Magyar Nemzet, 1958. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-25 / 47. szám
Kedd, 1958. február 25. HOTEL ASTORIA Alekszandr Stejn drámája a Néphadsereg Színházában Stejn drámájának expozíciója hallatlanul sűrítetten veti fel a szovjet társadalom belső problémáit. Olyan időben játszódik ez a darab, mikor Leningrádot körülfogják a németek. Az ostromlott városban fakadnak fel az izgató kérdések, az ellentétek. Itt derül ki, hogy az igazi kommunista ember fő jellegzetessége a bátorság. A bátorság szembenézni a fasizmus szörnyű veszedelmével, s bátorság szembenézni a szovjet életben adódó ellentétekkel, igazságtalanságokkal. Ez a reális problémákkal való bátor szembefordulás határozza meg a drámán belül az alakok értékrendjét. Az igazságtalanul elítélt, s csak évek múlva rehabilitált Konovalov őrnagy a főhős. Félreteszi minden egyéni sérelmét, mikor a fasizmus elleni harcról van szó. Nem retteg a harctól, a csatatéren. De nem retteg azoktól a kérdésektől sem, melyek a szocializmus társadalmának hibáit érintik. Pedig börtönévei alatt családi élete is széthullott. Felesége elvált tőle. Konovalov nem hibátlan ember. Nem Jókai regényhős. Igazságtalan feleségéhez, igazságtalan régi barátjához is, akihez válásuk után felesége tartozott. De mindezek az igazságtalanságok megszűnnek, mindezek a hibák lefoszlanak róla, amikor a főkérdéssel kerül szembe. Hibái elvesztik jelentőségüket, mert az alapkérdés a körülzárt Leningrád megvédése az ostromló fasiszta hordákkal szemben. Konovalov erkölcsi katarzisában nagy szerepet játszik fia halála is. Fia önfeláldozása meggyőzi, hogy minden belső ellentétet félre kell tenni s a fasizmus leverése után, a győzelem után kell elintézni. Konovalov politikai tisztje is "a bátor ember. Az a fasizmussal szemben a csatában. Mégsem emelkedhet középponti hőssé. Mert nem minden realitással képes szembenézni. Amikor a Szovjetunióban történt igazságtalanságokról van szó, ő inkább elhessenti a kérdéseket magától és másoktól. Konovalovnak igaza van, amikor úgy látja, hogy a háború idején a legfontosabb azoknak az embereknek a leleplezése, akik az antifasiszta harcban nem állják meg a helyüket. De Konovalov jól tudja, hogy eljön az idő, amikor meg kell harcolni azokkal is, akik a szocialista állam hibáival nem mernek szembefordulni. A legalacsonyabb fokon a szájhős professzor áll. Sokat írt és beszélt az antifasiszta harcról. De mikor tettekre került volna a sor, akkor gyáván elárulta tanítványait, akiket harcra tüzelt. Gyávaságát, aljas árulását igyekszik megindokolni maga és mások előtt. Ő "kiábrándult" a kommunizmusból. De mire való a kiábrándulás? Arra, hogy takarójává váljon félelmének. Ezzel akarja elpalástolni, hogy bajtársait, tanítványait, a várost, melyben élt, az ottlakó embereket, saját apját is hajlandó prédául dobni, csakhogy önmagát megmenthesse. Ennek a három embernek az ellentétében, e három alak írói megragadásában Stern a legjobb realisztikus és humanista hagyományokra támaszkodik. Megmutatja, hogy az igazi ember megérti a nap követelményét, az igazi hősnek látnia kell, hogy a nap követelményének értelmében, melyek az elsősorban megoldandó kérdései?. S ha ezt teszi, akár helyes, akár helytelen elvi felfogásból indul ki, hős lesz. A lényeg az, hogy teljesítse a ráháruló feladatot. Jól mutatja ezt Tróján haditudósítónak, Konovalov régi barátjának alakja, ő úgy érzi, hogy a német fasizmus elleni harc folytatása az ő spanyolországi harcának a falangizmus ellen. De minthogy közben