Magyar Nemzet, 1951. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1951-10-02 / 229. szám

1951. október 1. Magyar Nemzet Az Alföld jószívű óriása A népmesék óriásai szokták megtenni, hogy hegyeket moz­dítanak el és folyókat emelnek ki medrükből. A Magyar Nép­köztársaság mérnökei és mun­kásai az ötéves terv során meg­tanulják, hogyan lesz az ember óriás. Tiszal­ök közelében meg­mozgatnak egy hegyre való föl­det, a szőke Tiszát kiemelik ágyából és új mederbe terelik. KILENC MÉTERREL MEG­EMELIK A TISZA VÍZÁLLÁSÁT Alighogy ezt megtették, maga a Tisza alakul át egyszerre en­gedelmes óriássá és a rajta épí­tett vízierőmű segítségével 200.000 holdat kezd öntözni, egymaga hajtja Tiszántúl ösz­­szes gyárait, világítja összes vá­rosait és falvait, A tiszalöki duzzasztóját, vagy más néven vízlépcső, a Tisza rárompusztai kanyarjánál, a folyó medrétől 100 méterre, a szárazföldön épül. Amint meg­épült, átvágják a kanyart és a Tiszát átvezetik új medrébe. A lépcső három részből áll: duz­zasztóműből, vízierőműből és hajózsilipből. A duzzasz­ómű há­rom, egyenként 37 méter nyí­lású, felhúzható vasszerkezetű táblából áll. Amikor a táblákat leeresztik, 9 méterrel magasabb lesz a Tisza vízállása. Nagy hajók járhatnak egész Záhonyig. A felduzzasztott fogyóból má­sodpercenként 60 köbméter víz ömlik majd át az ugyancsak most épülő tiszántúli főcsator­nába, amely észak-déli irány­ban 97 kilométer hosszúságban szeli át az Alföldet és a Be­rettyón át a Körösbe torkollik. Ezen a főcsatornán keresztül öntözi majd a távol környéket a tiszalöki óriás. HOGYAN LESZ A VÍZBŐL SZÉN? A vízierőmű három hatalmas turbinája évente átlag 55 millió kilowattóra energiát termel. Ez az energiamennyiség hatszor annyi, mint a jelenleg meglévő valamennyi vízienergia-telepünk termelése együttvéve. Hogy eny­­nyi árammennyiséget fejleszt­hessünk, évente 8 ezer vagon szenet kellene eltüzelnünk. A vázierőmű turbinái , tehát, nyu­go­d­tan mondhatjuk, évente 8 ezer vagon szenet termelnek. A tiszai hajósok előtt, akik a rárompusztai kanyar felé köze­lednek, tiszteletet parancsoló kép bontakozik ki. A folyó tel­jes szélességét eltakarja előlük ez ég felé meredő, több emelet magas gátrendszer. A hajósok­nak a Tisza balpartja felé kell igyekezniük, hogy bejuthassa­nak az ott­ megépített 17 méter széles, csaknem 100 méter hos­­­szú zsilipkamrába. Ott újabb nagy élmény várja azt, aki míg nem haladt át ezen a ponton. A hajót, mintha egy óriás venné a tenyerére, a zsilipen felduzzasztott víz felemeli és a gát másik oldalára helyezi. A vízlépcső építkezésénél fel­­használásra kerül mintegy 100.000 köbméter beton és vas­beton, 25.000 vagon cement, 320 vagon betonvas, 120 000 köb­méter kavics és 95.000 köb­méter kő. Az alapozásnál 2500 tonna vasszádpak­ót használnak fel. Az épí­kezésnél 6 millió köbméter földet mozgatnak meg. Ha ezt vagonokba raknánk, Nyíregyházából Moszkváig ér­nének a vasúti kocsik. A munka, gödör, ahol az alapozást végzik, 14 000 négyze­méter a’.ap'ora’o­n. beférne egy tiszai falu, termelő­­szövetkezeteivel, gépállomásával együtt. A SZOVJET SEGÍTSÉG Mint országépítésünk minden