Magyar Nemzet, 1965. április (21. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-10 / 85. szám
Szombat, 1 1965. április 18., _ MagnNemzet Hamvas H. Sándor Senki ku Megint eljött a tél, s ez a tél cudarabb volt, vadabb volt minden teleknél. Mintha minden és mindenki ellene esküdött volna; a természet, a dermesztő hideg, a makacs havazás s az emberek és a tanyai kutyák egyaránt. Néha napokig didergett, éhezett, alig bírt egy kis eledelhez jutni: éhségében a havat nyalta s borzongoni gondolt éjjeli tanyájára, a hideg, roppant hideg erdőre. Az erdő! Már az erdő sem nyújtott pihenést, a bokrok között, kis mélyedésekben is marta, kínozta a fagy, hogy nem tudott aludni. Az éhség s hideg űzte, hajtotta, sehol sem volt maradása, sehol sem állhatott meg szusszanatnyit pihenésre s ebben a hajrában egészen ellomposodott, egészen elvadult, már semmi sem volt, csak a szabadsága ... Így lomposan, elvadultan ért a városba. Este volt s fázósan, fáradtan ügetett végig az utcákon, mindenütt az út közepén. Figyelt, nézett, helyet keresett, védett helyet, ahol megbújhatnak valami élelmet, hogy kínzó éhségét csillapítsa. Mögötte a havat söprő szél nyargalt, előtte a végtelen bizonytalanság zárult, újabb kifürkészhetetlen és titokzatos napok. Nem is tudta, hogyan került a fészerbe. Egy erőteljesebb szélroham süvített el felette, s ekkor ösztönösen keresztül szökkent a rozoga palánkon, így fedezte fel a fészert s az istállót. Az istállóval megjárta, elűzték, elzavarták, pedig csak kevéske melegre vágyott az almon, a lovak között. Elkínzottan húzódott hát a fészerbe, a nehéz teherkocsik mögé, s a sarokba, a rongyra. De ezzel is megelégedett, annyira elcsigázott volt. Ha fázott is, nem didergett úgy, mintha a szabadban lett volna. Ez volt végre az a hely, ahol meghúzhatta magát a csikorgó télbe: ide jött, amikor az este beköszöntött s innen indult el reggelente portyázó útra, hogy élelmet szerezzen. S ez volt a legnehezebb. A vá.”).^» .még annyitsem nyújtott, adment a falu, tanya s éhsége állandósult. Éhsége mellett a nappalok is kínzók voltak: a bőrén tapasztalta, hogy napközben nem húzódhat a fészerbe, csak este. De valahogy mégis megvolt, olykor, fájt Valamit, amit talált a szeméten, s a nappalokat átkóborolta, este pedig vackára menekült. Aztán jött két kegyetlen nap, amikor semmit, semmit nem talált. Két nap éhsége késztette arra, hogy éjjel elinduljon portyázó útra s egy ilyen útján jutott el az acélgyárig. A hátsó kapunál, amely alacsony volt, megállt Bentről zaj hallatszott ki, csengő-lármás, csattogó zaj s a tágas udvarban tejfehér fény imbolygóit, csalogatom Nyugtalankodott, valami megnevezhetetlen erő fogta el, pár pillanatig gyötrődött, aztán, mint mindig hasonló esetben, hirtelen keresztül szökkent az alacsony kapun. Benn volt a gyárban, körültekintett, majd tovább ment, az épületek, raktárak árnyékában, tovább-tovább, át az udvaron, az acélöntődéig. A lengőajtó nyílt, csukódott. Meleg levegő áradt ki az éjszakában. Egy kicsit állt, vizsgálódott. Nem sokáig. Még egy pillanat múlt el, ezt követően merészen beugrott az öntödébe. Ott, idegenül nézett körül. Ez is egy új világ volt, amit eddig nem ismert. De a meleg jó volt. Kellemesen, lágyan ölelte át. Ekkor felfedezte a munkásokat. Jóval odább voltak, ültek, ettek, falatoztak. Ennis a bendője fölfordult. Óvatosan közelebb ment a munkásokhoz. Kissé arrább megállt. Éhesen reájuk bámult. Észrevették. Valaki mondott valamit. Aztán feléje repült a levegőn keresztül egy darab