sok minden hibát és bűnt látott, e harcot most már a hit kérdésének tekinti. De ezzel a hittel, ebből a téves kiindulópontból is, vállalni tudja a legnagyobb nehézségeket, a halált is. Ezzel Stein mintegy megrajzolta a félelem legyőzésének világnézeti alapfeltételeit. Műve ebben a tekintetben kiegészíti Beck Volokalamszki országútját, aki a pszichológiai félelem legyőzésének, meghaladásának feltételeit rajzolta meg. A rendkívül gazdag, áradó problémájú expozíciót a későbbiekben Stern a szokványos polgári drámaforma keretei közé szorítja. Pedig maga az anyag, a forma nagy lélegzetű tágítását követelné — a gondolatok, szenvedélyek, s az ezek alapján épülő dialógusok sokoldalú kiteljesedését. Az első felvonásban pl. igen helyesen vet fel egy, a szellemi arcok megrajzolása szempontjából alapvető kérdést. A kommunizmusért való harcot hit vagy tudás alapján kell-e vívni? A problémát gyakorlatilag megoldja ugyan Konovalov alakjának fejlődésében. De a drámai műfaj szelleméből következik, hogy azt, ami egyszer elméletileg, a szellemi profil síkján felvetődött, mégha gyakorlatilag megoldjuk is, a szellemi arcok további kirajzolása nélkül nem lehet drámailag maradéktalanul megoldani. Ennek további dramaturgiai következménye az, hogy a dráma megoldása alatta marad az expozíciónak. A problémafelvetés mélységéhez nem illik sok felszínes befejező mozzanat. Azokról a fiatalokról, akik az ostrom idején a Hotel Astoriában mulatoztak, kiderül, hogy német vonalak mögé járó észt partizánok. Konovalovban hirtelen bízni kezd a parancsnokság stb. Ez a befejezés gyengíti a drámát. Igaz ugyan, hogy a belső ellentétek, viták, nézetkülönbségek becsületes emberek között, mikor hazájukat kell védeni, eltűnnek. Ezek az ellentétek valóban alárendelődnek a fő feladatoknak. De eltűnésükben is megvannak, ott lappanganak háttérbe szorítva. S nemcsak a becsületes emberekkel szemben elkövetett törvénysértések az ilyen időlegesen háttérbe szorult problémák, hanem a kényelmű életfelfogás, az általános bizalom, illetve bizalmatlanság kérdései is ilyenek. A színpadi előadásban a színház együttesének sok nehézséggel kellett megküzdenie. Érdekes jellemek s szituációk nagy érzéseket feltételeznek. Minthogy azonban a szerző nem adott lehetőséget a szenvedélyek kifejlődésére, a színész sokszor ellentétbe kerül a szöveggel. Ajtay Andor, a rendező, megértette, hogy itt egy családi dráma és egy hősi dráma fonódik egybe. Sokszor kitűnően felleli ennek az összefonódásnak fonalát, de nem lelheti fel mindenütt. Ennek következménye egy kis hangsúlyeltolódás a családi dráma irányában. Konovalov őrnagyot Páger Antal alakítja. Nagy színészi rutinnal formálja meg a józan, határozott, szűkszavú embert. Megrendítővé akkor válik alakítása, mikor fia halálhíréről értesül. Az őrnagyot szívensújtó hír, a szenvedés, Páger alakítása szerint nagy katarzist okoz. Feleségét Bulla Elma eleveníti meg. Az említett ellentét nála érezhető leginkább. Keveset kifejező szöveg alapján kell színrehoznia a szerencsétlen asszony fájdalmát. Színészi ereje sokszor átsegíti a szöveg szűkössége okozta nehézségeken. A második férjet, Rubljevet, Zách János alakítja finoman, kevés eszközzel és őszintén. Bitskey Tibor komisszárja a nem sokat gondolkozó, mindent készen elfogadó ember alakját lényegében jól rajzolja meg. Azonban kissé fölényes. Szerintem az alak, az író elképzelése alapján ridegebb, de magatartásában, meggyőződésében mégis rokonszenvesebb lehet. Deák Sándor Tróján szerepében a becsületes