Magyar Nemzet, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-02 / 51. szám
vsh ■' írói Magyar Nemzet fü ’ A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA * .......... ii■mi—i imnimiin—mamiiiii ......mi—n—imruTiir m-------m----------r~~..--------gmmsmxsmm’. » Női gondok az iskolában Amikor az iskolai ankétről hazafelé tartottunk Z. községből, útitársunkul szegődött egy fiatal tanárnő. Csak a szomszéd községig vigyük el — kérte —, mert az autóbuszra sokat kell még várnia. Néhány percig tartott csupán az út, de a tanárnő ezalatt is rendkívül ideges volt. Megmagyarázta okát: ötéves kisfiát egyedül hagyta otthon, férje pedig csak késő este érkezik haza a munkából . Az iskolákban dolgozó nők sorsából is fölvillant valamit ez az emlék, helyzetükről február elején vezércikket írtunk, jólesően nyugtázva a művelődésügyi miniszter irányelveit e kérdésről. Nemrégiben a Pedagógus Szakszervezet központi vezetősége tárgyalt erről, amit egyebek között az is indokol, hogy a szakszervezethez tartozó dolgozók 73 százaléka nő. Az ülésen részt vevők írásos jelentést kaptak a nődolgozók helyzetéről és azokról a feladatokról, amelyek a szakszervezetre hárulnak a pedagógusok társadalmi, gazdasági és szociális helyzetének javítása érdekében. Mind a jelentés, mind pedig a szakszervezet főtitkárának, Péter Ernőnek szóbeli kiegészítése megvilágított egy sajátos ellentmondást: a pedagóguspálya anynyira elnőiesedett, hogy az iskolákban dolgozó nők gondjain voltaképpen csak a nők segíthetnek. Vagyis: ha a miniszteri irányelvek alapján bizonyos kedvezményben részesül egy többgyermekes anya, ennek hátrányait a túlórákat, a nagyobb megterhelést, az újabb társadalmi munkát — a kolléganői érzik meg. Azok az üdvös család- és gyermekvédelmi intézkedések, amelyek más közösségben kizárólag csak kedvezően hatnak, az iskolában furcsa módon például azt eredményezik, hogy az anyasági segély miatt otthon maradt tanítónőt a másik tanítónő pótolja, természetesen többletmunkában. Ezért nem teljesen indokolt annak a budapesti tanárnak az aggodalma, aki levelében a férfipedagógusok védelmében emelt szót. Könnyű volna azt felelni rá, hogy a férfiak nagy része is férj és apa, megértést kérni tőlük az anyák érdekében teljesen jogos óhaj. De inkább arról szóljunk, hogy arányait tekintve, mégiscsak a nőket terheli meg elsősorban mások indokolt kedvezménye; azokat a fiatal pedagógusnőket például, akik még a saját munkájuk ellátásával is sokat bajlódnak, akik a mesterség és hivatás titkait csak most lesik el. És hogy a kezdőknél mindenképpen ők, a fiatal lányok, asszonyok vannak óriási többségben, azt igazolja az az adat, amely szerint a tanítóképző intézetek 1804 növendéke közül 1688, a tanárképző főiskolák 4055 hallgatójából 3191 a nő. A jelentés hozzáfűzi: „Ráadásul a kevés számú végzett férfihallgatók is jórészt eltűnnek az őket kibocsátó és az őket váró iskolák kapui között.” Szó esett a központi vezetőségi ülésen egy másik ellentmondásról is, amely így hangzik: „a pedagógiai tevékenység feladatait főként a férfiak fogalmazzák meg, a végrehajtás azonban szinte kizárólag a nőkre hárul.” Hogy a pedagógiai feladatokat — és itt nem elsősorban országos, hanem helyi és napi feladatokra gondolunk — miért férfiak határozzák meg, arra könnyű válaszolni. Azért, mert az általános iskolai igazgatóknak például csak 16 százaléka nő; ha ide számítjuk az igazgatóhelyettesek arányát is, akkor már jobb kép kerekedik ki, mert országosan az igazgatóhelyettesek negyven százaléka nő. De az említett feladatokat — a szakszervezeti értekezlet gondolatmenetét folytatva —nem az igazgatóhelyettesek, hanem inkább az igazgatók, meg a tanácsi előadók fogalmazzák meg; ez utóbbiaknál a nők aránya ugyancsak nem túlságosan kedvező. Annak, hogy több nőt nevezzenek ki igazgatónak, s más vezető állásba, volna tehát egy etikai és szociális oldala is: a társnőinek gondjaiban osztozó asszony talán másképpen, bölcsebben, rugalmasabban határozza meg az iskolában a tennivalókat is. A Pedagógus Szakszervezet központi vezetőségének