Magyar Nemzet, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-02 / 78. szám
Kedd, 1968. április ^Mailv Nomr/Pt. Új vezetőséget választott a Csehszlovák Néppárt Prágából jelenti az MTI. A Csehszlovák Néppárt Központi Bizottsága szombaton és vasárnap Prágában ülést tartott, amelyen az utóbbi hónapok politikai eseményeinek fényében megvitatta a párt belső helyzetét. Az ülésen dr. Josef Ploshar miniszter, a párt elnöke és A. Pospisil nemzetgyűlési képviselő, a párt alelnöke tartott beszámolót. A vita után programnyilatkozatot fogadtak el, amely körvonalazza, milyen szerepet kíván a Csehszlovák Néppárt betölteni Csehszlovákia politikai életében. A Csehszlovák Néppárt Központi Bizottsága teljes mértékben támogatja a CSKP által elindított demokratizációs folyamatot és kész abban kezdeményezően, aktívan részt venni. A néppárt a szocialista rendszer, a szocialista társadalom építésének híve, tevékenységét a keresztény világnézetet valló állampolgárokra kívánja kiterjeszteni. A néppárt Központi Bizottsága új vezetőséget választott. Elnöke Antonin Pospisil, főtitkára J. Pauly lett. Dr. Josef Plojhart díszelnökké választották. A néppárt egyetért azzal, hogy a kormányban továbbra is dr. Josef Plojhar képviselje. Ismét összeült a CSKP Központi Bizottsága Alexander Dubcek beszámolója A nemzetközi kommunista mozgalom időszerű kérdései I / Komócsin Zoltán előadása az MSZMP Politikai Akadémiáján Mint a CSKP Központi Bizottságának jelentése közli, hétfő reggel a prágai várban ismét összeült a CSKP KB plénuma, hogy folytassa a köztársasági elnökválasztás miatt félbeszakított tanácskozását. Az ülés napirendjén a CSKP akcióprogramjának és a jelenlegi politikai helyzet egyes kérdéseinek megvitatása szerepel. A plénumon Alexander Dubcek tartott beszámolót a politikai helyzetről. Oldrich Cemnik, a KB elnökségének tagja bevezetőben felvázolta, hogy milyen munkadokumentumok kerülnek a plénum elé és röviden ismertette ezek kidolgozásának körülményeit. Ezután Alexander Dubcek, a KB első titkára megkezdte beszámolóját a jelenlegi politikai helyzetről. "Nyilvánvaló és vitathatatlan — mondta a párt első titkára —, hogy a januári plénum óta megindult mozgás, amelyet a kommunista párt indított el, kifejezetten szocialista és demokratikus jellegű, s azt valamennyi állampolgár addig soha nem tapasztalt aktivitása jellemzi. A helyzet kétségkívül megkívánja a mélyreható elemzést és a tanulságok levonását.* A párt szerepének elmélyítése Alexander Dubcek rámutatott, hogy az elmúlt hónapok eseményeinek megértése céljából meg kell vizsgálni azoknak az ellentéteknek a lényegét, amelyek az elmúlt években a társadalomban és a pártban felgyülemlettek. Lényegüket a szocializmus politikai, gazdasági alapjának kiépítése után kialakult társadalmi és gazdasági helyzet értékelésében kell látni — mondotta. A szocialista forradalom új fázisának megvalósítása az antagonizmustól mentes kapcsolatok szakaszában szükségessé tette a politikai rendszer további formálását, olyan kialakítását, hogy az megfeleljen az új helyzetnek. Nevezetesen a párt szerepének elmélyítéséről van szó, és általában arról, hogy miképpen áll hozzá a párt a társadalmi fejlődés jelenlegi feladataihoz. Nem többről és nem kevesebbről van szó — mondotta Dubcek —, mint a tömegek és a párt feladatáról alkotott alapvető marxista szemlélet érvényesítéséről, arról a politikáról, amely csak akkor töltheti be feladatát, ha teljes mértékben támaszkodik a legszélesebb tömegek érdekeire, tapasztalataira. A mi jelenlegi politikai mozgalmunkban — folytatta Dubcek — is ez a gyakorlat érvényesül. Az ilyen eljárást a kommunisták és a lakosság döntő többsége helyesli. Növekszik a bizalom a párt iránt és növekszik az önbizalom a pártban. A szocialista demokrácia megvalósítása Alexander Dubcek ezután rámutatott, hogy az aktivitás még nem eléggé kiegyensúlyozott és néha ösztönös. A párt feladata, valamennyi kommunista feladata, hogy nagyobb alkotó jelleget adjon ennek az aktivitásnak. A Központi Bizottság első titkára a továbbiakban hangoztatta, hogy a januári plénum állásfoglalása