kenyér. Éhesen befalta. Aztán megint kapott valamit. Ételmaradékot, csontot, húscafatot. Mindent megevett, mindent befalt. Mintha kevéske melegség csillant volna hálásan a szemeiben. De sohasoha nem merészkedett közelebb hozzájuk. Hiszen azok is emberek voltak, emberek, mint a többiek, akiket megismert s akiktől oly sokat szenvedett már! Csak állt ott, mindaddig egy helyben, amíg enni kapott. Mikor azonban látta, hogy további várakozása hiábavaló, megfordult, elügetett, ment vissza a fészerbe, de attól a naptól kezdve minden éjjel felkereste az öntödét ... Az utolsó nyersvasrudat a kis Maszlók hajította a kályhába, s a bénakarú súderhúzó nyomban beengedte mind a három ajtót. A kemence lángjának kiverődő rőt fénye egyszeriben eltűnt a kályha előtti vaslapokról, a szemközti falról , mindenünnen, és a gázos, meleg levegőben, mint a mocskos, szürke víz folyt szét a fél homály. Az emberek végeztek hát a berakással; százhúsz mázsa nyersanyagot, mangánt, ócskavasat, szilíciumot, nyersvasat, amit kellett, s amit ők hatan hordtak be kínosan, párosával, kis, kétkerekű vaskocsikon, a meredek feljárón, a hatalmas gyártelep annyi sok részéből, ezúttal is behányták a kemencébe — ők hatan, berakok. Szabó vezetésével ! A Martin még eleve nem locsogott, lármázott, ezernyi, éneklő hangján. Az öntők szaporán kopácsoltak a homokon, a daruk surrogva búgtak, a malomban recsegve őröltek a kerekek, a szomszéd kovácsoknál, a földet rengetve dübörgött a nagykalapács, s künn valahol a műhelyépületek sikátoraiban, vagonlóditás közben, valamelyik udvari munkás hosszan, elnyújtottan komandót kiáltott Aztán éjfél lett. Élesen csilingeltek. Utána valahonnan fentről vagy máshonnan, egyszerre, váratlanul, súlyosan tömören lezuhant a csend. Furcsa csend volt. Csak a kemencében sziszegtek a lángok, sejtelmesen, halkan, zsongítóan, mintha föld alá rejtett eolhárfákat pengettek volna valami különös, lágy ritmusra. Dél volt. Éjféli dél, s a martinászok leültek ebédelni, hat keservesen eltelt óra után, hogy erőt gyűjtsenek az elkövetkezendő hat órához, reggelig, fazekaikban híg volt a csupasz bab, borsó, krumpli, lencse A martinászok ott ültek le, ahol helyet leltek, a kemence peremén, a kis vaskocsikban, földön, téglákon. Mocsán saját helyére ült, az olvasztárpadra. Maga mellé tette ebédjét, féltenyérnyi szalonnát, kenyeret, sót, hagymát, üveg bort, de még csak bámészkodott, babrált a papírokat, sószacskóval. Ekkor került elő a kutya, a mázsaház felől. Orrával túrta be a nehéz lengő ajtót, pillanatokra megtorpant a tejfehéren viaskodó hideg és meleg levegőgomolyagban és körülvizslatott. Keményen megvetett lábakon, mint valami oroszlán állt ott, örökkön ismétlődő, ellenséges támadás után szaglászva, mindenfelé lesett. Orrát magasra tartva szimatolt, aztán elindult az emberek felé, lábait puhán helyezte a poros vaslapokra, mégis biztos, kemény volt minden lépése. S ment, ment, míg az emberek közelébe ért, s ott biztos távolságban megállt, és várt türelmesen, várt a falatra. Néha felhúzta felső pofáját, hogy fenyegetően csillantak meg nagy, fehér fogai: szemeiben az éhség lángjai villogtak apró, lobbanó tüzekkel, állkapcsa remegett, szája nyálazott, izmai idegesen rángatództak, farkát hátsó lábai alá húzta, mintha vernék, s időnként megrázta dús, hoszszúszőrű, piszkos, csatakos bundáját, amelyből szinte fagyasztóan dőlt a tél hidege. Alázat és kétségbeesés, félelem és dac, könyörgés és merész vadság áradt testének, lényének minden porcikájából; hízelegni, rabolni, kezet