Magyar Nemzet, 1966. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-05 / 262. szám
Szombat, 1966. november 3. Győre Imre NAPLÓM Ültem a szobámban és rázott a hideg. Nem ott kellett volna ülnöm, hanem egészen másutt, együtt azokkal a költőkkel, akik összegyűltek Európából, és persze a hazaiakkal, akik okos szavakkal, művészetük iránti felelősséggel fogalmazták meg különböző nyelveken költészetük célját és tennivalóit. Szó esett a költészet és a társadalmi valóság viszonyáról, a kifejezés formáiról, vagyis azokról a dolgokról, amelyekkel a költő nap mint nap szembe találkozik, amelyek nem hagyják nyugodni, amelyekről sokszor beszélt már önmagával is, amelyekről azt hitte, hogy végérvényesen megoldotta őket a maga számára. De másnap rájön arra, hogy újra kell kezdenie mindent. Újra kell kezdenie, mert a mai nap már nem olyan, mint a tegnapi. Mert ma, ha szétnéz, nem ugyanazt látja, amit tegnap. Tegnap még azt hihette, hogy ez vagy az a közönséges náci gyilkos ma megkapja megérdemelt büntetését. Ma már nem hiheti ezt, mert éppen az ellenkezője történt. Felnéz az égre, hogy gyönyörködjék ebben a játszadozó és változó kékségben és akkor azt látja, hogy valami szürke fátyolozottság szövi át a kéket, és akkor eszébe jut, hogy vajon hány évig lebegnek az emberi hamvak a levegőben, és vajon nem most szippantja-e be tüdejébe valamelyik hozzátartozójának vagy barátjának láthatatlan morzsáját? És el kell tűnődnie azon, hogy elmondott-e már minden elmondhatót erről a dologról, és megtalálta-e azt az egyetlen módot, ahogyan el lehet mondani? Nem, a mai nap már nem olyan, mint a tegnapi volt. A költő tegnap még azt hihette, hogy béke van. Ma már nem hiheti ezt. Mert ma, ha szétnéz, üszkös bambuszdarabokat lát ott, ahol tegnap még falusi ház állt. És el kell tűnődnie azon, hogy hova lettek a ház lakói? A költő énekel. És egyszerre, szó közben elakad a hangja, mert látja, hogy hallgatói megszaporodtak. Egy asszonyt lát, aki megszokott mozdulattal emeli melle felé a Semmit, hogy megszoptassa. És összeégett arcú gyerekeket lát, akik várakozóan hallgatnak. És a költő nem tudja folytatni megkezdett énekét, mert elfelejtette azt, amiről énekelni akart. És el kell tűnődnie azon, hogy melyik az a szó, melyik az az ének, amelyik védőpajzs lenne a gépek bombái ellen? Melyik az az ének, amelyik felér egy parányi puskagolyóval? Melyik az az ének, amelyik nem belopni akarja magát a hallgató fülébe, hanem a kirakatba bevágott kockakő csörömpölésével riasztja fel a szunnyadó lelkiismereteket? Melyik az az ének, amelyik nemcsak megteszi mindezt, hanem azt a meggyőződést is sugallja, hogy van part, van hová elérkezni, és ott nem sivár ürességet találunk, hanem hozzánk hasonlító jövendőt? Melyik az az ének, amelyik ki meri mondani, hogy meghalt a szépség, éljen a szépség? Nem, a mai nap már nem olyan, mint a tegnapi. A költők összegyűltek, s Ariont, a mondabeli költőt látták maguk előtt, akit egy delfin mentett ki a tengerből. Szép legenda, a dal erejéről tanúskodik. A dal azonban önmagában nem erő. Erő csak akkor lesz, ha meghallják és megértik azok, akikhez a költő szólni akar, akik életükkel, tetteikkel táplálják az éneket, s akik azt mondják a költőknek: nem, a mai nap már nem olyan, mint a tegnapi volt. Ezeket gondoltam magamban, lázverten, és üzenem, ha megkésve is, barátaimnak. Magyarok, franciák, japánok, mexikóiak egy könyvben Ipari építészetünk kiemelkedő alkotásai egy nemzetközi kiadványban Az idea műszaki könyvnapok egyik kiemelkedő műve a nemzetközi ipari építészet kiemelkedő alkotásainak gyűjteménye. A könyvet a Műszaki Könyvkiadó jelentette meg. Időszerű a könyv és időszerű felvetni a kérdést: hol tart a