helyesnek, sőt nagyon időszerűnek és szükségesnek bizonyult, mert a helyzet a sok megérett és megoldatlan politikai probléma miatt akut politikai válsággal fenyegetett. Ezt csak bizonyította az a hevesség, melylyel az egész társadalom reagált erre. Ugyanakkor azonban ez a körülmény az egész pártot és a Központi Bizottságot is arra kötelezi, hogy minden erejét a szocialista demokrácia megvalósítására összpontosítsa, elemezze és tovább fejlessze ezt az eddig pozitív folyamatot, másrészt azonban nem szabad figyelmen kívül hagynia azokat a szélsőségeket, amelyek ártanak a mozgalomnak. Mindenkinek és elsősorban a párttagságnak tisztában kell lennie azzal, hogy nem akármilyen demokráciát, hanem szocialista demokráciát akarunk. Nem lehet szó a párt vezető szerepének gyengítéséről, hanem csakis a lenini normáknak az új feltételekkel összhangban álló hatásos és célravezető megvalósításáról. Alexander Dubcek ezt követően hangoztatta, hogy a szocialista forradalom további és teljes megvalósításának alapvető tényezője a munkásosztály, amelyre a társadalmi haladás eddig támaszkodott és a jövőben is támaszkodni fog. Az előadó ezután arról beszélt, hogy a párt tovább akarja fejleszteni és meg akarja szilárdítani mindazt, ami a múltban pozitív volt. Teljesen alaptalan — mondotta —, hogyha ezt a fejlődési folyamatot egyesek arra akarják kihasználni, hogy sommásan elvetnek és lebecsülnek minden eddig elvégzett munkát. Amikor elvetjük a hibákat és azt, ami túlhaladott, nem vetjük el a becsületes munkát. A megújhodási folyamat Az előadó ezután a KB és a párt előtt álló közvetlen feladatokról beszélt. A legfőbb tennivaló — mondotta — a megújhodási folyamat elmélyítése, konkretizálása, megszilárdítása. Egyelőre a szükséges személyi változások állanak az érdeklődés középpontjában, de már kirajzolódnak a következő, lényegesebb szakasz körvonalai. Csupán személyi változással nem érhetjük el célunkat és ugyanúgy nem lehet alapvető változást elérni rögtönzésekkel — mondotta. Az előadó ezután kifejtette, hogy nem elég a múlt hibáit megállapítani, hanem keletkezésük okait is meg kell világítani. Éppen ezért a XIV. kongresszusig hátralevő időben el kell végezni az eddigi gazdasági és politikai fejlődés alapos elemzését. Ugyanakkor ki kell dolgozni a párt programját, ami feltételezi, hogy a pártnak vissza kell térnie az emberekkel való eleven kapcsolatok gyakorlatához. Dubcek ezzel kapcsolatban kitért a párt apparátusának eddigi munkájára és hangsúlyozta, hogy a párt funkcionáriusainak, aktíváinak zöme értékes, becsületes munkát végzett. Méltatta a sajtó dolgozóinak munkáját és felhívta a figyelmet arra, hogy a sajtóban eddig nem jutott megfelelő súllyal kifejezésre a munkások és a parasztok véleménye. A sajtó iránti nagy érdeklődés arra kötelezi a sajtó dolgozóit, hogy nagyobb mértékben átérezzék politikai felelősségüket, mert minden helytelen, nem objektív közlés széles visszhangot kelt a tömegek soraiban. A párt visszautasít minden olyan kísérletet, amely a haladó, demokratikus, szocialista törekvések gyengítésére és megosztására irányul. Újból ismétlem — mondotta az előadó —, hogy a demokratizálás, amelyet akarunk, kifejezetten szocialista jellegű és semmiféle szocialistaellenes erő nem húzhat belőle hasznot.« A továbbiakban Alexander Dubcek a Központi Bizottságnak és az elnökségnek a januári plénumon végzett munkájáról számolt be. Hangsúlyozta, a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani arra, hogy a Központi Bizottság tagjai az alapvető kérdésekben egységesen lépjenek fel a párttagság előtt. Az előadó a továbbiakban röviden ismertette a CSKP akcióprogramját. Különös hangsúllyal szerepel benne — mondotta — a pártmunka tartalmi és módszerbeli elmélyítése. Alexander Dubcek ezután hangsúlyozta, hogy a Központi Bizottság elnökségének és titkárságának átszervezése sürgős feladat. Az új elnökség és titkárság azután majd előkészíti a központi apparátus szerkezeti módosítására vonatkozó konkrét javaslatokat. A továbbiakban az államapparátus racionalizálásáról beszélt. Az első lépést ebben az új köztársasági