terülőénél, ennél a munkánál is segítségünkre siet a nagy Szovjetúnió Több hónapig ná­lunk tartózkodik I. A. Eliava szovjet mérnök, vízépítési szak­ér­ő, aki elhozta hozzánk a ha­talmas szovjet vízierőművek építésének tapasztalatait. Ne­héziparunk fejődésének ered­ménye, hogy a tiszai vízimű vasszerkezete, turbinái, generá­torai, egész gépi berendezése itthon készülhet. Ez a vízierőmű a munkásság és a parasztság igazi összefogá­sával készül. A raj a dolgozók nagy része tiszavidéki paraszt, éppen azoknak az aszálysújtotta földeknek a szülöttje, amelye­ket az erőmű a terv során vi­rágzó termőföldekké változtat. A természetátalakító munkát a környék dolgozó parasztjai a legnagyobb érdeklődéssel köve­tik. Csoportosan érkeznek a munkahelyek meglátogatására. Nem egyszer megtörténik, hogy maguk is nekiállnak és segíte­nek az építőknek. Amikor gé­pek érkeznek, a hatalmas teherautókat fiatalok és öre­gek csoportjai kísérik, hogy segítsenek a gépek kira­kásánál és önkéntes munká­jukkal siettessék az öntöző- és világítóműnek, az Alföld „jó­szívű óriásának 11 megszületését (Részlet az „ötéves ter­vünk: béketerv" c. könyvből.) Gyakorlattal rendelkező, ügyes rádió műszerészeket ,15 RÁDIÓ AMATŐRÖKET fel­tesz ORION RÁDIÓ, Villamos­sági Vállalat X. kerület, Jászberényi­ utca 29. Díszelőadás a Kínai Népköztársaság megalakulása évfordulójának alkalmából A Kínai Népköztársaság ki­kiáltásának második évforduló­ja alkalmából vasárnap este díszelőadást rendeztek az U­rá­­nia-film­színházban. A díszelő­adáson megjelentek Rónai Sán­­dor, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Dobi Ist­ván, a minisztertanács elnöke, Farkas Mihály vezérezredes, honvédelmi miniszter, Révai József népművelési miniszter, a Magyar Dolgozók Pártja tit­­kárságának tagjai, Kiss Károly külügyminiszter, Vas Zoltán, az Országos Tervhivatal elnöke, Erdei Ferenc földművelésügyi miniszter, valamint­­a politikai és kulturális élet több más ki­válósága. Megjelent az ünnep­ségen J. D. Kiszeljov, a Szov­jetunió budapesti nagykövete, Huan Cen, a Kínai Népköztár­saság budapesti nagykövete, valamint a többi baráti állam budapesti diplomáciai képvise­leteinek vezetői. A díszelőadást Molnár Erik igazságügyminiszter nyitotta meg, majd Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyettes mondott beszédet. — Október 1-én van két esz­tendeje annak — mondotta —, hogy a pekingi Vörös-téren ki­hirdették a kínai Népi Politi­kai Tanácsadó Testület világ­­történelmi határozatait, kikiál­tották a Népköztársaságot, köz­zétették a kínai szabadság­­okmányt és Mao Ce-Tung, a kínai nép nagy vezetője felol­vasta a központi népi kormány első kiáltványát. A munkás­­osztály vezetésével megszületett a­­kínai nép történelmében elő­ször a nemzet nagy egysége, amelynek alapja a munkások és parasztok szövetsége, részese minden demokratikus osztály és Kína minden nemzetisége. 