magyar ipari építészet, hogyan viszonylik a nemzetközi színvonalhoz? A kérdésre kimerítő feleletet kaphatunk az Ipari épületek — Nemzetközi példák című könyvből. Szerzője Walter Henn egyetemi tanár, a nemzetközi hírű építész, aki különböző országokból 140 példaképül szolgáló ipari építkezésről fényképben, műszaki leírásban műszaki rajzban mutatja be a legkiemelkedőbb létesítményeket. Csaknem valamennyi európai ország jellegzetes ipartelepe szerepel a könyvben, de megismerkedhetünk a tengerentúli országok objektumaival is, tervezőivel is. Kíváncsian forgattuk a könyvet és a nemzetközi élvonalhoz tartozó japán építészek közül Kenzo Tange és T. Azada, Toshiron Yamashita, a mexikói Félix Candela és Luis Torres Landa, a francia René A. Culon, a svájci Torni Rino néhány új művét láthatjuk. Kellemes meglepetés volt számunkra, hogy az IPARTERV tervező gárdája is helyet kapott a könyvben. Az IPARTERV hazánkban megvalósult létesítményei közül hármat közöl. Két képet és műszaki rajzot ismertet a Miskolci Hűtőházról (tervező építész Csaba László, statikus Tóth Sándor, Herkó Dezső, Komlóssy István, épületgépész Fazekas József és Wagner Ádám). Ismerteti a MONIMPEX budafoki palackozó üzemét (építész Iványi Gyula és Emődy Attila, statikus Szeleczky Ferenc, épületgépész Fürtös Béla, Hackl Tibor, Száva György és Wagner Ádám). A harmadik magyar alkotás a Kőbányai Gyógyszerárugyár központi raktárának impozáns épülete (építész Juhász Jenő, statikus Garay Lajos, épületgépész Káldos István). Walter Henn professzor, az Ipari épületek — Nemzetközi példák című műszaki könyv szerzője egy helyen arról ír: Az ipari építkezés terén magától értetődő, hogy az üzem rendeltetése és a technológia szabja meg a tervezés szükségszerű alapelveit, ebből következik az építési feladat. A rendeltetéssel azonban szerves kapcsolatban kell lennie a formai megjelenésnek. A gyakorlott, jó ízlésű mérnök a gazdaságosság, a célszerűség követelményeit figyelembe véve azonban a létesítményeket úgy alakítja ki, hogy szépek, vonzó külsejűek legyenek. A könyvben szereplő ipari létesítmények mind eleget tesznek ennek a követelménynek, és jóleső érzés számunkra, hogy a magyar alkotások színvonalban nem maradnak el a nemzetközi élvonaltól. Ipari építészeink, mérnökeink tehetsége, sokoldalúsága már eddig is komoly eredményeket produkált és biztató a jövőt illetően is. Végül a fordításért Székely Gy. Leventét és a fordítás ellenőrzéséért Arnóth Lajos és Bajnay László építészeket illeti elismerés. A nyomdai kitűnő munkáért pedig a Révai Nyomda dolgozóit. V. I. ___MaSWNMtf____ Van Szegeden gumigyár Újra gyárat avatunk — mondja magában az olvasó lelkesen vagy közömbösen, elismerően vagy éppen csak regisztrálva az eseményt, mint akinek ez immár természetes, így van ez az olvasótáborral, amely különböző vérmérsékletű, érdeklődésű emberek gyülekezete. Egyben azonban mindannyian egyezünk: a harmadik ötéves tervet éljük át, és így megszoktuk, hogy a Magyar Népköztársaságban időről időre új létesítmények születnek, hogy hazánkban immár rendszeresen új gyárakat avatnak. A jót nagyon hamar meg lehet szokni. Akinek azonban az ilyesmi mindig új és ünnep marad, azok az "újszülöttek" és a szülőváros. Mert ebben a gyárak s az emberek családja egyforma: a születésnap, a családon belül mindig nagy ünnep marad, így van ez most Szegeden. Ahol a még nagyobb ünnep, a Nagy Október 49. évfordulójának tiszteletére gumigyárat avatnak. Csak legyen dolgozónk Rainer Károly gyárvezetőhelyettes, főmérnök, aki négy és fél éve jött el Budapestről, hogy a szó szoros értelmében részt vegyen már az első kapavágásoknál, azt mondja, hogy a bevezetőben írt hasonlatot annyiban módosítaná: a november 5-i gyáravatás inkább keresztelő, azaz névadó ünnepség lesz. Amiben több igazság is van. Hiszen az Országos Gumiipari Vállalat szegedi gyáregysége már 1965-ben teljesítette például a hevedergyártási tervét. Ez egy újszülöttől igazán szép teljesítmény. Különösen, ha a körülményeket is úgy ismerjük, mint a műszaki vezető. Megkérdezi, hogy nem zavarja-e az ünnepi hangulatot, ha a problémákról is beszél. Azzal válaszolok, hogy a portásfülke mellett, rögtön a bejáratnál egy plakátot láttam, amelyen az egyik üzem dolgozói versenyre hívják a többit a párt IX. kongresszusának tiszteletére. Rábólint. Ez így igaz. Aztán hozzáteszi: — Csak mindig legyen elég dolgozónk, aki versenyez! Munkaerőhiány van? ... Szegeden?! Kiderül, hogy a dolog nem ilyen egyszerű. A helyzet periodikusan változik. Június— július—augusztusban például egyetlen férfit sem tudtak felvenni. A paprika — egy-két holdon is — nagyon jól fizet. — Én mindig mondogatom, hogy a vidéki ipartelepítéshez, persze a pénzen kívül, elsősorban türelem kell. Itt is. Végtelen türelem. Beletelik két-három év, amíg ezekből az emberekből, akik közül legtöbbje az ásót-kapát forgatta szerszámként, ipari munkás lesz. Aki tudniillik így is kezd élni, gondolkozni. Aki itt marad nálunk, közülük. A szegedi gumigyár szükséges létszáma jelenleg megközelíti a kilencszázat. — Persze, ahhoz képest, amikor Rainer kollégám, 1962 májusában ide érkezett, én már egy szót se szólhatok. Hogy volt, Karcsi? — Két munkás, egy talicska, két lapát — így kezdődött. Nevetnek. Látszik, hogy már régi •••lemezük ez. És látszik, hogy ők ketten összeszokott együttes. A huszonegy évből tizenhatot egymás mellett dolgoztak Budapestem. Nincs vegyipari technikum Az épületeket vesszük számba: az energiát fogadó állomás, a tűzoltó laktanya, étterem, az irodaépület, amint a kaputól befelé haladunk. Ezután következik a TMK-karbantartó részleg, s hozzáépítve egy kis gépgyár. Ezt követi a szövetkező épülete, a szivattyúház, a hűtőtorony, a kazánház (még olajtüzelésű, most alakítják át gázra). A gyártelep főútjának másik oldalán öltözők, fürdők, mosdók, ruhatár, aztán az energia elosztóállomás, raktárak, a koromsiló és hozzáépítve a tizenkétezer négyzetméter alapterületű nagycsarnok. Mit gyártanak benne? Mindenféle tömlőt a tömlőüzemben, úgynevezett nehéz műszaki gumiárut a másik üzemrészben. Hevedereket a szállítószalagokhoz a bányákba, gumipadlót, betétes és betét nélküli gumilemezeket (ezeket is saválló, olajálló stb. kivitelben, akár a tömlőket), mindenféle lapos szíjat, később majd ékszíjat is. A beruházás eddig 330 millió forint. A tervezett létesítményekkel eléri majd a kétmilliárdot. Szegeden koncentrálódik a magyar gumigyártás új beruházásainak egyhatod része. — Ennek ellenére még mindig nincs a városban vegyipari technikum — szól közbe ismét a gyárvezető, bizonyítva, hogy az új gyár ünnepén is a reális erők és helyzet felmérését tartják legfontosabbnak az»örömszülők«. Elmondják a vezetők, hogy bár — saját költségen — fenntartanak egy kihelyezett osztályt a budapesti Petrik Lajos Technikumból, ahol a szegedi egyetem tanárai és az ő mérnökeik adnak elő, van saját ipariskolájuk és szakmunkásképző tanfolyamot is tartanak, a dolog mégis úgy fest, hogy az ötéves terv végére legfeljebb 25 százalék képesített szakmunkással számolhatnak. Holott 60—70 százalékra lenne szükség. (Ugye, hogy van tanulási és szakmaválasztási lehetőség ebben az országban, csak jobban oda kell figyelni!) Őszinte örömre méltó Az ünnepi panaszok közé tartozik, hogy fennállásuk óta (ami ugye, nem olyan hosszú idő, ezt ne feledjük!), beleértve a gyárvezetőt is, aki csak nemrég kapott lakást Szegeden, mindössze 