Magyar Nemzet, 1953. október (9. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-16 / 243. szám
Péntek, 1958. október 16.3 KONDÁS GYULA DIPLOMAMUNKÁJÁT KÉSZÍTI... ’ Nyitott könyv előtt élénkszemű, kerekarcú fiatal férfi ül. Világosbarna hajának bodra homlokára hull, ujjaival időnként hátrasimítja a makrancos hajfürtöt. Hűvös őszi esték járnak, jólesik már a meleg gyapjúholmi a kiskabát alatt. Igaz, hogy aki elmélyed a munkában, nem veszi észre sem a hideget, sem az idő múlását. Így van ezzel Kondás Gyula is, a Kőbányai Kovácsárugyár főtechnológusa, amikor azzal ül le esténként az íróasztalhoz, hogy egy órácskát rászán a tanulásra. Egésznapos üzemi munka után bizony jobban esne néha egy filmet megnézni, vagy egy kis zenét hallgatni. De az erős akarat hazafelé hajtja. Megszokott mozdulattal nyúl a könyv, a ceruza, a rajztábla után és néhány perc múlva már nem érez fáradtságot- kerekedik, alakul keze alatt a diplomamunka, amivel hosszú évek tanulásárateszi fel a koronát. Ezért érdemes dolgozni — nem sok semmi áldozat. Áldozat? Nehézség? Az, hogy tanulhat, hogy még ebben az évben mérnöki diplomát szerezhet? Ajándék! Vágyai teljesülése, családja büszkesége! Gyönyörűség a régi életéhez képest ... Hol van itt áldozat? A kerekhalmi béresgyerek ilyenkor emlékezik. Látja magát, mint kis summást, aki tejeskocsin hordja be a »főintéző úr« tejét Kerekhalomról Nyírbátorba. Mint kamasz bérest, aki a pofonokat kapta a gazdától, mert a betöretlen ökrök a barázdából kicsaptak. Sohasem felejti el a béresgazda szavait: — Olyan bérest csinálok belőled, amilyen még nem volt Kerekhalmon! Égett az arcán az ütések helye, de a fejét konokul felvetette, úgy nézett szembe a mindenható béresgazdával. — Belőlem az atyaúristen sem csinál bérest, tujsa meg! S már ott is hagyta a négy ökröt, ekét, béresgazdát. Haza sem ment," hanem egyenesen ki a határba, s lefeküdt egy szalmakazal mellé. A városba készült, gyárba akart beállni, vonzották a zakatoló gépek. A béresgazda az apjáért küldött, a hétgyerekes cselédemberért. Megfenyegette. Ha a gyerek munkába nem áll, kihajítja pereputtyostól. Az anyja ment keresni, kérlelni. Az apja riadt Sága, az anyja könnyei visszavitték az ökrök mellé. Visszakerült a parányi cselédszobába, ahol kilencen húzódtak meg kettesével-hármasával egy ágyban. Ahol hétszám vízbefőtt krumpli járta, s ha ,a főtt krumpli levébe egy kis tészta is került, ünnepi ebédnek számított. A nyitott könyvek között kékborítékos levél, anyja kezének öreges írásai. Pár napja kapta, de elolvassa újra meg újra. Az öregek ma ott élnek a nyírbátori családi házban, amit a család felszabadulás után szerzett. A hét gyerek közül már a legkisebb is megkeresi a kenyerét. Apja dereka nem tört meg a három évtizedes cselédkedésben, munkabíró, erős ember most is. Tszcs-tag. Tele a levél dicsekvésnek is beillő jó hírre: »annyi gabonát fuvaroztunk haza, hogy megvan az évi kenyerünk, az ólban gömbölyűdnek a hízók, miránk ne legyen gondotok...