Magyar Nemzet, 1965. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-01 / 283. szám
A _ Magyar Nmz*t__ ISII I IMIE ISI IMS EMIM a kolozsvári magyar színházban „MI TESZ tégedet? Igen, NEMESEBÉ tán volna egy: a gondolat". Tengelyévé lett ez a kérdés és ez a felelet Az ember tragédiája előadásának a kolozsvári Állami Magyar Színházban. Lucifer teszi fel és válaszol rá azonnal, mintegy önmagának, időtlen idők óta tartó, nehéz töprengés után a paradicsomi képben. Minden, ami ezután történik a színpadon, ennek jegyében történik, s tekintve, hogy a mű elején hangzik el, már a mű elején kristálytisztán áll a néző előtt, mi felé törekszik az előadás, mi felé törekszik rendező, színész, színpadi apparátus együttes munkája. Mint a Sarkcsillag ragyog a madáchi tengeren bolyongók fölött s mutatja az irányt. A cél: tévedéseken, bukásokon, csalódásokon, reményeken, ráeszméléseken és megújulásokon át a gondolattal fényesen tartani az embert. Az eszmékben megfüröszteni, az öntudat vizével megkeresztelni, mint Péter apostol a római képben Hippiát, a gondolattal megszabadítani nyűgöktől, megváltani félelmektől, a gondolattal emberré szentelni. S mert a gondolat keresztvize a Tragédiában Lucifer tulajdona, mert az övé az Éden fái közt a Tudás Fája, ő ebben a műben a Megváltó. SZÁRNYAS az, amin Lu-FEJLŐDÉS cifer alakja, mióta a Tragédia színpadra került, tehát nyolcvankét esztendő alatt, végigment. Évmilliók antropológiai változásán esett át nyolc évtized alatt, míg levetette lábáról ördögpatáit, homlokáról ördögszarvait, tulajdonságaiból a misztikus-démoni vonásokat. A "bukott angyal" az égi, hófehér tollakból szőtt szárny helyén tán kevésbbé látványos és hivalkodó, de röpítőbb szárnyakat növesztett közben: a szellem szárnyait s ma velük stuhog végig a Tragédián. Madách drámai költeményének színpadi sorsa e nyolc évtized alatt nagyrészt Lucifer alakjának értelmezésétől függött. Azon múlt, hogy romantikus-naturalista lesz-e körülötte a színpadi világ, igazi lombokkal, almákkal, állatbőrökkel, vagy bibliai-vallásos-e, mennyei karokkal, áhítatos szertartásokkal, zengzetekkel, hogy Lucifert miféle lénynek fogták fel rendezői és színészei. Természetes, hogy egy varázsló hatalmú, démoni-mefisztói figura, afféle ""filozofikus Pitok"", másféle környezetet kíván maga köré, mint a Teremtés opponense, az Úr ellenzéke, az örök Tagadó. De nemcsak a színpadi világ külsőségei változtak aszerint, minek értelmezték Lucifert, hanem a mű tartalma is vele ingadozott pesszimizmus és optimizmus között aszerint, hogy az egyes színekben történelmi céltalanságról, a kétségbeesés kikerülhetetlenségéről győzte-e meg Ádámot, vagy újabb nekigyűrkőzésre sarkallta. Morzsolta-e, vagy edzette a hitét. Az ingadozás a mű ellentmondásai miatt nyolc évtized alatt sem csillapult le teljesen. Lucifer antropológiai változása patás ördögből szárnyas szellemű emberré még egyre tart. Fejlődése, kivált a Tragédia közönségének nehézkesen változó tudatában, még nincs befejezve. ÉPPEN EZÉRT hogy KICSODÁLATOS, lozsvárott, ahol még ebből a rövid, nyolc évtizedes fejlődésből is kimaradt majdnem kettő, hiszen Az ember tragédiáját itt tizennyolc éve játszották utoljára, ma mégis a teljesen emberivé lett Lucifer áll a színpadon. Emberin itt az is értendő, hogy szenvedő Lucifer. Szenved, mert alkot. Megalkotja Ádámot, akit az Úr a Paradicsomba elszállásolva, félbehagyott. Eszmélést nem oltott belé — ez a munka Luciferre vár. A mű sorsa azon fordul meg, milyen oltóanyagot használ. Csak a kételyt-e, a tagadást, az önmagát felbomlasztó gondolatot, a