Magyar Nemzet, 1951. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)

1951-09-28 / 226. szám

Water, 1951. szeptember 28 Magyar Nemzet SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZET SOSSEM ÉGŐ HÍD B. Romasov színműve a Madách Színházban „A SZOVJET HATALOM DIADALMENETE" idején — így nevezné Lenin azt a történelmi szakaszt, mikor a Nagy Októberi Forradalom Kerenszkijék, a junkerek, a fehérgárdisták, valamennyi ellenforradalmi erő ellenében csodálatos gyorsasággal terjedt el az ország területén —, a világtörténelem döntő fordulatának pillanatában kezdődik B. Ronyasov: „Égő híd" című színművének cselekménye. Vulkáni korszak: egymagában is elegendő ahhoz, hogy rengésben és feszültségben tartson egy drámát. Ha csak a forradalom slángjai világítanának be a színpad ablakán, s idebent egyébként csupán egy szelíd színmű pislákolna, vakitó fény volna itt, olyan sugárzása van a külső eseményeknek. •De Romasov drámája nem holdja csak a forradalomnak, sugarai nem kölcsönvettek, hanem maga is fényforrás. Lejátszódik benne olyan egyéni, családi konfliktus is: két testvér, az ellenforradalmi vezérkari tiszt, Gennadij, és a szív- Vel-lélekkel forradalmár, bolsevik Irina összeütközése, amelynek saját lángja van, s így a színmű belülről is világít, a történelmin kívül a saját művészi erejéből. A testvérpár sorsa, jellemének fejlődése, a többi szereplő egyéni és mégis tipikus ábrázolása, személyeken, lassanként ismerősökké váló, élő embereken mutatja be a forradalmat, sorsokra tett hatásában a történelmet, apró változásokban a nagyot. Mintegy tűzhányó melegével forral fel egy szamovárt azzal, hogy társadalmi erők középpontjába helyez egy családot. A címben jelképesen említett híd a cselekmény szerint a két testvér között ég, valójában azonban, a történelmi valóságban, amelyet Romasov műve oly sokrétűen s mély emberséggel ábrázol, két világ között hamvad el: a bátran és céltudatosan továbblépők, s e haladáson felbőszült, tehetetlenül acsarkodó elmaradók világa között. A két part elszakad egymástól s hogy milyen áthidalhatatlanul, arra Romasov a dráma második felében mutat rá. A FORRADALMON ÉS A POLGÁRHÁBORÚN TÚLRA is elkíséri ugyanis hőseit, az első szovjet ötéves terv küszöbére, a beteljesülő szovjet korszakba. Nem elégszik meg azzal, hogy a Gennadijban megszemélyesített ellenforradalmat csak visszavonulásában és fejvesztett menekülésében ábrázolja, hanem megmutatja tíz évvel később, újabb támadásában s végső, alattomos próbálkozásaiban is. A dráma második felében a csaták már elcsitultak, de a harc tart. Csak emléke kísért annak, hogy Moszkva utcáin valaha puskák ropogtak, s az ellenforradalom szétszóródó erőivel vívott, Don-táji véres harcokban valaha fegyveresen állt szemben egymással Gennadij és Irina. A volt cári tiszt azóta már régen emigrációban él. És emlék az is, hogy tíz esztendővel ezelőtt Irina milyen hősiesen védelmezett fivére és a fehérterroristák ellenében egy sebesült vörösgárdista parancsnokot, Homutovot, menedéket adva neki családja burzsoá környezetében, a saját lányszobájában. Emlék ez, mert Homutov ma Irina férje s az iparosodó szovjet ország egyik nagy gyárának vezetője. A csaták elcsitultak, igeni, de a harc tart. Mert ma már az a feladat, hogy a burzsoá környezetben nem egy embert, hanem az egész országot kell megvédelmezni. A szétszórt ellenforradalom ma nem nyíltan támad, csapatokkal, hanem orvul, szabótőrökkel, kémekkel, diverzánsokkal. Köztük van a külföldről visszamerészkedett Gennadij is. Irinában azóta eltompult a forradalmi éberség, sagyja, hogy Gennadij a megtért fivér álarcában, de a régi ellenség elvadult gyűlöletével a szívében a gyár közelébe férkőzzék, s merényletet kíséreljen