Magyar Nemzet, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-14 / 87. szám
Péntek, 1372. április 14. Magyar Nemzet Vándorzászló Debrecenben A vasút mind nagyobb szerepet játszik az áruszállításban. Hazánk közlekedéspolitikai koncepciója megszabja a vasút feladatait, a nagy távolságú és tranzitjellegű szállításokat. Ez természetesen nemcsak a jövő, hanem a jelen munkáját is meghatározza. A hosszútávú feladatok megoldásán kívül a MÁV Vezérigazgatóságnak, illetve a hat vasútigazgatóságnak a jelenlegi, a napról napra jelentkező szállítási igényeket is ki kell elégítenie. Az elmúlt esztendőben vezették be a MÁV-nál az új gazdasági ösztönzési rendszert, amely arra serkentette a vasutasokat — fizikaiakat és műszakiakat, közgazdászokat egyaránt —, hogy feladataikat eredményesen lássák el. A MÁV Vezérigazgatóság a vasutasok szakszervezetével értékelte a hat vasútigazgatóság munkáját. Az összesített eredmények alpján az idén — ezúttal harmadszor — a Debreceni Vasútigazgatóság nyerte el a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium és a vasutasok szakszervezete elnökségének vörös vándorzászlaját, valamint az ezzel együtt járó 700 ezer forint jutalmat. Kevesebb vagonnal többet A szállítási teljesítmények kedvező alakulását igen jelentős mértékben segítette a vasútigazgatóságok versenye, amelynek fő célja a teherkocsigazdálkodás színvonalának emelése volt. A teherkocsik szállítókapacitásának jobb kihasználását bizonyítja az a tény, hogy a tervezetthez viszonyítva 1,8 százalékkal több árut sikerült a MÁV-nak elszállítania, 4,2 százalékkal kevesebb teherkocsival. A MÁV Vezérigazgatóság a hat vasútigazgatóság munkáját egy-egy mondatban a következőképpen értékelte: A nyertes debreceniek fokozottan törekedtek a korszerű vontatójárművek gazdaságosabb kihasználására, a tehervonatok terv- és menetrendszerű közlekedtetésének javítására. A szombathelyi igazgatóság az elmúlt év folyamán kiegyensúlyozott, jó eredményeket ért el. A pécsi vasútigazgatóság munkája csak a második félévben javult jelentősebben. A szegediek a második félévben a teherkocsi-gazdálkodás terén nem tudták az elsőben elért eredményt tartani. A miskolci vasútigazgatóság összesített eredményei az év első felében kedvezőtlenek voltak, a második félév folyamán azonban javult a teherkocsi-gazdálkodás, a tehervonatok menetrendszerűsége. A budapesti vasútigazgatóság utolsó helyezését elsősorban a nem megfelelő teherkocsi-gazdálkodás okozta, lassult a kocsiforduló-idő, a tehervonatok menetrendszerűsége nem volt kielégítő, a tranzitvonatoknál még az átfutási időket sem tudták betartani. Záhony és vidéke A MÁV az elmúlt esztendőben 373 millió 061 ezer utast szállított, ez 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évi, az áruszállítási tervét azonban 117 millió 925 ezer tonnával jelentősen túlteljesítette. A debreceni igazgatóság az elmúlt évben több mint 40 millió utast és 19 millió tonna árut szállított. Ehhez az igazgatósághoz tartozik a záhonyi átrakókörzet is, amelyen keresztül a Szovjetunióból érkező import jön az országba. Ugyancsak jelentős az itteni tranzitszállítás is. A záhonyi körzet forgalma az igazgatóság tevékenységének 65 százalékát tette ki tavaly. Az elmúlt évek egyik legnagyobb vasúti beruházása volt a záhonyi átrakókörzet fejlesztése, illetve építése. Ma már nem csupán az egyetlen záhonyi vasútállomás tartozik ehhez a területhez — sőt, valójában a legkisebb szerepe van a körzet többi állomásaihoz képest —, hanem Eperjeske, Fényeslitke, Tuzsér, Komoró, Mándok és Tornyospálca is belépett az átrakás lebonyolításába, amelyből a legnagyobb részt Eperjeske vesz ki. A közlekedéspolitikai koncepciónak megfelelően, számottevő az a műszaki fejlesztés is, amelyet Záhonyban a harmadik beruházási program végrehajtása és Debrecen vasúti csomópont komplex rekonstrukciója jelentett. A debreceni vasutasok kiváló munkáját az elmúlt esztendőben nagyon sok jelentős megmozdulás is kísérte. A XXI. vasutasnapon adták át a Nyíregyháza—Szerencs vonalon a központi forgalomirányító berendezést. Debrecen vasútállomáson befejeződött a teher- és gurító-pályaudvar villamosítása, és ezzel az állomás valamennyi fővágánya korlátozás nélkül is alkalmassá vált a villamosvontatásra. Hajdúhadház és Császárszállás, valamint Apafa és Nyíregyháza között fölavatták a második Vágányt, és ez a forgalom lebonyolítását könnyebbé, biztonságosabbá tette. Önműködő térbiztosító berendezés épült Törökszentmiklós és Debrecen között. Befejezték Eperjeske rendezőpályaudvaron a biztosítóberendezés átalakítását. 