Magyar Nemzet, 1954. december (10. évfolyam, 284-309. szám)
1954-12-30 / 308. szám
Csütörtök, 1954. december 30.* N. Sz. Hruscsov beszédei a moszkvai Országos Építőipari Értekezleten AHOL STEINMETZ KAPITÁNY UTOLSÓ ÉJSZAKÁJÁT TÖLTÖTTE Moszkvából jelenti a TASZSZ. N. Sz. Hruscsov 1954. december 7-én »Az ipari építkezési módszerek meghonosításáról, az építési munkák minőségének javításáról és költségének csökkentéséről” címmel az Országos Építőipari Értekezleten beszédet mondott. Hruscsov bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a szovjet nép a kommunista párt vezetésével óriási eredményekert ért el az iparosítás terén. A szovjetország iparosítását az tette lehetővé, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja következetesen valóra váltotta Lenin és Sztálin útmutatásait. A nehézipar a népgazdaság alapja, a szocialista állam gazdasági hallarménak, védelmi képességének forrása, a dolgozók jómódú és kulturált életének forrása. Csakis a nehézipar további fejlesztésének feltétele mellett lehet sikeresen előrelendíteni a népgazdaság összes ágazatait. Hangsúlyozta, hogy a párt és a kormány, a nehézipar fejlesztésében elért eredményekre támaszkodva, jelentős figyelmet fordít a közszükségleti cikkek termelésének fokozására is. Hruscsov ezután a szovjet nép életszínvonalának rendszeres emelését illetően rámutatott az építőiparra háruló fontos szerepre. »Országunkban — mondotta — páratlan arányú építkezés folyik. A szovjet állam a háború befejezése óta több mint 100 milliárd rubelt fordított üzemépítkezésre. Helyreállítottunk, felépítettünk és üzembehelyeztünk több mint 8000 ipari nagyvállalatot. A háborút követő években a munkások és alkalmazottak számára összesen több mint 200 millió négyzetméter lakóterületű lakóház épült, a kolhozparasztok és falusi értelmiségiek pedig mintegy 4,5 millió új házat kaptak. Hruscsov közölte, hogy az idei lakásépítési program megvalósítása keretében a városokban és munkáslakótelepeken összesen 30 millió négyzetméter lakásterületű lakóház, a falvakban pedig hozzávetőleg 400.000 lakóház épült. Néhány szervezési kérdés rátért ezután az építőiparban mutatkozó fogyatékosságokra.Erélyesen rá kell világítani ezekre a fogyatékosságokra — mondotta — és minden erőnket mozgósítani kell kiküszöbölésükre. Bátran kell bírálnunk, konkrétan meg kell neveznünk a bűnösöket, mert a hibáik nem önmaguktól vannak, hanem azokat elkövetik. Bírálni kell azokat is, akik látják a fogyatékosság díjait, de beletörődnek azokba és nem küzdenek kijavításukért.* Hangsúlyozta, hogy az építésügy gyökeres megjavításának döntő feltétele az ipari módszerek alkalmiazásának további fejlesztése az építkezéseknél. Közöllte, hogy a legközelebbi három évben 402 új gyárat és 200 telepet építenek épületelemek gyártására. Rámutatott arra, hogy tanulni lehet a esetiektől, akik a vasútépítlkezéseknél vasbeton»talpfákat« gyártanak és ezzel faanyagot takarítanak meg. A Kínában járt szovjet küldöttségnek alkalma volt kitűnően elkészített vasbeton-póznákat és oszlopokat látni. Az építkezések szervezeti és technikai irányításáról szólva, kijelentette, hogy kis építőipari vállalatokkal nem lehet megvalósítani az ipari módszerek alkalmazását. Ezért egyesíteni kell az építőipari vállalatokat. A Szovjetunióban ez idő szerint több mint 7590 kisebb építőipari vállalat van. Határozottan rá kell lépni e vállalatok összevonásának útjára. Moszkva és más városok tapasztalatai amellett szólnak, hogy