Magyar Nemzet, 1968. július (24. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-02 / 153. szám
4 A RÁDIÓ MELLETT Hétvégi mazsolák ugyan, de olykor a rádiókrónikás is cél és feladat nélkül nyitja ki a készüléket: nem akar kritikát írni arról, amit hall. Tehát ezúttal teljesen normálisan viselkedik, akárcsak többi embertársa. Egyszerűen: rádiót hallgat. Az elmúlt hetekben véletlenül minden szombaton akkor tévedt a kezem a rádiógombra, amikor a Hétvége című kellemes, színes összetett műsor riportjai, glosszái, zeneszámai áramlottak a hangszóróból. A kritikus életében óhatatlanul vannak kipipált feladatok. Bizonyos állandó műsorokról egyszer vagy kétszer megírta már a véleményét, s bár a műsorban minden alkalommal mást nyújtanak, az alapkonstrukció ugyanaz s nem sok írnivaló marad. Így vagyok a Hétvége című valóban kitűnő és tudtommal népszerű összeállítással: szinte mindig jó, színes, érdekes és üdítő — mit lehet erről még írni, azonkívül, hogy induláskor, emlékezetem szerint, örömmel üdvözöltem születését? Most mégis hadd idézzek fel az elmúlt hetek anyagából néhány epizódot, melyek megragadták figyelmemet. Szinte észrevétlenül, a szombat délután kellemes ernyedtségében, mintegy mellékesen kúsztak a fülembe, s megültek agyam bizonyos rekeszeiben. Miért éppen ezek? Ha utána gondolok, valószínűleg azért, mert röviden, tömören és rugalmasan reagáltak olyan jelenségekre, melyek jellemzőek és feltehetően nemcsak a Hétvége szerkesztőit meg engem, hanem sok magyar állampolgárt is foglalkoztatnak. Hadd halásszam elő mindjárt az elsőt, a kártyákat gyártó vállalkozás igazgatójának esetét. Sok a panasz, rosszak a kártyák. Nagyon hamar megtörnek, kettéválnak a lapok. Felkeresték tehát az illetékest, mit szándékozik tenni a kártyapanaszok orvoslására. A válasz frappáns volt, olyannyira, hogy titokban még némi elismerést is éreztem magamban a leleményes igazgató iránt. Nem arról beszélt, hogy a minőségen ilyen és ilyen módon javítanak majd. A panaszkodó kártyázók egy szempillantás alatt egy panaszkodó kártyagyárigazgatóval találták szembe magukat. Aki rájuk pirított, hogy nem tudnak keverni. És ezért mennek tönkre a kártyák. És nyomban bemutatót is tartott, hogyan kell magyar kártyát keverni. (Nem magyar típusú, hanem magyar gyártmányú kártyát.) Szépen, óvatosan egymásba rakosgatta a lapokat, gondolom, valahogy úgy, ahogy alsó tagozatú óvodások hevernek. És elképzeltem, ahogy egy piros ultimó vagy egy kis szlemm izgalmai után a soros osztó elkezdi pátyolgatni a lapokat, lassan, óvatosan, nehogy bántódásuk essék. Pedig, ha jól emlékszem, régen is gyártottak kártyát. Régen is kártyáztak- És egy-két évig nem váltak szét a lapok, sőt, ismerek olyan szívós paklit, személyesen, mely immár két évtizede győzi a keverést. Vajon mi változhatott: a kártyák vagy a kártyázók minősége? A kártyailletékes válasza egyébként olyan elterjedt sablon, hogy szinte tanmesének használható. (Ezért is idéztem a témánál annyit.) Léptem nyomon találkozunk ezzel a beidegzett reagálással: a közönség kifogásol, mire illetékes helyről visszakifogásolják a közönséget. Ugyanis ez a legegyszerűbb. Nem igényel munkát, koncentrációt, technológiai változást, nincsenek termelési következményei , sőt, bizonyos erkölcsi, társadalomkritikai fensőbbséget is biztosít a pocsékul működő intézmény szóvivőjének. A közönség pirongva elkullog, mint megszidott nebuló — és tovább keveri a kártyát. De most már nem a kártya rossz, hanem az ő lelkiismerete. „Szakasztott