« Csendes öröm forrása ez a levél. Munkára serkesz fő, becsvágyfakasztó minden sora. A kékeszöld szemek fáradhatatlanok a tanulásban, a fogékony fiatal agy könnyen tanul. Néhány órája alvásra is marad. Munkakezdetkor Kondás Gyula már pontosan a helyén van, s amit este tanult, azt nappal munkájában felhasználja. Fiatalok és öregek A gyár fogasrúdemelőket készít vasútépítéshez, bányászathoz és esztergakéseket ad az iparnak. De gyártanak a Kőbányai Kovácsárugyárban csapágyrészeket, melegen sajtolt bányalégcsapokat, süllyesztékeket, csőperemeket is. Különféle alkatrészek kerülnek ki a zuhanó ejtőkalapácsok alól. Remegnek a műhelyfalak, mikor lecsap az ezerkilós nagykalapács, az ötszázkilós már szaporábban kattog. A két főszólamot a légkalapácsok zenéje adja. " A fiatal főtechnológusnak bőven akad problémája az új típusú fogasrúderzselő gyártása körül. Negyven kiló mindössze egy ilyen emelő, hét tonna a teherbírása. Az új technológia kidolgozása nem volt könnyű, számos nehézséget kellett gyártás közben leküzdeni. Két hónappal ezelőtt sikerült Asztalos István sztahanovista művezető és Bruzsa László sztahanovista lakatos segítségével az újszerű feladatot megoldania. Évtizedes tapasztalatokkal segítette ez a két ember. Vele éjszakáztak, feláldozták a vasárnapjaikat is. Bruzsának különösen megvolt az oka, hogy segítsen a fiatal főtechnológusnak. Az ő fia is most dolgozik a diplomáért. Építészmérnök lesz az idős lakatos fiából, szakmája tudósa. Aspiránsként búvárkodik, megkap minden segítséget hozzá. Hát hogyne adna az apja segítséget egy hozzáforduló másik fiatalnak ... Ebben az üzemben hosszú ideig nem volt jó a kapcsolat a műszaki értelmiség és a fizikai dolgozók között. Gyakran merültek fel nézeteltérések, viták. — A fiatalok mindent jobban akarnak tudni! — dohogtak az öregek. — Az öregek félnek minden újtól! — panaszkodtak a fiatalok. A fogásrúdemelő tervezésénél és megvalósításánál végre egymásra találtak: a főmérnöktől a lakatosokig mindenki segített. Az összefogás eredménye a tervteljesítésben is megmutatkozott: a harmadik tervnegyed utolsó hónapját az üzem 116 százalékra teljesítette s a ne-Gudrun Wuestemann, aki néhány nappal ezelőtt a Don Juanban mutatkozott be az Állami Operaház közönségének, második fellépteként a Lohengrin Elzáját énekelte. A szerep jelentőségének és kiváló vendégünk művészi alkatának megfelelően ez a fellépés még fokozta, kiteljesítette a bemutatkozás során kivívott komoly és maradandó sukert. A Lohengrin, német vendégénekessel, természetszerűen még jobban felcsigázza közönségünknek amúgy is megnyilvánuló érdeklődését a nagy Wagner-mű iránt. Hiszen ilyenkor alkalom adódik, hogy a Wagner-éneklés stlusát a legközvetlenebb, legelőbb hagyományokon nyugvó előadásmód közvetítse. A vendégművésznő annak a drezdai Operának tagja, amely a legrégebbi Wagnerhagyományokat őrzi: itt kerültek színre a legelső Wagner - operák. Ezek közt volt a Lohengrin is — bár a bemutatója nem Drezdában, hanem Weimarban volt. •De nekünk, magyaroknak, a Lohengrinhez külön hagyományaink is fűződnek. Wagner új művészete a Lohengrinnel vert gyökeret a magyar operaszínpadon, ez volt a Pesten bemutatott első Wagner-opera (Nemzeti Színház, 1866. dec. 1.). A mi Liszt Ferencünk forró lelkesedése, személyes közreműködése döntően járult hozzá, hogy a Nemzeti Színház műsorra vegye a Wagner-művet. A siker igazolta Liszt művészi előrelátását. S amikor az Operaház megnyílt, az ünnepi, színházavató műsorban is a Lohengrin első felvonása kapott helyet a Bánk bán mellett... Mindezek ismeretében könynyebb megérteni egy pirosbetűs budapesti Lohengrin-előadás jelentőségét , amikor a Német Demokratikus Köztársaság egy művésze és a Magyar Népköztársaság művészei ,a két nép közötti baráti kapcsolatok légkörében találkoztak s