Magyar Nemzet, 1956. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-24 / 20. szám
Kedd, 1956. január 24,« _ fertm í________________________________________________________5 A MAGYAR KULTÚRA LENINGRÁDBAN Leningrád, január hó. Másfél ezer kilométerre Budapesttől, mégis mennyire közeli és rokoni ez a névaparti város! Történelmét ismerjük, épületeit meglátni és lelkesen felismerni — pillanatok műve. A dicső Auróra fedélzetén éppen úgy, mint a Téli Palota macskakövekkel kirakott terén, a saját történelmünkre is gondolunk, amely olyan mélyen gyökerezik Leningrád forradalmi történetében. Ezekben a napokban a magyar vendégek számára néhány esemény szokatlanul közelivé és rokonivá teszi Leningrádot. Ezek: a város magyar eseményei. A Fővárosi Operettszínház vendégszereplését itt is rendkívül forró érdeklődés és siker kíséri. Ez már elegendő bizonyíték lenne arra, hogy e városban, ha kimondják a barátság szavát, annak igazi tartalma és színdús csengése van. De Leningrád az elmúlt napokban még mélyebben, erőteljesebben mutatta meg, mekkora becsülete van itt a magyar kultúrának. Az első jelét nem is itt, hanem még Moszkvában láttuk. A moszkvai szállóban kaptam egy könyvet: Vörösmarty Csongor és Tündéjének első orosz nyelvű kiadását. A kötetet a leningrádi Isszkusztvo (Művészet) kiadó jelenttette meg olyan ízléses, gondos kiállításban, amely a könyv szerkesztőinek és a nyomda munkásainak irántunk való szeretetéről tanúskodik. A többi leningrádi meglepetés már magában a városban ért bennünket. Az Orosz Múzeumot meglátogató művészek újságolták, hogy a múzeumban Kisfaludi Stróbl Zsigmond kiállítás it látható. A szoborkiállítást egy egy hónappal ezelőtt hozták át Moszkvából Leningrádba. A hatalmas Orosz Múzeumba — a mi fogalmaink szerint akkora, mint egy erődítmény — csak három termet foglal el a magyar mester kiállítása, de nem ez a lényeges, hanem az, hogy hányan látogatják és milyen érdeklődéssel. Hányszor jártam már otthoni kiállításokon, de itt Leningrádban hétköznap délelőtt elnézni, hogyan tódulnak százával az emberek a termekbe, hogyan állnak meg percekig egy-egy alkotás előtt, milyen gondosan jegyezgetnek noteszükbe — ez, egyszerűen szólva, a barátság igazán megragadó érzése. — Ó, már hatszázan is jönnek naponta! — újságolja a bejáratnál az öreg jegyszedőnő, vállán az elmaradhatatlan orosz fehér kendővel. Különösen délután áradnak az emberek. Nemcsak a diákok, művészek, munkások is. Mindenki, persze. Vajon mit mond a vendégkönyv? Mintegy százötven bejegyzést találtam benne. Némelyik olyan hosszú, hogy tanulmánynak is beillenék. Ezernél is több az aláírás, a lelkes, dicsérő szavak alatt. Voltak, akik egy-egy hosszabb bejegyzés mellé csak azt írták: »Egyetértek« — és aláírták. Ilyen sorokat olvastam: »... Kisfaludi Stróbl nemcsak az emberi testet ismeri, hanem magát az embert is... Nagy, eredeti művész munkáját látjuk ... E művész mindenkié, a miénk is... Köszönet az Orosz Múzeumnak a kiállításért ...