elnök megválasztása jelentette. "Meggyőződésünk — mondotta az előadó —, hogy Ludvik Svoboda elvtárs megválasztása hozzájárul a progresszív erők egyesítéséhez, a politikai viszonyok konszolidálódásához, és a közös erőfeszítések javára szolgál. Fontos feladatként emelte ki Alexander Dubcek a kormány tevékenységének elmélyítését, majd arról beszélt, hogy meg kell kezdeni a modern szocialista társadalom alkotmányának kidolgozását. Alapvető változásra van szükség a csehek és a szlovákok államjogi viszonyában, mert az 1960. évi alkotmány csaknem felszámolta Szlovákia és a szlovák nemzeti szervek alapvető jogait. Még a nemzetgyűlési választások előtt alkotmányreformra lesz szükség, amely megfelel Csehszlovákia nemzetei és nemzetiségei igényeinek, biztosítja nemzeti fejlődésüket és hozzájárul a csehszlovák államiság megszilárdításához. Az akcióprogram ezzel kapcsolatban felveti Csehszlovákia föderatív formájú elrendezését. A budapesti találkozó jelentősége Beszéde befejező részében méltatta a budapesti konzultatív találkozó jelentőségét. A találkozó két jellemző vonását emelte ki: az egyik, hogy a találkozón részt vett küldöttségek egységes álláspontot foglaltak el egy sor olyan kérdésben, amely döntő a kommunista pártok világkonferenciájának összehívása és előkészítése szempontjából. A budapesti találkozó másik jellemzője, hogy előrehaladást jelentett az egység új formáinak keresésében, megőrizve a testvérpártok önállóságát és kölcsönös internacionalista együttműködését. "Bizonyára az egész központi bizottság véleményét fejezem ki — folytatta az előadó —, ha újból hangsúlyozom: mint ahogy további utunk szocialista jellege sérthetetlen, éppen úgy sérthetetlenek a csehszlovák külpolitikai orientáció alapvető értékei. Ezek: a szilárd szövetség és sokoldalú együttműködés a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal, amely az egyenjogúság, a kölcsönös előnyök, a be nem avatkozás elvei és a nemzetközi szolidaritáson nyugszik. Politikánknak ez az alapvető iránya megfelel népeink biztonságának és gazdaságunk fejlődésének. Alexander Dubcek ezután hangsúlyozta, a csehszlovák külpolitika érdeklődése elsősorban a német kérdés megoldására irányul, mert ez döntő jelentőségű az európai biztonság szempontjából, amelyben fontos szerepet játszik a Német Demokratikus Köztársaság léte és politikája. Alexander Dubcek beszéde után a Központi Bizottság több munkacsoportot választott, amelyek közül az egyiknek az a feladata, hogy kidolgozza a Központi Bizottság álláspontját az akcióprogram javaslatához. Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára az MSZMP Politikai Akadémiáján 1968. március 28-án előadást tartott a nemzetközi kommunista mozgalom néhány időszerű kérdéséről. Előadását rövidítve ismertetjük. — A kommunista és munkáspártok budapesti konzultatív találkozóján — kezdte beszédét Komócsin Zoltán — nagy lépést tettünk előre a nemzetközi kommunista mozgalom egységének megerősítése, az internacionalista szolidaritás fejlesztése útján. A találkozó legfontosabb eredményei: a részt vevő testvérpártok egyöntetűen — egy tartózkodás mellett — kinyilvánították akaratukat, hogy szükség van a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának megszervezésére és ennek összehívását ez év novemberében—decemberében, Moszkvában javasolják. Komócsin Zoltán, ezt követően részletesen szólt a budapesti konzultatív találkozó előkészítéséről és lefolyásáról. A román álláspont — A konzultatív találkozó központi témája, fő kérdése a kommunista mozgalom egységének megszilárdítása volt — hangsúlyozta. — Az e területen elért eredmények jelentik a találkozó legnagyobb sikerét. Amennyire örvendetes jelenség az egységtörekvések megerősödése, annyira sajnálatos, hogy a Román Kommunista Párt küldöttsége Központi Bizottságának utasítására elhagyta a konzultatív találkozót, magára vállalva a teljes felelősséget ezért a lépésért. Komócsin Zoltán részletesen ismertette a Szíriai Kommunista Párt és a Román Kommunista Párt küldöttsége között kialakult vitát, a találkozó küldötteinek erőfeszítéseit a nézeteltérések