nem komplex, hanem szakosított építőipari vállalatokat kell alakítani. Rámutatott ezután arra, hogy az ipari módszerek megkövetelik a típustervek gondosabb előkészítését és alkalmazását. A műépítészek munkája Hruscsov a következőkben a műépítészek munkájáról beszélt. Megbírálta Mordvinovot, az Építészeti Akadémia elnökét, aki kitűnő szervező és a szalagrendszerű gyorsépítkezés módszerének úttörője. A háború után azonban Mordvinov építkezéseinél gyakran megfigyelhető a pazarlás. Az értekezleten is kitűnt, hogy több műépítész figyelmen kívül hagyja az építkezés gazdasági vonatkozásait. Mordonovot és több kollégáját éppen azért bírálták, mert elragadtatták magukat a pompás kivitelezésű homlokzatoktól. »Nincs nézeteltérésünk az építészekkel abban — mondotta —, hogy kényelmes lakóházakat és lakásokat kell építeni. Ez fontos kérdés. A kevés- és sokszobás lakások számában, méreteiben, a helyiségek magasságában — ezekben a kérdésekben rendszerint nincsenek nézeteltérések, de mindig jelentkeznek, valahányszor az épületek homlokzati kiképzése kerül szóba. Egyes építészek tornyokat raknak lakóházaikra. Semmi szükség arra, hogy a lakóházaikat építészeti formákkal templomihoz vagy múzeumhoz tegyük hasonlóvá. Ez nem nyújt semmiféle kényelmet az ott lakóknak, csupán bonyolítja a lakóház kihasználhatóságát és drágítja az építkezést. N. Sz. Hruscsov ezután egyes moszkvai épületek külső kivitelezését és belső beosztását bírálta, rámutatott az anyagpazarlás és a célszerűtlenség számos esetére. Ismételten felhívta a figyelmet az előregyártott vasbeton-elemek használatára és az ilyen lehetőségeken felépülő tervek kidolgozására. »Vezető építészek — hangsúlyozta N. Sz. Hruscsov — állandóan a művészeti vonatkozásokat emelik ki és keveset beszélnek az épületek gazdaságosságáról és kényelméről. Mi természetesen harcolni fogunk a műépítészetnek az építkezés lényegbevágó feladataitól való ilyen elszakítása ellen. Egyes építészek arra hivatkoznak, hogy harcolni kell a konstruktivizmus ellen. Ez azonban sokaknál csak ürügy arra, hogy fecséreljék az állam pénzét.* N. Sz. Hruscsov ezután idézte a konstruktivizmus meghatározását a Nagy Szovjet Enciklopédiából és kimutatta, hogy a cikornyás építészeti megoldásokat kedvelő tervezők sokszor maguk esnek a konstruktivizmus, a formalizmus hibájába. Nem vagyunk ellenségei a szépnek, de igenis ellenségei vagyunk a felesleges dolgoknak. A lakóépületek tetszetős külső formáját az egész épület helyes arányaival, az ablakok és ajtók arányos elhelyezésével, az erkélyek megfelelő kiképzésével, a burkolóanyag színének gondos megválasztásával, a falelemek ügyes összeválogatásával kell biztosítani. A műépítészeknek tudniuk kell elszámolni a nép pénzével. Ez nagyon komoly kérdés. Az értekezleten sok panasz hangzott el az építkezési előirányzatok szétforgácsolása, az építkezési határidők túllépése, az elégtelen építőanyagellátás miatt. N. Sz. Hruscsov felsorolt néhány úgynevezett „szakállas” építkezést, amelyek az előirányzatoknak a trösztön belüli szétforgácsolása következtében jelentkező gyenge pénzellátás miatt hosszú évek óta húzódnak. Vonatkozik ez néhány vasútvonal építésére is. Rá kell mutatni — mondotta Hruscsov —, hogy a műépítészek között, így az Építészeti Akadémián is vannak olyan elvtársak, akik szembehelyezkedtek egyes műépítészek helytelen elgondolásaival, de ellenvéleményüket nem vették figyelembe. Értekezletünk nagy érdeklődéssel hallgatta Gradov elvtárs felszólalását