Magyar Nemzet, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-24 / 47. szám
FOLYÓIRATSZEMLE Szovjet Irodalom, Szovjetunió Az 1948. február 18-án Moszkvában aláírt magyar- szovjet baráti szerződésre emlékezik Molnár Ferenc kulturális államtitkár címmel a Szovjet Irodalom februári számában. Írása elsősorban kulturális szempontból vizsgálja a szerződés jelentőségét. Utal rá az államtitkár, hogy a szerződés annak idején megerősítette a felszabadulással kapott lehetőséget, hogy ..törekvéseink szinkronban legyenek a világhaladás fő áramlataival. Történelmünk során mindig is úgy volt, hogy helyzetünk, hírünk a világban aszerint alakult, mennyire sikerült a magyarságnak a haladás mellé állnia, harcának fő vonalával a haladás sodrába kerülni; vagy nem sikerült, ha a reakció kerekedett felül. Gondoljunk csak a Hunyadiakra, Rákóczira, 1848- ra és 1919-re. Az ellentétes dátumokat nem említve se feledkezzünk meg azok tanulságairól, amelyek hozzásegítenek ahhoz, hogy életünket ma úgy alakítsuk, ahogyan az egyedül méltó korunk, világunk emberéhez.” A szerző megállapítja, hogy „nemzetközi kapcsolatainkkal — a kulturális cserével is — önös érdekektől mentes célunk az, hogy a magyar valóságot, életünket, szocialista építésünk eredményeit és mindennapi gondjait a kultúra eszközeivel hitelesebben megismertessük minden néppel, s más népek eredményeit és gondjait megismertessük a mi népünkkel. Tudjuk, hogy a világ elsajátítása a művészet révén nemcsak elemi igényt szolgál, nemcsak a személyiséget gazdagítja semmi mással nem pótolható módon — mert egymás élete egyben példa és tanulság mindnyájunk számára a helyes út meglélésében, a buktatók kikerülésében —, hanem azért is, mert ez politikai szükségszerűség is a földünk népei előtt álló egyetlen alternatíva szolgálatában, az eltérő társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének tartóssá és visszafordíthatatlan folyamattá szilárdításában.” A költők felelőssége címmel a IV. Nemzetközi Költőtalálkozó több szovjet és magyar vendégéhez intézett körkérdésre (hogyan látják az Ady-életmű fényében ma a költő szerepét?) adott válaszokat közli a folyóiratszám. Lev Csanyin szovjet költő — a magyar—szovjet irodalmi kapcsolatok jelentőségére is utalva — azt hangsúlyozta, hogy Ady Endre „prófétai előrelátásával, humanizmusával, a hazája sorsáért érzett őszinte aggodalmával, harcos és haragos hazaszeretetével közel áll a ma emberéhez”. Csanyin szerint a legfőbb az — és ez összecseng Ady költészetével is —, „hogy felelősek vagyunk földünkért, az emberi boldogságért”. Miha Kvilividze grúz költő szerint „ami a költészet korunkban elfoglalt szerepét illeti, szerintem nem létezik el nem kötelezett költészet. A költő feladata az, hogy ne csak magára gondoljon, hanem az egész emberiségre”. Bár a halált nem lehet megállítani, a művészet, a kultúra segítségével „az embert méltóvá lehet tenni annak a hatalmas energiaforrásnak a birtoklásához, amellyel a tudomány és technika felruházta”. Dmitro Pavlicsko ukrán költő — a Vszeszvit című folyóirat főszerkesztője — azt a tanulságot vonta le Ady Endre művének tanulmányozásából, az érvekben és ellenérvekben bővelkedő budapesti eszmecserékből, hogy „egyrészt biztos vagyok benne, hogy a világ a szocializmus felé közeledik, másrészt nálunk a szocializmus viszonyai között is van elég gond, probléma, amivel harcolnunk kell”. A múlt nagy költőinek