Magyar Nemzet, 1964. november (20. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-01 / 257. szám
ír ”ton Nemzet— A HAZAFIAS NÉP FRONT LAPJA • Atlasz — 1954 Algírban, a makacs afrikai esővertetési utcán találkoztam először a forradalom katonájával. Nem öntudata és politikai tisztánlátása lepett meg, hiszen az igazi forradalmaikat általában világos fejű, céljaikat ismerő emberek csinálják. Fiatalsága volt első pillantásra különös. Íme, egy arab fiú, áld a felszabadulás ünnepi pillanatában alig tizenkilenc esztendős és ipár is négyévnyi fegyveres harc áll mögötte. Szinte gyermekfejjel kérte, követelte magának a fegyvert, hogy elesett apja helyébe állhasson és ott lehessen a győztesek dísszemléjén. Ahogy mondta, már a tűzkeresztség előtt biztos volt a győzelemben, a kétely még közelébe sem férkőzhetett, a legsúlyosabb megpróbáltatások pillanataiban sem. A forradalmi ügy fölülkerekedése általában több tényező együttes eredménye. Része van benne a belső szellemi és fizikai felkészültségnek és a nemzetközi körülmények alakulásának egyaránt Ma tíz éve, 1954. november elsején azért mozdulhatott meg az Atlasz-hegység és indulhatott el a francia gyarmati uralom bástyái ellen, mert a felkelésnek kedvező tényezők mind együtt voltak. Még a többlet is. Az algériai forradalom ifjúsága, intenzitása, egyes vezetőinek a jövőt kutató tisztánlátása érlelte meg, hogy 1962-re nem viszontagságok nélkül, de határozott küldetéssel érkezett el a győzelem legfőbb céljához, az önálló államépítéshez. Az ellentmondások akkor bukkantak felszínre, amikor azt kellett eldönteni, merre tartson a második szakasz, a társadalmi forradalom. A kísértés sokféle volt. Algéria elkanyarodhatott volna jobbfelé is: névlegesen független állam, de gazdasági kulcspozícióit érintetlenül hagyja a volt francia gyarmatosítók kezében. Követhette volna két észak-afrikai szomszédjának, Tunéziának és Marokkónak az útját, ahol a belső polgári fejlődést vagy a feudális intézményekkel összenőtt maradiságot választották. Előtte volt az arab világ más példája is: a nacionalista hevület túlhajtása, a nemzeti és vallási jellegzetességek kidomborítása az általánosan haladó társadalmi eszmékkel szemben. A több mint hétéves függetlenségi háború után az új Algéria egyiket sem választotta. A legkorszerűbb társadalmi eszményt állította maga elé: megszabadulni a kapitalizmus béklyóitól, tanulni a tudományos szocializmusból és sajátos alkatának megfelelően felszámolni mindenfajta kizsákmányolást. Azért tehette ezt, mert forradalma éppen abban tért el Afrika és az arab világ más hasonló jellegű nemzeti mozgalmaitól, ami a legjellemzőbb jegye a szocializmus felé mutató társadalmaknak. A régi hatalmat nem kispolgári származású zárt katonatiszti csoport döntötte meg, hanem maga a nép. A felszabadulás már készen találta a vezetésre érett osztályokat: az üzemekben megedzett munkásságot, a földért vívott harc áldozatait vállaló szegényparasztságot és a haladó eszmékkel ismeretséget kötött értelmiséget. Az osztályharc feltételeit és törvényeit Algéria népe nem utólag, más példák nyomán ismerte meg, hanem saját életélménye lett, mintegy küzdelmeinek eredménye és gyümölcse. Az osztályharc a függetlenség kivívása után sem deus ex machinaként lépett be az algériai nép életébe. Tulajdonképpen ekkor kellett igazán megkeresni a helyes irányt. A hatalmi harc ide-oda hránytavetette a politikai viszonyokat, nem is annyira az uralmi posztokért vívott személyes csatákban, mint inkább azért, hogy melyik társadalmi osztály kerekedjék felül, határozza meg az ország útját és jövőjét. A szubjektivista szemlélet könnyen téved arra az egyszerűnek tűnő és mégis megtévesztő összehasonlításra, hogy Ben Bella mellől éppen a függetlenségi mozgalom ••történelmi vezetői-* tűntek el A forradalmi idők két volt miniszterelnöke, Ferhat Abbasz és Ben Khedda a politikai élet perifériájára vagy éppen az illegalitásba szorult, mások — mint legutóbb Aii Ahmed, Ben Bella volt franciaországi fogolytársa pedig egyenesen börtönbe került. A valóság bonyolultabb is, egyszerűbb is. A "történelmi vezetők" a történelemmel kerülnek szembe, amennyiben az ország jövőjéből a leglényegesebbet, a szocialista törekvéseket