barát és a mindenáron hitére támaszkodó ember tulajdonságainál összefonódását érzékelteti. Az alak utóbbi vonását azonban csak a harmadik felvonásban fejezi ki, holott ez már az elején is helyén volna. Batenyin egyetemi tanár figuráját Benkő Gyula állítja elénk. Ez a kitűnő karakterszínész bemutatja azt, hogyan palástolja ez a lezüllött ember mindenféle eivel a maga gyávaságát. A kisebb szereplők közül Verebes Károly rádiósa emelkedik ki. Ez az egyszerű katona tudja, hogy igaz ügyért harcol. De nem érti, hogyan keveredhetnek igazságtalanságok ebbe az igaz ügybe. Megdöbbenése, melyet a katonai fegyelem korlátai közé szorít, elsőrangú. Ruttkai Éva rosszul megrajzolt szerepében megteszi azt, amit színész megtehet. Megemlítendő még Horvát Júlia szép szövegmondása és Német Margit igénytelen, de nagyon őszinte játéka. Hámos György fordítása a témához illően egyszerű és drámai. Az előadás jó tanulság a magyar nézőnek. Az író megtalálta figurák és problémái? itt élnek közöttünk is. A drámai fejlődés következő lépése az, hogy ezek a jellemek és problémák úgy éljenek a dráma egészében, mint ahogy az belső természetükből következik. Hermain István A NAGYTÉTÉNYI GUMIGYÁR értesíti ügyfeleit, hogy a cég neve a következőre változott: „HUNGÁRIA” MŰANYAGÉS GUMIGYÁR Cím változatlan Mapi Nemzet Darko Lukic zongoraestje A napokban ismét jugoszláv zongoraművészt látott vendégül a Bartók-terem. Darko Lukic immár a harmadik pianista, aki az utóbbi időben a szomszéd országból hozzánk látogat, annak jeleként, hogy a magyar—jugoszláv kulturális kapcsolatok jól fejlődnek. Lukic fiatal, rokonszenves művész. Felkészültsége, technikai tudása figyelemreméltó, elmélyülésre is hajlamos. Igényes önmagával szemben, műsorválasztása bizonyította. Úgy tapasztaltuk, hogy tehetsége elsősorban a modern művekben teszi otthonossá. Igen formásan és erőteljesen játszotta például Papandopulo viharos iramú Scherzo fantastico-ját. Debussy "tolmácsolása ugyancsak megragadta a hallgatót. A háromtételes Pour le Piano szvit egészségesen értelmezett Debussyt mutatott be; eleven hatóerőt éreztünk mozgásában, nyílt hangzásaiban. Bach Chacanne-jának Busoni-féle zongoraátiratával sikeresen birkózott meg a fiatal művész. Játszott Chopint is, helyenként rátalálva a helyes kifejezésre. Beethoven Appassionata szonátájának műsorba iktatása inkább csak az igényes szándékról tanúskodott: előadásából hiányzott az «»appassionata«. A jugoszláv pianistát szívesen fogadta közönségünk, sokat tapsolt neki. (s-z) IRODALMI SZÍNPAD Emődest Az Irodalmi Színpad a magyar kabaré »történeti« sorozatának második stációjához érkezett, Egy kis chanson című műsorával. Ebben, Emőd Tamás élő és ékes költészetének állít emléket. Az Irodalmi Színpad Emődestjének a költőt bemutató és magyarázó szövege (Boross Elemér munkája) céloz arra, hogy Emőd Tamás az érzelmességet is kedvelje. (A színpadi munkásságára legjellemzőbb Mézeskalács című daljátékában ő írta le azt a közkeletűvé vált, tán el is csépelt üzenetet, hogy »szív küldi, szívnek szívesem.) S kitűnően szolgálja az est szerzője arcképének megrajzolását, hogy nyitányként — Horváth Tivadar tolmácsolásában — elhangzik a Képi szeretőmnek című vers. Annak a költőnek fájdalmas önvallomása ez, aki Adyékkal, a Holnaposokkal együtt indult el Váradról, de aztán letért az útról a könynyebb sikerek felé. De ezek a »könnyebb sikerek", mégis a legjellemzőbbek Emőd Tamás költészetére, s ez az egyéni, bájos költészet újra győzedelmeskedik az Irodalmi