a szovjet műépítészet feladatairól. Mások is helyesen utaltak a formalista torzítások leküzdésének szükségességére, a klasszikus örökség kritikai felhasználására, továbbá arra, hogy a műépítészetet szorosabb kapcsolatba kell hozni a korszerű technikával és az építkezés egészével. Fokozni kell az igényességet az építőkkel szemben N. Sz. Hruscsov ezután példákkal igazolta, hogy számos építési tervpályázat elbírálásakor az épületek külső díszítését tekintették döntő szempontnak, s igazságtalanul ítéltek oda számos kitüntető díjat. Az építkezések ellenőrzéséről és általában az építkezések minőségeiről szólva Hruscsov rámutatott arra, hogy nemtörődömség figyelhető meg az elkészült lakóházak átvételénél, s az építkezés hibái miatt a ház átadását rövid időn belül már kisebb-nagyobb javítások követik. Mindezekből az a következtetés szűrhető le, hogy fokozni kell az ellenőrzést és az igényességet az építőkkel szemben, jobban figyelembe kell venni a lakók javaslatait. Hruscsov ezután a költségvetés jelentőségéről beszélt és hangsúlyozta, hogy az építők keresetének növekedését, anyagi helyzetének további javítását csakis a munkatermelékenység emelkedése hozhatja magával. Az építők munkabéremelésének kérdése éppen ezért szoros kapcsolatban van a munkatermelékenység emelkedésével. Szocialista felhalmozás, a termelés bővítése és a nép anyagi színvonalának emelése csakis ilyen körülmények között érhető el. Adatokkal bizonyította, hogy a XIX. pártkongresszus óta a reálbérek az előirányzottnál nagyobb százalékban növekedtek a munkatermelékenységhez képest. Hruscsov ezután külön kitért az útépítés és a falusi építkezés kérdéseire és hangsúlyozta a betonútak építésének fejlesztését. A kolhozházak építésével kapcsolatban rámutatott arra, hogy olyan lakóházakat kell építeni, amelyek megfelelnek a kolhozparasztok megnövekedett kulturális igényeinek. Végül beszélt arról, hogy a városokban, de különösen falvakban nincs elég filmszínház. Több filmszínházat kell építeni, több jó filmet kell gyártani. Befejezésül a következőket mondotta: Évről évre növekszik a szovjet állam hatalma. Győri ütemben fejlődtek országunk népgazdasága, szakadatlanul emelkedik a nép jóléte és kultúrája. Ez a kommunista párt helyes, lenini politikájának eredménye. Minden sikerünk ékesszólóan bizonyítja a szovjet nép teljes összeforrottságát, a kommunizmus nagy ügye iránt érzett odaadását. Értekezletünkön sok helyes javaslat hangzott el. E pozitív tapasztalatokra felépülő javaslatokkal sokezer építő fog megismerkedni szerte a Szovjetunióban. Ha összefoglaljuk és általánosítjuk az itt ismertetett hasznos tapasztalatokat és lelkesen hozzáfogunk az előterjesztett javaslatok végrehajtásához, az élenjárók munkamódszereinek meghonosításához, ha erélyes harcot kezdünk a hibák kiküszöböléséért, akkor lényegesen meggyorsítjuk az építkezések ütemét és javítjuk azok minőségét. Annak a meggyőződésemnek hangoztatásával zárom beszédem — mondotta Hruscsov —, hogy az építők, a műépítésziek, a tervezőmérnökök, az építőanyagipar, az építési és útépítési gépipar, a tervezővállalatok és a tudományos kutatóintézmények dolgozói becsülettel teljesítik a párt és a kormány által rájuk bízott feladatokat, még magasabbra emelik építkezéseink színvonalát, ütemét és minőségét, gyorsabban átadják rendeltetésüknek az új gyárakat, bányáidat és erőműveket, olcsóbban, jobban és szebben fogják felépíteni a lakóházakat, iskolákat és kórházakat. Dankó Gyuláék