megismerése, a róluk szóló viták „forradalmi szenvedélyünket, önmagunk tökéletesítésére irányuló vágyunkat” szolgálják. Benjámin László szerint Adytól kell és lehet tanulni. De nem azt, ahogyan Ady annak idejént ezt csinálta. „Azt ma már nem tartom időszerűnek, mert a költőt, mint vezért, mint prófétát, mint váteszt nem tudom elfogadni, ez ellentmond demokratikus érzületemnek és gondolataimnak. A költőt — a társadalmi igényű költőt is — olyan közembernek tekintem, aki alkalomadtán vezérré is válhat, tehát a vezérség csak bizonyos pillanatokban jellemző rá. Ady idejében, amikor a költő tényleg egy forradalmi nemzedék zászlaja tudott lenni, a prófétai magatartás elfogadható volt, ma már sok mindenben zavar.” Garai Gábor arról szólt, hogy a budapesti költőtalálkozó adta meg a legjobb választ, hogyan fogadta be Adyt a mai világ. „Kézzelfogható eredményeket is kaptunk, a szó legszorosabb értelmében, mert letették a tanácskozás asztalára az ukrán világirodalmi folyóiratnak, a Vszeszvitlnak azt a számát, amelyben harminc Ady-vers olvasható, és kilátásba helyezték, hogy még ebben az esztendőben megjelenik ukránul egy Adykötet. S megkaptuk a francia L’Europe egy számát is, melyben Jacques Gaucheron kommunista költő cikke után száos Ady-vers fordítása kapott helyet.” A szocialista országok létrejöttével „gyökeres változások történtek a világgazdaság jellegében” — állapítja meg Nyikolaj Smeljev, moszkvai közgazdászprofesszor a Szovjetúnió című folyóirat legújabb számában. — „Új gazdasági rendszer alakult ki, amelyitért a termelés legfőbb célja a dolgozök szükségleteinek lehető legteljesebb kielégítése, s ahol a gazdasági tevékenység alapját a tulajdon társadalmi formái és valamennyi szinten folyó tervezés alkotják.” Ugyanakkor — és ezt mutatják az elmúlt évtizedek tapasztalatai is — a szocializmus természetétől idegen a gazdasági elkülönülés. „A világgazdaságban és a világpiacon mindig rendkívül ellentmondásos egységben jelentkeznek a nem csupán különböző, de gyakran ellentétes gazdálkodási formák, amelyeket mindamellett összeköt az igény, hogy eredményeit kölcsönösen kicseréljék.” Annak idején, a hidegháború viszonyai között „a szocialista közösség országai kénytelenek voltak minden erejüket az újratermelés folytatását akadályozó aránytalanságok gyors megszünetésére fordítani. Az embargópolitika így éppenséggel sajátos katalizátorként hatott, meggyorsította kölcsönös együttműködésük fejlődését. A gazdasági elszigetelés, a hátrányos kereskedelmi megkülönböztetések nyugati politikája által rájuk kényszerített önellátás — az egyes országok nemzeti feladataiból — az egész közösség kollektív feladatává lett. Ezt a tényt sok tekintélyes polgári közgazdász is elismeri.” Ma már a KGST-országok egymással folytatott kereskedelme nagy szerepet játszik a Szovjetunió népgazdaságának fejlesztésében, modernizálásában is. ..A szocialista gazdasági integráció fejlődése során fokozatosan kialakultak annak az előfeltételei, hogy a KGST-országokban, az új termelő kapacitások létrehozásakor, a nemzeti szükségletek kiegészítésén túl, már kezdettől figyelembe vegyék mind a szocialista közösséghez tartozó, mind a rajta kívül levő partnerek igényeit is.” A szerző rámutat: ma már polgári szakemberek is mind jobban látják, hogy a nyugati embargópolitika nem vált be, hogy „a gazdasági diszkrimináció legalábbis kétélű fegyver. Atőkés országoknak