olyan, mint az igazi” — hallottam szintén a Hétvége valamelyik adásában. Mármint azok a korabeli pajzsok, páncélok és fegyverek, amiket az Egri csillagok forgatásához készítenek. Bizonyos ipari termékeink, szolgáltatásaink is ilyenek; olyan, mint az igazi. Csak nehogy igazi csata kerekedjék: egy pillanat alatt kiderül a pompás korabeli sisakról, hogy nem egy jatagán, hanem még egy fakanál csapását sem állja. A kártya is olyan, mint az igazi — mindaddig, míg nem kezdenek vele kártyázni. A fogpiszkáló is, míg az asztalon pihen és nem kerül funkcióba. A cipő is, csak nehogy járni kezdjenek benne. Ha pedig mégis erre vetemednénk, csak kérdezzük meg az illetékest, majd ő kioktat, mire való a kártya, cipő, fogpiszkáló. Alaposan ráncba szed bennünket. Ahogy a veszprémi oroszlán is ráncba szedte azt a szegény kisfiút, aki fényképet akart róla készíteni, s a dühödt vadállat berántotta őt a rács mögé. A szombati Hétvége egyik munkatársa lement Veszprémbe, hogy a helyszínen nézzen utána az esetnek , ami ismét egyik bizonyítéka e műsor rugalmas szerkesztésének, ugrásra kész frisseségének. Az elmúlt hét egyik legtöbbet tárgyalt eseménye volt ez, sokakban merültek föl azok a kérdések, melyekre most a riporter amatőr nyomozóként kereste a választ. Most már tudjuk, hogy nem az egyik látogató, hanem három éber állatkerti őr szabadította ki a kisfiút. Azt is tudjuk, hogy a feltételezett látogató nem nyithatta ki egyszerűen egy kallantyúval az oroszlánketrecet: többszörös zárrendszer biztosítja az ajtót És így tovább. Minden részletében persze csak a hivatalos vizsgálat tisztázza majd a történteket, mégis jó volt ezt a közvetlen, riport formájában rögzített híradást hallani. Engem mégis egy szinte mellékes részlet ragadott meg leginkább. Az állatkert vezetője tárgyilagos rövidséggel közölte: az eset után két lapát kavicsot szedtek ki az oroszlánketrecből. A látogatók bizonyos része ugyanis csak akkor gyönyörködik igazán az oroszlánban, ha vicsorog. S ezt legegyszerűbben úgy érik el, ha kaviccsal dobálják. Namármost, folytatom én a gondolatot, két lapátnyi kavics dobálgatása után az oroszlán már bizonyára eléggé ideges lehetett. S ez a kegyetlen vadállat, mikor az őt dobáló embertömegből valaki — személy szerint nyilván ártatlan — mancsközelbe került, önvédelemből akcióba kezdett ilyen vadállati egy ilyen vadállat. Vagyis, röviden: szegény fényképező kisfiú itta meg a levét a dobálgatók humán szórakozásának. A kisfiú, reméljük, valóban felgyógyul. De megmarad a kavics és a dobálgató szenvedély is. A hasonló kisfiúk védelme tehát akkor oldható meg a leginkább, ha megoldják a ketrecbe zárt oroszlánok védelmét is. Mert ha egy ilyen oroszlán túl sok bizonyos jellegű embert lát maga előtt, nem biztos, hogy sokáig meg tudja őrizni veleszületett, állati méltóságát Ennyit a Hétvége műsorairól. Nem lehet rossz az a sorozat, mely egy-egy részletével ennyire foglalkoztatja egy rádióhallgató gondolatvilágát. S bizonyára nemcsak én jártam így, hogy tovább tűnődtem egykét felvetett epizódon. Görgey Gábor _MagyarNemzet__ Össznépi játék Szombaton este tíz órakor a Bajcsy-Zsilinszky úton kinéztem az ablakon. Szokatlan kép fogadott. Az utca üres volt. Hosszú percekig jóformán senkit sem lehetett látni. Éjfél után megélénkült az utca. Véget ért a Ki mit tud döntője. A televízió „szívóhatásáról” sokat vitázunk mostanában. Ezen az estén a tévé aighanem több millió nézőt vonzott a képernyő elé, elcsábítva őket nemcsak moziktól, színházaktól, hanem