meg. Az épülő országért a külső és belső acsarkodókkal vívott harcban ennek a készülő szabotázsnak a megakadályozása is egy megnyert ütközet, semmivel sem kisebb siker, mint egykor a doni csatákban az ellenségre mért vereség. S ha a színmű e a szovjet hatalom diadalmenetei idején kezdődött, tíz év elmúltával is ott fejeződik be, a diadalban, mintegy dráai megfogalmazását és kifejtését adva annak a bírói gondolatnak, hogy a szovjet korszak háborúban és békében egyaránt szakadatlan láncolata a győzelmes harcoknak. E GONDOLATI TARTALOM, e körül az eszmei mondanivaló körül sok olyan drámai formájú és filozófiai töltésű színpadi részlet kering, amely arra vall, hogy Romasov kivételes erejű művészi megfigyelője embernek és társadalomnak, s mély ábrázolója az élet jelenségeinek. Éles szemmel látja a forradalomban elsöpört, polgári társadalom ellentmondásait és kislelkűségét, amikor például Irina és Gennadij apjában, Dubravin ügyvédben úgy ábrázolja a kapzsi, szűkkeblű és lapuló nyárspolgárt, hogy az a saját ,szent ügyes, az ellenforradalom céljaira is sajnálja a pénzét. Tipikusan nyárspolgári magatartás az is, ahogyan ez az ember a nagy változáshoz idomul és gyökértelen jelleme úgy változtatja meggyőződését és állásfoglalását, mint az új meg új szeleik irányába forduló szélkakas Ennél mélyebb megfigyelésekből építi fel a forradalmi értelmiség, például Jampolszkij doktor alkatát az író. Csak színfolt ez a figura a nagy társadalmi freskón, de élénk és jellegzetes. Kezdeményező akciója a színpadon ugyan nincs, de hűsége a forradalmi eszményekhez állandó tevékenységre készteti, részt vesza véres csatákban és a vértelen, de nem veszélytelen harcokban, orvosi hivatását és a forradalom ügyét, magánéletét és az ország építését összekapcsolja s ettől válik a színmű egyik legkiegyensúlyozottabb, legharmonikusabb, benső derűvel leginkább átjárt egyéniségévé. Mintegy ellentéte ennek a jellemnek a zaklatott, feldúlt, hisztériás és elmezavarra hajlamos Gennadit, akit az ellenforradalmi ideológia nemcsak külső kalandokba hajszol, hanem reménytelen lelki zűrzavarba is ránt. Rajta bizonyítja legmesteribben az író, hogy az égő hídon nincs többé viszszatérés, a túlsó part a feltartóztathatatlan züllés világa s az ellenforradalmi „hazafiság" törvényszerűen a leggaládabb hazáruláshoz vezet. Jellemi törést a néző első látásra csak Irina alakjában érte, mikor tíz év múltán ezzel a szilárd, kemény, forradalmi leánnyal, mint nyugtalan, egyensúlyát vesztett aszszonnyal találkozik. De ha a néző saját történelmi hátterébe állítja ezt a figurát, megérti, miért ilyen. A türelmetlenség teszi nyugtalanná. Gyors csatákhoz szokott és nem lassú harchoz. Azonnali eredményeket kíván látni, de az ország építése — 1927-et írunk! — csak fokozatos lehet. Hirtelen tettek után a szívós cselekvést tanulni kell és megszokni kell s ezt tanulja most, néha lázadozva, férje oldalán Irina. Az ujjongó, felvirágzott és ünnepi „diadalmenet" után a hétköznap győzelmes munkáját tanulja az urától. A MADÁCH SZÍNHÁZ ELŐADÁSA ezt a sokrétű, rengeteg gondolatot felvető művet igyekszik sokrétűen és az egyes gondolatok részletes kifejtésével színpadra vinni. Pártos Géza rendezésének a bőség áradásával, a színpadi helyzetek, a gazdagon árnyalt jellemek, a mondanivalók tömegével kellett megbirkóznia, s ha egyik-másik színpadi pillanat kidolgozatlanabb maradt a kelleténél, nem annyira a rendező hibája, mininkább a mű erénye. Egy ilyen dúsan burjánzó erdőben soha nem lehet teljes a rend. A dráma alapvető tulajdonságai, mondanivalójának főirányai így is érvényesülnek Pártos Géza rendezésében, tisztázatlan probléma nem marad, a ez egy ilyen problematikus színmű esetében döntően