« Az Orosz Múzeumnak egyébként másért is köszönet jár. Egy tárlatvezető lánytól — itt a tárlatvezetők is főiskolát végzett, állandóan a termekben foglalkoztatott alkalmazottak — tudtam meg, hogy Zichy Mihálynak, aki mint köztudomású Pétervárott élt, mintegy 1850 rajzát őrzik a Múzeumban. Egy röpke sétával jutunk el a hófehér és sárga színbe öltözött Orosz Múzeumtól Leningrád híres sugárútjára, a Nyevszkij Proszpekt-re. Sokhelyütt olyan a hangulat ezen a három kilométer hosszú, régi épületekkel, szobrokkal büszkélkedő úton, mint amilyennek annak idején Gogoly megírta. A magyar vendég számára a történelmi Nyevszkij Proszpekt még annyival is szebb, hogy két hónapja működik ott Népi Demokratikus Könyvesbolt, amelynek gazdag magyar osztálya van. Külföldi országban, baráti országban nagyon kellemes saját hazánk nyelvét hallani. Az ember szíve átmelegedik, ha azon a nyelven szólnak hozzá, amelyen József Attila, vagy Móricz Zsigmond beszélt. A népi demokratikus könyvesboltban az ő műveik és a mai írók munkái sorakoznak. A pult mellett egy romániai magyar diák áll. Leningrádi ösztöndíjas, neve György Mihály. Képzőművészeti főiskolai hallgató. A legújabb magyar képzőművészeti kiadványokat böngészi. — Gyakori vendégünk, és különösen most érthető az érdeklődése — magyarázza Tamara Roguszkaja, a könyvesbolt vezetője, kedves, nyílt arcú, fiatal, barna nő —, mert a napokban, három nappal ezelőtt ugyanis, új könyveket kaptunk Magyarországról. Sűrűn érkeznek hozzánk magyar könyvek. — Kik a magyar nyelvű könyvek vásárlói? — Elsősorban az itt tanuló magyar ösztöndíjasok, azután talán még nagyobb számban a leningrádi könyvtárak. Az ott dolgozók elsősorban az illusztrált kiadványok, kották iránt érdeklődnek, hiszen a nyelvet nem ismerik. Nagyon keresett és népszerű minden reprodukció, különösen amely Munkácsy Mihály, vagy Szinyei Merse Pál munkáiról készült. Tamara Roguszkaja nem tud magyarul, de a magyar neveket — az írók neveit — olyan tisztán és érthetően ejti ki, hogy az is felért egy statisztikával: a magyar könyveknek jó forgalmuk van, a magyar írók nevét gyakran emlegetik. — Sajnos — folytatja —, nem jegyeztem meg azoknak a leningrádiaknak a nevét, akik magyarul tanulnak és magyar könyveket vásárolnak. Mert ismerek ilyent, legalább hatot. Többnyire művészettörténészek. — A forgalom? — Egy pillanat! — Tamara Roguszkaja vaskos könyvben lapoz. — Másfél éve, hogy megalakult ez az üzlet, de nem itt működött. Amióta a forgalmas Nyevszkij -Proszpektre kerültünk át, tehát két hónapja, nagyon megnőtt a forgalom. Ebben az utóbbi két hónapban több mint nyolcszáz magyar nyelvű könyvet adtunk el. Ekkor a pult mellett megszólal oroszul egy magas, szigorú, mélyen barna arcú fiatalember: — Dehogy! Kevés a nyolcszáz! Például nekem is kellenének még magyar könyvek. Bélyeggyűjtő vagyok, bélyegkatalógus kellene. A bélyegeken át még jobban meg lehetne ismerni Magyarországot. Ha tudná, hányan érdeklődnek a magyar divat iránt... Több divatlap is kellene... — Kérem — mosolyog Tamara Roguszkaja —, feljegyzem igényét és továbbítom. A fiatal üzletvezetőnő búcsúzóul egy magyar könyvet, egy Móricz-kötetet vett le a polcról. Emlékbe nekem adta. Pár sort írt bele oroszul: ‘■ Egy magyar elvtársnak a Népi Demokratikus Könyvesbolt vezetőjétől...