rendezésére. A román küldöttség távozása után a találkozó nyugodt, elvtársi légkörben folytatta munkáját és eredményesen be is fejezte azt. A konzultatív találkozón senki részéről sem volt kísérlet — a történtek ellenére sem — arra, hogy a román magatartást minősítsék vagy különösen elítéljék. Ellenkezőleg: több küldöttség kinyilvánította azon óhaját, hogy a román elvtársak kapcsolódjanak be ismét a nemzetközi tanácskozás előkészítésébe. A magunk részéről továbbra is minden tőlünk telhetőt megteszünk a kétoldalú magyar—román kapcsolatok fejlesztése érdekében, és azért is, hogy megkíséreljük megnyerni a román elvtársakat a nemzetközi tanácskozáson és annak előkészítésében való részvételre. Ami a budapesti találkozón részt nem vett pártok politikai irányvonalát és mindenekelőtt a nemzetközi kommunista mozgalomhoz és annak egységéhez való viszonyát illeti, világosan kimutatható, alapvető minőségi különbségek mutatkoznak közöttük. Közismert dolog, a nemzetközi kommunista mozgalom egységének megbomlása a Kínai Kommunista Párt politikájával és tevékenységével elválaszthatatlan összefüggésben, sőt döntő mértékben közvetlenül annak hatására következett be. A Kínai Kommunista Párt helyzete — A nemzetközi kommunista mozgalom egységéért, az imperializmus elleni hatékony harc megszervezéséért felelősséget érző pártok számtalan kísérletet tettek arra, hogy a kínai vezetők által megszakított és lerombolt kapcsolatot helyreállítsák, mindenkor késznek bizonyultak arra, hogy a vitás kérdéseket félretéve, létrehozzák az imperializmus elleni akcióegységet, elsősorban az Egyesült Államok vietnami agressziójának felszámolására. Közismert, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának és más pártoknak erre irányuló szakadatlan erőfeszítései nem hozták meg a kívánt eredményt, sőt az ilyen irányú törekvésekkel szemben a Kínai Kommunista Párt Mao Cetungi vezetése fokozta egységbontó politikáját. Nem biztatóak, sőt egyre aggasztóbbak azok a jelenségek, amelyeket a kínai kommunisták és a kommunista párt helyzetéről s a vezetés ma érvényesülő politikájáról ismerünk. Köztudott, hogy Mao Ce-tung irányvonala általános politikai válságba sodorta a Kínai Kommunista Pártot és a Kínai Népköztársaságot. — Összefoglalva tehát, azt mondhatjuk, hogy Kínában nem mutatkoznak pozitív kibontakozás jelei. Ez azt is jelenti, hogy rövid távon semmiképpen sem számolhatunk annak a viszonynak a lényeges megváltozásával, amely ma a Kínai Kommunista Párt és gyakorlatilag az egész nemzetközi kommunista mozgalom között fennáll. A Kínai Kommunista Párthoz hasonlóan az Albán Munkapárt képviselői is viszszautasították a budapesti konzultatív találkozóra szóló meghívólevél átvételét. Az Albán Munkapárt vezetői a kínai propagandából már jól ismert rágalmakkal és vádakkal illették a nemzetközi kommunista mozgalom pártjai döntő többségének minden közös erőfeszítését. Ma is az a megítélés látszik reálisnak, hogy a kapcsolat az Albán Munkapárttal a Kínai Kommunista Párthoz fűződő kapcsolatok alakulásának függvénye. Vietnam és Korea Komócsin Zoltán a továbbiakban kitért arra, hogy a budapesti konzultatív találkozón nem képviseltette magát a Vietnami Dolgozók Pártja. Más tényezők mellett, döntő mértékben éppen az Egyesült Államok vietnami agressziója az, amely leginkább sürgeti a nemzetközi kommunista mozgalom egységének gyors és hatékony megszilárdítását, ugyanakkor éppen a Vietnami Dolgozók Pártját gátolják leginkább a sajátos körülmények abban, hogy a nemzetközi kommunista mozgalom fő tendenciáját képező általános egységtörekvés realizálásában közvetlenül és aktívan részt vegyen. A vietnami elvtársak következetesen hangsúlyozzák, hogy számukra nem csupán szükséges valamennyi párt támogatása, hanem a szó legszorosabb értelmében létfontosságú tényező. A Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságában köszönettel fogadták és vették át a budapesti konzultatív találkozóra szóló meghívólevelet. Kérve helyzetük megértését, sajnálattal közölték azt a döntésüket, hogy nem tudnak delegációt küldeni. A Vietnami Dolgozók Pártja soha és