fontos. A rendezés egyik legszebben, szinte irányt mutatóan megoldott részlete az éjszakai vasútállomáson játszódó kép. Itt Pártos Géza azt mutatja meg, hogy az osztott színpad nagy technikai és művészi kérdésére hogyan lehet hiteles, realisztikus választ adni. A váróterem és a perrón közötti ajtó adja a megoldást: ha nyitva van, fény hull ez eddig sötét perrón alakjaira és akcióira, odaterelve a néző figyelmét, ha csukva van, a perrón homályba süllyed, s dramaturgiai szempontból is kikapcsolódik a színpadi eseményekből. Ezzel a megoldással az osztott színpad mintegy cselekvő részesévé válik a drámai helyzeteknek. A színészi munkában elsősorban Ladányi Ferenc alakítását kell megemlíteni Gennadis szerepében. Teljes képet ad arról a lelki zavarról, amely ezt a jellemet feldúlja, mozdulatban, hanghordozásban, magatartásban szinte orvosi leletet állít ki bűnről és bűnözőről. Gőgös nyeglesége fokozatosan válik ravasz meghunyászkodássá, anélkül, hogy alapvető tulajdonsága, az erőszakos cinizmus megváltoznék. Gőgjében és lapulásában is ugyanazt az embert ábrázolja Ladányi, s a jellemépítésnek ez a következetessége teszi alakítását olyan mélyen hitelessé és valóságossá. Tolnay Klári, mint Irina, a kétarcú szerepet már nem mélyíti el ennyire, rábízza a nézőre, hogy gondolataiban az érlelje meg a figurát, amelyet színészi játékával nekii kellett volna éretté s teljessé tennie. Alakítása azonban ilyen hiányosan is hat közvetlenségével és természetességével. Homutovot Greguss Zoltán játssza a harcoló, az alkotó férfi teljes erejével, de az erőn kívül keveset éreztetve a figura többi tulajdonságából, a gyöngédségből, az érzékenységből, a lelkesedésből és a meggyőződésből. Ladányi játékán kívül Uray Tivadar Dubravin-alakítása az előadás másik erőssége. Külsőleg és belsőleg megteremt egy tipikus nyárspolgárt, de mindjárt kritikát is mond fölötte keserű humorral. A harmadik legjobb alakítás egy fiatal színészé, Basilides Zoltáné. Egészséges kedéllyel, valódi életörömmel mintáz meg egy ifjút, akit át- meg átjár a forradalom és az építés lendülete, őszintén élvezi az új élet boldogságát s a kedv akkora tüzet rak benne, hogy melegedni járhatna köréje az egész nép. Ugyancsak reális művészi eszközökkel játszik egy színészt Rádaii Imre, egyszerű, emberi vonásokkal megrajzolva a csak halványan felvázolt karaktert. A hosszú színlapról egy-egy tekintettel, egy-egy jól kifaragott arcéllel megmarad az emlékezetben Lázár Mária, Kőmíves Sándor, Justh Gyula, Solthy György, Újlaki László, Ferencz László, Bodor és Misoga játéka és Kelemen Éváé azzal, hogy a szerep meleg derűjéből kevesebbet adott, mint amennyi fénylik benne. Jakabfi István tiszta fordításában, Ruzicskiny György valószerű díszletei között B. Romasov erőteljes drámája azoknak a színházi estéknek a sorába lép, amelyek Az apák ifjúságával és a Ljubov Jarovájával együtt az Októberi Forradalom nagy emlékeit idézik fel a közönségben. M. B. B. MEGJELENT A SZÍNHÁZ ÉS FILMMŰVÉSZET SG oldalas szeptemberi száma! I. V. PUDOVKIN: A filmgyártás néhány kérdése A VIDÉKI SZÍNHÁZI HÉT VITÁJÁBÓL. A színészi alkotás egységes felépítése. Harc a külsőséges játék ellen. Az ellenség ábrázolása. Az új élet hősei. KOVÁCS ANDRÁS: Kalizs Béla filmelméletéről. KOZOCSA SÁNDOR: Justh Zsigmond parasztszínháza. A SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI SZÖVETSÉG SZEPT. 