cseréptetejű üvegverandás kis házát dermedt gyümölcsfák veszik körül. Innen, ebből az ecseri házból indult el 1944. december 28-án éjjel Steinmetz kapitány utolsó útjára. Nyikorog a kapu, amikor belépünk. Az öreg Dankó bácsi, MÁV nyugdíjas, ott ül a konyhában, a kályha mellett. — Hát igen — mondja lassan, elgondolkozva —, itt lakott. Tíz esztendő múlt el azóta, hogy a községünkbe érkeztek a felszabadító csapatok, s mi újra kimehettünk az utcára, a pincerabság után. Másnap találkoztam a kapitánnyal. Magyarul szólal mega szovjet kapitány .• Rokonainknál voltunk látogatóban a sógorommal, s hazafelé menet a főutcán egy fiatal szovjet kapitány jött velünk szembe másodmagával. Vállas, szikár fiatalember volt a kapitány. Köszöntöttük. Tiszta magyar kiejtéssel válaszolt s elnevette magát, mert úgy meglepődtünk szaván, hogy alig akartunk hinni a fülünknek. Aztán megkérdezte, holkaphatna szállást, összenéztünk a sógorommal és mindjárt felajánlottuk egyik szobánkat. Velünk jött, megnézte a lakást, ott is maradt. Alighogy lerakodott a szobában, kijött hozzánk, bennünket meg nem kellett biztatni, ostromoltuk a kérdéseinkkel feleségem is, sógorom is, meg én. Hogyisne, mikor olyan nagyszerű érzés volt egy szovjet tiszttel anyanyelvünkön beszélgetni. Fáradt lehetett a kapitány, de azért szívesen felelt mindenre, amit kérdeztünk. Újságokat húzott elő a zsebéből, cikkeket olvasott fel és azonnal lefordította. Mondta, hogy hét nyelven beszél. Lestük minden szavát, feleségem meg sóhajtozott nagyokat, a mi nagy fiaink miatt, aki katona volt. Nem tudtuk, mi van vele. A kapitány megígérte, utánanéz majd a fogolytáborokban. Ezt már nem tehette meg ... Mert meggyilkolták a mi kapitányunkat azok... azok a ... — Dankó Gyula bácsi keresi a szavakat, kezével a levegőbe csap. — Akarják megnézni a szobát, ahol lakott? Néhány lépcső vezet fel a konyhából a kis, ízlésesen berendezett, tiszta szobába. Úgy van minden itt, ahogy akkor volt. Nem tudtunk betelni a szavával — Ezt az ágyat vetettük meg neki — mutatja Dankó Gyula —, megágyaztunk, de nem aludt benne soha, szegény. Délután fél négy tájt érkezhetett s késő estig mind csak beszélgettünk. Sok kibeszélni valónk volt, mert úgy éreztük hamarosan, hozzánk tartozik, mintha régi barátunk, ismerősünk lett volna. Minket az érdekelt persze leginkább, hogy mikor lesz vége a háborúnak. Biztatott bennünket: hamarosan vége lesz, a fasiszták már nem tarthatják magukat sokáig. Apróra cseprőre kikérdezett életünkről, beszélt Moszkváról, a szovjet emberekről, a munkájáról, elmondotta, hogy magyar származású ő is. Pécsett született. Nem tudtunk betelni a szavával. Minden, amit mondott, számunkra új volt s mégis ismerős. Mondta is a feleségem, hogy »Kapitány úr, maga éppen a mi vágyainkat mondja ki«. Nagyon megilletődöttek voltunk mindnyájan. Olyan különösnek tűnt, hogy itt is, velünk,egy fiatal, kedvesarcú szovjet kapitány, s a mi gondjainkról, bajainkról kérdezősködik. Mikor ezt meg is mondtuk neki, mosolygott s amíg élek, nem felejtem el, amit akkor válaszolt. Azt mondta: »Úgy van az, hogy a dolgozó emberek útjai előbb vagy utóbb, de biztosan találkoznak..