együttes erővel fogtak össze a mű magas színvonalú előadásában. Gudrum Wuestemannról meleg elismeréssel álllapította meg a nagyközönség és a hivatásos kritikus egyaránt, hogy méltó és igaz képviselője a wagneri előadóművészetnek. Mélyen gyökerező kultúrája, biztos stílusismerete, énektudása, jellemalkotó képessége, egész művészi egyénisége azt a magasrendű hivatást szolgálja, amelyet Wagner olyannyira felfokozott igényességgel állított az operaszínpad művészei elé. Ezenkívül birtokában van olyan sajátszerű külső és belső vonásoknak, melyek a Lohengrin Brabanti Elzáját jellemzik gyedévet 780.000 forintos túlteljesítéssel fejezte be. Kék boríték az asztalon • Tass Kálmán főmérnökkel sokszor elbeszélget Kondás Gyula. Ilyenkor tervezgetnek, a jövőbe néznek. Mert az öreg üzem bizony korszerűtlen. Rossz a szerelőműhely, a kovácsműhely levegője. A munkavédelmi beruházásra kapott összegből most átmeneti megoldásként ventilátorokat szerelnek fel, az esztergapadok balesetet előidéző transzmisszióit is motorokkal és sebességváltókkal cserélik ki. Az idén még nem futja többre, de a téglák a jövő évi építkezéshez már ott vöröslenek az üzem udvarán. Többmilliós beruházással gondol az ötéves terv utolsó éve a gyárra: kultúrtermet, mosdókat, üzemi konyhát, étkezőt is építenek majd. Mire a diplomamunka elkészül, Kondás Gyula kerek arca kicsit megcsontosodik. Nem adják ingyen a tudást, dolgozni kell érte.. De mire megfiatalodik a gyár, ahol Kondás Gyula frissen szerzett diplomáiéval a zsebében a jövőn dolgozik, visszaszerzi az elvesztett kilókat. Kondás Gyula azt akarja, hogy a diplomájába fektetett tőke százszorosan megtérüljön a nép államának. Jól akar dolgozni, sok új gépet akar konstruálni. Erre kötelezi az a kék borítékott az íróasztalán, amelyen anyja öreges betűivel ez áll: »Kondás Gyula szigorló mérnöknek, Kőbányai Kovácsárugyár.* Fehér Rózsa Szűziesen tiszta, gyengéd nőalak, védtelenül áll az ellene áskálódó, sötét, vaderejű hatalmakkal szemben — igazán rászorul Loffengrin védelmére. Rendkívül érdekesen figyikl vénült üteg az első felvonásban az erőknek ez az egyenlőtlensége zeneileg is: Wuestemann halk, szemérmes szopránjával szemben a vádoló és támadó Telramund — Svéd Sándor hatalmasan, intenzíven megszólaló baritonja — határozottan fölényben volt. De Elza védtelenségét s Telramund erejét Simándy József teljes hangpompában megjelenő Lohengrinje egyszeriben ellensúlyozni tudta. Később, főként a harmadik felvonás drámai jelenetében, a nászszobában, az énekesnő orgánuma sokkal szélesebb dinamikai skálán bontakozott ki s játékának elhitető ereje is — a drámai csúcspontnak megfelelően — növekedett. Ez a Sámándyval való kettős jelenet volt a mindvégig színvonalas előadás legmegragadóbb, s valóban élménytadó részlete. Az említett, legjobb művészi erejüket latbavető hazai énekeseinken kívül ugyanilyen teljes művészi vértezetben szeretteit az Ortrudot heves szenvedéllyel, imponáló hanggal megszólaltató Délig Rózsi. Magyar művészeink valóban méltó módon képviselték az Operaház Wagner-hagyományait, csatlakozva a német Wagner-hagyományokat képviselő kitűnő énekesnőhöz. Csupán a királyt megszemélyesítő Komáromi László felléptetése volt elsietett, úgy is mondhatjuk, szereposztási tévedés. A szép Lohengrin-előadás karnagyát, K°mor Vilmost, aki érdemes pályafutásának mintegy betetőzéseképpen újonnan állt be a Lohengrin-karmest