9-I KÖZGYŰLÉSE. MAJOR TAMÁS, GELLÉRT ENDRE, SZEMDRŐ JÓZSEF, BOTH BÉLA, SZENDRŐ FERENC, TÉR ÁRPÁD, MORVAI ISTVÁN, BOZÓKY ISTVÁN, MARTON ENDRE is további 20 művész hozzászólásából. SZEMLE. KÖNYVEK. Krónika A „Kína lánya“ és az „Új Peking” a Kínai Filmhét megnyitó díszelőadásán Csütörtökön délelőtt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Székházában a MOKÉP sajtófogadást rendezett, amelyen Li Csu-Sen, a budapesti kínai nagykövetség első titkára számolt be a felszabadult kínaii nép művészetéről. Li Csu-Sen ismertette a Szabad Kína filmművészetének Mao Ce-Tung iránymutatásával elért nagy fejlődését. Elmondotta, hogy az 1950-es esztendőben több mint 100 millió látogatója volt a kínai filmszínházaknak. A nép életének bányájából témát merítő kínai filmgyártás ebben az esztendőben 34 játékfilm és 10 dokumentumfilm megteremtését vette tervbe, a nagyszámú szinkronizálásokon kívül. A Kínai Filmhét ünnepélyes megnyitója szeptember 30-án este hét órakor lesz az Uránia Filmszínházban. A Filmhetet megnyitó díszelőadáson a «Kína lánya» című magyarra szinkronizált kínai filmet és az A Új Peking» című színes, szovjet-kínai dokumentumfilmet vetítik. Végvári vitézek — szegénylegények Nemzeti múltúnk nagyszerű hőseiről írta tanulmányait egyik legkiválóbb történetírónk, Takáts Sándor. Ez a nemrég megjelent kis kötet, amelyet Klaniczay Tibor válogatott össze Takáts Sándor legjobb írásaiból, a török hódoltság, a Habsburg hatalmi törekvések és a függetlenségi harcok nehéz századainak világába viszi el az olvasót. Kik voltak a „végvári vitézek — szegénylegények"? A mohácsi vész után a rendi nemesség már nem tudta ellátni az ország védelmét, állandó hadseregre volt szükség, amely a megmaradt ország határszéli várait védte a bebetörő, harácsoló, a hódoltság területét nyugat és észak felé növelni akaró törökök ellen. A végvárak vitézei a törökök vagy a földesurak elől menekülő jobbágyokból, szegénynemesekből kerültek ki és majdnem két évszázadon át testesítették meg minden áldozatra kész hazaszeretetükkel a magyar nép elszánt akaratát: megvédeni az országot, amelyet uraik elkótyavetyéltek, ebek harmincadjára juttattak. Bár Takáts Sándor, amint Klaniczay a kötet elé írott bevezetőjében megállapítja, polgári történetszemléletének gátlásai miatt sok mindent nem látott világosan — általában helyesen, népe iránti rajongó szeretettel, az elnyomók elleni izzó gyűlölettel mutatja meg tanulmányaiban, hogyan tették tönkre hazánkat a török és német hódítók, és milyen határtalan hősiességgel, önfeláldozással harcoltak ellenük népünk legjobbja... Az itt közölt tanulmányokban Czeczey Lénárdról, Kassa legendás hírű kapitányáról, a nagy Thury Györgyről, Bornemissza Jánosról, Balázsdeák Istvánról, Huszár Péterről olvashatunk, a kötet végén pedig egy általános jellemzést az „igazi szegénylegényekről" és a hegyaljai felkelés történetéről. Balassi verse nyemén meglehetősen idillikus kép él a köztudatban a végvári vitézek életéről. Takáts Sándor írásai rávilágítanak azokra a szinte hihetetlen nehézségekre, amelyek között a végvári vitézek éltek és harcoltak. Nincs ország — írják a végbeliek —, ahol a küzdő vitézekkel oly keveset törődnének, mint mijünk. Ausztria főurainak vadalatjait jobban élelmezik, jobban gondozzák, mint a végházak hadinépét. Az országgyűlések a Bécsben székelő «magyar» királyra bízták a végvárak ellátását. Ez volt a jogcím arra, hogy hatalmas adókkal, vámokkal nyonyorgassa a birtokából maradt országrészt. A végvári vitézek nem sokat láttak az így kiszipolyozott forintokból. Amíg a kiterjedt Habsburg-pereputty egész Európában ebből a pénzből kapta a százezer forintokat és az ifjú főhercegeknek csupán Mikulásra évenként négyezer csörmöczi aranyat utalt ki az uralkodó — a végvári harcosoknak sokszor évekig nem fizettek zsoldot, félig mezítelenül, az éhitaláltól megtizedelve szolgáltak. Azonban ilyen viszonyok között is kiérdemelték rettenthetetlen hősiességükkel, hogy egy külföldi író azt írja róluk a XVI. században: «a hazaszeretet eredeti magyar virtusa. A