Színpadon, még akkor is, ha az előadásnak van néhány vitatható pontja. Nem is egy dolog vitatható. Túl igyekvőn fordul a keretszöveg abba az irányba, hogy Emődöt az Ady Endre és költészete bűvkörében élő írónak tüntesse fel. (Erre aztán minduntalan rácáfolnak a más világképű Emőd írásai.) A másik dolog, a rendező, Gál István törekvése, hogy külsőleges beállítási és jelmezbeli effektusokkal "bizonyítsam a dalok és versek valami másfajta forradalmiságát, vagy amúgy is meglevő stilizáltságukat. Épp ilyen szükségtelen a játék" Neogrády Miklós szép díszletképeinek vetítése, hogy aztán, a felgördülő fehér fal mögül kilépjen — maga a díszlet, így, az előadás fénylő pontjai; Zsolnay Hédi és Fekete Pál zongora mellett, estélyi ruhában előadott sanzonjai — valóban gyöngyszemei a műfajnak. A játékok közül, Buday Dénes szcenírozásában az Ó-breton legenda, s abban is Zsolnay Hédi remekel. Továbbá, A nő és az ördög című komédia, Horváth Tivadar és Fekete Pál ellenállhatatlan színpadi játékával és a verses szöveg mondásának csiszoltságával. Az est többi szereplője közül Örkény Évát, és nem utolsósorban a rendkívül rokonszenves Keres Emilt emeljük ki, aki a rendezői "trükkök" útvesztőin keresztül is stílusosan fenntartja — mint a keretszöveg elmondója — a kapcsolatot az est költője és a közönség között. Magyar Tibor Kínai boltak estje "Kövér patkány, kövér patkány, ne fald fel a kölesünket! Három éve szolgálunk már, nem kíméltél sohse minket" — szólt évezredekkel ezelőtt a kínai nép panasza elnyomó urairól, ahogy a Si King, a Dalok könyve megőrizte számunkra és szólt legutóbb az Irodalmi Színpad estjén Keres Emil előadásában. »A Kelet franciái" — mondták sokszor a kínaiakról és valóban, ahogyan ezen az estén felcsendültek az ősi népdaloktól kezdve Mao Ce-tung és Kuo Mo-zso verseiig a szerelmet, bort, családi életet, az egykori népelnyomást és a ma már felszabadult nép boldog ,életét egyaránt megéneklő költemények, a keleti hang valami franciás finomsággal, valami leírhatatlan bájjal szól hozzánk. A rousseaui vágyakban élő naiv ember rácsodálkozása a világ legegyszerűbb dolgaira párosul ezekben a költeményekben, dalokban, valami csupán csak érzékelhető, de ki nem mondható finomsággal, a legnehezebb mondanivaló, a legfinomabb csipkedísz lehelletszerűségével. Jó összeválogatásban mutatta be az Irodalmi Színpad Lao Cse és Konfuciusz bölcsességeit, a Li King dalait, régi és újabb kínai költők műveinek legjobbjait kitűnő műfordítóink tolmácsolásában. A szereplők közül kimagaslott Ilosvay Katalin mind az "Újév, hideg" kezdetű régi népdal, mind a családi életet megéneklő későbbi költemények elmondásával. Ascher Oszkár, a versek nagy tolmácsolója ezúttal, sajnos, nem adta azt, amit tőle eddig megszoktunk, hangja kissé fáradt volt, nem éreztette a költemények legfinomabb árnyalatait, úgy, mint máskor szokta, pedig ezeknél a verseknél ez különösen fontos. Lászlóffy Kata csak az "Uram, ha szeretsz" kezdetű régi népdalban tudta igazán magával ragadni a hallgatót. Bitskei Tibor, Inke László és Zách János szavalatai egészítették ki még az estet. Beszélni kell még Fodor Lajos kamarakórusáról, amely kínai népdalokat tolmácsolt kitűnően, és arról a kínai szerenádról is, amelyet ősi kínai hangszeren adott elő egy nálunk tanuló kínai egyetemi hallgató. Máté Iván Meghalt Glatz Oszkár A magyar képzőművészetnek több mint hat évtizeden át legnépszerűbb alakja költözött el az élők sorából. 