Magyar Nemzet, 1958. június (14. évfolyam, 128-152. szám)
1958-06-01 / 128. szám
2 lőtt. Az iskolákban garázdálkodó fekete reakció erőinek megsemmisítésében igen jelentős szerep jutott azoknak a valóban forradalmár pedagógusoknak, akik a legnehezebb időkben is bátran védelmezték a szocializmus vívmányait. Nem múlt el nyomtalanul azoknak a fiataloknak a megható helytállása sem, akik akkor is bátran vallották úttörő tagságukat, amikor félrevezetett kis iskolatársaik, s nem egyszer a lelkiismeretükből kivetkőzött ellenforradalmi elemek is felakasztással fenyegették őket. Az ő példájuk eleven ereje lebeg az azóta újra sok százezer úttörőt és kispajtást számláló gyermekmozgalom előtt. Az ellenforradalom a pedagógust ismételten a reakciós klérus és a népellenes nacionalista, fasiszta ideológia rabságába akarta taszítani. A forradalmi munkásosztály, a Magyar Szocialista Munkáspárt segítséget nyújtott és nyújt a pedagógusoknak ahhoz, hogy megszabaduljanak az ellenforradalom által okozott eszmei és politikai zűrzavartól. Pártunk az ellenforradalmat követően fellépett azok ellen a hamis általánosítások ellen, amelyek egy-egy valóban elit forradalmi magatartást tanúsító pedagógus, vagy pedagógus-csoport miatt a nevelők egész társadalmát kívánták felelősségre vonni. A történelmi tények bizonyítják, hogy a népi demokrácia 13 éve nem maradt hatástalan a pedagógusokra. Ha az ellenforradalmi szélvihar okozott is zavart és ingadozást soraikban, nem törölhette el azt az alapvető tényt, hogy pedagógusaink nagy többsége is a szocialista társadalmi rendszer híve lett. Amilyen mértékben világossá válik pedagógusaink előtt az 1956-os októberi események ellenforradalmi jellege, olyan mértékben erősödik vonzódásuk a marxizmus—leninizmus, a szocialista rendszer, a jelen küzdelmei, s a jelen küzdelmeit vezető magyar munkásosztály és a Magyar Szocialista Munkáspárt iránt töltenek be az iskolán kívüli népművelésben, kerületük, falujuk szocialista fejlődésében. A nevelők nem zárkózhatnak be szakmájuk szűk falai közé, ott kell lenniük mindazon feladatok megoldásánál, amelyért tanítványaik szülei, a munkások, parasztok, értelmiségiek harcolnak. Társadalmi szervezeteinknek falun és városon egyaránt bátran kell munkájukhoz a pedagógusok segítségét kérni. A pedagógus és a társadalom ilyen kapcsolata elmélyíti, gazdagítja a pedagógusok életét és segíti az iskola nevelőmunkáját. Pártunk az idei pedagógusnap megrendezésével is tanújelét kívánta adni annak a szilárd elhatározásának, hogy munkájukban segíti és támogatja azokat az óvónőket, tanítókat, és tanárokat, akik a népi demokráciához, a dolgozó néphez hű ifjúság nevelésén fáradoznak. Társadalmunk egésze nagy rokonszenvvel és segítőkészséggel figyeli az önök munkáját. Nincs egyetlen kérdése az iskolai oktató-nevelő munkának, a pedagógusok életének, amelyet a párttal és a kormánnyal közösen, egyetértésben, a szocialista nevelés javára meg ne oldhatnánk. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a forradalmi munkás-paraszt kormány nevében köszöntöm a magyar pedagógusokat és sok sikert kívánok nekik ifjúságunk, s egész dolgozó népünk szocialista nevelésében! — fejezte be nagy tapssal fogadott beszédét Kállai Gyula. A világnézeti azonosulás eredményesebbé teszi az oktató-nevelő munkát A szocialista nevelést ma még nehezíti az az ellentmondás, amely a szocialista társadalom világnézeti igényét kifejező tantervek, tankönyvek és pedagógusaink egy részének világnézeti