presszóasztaloktól, ultipartiktól is. Milliók figyeltek, milliók izgultak és milliók örültek, mert ügyes és tehetséges fiatalokat láthattak a képernyőn, és mert bőkezűen osztogatta a jutalmakat a KISZ, a televízió, a nagy tekintélyű és nagyon kedves zsűri, amelynek működését együttérzéssel, rokonszenvvel figyeltük hónapokon keresztül, ötvenezren jelentkeztek a vetélkedőre, és megmozdult, legalábbis képletesen, talán ötmillió ember is, lelkesedve, szurkolva, rendkívüli érdeklődéssel követte a fiatal műkedvelők versenyét. Diákok, katonák, ifjú munkások énekeltek, szavaltak, muzsikáltak, ragadtatták el a nézőket meghökkentő akrobatikus mutatványokkal, szívderítő paródiákkal. Közben, a többfordulós verseny izgalmai ellenére tanultak és dolgoztak, érettségiztek, vizsgákat tettek le, készültek az életre, a pályára, amely nem okvetlenül, sőt legtöbbjük számára nem művészi pálya. A Ki mit tud, noha nem zárja ki a művészi tehetség felfedezésének lehetőségét, a műkedvelők versengése elsősorban, olyan mai fiatalok vetélkedője, akik napi munkájuk mellett pihenésként olvassák és szavalják a verseket, mai költők izgalmas, gondolatgazdag műveit, akik szabadidejükön zenekart alakítanak, és felfedeznek önmaguk és a közönség számára egy elfeledett barokk zeneszerzőt, akik néger spirituálék titkait kutatják, élvezetüket lelik a népi táncban, a bábjáték sokszínű, humorban, lírában gazdag kifejező eszközeiben. Sokat vitázunk manapság a fiatalokról, arról, hogy alkalmasak-e a feladatokra, amelyek várnak rájuk, arról, hogy vannak-e eszményeik, és milyenek ezek az eszmények, arról, hogy bízhatunk-e bennük, vagy óvakodnunk kell-e kritikai szellemük kibontakozásától. Sokféle fiatal van. A Ki mit tud részvevői, győztesei és hősiesen küzdő „vesztesei” is ezt a mai fiatalságot képviselik, a sokszínű, a teljes élet igényét és megvalósításának lehetőségét. Egy új életforma ígéretét hozták el közénk, egy olyanúj életformáét, amelyben a munka és a művészi alkotás kiegészíti egymást. össznévi játéknak nevezte Moljor Tamás, a zsűri elnöke ezt a vetélkedőt. Valóban az volt. Nemcsak ötvenezren játszottak, szívvel-lélekkel, tehetségükkel és ötleteikkel, hanem részt vett ebben a játékban a maga módján mindenki, aki szeret szurkolni, szórakozni, és szereti a jó verset, a szén zenét, a rokonszenves fiatalokat. Jó játék volt. v. a. NAPLÓ I !""“2 A középiskolások szép kiejtési versenyeinek tanulságairól számolt be Wacha Imre, a Nyelvtudományi Intézet munkatársa, a Nyelvtudományi Társaság felolvasó ülésén. Az első Kazinczy-versenyen 1966- ban a diákok ezrei vettek részt, s noha a díjat alapító Péchy Blanka elgondolása szerint három év múlva kellett volna új versenyt rendezni, a győri Kazinczy Gimnázium tanárai minden évben megtartották a szép kiejtés vetélkedőjét. A három verseny gyors és nagy fejlődésről tanúskodik. Népes magyar delegáció utazott el hétfőn a Művelődésügyi Minisztérium különrepülőgépén Dijonba, az ISME — Nemzetközi Zenei Nevelési Társaság — július 2— 8 között tartandó idei konferenciájára. A magyar csoporttal utazik a többi között a győri Zenei Szakközépiskola és Tanárképző 41 tagú kórusa Szabó Miklós karnagy vezetésével és turistaként 20 zenetanár. A delegáció tagja Szőnyi Erzsébet, a Zeneművészeti Főiskola tanára, az ISME igazgatóságának tagja is, akinek Kodály emlékezetére szerzett Siratója a győri kórus díjoni Kodály-emlékhangversenyének első száma lesz. A Magyar Állami Népi Együttes 90 művésze hétfőn hazaérkezett