4-5 szzzalékos növelés Természetesen azon a kézenfekvő célon kívül, hogy ebben esztendőben is elnyerjék a megtisztelő kitüntetést, egyéb terveket is kidolgoztak a Debreceni Vasútigazgatóság vezetői. Az alaptevékenység növekedésének megfelelően 4,5 százalékos teljesítménynövelést kívánnak elérni. Ennek érdekében a legfontosabb teendő a személy- és tehervonatok menetrendjeinek még szigorúbb megtartása, valamint az utazási sebesség növelése. A Debreceni Vasútigazgatóság dolgozói az előző évek eredményeihez hasonlóan odaadással és lelkesedéssel vesznek részt 1972-ben is a szállítási feladatok teljesítésében. A tervfeladatok reálisak, az eredmények elérése a vasutasok jó munkájától függ. Gyulay Zoltán Öt vasútigazgatóság és a nyertes munkaügyi ötletroham A vetélkedők korát éljük. Némelyik hasznosságán lehetne vitatkozni, egyik-másik szervezését azonban céltudatosság jellemzi, az a törekvés, hogy segítse napi feladataink, gazdasági, társadalmi problémáink megoldását. Ilyen vetélkedőre került sor a napokban a MTESZ Szervezési és Vezetési Tudományos Társaságában is fiatal közgazdászok, munkaügyi szakemberek részvételével. Jellegét tekintve a külföldön már szélesebb körben elterjedt „brain-storming”hoz volt inkább hasonló, amit magyarra így fordítanak: ötletroham. Az asztal körül helyet foglaló tucatnyi fiatal szakembernek kérdéseket adtak fel a munkaerő-gazdálkodás területéről, akik egymás után fejtették ki véleményüket. Röviden, lényegretörően. A megoldáskeresés iramában elhangzott néhány illuzórikus ötlet, unalomig ismételt álláspont, de szép számmal vetettek fel hasznosítható, jó javaslatokat is. A vándorlás megakadályozásáért A munkaügyi szaktekintélyekből álló zsűri első kérdése így hangzott: hogyan lehetne megszüntetni a káros munkásvándorlást, a fluktuációt? A válaszok: — Központi rendszabályokra lenne szükség. Az, aki az átlagosnál gyakrabban változtat munkahelyet, anyagilag kerüljön hátrányosabb helyzetbe. — Ahol sok a kilépés, ott a munkahelyi mikroklímával is baj lehet. Belső vizsgálatokkal kellene felderíteni a taszító, a légkörrontó okokat. — Az ilyen helyeken a vezetőknek többet kellene találkozni a dolgozókkal. Több információt adni az embereknek a vállalat, az üzem céljairól, eredményeiről és gondjairól. — Olyan ösztönzőket kellene bevezetni, amelyek elősegítenék, hogy a munkaerő a legfontosabb beruházásokhoz, iparágakba áramoljon és ne a szövetkezetekbe, a kócerájokba, ahogy ez ma általános jelenség. A vállalatokat érdekeltté kellene tenni abban, hogy új munkaerő-szükségletük legalább 50 százalékát szakmunkástanuló-intézetekből, illetve tanulmányaikat befejező fiatalok soraiból elégítsék ki. A szakmunkásigények kielégítéséhez annak ismerete is szükséges lenne, hogy az országban különböző szakmákban hány ember dolgozik. Ma ugyanis sok ezren — kőművestől a marosig, ácstól a gépkocsivezetőig — nem szakmájukban keresik kenyerüket. Meg kellene találni annak a módját, hogy ezek az emberek visszatérjenek eredeti foglalkozásukhoz. — A munkaerővel küzdő vállalatoknál jó eredményt hozhatna, ha a gondok megoldását szakembercsoport, team venné kézbe, amelynek egyebek között pszichológus, szociológus, közgazdász és orvos tagja is lenne. — Nagyobb hatáskört kellene adni a vállalatoknak munkaügyi kérdésekben. — A kilépők között sok a fiatal és a próbaidős munkás. Ezért hasznos lenne, ha az új belépők egy-két évig védettséget élveznének, vagyis többet törődnének