elmaradottsága között van. Nagy azoknak a pedagógusoknak a száma, akik feladataikat jobban, eredményesebben, a maguk számára is örömteljesebben oldhatnák meg, ha nem kísértenének tudatukban a régi rendszer világnézetének maradványai: a nacionalizmus, az idealizmus, a vallásosság. Mi segíteni kívánunk ezeknek a pedagógusoknak is, hogy előrelépjenek és világnézeti téren azonosuljanak a munkásosztály élenjáró seregeivel. Ez megerősíti a dolgozó tömegek és a pedagógusok, a nevelők és a szülők kapcsolatát, eredményesebbé és szebbé teszi az oktató-nevelő munkát. A párt ideológiai és politikai segítsége a türelmes, meggyőző, nevelő munkára támaszkodik. Ez a türelem és bizalom arra a jószándékra épít, amely megvan a ma még nemmarxista pedagógusokban is a párt politikája és a munkásosztály világnézete iránt. A továbbiakban Kállai Gyula hangsúlyozta, hogy iskolai oktatásunkat közelebb kell hozni a rohamosan fejlődő élethez, az ipari, mezőgazdasági és technikai eredményekhez. Az iskolai oktatást úgy kell fejleszteni, hogy az jelentős mértékben járuljon hozzá a felnövekvő új nemzedék valamennyi képességének kifejlesztéséhez és ezen keresztül a fizikai és szellemi munka közötti alapvető, lényeges különbségek csökkentéséhez. Ezért vezetjük be fokozatosan iskoláinkban a politechnikai képzést. Természetes, hogy a politechnikai képzés megvalósítása is — mint minden oktatási folyamaté — elsősorban a pedagógustól függ. Ezért pedagógusainknak előre fel kell készülniük a politechnikai oktatásra. Az iskola és az élet kapcsolatainak erősítését szolgálja az ifjúsági szövetségek munkájának további javítása. Az utolsó évben mind az Úttörő Szövetség, mind a Kommunista Ifjúsági Szövetség iskolai szervezetei jelentős fejlődést értek el. Elismerés illeti ezért azokat a nevelőket, akiknek áldozatos munkája nélkül az ifjúsági szövetségek az iskolákban nem jutnának előbbre. Szilárd meggyőződésünk, hogy feladataink megoldásában csak úgy jutunk előbbre, ha a társadalom és az iskola kapcsolatait tovább erősítjük. A társadalom és az iskola kapcsolatai kettősek. A tanuló ifjúság nevelésének kérdéseit a közvélemény figyelmének középpontjába kell állítani. Elsősorban arra van szükség, hogy a munkásosztály legöntudatosabb rétege vegye gondjaiba az iskolát, törődjön az eddiginél többet gyermekei tanulásával és továbbtanulásával, s a maga forradalmi szellemével segítsen a pedagógusoknak politikai és világnézeti kérdéseik megoldásában. Erre a munkára szólítjuk fel mi e helyről is a munkásosztály nagymúltú szakszervezeteit, a Hazafias Népfrontot, a Magyar Nők Országos Tanácsát, mindazokat a társadalmi szerveket, amelyeknek drága és szent gyermekeink nevelése. A társadalom és iskola kapcsolataihoz tartozik azonban az is, hogy pedagógusaink is segítsenek a társadalomnak az iskolán kívüli munkában. A pedagógusok nagy szerepet Nem sokkal azelőtt, hogy betoppantunk Soós Sándor bácsihoz, a harsányi iskola igazgatójához, telefonhoz hívták. Azt kérdezte tőle a tanács, akar-e külföldre menni jutalomból, merthogy kitüntetést kap a pedagógusnapra, az pedig utazással jár együtt. Soós Sándor nemet mondott az utazásra (megkapja majd pénzben), nekünk meg így magyarázza: — Negyven éve élek itt Harsányban, azóta vagyok házas. Nem mentem el én a feleségem nélkül külföldre, csak a háborúba. Együtt öregedtünk meg az asszonnyal, mi már csak Szoboszlóra járunk, gyógyítani a reumát. Negyven esztendővel ezelőtt, egy áprilisi napon érkeztek ide az iskolához, az akkori