« Milyen egyszerű szavak. S mégis, milyen költőiek! Leningrádban, magyar könyvek között, a magyar irodalom terjesztésével foglalkozó fiatal szovjet nő szívében születtek. Kóródi József * JELENTÉKTELEN ESET Dr. Toan Celi, az öreg orvos nyolcréthajtott, csöppet gyúródott papírt kotor elő a zsebéből és a tolmács elé tartja. Fojtogató a párás, trópusi levegő, s az ablakon túlról, a Gyöngy-folyó enyhe fűszerillatú lélegzete árad ide, az Ajcsin hotel tizedik emeletére, a kis szobába, ahol beszélgetünk. — Olvassa — mutat Toan doktor a papírdarabkára. S a tolmács fordítja a reszketegvonalú, cirádásbetűs kínai írást. »Kedves doktor elvtársak. Köszönöm, hogy hetvenéves anyámat megmentették a szörnyű öregkori egyedülléttől, feleségemet és két kisgyermekemet az árvaságtól. A régi Kínában kutyák voltunk mi munkások, s ugyan ki törődött egy kutya életével? Most önök doktor elvtársak és különösen ön, kedves Li doktor megmentették az életemet. Én csak sírva tudok gondolni önökre. És most csak annyit ígérhetek, jól fogok dolgozni és jól használom fel az erőt, egészséget, amit ott a kórházban visszanyertem... Aláírás: Jü Szai-lien vasúti munkás. Toan doktor öregesen komótos mozdulatokkal megtörli szemüvegét és hátradől a puha fotelben. — Őszintén szólva gondolkodom, elmondjam-e önöknek a levél történetét. Mert az igazat megvallva félek, hogy kinevetnek. Olyasmi, amiről itt szó van, odaát önöknél, Európában mindennapos eset lehet, minden valamirevaló kórházban. A vérátömlesztés elvégre is megszokott orvosi szisztéma ... — Engedjék meg, hogy előbb a halálról beszéljek. Tudom, ez nem kellemes téma. De hogy megértsék mit jelent most és mit jelentett régen itt egyetlen emberélet, tudniok kell egyetmást a kínai halálról is. — Csak néhány számot mondok. A felszabadulás előtt Kínában minden száz újszülött közül 50—60 meghalt. Az országban összesen 30 000 kórházi ágy volt, s tegye mellé azt a számot, hogy mi hatszázmilliós ország vagyunk. Kínában tömegesen szedte áldozatait a gümőkór, a trachoma, a kolera, a pestis, a himlő, a tífusz, a malária, s ráadásul évente mintegy ötszáz tonna ópiumot is behoztak az országba, amely tépte, roncsolta az idegeket. — Most pedig gondolkozzék, mit jelenthetett egyetlen emberélet. A nullánál is kevesebbet. Megbetegedett? Elment a kínai orvoshoz, aki ilyenféleképp gyógyított: a reumatikus betegségek esetén kis tégelyben tüzet gyújtott, s a tégelyt rászorította a beteg testrészre. Ennél is gyakoribb volt a »szúrásos módszer«, ilyenkor hoszszú tűket szúrtak a beteg testébe, hogy kiűzzék belőle a »gonosz szellemet". S a »gonosz szellem « — sajnos — többnyire az élettel együtt szállt el a szenvedő betegből... — Csak most kezdhetek hozzá Jü Szai-lien történetéhez, mert most már talán sejtik, mit jelentett itt Kantonban egyetlen ember. Jü-t rendkívül súlyos állapotban hozták be hozzánk a vasúti kórházba. Maláriája volt, de már a legvégső stádiumban. Vért hányt és elvesztette eszméletét. — Reggel, amikor bementem a kórházba feltűnt, hogy egy öregasszony, meg egy fiatalabb, s két gyerek ácsorog a kapu előttit, egymás kezét fogták, s csak néztek mozdulatlan be a kapu alá. Délben, amikor lejöttem, még mindig ott láttam őket. Természetesen gondolhatja, hogy ők voltak, Jü családja. Kifaggattam őket, s akadozó hangon mondták el, hogy Jü néhány napja ágynak esett, a hideg rázta, elszállt az ereje, s elhivatták a »régi« orvost, aki a Nejcsing alapján gyógyított. A Nejcsing az ősi kínai orvos-szabályzat. Van benne sok jó is, a nép okossága, megfigyelőképessége rejtőzik benne, de sokszor