nyalni és ölni tudott volna feneketlen éhségében — bizalmatlan volt, minden és mindenki iránt bizalmatlan, mert idegen volt itt, ebben a számára idegen világban. Pedig nem volt már idegen. Egy hónap óta, hogy beköszöntött a zimankós idő, minden éjfélkor megjelenik evés idején, minden nap éjfélre, és senki sem tudja, honnan jött, miként lopakodik be rendszeresen a gyárba, át a magas palánkon, kőkerítésen. Az első napokban keresték, kutatták a kettőstelepen, üzemekben, műhelyekben, raktárakban, s a környéken; ki ismeri, ki a gazdája? Senki sem ismerte! Rájöttek hát, hogy kóbor, magamagának élő eb, se hazája, se gazdája, csak a szabadsága — senki kutyája! — Akikor legyen a miénk, az enyém, megfogom és hazaviszem! — mondta ekkor Szabó, s az emberek rádünnyögtek: »jó, legyen a tied!. Ezután jobban foglalkoztak vele, sokat beszéltek hozzá, kedveskedtek neki, édesgették, csalogatták magukhoz, de hiába. A kutya tartózkodó volt, senkihez sem szelídült. Mindenkivel bizalmatlan volt, senki se közelíthetett hozzá, meg sem simogathatták. Egyszer ugyan sarokba szorították, s Szabó gondos célzással rávetette a hurkot. Az állat azonban ügyesen kikerülte a kötelet, és mikor haragosan feléje nyúltak, tajtékozva, hörögve vicsorította fogait. — Harap, már a szabadságáért, hagyjuk hát! — szólt Szabó, s az eb, hajrá, kiugrott közülök, rohanva a mázsaház ajtaján, a hideg, havas éjszakába; utána három napig nem látták. Ezen az éjfélen Szabó vette észre először a senki kutyáját. Füttyentett neki, amikor közel ért, s már vetette volna feléje a falás kenyérhajat, de Mocsán rászólt, hogy hagyja, semmit se adjon neki, és senki se. Szabó nem értette.— Miért ne? — kérdezte gerjedő indulattal. Az olvasztár ellentmondást nem törően felelte: — Mert ne! Mert máma megfogom ezt a dögöt, a mérnöknek ajándékba, már beszéltem neki róla! Hát ezért. Még csak ne is nézzetek rá! Kis szünet után Mocsán füttyentett. A kutya rátekintett, de nem fordult feléje egészen, mintha sejtette volna, hogy valami ravaszság készül ellene. Az olvasztár falat kenyeret vetett neki, s lágyan brummogott: — Neé, egyél, zabálj! — csalogatta hízelgőn, s a zsebéből észrevétlenül erős kötelet vett elő, maga mellé a padra helyezte. Az eb, az orra elé hullott kenyérfalatot nyomban befalta. De már hullott a másik falat, csakhogy közelebb Mocsánhoz. Az olvasztár tovább brummogott: — De tudsz habzsolni! Az állat a falat után kapott és visszahúzódott. Mocsán megint vetett az ebnek kenyeret, de még közelebb magához. Az állat utána lendült, azt is bekapta, s már ismét a régi helyén állt. A játék többször megismétlődött, az emberek lélegzetfojtva figyelték. Az olvasztár idegeskedett, mélyebben brummogott, de kitartóan csalogatta magához az állatot sikertelenül. A kutya mindent befalt, s minden falat után visszavonult. Az emberek elégedetten mocorogtak, a bénakarú súderhúzó halkan kuncogott. Mocsánt elöntötte a harag. Kurta, vastag nyakán kidagadtak az erek, apró szénre parázslott, széles, domború mellkasa gyorsan emelkedett. Haragját azonban nem mutatta ki, s ezzel az ebet megtévesztette. Az állat az utolsó falat után nem ugrott vissza; ott maradt előtte, ahi egy méterre tőle. Mocsán újabb falatot vetettakutyának, még közelebb magához, s anélkül, hogy száját mozdította volna, halkan ezt mondta : készítsétek a kötelet! Az emberek nem mozdultak. Csak a mindig készséges Endres oda.gott nesztelenül, oldalról az olvasztárpad felé. Az emberek lesújtóan pillantottak rá. Ketten eléje