86. életévében, vasárnap délután meghalt Glatz Oszkár, Kossuth-díjas kiváló művész. Realista látású festményeivel, gazdagrajzú képmásaival, gondosan megmunkált rézkarcaival nemcsak önmagának vívott ki széles körben megbecsülést és elismerést, hanem értékes munkásságával általában szolgálatot tett a képzőművészet népszerűsítésének. Élete végéig nagybányainak vallotta magát. A filozófiai hajlamú, fiatal egyetemi hallgató a Felvidékről került Münchenbe, ahol mély barátságot kötött Ferenczy Károllyal és Réti Istvánnal. Velük együtt tanult Münchenben, látogatta Hollósy mesteriskoláját, előbb azonban megjárta a párizsi Julian-akadémiát. A müncheni Lohengrin-kávéház asztalánál ő is együtt lelkesedett a többiekkel Bastien Lepage finom naturalizmusáért, amely fordulópontot jelentett a magyar festészet történetében, s amely a nagybányai festőiskola alapítására vezetett. Glatz is ott volt közöttük. Felköltözött a havasokra, hónapokig le sem ment a városba, a fenséges táj, a hűvös, tiszta levegő, a havasok egyszerű népe, a pásztorok, a bányászok ihlették első, nagylélegzetű műveinek megalkotására. Ekkor festette »Est a havason« című képét, mely életművének kimagasló alkotása, s egyúttal a századforduló festészetének egyik legjellemzőbb darabja. Később a Balaton és az általa annyira kedvelt Buják adták az indítékot, a képtémát. A Balaton Nagybányától eltérő atmoszférájában született meg szintén muzeális értékű "Birkózó fiúk" című népszerű festménye. Gazdag népviseletű, szép menyecskék, bájos gyermekek egész sora vonul fel bujáki képein, de megörökítette a falu életét meghitt, színpompás zsánerekben. Mestere volt a rajznak. Mikszáthról, Gárdonyiról, Eötvös Károlyról, Gyulai Pálról készült ceruzarajzai életművének kimagasló alkotásai. Nemcsak mint alkotóművész, hanem mint pedagógus is jelentékeny munkásságot fejtett ki. Tanítványait mindig a megfestés gondosságára, a lel-,kiismeretes rajzi megalapozottságra bíztatta, ő maga is példát nyújtva erre. Még az utolsó hónapokban sem pihent meg kezében az ecset. Bujáki emlékeit dolgozta fel, annak a vidéknek embereit, tájrészleteit, ahol csaknem negyedszázadon át minden nyarát töltötte. Több évtizzeden át nagy hírlapi munkásságot fejtett ki, számtalan cikket írt eredeti, érdekes modorában, főleg a népművészet ügyéért harcolt, a népművészet irtalmi eltorzításai ellen. Halála mély részvétet keltett nemcsak művészkörökben, hanem mindazokban, akik ismerték munkásságát, szárazhumorú, eredeti egyéniségét. Fiával és feleségével, Wildner Mária festőművésznővel együtt gyászolja Glatz Oszkárt az egész ország, gyászolja azt a művészt, akiben egy nagy és jelentős művészeti korszak kiváló alakját vesztettük el. Temetéséről később történik intézkedés. (d) 1 EGYEBEK ÉS EMBEREK A Vidám Színpad új műsora "Az ember abban különbözik az állattól, hogy nevetni tud" — mondja Darvas Szilárd a konferanszában. "A marhák nem nevetnek, vagy ha igen, utólag letagadják". Félreértés ne essék, a Vidám Színpad új műsorán sokat nevettem, mégis elégedetlenül távoztam. Mert Darvas Szilárd egy lényeges dologról elfeledkezett: nem mindegy, hogy min nevet az ember. Nevetek a cirkuszi bohócon és nevetek Aristophanesen, nevetek a Pingvinek szigetén és nevetek akkor is, ha csiklandoznak. A Vidám Színpad új műsora több szellemes gondolati élményt adott, sokszor azonban csak csiklandozott. És amikor eltávoztam, akkor értettem meg az addig értelmetlennek tűnő címet: Egyebek és emberek. Semmitmondó és mégis árulkodó cím. Arról árulkodik, hogy sok nehézség árán állhatott össze ez a műsor, hogy a