valóban csak rejtőzik, mert az okosság cirkalmas babonákkal párosult. Nos, elég az hozzá, hogy Jü-t tűszúrással »gyógyítgatták«, hogy kihajtsák a gonosz szellemet ... — Jü állapota óráról órára rosszabbodott. Már-már alig lélegzett. Konzultáltunk az ágya mellett, de valójában nem volt sok vitatkoznivaló. Mindnyájan egyetértettünk, hogy itt már csak a vérátömlesztéssel próbálkozhatunk. — De nem volt megfelelő vér a kórházban. Maga nem orvos, hát nem is tudhatja, mit jelent ez, ott állni egy ágy mellett, nézni a szörnyűséges vívódást — tehetetlenül. — Tíz perc múlva jelentkezett a fiatal doktor.Én adnék vért — mondta —, nullás vércsoportba tartozom. Azonnal kezdhetjük..." — Háromszáz köbcenti vért vettek tőle, aztán maga Li fecskendezte a betegbe. Jü Szai-lien arca kisvártatva pirosodni kezdett, majd magához tért. Estére már beszélt, visszanyerte eszméletét. A kórházban gyorsan elterjedt a hírei kezdeményezésének és most már egymás után jelentkeztek orvosok, ápolónők, hogy adnak vért ők is. A laboratóriumban sorra megvizsgáltuk őket, s akinek alkalmas volt a vére, vettünk tőle, mert a beteg igen sok vért veszített. — Egy hónap múltán Já elhagyta a kórházat. Sírt, amikor búcsúzott tőlünk. — S kérem, ne mosolyogjanak: mi, akik annyi szörnyűséget láttunk, mi is könnyeztünk. S néhány nap múlva kaptuk a levelet, amit az imént olvasott. * Toan doktor itt befejezte a történetet. Alkonyodott már, az ablakon ferdén csillogtak a vöröslő napsugarak, a folyóról zsongva szállt a halászok kiáltása, mert ilyenkor indulnak útnak, este jó a fogás, a langyos leheletű trópusi éjszakában, amikor ezüstösen csillog a hold. Csönd borult közénk néhány pillanatra, aztán Toan Celi doktor csak ennyit mondott: — Ugyebár igazam volt? Önök számára nincs ebben semmi rendkívüli, hiszen a transfusio ma már normális orvosi gyakorlat. Jelentéktelen eset:3 Tábori András Nemzetközi tanulmánykötet Bartók Béla emlékére A Magyar Néprajzi Társaság Bartók Béla emlékére nemzetközi tanulmánykötetet jelentet meg. Magyar szerzőkön kívül számos külföldi népzenekutató ír egy-egy tanulmányt a kötetben országa folklór-kutatásairól. Így V. Beljajev szovjet tudós írása orosz és angol nyelven jelenik meg a kötetben. Ezenkívül C. N. Brailoiu, S. Dragoi, E. Comisel, T. Alexandra, J. Jagamas román, J. Kresanek szlovák, B. Sirola és V. Zganec jugoszláv, R. K. Kukudova bolgár, W. Xalóra és W. Dánokért német, J. Kunst holland, M. Karpeles, L. Picken és M. F. Shaw angol, S. Baud- Bovy svájci, P. Collaer belga, L. H. Correa de Azevedo brazil szerzők tanulmányait közli a kötet. A magyar tanulmányokat Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Avasi Béla, Járdányi Pál, Kerényi György, Rajeczky Benjámin és Vargyas Lajos írták. A kötet számos kottapéldán és illusztráción kívül közli Ferenczy Béni kiadatlan Bartókportréját. A tanulmányok angol, francia és német nyelven készültek. A Bartók emlékének szentelt tanulmánykötet az Akadémiai Kiadónál előreláthatólag a második negyedév elején jelenik meg. NAPLÓ JANUÁR 24 Négy, eddig ismeretlen Tóth Árpád-levelet találtak a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium tanulói. A Tóth Árpád irodalmi szakkör tagjai felkeresték a költő még életben levő ismerőseit és adatokat gyűjtöttek iskolájuk egykori kitűnő diákjáról. Most iskolamúzeum felállítását tervezik, amelyben Tóth Árpádemlékekből állandó kiállítást rendeznének.