csüggeteg, könnyen fáradó, a harcban hamar lefegyverezhető öntudatot, vagy cseppent-e belé valamit, ami a kétkedést oldja, ami a kétségbeesést semlegesíti? Rappaport Ottó, a kolozsvári Tragédia-előadás rendezője, a "nyugtalan erő", a gondolat mellett a mű másik tengelyét Lucifer egy másik mondatában látja: -De hogyha látjátok, mi dóré a cél, / Mi súlyos a harc, melybe utatok tér, / Hogy csüggedés ne érjen e miatt, / És a csatától meg ne fussatok: / Egére egy kicsiny sugárt adok, / És e sugár a remény«. A nyugtalan és nyugtalanító erő mellett az eszmélés goromba oltóanyagában ez a csepp a nyugtató. Az elején és a most idézett mondatokból világos, mi az a két pont, amelyre Rappaport a rendezését építi. A gondolatra és az érzelemre. A hideg Lucifert a saját, melegen részvevő mondatával itatja át s az eddig látott rendezéseken messze túlmenően elsődleges tulajdonságává teszi Lucifernek a részvét nagyon is emberi képességét. A részvét meggyötör. Gyötrődő, együtt gyötrődő Lucifer kíséri végig Ádámot a történelmen, harcaiban társ, csüggedéseiben serkentő. Nevelő Lucifer, aki a tanórák szigorától együtt kínlódik a tanítványával, sőt, mert erősebb, többet elviselő egyéniség, nagyobb poklot is visz magában, mert voltaképp tudatosan önmaga, a nevelő ellen neveli Ádámot.Megesküvöm vesztekre, veszniök kell* — mondja a műben egyhelyütt Lucifer s valójában egyebet sem tesz, mint emeli, mint élteti, mint menti őket ebben az előadásban. Egy önmaga ellen drukkoló Lucifer él és működik ezen a színpadon s valami új, rendkívül érdekes és elgondolkodtató aspektusba állítja Madách művét. Hogy a hűvösnek hitt értelem ilyen érzelmesen meleg is tud lenni, hogy a ráció ennyire humánus, ebből az előadásból szívdobogtatóan és elgondolkodtatóan kiderül. A TENGEREN a madáchi BOLYONGÓK, tengeren bolyongók kifejezést szándékosan használtam az előbb. Madách gondolkodásában sokféle áramlat zúdul egymásnak, egymással szembefújó szelek kavarognak s ebben a viharzásban nem könnyű eligazodni. Rengeteg eltévedés bizonyítja, hogy nem. A kolozsvári rendező és a kolozsvári előadás a sok áramlás közül kiválasztott egyet, egy lehetségeset, a sokféle szélirány közül egynek átadja a vitorláit, s hagyja, hogy ez az eszmékkel zsúfolt Noé bárkája elérje a maga Ararátját. Van ebben az utazásban, nem mondom, hogy megalkuvás, de bizonyos erőszakosság. A céltudat azonban megkövetel bizonyos erőszakosságot Rappaport Ottó rendezése egy keményen meghatározott cél érdekében, egy sok közül lehetséges Lucifer-koncepció érdekében kihagy részeket Lucifer alakjából — igaz, be is vesz másokat, amelyeket egyébként szokás kihagyni —, hogy a madáchi akarattal valójában nem ellentétes, saját akaratát érvényesítse, hogy a Madách mondanivalójától alapjában el nem térő, legföljebb ellentmondásaiból kibontott, saját mondanivalóit elmondhassa. Lehet, hogy ezt a csonkítást, amit én egy rendezői elképzelés teljesítésének, ellentmondások bizonyos kiküszöbölésének érzek, majd szemére vetik a rendezőnek. De hogy az előadás végén elért Ararátról gyönyörű kilátás nyílik a humánumra, az ember értelmes, célt érő történelmi harcára, azt a szemrehányók sem tagadhatják. Nem az Úr kétes zárszava kelti ezt a fölemelő érzést, hanem a harc, amelyet Ádám és Lucifer nézeteltéréses, de egymást serkentő szövetségben megvívott. AZ ELŐADÁS a rendező jó EGYSÉGÉBEN szövetségesekre talált nemcsak a kolozsvári és nagyváradi magyar színészekben, hanem például a díszlettervező román Jules Perahimban, az érdemes művész grafikusban is. Előbb talán néhány szót erről az