dramaturgián heverő "csattanó"-készlethez kevés volt a mondanivaló, és hogy a kis színház vezetői még ma sem tisztázták, milyen legyen a korszerű kabaré. Kezdjük mindjárt a konferansszal, amely a magyar kabarénak és a Vidám Színpadnak mindig főerőssége volt. Kellér Dezsőt most Darvas Szilárd helyettesíti. De nem pótolja. A tehetsége és a rátermettsége ugyan pótolhatná, de az a műfaj, amellyel Darvas próbálkozik, nem egyenértékű Kellér műfajával. Kellér "bemondásai" mögött általában gondolatok vannak, Darvas "bemondásai" mögött sokszor további "bemondások". Kellér mond valamit, Darvas "bemond". Az egyik tartalmát meg lehetne írni cikkben, esszében, tanulmányban is, — Kellér konferanszban írja meg — a másikat nem érdemes megírni, mert alkotóeleme a pillanatnyi hatás, az az inger, amely a Vidám Színpad láttán feltételes reflexként fogja el a nézőt, mint az ebédet kísérő csengettyűszó a Pavlov-kutyát, és amely feszülten lesi, hogy a legkisebb ürügyre nevetésben oldódhassék fel. A mondanivaló fölé kerekedett csattanót más műsorszámokban is megtaláljuk. Olykor már nem is csattan. Hallottunk például egy bonyolult hosszú monológot egy emberről, aki ismeretlen származású lévén, különböző származási bizonyítványokat szerzett magának. A végszó: »de ugyanaz az ember maradtam". A néző bágyadtan tűnődik, miért kellett ezt a közhelyet ennyire hosszadalmasan elmondani. A mai kabarétól nemcsak mondanivalót, hanem mai mondanivalót várunk. Sajnos, ez a törekvés az új műsorban nem látszik elég természetesnek. A mai témán olykor a muszáj verítékszaga érződik és nem is mindig mondanivaló, csak téma. Az üzemi lopásokhoz például egy régi Viccel szólnak hozzá: a tolvajok ellen a kerítés sem véd meg, mert azt is ellopják. A korszerűség, a világos szándék és a mondanivaló fogyatékosságai okozzák a műsor erősen vegyes jellegét. Nem műfajilag vegyes — ez nem lenne baj —, hanem ízlésben és színvonalban. Láttunk vérbeli klasszikus kabarétréfát és körúti bretlit, szellemes paródiát és a vállalati ismerkedési estek kultúrműsoraira emlékeztető villámtréfákat, hallottunk remek kuplét és émelygős sanzon-szirupot. Jó példának hadd említsük Nóti Károly tréfáját, a Tojásvitát, az olasz filmek mulatságos paródiáját, Salamon Béla, Hlatky László, Misoga László, Komlós Vilmos kitűnő alakításait, Bencsil Imre Nyugdíj című jelenetét, a nagyon tehetséges Kibédy Ervin kupléit és a groteszk női vokál-triót. Befejezésül ismét Darvas Szilárdra hivatkozunk, aki azt írta a Pesti Műsor elmúlt heti számában: "Szép dolog a siker, de a bukást sem szabad lekicsinyelnünk, mert a szenvedések tüzében edződik a lélek". A Vidám Színpad új műsora nyilván nem fog megbukni, így hát nem tudjuk, bekövetkezik-e a Darvas által jósolt katharzis. A magunk részéről azt tanácsoljuk Darvas Szilárdnak, a Vidám Színpad vezetőinek és kiváló művészgárdájának: lelkül? edzése helyett tisztázzál? végre: mit is akarnak mondani és milyen eszközökkel; kit akarnak nevettetni, mivel és hogyan. A gondolatok, a szándék, a stílus és az igényesség egysége — ez lenne az első lépés azon a nehéz, de dicsőséges úton, amely a nagy múltú magyar kabarétól a korszerű kabaréhoz vezet. Akkor a nevetésünk nemcsak azt jelzi majd, hogy emberek vagyunk, hanem hogy jobb emberré válunk általa. Komlós János A debreceni városi tanács a Csokonai Színházzal közösen színházi szabadegyetemet szervezett. Előadásokat tartanak majd a debreceni színjátszás történetéről, a színpadi művészetről, a szocialista-realista színjátszásról.