Magyar Nemzet, 1969. november (25. évfolyam, 255-279. szám)
1969-11-04 / 257. szám
4 i Szovjet hangjátékművészet Első és jelentős darabját hallgattuk annak az öt közvetítésből álló sorozatnak, mely a moszkvai Rádiószínház stúdiójából került át a budapesti dramaturgia műhelyébe. Andrej Vejdert, a darab szerzőjét, különben meleg szavakkal méltatta Georgij Padalka, a moszkvai rádió fődramaturgja is, maga pedig néhány kedves sort írt le mindig friss Rádióújság részére. A fiatal szerzőt örömmel üdvözöljük mi is. Érdekes, vonzó, rádiószerű művet írt, feszes kamaradrámát, formás kísérletet az emberi hang jellemző felhasználásában. Régi igazsága már a drámatörténetnek, hogy összecsapások és feszültségek legjobb gerjesztője a forradalmi pillanat Verder csakugyan ezt választotta. A mű lepergésének ideje alatt tör ki a pétervári lázadás. Hőseink erről csupán hallanak. Hiszen mindössze ketten vannak az elhagyatott tajgán. A rab és a foglár. Az előbbi bolsevik, akit várbörtönbe küldenek épp azért, mert új és friss és fenyegető szelek fújnak. Kísérőjére sem véletlenül esik a választás. Apját lázadó bolsevik foglyok ölték meg. Halálmenet tehát ez a kettős. A párbeszédet a szituáció teszi sűrűvé, izgalmassá. Mert beszélhet ugyan a rab arról, hogy eredetileg csillagásznak készült és sóhajthat a foglár, hogy ő már nősülni akar. Minden mondatot beárnyékol a halál. S felfrissít a remény, hogy a puska nem dördül el. Werder ravasz szerkesztését bizonyítja, hogy dörrenést nem is egyszer hallunk. Mert hol elhibázza foglyát, hol ő lesz váratlanul egy farkasverem rabja. E látszólag puritán kompozíció így csupa izgalmas fordulattal telik meg. S hozzá még a szellemi izgalom — vajon a szavak megállíthatják e az eltompult bosszú érvényesülését? Milyen eleven írói fantáziára vall: a rab pusztulása az adott helyzetben szükségszerű. De az is, hogy a foglár megrendülten s egy új igazság birtokában búcsúzik tőle. A forradalom lelki megváltóerejének szép drámáját alkotta meg Verder s a magyar előadás, Török Tamás rendezésével, Szersén Gyula, Madaras József, Ajtay Andor és Bicskey Károly közreműködésével rangos művészi teljesítményt nyújtott. Puskás Károly fordítása vitathatóbb. A porkoláb visszatérő szavajárásaként az „örvendezzél" mesterkéltnek hatott. ", “ ■ T7~ Batsányi Ismeretterjesztés Jánosyt Ismeretterjesztés mutatta be a Rádióegyetem sorozatában Tárnai Andor, a kitűnő filológus. A hozzáértés és elmélyültség kis remeke volt az esszé, amit Batsányiról e korlátozott terjedelemben előadott. Igaz, túlzsúfolt is volt, nem kerülhetett tüzetes tisztázásra a költő Kazinczyval való kapcsolata s végül talán egy kissé romantizálta is nemes alakját Tárnai. Szövegében sokszor szerepelt a „következetes”, „az eltökélt” Batsányi: tudatosságát becsülte túl rajongója. E sorok írójáról talán elhiszik, nem először ismerkedik Batsányival. Ha élvezetet lelt a Rádióegyetemben, akkor az ismétlés örömén túl az újrafelfedezés ujjongásában kívánt osztozni. Tanulság: előadás és ismeretterjesztés nagy és bővíthető funkciója a Rádiónak. Zene és tanulás | A legjöbb Zene és tanulás ismeretterjesztők az éter hullámhosszán — a zenetudósok. Molnár Antal, Ádám Jenő ebben szinte utólérhetetlen mesterek. Szabolcsi Bencének valaha rendszeres órája volt — most miért nincs? Alig ismerek ihletettebb, jobb előadót nála. De a fiatalabbak: Meixner, Kroó, Kárpáti János, könnyűzenében pedig az ötesztendős jubileumát ünneplő Komjáthy, a szellemes Czigány György, ragyogó gárda. Hozzájuk csakugyan tanulni járunk. A héten még az URH-ra utalt sorozat, a „Francia zeneszerzők” is kielégítette ismeretszomjunkat, Massenet volt műsoron. Érdekes, hogy visszautasította, elmulasztotta