ausztriai vendégszerepléséről. A társulat vasárnap a bécsi Práterben az idei Volkstimme-napok záróünnepélyén lépett fel. A londoni Times terjedelmes cikkben méltatja a magyar színművészetet. Henry Popkin, a lap munkatársa dicséri Örkény István Tóték és Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker című darabját, valamint a Thália Színház egyéb bemutatóit. A színház — a kritikus szerint — Kazimir Károly irányításával szép sikerrel tevékenykedik a magyar színművészet korszerűsítése érdekében.4“ Dolce vita az antik Romában — ez a tárgya Federico Fellini legközelebbi filmjének. Az ókori „édes élet” forgatókönyvéhez felhasználják Pescronius Arbitemnek, kora társadalmát bíráló Satyriconját. MU Bolgár kórust fogadott az esztergomi Labor Műszeripari Művek Balassa-kórusa. A Rodna Pesten — a Haza Hangja — nevű énekkar Burgaszból érkezett hazánkba. Két hangversenyt adnak, szerdán Budapesten, szombaton pedig Esztergomban. erroglóbus VAS ÉS ACÉL TEK VÁLLALATának FELKÉRI T. ÜGYFELEIT, * H hogy ROZSDA-, SAV- ÉS HŐALLÓ ACÉLCSŐRE, ACÉLCSŐ IDOMDARABOKRA, CSŐKAMRÁRA ÉS CSŐÍV DARABOKRA 1969. március 31-ig történő szállítási időszakra szóló megrendeléseiket LEGKÉSŐBB F. ÉV JÚLIUS 15-IG, egyéb 1969-re szóló megrendeléseiket pedig folyamatosan juttassák el a vállalat ACÉLCSŐ FŐOSZTÁLYÁHOZ Budapest, VE, Lehel utca 3/b. Felvilágosítás céljából rendelkezésre áll: TELLER BÉLA B Telefon: 205—480/245 mellek JF-»ITY -...... ................mmyr n, i, » SZÍNHÁZAK mai műsora Állami Operaház Trisztán és Izolda (Verdi—Wagner ciki, A. sor. 10.) (6) — Erkel Színház: Marcel Marceau pantomim műsora (fél 8) — Fővárosi Operettszínházi My Fair Lady (Ti — Kis Színpad: Ilyennek hazudtalak (7) — Liget: Sátorcirkusz: Az Aeros Nagycirkusz vendégjátéka (du. fél 4 és fél 8). KRIMI! KRIMI! KRIMI! Keda, Július . ZENEI jegyzetek HAYDN ORATÓRIUMÁVAL, Az évszakokkal kezdődött el a szabadtéri hangversenyek idénye a Károlyi-kertben. Hangulatos és szívesen várt események ezek a nyári koncertek, a szabad tér nem mindig megfelelő akusztikai viszonyaiért üdítő környezet kárpótol és ha a műsoron valóban ide illő mű hangzik fel, szép élménnyel gazdagodhatunk. Az Évszakok tökéletesen illik a szabad térre, s erről meggyőződhettünk az 1959-es fertődi ünnepségek alkalmával és azóta több ízben is a Károlyi-kertben illik elsősorban tárgyánál fogva, amely szintén „szabad téren” öleli fel a természet változó szakaszait. De szinte predesztinálja a csillagos ég alatt történő megszólaltatásra a művet felhőtlen optimizmusa, a dolgok rendjébe vetett mély hite, az ember szeretete. Egy alkotásban, küzdelemben és sikerben páratlanul gazdag élet tapasztalata állt Haydn mögött, mikor — e nagyszerű élet alkonyán — két nagyszabású oratóriumát, a Teremtést és az Évszakokat megírta. Szinte bámulatos, mi mindent tud már ekkor a zenéről, milyen szuverén biztonsággal veti egybe Händel, Gluck és Mozart hagyatékát, milyen öntudatosan vállalkozik a megőrzésre, összefoglalásra, betetőzésre. Olyan értő, a stílus minden rétegére gondosan ügyelő előadásban, mint ez a mostani Évszakok volt, a hallgató jól tájékozódhat Haydn öregkori, csodálatos művészetében: a Händelénél bensőségesebb, bár kevesebb drámai lendülettel hevített kórusrészletekben mégis felismerheti a hatalmas barokk előd példáját; az oratórium kevés, de annál jobban kiemelkedő szenvedélyes hősi hangvételében Gluck hatását fedezheti fel; legfőképpen azonban Mozart Varázsfuvolájára emlékezhetett Haydn, az idős mester a nemrég