Tek sorába, elismerés illeti a biztos vezetésért, a nagy wagneri muzsikát érzékeltető, dinamikus és drámai felfogásáért. A zenekart azonban helyenként finomtania kellene, főként az előjáték megoldásai sürgeti azilyennemű retust. Szenthegyi István A Lohengrin Gudrun Wuestemann vendégfelléptével FELVÉTELRE KERESÜNK kőműves-, ács-, szak- és segédmunkásokat. Jelentkezés a Tükör V. javítóműhelyében, X., Ceglédi út 1 -3 szám alatt, hétköznap reggel 7—9-ig. Újjászületik-e a herendi porcelán ? A népművészeti és iparművészeti kiállítás egyik termében, a herendi porcelánok vitrinje előtt néha olyan parázs vitákat alakítanak ki ismerősök s ismeretlenek, mintha egy család vitatkozott volna a férjhezadó lány kelengyéjének színéről vagy díszéről. Ha mérlegre tennénk az elhangzott véleményeket, kiderülne, hogy valami baj van Herend porcelánjai körül, a vásárlók s a gyönyörködni vágyók nem kapják azt, amit várnak. »Bajban egyetlen parancs van: igazság!« — mondta Móricz Zsigmond. Herend olyan ékessége, dísze iparunknak, művészetünknek itthon s a nagyvilágban, hogy érdemes e parancs szolgálatába állni, kutatni az igazság után, s segítségül hívni abban a bajban, amit Herend porcelánjait vizsgálva, fedezett fel a legnagyobb kritikus: a közönség. A herendi porcelán egyik legnagyobb szószólója Kossuth Lajos volt. »... az iparmű kiállítás 4000 látogatója között bizonyosan egy sem volt, kinek szeme a honi műipar örvendetes fejleményeinek ezen díszes jeleit örömmel ne szemlélte volna ...« — írta 1842-ben az első Magyar Iparmű Kiállításon szereplő ,porcelánokról. Valóban nagy öröm lehetett, hogy amikor az uralkodóház az ipart monopóliumként tartotta fenn az osztrák örökös tartományok számára — a hazai ipar mégis hozta már első hajtásait. Hogy sikeresen, figyelemre méltóan dolgozott akkor, amikor olyan versenytársakkal állt szemben, mint Meissen, Sévres és 43 cseh gyár olcsó, vámmentesen befelé áradó porcelánjai. De miért nem szemlélheti mais hasonló örömmel a látogató Herend készítményeit, ma, amikor nem küzd politikai elnyomással, nincsenek gazdasági nehézségei, 110 éves technikai és művészi tapasztalatra támaszkodhat, s messze az az idő, amikor a »fehér arany« csak hercegi asztalokat díszíthetett. A látogató ezt tudva, teszi fel a kérdést, s keresi mint mindenben, Herend műveiben is a száz éves fejlődésnek, s új életünknek szembetűnően látható jeleit. — Hogy ezt nem mindig találja meg — éppen ez a baj. Több mint 100 éves múltat kell bebarangolnunk a feleletet, az igazságot keresve, mert ebben a múltban gyökerezik Herend ,minden erénye és hibája is. Fischer Mór tatai fazekasmester a gyár alapítója. 1839-ben kezd dolgozni, tele tudással, ízléssel, tehetséggel. Munkájában politikai és gazdaságimagárahagyatottság kíséri a tatai fazekast. Legfeljebb csak Eszterházy gróf segítségéről beszélnek az egykori feljegyzések az alapítás idején. A gyár munkásai, művészei az idáig földműveléssel foglalkozó falu népéből kerülnek ki. A kezdeti próbálkozások után, a gyár, a már meglévő, ismert és elismert porcelángyáraknak (cseh, német, francia) — a porcelánipar közismerten erős egymásrahatása folytán amúgy sem eredeti munkájának utánzásába kezd. »Utánozza az utánzat utánzatát!