igyekeznek elsikkasztani; a múlt érdemei nem igazolhatják a ma ellenforradalmi szándékait Márpedig Algéria életében az utóbbi hónapokban ilyen kísértések jelentkeztek. Az FLN polgári szárnya a fejlődés fő tendenciájával szállt szembe, a társadalomszervezéssel az anarchiát, a felvilágosultsággal a bigott vallási elmaradottságot állította szembe. Ha egyes volt "történelmi vezetők" nemmcsak csatlakoztak ehhez a haladásellenes irányzathoz, hanem kifejezetten élére álltak, csak önmagukról állítottak ki politikai szegénységi bizonyítványt és nem személyi szándékok seperték el őket az útból, hanem a társadalmi progresszió kérlelhetetlen lendülete. Semmiképpen sem lehet véletlennek tekinteni, hogy Algéria éppen szabadságmozgalmának tizedik születésnapjára érkezett el társadalmi és politikai fejlődésének új szakaszához. Az iparban, a mezőgazdaságban és a kereskedelemben a gyermekbetegségekkel együtt járó hibáktól nem mentesen ugyan, de izmosodik a szocialista szektor és lényegében felszámolónak tekinthető a kabinai ellenforradalmi lázadás is. Az új szakasz ennek ellenére nem problémamentesen köszönt be, hiszen az ország előtt áll a neokolonializmus ellen vívott harcának minden eddiginél nehezebb feladata: földjének legnagyobb kincsét, az olajat nemzeti ellenőrzés alá kell Ez a törekvés jelképszerűen bizonyítja, hogy Algéria útja több egyetlen afrikai nemzeti mozgalom győzelménél, a példa és a tett nem torpan meg az országhatároknál. Korszakunk egyik legizgalmasabb jelensége ez. Immár régi igazságszámba megy, hogy a gyarmati rendszer felbomlásának folyamata feltartóztathatatlan és az afrikai kontinens bizonyítja ezt a legszemléletesebben. De a felszabadulás nem hozza meg szükségszerűen a gazdasági -társadalmi problémák megoldását is és a haladó változások térhódítása nem egyenes arányban növekszik az önállóságot nyert országok számával. Algéria példa jellege abban van, hogy a legkövetkezetesebben és a legcélratörőbben fejlesztette tovább nemzeti forradalmát társadalmi forradalommá, s így az Atlaszból megindult felkelés , tizedik évfordulóján nagyon közelálló barátot, szövetségest és harcostársat köszönt benne a haladó világ. Várkonyi Tibor Közös közlemény a magyar és az osztrák külügyminiszter tárgyalásairól A külpolitikai helyzet AZ ÚJ SZOVJET—FRANCIA KERESKEDELMI EGYEZ-*-• MÉNYT vezető helyen ismerteti a francia sajtó. A lapok kiemelik, hogy a francia—szovjet kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére olyan időpontban kerül sor, amikor Franciaország gazdasági céljai Nyugat-Németország és Nagy-Britannia részéről éles ellenállásba ütköznek. Nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy Franciaország túltette magát a berni egyezményen, amely öt évben korlátozta a szocialista országoknak nyújtandó kereskedelmi hitelek lejáratát. Franciaország ezzel széles rést ütött azon a falon, amely elválasztotta a kelet-európai piactól — állapítja meg a Combat, amely viszszautasítja a bonni kormány vádját, miszerint Franciaország megsértette volna a Közös Piac országainak egységes politikai irányvonalát. Az Aurore rámutat, Franciaország az egyezmény következtében ugyanolyan fontos kereskedelmi partnerévé válik a Szovjetuniónak, mint a Német Szövetségi Köztársaság. A francia gépipar új piaci lehetőségekre talált, megháromszorozhatja a gépipari berendezések szállítását a Szovjetunióba. A szovjet—francia egyezménynek egy másik, új vonását abban látják a francia megfigyelők, hogy Franciaország évi 550 000 tonnáról 1 830 000 tonnára emeli nyersolaj-vásárlásait a Szovjetunióban. A Libération rámutat, hogy az angol—amerikai kézben levő franciaországi olajfeldolgozó társaságok a múltban megakadályozták szovjet nyersolaj behozatalát, a francia kormány most az államosított olajfinomítókban kívánja feldolgozni a szovjet nyersolajat. O A NYUGATNÉMET—FRANCIA KAPCSOLATOK barométere a legmélyebb ponttal süllyedt azóta, hogy de Gaulle hat évvel ezelőtt átvette a hatalmat. Bonnban a hét végén megnövekedett az aggodalom a francia magatartás láttán. Kormánypárti körökben gondterhelten utalnak arra, hogy a héten két újabb tény húzta alá »a helyzet súlyosságát": 1. a szovjet— francia kereskedelmi egyezmény megkötése; 