azzal kellett fizetniük ezért, hogy hosszú időre elvesztettek egy széles és egyre növekvő piacot”. A szocialista országok — amelyek „az egyenlőség és a kölcsönös előnyök elveire épülő stabil és hosszú távú gazdasági együttműködés keretében képzelik el részvételüket a nemzetközi munkamegosztásban” — a szocialista és a tőkés országok együttműködésére törekszetüet. A. ..szpyklamférfiak azonban nem véletlenül hívják fel a tőkés országok vezetőinek figyelmét arra, hogy „a nemzetközi kereskedelem, a műszaki tapasztalatok és a tudományos ismeretek cseréje nem egyirányú utca”. Ha Nyugaton feloldják a diszkriminációs korlátokat — és ily módon „versenyképesebb lesz a szocialista országok exportja.” — az több más, fontos probléma megoldását is segíti. Ily módon, és csakis ily módon válik lehetővé a gazdasági kapcsolatok valódi megélénkülése, és az, hogy a tudományostechnikai forradalom most már tényleg az ember, az emberiség szolgálatára legyen. A. G. Harminc év tanulságai a társadalmi magatartást NAPLÓ Február 24 Csütörtökön az Uránia mozi galériáján kiállítás nyílt meg a szovjet filmgyártás hat évtizedes fennállásának alkalmából meghirdetett filmplakátpályázat anyagából. A megnyitón átadták a díjakat a legjobb pályaművekért. A Budapestre érkezett Ingrid Broner svéd énekesnő, a New York-i Metropolitan tagja, aki ma este a Walkürben, 28-án pedig a Siegfriedben mutatkozik be az Operaházban. Nyolcvanötödik születésnapját ünnepelte Viktor Sklovszkij szovjet író, irodalomtörténész. Baráti kapcsolat fűzte Majakovszkijhoz, Eizensteimhez, és a szovjet művészet sok más kiemelkedő személyiségéhez.A Martin Luther King Nobelbékedíjas néger polgárjogi harcos életéről hatórás televíziós film készült az Egyesült Államokban.A Kertész Ákos özvegyek című színművét bemutatta a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház Völgyesi András rendezésében is A 107 éves athéni zeneakadémia — ahol többek között Maria Callas is tanult énekelni — anyagi okok miatt egyelőre beszüntette működését. Ötéves a Békés megyei Pedagógus Nőikar, amely a megyében, a fővárosban és külföldön is méltóan képviseli mind a magyar kóruskultúrát, mind a megye pedagógusainak dalművészetét. Az együttes, amelyet Sárhelyi Jenőné irányít, a tavalyi kórusminősítőn fesztivál-fokozatot kapott. A pedagógus női kar fellépett már a szomszédos romániai Arad megyében, Békéscsaba jugoszláv testvérvárosában, Zrenjarámban, valamint Budapest kulturális központjaiban is. Vevőt keresnek a 13 első kiadású Gutenberg-biblia egyik példánya, a világ legrégibb nyomtatott könyve számára eladói, egy amerikai egyházi könyvtár vezetői. A kétkötetes biblia kikiáltási ára a New York-i Christieaukción egymillió dollár lesz. Helyreállítják az óbudai városközpontban meghagyott épületeket, felújítják a Fő téri és a Lajos utcai középkori lakóházakat, rendbehozzák a Dugonics tér 15. szám alatti épületet is, ahol egykor Krúdy Gyula lakott — közölték a fővárosi tanács tájékoztatóján, a budapesti műemlékvédelem terveiről szólván. A „Budapest műemlékvédelmének 20 éve” című kiállítást ma délután 4-kor nyitják meg a fővárosi tanács bemutatótermében. Madar Nemzet KÖNYVESPOLC Magyarhon négy korszaka Kászonyi Dániel emlékirataEgy „Jókai-hős” életútját követhetjük nyomon Kászonyi Dániel — magyarul most először megjelent — emlékiratában. A szerző eseménydús élete, romantikus vállalkozó