45 embert tudtak telepíteni. (Ami ugye nagyon kevés, még ha a nem hosszú fennállást is tekintetbe vesszük.) De az már feltétlenül az eredmények listájára való, hogy a gyár dolgozóinak több mint 40 százaléka nő. Még a két-három mázsás munkadaraboknál is. Ami nagy pozitívumról, az új létesítmény magas gépesítettségi fokáról ad nagyon kedvező jelentést. Hogy mondta az ismerkedés elején Rainer Károly? ... ■*Türelem kell a vidéki ipartelepítéshez, végtelen türelem/« Az avatásig, a névadó ünnepségig már eljutott a szegedi gyár. 1966. november 5-től kezdve gyártmányait Emergé néven tanulja majd ismerni vagy újraismerni a világ. Bizony a világ. Mert — végén csattan az ostor! — a vezetők azt is elmondják, hogy ez a nagyon fiatal létesítmény máris jelentős exportot bonyolított keletre—nyugatra egyaránt. És ez az elkövetkező évek folyamán még csak növekszik majd. Szinte látom a jövőt ezekben az ünnepi pillanatokban. Rainer Károlyt, ezt a szálfatermetű, szigorú műszaki vezetőt. (Aktív sportoló, élvonalbeli jégkorongjátékos volt), Jean Maraisra emlékeztető arcélével, mint a törzsgárda kapitányát, Horváth Lajos gyárvezetőt, amint majd tősgyökeres szegediként »kenyeret eszik meggyel«, s az akkorra ki tudja mekkorára növekedett egész gyári kollektívát egy későbbi, ennek a mostani ünnepnek visszhangját vevő évfordulón, a Dankó Pista híres nótáját, így énekelni: «A még azt mondják, nincs Szegeden gumigyár.« Van. És ez a lényeg. Az igazán ünneplésre, őszinte, tiszta örömre méltó. Csillag István Két munkás, egy talicska Horváth Lajos gyárvezető éppen fél éve vette át itteni hivatalát. Budapestről jött ő is, a termelési osztály vezetője volt. Most már a hét eleje óta az ünnepség lázában ég. Küldöttséget fogad Szegedről, küldötteket a minisztériumból. Amikor egy pillanatra benéz hozzánk, méltatlankodva észrevételezi, hogy a festők még mindig nem jártak helyettese szobájában. Fiatalember, 45 éves a gyárvezető, de még ennyi sem látszik rajta. Már újra derűs az arca. ÚJJÁALAKÍTÁS UTÁN MEGNYÍLT Zugló közkedvelt szórakozóhelye a ZUGLÓI ÉTTEREM (XIV., Erzsébet királyné útja 118.) Kitűnő magyar konyha. Rostonsült ételkülönlegességek Legyen ismét törzsvendég A ZUGLÓI ÉTTEREMBEN Az étteremben: Birdács László és népi zenekara Az eszpresszóban: Kovács Szabolcs és Végvári Oszkár duó Kettős jubileumra készül az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület most tartotta meg szokásos évi választmányi ülését, ez esetben először az olajbányászati szakosztály rendezésében Gellénházán,Nagylengyelben. A választmányi ülésen az ország minden részéből több mint kétszáz bánya- és kohómérnök vett részt. Az ülés napirendjén elsősorban a jövő évi jubileumi rendezvények és kiadványok előkészítése szerepelt. Ezekről dr. Pilter Pál okleveles kohómérnök, a Vasipari Kutató Intézet igazgatóhelyettese, az egyesület főtitkára számolt be. Jövő évben ünnepli meg alakulásának hetvenötödik évfordulóját az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, ugyanakkor megünnepli, hogy száz évvel ezelőtt jelent meg a Bányászati és Kohászati Lapok első száma. A kettős jubileumot több rendezvénnyel méltóképpen kívánják megünnepelni hazai bányászaink és kohászaink. A jubileum alkalmából az egyesület nemzetközi szaklap kiállítást rendez és számos jubileumi kiadványt jelentet meg a hazai bányászat és kohászat történetéről. Többek között kiadják Péch Antalnak, a múlt század második felében élt kiváló bányamérnöknek, az egyesület alapítójának életrajzát, amelyet Kosáry Domokos ír meg. Ugyancsak Kosáry Domokos szerkesztésében jelentetik meg Péch Antal »Alsómagyarország bányaművelésének története« című munkája harmadik kötetét, valamint Péch Antal