1949. október 1-nek diadalmas eseménye, az 500 milliós kínai nép felszabadulása — amelynek évfordulóját ünnepi lelkesedés­sel köszönti ma a világ minden szabadságot és békét szerető népe —, mérföldkő, a Nagy Ok­tóberi Forradalom után a leg­döntőbb fordulat az emberiség történetében. — A népek egyre boldogab­ban, az imperialisták egyre el­keseredettebb elkeseredéssel látják, — folytatta —, hogy a kínai nép csatlakozása a Szov­jetunió vezette békefronthoz, végleg a haladás, a demokrá­cia, a szocializmus tábora ja­vára billentette a nemzetközi erőviszonyok mérlegét. Az új Kína életének egyik központi irányítója a békemozgalom, amelynek jelszava: „Védd Ko­reát, állj ellen az amerikai agressziónak!" Eddig 344 millió kínai írta alá a berlini felhí­vást és a Koreában harcoló ön­kéntesek repülőgépekkel és ne­héz fegyverekkel való ellátásá­ra indított gyűjtésnek , amely­ben a kínai nép ugyanolyan lelkesedéssel vesz részt, mint mi a Békekölcsön jegyzésében —, eddigi eredménye 2452 lök­­hajtásos repülőgép árának ösz­­szege. Évszázadokon át — mon­dotta — minden esztendőben éhínség pusztította a kínai né­pet. A felszabadulás utáni esz­tendő volt az első, amelyben senki nem éhezett Kínában. A természetátalakítás hatalmas erővel megkezdődött Kínában is. 1951. az első esztendő, amelyben az elemi csapások nem teszik tönkre a földet és a termést. A kínai nép a föld­reform majdnem teljes befeje­zéséért mondhat köszönetet a Kínai Kommunista Pártnak. So­ha nem látott fejlődésről szá­molhat be a felszabadult Kína ipara is. — A Kínai Népköztársaság kikiáltásának második évfor­dulóján nyitjuk meg a kínai film ünnepi hetét — mondotta ezután Mihály­fi Jenő. — A kínai művészet és a magyar nép találkozójáról, amely mű­vészeti és társadalmi életünk fontos és nagy eseménye, forró szeretettel és lelkes együttér­zéssel köszöntjük a teljes fel­szabadításának évfordulóját és szabadsága két esztendejének csodálatos eredményeit ünneplő nagy kínai népet. Mihályi­ Ernő népművelési miniszterhelyettes ünnepi be­szédét a kínai és magyar nép testvéri barátsága, népeinek nagy vezetői, Mao Ce-Tung és Rákosi Mátyás, a világ dolgozó népeinek vezére, a bölcs Sztálin éltetésével fejezte be. Ezután a meghívott közön­ség előtt levetítették a „Kina lánya" című díjnyertes, magyar­ra szinkronizált kínai játék­filmet és az „Új Pekin­g"­ című színes szovjet,kínai dokument­­film­et. A Színház és Filmművészet legújabb számának vezércikke az új színházi évad kezdetén a magyar színházak megnöveke­­dett feladatait, a főváros és a vidéki színjátszás kapcsola­ának kérdését tárgyalja. Az új szám bőséges részlé­eket közöl a Vi­déki Színházi Hét anyagából, ezú­tal azokat a hozzászó­lsokat, amelyek a színészi alko­ás egy­séges felépítéséről hoztak fel ú,• példa ka', szempon­tka". A Vi­déki Színházi Hét jelentős hozzászólásainak ez a helyes és ügyes csupor ősi ása igen alkal­mas arra, hogy színészeinket segítse a külsőséges jó­ék elleni harcukban, az új élet hőseinek megfelelő ábrázolásában. A színházi tárgyú cikkek közül kiemelkedik még Kozocsa Sán­­dor dokumentum­okkal illusztrált tanulmánya Justh Zsigmond XIX. századvégi paraszt­színházá­nak történetéről. A filmmel foglalkozó cikkek közül legjelen­ősebb Pudovkin ,,A filmgyártás néhány kérdése" című előadásának leközlése. A több hónapig M­­agyarországon tartózkodott nagy szovjet film­rendező ebben az