fiatalon elhunyt pályatársra, barátra és sok szempontból mintaképre: erről vallottak a kitűnően diszponált szólisták ezen az estén. MÁR MAGA SIKERÜLT ELŐADÁST JELENT, ha egy mű nagyszerűsége olyan egyértelműen jut érvényre, mint ez alkalommal. Valóban, a vezénylő Forrai Miklós, az Állami Hangversenyzenekar muzsikusai és a Budapesti Kórus énekesei csakúgy, mint a három főszereplő, Werner Mária, Korondy György és Antalffy Albert, nemcsak igen magas színvonalon tettek eleget művészi feladatuknak, de nyilvánvaló örömmel, sőt, ihlettel muzsikáltak. Forrai Miklós ízléssel és ösztönző erővel irányította az előadást. Ha olykor — különösen az oratórium második részében — az egyes számok között éreztünk is néhány, dramaturgiailag hosszúnak tűnő, fölösleges percet, ez a teljes koncepciót érintő észrevétel csupán és nem csorbíthatja a kisebb egységek illúziót keltő megformálásának érdemét. A zenekar, kikerülve a zárt teremből, szinte újjászületett, lelkesen és mind egyes szólamcsoportjait, mind szólóit tekintve pontosan és hibátlanul játszott A kórus egyéb-ként is, minden szereplésével karigazgatóját, Forrai Miklóst dicséri, hogy ne sokszorozta volna meg igyekezetét ezúttal, saját mestere intéseit követve! Szólóénekeseink , akiknek kvalitásait, az oratóriumban eddig még nem hallott, kitűnő Korondy György kivételével, eddig is mindenkor készséggel elismertük — ezúttal új erényről tettek tanúságot: az ensembleéneklés valósággal kamarazenei bravúrjával örvendeztették meg a Károlyikert nagyszámú, lelkes hallgatóságát Pándi Mariann® Tanácskozás , a szerzői jogvédelemről Bécsben szombaton ért véget a Szerzői Jogi Társaságok Világszervezetének 26. kongresszusa. Harminckét ország 249 küldötte vett részt a tanácskozáson, a magyar delegációt Kadosa Pál Kossuthdíjas zeneszerzőnk vezette. A tanácskozás megállapította: sok jel mutat arra, hogy több országban veszély fenyegeti a szerzők jogait, különösen a rádió- és a tévéállomások részéről. Foglalkoztak a szerzői jogvédelem problémáival a fejlődő országokban és megtárgyalták az elektronikus zenével és a számítógépek útján előállított muzsikával kapcsolatos problémákat. Eldöntésre vár: társszerzőnek tekinthetők-e a műszaki szakemberek, akiknek segítsége nélkül a kompozíciók nem szólalhatnak meg. A kongresszuson dr. Tímár Istvánt, a budapesti Szerzői Jogvédő Hivatal főigazgatóját további két évre ismét megválasztották a világszervezet adminisztratív tanácsának és végrehajtó irodájának tagjává. Kik tanulhatnak külföldön A napokban kormányhatározat jelenik meg, amely szerint magyar állampolgár külföldi tanintézetekben csak engedéllyel folytathat tanulmányokat. Nincs szükségük külön engedélyre azoknak, akik külföldi tanulmányaikat ösztöndíjjal végzik, s eltekintenek az engedélytől akkor is, ha a szülők tartós hivatalos kiküldetésben külföldön tartózkodnak. Ha a szülőt időközben hazahívják, kívánságára gyermeke megkezdett tanulmányait külföldön befejezheti. Külföldön csak felsőfokú tanulmányok végzését engedélyezik, abban az esetben, ha a kérelmező a választott szaknak megfelelő hazai tanintézetben eredményes felvételi vizsgát tesz és igazolja, hogy külföldi tanulmányai idejére a szükséges anyagi feltételek biztosítottak az érvényben levő deviza-előírásoknak megfelelően. 10 SZÁZALÉK ÁRENGEDMÉNY! ELEKTROMOS bojler és tűzhely villany- és vízszerelési munkáit SORON KÍVÜL elvégezzük (CSAK BUDAPESTEN) Szövetkezeti Javítószolgálat 313-313 JÚLUS 1-TÓL SZEPTEMBER 30-IG 10 SZÁZALÉK ÁRENGEDMÉNY!