velük, nem a legrosszabbul fizető munkákat adnák nekik, lehetőséget biztosítanának számukra a munkahelyek közötti választásra a gyáron belül. A munkafegyelmet kellene egyöntetűen megszigorítani az ország minden vállalatánál és intézményénél. Ilyen és ehhez hasonló ötletek, javaslatok záporoztak erre a kérdésre, aminek csak a válaszolási idő lejárta vetett véget. Takarékoskodni a munkaerővel ötletroham követte azt a kérdést is: hogyan lehetne érdekeltté tenni a vállalatokat a munkaerővel való takarékos gazdálkodásban? — A munkaerő ára hazánkban nagyon olcsó, érdemesebb új munkásokat felvenni, mint a műszaki színvonalat emelni, gépesíteni. Drágítsák tehát az élő munkát. — Tovább kell finomítani a jelenlegi bérgazdálkodási szabályozókat. — A bérmegtakarítások bizonyos hányadával a vállalatok rendelkezzenek szabadon. — Szigorú adózást kellene alkalmazni a munkaerő-felvételeknél, hogy az indokolatlan létszámemeléstől visszariadjanak a vállalatok. — Több munkaterületen gazdaságos lenne a részmunkaidős dolgozók foglalkoztatása.. — Közvetlenül tegyék érdekeltté anyagilag is a munkaerő-megtakarításban a vezetőket — az igazgatótól, a csoportvezetőkig, valamint a munkaerő-gazdálkodással foglalkozókat. — Ha a vállalat, a gyár olyan gépekre, berendezésekre költötte a pénzét, amelyekkel jelentős létszámot lehet megtakarítani — például anyagmozgató gépeket vásárol —, akkor csökkentsék az eszközlekötési járulék mértékét. — A vállalatoknál, üzemekben az adminisztratív és más nem termelő munkát végző dolgozóknak — főleg a kisebb keresetűeknek — lehetővé kellene tenni, hogy a műhelyekben pluszmunkát is vállaljanak és így kiegészítsék jövedelmüket. — A műszakiak, a szakmunkások kapjanak lehetőséget arra, hogy a saját vállalatuknál kereshessék meg azt a többletjövedelmet, amelyhez ma mellékállásokkal, maszekolással jutnak. — Könnyítene a gondokon, ha a vállalatok, szövetkezetek munkaerővel is kisegítenék egymást, meghatározott időszakokban kölcsön adnának dolgozókat. Vagyis nemcsak a termelésben, de a munkaerőgazdálkodásban is kooperálnának. Ösztönözni kell a dolgozókat a második és a harmadik szakma elsajátítására, mivel a több szakmával rendelkezők jobban mozgathatók, könnyebb a vállalaton belüli átcsoportosításuk. A kórházi ápolók érdekében sokkal kevesebb és vérszegényebb ötlet követte azt a kérdést: hogyan lehetne a kórházi ápolók munkáját könnyíteni, munkaidejüket csökkenteni? Érezni lehetett, hogy speciális munkaterületről van szó és a hasznos javaslatok feltételezik e munkakör alapos ismeretét. Néhány javaslat mutatóba ebből a témakörből. — Fokozni kellene a kórházak technikai ellátottságát. Az ipari televíziót például jól fel lehetne használni a kórtermek figyelésére, felügyeleti munkára. — További javításra vár az ápolónői munka társadalmi elismerése, erkölcsi és anyagi vonatkozásban egyaránt. — Sok olyan kórházi munkát is végeznek az ápolónők, amit nem szakképzettek is el tudnának látni. Ezeket a terheket le kellene venni róluk. — Nemcsak gyümölcsszedésre, út- és csatornaépítésre lehetne mozgósítani a diákokat — gimnazistákat, egyetemistákat —, hanem kórházi kisegítő munkákra is. Erre különösen a nyári időszakban nyílna lehetőség, amikor a szabadságolás a legnagyobb, de kisegíthetnének szombatonként és vasárnaponként is. Akiket felvesznek az orvosi egyetemre, azok tanulmányaik megkezdése előtt töltsenek egy évet kórházakban. A nehéz kérdések közé tartozott az is: hogyan lehet igazságos bérezést megállapítani egy idős és egy fiatal munkás esetében, ha mindketten azonos munkán, teljesítményben dolgoznak. A többség e megoldást abban az irányban javasolta: az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét érvényesíteni kell, de indokolt az idősebb, tapasztaltabb munkás nagyobb anyagi megbecsülése, amelyet a normától függetlenül hűségjutalmakkal, kárpótlékkal kellene elsősorban kifejezni. Elhangzott az is: a 45—50 évnél idősebb dolgozókat ne foglalkoztassák teljesítménybérben — ezt igényli eshasználódó