* Moszkva irodalmi világa megünnepelte az Állami Szépirodalmi Kiadó fennállásának 25. évfordulóját. Irodalmi estet rendez a József Attila-olvasómozgalom keretében a DISZ budapesti bizottsága. Január 30-án a Néphadsereg Központi Tiszti Házában számos fiatal művész lép színpadra. A Szovjetunióból Lengyelországba érkezett az amerikai néger operaegyüttes. A Zrínyi Miklósra emlékező délszláv énekek kiadását készíti a Katonai Könyvkiadó. A Varázsfuvolát újítja fel Mozart születésének 200. évfordulóján, január 27-én az Állami Operaház. A részben új díszletekkel és jelmezekkel színrekerülő mű rendezője, a díszletek és jelmezek tervezője Oláh Gusztáv kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész. A zenekart Kóródy András vezényli. Több mint 60 000 forint értékű könyvet vásároltak Komárom mecsse földművesszövetkezeti boltjaiban az elmúlt év során. Mazdának .endiitetíenü£ A Hazafias Népfront album-kiadványa egyetlen, bár testes, hatalmas kötet, ötszáz kép.A magyar nép aranykönyve* — ezt az alcímet kapta a Hazafias Népfront és a Művelt Nép Könyvkiadó közös kiadványa, a »Hazádnak rendületlenül«. Szabó Pál bevezetőjében van egy mondat, amely a könyv célját és feladatát igen tömören úgy határozza meg: -... régi nagyjáinkat, tetteiket, életüket mindörökre belevésni a mai nemzedék tudatába úgy, amilyenek azok valójában voltak.-" S Szabó Pál, e vállalkozásról szólva megjegyzi:szinte lehetetlen .. Igaza van — s ha a könyvet lapozgató olvasó nem egyszer elégedetten és örömmel állapíthatja meg, hogy a rendkívüli feladat megoldásában sikerült jó eredményt elérni, máris dicséret érdemli a vállalkozást. Vitatható kérdés persze, hogy egy hasonló jellegű és feladatú mű megírása és szerkesztése egyetlen ember számára vállalható feladat-e (a könyv Békés István munkája), különösen akkor, ha arra gondolunk, hogy a magyar irodalomban nem egy fejezet, portré már megíródott és ismert értékeink között van. Igaz, hogy az ilyen antológiaszerű összeállítás kevésbé egységes képet ad, mint ez a mű, amelynek első értéke éppen a helyes és mindig egységes nézőpont, ahonnan az olvasóval honszerző Árpád, az államszervező István korát éppoly színes, eleven életként ismerteti meg a könyv, mint az 1703-as tiszaháti felkelés idejét, a magyar jakobinusok küzdelmét, 1848—49 nagy napjait, a Tanácsköztársaság 133 napjának dicsőségét és azt a bátor harcot, amelyet a magyar haza legjobb fiai a kommunistákkal élükön vívtak a felszabadulásért a Horthy-világ negyedszázadának sötétjében. A történelem teljességét igyekszik adni a mű: a politikai történet mellett kirajzolódik az irodalomtörténet századainak eseménysora, itt van a magyar tudomány, a művészet hatalmas eredményeinek története is. S nem történelemkönyv mégsem: a módszer, amellyel a »Hazádnak rendületlenül« több mint ezer esztendőn át kalauzol a magyar múltban, rendkívül vonzó, portrékon, színes, sohsem évszámokat és dátumokat összekötő eseményfelsorolást tartalmazó, hanem az élet forróságát, az emberi tevékenység mozgalmasságát megmutató irodalmi életrajzokon át ábrázolja az elmúlt időket. Vörösmarty csodálatos szavait választotta címül a könyv