kerültek aztán, óvatosan, mintha véletlenül történt volna, s ott akadékoskodtak neki, és Mocsán, mert úgy látta, megérett az idő, karéjnyi kenyeret kínált az állatnak — a kezéből. — Ne, te dög, ne, egyél, falj, hogy megteljen a beadod! — fújta egészen mély hangolj, búgón, s ez a hang teljesen megejtette az ebet. Nem volt bizalmatlan már, nem félt már ettől az embertől, bízón lépett közel hozzá, s kenyeret, ételt nyújtó kezéhez; nyakát hosszan kinyújtva kapott utána, s a kenyeret, el is érte, fogaival megragadta, de abban a pillanatban villámgyorsan lecsapott rá az olvasztár két, széles, erős mancsa. Mocsán az állat torkát akarta elkapni, de nem sikerült neki, csupán a szőrét markolta meg. Ez is elég volt azonban, s a megtermett, bozontos, inas eb ott rugdalózott, kapálódzott, hörögve, prüszkölve a levegőben, az olvasztár kezében; a kenyér, a csalétek a poros platnin hevert. Mocsán parancsolóan a kötelet sürgette, Endres ugrott volna, de ekkor már három ember került eléje s ezek valahogy sután nem tudtak félreállni útjából, csak táncoltak előtte ügyefogyottan. A többiek is topogtak, mozogtak ide-oda, pillanatok folytak el, és Mocsán fájdalmas dühvel felüvöltött: az állat belemart a bal karjába. És megint belemart és harapta, cibálta: az olvasztár szitkozódott, baljával elengedte az állatot, öklével az eb fejére csapott, még nagyobb dühhel, mint ahogy az őt marta. Amaz fel sem vette az ütést: újra és újra beleharapott Mocsánba — és ezzel megkezdődött kettejük küzdelme. Az olvasztár üvöltve verte az állatot, s az, mint valami fenevad, védekezett és támadott. Lábait Mocsán mellének feszítette, karmaival nyúzta, cibálta, tépte nyűtt kék kabátját, bőrét, húsát, és harapott, mert egyre nagyobb dühvel. Szinte élethalál küzdelemmé fejlődött a harcuk, s ez volt az, ami az embereket döbbenésükben megbénította, hogy nem is tudtak volna tehetetlenségükben beleavatkozni az emberi állat viadalába, noha kezüket a segítőkészség ökölbe rántotta. Aztán mire kiszabadultak bénultságukból, a küzdelem befejeződött: Endres, nehéz berakólapáttal mégis csak utat lelt, S az állat fejére sújtott. Az ütés súlyos volt, az eb kínos vigyorgással, erőtlenül elterült, mintha elalélt volna. Mocsán föltápászkodott a vaslapokról, kihúzta magát, s nézte a lábánál heverő állatot. Csordultig telt a győzelem örömével, noha fájtak, sajogtak a kapott, mart sebek. De büszkén tekintett szét vad kegyetlen kínokat ígérő pillantással, majd lomhán hátralépett a kötélért. Ekkor az állat feltápászkodott. Megrázta magát. Szemében új fény villant, erős éles, az új fényt körbe szórta és hátra szökkent, kissé nehézkesen, de igyekvőn. — Ne hagyjátok elmenni, legalább most segítsetek! — bődült Mocsán. A hangja ellobbant, senki sem mozdult, még Endres sem. Az emberek már lehiggadtak, ismét a régiek voltak, s mereven álltak. A senki kutyája pedig ment kifelé a Martinból. Egyre gyorsabban haladt, egyre sebesebben, mire a mázsaház közelébe ért már rohant. Mintha fejjel rontott volna a lengő ajtónak, azzal a fejével, amire a szörnyű ütést kapta. S a lengő ajtó szélesen, biztatóan tárult fel előtte, mint az élet, mint a szabadság kapuja: a beáradó hideg levegő egy ideig fehér gomolyagyóan viaskodott vadul az öntöde gázos, meleg levegőjével. Csengettek. Az éjféli dél negyedórája letelt. Először Mocsán érzett fel. Az emberekre tekintett, gyűlölködőn. Megértette, mi történt. — No, mi lesz? Mit álltok? Csöngettek, gyerünk behordani, behordani . ..! Az emberek megrántották vállukat, s elindultak párosan, kis vaskocsikkal behordani a következő sarzsa nyersanyagát. 