egyszerűségében komplikált szinogriptlla/antág egymával szemben forgó, lépcsőzetes koronggal szakadatlanul a legváltozatosabb tereket tudja teremteni a játék számára. A bravúros technikai-szcenikai megoldás azonban csak az egyik eleme ennek a színpadnak. A másik, a fontosabb az, hogy ez a színpad, azt mondhatnám, "filozófiai tér*" is, a gondolat mágneses tere. Az egymással szemben forgó korongok, más-más szögviszonyban megállva, a madáchi mű izgatott dialektikáját végesvégig mintegy építészetben sugallják s anyagi megjelenésben tartják ébren a színpadon. Nemcsak terek mozdulnak itt egymás ellen, hanem eszmék is, s látványban kísérik a mű belső viaskodását. Amit Lucifer értelmezéséről már elmondtam, az valójában Kovács György színészi alakításának értékelését is magában foglalja. Tépelődő, az Ádám bukásaival együttérző, fölemelkedéseinek utánaszárnyaló, sőt a röpülés mozdulataira megtanító, a röpülés irányát kijelölő Lucifert teremt. Nagyon egyszerű, értelmi játékának lírai hőfoka van, ebből fakad az Ádámot is átfűtő ereje. Úgy csiszolja Ádám gondolkodásmódját, úgy élesíti, hogy közben önmagát is fogyasztja, saját szikráit is szórja, mint a köszörűkő. Keserű kiábrándultsága csak az Úrnak szegül szembe, Ádámot a dac dinamikájával tölti meg. Kovács Györgyben egy európai méretű, nagy színész áll a kolozsvári színház színpadán. Ádámot László Gerő játssza s nem a Rajongót, hanem az Ártatlant fogalmazza meg. Az egzaltációnak ez a szerencsés távolmaradása az alakításból szerzi, hogy a Tragédia hőse így nem testetlen Eszmék megszállottja, hanem reális célok felé törekvő férfi, akinek mozgatója nem a képzelet, hanem a tiszta hit és az egyre világosabb öntudat. Csüggedései csak elfáradások és nem kétségbeesések s egy-egy új gondolattal mindig ki lehet pihenni őket A régi, romantikus Ádám-alak átadta helyét benne egy modern férfinak, hősi karakternek, aki fáraóként is korunkban, az Űrben is a Földön jár. A nagyváradi, magyar társulatból vendégként a kolozsvári színházban fellépő Vitályos Ildikó játssza Évát. Dekoratív megjelenésén túl, egy igen értelmes, sokféle álat mély átélésére kész színésznő, aki kivételesen szép orgánumát nem bizonyos művészi hiányosságok pótlására és feledtetésére használja, mint annyi, véletlenül szép hanggal megáldott színész, hanem a figura teljessége érdekében bánik vele. Éva alakításainak nem célja, hanem eszköze ez az orgánum s nagyon színesen és mélyen teremt vele Rabszolganőt és Szórát, Borbálát, Márkinőit, Forradalmárnőt és londoni Polgárlányt. Mindig mást és mindig azonosat az örök Évával. A nagyon gazdag — művészi erőkben gazdag — színlapról ide jegyzendő a Péter apostolt játszó Márton János, a Hippiát játszó Bereczky Júlia, az Urat megszólaltató Senkálszky Endre, a bizánci szín első polgárát és egy sor más szerepet játszó Andrási Márton, Horváth Béla, Mihály Pál neve, azzal a hozzáfűzéssel, hogy a kolozsvári színpadon minden szereplő olyan romlatlanul beszél, ami az itthoni színpadokon sajnálatosan ritka. A KOLOZSVÁRI a Trago-NAGY ÉLMÉNY, dia viszontlátása az Állami Magyar Színház előadásában hosszú, gondos előkészítő munkának köszönhető. Része van benne a felzaklató zenét és hanghatásokat szerző Oláh Tibornak éppúgy, mint a vetített illusztrációk művészének, Tóth Lászlónak és a balettmester Darvas Gabriellának. A modern rendezői felfogással bizonyára lesznek majd vitatkozók. De tragikus is lenne éppen egy Tragédia-előadásra nézve, ha nem támasztana anynyi gondolatot, amennyiből egy élénk, egészséges, a Madáchmű lényegéhez mind közelebb vivő vita ki