ülése, a színvonalas jelentés jó példa arra is, hogy bizonyos kérdésekben nagyobb anyagi erők megmozgatása nélkül is kisebb-nagyobb eredményeket lehet elérni. Elmondta például egy budapesti küldött, hogy az ő kerületében sikerült jelentékenyen javítani a nők körülményein, és közös erővel, néhány jó ötlettel már enyhítettek valamicskét a gondokon. Egy másik, debreceni felszólaló érdekes javaslatot tett: taníthassanak fél fizetésért — és természetesen fél óraszámban — az anyasági szabadságon levő pedagógusok. Ez sokhelyütt javítana az iskola helyzetén, mert kevesebbet kellene helyettesíteni, megjavítaná az anya szociális körülményeit is, és lehetővé tenné, hogy a pedagógusnő és az iskola között ne szakadjon meg három évre a kapcsolat. Azokban az irányelvekben, amelyeket a pedagógus szakszervezet központi vezetősége elfogadott, néhány nagyon okos és jó — ha nem is túlságosan konkrét — javaslat található. Helyes például, hogy az irányelvek alapján a szakszervezet belső apparátusa a nőfelelősök irányítására egy politikai munkatársnővel bővül. Ennél a létszámemelkedésnél csak az lehet helyesebb, ha a szakszervezet valamennyi — női és nem női — munkatársát kötelezik arra, hogy a maguk területén „nőfelelős”-ök legyenek. Ami anynyit jelent, hogy érezzenek teljes felelősséget a nőkért, következésképpen az iskolákért-iá. Gáber István A szovjet kormány állásfoglalását követően fontos diplomáciai tanácskozások a Közel-Keletről A külpolitikai helyzet A KÖZEL-KELET ügyében rendkívül élénk mozgásba lendült a diplomácia gépezete. Alig pár nap van hátra a maitöbbször meghosszabbított egyhónapos tűzszünetből, s így érthető, hogy a válságban közvetlenül, valamint közvetve érintett országok képviselői lendületesebb tevékenységbe kezdtek. Nem meglepő az sem, hogy a hivatalos megnyilatkozásokban megszaporodtak a drámai elemek. A közel-keleti probléma alapképlete nem változott meg azzal, hogy hivatalos tűzszünet van életben és Jarring, az ENSZ-főtitkár külön megbízottja hetek óta folytatja közvetítő tevékenységét. De bizonyos új elemek jelentkeztek az utóbbi hetekben, s ezekre alapozta a vasárnap közzétett szovjet kormánynyilatkozat ama megállapítását, hogy „minden eddiginél kedvezőbb helyzet alakult ki” és remény nyílt a politikai rendezés útján néhány elhatározó lépés megtételére. A szovjet nyilatkozat kiemelte az egyiptomi kormány rugalmas álláspontját és aláhúzta azoknak a kompromisszumos javaslatoknak a jelentőségét egy megegyezés siettetése szempontjából, amelyeket az EAK megfogalmazott Jarring kérdéseire adott válaszában. A legfőbb nehézséget abban látják a szovjet fővárosban, hogy az izraeli álláspont az alapvető kérdésben még ma sem kellően konciliáns, s Tel Aviv az 1967-es háborúban elfoglalt arab területek visszaadására nem hajlandó világos, egyértelmű ígéretet tenni. Izrael menetrendje szerint az ország végleges határait csak egy békeszerződésben lehet kijelölni, miután a környező arab államok elismerték Izrael létezését és szuverenitását, és vállalták, hogy tiszteletben tartják Izrael biztonságos határait. Kairóban már a múlt vasárnapi izraeli minisztertanács állásfoglalását meglehetősen negatívan ítélték meg. Most, hogy Tekoah átnyújtotta az izraeli kormány hivatalos válaszát Jarringnak, az egyiptomi fővárosban úgy nyilatkoztak, hogy a szésr-kabinet végleg becsapta az ajtót a közel-keleti válság békés rendezése előtt. Szadat elnök vasárnap ilyen értelemben értékelte a jelenlegi helyzetet, s a legélesebben cáfolta, hogy különbékét akart volna kötni Izraellel. A közelmúltban a Newsweek című amerikai hetilapnak adott interjút, s ennek kapcsán röppentek szárnyra a különbékére célozgató kombinációk. A cáfolat közlésére Szadat egy látványos tanácskozást választott. A palesztin ellenálló szervezetek kairói ülésén beszélt, s fejtegetései során ő maga hívta fel a figyelmet arra, hogy az egész közel-keleti problémát szélesebb nemzetközi — és tegyük hozzá: arabközi — öszszefüggésben kell szemlélni. Ebből a szempontból tanulságos a Szadat-interjú kezelése és fogadtatása. Az