a „Bohémélet” lehetséges librettóját Érdekes, hogy Saint-Saens-szel sehogy sem tudott megbékélni. Milyen töretlen, ragyogó pálya. S tulajdonképpen milyen kevés maradt meg belőle. Fábián László, az előadó szenvedéllyel, olykor elfogultan magyaráz. De gondolkodásra készteti hallgatóját T. T. A RÁDIÓ MELLETT NAPLÓ 1November 4 Az Operaház balettegyesülete hétfőn reggel elutazott Párizsba, a nemzetközi balettfesztiválra, amelynek eseménysorozata ma, balett-társulatunk előadásával kezdődik a Theatre des Champs- Elysées-ben. Az együttes a Spartacust mutatja be, a mai előadás után még három alkalommal: november 6-án, 7-én és 8-án. A párizsi vendégjáték befejezése után a társulat egy része Le Havreba utazik. Itt két estén szerepelnek, a Magyar Hét során a Chopinianával és a Gajane-szvittel. Hétfő délelőtt a Hanglemezgyártó Vállalat a Kossuth Lajos utcai szaküzletben megnyitotta a szovjet hanglemezhónapot. A megnyitón megjelent B. A. Potolkin, a szovjet kereskedelmi kirendeltség képviselőjének helyettese. Bors Jenő igazgató méltatta a szovjet hanglemezhónap kulturális jelentőségét. Forgalomba kerül többek között egy nyolclemezes Saljapin-album, a Borisz Godunov, Verdi Requiemje, a milánói Scala Turandot előadása. Dr. Vittore Branca, a páduai egyetem olasz irodalomtörténeti tanszékének tanára csütörtök délután hat órakor „A Conciliatores és a Risorgimento és a romanticizmus hajnala Olaszországban” címmel előadást tart a Bródy Sándor utcai Olasz Intézetben. Kollektív képzőművészeti kiállítást nyitnak meg november 6-án délután 5 órakor az MSZMP II/3. körzete és a Hazafias Népfront II/3. körzete Béke klubjának közös rendezésében a II/3-as körzet helyiségében, a Bp., II. Vöröshadsereg útja. 85. szám alatt, Ignotus születésének 100. és halálának 20. évfordulója alkalmából róla nevezték el a XII. kerületi, volt Klára utcát, amelynek 35-ös számú házában ő is lakott. Ignotus egykori lakóházának homlokzatán emléktáblát lepleztek le. Az ünnepélyes eseményen Fodor József költő mondott beszédet. El Mozgalmas napja volt hétfőn Ernster Dezsőnek, a Svájcban élő világhírű operaénekesnek hétfőn Budapesten: délelőtt a Zeneműkiadó Vállalatnál Sarlós László igazgató átnyújtotta neki a „Nagy magyar előadóművészek” című sorozatban megjelent új kötetet, amely szövegen, képen, lemezen át Ernster Dezsőt mutatja be. Délben a rádió Ki nyer ma? című népszerű zenei műsorában ő adta fel az első kérdést (a Szöktetés a szerájból című Mozart-opera egyik áriája volt a rejtvény, Ernster előadásában), délután pedig a Rózsavölgyi könyvesboltban dedikálta kötetét. Gádor István keramikusművész műveinek kiállítása november 7-én délben nyílik meg a miskolci Galériában. Kedd, 1969. november 4. Magyar Nemzet A futópályán Viktor Rozov színműivó a József Attila Színházban Házi szerzője az angyalföldi színháznak Viktor Rozov, szovjet drámaíró. Szinte kizárólagos témája, úgy is mondhatnánk „vesszőparipája”, a nemzedékváltás és az ezzel járó konfliktusok. Először csupa fiatal népesítette be színpadát, majd mind nagyobb számban jelentek meg színműveiben a középnemzedék tagjai. Most már a nagyapák korosztálya is szót kér legújabb drámájában. Noha a Szerző hatvan felé jár, továbbra is a fiatalok, a jogos trónkövetelők oldaláról, egészséges életszemlélettel láttatja a világot: a tizenévesek elfogulatlan pártfogója maradt. De a korral szemünk elveszítheti ruganyosságát, a viszonylatokat és a perspektívát nehezebben érzékeljük, hajlamosabbá válunk az elérzékenyülésre. „A futópályánkból ítélve Rozovval az elmúlt években alighanem ilyesmi történhetett Három nemzedék egymás mellett Zsarkovéknál. Nem éppen békésen: keresik helyüket az életben. Abban