szelleme, változatos kalandjai, részvétele a reformkortól a kiegyezésig tartó nagy történelmi korszak fordulatos eseményeiben — akár a legmerészebb regényíró képzeletében születhetett volna Kászonyi tolla persze megközelítően sem egyenértékű Jókaiéval. Írói ereje kevés a megjelenítéshez, csak arra elég, hogy lendületet adjon a megélt események elbeszélésének. Ráadásul emlékiratát németül írta, s Kosáry Domokos lényegretörő fordítása keveset ad vissza a kor nyelvének színeiből, ízeiből, hangulatából. Ennek a „Jókai-hősnek” a történetét azonban Jókai soha nem írta volna meg. A tizenkét évvel idősebb Kászonyi élete ugyan megközelítően azonos társadalmi környezetből indult, és a szabadságharc bukásáig párhuzamos irányú Jókaiéval. Ott azonban elkanyarodott, és a kiegyezés időszakában már élesen ellentétes útra tért. S kettőjük közül nem Jókai pályafutása a rendhagyó. A negyvennyolcas radikálisok közül bizony sokan követték őt Tisza Kálmán táborába, majd Ferenc József kormánypártjába. Kászonyi viszont egyre meszebbre került hajdani küzdőtársaitól, s Kossuth lelkes hívéből — az emlékirat megírása után — a Népszava szerkesztője lett, majd életét a legsötétebb nyomorban fejezte be. Emlékirata egyediségében kordokumentum. Azt szemlélteti, hogy volt más út, mint amit a „nagy liberális nemzedék” járt be. A Magyarhon négy korszakának olvasója nem hagyhatja figyelmen kívül a mű születésének pillanatáig a kiegyezés évei Ezt az emlékiratot nem tárgyilagos összegezési vagy számvetési szándék sugallta, hanem a kirobbanó keserűség. A kiegyezés utáni Magyarország ugyanis semmilyen szerepet és semmilyen megélhetési lehetőséget sem kínált Kászonyinak. Rossz ajánlólevél volt makacs Kossuth-pártisága és forradalmár híre, de legalább ilyen mértékben akadályozta nehéz természete, hogy — a számtalan jobban helyezkedő pályázó közül — elnyerhesse a csekély számú polgári állások, politikai szerepek egyikét. A korra mélyen jellemző mozzanata Kászonyi emlékiratának, hogy miközben a polgárosulás fontosságának tudatában a kézműves foglalkozások becsületét hangsúlyozza, önkéntelenül is a feudális fölfogáshoz alkalmazkodik, s ilyen „mélyre” azért nem „süllyed”. Inkább nevelősködik, órákat ad, és sok más korabeli úriemberhez hasonlóan a sajtóból szeretne megélni. De ez a pálya ugyanúgy túltelített, mint a többi íróasztal melletti, így tengődhetett aztán még életéjjek hatodik évtizedében is ideiglenes állásokban vagy kegyelemkenyéren — ez a kétségtelen többre hivatott embert írt s mivel itthon nem talált kiadóra, Németországba ment. Ott jelent meg a Magyarhon négy korszaka is német nyelven 1868-ban. A kiegyezés Magyarországot elhagyva került a szocialista eszmék és a munkásmozgalom közelébe. Vitatott ugyan, hogy ez a közelség milyen mértékben formálta szocialistává, de az bizonyos, hogy ebben az irányban kereste a kora ifjúságától sóvárgott „jobb világ” megteremtésének lehetőségét. Az emlékirat íróját azonban nem annyira világnézeti magabiztossága, mint fortyogó indulatai vezérelték. Napjaink anarchista, maoista, ultrabal mozgalmait szemlélve különösen tanulságos Kászonyi érzelmi forradalmisága. A világ alapvető megváltoztatását kívánva elsősorban az őt nem méltányoló világ ellen lázad, ítéletei, állásfoglalásai mindig személyes okokra vezethetők vissza, noha politikai érvényűek. A kor vezető politikusai közül a legjobban Pulszky Ferencet gyűlöli, s