ne kerekedhetnék. Mátrai-Betegh Bél NAPLÓ December 1 A magyar és a ghanai Tudományos Akadémia közötti együttműködési szerződést és az együttműködés 1966. évi munkatervét november 29-én írta alá Accrában dr. Straub Brúnó akadémikus és dr. J. Yannay Ewusie, a ghanai akadémia főtitkárai. & Ágay Karola operaénekesnő és Szendrey-Karper László gitárművész nagy sikerű hangverseny körúton van az NDK- ban. A magyar művészházaspár ma este Berlinben az új Kongresshalle-ban lép fel. Kínai színházi szakemberek háromtagú küldöttsége érkezett hazánkba a magyar—kínai kulturális munkaterv alapján, Lo Wen, a Hupej tartományi irodalmi-művészeti szövetség elnökének vezetésével.* Előadóművészek illusztrálták az irodalomórát kedden a XIV. kerületi Martos Flóra általános iskola VII. osztályában: kuruc népkölteményeket, Petőfi- és Vörösmarty-verseket mutattak be. Az újszerű szemléltetést más iskolában is alkalmazzák majd. SZÍNHÁZAK mai műsora Állami Operaházi Don Pasquale (H. bérlet 1.) (7) — Erkel Színház: Álarcosbál (Bérletszünet) (7) — Nemzeti Színház: Az Oppenheimer ügy (IX. sorozat B. bérlet 2.) (7) — Katona József Színház: Fanni hagyományai (7) — Madách Színház: Koldusopera (7) — Madách Kamara Színház: A bolondok grófja (7) — Vígszínház: A Karamazov testvérek (7) — Odry színpad: Az idő vasfoga (tél 8) — Thália Színház: Az ördög és a Jóisten (7) — József Attila Színház: Volpono (X. bérlet 2 ) (7) — Fővárosi Operettszínházi Nagymama (7) — Bartók Gyermekszínház (a Főv. Operettszínházban): Mátyás király Debrecenben (du. 3) — Vidám Színpad: Nehéz a választás (fél 8) — Kis Színpad: Leszállás Párizsban (7) — Irodalmi Színpad: XIX. század irodalma (MOM bérlet 1.) (du. fél 4); Kalózok szeretője, Song-műsor (F. bérlet 1.) (7) — Egyetemi Színpad: A pszichoanalízis a kultúra világában (II.) (…) — Fővárosi Nagycirkusz: les Paris . . . Ez Párizs (T) — Kamara Varieté: Pesti álmok (du 6 és fél 9) — Állami Bábszínház: Toldi (de ló); Irány az Ezeregyéjszaka ! (du. 3). a televízió műsoráról iHimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiimiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiii Anna három apja Törőcsik Mari nagyszerű játéka érdemel leginkább elismerést ebben a gyakorlott kézzel rendezett jugoszláv tévéjátékban. A Magyar Televízió vendége, a belgrádi televízió főrendezője, Slavoljub Stefanovic, bizonyára rangosabb műben is jól kamatoztatná tehetségét, amelyről az Anna három apja budapesti változatában meggyőződhettünk. Eme Crncevic drámai konfliktus nélküli életképet írt, egy mai cselédlányról, szocialista háztartási alkalmazottról, szeretetre méltó, fecsegő, boldogságra éhes és boldogságra érett emberkéről, Annáról, a "törvénytelenről", aki anyja keserű tapasztalatain okulva gondosan vigyáz magára, miközben szentimentális álmokat kerget és jó cselekedeteket gyakorol, férfi szíveket lágyít, majd szépen besétál a házasság, a megnyugtató családi élet kapuján. Önmagában még nem lenne baj, hogy a mű legnagyobb konfliktusa, Anna legnagyobb döntési kényszere: vajon kinek a fényképét tegye fel a falra, álmainak három álatyja közül. Egy tévéjátékhoz nem kell mindenáron hagyományos drámai konfliktust írni. Elképzelhető, hogy az író egyszerűen megmutat egy embert, aki érdekes, hat környezetére, akinek szemléletén, sorsán a társadalom fejlődése, "lelke" is megmutatkozik. Ilyen tendenciák jelentkeznek a játékban. Tulajdonképpen minden jelenet egy-egy újabb részletet tár fel Anna jellemrajzából, múltjából. Csak éppen nem nagyon érdekes a figura. A vígjátékokban oly gyakran látható, ezer veszély