szokások szerint a katolikus egyházközség meghívására. És azóta itt maradtak Harsányban. Akkor még két tanerős volt az iskola, mellette volt az egyetlen tanítós református iskola. Később igazgatóvá nevezték ki címzetesen, míg a felszabadulás után ténylegesen igazgató lett. Addigra az iskola is alaposan megnőtt, tízen nevelik már benne a gyermekeket. Most 61 éves, őszes, kicsit köpcös, szemüveges ember az igazgató, a nyugalma olyan, hogy szétárad ebben a kicsiny szobában, a lakásukban, ahol ülünk. Azt mondja róla Soós néni, a felesége: — Tudja, fiam, csöndes ember az én uram, a légynek sem vét. És mégis, októberben ... Elkomorodik Soós Sándor, legyint a kezével: — Hagyjad csak, nem is érdemes említeni. Hogy is volt csak? Hosszas faggatásra megtudom. Az ellenforradalom napjaiban estefelé megzörgetik az ajtót. Soós Sándor megy nyitni és ott áll két fegyveres suhanc. ••Kezeket fel! — mondják és viszik az igazgatót a tanácsházára. Mert kommunista volt, földet osztott, mindig csak jót akart az embereknek. Igaz, a falu lakói rövidesen kiszabadítják, de hát mégis, fegyverrel törni az ő sohasem háborított, békés nyugalmára ... — Most már csak az fáj — fűzi hozzá a harsányi igazgató —, hogy mindkettő tanítványom volt. Hát ilyen is került ki tőlem?... De hagyjuk e szomorú emléket, annyi sok szép mellett. Mind között a legszebb az, hogy ma már egykori tanítványok unokái is kerülnek a keze alá. Egy fiatal tanítónő, Merész Anna, aki most kartársa az iskolában, szintén tanítványa volt. Van növendéke megyei bíró, sebészfőorvos Miskolcon, s ki győzné sorolni, hányan ismerkedtek meg Soós Sándornál a betűvetéssel. Négy évtized alatt számtalan lakodalomba, keresztelőbe hívták, sok felnőtt embernek násznagya, komája, bérmaapja lett és nevetve mondja, hogy ezek szerint rokona majd az egész falu. Sokan elkerültek már, soknak az arcát feledné, ha ők nem emlékeznének vissza egykori tanítómesterükre. A múltkor — meséli — a lakodalomban egy munkásember szólítja meg: már nem ismer meg, Sándor bácsi? Én, fiam, nem — feleli. Hát én voltam ez és ez, azzal megragadja az öreg tanító kezét, megcsókolja s csókot nyom az arcára is. ••Drága Sándor bácsi, maga tanított meg engem írni, olvasni, sohasem felejthetem el magát. Egyszóval sokan térnek vissza hozzá régi gyerekek. Ma pedig egyre többen mennek el, tovább tanulni. Most minden évben öten, hatan jutnak el a gimnáziumig. Önként adódik a kérdés. — És régebben, Sándor bácsi? — A Jancsi, a Pisti, Kispál Ernő ... No, azelőtt nem sokan mentek tovább, ugye? — néz kérdőn az asszonyra, munkájának mindentudójára, de sokkal többet ő sem tud mondani. — Régen? — folytatja az igazgató. — Hát tudja, még a múltkoriban megvolt az a füzet, ahová bejegyeztem, ki hány irka árával tartozott, pedig csak négy fillér volt, mégsem tudták hamarjában kifizetni a gyerekek. — Ma pedig, nézze csak meg, fiacskám — szól közbe Soós néni —, milyen ruhában, cipőben jönnek a gyerekek az iskolába. — Sándor bácsi, mi volt negyven év alatt a legszebb élménye? — Az, fiam, a földosztás volt. Mert az volt a legszebb. — Az öreg akkor jött haza a hadifogságból — teszi hozzá a felesége. — Alig hogy megjött, még meg sem pihent, már kopogtatnak: tanító úr, jöjjön velünk földet osztani. Mondom nekik: de, emberek, hát most jött haza a fogságból, hagyják legalább pihenni. De ő, az öreg csak legyintett a kezével, vette a kabátját és ment földet osztani. — Meg sóskát enni — nevet az »öreg, ahogy a felesége becézi, simogató