ezért az ő megtévedésének a bizonyítására fordítja a legnagyobb erőfeszítéseket. Nehéz feladata lesz annak, aki egyszer majd ebben a kérdésben igazságot akar tenni. Pulszky sem rokonszenvezett Kászonyival, és igen kevésre becsülte. Pedig együtt kezdték politikai pályafutásukat az 1832—36-os országgyűlés elégedetlen jurátusai között, a rendőri jelentések együtt említik őket a „gyanús” Társalkodási Egylet „főhangadói”-nak sorában. Egyforma módszerekkel távolították el — befolyásos kormánypárti rokonok — mindkettőjüket a robbanékony légkörű Pozsonyból, s végül egyikük sem került az országgyűlési ifjúság elleni terrorintézkedések áldozatai közé. Talán itt történt közöttük valami, talán negyvennyolcban, amikor Kászonyi Bécsben Pulszky beosztottja volt vagy a londoni emigrációban, amikor az utóbbihoz kellett segélyért folyamodnia. Kászonyi mindenesetre már a pozsonyi időszaktól kezdve Pulszky áruló voltát hangsúlyozza, minden lehető alalommal. Logikusan gondolkodva, a jómódú, majd gazdagon nősülő, a politika első vonalába tartozó, sikeres Pulszkyról — bizonyítékok hiányában — nehezebb elhinni, hogy Bécs titkos ügynöke volt, mint a zűrzavaros életű, mindig sikertelen, anyagi gondokkal küszködő és egy időben a kettős besúgó szerepét vállaló Kászonyiról. De ne kövessük az ő módszerét! Azt azonban tudnunk kell, hogy állításai nem megbízhatóak. Még kis dolgokban sem. Éppen a Társalkodási Egyletről szólva például angol mondatokat ad saját szájába, emigránsként Londonba érkezve pedig e nyelvtudásának hiányából adódó nehézségeiről szól. Okkal figyelmeztet tehát az emlékirat forrásértékével kapcsolatban óvatosságra a jól tájékoztató előszó szerzője, Márkus László. Nem állásfoglalásai és ítéletei, hímem szokatlan nézőpontja teszi rendkívül érdekessé Kászonyi Dániel könyvét. Egy mellékszereplő szemén keresztül látjuk e fontos történelmi korszak eseményeit. Köztük olyan igen kevéssé ismert részleteket is, mint a különféle politikai titkos ügynökök — személyes élményeken keresztül fölidézett — tevékenysége. Különleges érdekessége az emlékiratnak Kászonyi határozott szembefordulása a magyar nacionalizmussal. A polgári történészek nem alaptalanul vádolták ugyan azzal, hogy rossz hírünket költötte a világban; az indulatok ezen a téren is túlzásokra ragadtatták. Ugyanakkor dühös türelmetlenségében világosan érzékelhető a haza sorsa miatti aggodalom. Szemben az árral fölismerte, hogy nemzeti érdekeink nem érhetők el az akkori Magyarország területén élő nemzetiségek ellenében. Éppen ezért tartotta politikusaink legsúlyosabb bűnének e kérdés hibás megítélését. A Bécsben született, a magyar, német és szlovák lakosságú Kassán nevelkedett, a fiatal éveiben Bécsért, emigránsként Londonért lelkesedő és ott Mazzini fáradalmár körével kapcsolatba kerülő Kászonyi Dániel tudta, hogy a demokrácia alapjának, az egyenlőségnek a népek viszonylatában is érvényesülnie kell. Ez a fölismerés tette képessé, hogy ■— zavaros elképzelésekkel küszködve — liberálisból először radikálissá, majd forradalmi változtatások harcra kész hívévé váljék. Ennek a fejlődési folyamatnak a tükröződése teremti meg a Kászonyi-emlékirat legfőbb értékét. (Szépirodalmi) Taxner-Tóth Ernő élet árnyoldalait. Továbbra is a provinciális létbe süllyedő kispolgáriság a fő céltáblája lírai sortüzének, de önnön létformáját is kritikusan, mérlegeli : a kérdőjelek szaggatott versszövete