Művelt Nép Könyvkiadói könyvkiadásunk régi mulasztását pótolta Takáts Sándor válogatott tanulmányainak népszerű kiadásával, bár véleményünk szerint helyes lett volna nagyobb, a végvári harcok jelentőségéről, összefüggéseiről átfogóbb képet adó anyagot összeválogatni. Honvédő hagyományaink jelentős fejezetét alkotják, a végvári vitézek függetlenségi harcait a XVI. és XVII. században, Takáts Sándor plasztikus, aranyjánosi szépségű stílusművészettel megírott, nagy nevelő erejű történeti képei közelebb viszik a mai olvasót nemzeti múltúnk mélyebb megértéséhez s megbecsüléséhez, a végvári vitézek példájával áldozatokra kész harcra lelkesítenek népünk szalédságának mai ellenségeivel szemben. (P-) Legtöbbet Dunapenteléről fogunk beszélni, mondta a bolgár hadsereg művészegyüttesének vezetője Vidám zongoraszó a Békeszálló halljában, mosolyogó fiatalok csoportjai, zöldesbarna egyenruha, meggypiros hajléka, a bolgár hadsereg művészegyüttesének szállásán vagyunk. Vállas, erőteljes férfiú az egyik csoport közepén, úgy veszik körül, mint az idősebb testvért. A tolmácsnő bemutat neki. Evgenij Kumbiliev alezredes, a küldöttség h. vezetője. Meleg kézszorítással üdvözöl és mosolyogva válaszol, amikor kérem, hogy mondjon pár szót magyarországi útjukról. — Megkapó az a szeretet, ami a magyar közönség részéről felénk árad — mondja —, ilyen meleg rokonszenv csak két igazán baráti állam fiai között képzelhető el. — A két nép egymás iránti rokonszenve mindig őszinte volt — válaszolom. — Igen — mondja az alezredes —, de a felszabadulás óta, hogy végre tényleg a nép nyújthatott kezet egymásnak, a rokonszenv is felszabadultabb és melegebb. A lehető legszebb élményekkel gazdagodtunk. — Mi tette a legmélyebb hatás 11 Ahogy a tolmács lefordítja a kérdést, az alezredesnek felcsillan a szeme s oly lelkesen beszél, hogy szinte tolmács nélkül is értem. Hallom a Ganz nevet s utána négy ízben azt, hogy Dunapentele. Tisztán ejti ki, tökéletesen megtanulta az öt szótagos magyar szót. — Eddigi legszebb élményünk — fordítja a tolmácsnő — a Ganz-gyári látogatás és mindenekfelett Dunapentele. Pécsről mentünk Pentelére, kilenc órát utaztunk, de az ottani fogadtatás úgy felvillanyozta az együttest, hogy minden fáradtságot felejtett. Csodálatos volt Pentele, nem győzök róla elég lelkesen és elég sokat beszélni. No de lesz rá alkalmam otthon. Magyarországra indulásunkkor megígértük, hogy visszatérve, mindenről beszámolunk. Az ígéeretet könnyű lesz valóra váltani, mert nagyon sok a mondanivalónk. Hazatérésünk után, ahol csak fellépünk, szereplésünket mindenütt egybekötjük előadással, mindenütt beszámolunk Magyarországról, az út szépségéről, a magyar nép vendégszeretéséről, de legtöbbet és régi lelkesebben a csodálatos Dunapenteléről fogunk beszélni. KÍNAI FILMHÉT FILMJEI SZEPTEMBER 29 — OKTÓBER 5 Ki Élfí * Az első magyarul beszélő kínai film, az 1950-es nemzetközi filmverseny «Szabadságért vívott harc* díjának nyertese. VÖRÖS CSILLAG, CORVIN — MÁJUS 1. KORZÓ (Újpest). SÍE COU-MIN A MUNKA HŐSE új világot épít. Kínai játékfilm. SZIKRA — URÁNIA, DÓZSA — TÁNCSICS (Csepel), film mi A Kínai Állami Cirkusz nagysikerű vendégjátéka a moszkvai Nagycirkuszban. Színes szovjet film és a kísérő műsor, BÁSTYA — BRIGÁD (Pestszentlőrinc). 5 Kínai Filmhét Moszkvában Moszkva, szeptember 27. Október elsején, Kínai Filmhét kezdődik Moszkvában. A Szovjetúnió filmművészeti minisztériuma több kínai filmművészt hívott meg, hogy a moszkvai filmhéten részt vegyen. ■— Kalkuttában a villamosvasút 7000 munkása tüntetést rendezett és az indiai angol tőkeérdekeltségek tulajdonában lévő villamosvasút államosítását követelte. Kalkuttában egyébként az ínségesek népes gyűlést bksottak.