2. a közös atomhaderő terve elleni francia akció. A kancellári palotához közel álló Bonner Rundschau arról ír, hogy a francia—nyugatnémet viszony *drámai kiéleződés felé közelegő. Politikai megfigyelők aggodalommal regisztrálják a német—francia viszony újabb lehűlését — hangoztatja a kereszténydemokrata lap, s hivatkozik arra, hogy a bonni kormány szóvivője sajnálkozását fejezte ki a francia—szovjet kereskedelmi egyezmény aláírása miatt. A lap végül hangoztatja, hogy "sürgősen olyan kompromisszumot kell találni, amely Washington, Párizs, London és Bonn számára egyaránt elfogadható. Most már nem szabad megkerülni a kényes problémákat, mert sorsdöntő kérdésről van szó, arról, hogy vajon szétesik-e a nyugati tábor, vagy sem". A Welt párizsi tudósítója megállapítja, hogy de Gaulle diplomáciai offenzívára készül az NSZK ellen és a francia államfő szilárdan elhatározta, hogy "megakadályozza az NSZK részvételét a közös atomhaderőben, s Bonnt az atlanti integráció, vagy az európai együttműködés közötti választás elé állítja. Magyar államférfiak fogadták az osztrák külügyminisztert Kisházi Ödön, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának helyettes elnöke szombat délelőtt fogadta a hazánkban hivatalos látogatáson tartózkodó dr. Brúnó Kreisky osztrák külügyminisztert. Ezt követően Kádár János, a kormány elnöke fogadta dr. Brúnó Kreiskyt, majd az osztrák külügyminiszter látogatást tett Kállai Gyulánál, a kormány elnökhelyettesénél. Magyar részről jelen volt Péter János külügyminiszter, Beck István nagykövet, a Külügyminisztérium főosztályvezetője és Sebes István, hazánk bécsi követe, míg osztrák részről dr. Carl H. Bobleter külügyi államtitkár, dr. Hans Begi burgenlandi tartományfőnök, dr. Erich Bielka-Karstreu, az osztrák külügyminisztérium főtitkára, dr. Heinrich Haymerle nagykövet, az osztrák külügyminisztérium osztályvezetője, dr. Simon Koller Ausztria budapesti követe, valamint dr. Alfred Weikert, az osztrák oktatásügyi minisztérium főosztályvezetője. A magyar államférfiaknál tett látogatások során a két ország kapcsolatait érintő kérdésekről volt szó. Dr. Brúnó Kreisky látogatása a Duna-bizottságnál Szombaton dr. Brúnó Kreisky, az Osztrák Köztársaság külügyminisztere, látogatást tett a Duna-bizottságban dr. Simon Koller, az Osztrák Köztársaság magyarországi követe, a Duna-bizottság helyettes elnöke kíséretében. Kreisky külügyminisztert G. A. Gyenyiszov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete, a Duna-bizottság elnöke, Frantisek Pisek, Csehszlovákia magyarországi nagykövete, a Duna-bizottság titkára és dr. Nae Androne, a Duna-bizottság igazgatója fogadta. A találkozás szívélyes, baráti légkörben folyt le. A magyar—osztrák egyezmények aláírása A dr. Brúnó Kreisky osztrák külügyminiszter vezette küldöttséggel folytatott tárgyalások után szombat este aláírták a Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság közötti határ- és vagyonjogi kérdéseket szabályozó egyezményeket. Az egyezményeket magyar rész ről Péter János külügyminiszter, osztrák részről dr. Brúnó Kreisky külügyminiszter írta alá. Az ünnepélyes aláíráson jelen volt Tímár Mátyás pénzügyminiszter, Benkei András belügyminiszter, Sulyok Béla, a pénzügyminiszter első helyettese, Gergely Miklós protokollfőnök, Szabó Gusztáv ezredes, a határőrség parancsnoka, a magyar és az osztrák delegáció tagjai, valamint az osztrák követség diplomatái. Az osztrák külügyminiszter látogatása alkalmával három egyezményt írtak alá. A határjelek felújításával foglalkozó egyezmény előirányozza a határjelek pontos bemérését, azokban az esetekben pedig, amikor a határkő-elmozdulásról vagy* ' eltűnésről van szó, a határjelek felújítását. A másik határegyezmény magyar—osztrák határvegyesbizottságok felállításáról intézkedik, amely hivatott lesz a határon előforduló zavaró események megelőzésének biztosítására, és az ilyen események helyszíni kivizsgálására. A vagyonjogi egyezmények egy részről arról a 87,5 millió schilling globális kártérítési összegről szólnak, amelyet Magyarország fizet a különböző osztrák igények fejében, másrészről arról a 65 millió schillingről, amelyet az Osztrák Köztársaság fizet Magyarországnak nyugdíj és más követelései