előadásában a forgatókönyv-írás munkájától a filmkritika kérdéséig a film­gyártás leg­font­osabb téziseit veszi sorra. Kovács András Ba­­lázs Béla filmelméletének kriti­kájával gazdagítja a Magyar­országon csak a legutóbbi idő­ben kibon­akozni kezdő film­­esztétikai irodalmat, Czimer Jó­zsef pedig a Jerjomin szerkesz­tette, „A filmművészet kérdé­sei“ című szovjet tanulmány­­gyűjteményt, amely például szolgálhat filmesztétáink és filmtört­énészeink számára, is­merten és méltatja érdekesen Hiányoljuk a lapból, hogy a nemsokára összeülő színész­kongresszus előtt, amelynek középpon­tában Sztanyiszlavszkij módszerének megbeszélése áll majd, nem közöl tanulmányt Sztanyiszlavszkij életművével kapcsolatban. " Az ,,Adám"-büffében a falon díszelgő feliratok között olvas­­ha­juk a következő feliratot is: „M­unkajobbszervezéssel, takaré­kossággal harcolunk a békéért." Teljesen igaz, hogy az élet leg­különbözőbb területein történő, tervszerű takarékosság népünket Tollheggyel erősíti és a béke ügyét szol­gálja, ami azonban az első ki­fejezést illeti, itt a feliratok fo­galmazói jobban is megszervez­hették volna munkájukat. Csak nem gondolják talán, hogy a ta­­karé­kosság a szavakra is vonat­kozik? ZgT IRODALMI KRÓNIKA Nagy Lajos „Tanyai története-e és a magyar novella problémái ■i. Líránk és regényirodalmunk nemes vetélkedésében sok örö­münk telik, a drámairodalom kezdeti nehézségeit aggódó­­reménykedő szeretői­vel nézzük, az irodalmi bírálat körüli vi­ták az eleven élet jel­ei, csak a novelláról nem esik szó, annyi­ra elmaradt ez a műforma a többi megött. Ha olykor meg is örvendeztet egy-egy elbeszé­léssel folyóirat-irodalmunk, an­nak is bosszúság a vége: egy félév múlva valamelyik regény­ben felfedezzük, hogy a novella csak álnovella volt, valójában regényrészlet, melyet előlegként tett közzé szerzője, nem tud­ván kivárni az egész mű sike­rét. Holott a novella nem is olyan régen büszkesége volt irodalmunknak. Mikszáth nép­szerűségében csak olyan része van novelláinak, mint regényei­nek, Gárdonyi, Bródy, Ambrus Zoltán, Tömörkény nagy nevel,­listák voltak. A novella kis­­mesterei között is olyan nevek ragyognak, mint Tolnai Lajos, Petelei István, Gozsdu Elek, Papp Dániel neve. • A költők sem vetették meg ezt a mű­formát. Adystak van néhány, versei mellé állítható novellája, Babits sem volt rossz novel­lista és Kosztolányi Dezső eléggé meg nem vitatott, pro­blematikus életművében is no­vellái ígérik — néhány kései, nagy verse mellett — a mara­­dandóságot leginkább. Nem fáj a fejünk az elsorvadt, vonal alatti tárcanovellák miatt, de annál fájdalmasabb, hogy ez a nagy hagyományt őrző mű­forma mintha elsikkadt volna felszabadulás utáni irodalmunk­ban. Holott az írói alkotás egyik leggazdagabb erőpróbája a novellaírás. A jó novella a regénytől csak tömörségében különbözik, de egyesíti magában a dráma pergő szócsatáit, a líra hangulatosságát, az anekdota közvetlenségét, az epigramma csattanóját, a mese retorikáját. A novellistát minden múzsa homlokon csókolta — még az újságírás nagy korkülönbséggel születért, de annál virgoncabb múzsája is. A jó novella biztos úton halad