* Ez tökéletesen sikerül. A „művészi bravúr* nagy hírt szerez a világ minden táján Fischernek, aki ezzel ki is lép az ismeretlenség homályából,s látva a nagy sikereket, újabb próbálkozásba kezd: japán és kínai utánzatokat készít. Az 1850-es években például előfordul, hogy a londoni Kensington-múzeum drága pénzen két »perzsa« porcelándarabot vásárol, melyről csak később derül ki, hogy valójában Herendről származik. . Fischer Mór szenvedélyesen szereti munkáját, s amellett örökké újabb és újabb technikai feladatokat állít maga elé. De arra, hogy eredeti formákat teremtsen, dolgozzon ki, nem gondol. Sokszor kérdik, miért »Herendi, a herendi porcelán mégis? Hiszen formái és mintái jóformán mind a kínai, japán, meisseni, sèvresi porcelánművészet édes gyermekei. Hiszen jellegét tekintve, állhatna a gyár akár ma is országban is, a magyar talajt, amiből művészi eszközei amúgy sem táplálkoznak, nem hiányolná. Mi különbözteti meg — mert valami megkülönbözteti — attól, amit utánoz? Van, ami megkülönbözteti. A megszólalásig hű utánzás — amely főúri vásárlók ízlését és érdeklődését szolgálta — évtizedek alatt keveredett, helyesebben gazdagodott a herendi korongozók és festők egyéni vonásaival. A gyár névtelenül, hír és dicsőség nélkül dolgozó népi művészeinek egyéni hozzáadása a lemásolásra szánt régihez: ez jelenti a különbséget. Ez a népben mindig meglévő stílusösztön, ami itt a színeket és a festési stílust varázsolta szebbé, merészebbé, mindig újjáteremtve a »régit«. A gyár művészi irányelve azonban korlátozta ezeket a mestereket is. Asévresi porcelángyár igazgatója 1901-ben Magyarországon jár, s az akkori vezetőnek, Fischer Mór unokájának írott levelében a sok dicsérő szó mellett akaratlanul fényt derít erre az általánosan ismert irányelvre: Herend sohasem nagytömegek, hanem csak egyesek számára dolgozhat. Ez az irányelv, mint tradíció maradt fenn, s ez az, aminek még maradványait sem fogadhatja el mai életünk. A mostani kiállításon többek közt ilyen megjegyzések hangzanak el: Miért »penészes« az a citrom, amit az étkészletre díszes fogantyúként alkalmaztak? Ez az óriás teáskanna mire jó várjon? A herendiek erre azt válaszolják: Ez mindig így volt, ahhoz a citromhoz így szokott hozzá a vásárlóközönség még a régi időkből. — Az egy nagyon híres régi formánk. A kritizáló látogatók nem műértők, márpedig itt nyilvánvalóan ipari készítmény mellett művészetet is bírálnak. Mégis, ezek az egyszerű megjegyzések a dolgok lényegébe nyúlnak, s ugyanilyen jellemző a válasz is: a mai vásárlót nem nyugtatja meg,,— ha céltalan orampatikát, vagy használhatatlan használati eszközöket lát —, az a magyarázat, hogy ez Herenden a »híres régi*! A herendi gyárat viszont könnyen megnyugtatja ez a tudat, s fél változtatni rajta, elszakadni tőle. Nem az az igazság, hogy a herendi gyár régi készítményei szebbek a maiaknál. A világgá induló magyar porcelán egyike azoknak az exportáruknak, amely ellen ritkán merül fel kifogás. A hiba az, hogy a »mai« a szó teljes értelmében még hiányzik. Használati eszközeiknél nem áll mindig összhangban a tárgy, rendeltetése a formával, a díszítéssel, az anyaggal, a figurák között pedig — kevés kivétellel —, alig találunk olyat, ami a porcelán művészi eszközeivel gyönyörködtetne és helyesen tükrözné mai életünket. Nem elégedhetünk meg a »traktoros«féle figurákkal, amelyek a maguk formalista módján, sablonos tartalommal, sablonos kifejezési eszközökkel, torz képet adnak erről az új életről porcelánba öntve. Nehéz, igen nehéz feladat, a nagyon is megkövesedett hagyományok