és tucatnyi éhes nőrabló között gyermeki ártatlansággal révbehajózó naivák, a Scampolók rokonságából valók. Azzal a különbséggel, hogy itt már eleve házasság kapujában, a szolid, derék vőlegény birtokában jelenik meg, megfosztva ezzel közönségét attól a minimális izgalomtól is, hogy a kedves lányka vajon megtalálja-e sok csábító úriember között a hozzávaló becsületes legényt. Marad tehát dicséretre a kitűnő operatőri munka —vezető operatőr: Mezei István — s még egyszer Törőcsik Mari, aki elragadó kedvességgel, természetes bájjal, temperamentummal kelti életre Annát. Kitűnő játékot nyújt egy gyenge filmben. A színészek munkáján — különösen a helyenként monoton szövegmondáson — érezhető, hogy a külföldi rendező nem fordíthatott elég gondot az egyes mondatok csiszolására. Röviden ismét megindult a mezőgazdasági szakfilm-sorozat. Szakmai ismeretek híján csak a mezőgazdasági ismeretterjesztés országos jelentőségét méltathatnám, azt a fontos szerepet, amelyet a tévé tölt be, a mezőgazdasági szakműveltség fejlesztésében. A Fertőző állatbetegségek című film azonban a szakmán túl is érdekes volt Az áttekinthető szerkesztés, a közérthető és látványos magyarázó ábrák, az ügyes rendezés, a lényeges mozzanatokat hangsúlyozó felvételek eredménye: jól sikerült oktató-tájékoztató film, amely szerencsésen kapcsolja össze a tudományos ismeretterjesztést az állategészségügyi propagandával. A filmművészet kiváló vetélkedő-téma. A Mozivízió változatos rejtvényanyaggal, eredeti kérdező módszerekkel igyekezett a vetélkedőkkel szemben támasztott, különböző igényeket kielégíteni. A nyilvános vetélkedőt hosszú előkészítés előzte meg. A sok jó ötlet ellenére vontatottnak tűnt a műsor. Túl hosszúra méretezték. Kétórás vagy ennél is hosszabb kérdés-felelet játékot a közönség többnyire unalmasnak talál, különösen akkor, ha viszonylag kevés benne az érdekes illusztráció. Ez volt a műsor másik hibája: egy filmtárgyú Vetélkedőn, sokkal több filmillusztrációt kellene bemutatni. Vilcsek Anna Jubileum Tizenöt éves az Ódry Árpád Művészotthon A Régi Roxánok, volt Cyranók, Júliák, János vitézek, Bob hercegek gyülekeztek hétfőn este a Lendvay utcai Ódry Árpád Művészotthonban. Este fél tíz volt az idő, odakint enyhén permetezett. Az emeleti társalgóban »hulló csillagok«, régi naivák, szubrettek, drámai szendék, buffók, hősszerelmesek várták a vendégeket. Az Odry Otthon hatvanhét lakója volt a vendégfogadó. A vendégek a Magyar utcai Jászai Otthonból, s pesti színházak öltözőiből jöttek. A jubileumot köszöntötték. A magtermelő Mauthner volt palotájában ültünk, magas támlájú székeken, Schmidt bútorgyáros valamikori híres faragott szekrényei között, amelyeket elhagyott pincékből, bizományi üzletekből vásárolt össze a színészotthont teremtő, fáradhatatlan buzgalom. A társalgó falait furcsa képek borították, egy-egy szembeállított arcmás közt legalább harminc-negyven évnyi idő telt el. »Egykor és most a címe a fényképsorozatnak; balról a régi szép szubrettet látni, jobb oldalról pedig... az öreg hölgy ugyanaz? Az elrepült, zord idő emlékei ezek az éveket vallató képek a falon. S fölöttük Bajor Gizi — olajfestmény — tündéri fiatalon. Tizenöt esztendős az Odry Árpád Művészotthon. Várjuk a jubileumi műsort. Tözben olyan csontlegyezőket látni a kékeres kezekben, amilyennel talán negyven évvel ezelőtt legyezte magát egy víg özvegy, Miskolcon, a színen. S olyan csipkegallérok tűnnek föl, amelyek már soha nem lehetnek fehérek, mert az elsuhant időtől szép csontsárgák lettek. S olyan lila blúzok lebbennek meg, amelyek még a század