selmeci bányavállalatok története« című műve második kötetét. Kiszely Gyula szerkesztésében kiadják »A magyar vaskohászat története képekben« című művet, dr. Becker Ervin szerkesztésében pedig könyvet jelentetnek meg a magyar fémkohászat történetéről. NOVEMBER 5-TŐL „VIRÁG A LAKÁSBAN” BEMUTATÓ DÍSZÍTÉSI ÉS NÖVÉNYÁPOLÁSI TANÁCSADÁS . A ROZMARING TSZ ÚJ BOLTJÁBAN II., Mártírok útja 38/a. A KIÁLLÍTOTT NÖVÉNYEK ÉS VIRÁGTÁLAK AZONNAL MEGVÁSÁROLHATÓK Magyar küldöttség Kamerunban Kallós Ödönnek, a Kereskedelmi Kamara elnökének vezetésével csütörtök este nyolctagú magyar kereskedelmi küldöttség érkezett Yaundéba, Kamerun fővárosába. Megérkezésekor Kallós Ödön kijelentette, hogy a küldöttség magyar—kameruni áruforgalmi egyezmény megkötésének lehetőségét tanulmányozza. A magyar küldöttség, amely ezt megelőzőleg a Brazzaville-i Kongóban tartózkodott, ellátogat még Elefántcsontpartra és Szenegálba is. Felbocsátották a Jantar—1-et Jantar—1 (Jantar, borostyán) néven a Szovjetunióban 1966 októberében geofizikai rakéta segítségével plazmahajtóműre működő ionoszféra kutató automatikus laboratóriumot bocsátottak fel. Az automatikus laboratórium 100—400 kilométer magasságban kering. Felbocsátásának célja: a felső légrétegekben végrehajtandó irányított űrrepülés lehetőségeinek tanulmányozása. Magát a felbocsátást a szovjet űrkutatási programmal összhangban hajtották végre. A Jantar—1-en elhelyezett fedélzeti rendszerek és tudományos műszerek működéséről érkezett telemetrikus adatok alapján sikerült tanulmányozni a hajtómű viselkedését az ionoszférában. A kísérlet eredményeinek tudományos feldolgozása folyamatban van, a repülési adatokat a Szovjet Tudományos Akadémia folyóiratai fogják közzétenni. Harcos antifasiszta a fizikai Nobel-díj új kitüntetettje Franciaországban nagy örömet keltett, hogy Alfred Kastler professzor személyében ismét francia tudóst tüntettek ki a fizikai Nobel-díjjal. Kastler szám szerint a nyolcadik francia fizikus, aki Nobel-díjat kapott Nagy nevű elődei között találjuk Henri Becquerel és a Cime-házaspár nevét. Legutoljára 1929-ben kapott francia fizikus Nobel-díjat. A kitüntetés annál is inkább örömet keltett, mert Alfred Kastler személyében nemcsak a nagyszerű tudós kapott nemzetközi elismerést, aki elméleti kutatásaival előkészítette a lézersugárzás felfedezését és vizsgálatát, hanem emberi és politikai magatartásában is kiváló ember, harcos antifasiszta. Kastler a békemozgalom akcióinak rendszeres támogatói közé tartozik és ezért néhány évvel ezelőtt kihívta maga ellen az OAS-terroristák dühét is, plasztikbombás merényletet követtek el lakása ellen. Gőzfejlesztő berendezéseket kaptak félre az építőipari vállalatok Az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete elnökségének intézkedésére a szakszervezet közgazdasági, munkavédelmi és szociálpolitikai osztálya tájékoztatót készített az építőipar téli munkájának előkészítéséről. Az ÉM építőipari főigazgatóság vállalatai már összeállították a téli munka részletes terveit. Még az év elején úgy ütemezték a munkákat, hogy a hidegek beállta előtt tető alá kerüljön annyi épület, amennyivel a dolgozók többségének védett munkahelyet biztosítanak. Még a nyáron intézkedtek a téli anyagtartalékok beszerzésére, a többi között fagy ellen védő műanyagfóliából, gyékény- és nádszőnyegből már valamennyi vállalat elegendő készletet gyűjtött. A félig kész épületek fűtésére 173 hőlégfúvó-berendezést és mintegy 406 propán-butángáz fűtésű kályhát kaptak a vállalatok. Az ÉM Építőgépjavító és Gépgyártó Vállalat 40 újfajta hazai gőzfejlesztő berendezést készített. A 40 új gép kétszer annyi gőzt fejleszt, mint amennyit a 47 kiselejtezett kazán termelt