bizonyítja ezt a leghatásosabban. S mindjárt az eszpresszók, éttermek belvilágát idéző Akvárium is, amelyben a forma megfegyelmezése árán is — íme — felrázó, elgondolkodtató — szinte kassákos — csattanóval zárhatja a verset: „Töprengve üldögélek itt, / ellágyulva sok keresztényi gondon, / s egy öregasszonyból hirtelen / kihajt a filodendron.” Az új világ egyik legtöbbet ígérő képe Polnernál Algyő, 1918 című versében lobog föl: „Dong, dördül a gázjegenyére, / hullnak lombjából salak-szelek. / Parázslik a sár. / A megkínzott föld / követeli szegényeinek / kitaszított igazát.” Újabban szívesen szólal meg rövid, sűrített versekben: úgy látszik, az érés — hízelgés nélkül mondhatjuk: bölcsebbé válás — költői törvényszerűsége rá is érvényes. Erőteljesen megválasztott tájszavai is erre vallanak. S utaljunk még e szerényen önérzetes líra alapvető erényére : Polner Zoltán nem szégyell „mondható”, jól, sőt szépen hangzó, izmos lüktetésű verseket írni. Mert egészségtelen tünete mai líránknak, hogy jeles (nem méltatlanság, ha elfogadjuk: Polnernél rangosabb, jobb) költők nem ügyelnek az előadhatóság szempontjára. Olyasmire, ami a költői alkotás folyamatában egy Petőfinél, Adynál, József Attilánál rendre megvalósult Légüres tér keletkezik ennek híjáin, melybe ügyes rimkovácsok, mesteremberek zavartalanul hatolhatnak be. Tanú rá akárhány ünnepély. A tágabb világra Polner most is alig pillant ki (szovjet, romániai utak képsorai), de a viszonylagos befelé fordulás a kiteljesedés előjele is szokott lenni. (Magvető) Táncoltató Polner Zoltán verskötetes férfias versekkel építi tovább líráját Polner Zoltán, a Szegeden alkotó költő, újságíró. Mindig is tájban, környezetének embereiben gondolkodó, hagyományokhoz tudatosan kapcsolódó és általuk továbbfejlődő művészalkat volt az övé. S a hagyományokat nemcsak átvette: nemcsak Juhász Gyula, József Attila, Radnóti Miklós szellemének (sokszor már tananyaggá párolt) ösztönzéseit fogadta el, hanem utánuk nyomozott; a „csongrádiság” változatlan gyökereihez hatolt be a hetvenes évek második felében. Kötetnyi népköltészeti anyagot gyűjtött össze a ma, amikor az örvendetesen megelevenedő népi hagyomány még mindig kissé műsorszámként van jelen életünkben, televízió közvetítette ráadásként, semmint szerves ittlétet sugallva. Polner Zoltán beépítette költészetébe a maga gyűjtötte anyagot. Ez a beépítés nála is még néhol kiegészítésnek, díszítő-gazdagító motívumnak hat, másutt azonban már a sajátos költői hang birtokba vett eleme. Mik az állandóság biztosítékai Polnennál? A szenvedély változatlan hőfoka. Kedvelt, kemény jelzői jellegzetes sort alkotnak: késdobáló nyárról, kérlelhetetlen, komor jegenyékről, dűlők szigorú tekintetéről, lázas fényről beszél. Ismétlődő verssorok tagolják néha a tovairamló költeményt. S megfér a megalkuvást nem tűrő szenvedély a történelmi átalakulást felmérő boldogság kidalolásával, mert jól tudja Polner: nem „konformista”, „udvari költészet” az ilyen, hanem a teljes élet vállalása, kifejezése. A „Haraggal élni vagy sehogy” jelmondata így egészül ki az ars poetica másik fontos alkotóelemével: „Gyönyörködni izzadt házakban, arcokban /■ és pecsétes üzenetet vinni: ez már / nem a tanyákkal aládúcolt Magyarország!” „Törvényes legendák” is (is? azok leginkább adhatják hiteles kénét valóságunknak. Mert Polner nem kerüli el az Kőháti Zsolt .Péntek, 1978. február 14.