részt veszünk a háború elszabadulni készülő fúriáinak megfékezésében. Erről kell nekünk, íróknak, művészeknek, újságíróknak felvilágosítani népünket. Joliot-Curie, Ilja Erenburg, Picasso, Bernal professzor és a békét munkával, harcos kiállással védő százmilliók lelkesítő példája,, hősi önfeláldozása nyomán nem lesz nehéz nekünk sem teljesítenünk a berlini békefelhívás aláírási hadjáratában szent kötelességünket dolgozó népünk, magyar hazánk és a békeszerető emberiség iránt — fejezte be felszólalását Parragi György. A becsületes emberek milliói a békét akarják Zelk Zoltán Kossuth-díjas költő «Párbeszéd« című versét szavalta el ezután a jelenlévők viharos tapsa között, majd Ungár Imre Kossuth-díjas zongoraművész szólalt fel.— Az emberiség ellensége: a pénz imádata, az önérdek mindenek fölé helyezése, a kíméletlen önzés, mondotta. — Úgy hiszem, művésznek nincs méltóbb, nagyszerűbb feladata, mint harcolni — képpel, szoborral, verssel, vagy zenével — az ellen ez ellenség ellen. Nekünk előadóművészeknek nincs nemesebb feladatunk, minthogy igyekezzünk a régi mesterművek és a nagyszerű új alkotások igaz tartalmát megértetni hallgatóinkkal. S ha sikerül a zene erejével megsejtetnünk a rút egyéni önzés fölé emelkedő, tisztult, igazi emberiességet, akkor jól harcolunk a szocializmus építéséért, a béketábor győzelméért, hazánk felvirágzásáért. Mészáros Ági, Kossuth-díjas, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze lépett ezután a mikrofon elé. — Kik akarják a háborút? — mondotta. — Azok, akiknek hasznuk van belőle: a háború vámszedői, a fegyvergyárosok. Kik akarják a békét? — a becsületes emberek milliói, az anyák, akik fel akarják nevelni gyermekeiket. Egymásután emelkednek szólásra a jelenlevő művészek, hogy beszéljenek arról, ami mindnyájunknak a legdrágább, a legféltettebb kincse: a békéről. — Én apa vagyok — mondotta Latabár Kálmán Kossuthdíjas, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze — és valamennyi édesapa nevében kiáltom most: békét akarunk! Békét akarunk és harcolunk is érte. Békés alkotó munkánk lehetőségéért küzdünk Sándor Kálmán író arról beszélt, hogy az amerikai imperialisták hogyan torzítják el és gyalázzák meg az irodalmat, a művészetet, hogyan igyekszenek elfojtani, meghamisítani mindazt, ami szép és nemes, hogyan törnek aljas eszközökkel a tiszta emberi öntudat elhomályosítására. Jól tudják ugyanis, hogy az emberi öntudat az ő legnagyobb ellenségük, háborús terveik legfőbb akadályozója. — Mi, magyar írók érezzük felelősségünket — mondotta —, érezzük felelősségünket azért, hogy ébren tartsuk az emberiség öntudatát, hogy leleplezzük a háborús uszítók aljas szándékait. Részt akarunk venni a békéért folyó harcban azzal, hogy műveinkben a valóságos, a teljes emberi életet, az épülő új világot ábrázoljuk, de azzal is, hogy tevékenyen csatlakozunk az aláírásgyűjtő mozgalomhoz s szóban és írásban mozgósítunk minden becsületes embert, járuljanak hozzá aláírásaikkal is a békemozgalom megerősödéséhez. Csorba Géza Kossuth-díjas szobrászművész is művészi munkáját, minden tehetségét a békeharc szolgálatába kívánja állítani. Most is olyan domborművűn dolgozik, amely népünk békeakaratát jutatja kifejezésre. Szabó Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző a többi között ezeket monda: — Az amerikai imperializmus, amely az egész világot feneketlen pénzeszsákjába szeretné söpörni, kebelére öleli most Hitler vérebeit, a fasiszta haláltáborok milliószoros tömeggyilkosait. Háborúra készül azok ellen, akik a dollár mindenhatóságát nem hajlandók elismerni. Újabb szörnyűséges vérözönt tervez, ennek főpróbája folyik most Korea vértől áztatott földjén Mi, magyar zenészek a zene szépségének örömével akartuk