elején lehettek divatosak. Itt van — de milyen elegánsan — még Feledi Boriska is, aki idén múlt kilencven éves, még az első világháború idején mondott búcsút a színpadnak. »Vidéken volt primadonna”, még emlegeti, hogy neki volt vidéken a legnagyobb primadonna-gázsija. S jönnek a mai pályatársak, az irigyelt boldogok, akik még játszanak, akik még érzik arcukon azt a felejthetetlen rivaldafényt, s jön Gobbi Hilda is, hivatalosan a »Művészotthonok Társadalmi Bizottságának az elnöke, magyarán a mentora, teremtő szelleme. Életében sok vastapsot kapott, de az a taps, amely itt fogadta, talán valamennyinél jobban meghatotta. Azok ünnepelték, akiket a közönség egy életen át ünnepelt; azok tapsolták, akik a tapsokat valamikor kapták. Gobbinak három szál szerény őszi virágot nyújtanak át s óriási derültség közepette, kedvelt gyűjteménye gyarapítására, egy sárgára glancolt, nagyon régi mozsarat. A társalgóban minden hely foglalt. A fal mellett szorosan állunk. Egy régi színész valamikori táncdalokat játszik a fekete zongorán, felismerjük ifjúságunk Ramóna című dalát. Azután Ramóna elhalkul, elúszik a dal, csend lesz. A csillár ragyog. Szép ősz hölgy áll a mikrofon elé. Császár Kamilla énekes naiva. Arról beszél, hogy tizenöt esztendővel ezelőtt itt állt, ebben a mellékutcában egy lelakatolt, romos, repkénnyel befutott palota. Ezt a palotát adományozta az új, szocialista haza idős művészeinknek. Ez apalota a mellékutcában lett a kerete, foglalata, a színhelye a derűs öregségnek. A gondtalan életnek. A palotából már kilencvenegy lakót elbúcsúztattak. E pillanatban hatvanhét régi művész lakja, olyan volt szubrettek vagy primadonnák, akikbe talán még apáink voltak szerelmesek. Olyan szépek. Nem tudok mást írni róluk. Ápoltak, ezüst hajúak, jól öltözöttek, s milyen fessek a régi, talán kissé már hajlott hősszerelmesei. Igen magas férfi áll a mikrofon elé. Kovács Imre régi színidirektor, az otthon egyik lakója, leküzdve betegségét, részt vesz az ünnepen s Petőfitől szaval. Mikor kimondja »Búcsú a színészettől*, olyan csend lesz, mint a hegyomlás után: "Hogy én lelépek a színpadról, Szívem nagyon, nagyon beteg — Isten veled, regényes élet! Kalandok, isten veletek!* r''obbi jött. Szerteszórt haját igazítva, oly közvetlenül és kedvesen, nem beszélve, inkább parolázva, anekdotázva mesélte el, milyen is volt az az idő, mikor ez az otthon életre kelt. Mesélt, tréfákat idézett, játszott és tüzelt, s lobogott, mint akkor, tervrajzokkal szaladgálva, építészekkel tárgyalva, színészeket verbuválva, tizenöt esztendővel ezelőtt. Bajor Gizi utoljára olyan előadáson lépett fel, amelyet a színészotthon javára rendeztek. Vízvári Mariska a ligeti színészkarneválon kikiáltó szerepet vállalt, ő volt az avizáló a hullámvasút előtt, reggeltől késő estig dolgozott. Dolgozott mindenki, primadonna, drámai hős, még a bohócok is. Gobbi elmondta, hogy közel hatvan előadást rendeztek a színészotthon költségeinek a javára. Játszottak pincében, kocsmában, de játszottak padlástéren is. Egyet akartak: éljenek békésen és boldogan a régi Roxánok, Lilik, János vitézek, a volt Tiborcok. "Tizenöt éve, 1950 őszén nyílt meg az otthon. S jött Petőfi — Búcsú a színészettől — megint: "Ki egy országon átfutok, most Egy kis szobában ülhetek — Isten veled, regényes élet! Kalandok, isten veletek!" A műsor után számos víg óra jött. Júlia szendvicseket kínált, a hősszerelmes bort mért, s Feledi Boriska egy csontlegyező közelében arról mesélt, hogy ő valaha bokáig virágban járt a szegedi színpadon. Kuffy Péter i Szerda, 1965. december 1.