szervezetük, egészségük védelme is —, hanem irányítsák át őket olyan munkaterületre, ahol nagyobb tapasztalatukat. Szellemi tőkéjüket jól lehet kamatoztatni. A vetélkedőn nyeremények is voltak, megjutalmazták a legjobb ötleteket felvető fiatalokat. Elképzelhető azonban, hogy egyik-másik vállalat, üzem is nyertese lesz e vetélkedőnek, ahol — talán éppen a játékban részt vevő fiatal buzdítására —, hozzákezdenek majd a jónak ígérkező javaslatok gyakorlatba való átültetéséhez. Keserű Ernő Tevékeny városszeretettel EGYÜTT BUDAPESTÉRT! — ebben a két szóban foglalta össze a Hazafias Népfront budapesti küldöttértekezletének centenáriumi felhívása azt a máris tömegméretűvé szélesedő társadalmi tevékenységet, amelynek az a célja, hogy a kétmillió lakosú Nagy-Budapest — ahol ma az ország lakosságának csaknem húsz százaléka él — minél méltóbban ünnepelje meg az addig három külön város: Pest, Buda és Óbuda száz év előtti egyesítését, fővárossá alakulását. Megannyi számos életrevaló kezdeményezésről, felajánlásról, vállalásról érkeztek hírek, jelentések már a felhívás kibocsátása előtt is, s a lakosságnak ezek az öntevékeny megnyilatkozásai, amelyek a társadalmi munka eredményeiben — így többek között centenáriumi ligetek, játszóterek létesítésében, minél több fa ültetésében, bölcsődék, óvodák, iskolák felújításában, fejlesztésében, utcák, terek esztétikai környezetének megjavításában stb. — mutatkoznak majd meg, arról vallanak, hogy a főváros lakossága szereti városát, megbecsüli azokat a szellemi és tárgyi értékeket, amelyek Budapest történelmi múltjában, építésében, szépítésében az idők során felhalmozódtak a nemzedékek munkájaként. Ennek a centenáriumnak valóban az lesz a legméltóbb megünneplése, ha a főváros lakosságának minél tágabb köreiben öntudatosodik a városuk, kerületük, lakóterületük iránti szeretet, hogy minél többet tehessenek együtt Budapestért! ■ A budapesti küldöttértekezleten, amelyen gyakran volt szó arról a tevékeny, öntudatos városszeretetről, amelyben a főváros kialakulásának száz év előtti nagy eseményét minél méltóbban ünnepelhetjük meg, önkéntelenül Jászai Marira kellett gondolnom ... Igen, ha Jászai Mari ma élne... Most itt ülne a küldöttek között, és szemének — rajongó, tiszta szemének — csodálatos játékát figyelhetném, midőn annak a Budapestnek jövőjéről van szó, amelyet hazája fővárosaként annyira szeretett és amelynek szeretetében benne volt az ő lánglelkű rajongása különösen két magyar zseni, Petőfi és Széchenyi iránt. Életében Petőfi emléke volt ennek a páratlanul hősi asszonynak a legnagyobb erkölcsi támasza, Széchenyi Istvánban pedig a hazaszeretet nagy példaadóját látta. Jászai Mari arcát felidézve arra a vallomására kellett gondolnom, amelyet a főváros szeretetében irt 1896-ban, Egy álmom címmel. E vallomás soraiban is ráismerünk az ő sajátos Széchenyi-kultuszára. Tudjuk, Széchenyi egykor azzal a tervvel foglalkozott, hogy a Gellérthegyen kellene megépíteni a nemzet nagyjainak emlékét megörökítő panteont. Erre a gondolatra építette fel Jászai Mari azt a kis írását, amelyben Budapest iránti rajongását foglalta forró szavakban. A gellérthegyi erőd határa nem épült rá ugyan panteon, a Gellérthegyhez mégis a szabadság fogalma fűződik már, és szimbóluma lett nemcsak a fővárosnak, hanem az egész országnak abban a gigászi méretű fejlődésében, amelynek tanúi vagyunk az utóbbi negyed évszázadban, egy borzalmas világháború pusztításai után is. Ez a hatalmas fejlődés nem feledtetheti el azonban azoknak az érdemeit — és ennek is több felszólaló adott hangot a küldöttértekezleten —, akik az elmúlt száz év alatt igaz hazaszeretettől áthatva lelkesen vállalták a főváros fejlesztésének, szépítésének áldozatkész munkáját, mert nem kis számban voltak mindenkor ilyenek, a nemzet és a főváros történelmi múltjában. Ha Jászai Mari ma élne ... ott ült volna a budapesti küldöttek között, hogy tevékeny városszeretetre buzdítson, azzal a lobogással, ami egész életét annyira jellemezte. (környel) 7