kedvességgel. — Mert álló nap osztottuk, azután enni sem volt időnk, csak a sóskát rágcsáltuk a határban. De szép dolog volt, enynyi nincstelennek földet adni. — Akartak neki is házhelyet, földet juttatni — mereng el kedves megadással Soós néni —, de ő nem fogadta el. Csak hagyjuk meg a többieknek, azt mondta, egy pincehelyet vett el magának. A másik nagy élmény : az iskolák államosítása. Hallgassuk csak meg Soós Sándort, aki negyedszázadnál hosszabb ideig nem állami iskolában volt, mit mond erről. — Azelőtt nem volt tüzelője az iskolának, ha kértem a paptól, azt mondta, szegezzek a gyerekektől, így azután a gyerekek hozták magukkal ölben a fát. A tisztiorvos pedig — ha már elfogyott ez a tüzelő is — sokszor be akarta záratni az iskolát a hideg miatt. Aztán hányszor takarítottad te, anya a tantermet, mert takarítónő sem volt. Előfordult, hogy 120 gyereket tanítottam egyszerre, hát nem mondom, nem volt könnyű dolgom. — Esténként pedig megkereste az analfabétákat és írni, olvasni tanította őket — jegyzi meg Soós néni —, mert sohasem nyugodott, mindig tettvett valamit a népért. — Miskolcra kellett bemenni a fizetésért, aztán volt, hogy azt mondták: korán jöttek, előbb az államiak. Majd később. Amikor később viszszamentünk, gúnyosan néztek ránk: ilyen későn nem tudunk fizetni, jöjjenek holnap. És most? Teljesen osztott az iskola, tíz tanerővel, takarítónőjük nem egy, hanem kettő is van, tüzelőanyaguk pedig annyi, amennyi kell. Csak az a baj, hogy három részben van az iskola. Most már csak az az egyetlen vágyam, hogy egy központi épületben legyen a három iskola. Nem tudom, megérem-e, talán majd az utódom ... Szomorkásan mondja, hiszen nemsokára itt akarja hagyni az iskolát. A jövő tanévben még igazgató marad, de aztán nyugalomba vonul. Nem szívesen beszél róla, hiszen egy életút felénél többet töltött itt, mindenben ott volt, ő alakította meg a földművesszövetkezetet. ő a lelke a helybéli kultúrának, tanácstag, a Hazafias Népfront titkára, nincs községi megmozdulás, melyből hiányoznék az igazgató bácsi. Gyermeke nincs, így hát minden szeretetét a más gyermekeire szórja bőkezűen, nagylelkűen. Tőlük nehéz lesz megválni. Most már csak egyet kérdezek: — Máshová nem akart elmenni, Sándor bácsi? — Hívtak engem, fiam, Miskolcra, de csak nem mentem. Akkor azt mondtuk a feleségemmel, majd ha megöregszünk, házat építünk Miskolcon és oda költözünk. De látja, megöregedtünk, mégis itt maradunk. Itt kezdtem el, itt maradok a falumban. Hiszen úgy telt el ez a negyven év, mintha tegnap kezdtem volna. Gábor István 76a még egyszer kezdeném, mntéz tanítómenetek Tratfw Neiizpf .Vasárnap, 1958. június 1- Nevelőink köszöntése és kitüntetése a pedagógusnapon Az egész országban szombaton megkezdődtek a VII. pedagógusnap ünnepségei. Az iskolákban kedves és üde színfoltként gyermekek köszöntötték pedagógusaikat és ott voltak az üdvözlők sorában a társadalom képviselői, a párt- és tömegszervezetek, a Hazafias Népfront bizottságainak tagjai, s akiknek gyermekeit pedagógusaink a jövő élet számára nevelik a szülők. Az iskolák spontán ünneplései mellett mindenütt hivatalos ünnepségek is voltak a megyeszékhelyeken, Budapest főváros tanácsánál, az egyes szakminisztériumokban és mindenekelőtt a parlamentben. Reggel a diákok és a nevelők közösen meghallgatták Benke Valéria művelődésügyi miniszternek a rádióban elhangzott üdvözlő beszédét, amelyben meleg szavakkal köszöntötte a pedagógusokat. Délelőtt az Országházban számos kiváló munkát végzett pedagógust tüntettek ki. Az ünnepségen megjelent Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke és Kállai Gyula államminiszter, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Benke Valéria művelődésügyi miniszter, Dögei Imre földművelésügyi miniszter, Nagy Józsefné könnyűipari miniszter, Kisházi Ödön munkaügyi miniszter, Nagy Dániel, az Elnöki Tanács elnökhelyettese és Kristóf István, az Elnöki Tanács titkára. Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke köszöntötte a nevelőket. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a pedagógusnap alkalmából a Szocialista Munkáért Érdemérem kitüntetést adományozta: Arató Ferencnek, a Szabolcs- Szatmár megyei tanács v. b. osztályvezetőjének; Duba Jánosnak, a Vaskuti Általános Iskola igazgatójának; Fónai Tibornak, a Veszprém megyei tanács v. b. művelődésügyi osztálya tanulmányi felügyelőjének; Hernádi Konrádnak, a Veszprém megyei tanács v. b. művelődésügyi osztálya volt vezetőjének; Kovács Endrének, a BudapestiBezerédi Amália** óvónőképző és Gimnázium gyakorló-vezető tanárának; Nagy Aladárnak, a Budapesti XXII. ker. Kossuth Lajos utcai Általános Iskola rajztanárának; Réther Vilmosnak, a Bonyhádi Általános Iskola igazgatójának; Varga Lászlónak, a Kötegyáni Általános Iskola igazgatójának. A Munka Érdemérem kitüntetést: Bolodár Alajosnénak, a DebreceniBányai Júlia Általános Iskola igazgatóhelyettesének; Gál Juliannának, a Poroszlói Általános Iskola tanítójának; Pál Aladárnak, a Budapesti XVI. ker. Baross Gábor utcai Általános Iskola matematika-kémia szakos tanárának. A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány a »■Kiváló Tanár« kitüntető címet adományozta: Arany Sándornak, a Szegedi Mezőgazdasági Technikum igazgatójának; Arató Mátyásnak, az Aszódi Általános Iskola magyar-történelem—német szakos tanárának, szakfelügyelőjének; dr. Barna Bálintnak, a BékéscsabaiVásárhelyi Pál** Vízműépítési Technikum igazgatójának; Bazsó Lajosnak, a Nagykőrösi Általános Gimnázium matematika-fizika szakos tanárának; Benczédy Józsefnek, a Budapesti XIII. ker. Bolyai Gimnázium igazgatójának; dr. Cseh- Szombathy Margitnak, a BudapestiFényes Elek** Közgazdasági Technikum igazgatójának; Csengeri Sándornak, a Hódmezővásárhelyi Leánygimnázium igazgatóhelyettesének; Csernay Lászlónak, a NagykanizsaiLandler Jenő** Általános Gimnázium igazgatójának; Csiszér Bélának, a Derecskei II. sz. Általános Iskola magyar—történelem szakos tanárának; Ebergényi Tibornak, az Egri Általános Gimnázium tanárának; Földi Istvánnak, a Dombóvári -Gőgös Ignác** Általános Gimnázium igazgatóhelyettesének; dr. Gacsáji Sándornak, a DebreceniKossuth Lajos** Gyakorló Gimnázium tanárának; Galambos Imrénének, a Budapesti II. ker.Lórántffy Zsuzsanna** óvónőképző tanárának; Gellai Bélának, a Dévaványai II. sz. Általános Iskola igazgatójának; Gere Rezsőnek, a Budakeszi Általános Iskola tanárának; Halász Gézának, a Kiskunhalasi Általános Iskola igazgatójának; Hegyháti Alajosnak, a Kömlődi Gyógypedagógiai Intézet tanárának; Horváth Ferencnek, a Gyanogeregyei Általános Iskola igazgató-tanítójának; Implon Józsefnek, a Gyulai Általános Iskola tanárának, szakfelügyelőnek; Jandó Ferencnek, a Budapesti Faipari Technikum tanárának; Jóna Istvánnak, a Soproni Általános Iskola igazgatójának; Kislaki Gyulánénak, a Tiszaföldvári Általános Iskola tanárának; Kovács Jánosnénak, a Csornai Általános Iskola igazgatójának; Kovács Zoltánnak, a Csepregi Általános Iskola