« Ismét elhallgat Dankó Gyula, pipáját piszkálgatja. Látjuk, elérzékenyül nagyon. Mentegetőzik is: »Az öregembernek hamar elfutja a szemét a könny, mert gyenge már a szeme« — mondja. — Sokat beszélgettünk róla azóta is. Többször kint járt nálunk az édesapja, Steinmetz István, aki most a Közlekedésügyi Minisztériumban dolgozik, meg a két nővére is. Hányszor elmondottam én már a nálunk töltött utolsó órák emlékét. Vártuk virradatig — Délután fél 4-től este 11-ig beszélgettünk. Ekkor egy orosz katona kopogtatott be, a kapitányt kereste. Láttuk, szolgálatban van, jelentett valamit a kapitánynak, ő felkelt, begombolta a zubbonyát, s mondta, mennie kell. — Hová? — kérdeztük mindannyian, s valami furcsa, szorongó érzésem támadt. Sajnáltuk volna, ha elmegy tőlünk a kapitány, ő mintha megérezte volna gondolatainkat, mosolygott biztatóan, úgy mondta: — Nemsokára visszajövök, kérem fűtsenek be a szobámba ... Aztán kilépett az udvarra, elkísértük a kapuig, ott beszállt a reá várakozó gépkocsiba. Induláskor búcsút intett nekünk, mi meg visszamentünk a házba, befűtöttük a kapitány szobáját és egészen virradatig vártunk rá, de nem jött vissza többé. Másnap feleségem levágta egyetlen megmaradt kakasunkat, hogy ünnepi ebédet készítsen. Elkészült az ebéd, de nem ültünk asztalihoz — a kapitány nélkül. Vártuk. Késő este holtan láttuk viszont. Kedves arca csupa vér volt, golyók tépték a testét... — Hát ennyit tudok — mondja Dankó Gyula —, meg még azt, hogy sóikat olvastam, halottam én háborúikról, de hogy parlamentert meggyilkoltak volna, arról nem hallottam soha. Arra csak német fasiszta gyilkosok voltak képesek. Fehér zászló géppuskat vízben 1944. december 28jának éjjelén Steinir.Titz kapitány a szovjet paaracsnokságra ment, ahol megtudta, hogy parlamenterként átviszi a szovjethadsereg ultimátumot a fasiszta csapatok parancsnokságához. 29-én délelőtt indult el, kocsiján magasra tűzött fehér zászló lobogott. A fasiszták már várták, hiszen előzetesen hangszórókon, röplapokon tudatták a nácikkal és Budapest lakosságával jövetelét. Ugyanebben az időpontban indult el Budaörsről Osztapenko kapitány, a másik szovjet parlamenter és a német állások felé. Elindultak, hogy megmentsék a város békés lakosságának életét, Budapest kincseit. Fehér zászlót tartottak magasra. Ez a fehér zászló az erősek zászlaja volt. A számbelileg, fegyverzetileg nagy fölényben levő, a várost körülzáró szovjet hadsereg mutatta fel, hogy elkerülje a felesleges vérontást. A gyilkosok jól ismerték a nemzetközi egyezményeket, jól látták a felhér zászlót, tudták, miért jön a kapitány, de amikor gépkocsija Vecsés határában a német állások elé ért, elhangzott a parancs s géppuskatűz zúdult a parlamenterre. Kolivanov őrvezető holtan borult a volánra, Steinmetz kapitány még golyótól találtán is kiugrott az autóból, pár lépést tett még előre, aztán lerogyott, de amíg élet volt benne, magasra tartotta a fehér zászlót a város felé, ahol a pincék mélyén szívszoromtatva lesték az emberek a híreket. A budai oldalon Osztapenko kapitányt két magyar tiszt követelésére — akik később életükkel lakoltak ezért — fogadták a nácik,majd amikor az ultimátumot esztelenül elutasították és Osztapenko kocsiba szállt, hátulról orvul tüzet nyitottak rá A gyilkosságban következetesek a fasiszták. — Csak a gyilkosságban, pusztításban következetesek — Ezt mondogatjuk Dankó Gyuláék házánál. Egy újság fekszik az asztalon. Belepillantok. A francia parlament ratifikációs vitájáról tudósít az első oldal — Már olvastam — válaszolja kérdésünkre Danikó Gyula. — Ismét fel akarják fegyverezni őket. — Mi a véleménye róla? —_Gyalázat — mondja. —■ Mi tudjuk, hogy milyen gyalázat, Csapó György Szerdán délután koszorúzási ünnepségeket tartottak Steinmetz és Osztapenko kapitány, a fasiszták által