a tömegek szivéhez s oda is eljut, ahová a nagy regény tempós lépteivel csak később érkezik meg. Ezért kivételes öröm az, hogy a Szépirodalmi­­ Könyvkiadó Nagy Lajos novelláiból közzé­tett egy kötet két „Tanyai tör­ténet" címen, a hamar népsze­rűvé vált „Szépirodalmi Kis­­könyvtár" sorozatban. Ez a szerény kötet — hét novellából áll — nem alkalmas arra, hogy Nagy Lajos novelláinak egész gazdagságát bemutassa... Tema­tikájénak változatos világába ez bizony bevezetésnek is kevés, írásmódjának színskálájából ennyi ízelítőnek sem elég. De amit a névtelenül maradt vá­logató biztos kézzel egybe gyűjtött, az arra alkalmas, hogy az olvasók igényét felébressze a novella-műformára, s hogy íróink elé olyan mércét emel­jen, melyet felülmúlni ember­hez lélő feladat. A regény lazább formája, széles átadása lehetőséget ad az írónak, hogy magyarázza is az ábrázolt világot, s hogy tisz­tázza személyes állásfoglalását a leírt eseményekkel kapcsolat­ban. A novella szűk kerete erre nem ad módot s mégis csak epikus jellege még annyi lehe­tőséget sem nyújt, mint a dráma arra, hogy az író ösz­­szekacsintson közönségével. Közvetlen műforma ugyan és a hangulatkeltés is feladata, de jaj annak a novellistának, aki egy-egy anekdotikus félreszólá­son kívül Urai vallomásokkal bontja meg műve szigorú kon­centráltságát. Nagy Lajos annak tudója, hogyan lehet a novella szűkre mért keretében, a leg­­mértéktartóbb stilisztikával pár­tosan ábrázolni a társadalmat 2. „1919 május" című elbeszé­lése úgy eleveníti meg a pro­letárdiktatúra napjait, hogy egy polgári társaság esti mula­tozását írja le. A társaságban van egy agresszív ellenforra­dalmár, aki megbontja a tár­saság osztály­egységét azzal, hogy durva, brutális, szertelen, erőszakos, hatalmaskodó és vakmerő. Az olvasó sokáig csak azt a feszültséget érzi, azait ennek, a vérbő dzsentri­nek és a társaság illemtudóbb lak­ainak ellentéte vált ki. Az olvasó már-már hajlandó arra, hogy állást foglaljon a rosz­­szul nevelt dzsentri és a jám­­borabb burzsuj egymásnak fe­szülő ellenérzésében, már-már hajlik arra, hogy elítélje a kegyetlenkedő ellenforradal­mi,it és megajándékozza áldo­zatait rokonszenvével. Mikor idáig feszíti a húrt, akkor a novella végén fellép a történet lakásnyi színpadára egy inga­tag­ tévét eg vörösőr és egy cél­tudatos őrparancsnok. Ezek ketten — s korántsem egysé­gesen — képviselik a munkás­­osztályt, képviselik a proletár­­diktatúrát. Mégis, puszta jelen­létükkel, drámai változást idéz­nek elő. Nagy Lajos néhány kurta mondattal megérteti, hogy a kétféle úriember-típus közelebb áll egymáshoz, mint akár a legjámborabb polgár, hoz az ingatag vörösőr, aki még szolgai múltja hatására deferál a megszokott leereszkedő állásság előtt. Nagy Lajos tár­sad­­omkritikája az, hogy a hetvenkedő, össze"'eküvő, ellen­forradalmár dzsentri egy hú­ron - '"idill a többiekkel, mert mind félnek a proletariátustól. Nem egyformán reagálnak a vörös őrség betoppanására, az egyik szembeszegül velük, a másik meg akarja vesztegetni őket, a harmadik szolgai megalázkodással «elvik­s»-ozni kezd, de végeredményben mind egyformán félnek tőlük, mind