semmilyen formában sem lépett fel az egység erősítésére irányuló törekvések ellen. Reméljük, hogy a vietnami elvtársak megtalálják a lehetőségeit annak, hogy közvetlen részesei legyenek a nemzetközi kommunista mozgalom egysége helyreállításának és megerősítésének, részt vesznek a moszkvai tanácskozáson s előkészítésében. — A koreai elvtársak köszönetüket fejezték ki a meghívásért és közölték, hogy körülményeik miatt nem áll módjukban elküldeni delegációjukat a budapesti konzultatív találkozóra. — A koreai elvtársak helyzetét befolyásolja a rendkívül feszült légkör, amely az amerikai imperializmus agresszív tevékenysége folytán a koreai térségben évtizedek óta szakadatlanul fennáll, s amely a jelen időszakban még tovább éleződik. A Koreai Munkapárttal való kapcsolatunk fő jellemzője a javulás, a kölcsönös bizalom légkörének fokozatos fejlődése. Azon leszünk, hogy a magunk részéről — amennyiben ez bármilyen mértékben rajtunk múlik — elősegítsük részvételüket a moszkvai nemzetközi tanácskozáson és a tanácskozás előkészítésében. — A kubai elvtársak úgy határoztak, hogy semleges magatartást fognak tanúsítani a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban folyó vitában, amint kifejezték: "ők nem öntenek olajat a tűzre". A konzultatív tanácskozáson azonban nem erről a vitáról volt szó és a nemzetközi tanácskozáson sem ez lesz a téma. " A szocialista Kubával fenntartott államközi kapcsolatainkat továbbra is maximálisan fejleszteni kívánjuk. Kubának továbbra is megadunk minden tőlünk telhető segítséget és igyekezni fogunk pártkapcsolatainkat is fejleszteni. Mindent megteszünk, hogy a kubai pártot is bevonjuk a nemzetközi tanácskozás előkészítésébe. A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének szerepe Komócsin Zoltán ezután hangsúlyozta: pártunk az 1960-as moszkvai értekezleten részt vett kommunista és munkáspártoknak küldött meghívólevelet a budapesti konzultatív találkozóra. A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége 1960- ban nem vett részt a moszkvai tanácskozáson. Ezért nem küldtünk meghívót a jugoszláv elvtársaknak a budapesti konzultatív találkozóra. A jugoszláv elvtársak sérelmezték ezt, ugyanakkor kifejezésre juttatták, hogy szerintük a nemzetközi tanácskozás nem segíti elő az antiimperialista harc fokozását, ellenkezőleg, ahhoz vezet, hogy a szocialista országok és a kommunista pártok elszigetelődnek az el nem kötelezett haladó erőktől és mozgalmaktól. Az ,1957-es és 1960-as dokumentumokra való hivatkozást pedig a régi gyakorlat visszaállítására irányuló törekvésnek ítélik. Az egység és az együttműködés erősítésére irányuló törekvésekben új központ körvonalazódását vélik felfedezni. Nagyon örvendetesnek és reményre jogosítónak tartjuk azt a tényt, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szövetségével bővülnek érintkezési pontjaink, fejlődnek kétoldalú kapcsolataink és együttműködésünk például a közel-keleti problémák rendezésére irányuló erőfeszítésekben. A konzultatív találkozón a küldöttségek egy része külön is hangsúlyozta, hogy a nemzetközi tanácskozáson és annak előkészítésében való részvétel lehetőségét biztosítani kell a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének is. Ezzel mi egyetértünk. — A kapitalista országokban működő kommunista pártok ugyancsak a legkülönbözőbb okokból maradtak távol a találkozóról — mondotta a Központi Bizottság titkára, majd ismertette a holland, a svéd, a japán testvérpárt vezetőinek ezzel kapcsolatos álláspontját. — A konzultatív találkozó —■ mondotta befejezésül Komócsin Zoltán — elérte célját, eredményei megfelelnek a várakozásnak és ez valamennyi részt vevő párt közös erőfeszítésének sikereit jelzi. Mindegyik párt kivette részét a sikerből. Az a tény, hogy az előkészítő bizottság székhelye Budapest, és hogy pártunkat bízták meg újból azzal a megtisztelő és felelősségteljes feladattal, hogy az előkészítő bizzottságot összehívja, eddigi munkánk elismerése, s egyben azt jelzi, hogy pártunk politikája az egység szolgálatában áll, a nemzetközi kommunista mozgalom helyes irányvonalán halad. 5