az életben, amely — a trénerként működő apa, Kim szavai szerint — olyan, mint egy futópálya, ahol mindenki a maga módján akar célt érni. Vannak, akik lóra kapnak, és nem törődnek azzal, ki kerül az állat hatái alá. Ilyen például — szerinte — Álla, elvált felesége, aki Brazíliában teljesít diplomáciai szolgálatot, és egy másik férfi oldalán él. Kim nem akarja, hogy az asszony, akárcsak egy néhány hónapos angliai út erejéig, elszakítsa tőle fiukat, Albertét, aki most töltötte be tizenhatodik életévét. De a harmadik felvonásban, amikor Álla hat év után meglepetésszerűen, újra megjelenik egykori otthonában, éles vita után — váratlan fordulattal — mégiscsak elengedi fiát, a család szemefényét, aki Nyina, a beteg nagynéni szerint, az „egyetlen fénysugár a félhomályban”. Pedig az apa eddig szüntelen azt hajtogatta, hogy a „haláli” nyugati beat-zene, a rikítóan flancos öltözködés, és a csomagokat küldözgető hűtlen anya rossz hatással van a fiúra. Talán azért engedi el, mert Alla a vita hevében azt mondja, lehet, hogy nem a fiú tanul majd rosszat odakint, hanem ő tanít jóra másokat? Jóllehet a rokonszenves fiatalember, akit a családi „gúla” holmi műkedvelő tornászcsoportként tart ingadozó vállain, mindvégig azt mondja, maradni akar, féllábbal már Londonban van. Hiszen környezetében nincs egy megnyugtató támpont. Izgága, az idegbetegségig érzékeny, az életben becsületes eszközökkel érvényesülni igyekvő, de a küzdőtéren sikertelen apját szereti, ám ösztönösen megérzi, hogy mellette egyoldalúvá válnék ő is. Beteg, és egy szerető férfira vágyó nénjét szívből sajnálja, de nem tud rajta segíteni. „Botcsinálta író” nagyapját tiszteli, de egy egész világ választja el tőle, így hát a dráma nagy tétjét, a választás dilemmáját nem két egyenlő értékű és vonzású lehetőség jelenti számára. A néző legfeljebb ha azon csodálkozhat, hogy az amivel ő már eleve tisztában van, a szereplő előtt miért csak a harmadik felvonás végén válik világossá. Ezen mit sem változtat, hogy Rozov a dúlt életű család sötét színképének ellensúlyozására a „tiszta”, sőt az egyik esetben „paradicsomi” külvilágból két rezonőrt is behoz színművébe. Helyesebb lett volna, ha Benedek Árpád, aki mint a darab fordítója és rendezője tisztes munkát végzett, megpróbálta volna a mi viszonyainknak megfelelően adaptálni a színművet. Ezzel enyhítette volna a darab helyenként nagyon zavaró szentimentalizmusát, többet adhatott volna Rozov eddig oly sokszor igaz élvezettel fogadott lírájából és humorából, kiegyenlítettebbé tehette volna drámai küzdelmét. Ez annál is inkább felötlik, mert az első felvonásiban, annak rendezésében még korábbi Rozov-színművek hangulata érződik, de azután a kéziratégető nagyapa, a volt szeretőjének gyermekért esdeklő, beteg Nyina nagyjelenete, és az elvált felesége portréján tapadó apa, majd a békés megoldás láttán könynyező kandidátus-főmérnök gyermekded magatartása mindezt a feledés homályába meríti. A színészekre nem lehet panasz. Mindenki megtett minden tőle telhetőt. Koncz Gábor (Kim) indulatos volt és maradt, de legbelül csupaszív. Benkő Péter (Albert) ifjonti bájával, humorával és tiszta lírájával valóban fénysugárként világolt a félhomályban. Mádi-Szabó Gábor rokonszenvesen jelenítette meg az önmagával viaskoló idős írót, aki mint nagyapa zsörtölődve, vitatkozva, szónokolva igyekszik fenntartani szertehúzó családjában a rendet. Kállai Ilona (Nyina) egész karakterformáló tehetségét latba vetette, hogy a korai Ibsen-drámákból idecsöppent testi- és lelkibeteg nagynénit elfogadhatóvá tegye. Káló Flórián (Ljova, a fiatal tudós) a második felvonásbeli könnyű pizsama egyenöltözék ellenére is kínosan feszengett a nem testére