EAK-ban csak bizonyos részleteket tettek közzé belőle, s a jelek szerint némi idegességet okozott egyes arab országokban. Hírügynökségi kommentárok az egyiptomi rugalmassággal hozzák összefüggésbe, hogy az úgynevezett tripoli chartához tartozó Szíriából és Szudánból vasárnap magas rangú politikusok érkeztek Kairóba. Az ugyancsak a tripoli chartához tartozó Líbiának vezetője, Kadhafi államfő a múlt hét végén kijelentette, hogy az arab—izraeli konfliktus túlhaladta a békés megoldás lehetőségének szakaszát, és „most már csak a háború az egyetlen pozitív megoldás”. Kadhafi helyeselte Szadat elnök tervét, hogy bizonyos feltételek mellett kész megnyitni a Szuezi-csatornát. A csatorna zárva tartása azonban fontos érvet ad a líbiai kormány kezébe a nyugati olajtársaságokkal folytatotttárgyalásokon. Líbia arra hivatkozik, hogy olaja sokkal rövidebb úton jut el Nyugat-Európába, mint a Perzsa-öböl mentén kitermelt olaj, tehát a szállítás nem kerül olyan sokba. Algéria szintén áremelést kíván. A közel-keleti olaj egyébként az egyik döntő oka annak, hogy az Egyesült Államok is némileg változtatott korábbi egyoldalú álláspontján. Nixon minapi külpolitikai expozéjában a közel-keleti rendezés elengedhetetlen feltételének nevezte a palesztin kérdés megoldását és a megszállt arab területek visszaadását, s mindössze jelentéktelen határkiigazítást tartott elképzelhetőnek. Jelentések szerint emiatt érezhető feszültség támadt az Egyesült Államok és Izrael amúgy sem harmonikus viszonyában. Jakubovszkij marsall Budapesten Budapestre érkezett I. J. Jakubovszkij, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsnoka és Sz. M. Szemenko hadseregtábornok, az egyesített fegyveres erők törzsének főnöke. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Czinege Lajos vezérezredes, honvédemi miniszter és a minisztérium más vezetői fogadták. K8.1l-Kelei kényes helyzetet teremtett Izrael elutasító válasza A MENA közel-keleti hírügynökség hétfő esti jelentése szerint a négy nagyhatalom képviselői, valamint Jarring Kairó tudomására hozták, hogy az izraeli választ, amelyet Tekoah a múlt hét végén adott át az ENSZ-főtitkár közel-keleti különmegbízottjának, negatívnak tekintik. Ez az értékelés egybevág az egyiptomi állásponttal. Kairónak az a véleménye, hogy az elutasító izraeli válasz után a négy nagyhatalmon a sor, nekik kell közös fellépéssel elérniük, hogy az izraeli kormány elfogadja a Biztonsági Tanács határozatait. Hétfőn Riad külügyminiszter különkülön fogadta a négy nagyhatalom kairói képviselőit és erről tárgyalt velük. A szovjet nagykövettel három napon belül ez volt a második magas szintű találkozás, szombaton ugyanis Szadat elnök fogadta Vinogradovot. Négyhatalmi megbeszélés Az egyiptomi külügyminisztérium utasította Zajjat ENSZ-fődelegátust, hogy keresse fel U Thant főtitkárt, valamint Jarringot és közölte velük, hogy a negatív izraeli válasz „kritikus helyzetet teremtett” a Közel-Keleten. Kairói diplomáciai körökben olyan véleményeket hallani, hogy az EAK kénytelen lesz elutasítani a vasárnap lejáró tűzszünet meghosszabbítását, hacsak Tel Aviv nem változtat addig álláspontján. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint a Szovjetunió londoni, párizsi és washingtoni diplomatái érintkezést kerestek az ottani külügyminisztériumokkal. A Szovjetunió ENSZ-küldöttsége New Yorkban azt javasolta három partnerének, hogy a csütörtökre kitűzött négyhatalmi megbeszélést hozzák előbbre. McCloskay amerikai külügyi szóvivő hétfői sajtóértekezletén kijelentette, hogy az amerikai kormány korainak tekinti a négy nagyhatalom ENSZ nagyköveteinek azonnali összeillését, s előnyben részesíti az eredetileg kitűzött csütörtöki időpontot. Szovjet kormánynyilatkozat :Nagyon éles formában vetette fel a Közel-kelettel kapcsolatos alternatívát az a nyilatkozat, amelyet a szovjet kormány vasárnap adott ki. Hangsúlyozta, hogy a politikai rendezés vagy a háborús összeütközés között kell választani, s éppen ezért jelenleg különösen szükséges, hogy a békében érdekelt minden állam lépjen