idegenül állnak velük szem­ben, mind egy falkába tömö­­rü­l, mint a birkák, mikor a vihar szelét érzik. Még jellegzetesebb a kötet címadó novellája, a „Tanyai történet". Egy tanyára csend­őrök érkeznek. A csendőröket általános rettegés fogadja, azok is félnek tőlük, akiknek lelki­­is­meret­ét nem terheli az úri világ törvényei ellen elkövetett kihágás. A csendőrök a maguk brutális módján nyomoznak, azaz egy ártatlan embert meg­vernek, megaláznak. Ennek az ezerszer megírt — és sajnos számtalanszor valóságban átélt — témána­k az ad rendkívüli súlyt, hogy Nagy Lajosnak si­kerül egyéníteni ezt a tipikus történetet. A novella szereplői közt van egy kisgyerek, a bri­­talizált gulyás kisfia. Ez a kis­fiú gyerekes örömmel várja a csendőröket, tetszik neki csil­logó fegyverük, zsínóros egyen­ruhájuk s gyermeki romanti­kával zsiványölő hősöknek látja őket. Ennek a gyereknek örvendő izgalma, hogy az ő szeme láttára verik szájon az apját, ez teremti meg a no­vella igazi feszültségét. A csend­őrök csinos legények, az egyik­nek megakad a szeme a gulyás feleségén. S bizony, mikor gaz­ságvégzetten tovalovagolnak, a fiatalasszony azzal a hátsó gondolattal készül a vecsei vá­sárra, hogy hátha ott viszont, látja a nyalka csendőrlegényt. A novella társadalomkritikáját ez a motívum mélyíti el, ez iszonyít el a régi úri világtól s nem a csendőrbrutalitás. Hogy ilyen természetes egy ember eltiprása, hogy ilyen könnyen napirendre térnek felette, hogy ilyen öntudatla­nul csodálkoznak az elporzó csendőrök után, hogy ide sü­l­­lyesztette az úri világ az evt bért. 3. A kötet minden novellája részletes elemzést igényelne. Mégis csak kettőre hívjuk fel a figyelmet. Az egyik az «Anya» című, 1933-ban kelt különös írásmű. Nagy Lajos tárgyilagos, lírátlan, drámai feszültségű és mindig tárgyias novellái közül kiválik ez a sajátos mű, mely valójában nem is elbeszélés. ^Messze élek anyámtól. De gyakran hallok hírt róla* — így kezdődik a novella s arról szól, hogy erről a messzi anyáról csupa rossz hírt hoz a szóbe­széd. Haldoklik. Álnok. Becste­­len. Vérfertőző. Emberevő. Mé­regkeverő. Az olvasó eleinte nem érti, hogy lehet egy anyá­ról ennyi silány vádat összehor­dani s ezekkel éppen a fiát gyötörni. Később azon ütődik­ meg az olva­só, hogy ez a külö­nös fiú milyen reménykedve­­kétkedve hallgat­ja a híreket s közben ő maga van veszélyben, mert a novella utolsó mondatá­ban kiviláglik, hogy a süllyedő Titanic tetején hajtja álomra a fejét, miközben egy jéghegy kö­zeledik a hajóroncs felé. Mi­csoda furcsa szimbolizmus ez? Aztán — ha a kiadó nem is vi­lágosítaná föl az olvasót, akkor is — rájön, hogy ez a szimbo­lizmus nem az író szándékából következik, nem irodalmi stílus ködösíti el szavát, hanem a kényszer. Az «Anya» a Szovjet­­únióról szól, az elrágalmazott, ezerszer elparentált Szovjetunió­ról, amelyről akkor hallhattunk csak ha az ellenséges hírverés halála hírét költötte. Nagy La­jos írása fölidézi szolgai meg­aláztatásunk éveit, de fölidézi Nagy Lajos tiszteletreméltó írói bátorságának emlékét is; akkor, még ilyen burkoltan is, bátorság volt reményeink hazá­­járól szólni. A