szabott, bűnbocsánatért folyamodó Don Juan szerepében. Szemes Mari (az elvált feleség) harmadik felvonásbeli megjelenése új színfoltot hozott az előadásba. Bárány Frigyes az író lelkiismeretének szerepét lelkiismeretesen tolmácsolta. Wegenast, Róbert csodával határos módon, három szobát helyezett el a kisméretű színpadon, Witz Éva pedig ízléssel választotta ki azokat a jelmezeket és öltözékeket, amelyek a színmű alakjait a legjobban jellemzik. Barta András Helene Thimig a világhírű osztrák színésznő, Reinhard özvegye, aki a második világháború után újra megindította a Salzburgi Ünnepi Játékokat — nyolcvan éves. A művésznőnek holnap nyújtja át Bécs városának gyűrűjét Brúnó Marék polgármester- „Az ingadozó családi gúla” (Szlovák György rajza) IBiUnilli Nicola Rossi-Lemeni és Virginia Zeani A neves olasz művészházaspárt régi ismerőseként üdvözölhette a budapesti operaközönség; nevük, szerepléseik még nem törlődtek ki emlékezetünkből, bár az utolsó találkozás óta hét-nyolc esztendő is eltelt már. Nicola Rossi- Lemeni személyében elsősorban a figyelemre méltó színészegyéniséggel találkozhattunk újra: tudatos, okos, eszközeiben gondosan mérlegelt Borisz Godunov alakításával vívta ki a publikum elismerését. Tagadhatatlan ugyan, hogy maga a hang vesztett már régi erejéből és biztonságából, s úgy látszik, túl van már fénykorán; az okos erőbeosztás mégis tartogatott számunkra énekesi szempontból is jó néhány jelentőségteljes, hatásos pillanatot: a „szobajelenet” befejező monológjában például, vagy — ami a legjobban sikerült — a záróképben, Borisz halálának jelenetében. A közönséghatás nem is maradt el. Virginia Zeani a Pillangókisasszony főszerepében lépett az Operaház közönsége elé, egy rangos énekes kultúrájával, s egy jó állapotban levő énekhang technikai biztonságával — a szerep azonban kevésbé „állt jól” egyéniségéhez, mint hatásos régebbi alakításai, a Lammemoori Lucia vagy a Traviata. Pillangókisasszony alakja nem a tragikák hagyományos típusából való — „piccola donna innamorata”: szerelmes kisasszony (Puccini nevezi így), hőssé a tragikus asszonyi sors csendes és elszánt vállalása avatja őt. Akadnak kitörései, „drámaibb” akcentusai is, de a szerep alapszíne a bensőség, intimitás. Zeani alakításában, hangjában — főképp a józanabb csengésű, árnyalatokban szegényebb alsó fekvésekben — ez a meghitt alaptónus érvényesült kevésbé. Hogy egy jó hangú, olaszos kultúrájú, technikailag biztos Cso-cso-szánt hallhattunk, mindenesetre így is hasznára vált az Operaház Pillangókisasszony előadásának. Kovács János A Költészet Napjai 1970. Ismét megrendezik a nemzetközi költakozót Ismét megrendezik hazánkban a nemzetközi költőtalálkozót. Somlyó György, a konferencia szervezője az előkészületekről nyilatkozatot adott a Magyar Nemzet munkatársának: — Az 1966 októberében Budapesten megtartott első nemzetközi költőtalálkozó azzal fejeződött be, hogy ezt érdemes folytatni — mondta Somlyó György. — Elérkezett a folytatás ideje: 1970. május 3 és 9 között rendezzük meg másodízben az európai költők nemzetközi találkozóját, Budapesten, Lillafüreden és Tihanyban. — A fő téma: A költészet a második világháború után. Ez a téma lehetőséget ad a jelenkori költészet minden nagy kérdésének megvitatására. — A találkozó alkalmából két évfordulóról is megemlékezünk majd. Éppen egy évszázada, 1870-ben jelent meg az irodalomban Rimbaud, s mivel általában tőle eredeztetik a modern költészetet, mondhatni, a modern költészet most száz esztendős. Megemlékezünk továbbá Radnóti halálának negyedszázados évfordulójáról is. — Magát a találkozást most Balatonfüreden és Tihanyban tartjuk Füreden költői estet is rendezünk, Tihanyban