1 HOZZAILLO FÜGGÖNYT, SZŐNYEGET vásárolhat bútoraihoz OTP részletre is a LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZBAN VII., Lenin krt. 19 VIII., Rákóczi út 65. DÍJTALAN lakberendezési tanácsadás ____ NAPLÓ |D* Danko Lavrenov bolgár festőművész munkáiból rendezenek kiállítást a budapesti Bolgár Kultúrában. A tárlatot április 14-én Tamás Ervin Munkácsy-díjas festőművész, a Képzőművész Szövetség festő szakosztályának titkára nyitja meg. A pesterzsébeti Vasas Művelődési Ház zeneiskolája ünnepi hangversenyt, rendez április 25-én a művelődési ház színháztermében. André Frenaud francia költő és műfordító, a magyar líra tolmácsolója tiszteletére az Írószövetség és a Pen Club április 13-án baráti találkozót rendez az írószövetség klubjában.9 »Pantomim kaleidoszkóp« címmel tartanak bemutatót a magyar pantomim együttesek április 13-án a Fehérvári úti Egressy Művelődési Házban. Fellép a Comedia XX., a Pantomim Stúdió, valamint a XIV. ker. tanács és népfront pantomim-együttese. oo A Lengyel Kultúra emlékestet rendez hétfőn a hitlerista haláltáborok felszabadításának 20. évfordulója alkalmából. Edward Debicki, a Lengyel Kultúra igazgatóhelyettese mond beszédet, majd dokumentumfilmeket mutatnak be. Pécsett véget ért a Vili Országos Ifjúsági Kamarazene Fesztivál, ötven zeneiskolából mintegy félezer fiatal muzsikus szereplését értékelte a zsűri elnöke, Sándor Frigyes, a Budapesti Zeneművészeti Főiskola tanára. Sarkadi Imre, Sánta Ferenc és Somogyi Tóth Sándor műveinek fordításán dolgozik Andrzej Sieroszewski lengyel író, aki már több magyar könyvet ültetett át lengyel nyelvre, a többi között Kosztolányi Dezső Pacsirtáját, Gárdonyi Géza Láthatatlan emberét, Szabó Magda és Fejes Endre írásait. »A második világháború az egykorú magyar sajtó tükrében,. címmel sajtó-repró kiállítás nyílik meg április 12-én a Magyar Sajtó Házában. © Szakonyi Károly Életem 7.sóka című drámáját Denn du bist mein Leben címmel mutatta be Lipcsében a Smudesbühne Sachsen felszabadulásunk 20. évfordulója alkalmából. ‡S. Csiky Gergely Nagyratermelt című darabjának zenés változatát Udvari kalap címmel május 20-án mutatja be a Vígszínház. A zenét Gyulai Gál János szerezte, rendező Várkonyi Zoltán. BÉLYEGGYŰJTŐKNEK ÜNNEP UTÁN E héten országszerte tízezrek látogatták az április 4-e tiszteletére rendezett ünnepi bélyegbemutatókat. A Hazafias Népfront országos központjában, az MSZBT, a népfront és a MABROSZ központi kiállításának megnyitóján részt vett a hazánkban tartózkodó szovjet vendégek egy csoportja, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság képviselői, valamint a Lipcséből érkezett filatelista delegáció is. Szombathelyen a szomszédos Ausztria bélyeggyűjtői vendégeskedtek: grazi filatelisták autókaravánja érkezett a bélyegbemutatóra, az első szombathelyi osztrák —magyar filatelista találkozóra. Mátészalkán filatelista előadásokon és bélyegbemutatón ismerkedett a bélyeggyűjtéssel több mint ezer iskolás, pedagógusaik vezetésével. Mezőtúron az április 4-i rendezvények egyik legsikerültebbje volt a művelődési házban megrendezett bélyegkiállítás. Szegeden a Móra Ferenc Múzeum kupolacsarnokában, Miskolcon a Szakszervezetek Megyei Tanácsa székházában rendeztek ünnepi bélyegbemutatót, de nagy sikere volt a pécsi, zalaegerszegi, soproni kisbéri bélyegbemutatóknak is. Budapesten a Technika Házában a fegyveres testületek bélyeggyűjtő körei közösen rendezték meg első