fel aktívan és hiúsítsa meg a politikai rendezés elszabotálását. A kormánynyilatkozat abból indult ki, hogy az utóbbi hetekben minden eddiginél kedvezőbb helyzet alakult ki a politikai rendezésre vonatkozók megállapodás szempontjából, majd méltatta az Egyesült Arab Köztársaság erőfeszítéseit, javaslatait és rugalmas magatartását, amellyel a politikai rendezést kívánta elősegíteni. Megemlítette, hogy az arab országok, noha területük egy része már negyedik éve izraeli megszállás alatt van, hozzájárultak a tűzszünet folytatásához. Az EAK kormánya pozitív választ adott Jarring február 8-i kérdéseire, kifejtvén, hogy hajlandó békeszereződést kötni Izraellel, ha Izrael kötelezettséget vállal, hogy kivonja csapatait valamennyi megszállt területről és teljesíti a Palesztinai menekültekre vonatkozó ENSZ-határozatokat. Az EAK hajlandóságot mutatott beleegyezni abba, hogy békeszerződésben vállaljon kötelezettséget a hadiállapot megszüntetésére, a hajózás szabadságának biztosítására a Szuezi-csatornán és Tiranszorosban; az EAK kész hozzájárulni, hogy demilitarizált övezeteket létesítsenek a határ mindkét oldalán és bizonyos övezetekben ENSZ békefenntartó erőket helyezzenek el, továbbá elismeri és tiszteletben tartja Izraelnek azt a jogát, hogy békében, biztonságos " éselismert határok között éljen. Elegendő lett volna, ha az izraeli kormány kijelenti, hogy kész vállalni a politikai rendezéssel kapcsolatos kötelezettségek reá eső részét, beleértve azt, hogy kivonja csapatait minden megszállt területről, és a Közel- Keleten végre tényleges fordulat történt volna. A szovjet kormánynyilatkozat sajnálkozva állapítja meg, hogy nem így történt, s február 21.-én az izraeli kormány tagadó választ adott az ENSZ- főtitkár különmegbízottjának. A szovjet nyilatkozat hangsúlyozza, hogy az izraeli kormány az Egyesült Államok támogatására számít és az Egyesült Államok osztozik Izraellel a közel-keleti helyzet alakulásával kapcsolatos egész felelősségben. Végül leszögezi, hogy a Szovjetunió továbbra is megadja az arab népeknek a szükséges politikai és anyagi segítséget. Szadat beszéde Vasárnap este Kairóban, megkezdte ülését a Palesztinai Nemzeti Tanács. Az ülést Szadat elnök nyitotta meg. Kijelentette, hogy kormánya továbbra is küzd a közel-keleti helyzet politikai rendezéséért, s úgy jellemezte az egyiptomi diplomácia tevékenységét, hogy hosszú idő óta először sikerült védekező pozícióba kényszeríteni Izraelt. Kifejtette, hogy az egész arab nemzetet ért agressziónak nem lehet részleges megoldása, az EAE nem köt semmiféle különbékét Izraellel, nincs egyiptomi, vagy Palesztinai, vagy szíriai, vagy jordániai megoldás, csak arab megoldás van. Biztosította a jelenlevő gerillavezetőket, hogy Egyiptom mindig is megteszi kötelességét, s ha minden más út bezárul és csak a fegyveres harc útja marad nyitva, akkor „maximális felkészültséggel és hatékonysággal rálépünk erre az útra”. Szadat beszéde után megkezdődött az érdemi tanácskozás, melynek legfőbb célja, hogy egyesítsék az összes gerillaszervezeteket. Erre vonatkozólag Arafat terjesztett elő jelentést és körvonalazta a célszerűnek látszó szervezeti intézkedéseket. A közel-keleti esélyek szempontjából érdekesnek ígérkezik Jordánia szerepe. Husszein király a londoni Observer vasárnapi számában kifejtette, hogy hajlandó békeszerződést kötni Izraellel, ha az kivonja csapatait a megszállt arab területekről. Ehhez kapcsolódik az amerikai Time című hetilap legújabb számának feltűnést keltő értesülése. E szerint a hosszabb idő óta folyó izraeli—jordániai bizalmas tanácskozássorozat keretében ,,tapogatózó megállapodás” szülesést. Ennek lényege, hogy a két ország konfliktusát úgy oldanák meg, hogy a Jordán folyó jelenleg megszállt nyugati partját demilitarizálnák, és a folyó mentén Izrael félkatonai települések láncolatát hozná létre. Állítólag Jordánia bizonyos kisebb területi engedményeket tenne Izrael javára. A nyug hírügynökségek jelentése *-* mint a jordániai kormány sóvivője hétfőn kategóriásan cáfolta az amerikai hetilap értesülését.