embertársaink eletét besugározni. Éppen ezért minden erőnk megfeszítésével küzdünk, esősorban művészetünkkel, békés rlkotó munkánk lehetőségéért, a békéért. Komlós Juci színművésznő ezeket mondotta: — Mint anya és mint művész 50 LITERES PAVONI ESPRESSÓGÉP ót? ESPRESSÓBERENDEZÉS ELADÓ. TELEFON: Egy száznyolcvankelő-nulla hatvankert" | IT JÖN! JÖN! | SZERDÁTÓL | Becsület | | és | | dicsőség| | MAGYAR FILM EGY SÍ MUNKÁSHÁZASPÁRRÓL, 8 H AKIKET A SZTÁLINI || MŰSZAK ÚJ EMBERRÉ FORMÁLT. gyűlölöm azokat, akik gyötrelmet, pusztulást és halált akarnak újból zúdítani a népekre. Gyermekeim boldog jövőjéért, szüleim békés öregségéért minden erőmmel harcolni fogok a a béke megvédéséért. Nagy elődeink példáját követjük Szabó Iván szobrász, a Képzőművész Szövetség főtitkára így beszélt: — Megtisztelő feladat ma művésznek lenni, mert a népnek alkotunk. Pártunk, dolgozó népünk munkája nyomán épül, szépül hazánk. A művész ma a munka lendületét, a fejlődő, sodró élet gazdagságát formálja müvében. Sok a tennivalónk, dolgozni akarunk. Békés emberek vagyunk s nem romboltok, de ha te akarják rombolni népünk s magunk müvét, akkor nagy eledetink, Zrínyi, Balassi, Petőfi példáját követjük, kik tollal és karddal védték a hazát. Nem vagyunk egyedül, velnk van a világ minden tiszta lelkiismeretű embere, élükön a szovjet néppel. Harcoljunk a békéért, — ki tollal, ki hangszerrel, ki ecsettel, grafittal, vésővel —, leplezzük le az ellenséget, segítsük újabb alkotó lendületre dolgozó népünket. Pártos művészettel harcoljunk a békéért ! A gyűlésen még számos felszólalás hangzott el. Kisfaludy, Stróbl Zsigmond Kossuth díjas szobrász, Somlyó György író, Bihari József Kossuth-díjas színművész, Hlaltky László színművész, Németh Marika színművésznő, Szűrszabó József karikaturista, Keleti Márton Kossuth díjas filmrendező, Fe, Seky Kamiln színész — valamennyien izzó szavakkal, forró lelkesedéssel juttatták kifejezésre azt, ami minden magyar író, minden magyar művész, minden hazáját szerető magyar dolgozó szívében ott él: az alkotó munka biztosítékának, a békének akarását, a béke védelmének harcos elszántságát. „Fokozott felelősséggel és tevékenyen vegyünk részt a békeminkában“ A református püspökök és főgondnokok üzenete a lelkipásztorokhoz és gyülekezetekhez A református egyház valamennyi püspöke és főgondnoka üzenetet intézett a lelkipásztorokhoz és gyülekezetekhez az új békealáírások ügyében. Az üzenet többek között ezeket mondja: „Kezdettől fogva világosan hangsúlyoztuk, hogy a béke ügye valóban minden jóakaratú ember ügye és ezért nekünk, az egyház vezetőinek és tagjainak együtt kell küzdenünk azzal az immár sokszázmilliós táborral, amely minden országban a háborús feszültség növekedése idején a béke megvédelmezését hathatósan szolgálja. Most világszerte megindult egy egyszerű és mindenki által érthető követelés támogatására az aláírások gyűjtése. Ez az egyszerű és tiszta követelés, az öt nagyhatalom képviselői folytassanak béketárgyalást és kössenek békeegyezményt. Április 8-án indul meg hazánkban az új aláírásgyűjtési mozgalom, négy nappal az április 4-i nemzeti ünnep után, amikor hazánk földjét a Szovjetnió nagy véráldozat árán felszabadította. Egyházunk, hivatalos testületiben és bizonyára tagjainak lelkiismeretében is, kezdettől fogva döntött már a békemozgalom mellett. Ezért most elsősorban nemcsak arra hívjuk fel gyülekezeteink elöljáróit és tagjait, hogy írják alá a békeíveket, hanem arra is, hogy fokozott felelősséggel és tevékenyen vegyenek részt a békemunkában.