közé szorult herendi gyár számára megtalálni az »újat«, felhasználva mindazt a pozitívumot, ami régiben megvolt. De azon túl, hogy mintákban, formákban, figurákban tovább kell fejlődniök, van egy nagyobb feladat is: a régi utánzó művészet mellett, merészen, a művészet igazi módján, újat is kell teremtenie! Amilyent magas fokot elért a nemzetietlen művészet terén, ugyanolyan magas fokot kell elérnie a nemzeti művészet terén is. Az első lépéseket már megtették. Elkészültek az első magyar népi motívumokkal díszített készletek, szeretjük az új figurák közül a Nyírfácskát, a Békeharcost, a Mazurkát. Sárközi, kalocsai asszonyok látogatják a gyárat s festik porcelánra gyönyörű mintáikat. Tudjuk, a dolog nem olyan egyszerű. Időre van szükség, míg a népművész eredeti formáját az iparművész át tudja hangolni porcelánra. De ha egyelőre sokszor nehéznek is találják az új »nemzeti gebre« kialakítását, meg kell találni a módját, hogy csodálatosan gazdag népművészetünk és életünk tükröződjék a díszítésben s a figuráikban. Rendelkezésükre áll ebben a törekvésben a segítés minden formája. A gyár technikai felszerelése bővül, tökéletesedik. A dolgozók szaktudását rendszeres tanulással növelik, ahol az a cél, hogy minden egyes iparosukat művésszé neveljék. S már épül Herenden a Művészház, állandó iparművészgárda fog itt dolgozni az új modellek, minták megteremtésén.Mindezen, túl fel kellene használnia, segítségül kellene hívnia a gyárnak neves szobrász- művészeket is, hiszen — Donner Gertrud műve, a kecses-szép Nyírfácska is igazolja —, előbbre viszik ezek a művészek szocialista-realista művészetünk megszületését és meghonosodását Herenden is, írjanak ki pályázatokat, törekedjenek arra, hogy ne csak a laikus közönség, de egyre több művész és iparművész is magáévá tegye Herend problémáit s igyekezzék a maga munkájával is közelebb vinni a célhoz. A döntő többségben exportra készülő herendi porcelán eddig iparművészetünk nagy hírét vitte a világba. 1 ..Az a herendi porcelán, amelynek újjászületését, a mai igényekhez való simulását, átalakulását várjuk, ezen túl, egész népünk, s egész új életünk hírvivője is legyen otthon s a nagyvilágban. Palotás Márta Jókai-szobrot állítanak fel Komáromban Komáromban tervbe vették, hogy Jókai Mór halálának ötvenedik évfordulója alkalmából felállítják a nagy magyar író mellszobrát. A szobor megmintázásával Szondai Sándor szobrászművészt bízták meg. Az emlékművet előreláthatólag 1954. március 15-én leplezik le. Repülőgépszerencsétlenségek Nyugaton Az amerikai légierő egy A B-—47*-es mintájú négymotoros lökhajtásos bombázója lezuhant és felrobbant röviddel azután, hogy a kaliforniai Riverside közelében lévő légitámaszpontról kedd este felszálott — jelenti az AP. A bombázó,három főnyi személyzete életét vesztette. A Sabena belga repülőtársaság utasszállító repülőgépe — mint a Reuter jelenti — szerda délután, röviddel a frankfurti repülőtérről történt felszállása után lezuhant. A gép négy főnyi személyzete és 40 utasa meghalt. A repülőgép zuhanás Válóén kigyulladt. OKTÓBER 16-ÁN, DÉLELŐTT 11 ÓRAKOR MEGNYÍLIK A BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT reprezentatív LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZA ÁLLANDÓ KÉPKIÁLLÍTÁS! Ritka festmények, márkás porcelán, csiszolt üvegáru, styl- és antikbútor VÉTELE ÉS ELADÁSA Budapest, Szt. István körút 3. T.: 314-534