országos bélyegkiállításukat. Ezek a bélyegbemutatók újabb lendületet adtak a MABÉOSZ kétszázezres tagszervezési mozgalmának. Egymás után alakulnak az új bélyeggyűjtő körök. Az iskolákban a kéthetes tavaszi szünet alatt sem szünetel a filatelista élet. A győri országos ifjúsági bélyegkiállításra még Törökszentmiklósról és Vásárosnaményból is nagy csoport iskolás érkezett. Külföldön is egyre növekszik az érdeklődés a magyar bélyegek és a magyar filatelista mozgalom eredményei iránt. Ezekben a napokban Szófiában van magyar bélyegkiállítás, rövidesen Hamburgban nyílik meg a BUDAPEST elnevezésű bélyegkiállítás. Az idei bécsi bélyegvilágkiállításra, a WIPA 1965-re különvonaton és hajóval filatelista társasutazások indulnak. A WTPA-kiállítás tartama alatt a bécsi Collegium Hungaricumban magyar bélyegbemutatót és a magyar—osztrák filatelista vonatkozásokról előadást rendeznek. A felszabadulás huszadik évfordulója hetében zárult a Rádió Budapest Sendung für österreich fa magyar rádió osztrák adása) nagy filatelista rejtvénypályázata, mégpedig igen szép sikerrel. Rövidesen sor kerül a főnyeremények kisorsolására. Tetszést aratott a Magyar Posta április 4-re kiadott világsorozata, s a következő napokban és hetekben még sok érdekes *• csemegével* örvendezteti meg a Magyar Posta a szép bélyegek kedvelőit: egyaránt jelennek meg új sportbélyegek, űrhajós bélyeg, megemlékeznek bélyegen néhány fontos évfordulóról, hazai és nemzetközi eseményről is. Abból az alkalomból, hogy Lipcse vásárváros alapítása 800. évfordulóját az idén ünnepükt, INTERMESS III. elnevezéssel a vásárvárosok bélyeggyűjtőinek szervezete nagyszabású nemzetközi bélyegkiállításra készül. E nemzetközi szervezetnek magyar filatelista az elnöke, s természetesen az ünnepi lipcsei bélyegkiállításon nagy számban vesznek részt magyar bélyeggyűjtők. SZOVJET—LENGYEL BARÁTSÁG Két bélyegből álló sorozatot jelentetett meg a lengyel posta,annak emlékére, hogy húsz esztendővel ezelőtt kötötték meg a lengyel—szovjet barátsági szerződést. Anyugodt nap éve« tiszteletére 3 értékből álló sorozatot adtak ki a lengyelek. Valószínűleg az idei év egyik filatelista csemegéje lesz a 9 értékből álló, csodálatos szépségű orchidea-sorozat kibocsátása. TENGEREN TÚLI HÍRADÓ Megragadta a figyelmünket az egyik argentin újdonság: a közismerten vitatott hovatartozandóságú tűzföldi terület tájait és pingvin lakóit, valamint az ott működő egyik meteorológiai megfigyelő állomást láthatjuk a 3 értékből álló sorozat bélyegein. Sokan érdeklődtek a számos országban megjelent ún. Anzac emlékbélyegek iránt. Ausztrália és az új-zélandi szigetvilág, valamint még néhány távol-keleti bélyegkibocsátó ország is megemlékezett a Gallipoli-félszigeten 1915-ben, az első világháború során történt partraszállás ötvenedik évfordulójáról. A bélyegeken a történelmi esemény híressé vált emlékműve, a Melbourne egyik főtéren található szobor képe látható. Az Egyesült Államokban újabb — ezúttal légiposta — Kennedyemlékbélyeg került forgalomba. Az USA bélyegkiadásának egy másik — nagyon szellemes grafikai megoldású — újdonsága a Magna Charta 750. évfordulója emlékére kibocsátott, 5 c. névértékű bélyeg. A vakok gyámolítását szolgálja a Pakisztánban nemrég megjelent, két értékből álló sorozat. Péntek Gyula 11111 m 111 ■ BBgBN&WPwtipq Hbsbt 19 ■■■■ BaBBcT* r ] ^18 MÉTERÁRU KIÁLLÍTÁS | a Gyapjúmosó és Szövőgyár termékeiből A CORVIN ÁRUHÁZBAN 1 április 1-től 15-ig ! Naponta 12 és 16 órakor díjtalan divatbemutató 1 a III. emeleten