tanárának, szakfelügyelőnek; dr. Merényi Oszkárnak, a Nyíregyházi Közgazdasági Technikum pénzügyi tagozata igazgatójának; Nagy Vendelnének, a Budapesti IX. ker. Lenhossék utcai Általános Iskola tanárának, szakfelügyelőnek; Orbán Margitnak, az Ófehértóti Általános Iskola tanárának; Ötvös Jánosnak, a Budapesti XIV. ker. István Gimnázium tanárának; Peterdi Edének, a Bicskei -Kossuth Zsuzsa** Gyermekotthon igazgatójának; R. Tóth Péternek, a Törökszentmiklósi Általános Iskola tanárának, szakfelügyelőnek; Sárközy Istvánnak, a Balatonfüredi Gimnázium igazgatójának; Szentirmai Sándornak, a Budapesti Épületgépészeti és Építőanyagipari Technikum igazgatójának; Szilassy Józsefnének, a Sátoraljaújhelyi Szlováknyelvű Általános Iskola igazgatóhelyettesének; dr. Tamás Nándornak, a Székesfehérvári Középiskola tanárának, szakfelügyelőnek; Tardos Ivánnénak, a Budapesti V. ker. Cukor utcai Gyakorló Iskola igazgatóhelyettesének; Tari Jánosnak, a Lengyeltóti Általános Iskola igazgatóhelyettesének; Tarnai Imrének, a Nyíregyházi 10. sz. Általános Iskola igazgatójának; dr. Tarkányi Ernőnének, a PécsiNagy Lajos** Gimnázium igazgatóhelyettesének; Tibori Jolánnak, a Nagykanizsai Vegyipari Technikum igazgatójának; Tóth Lászlónak, a Szentesi Petőfi utcai Általános Iskola tanárának; Varga Gézának, a Csermajori Tejipari Technikum igazgatóhelyettesének; Varga Jánosnak, a Budapesti XXI. ker. Petőfi téri Általános Iskola igazgatójának; Vidor Győzőnek, a Budapesti I. ker. Ponty utcai Közgazdasági Technikum tanárának; Wéber Jenőnek, a Budapesti 14. sz. Műszaki Intézet tanárának; Zátonyi Sándornak, a Szakonyi Általános Iskola tanárának, szakfelügyelőnek. A Kiváló Tanító kitüntető címet: Almási Miklósnak, a Bujáki Általános Iskola igazgatójának; Árvai Gyulának, a Diszeli Általános Iskola igazgatójának; Bari Etelkának, a Garai Általános Iskola tanítójának; Bartók Lászlónénak, a Dombrád-Borgászka-tanyai Iskola tanítójának; Békés Ferencnek, a Bonyhádi Általános Iskola tanítójának; Csáki Kálmánnak, a Medgyesbodzási Általános Iskola igazgatójának; Csikla Ilonának, a Szabadszállási Általános Iskola tanítójának; Danis Margitnak, a Salgótarjáni Általános Iskola tanítójának; Dohai Ádámnak, a Kárászköblényi Általános Iskola vezető-tanítójának; Eöri Dénesnek, a Budapesti XVI. ker., Monoki úti Általános Iskola tanítójának; Farkas Bélának, a Gellénházi Általános Iskola igazgató-tanítójának; Fehér Margitnak, a Hajdúböszörményi Tanítóképző Gyakorlóiskola tanítónőjének; Hajdú Istvánnénak, a Miskolci Általános Iskola tanítónőjének; Hegger Józsefnek, a Nagykarácsonyi Általános Iskola tanítójának; Horváth Alajosnak, a Gerézdpusztai Általános Iskola tanítójának; Komlóssy Istvánnénak, a Hejőpapi Általános Iskola tanítójának; Leblancz Zsoltnak, a Gyöngyöspatai Általános Iskola igazgatóhelyettesének; Majnai Sándornak, a Máriabesnyői Általános Iskola tanítójának; Márton Antalnak, a Hajdúszoboszlói Általános Iskola tanítójának; Nagy Bélának, a Salgótarjáni 211-es számú Ipari Tanuló Intézet igazgatójának; Rózsa Sándornak, a Jászberényi Általános Iskola tanítójának; Szalai Péternek, a Szombathelyi X. ker. Általános Iskola igazgató-tanítójának. A Kiváló Óvónő kitüntető címet adományozta: Madarász Mártonnénak, a Budapesti IV. ker., Csányi utcai Óvoda vezető-óvónőjének; Tóth Erzsébetnek, a Kisújszállási Óvoda vezetőóvónőjének és Turányi Imrénének, a Nyíregyházi Sztálin téri óvoda vezető-óvónőjének. 0 0000000000000000000000000000000000000000000 Bér Rudolf rajza a pedagógusnapra