meggyilkolt hős szovjet parlamenterek emlékműveinél. Vecsésen, a Steinmmetz-emléknaűnél Fejes Lajos, a XVIII. ker. tanács végrehajtó bizottságának titkára mondott emlékibeszédet. Osztapenko kapitány emlékműve előtt Simon József, a XI. kerületi népfrontbizottság titkára emlékezett meg a hős szovjet pakliamumterről ANYAGBESZERZŐK! KISIPAROSOK! FIGYELEM! A MŰSZAKI BIZOMÁNYI VÁLLALAT ÜZLETEI: VI., Sztálin út 28. Gépek és egyéb műszaki cikkek: VI., Nagymező utca 38. Villamossági cikkek: VIll., József körút 81. Szerszám, forgácsolószerszám. Műszaki cikkeket bizományi értékesítésre átvesz állami szektortól és magánostól Majortizes AZ ANYÁK ESKÜJE Az MISOSZ felhívása a magyar nőkhöz A földkerekség összes aszszonyát minden bizonnyal egyetlen, de hatalmas kötelék fűzi össze: az anyaság. És különösen szorossá válik ez a kötelék, ha a gyermeket közös veszély fenyegeti: a háború réme. Ennek a közös nyelven beszédesnek s a szemek pillantásából is . olvasni tudásnak voltunk szem- és fültanúi szerda délután az Országos Tervhivatal kultúrtermében, ahol Nagy-Budapest minden kerületéből a legkülönbözőbb foglalkozású és az otthonukban dolgozó anyák gyűltek öszsze. Ezek az asszonyok,akik közül soknak fejkendője alól ősz hajfürtök csillantak meg és akik között nem egy volt, akinek arcán az első gyermekét váró anya boldogsága pihent, egy közös gondolatban forrtak itt össze. Ugyanaz az erőteljes tiltakozás hangzott fel egy öreg, töpörödött aszszony hangján, aki három gyermekét vesztette el a múlt háborúban, mint a fiatal anyák csengő szavaiban. Csodálatosak az asszonyok, csodálatosak az anyák. Dr. Judák Ferencné, orvos felesége, másfél hónap múlva várja hetedik gyermekét. Felállt s saját költötte versét mondta el. — Hogy ér rá a hat gyermek mellett erre is? — fordultam hozzá. — Erre is rá kell érni. Fáklyát kell lobbantani mások lelkében is — felelte »Az anyák esküje« című hatásos vers szerzője.* Az Országos Tervhivatalban szerdán délután tartott anyák gyűlésén a X. kerületi Úttörők Házának ének- és zenekara , szórakoztatta az egybegyűlteket, majd Palotai Erzsi előadóművésznő mondta el Móra Ferenc egyik elbeszélését. Az anyák gyűlését az MNDSZ részéről Bassa Endréné nyitotta meg, azután Némethné Sárfi Rózsit, országgyűlési képviselő tartott beszámolót,majd felolvasta az MNDSZ-nek a magyar nőkhöz szóló felhívását, mely többi között így hangzik: . „Igazságos ügyünk és erőnk tudatában csatlakozunk az Országos Béketanács felhívásához és felemeljük szavunkat Nyugat-Németország újrafelfegyverzése ellen. Fennen hirdetjük a világ többi népeivel: bárhogy mesterkedjenek is különböző parlamentekben, az utolsó szó a népeké. Városokban és falvakban az MNDSZ- szervezetek tartsanak tiltakozó gyűléseket és beszéljék meg, hogy mit tehetnek az anyák együtt és külön-külön is a békéért. Mindenütt hallassák tiltakozó szavukat, hadd hallja meg barát és ellenség egyaránt: egy 10 milliós nép szent fogadalma az, hogy minden erejével megvédi a békét. Helytállás a termelésben, földjeink jó megművelése és az állammal szembeni kötelezettségek pontos teljesítése vezet hazánk erősítéséhez, a jómód emelésén keresztül a béke védelméhez. Úgy védjük meg a békét, hogy még egységesebbé, még erősebbé, még boldogabbá tesszük az országot. Családotokért, gyermekeitek életéért, szabadságunkért és boldog jövőnkért legyetek hű és állhatatos harcosai a békemozgalomnak! Tiltakozzatok hangos szóval és tettel Nyugat-Németország újrafelfegyverzése ellen.*