“ „írjátok alá“ Vető Lajos püspök, az „Evangélikus Élet“ vezércikkében a berlini békehatározat aláírására készíti elő az egyháztagokat. Többek között ezeket írja: „A Béke Világanács berlini határozatai értelmében szerte az egész világon máris sokmillió ember aláírásával új népszavazás indult, követelve az öt nagyhatalom megegyezését. A kisemberek, a valamikor annyira lenézett nép fiai és leányai most már beleszólnak a történelem folyásába. Április 8 án hatalmas erővel és öntudatos állásfoglalással megindul nálunk is a berlini határozatok aláírása. Egyházunk papjai is tisztában vannak a béke megvédéséért kifejtendő munkájuk fontosságával. Húsvét ünnepén már templomainkban felkérték a gyülekezeteket a békéért folyó küzdelemben való további hathatós részvételre. De innen is kérjük evangélikus testvéreinket, éljenek Isten előtti szent felelősséggel a demokrácia által nekik juttatott joggal: a berlini békejavaslatokat támogassák aláírásukkal, világosítsák fel a kétségeskedőket, szóljanak bele az emberiség történelmébe, követeljék, hogy a nagyhatalmak igenis kössenek mielőbb békeegyezményt, akadályozzák meg Németország újrafelfegyverzését s mozdítsák elő a kettészakított Németország egyesítését. És imádkozzanak azért, hogy ne újabb háború felé haladjon az emberiség, hanem el a háborútól, az emberiség jobb és igazabb megbékélése felé.“ Levél V. P. Nyikityin professzorhoz: Köszönjük tanításait Rövid magyarországi tartózkodása alkalmával az a pár nap is, amikor alkalmunk volt az ön szívélyes, közvetlen, oktató tapasztalat-átadását közelebbről figyelemmel kízárt, felejthetően élményt jelentett számunkra. Közismert, hogy a villamos ívhegesztés ma is érvényes alapelveit Szlavionov kiváló orosz tudós rögzítette le a múlt század végén megjelent útitörő könyvében: ennek képezi egyenesvonalú folytatását az Ön munkássága. A kutatási eredményeit és gazdag tapasztalatait alig győztük feljegyezni és sok olyan volt ezek között, melyet azonnal gyakorlatba is vehettünk. Mégis itt nem a Szovjetunióban csúcsteljesítményeket elérő villamos hegesztés egyes műszaki problémáiról, hanem az Ön által több ízben említett «műszaki kultúra» kérdéseiről kívánunk pár szót szólni. Műszaki kultúrát, ezt a kifejezést ön nem határozta meg, de szavaiból úgy értettük, hogy ez alatt a gyártási módszerek, a számítás, a szerkesztés és terimnológiai eljárásoknak azt a korszerű nívóját érti, mely nélkül ézenhaladó teljesítmények nem képzelhetők el. Így például a Ganz Villamossági Gyárban megszemlélt vilamosmozdony fázisváltójának forgó része mutatott ngv merész műhely- és mérnöki munkát, mely indokolta az ön kijelentését, hogy a gyár általános elektrotechnikai vonalon műszaki kultúrával rendelkezik. Rátérünk azonban az ön legsajátabb tudományára, a villamos hegesztés technikájára. E téren szerzett magyarországi tan asztalain indokolták az ön véteményét, mely szerte* általánosságban a villamos ívhegesztő* terén még nemrendelkezünk a kellő műszaki kultúrával, tehát ezen segíteni kell. De hogyan lehet ezt elérni? Igen egyszerűen! Csak követni kell ebben is az ön gazetag tapasztalta,fai allapján szerzőtt útmutatásait látod a hegesztési eszközök tökéletes résével és korszerűsítésével, mind pedig — és elsősorban — a káderképzéssel kapcsolatban. A műhelyekben, bíborasantomokban és katedrákon dolgozó, gyakorlati és elméleti hegestermunikások szoros kapcsolata és állandó «összedolgozása» biztosítható egyedül a szükséges szocialista fejődést. Alap-, közép- és felsőfokú szakiskolákra van szükség, állandó jól vezetett tanfólvamokra és mindennél inkább odaadó, szakmájukért lelkesedő szocialista emberekre. Ezek azok a tanítások, melyeket különösen köszönünk önnek és amelyekért távozása alkalmával gondolátban melegen szorítjuk meg kezét. Villamosipari Központi Kutató Laboratórium Kalmntarov-brigádja Lénárd Sándor brigádvezető, Dénes Istvánné adm. titkár, • Kelemen Tibor müsz. titkár. 3