másik az «Aratók» című novellája, mely a fölszabadulás utáni termésből való. Az irodal­mi sematizmus elleni harcban figyelemreméltó példa ez a no­vella. Az új gazdának ebédet hoz a felesége. A várt és szo­kott ínséges ebéd helyett pap­­rikáshúst csuszával. Ahogy az ebédet várják, ahogy fogadják, ahogy az asszony megindokolja, hogy ma már megteheti,a hogy az öreg kakast levágják van baromfijuk, nevelnek mást ka­kasnak, abban benne van a föl­szabadult parasztság első lépése az új élet felé. Remekül van megírva, mégis crak tipikus történet kerekednék belőle — legfeljebb jobb a szokottnál —, ha az öregedő paraszt meg nem bökkenne azon, hogy az öreg kakast levágják, fiatalt nevel­nek ha eszébe nem jutna, hogy talán ővele is így bánnak majd, ha végkén elöregszik. Mikor az az asszony azt mondta: «Van föld, hát, jó termés jobb is lesz majd és maga me­st fél az öreg­ségtöl?* — itt ér a novella emberi magasságra, itt mond az író többet, mint amit a sema­tikus novellák mondanak. Az öregségtől való félésem­ oldódik itt föl, az új emberség villan föl, hajdani iniséges kor­ú világ­­térhep, az öreg munkás félelmei szűnik meg. Várjon a válogató hibája, vagy Nagy Lajosé, hogy a vá­logatás az 1948-as évnél zárul? Hallgat a magyar novella mes­tere, vagy új műve készül? Bóka László A János vitéz új ifjúsági kiadása Nemcsak úttörő vasút és nemcsak napközi otthon, nem­csak új játszótér, színház, áru­ház, nemcsak az a számos új intézmény, amely a gyermeke­kért és a gyermekeknek léte­sült, nemcsak az iskolák­ hosszú sora jelzi azt a féltő gondot és meleg szeretetet, amellyel a magyar népi demokrácia a gyermek fölé hajol. Ha mindez nem volna is, kézbevéve és fel­lapozva Petőfi János vitézének új ifjúsági kiadását, azonnal kitűnnék, hogy hazánkban döntő változás történt abban is, ahogyan az ifjúság kultúrá­ját és az ifjúsági irodalmat ke­zelik. Petőfi elbeszélő költe­ménye, a János vitéz magyar tündérmeséje a szivárvány min­den színében ragyogna akkor is, ha selejtes papíron, rossz kötésben, minden külső dísz nélkül jelennék meg nyomtatás­ban, rongyaiban is szikráznék attól a hímes képzelettől, amellyel a költő bevonta. De az új ifjúsági kiadás külsejé­ben is méltó a költemény tar­talmához. Róna Emy rajzolta hozzá a minden ízükben mű­vészi és minden ízükben ma­gyar illusztrációkat, híven kö­vetve képeiben nemcsak a köl­temény meséjét, hanem a költő szellemének gazdag csapongá­­sát is. A János vitéz minden népi és minden csodálatos epi­zódja életre kel ezekben a raj­zokban; mozgalmassá lesz Ku­korica Jancsi falujának kedves vidéke, a francia király Udva­rának pompája, az óriások bi­rodalmának, János vitéz hős­tetteinek, Tündérországnak min­den mesés és reális, tündéri és emberi motívuma. A művész fejlécekben és keretképekben s önálló, színes illusztrációk,­bán az olvasó szeme elé vará­zsolja a János vitéz egész mesevilágát, vers és látványos­ság szép harmóniában olvad össze s a képzőművész képze­lete pontosan simul a költő képzeletéhez. Róna Emy típus­­alko­tó ereje és komponáló te­hetsége kitűnő illusztrációkkal gazdagítja a János vitéz új ifjúsági kiadását.­­•

Next