erényeként dicsért belső egysége onnan fakad, hogy minden portréban, minden írásban — Vörösmarty szavával szólva — azt vizsgálhatjuk: tetteiben, életében hogyan adott példát egy-egy nemzeti nagyságunk a hazához való hűségből. Dobó Istvánt, a törökverőt, Bessenyei Györgyöt, a költő-testőrtisztet, Guyon Richárdot, aki »Török tábornok — Frankhon ivadéka — Angolhon szülötte — Magyarhon vitéze«, Munkácsy Mihályt, az asztalos inasból lett legnagyobb magyar festőt, Eötvös Lorándot, a nagy természettudóst, Zalka Mátét, a legendáshírű szabadsághőst, Rózsa Ferencet, a mindhalálig hű kommunista forradalmárt — aHazádnak rendületlenül" írásban, képben megelevenedő minden alakját a nép ügyéért, a hazáért vívott küzdelem tetteiben ábrázolja ez a könyv. Volt már hasonló, természetesen a klerikális, úri történetírás szellemében fogant »képes népkönyv«-kiadvány; királyok és hadvezérek arcképcsarnoka lett. Ma, szabadságunk első évtizede után egészséges, helyes történetszemléletünknek megfelelően nem hiányzik ebből a könyvből sem Károly Róbert, sem Mátyás király. És itt van Hunyadi, Kemény Simon, Kinizsi Pál is — de teljessé, egésszé persze csak úgy válhatott a magyar történelem, ha a régi történetírás mélyrehatott ferdítéseivel szemben méltó helyén említjük történelmünk minden forradalmi hagyományát; Dózsát és Bottyán Jánost, Petőfi, Kossuth, Táncsics mellett nem feledkezünk meg Horvárik Jánosról, Pálffy Albertról, Bányai Júliáról, Noszlopi Gáspárról sem. S ami a legfontosabb: a milliók számára világos, politikailag és íróilag egyformán magasrendű művek sorának kell megmutatnia a folytonosságot Dózsától, Táncsicstól az 1919-es Tanácsköztársaság nagyszerű harcain át, a kommunista vértanuk hősi küzdelmén át mai, szocializmust építő társadalmunk mindennapi történelemalkotó tetteiig. A »Hazádnak rendületlenül mércéje is ez, s bátran mondhatjuk, hogy e feladat elvégzéséhez tettel járul hozzá. Szerencsés érzékkel választotta ki a könyv írója a hatalmas anyagból a jellemzőt és fontosat s általában élvezetesen, a nagy példányszámú népkönyv követelményeinek megfelelően dolgozta is fel azt. A könyv illusztrációs anyaga már kevésbé egyenletes. Nagy festőink műveiről készült reprodukciók, számos, a könyv számára készült valóban értékes rajz, kép mellett akad néhány gyengén sikerült illusztráció is, amely legfeljebb régi tömegkiadványok sebtében készült rajzainak színvonalát üti meg. (Sajnálatos módon éppen az utolsó évtizedek eseményeiről készült képek egy része ilyen.) Még egy megjegyzés éppen az illusztrációkkal kapcsolatban: teljesen indokolatlan szűkkeblűség volt a tartalomjegyzékben megtakarítani a művészek keresztneveit. Barabás Miklós és neje Barabás M. stb. — ezt valóban elkerülhette volna a szerkesztési A mű kiállítása szép, nyomdailag hibátlan, szokatlanul nagy, jól olvasható betűi bizonyára segítenek abban, hogy teljesíthesse valódi feladatát; olvasni ritkán szerető emberek körébe is elvigye a haza szeretetére és az igazi nemzetköziségre nevelő gazdag mondanivalóját, ott legyen minden iskolában, kultúrotthonban, minden faluban, valódi népkönyv legyen. (is) Töltse estéit az AcOMICSilUty étteremben XX., Kossuth L. u. s8. *0 ÉTELKÜLÖNLEGESSÉGEK MINŐSÉGI BOROK * Az étteremben minden este BUTTOLA EDE és tánczenekara