kiegyenlítésére. Kállai Gyula, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese szombat délben az Országház Vadásztermében ebédet adott dr. Brúnó Kreisky külügyminiszter tiszteletére. Az ebéden részt vett Péter János külügyminiszter, Tímár Mátyás pénzügyminiszter és Benkei András belügyminiszter, valamint a magyar és az osztrák delegáció tagjai. Az ebéden Kállai Gyula és dr. Brúnó Kreisky mondott pohárköszöntőt. A magyar—osztrák tárgyalások befejeztével dr. Brúnó Kreisky tegnap este a városligeti Gundel-étteremben fogadást adott, amelyen megjelent Kállai Gyula miniszterelnök-helyettes, Bíró József külkereskedelmi miniszter, Tímár Mátyás pénzügyminiszter, Benkei András belügyminiszter, Péter János külügyminiszter vezetésével a magyar küldöttség, valamint a magyar gazdasági és társadalmi élet számos képviselője, a fegyveres erők több tagja, és a diplomáciai testület vezetői. Magyar—osztrák közös közlemény Péter János, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterének meghívására dr. Brúnó Kreisky, az Osztrák Köztársaság külügyminisztere, 1964. október 29-től november 1-ig hivatalos látogatást tett Magyarországon. Kreisky külügyminisztert elkísérte dr. Carl H. Bobleter külügyi államtitkár, valamint Hans Begl burgenlandi tartományfőnök és Reinhold Polster, a burgenlandi tartományfőnök helyettese. Az osztrák delegáció tagja volt továbbá dr. Erich Bielka- Karstreu, a külügyminisztérium főtitkára, dr. Simon Koller, az Osztrák Köztársaság budapesti követe, valamint az osztrák külügyi, belügy-, oktatási, pénzügyi, kereskedelmi és újjáépítési minisztérium és a kancellári hivatal negyedik főosztályának vezető munkatársai. A Péter János külügyminiszter vezette magyar küldöttség tagja volt: Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettes, Beck István nagykövet, főosztályvezető, Sebes István rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a bécsi magyar követség vezetője, továbbá a magyar Külügy-, Belügy-, Külkereskedelmi és Pénzügyminisztérium, valamint a Kulturális Kapcsolatok Intézete vezető munkatársai. Dr. Brúnó Kreiskyt és a kíséretében levő személyiségeket október 31-én fogadta Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Kádár János, a kormány elnöke, Kállai Gyula, a kormány elnökhelyettese és Sarlós István, a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának elnöke. A látogatás lehetőséget nyújtott beható eszmecsere folytatására. Ennek során mindkét fél megállapította, hogy a Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság közötti kapcsolatok az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapelvén — tekintet nélkül a két ország politikai rendszerének különbözőségére —, immár kedvezően fejlődnek. Mindkét fél kifejezésre juttatta azon óhaját, hogy e tendenciákat erejéhez mérten támogatja és abból a meggyőződésből indul ki, hogy ezáltal nemcsak a magyar—osztrák kapcsolatok normalizálódását éri el, hanem jelentős mértékben hozzájárul a békéhez és az alkotó együttműködéshez Közép-Európában. Mindkét fél megállapította, hogy a világpolitika nyitott kérdéseit csak az Egyesült Nemzetek Alapokmánya alapelveinek figyelembevételével lehet tartósan megoldani. A felek megerősítették azon kívánságukat, hogy mindent megtesznek a béke fenntartása erdejében és támogatják azokat a törekvéseket, amelyek az Egyesült Nemzetek Szervezete és annak szakosított szervei keretében a nemzetközi feszültség csökkentésére irányulnak. Ezzel kapcsolatban aláhúzták a két kormány által a moszkvai részleges atomcsendegyezménynek tulajdonított jelentőséget. A srét külügyminiszter aláírta a nyitott pénzügyi kérdések rendezéséről szóló magyar-osztrák szerződést, továbbá a közös államhatáron a határjelek felújításáról és ezzel összefüggésben a közös államhatáron előforduló esetek kivizsgálásának eljárásáról szóló szerződéseket. Ezenkívül tárgyalások folytak egy útlevél- és vámkezelési szerződésről, valamint egy kölcsönös jogsegélyegyezményről. A tárgyaló felek különös figyelmet fordítottak a gazdasági és kulturális kérdésekre, valamint egyes konzuláris ügyek rendezésére. Megelégedéssel állapították meg, most már minden feltétele megvan annak, hogy a külképviseletek szintjét mind