képzőművészeti kiállításra és koncertre hívjuk vendégeinket, hajókirándulást teszünk velük a Balaton körül. Budapesten az Irodalmi Színpadon és az Egyetemi Színpadon, valamint művelődési házakban találkoznak majd vendégeink kisebb csoportjai a versbarátokkal. — Most készítjük a meghívókat. Noha ezúttal is az európai költők találkozóját rendezzük meg, néhány vendéget meghívunk a tengeren túlról is, így a mexikói Octavio Pazt, és Tchicaya Xi’Tam-si afrikai költőt, aki Kongó Köztársaság UNESCO- küldötteként Párizsban él. A meghívottak névsorának öszszeállításakor arra törekszünk, hogy lehetőleg Európa minden nemzete, s napjaink minden fontos, vagy annak látszó költői irányzata képviselve legyen. Meghívjuk azokat a költőket, akiknek az utóbbi években önálló kötetük jelent meg nálunk, s azokat is, akik hazájukban a magyar költészet fordítói és népszerűsítői. — Ismét kiadjuk Ámon című nemzetközi költői almanachunkat. (Az előző 1966-ban, illetve 1968-ban jelent meg.) A harmadik kötet nyomdakész. A költészet, száz évvel Rimbaud után című ankétunkban közreadjuk Étiemble párizsi és Höllerer frankfurti professzor tanulmányát, a francia Michel Déguy, az angol Charles Tomlinson, a német Günter Kunert, a jugoszláv Vaskó Popa, a szovjet Voznyeszenszkij, a román Doinas, a francia Guillevic, Octavio Paz, Lukács György és Nemes Nagy Ágnes írását. Négy tanulmány — Sőtér Istváné, Rónay Györgyé, Domokos Mátyásé és Faragó Vilmosé — a magyar költészet huszonöt esztendejével foglalkozik. Radnótira Hubay Miklós és Koczkás Sándor emlékezik, közöljük Radnótinak 1931-ben Párizsból írt, eddig kiadatlan leveleinek néhány részletét, és az Erőltetett menet német, francia, olasz, orosz, lengyel, cseh, szlovák és szerb-horvát nyelvű fordítását. Gazdag antológiát állítottunk össze a József Attila halála utáni magyar kötészetből, új fordításokban. Közreadjuk Kondor Béla új Rimbaud-portréját, a Londonban élő Budai György 1969-ben készült Radnóti-fametszetét, és számos versillusztrátorunk, közöttük Bálint Endre, Martin Ferenc, Huszárik Zoltán, Gocs Gábor és Szántó Piroska grafikáit Művészi bőrmonkák kiállítása az Iparművészeti Múzeumban Kiállítás-sorozattal veszi le részét a múzeumi hónap eseményeiből az Iparművészeti Múzeum. Új tárlatukon művészi bőrmunkákat mutatnak be. A kiállítás a XV. századtól a századfordulóig kíséri figyelemmel e különleges, használati és dísztárgyakat egyaránt készítő művészeti ág fejlődését Az egyházművészet felbecsülhetetlen értékű darabjai, a festett bőrcasulák és pluviálék, a győri Xantus János múzeumból és a győri egyházmegyei gyűjteményből kerültek ide. A falakat körben mitológiai díszítésű bőrtapéták fedik, előttük évszázadok lakberendezési tárgyai: ládák, faliszekrények, székek; a legutolsó darabok már a szecesszió idejéből. Sokféle technikával és sokféle rendeltetéssel készültek a bőráruk. Van közöttük ostábla és kockavető pohár, pénzváltó láda és ellenző, könyvborító és tálca, cipő, papucs, csizma, kesztyűk és gallérok. Nem hiányoznak a gyönyörű könyvkötések sem. A legszebb közülük az a könyv, amelyet I. Rákóczi György készíttetett Bethlen Gábor felesége, Brandenburgi Katalin számára. A bőrmetszés és domborítás, a sokféle kikészítés közül az egyik legköltségesebb, egyszersmind legművészibb az ezüstözött, festett bőráruk készítése. Technikája a XI. században Spanyolországból terjedt el Európában, s nálunk is csakhamar kedveltté vált. Leírása a bolognai Fioravanti mestertől maradt az utókorra. A megfelelően előkészített bőrdarabot ezüst lappal fedték be, erre nyomták rá a mintát. Ezt firnisszel kenték be, a fémdíszítés ettől nyerte aranyló tónusát. Végül a szabadon maradó részeket kifestették. &AL