Magyar Nemzet, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-06 / 183. szám

Tudományos Figyelő Munkaviszony és sz­ ó. A személyiség kérdéseinek a tudományos és az ismeret­­terjesztő művek mind nagyobb figyelmet szentelnek. Ezzel a jelenséggel a közelmúltban a Magyar Tudományos Akadé­mia közgyűlésén a társa­dalomtudományi osztályok elő­terjesztései sorában is talál­koztunk. A téma áthatja egye­bek között az identitás-alaku­lás a 70-es évtizedben előadást a munkahelyi dolgozói kollek­tívák szerepének taglalása kapcsán. Ismert történeti sze­mélyiségek tulajdonságainak kézíráselemzéssel való felde­­ríthetősége szintén élénk vitát váltott ki. Ennek módszereivel lapunk e rovata (1978. augusz­tus 16-i sz.) és szakfolyóiratok (Levéltári Szemle 1977. 1., 1978. 3. sz., Magyar Tudomány 1978. 4. sz., Belügyi Szemle 1980. 1. sz.) sorozatosan foglal­koztak. A külföldi szakirodalom ha­sábjain is visszatérő eszme­cserében a személyiségvéde­lem munkaviszonyt érintő összefüggéseit nyomatékkal hangsúlyoztuk. Ma már ugyan­is nálunk a személyiség rang­ja nemcsak a társadalom egyes kiemelkedő tagjait illeti, ha­nem azzal a jog minden em­bert dolgozói mi­nőségében is felruházta. Mostani rövid áttekintésünk nem bocsátkozhat a személyi­ség filozófiai, szociológiai, jog­tudományi és más szempon­tú vizsgálataink taglalásába. Irányadónak tekintjük, hogy a személyiség sajátos társadal­mi szükségletet kielégítő és társadalmi elismerésen alapuló érték. Ebből kitűnik egyedi emberi és közösségi oldalainak kölcsönviszonya. Újabban a­­hazai jogtudomány művei a személyiségvédelmet alkot­mányjogi-jogelméleti (Kovács István, Soltész Márta), vala­mint civiljogi (Erőss Pál, Törő K., Benedek K.) és büntetőjo­gi síkon (Király Tibor, Hor­váth Tibor és mások) elemez­ték. A tárgykör az időszaki sajtó szerzőinek (Ilkei, Malo­­nyai) érdeklődését is felkelti (Magyar Nemzet 1979. dec. 7., Mozgó Világ 1979. 5. sz., Élet és Irodalom 1980. jún 28., Ma­gyar Ifjúság 1980. 20—21. sz.). Ezek megerősítik, hogy a sze­mélyiségvédelem munkavi­szonyból fakadó problémái napjainkban, növekvő jelentő­­s­ségre tesznek szert. A munkaviszony intézmé­nye vonzatában a személyiség­védelem polgári jogi eszközeit Törő Károly könyve állítja figyelme homlokterébe. Méltán úttörőnek jellemzett monográ­fiáját (lásd: Gáspárdy László, Jogtudományi Közlöny 1980. 1. sz.) itt nem kívánjuk ismer­tetnk hanem azokhoz a téte­leihez csatlakozunk, ahonnan a munkajog irányába leágazá­sok vannak. Ide sorolnak a hírnév védelme és a munka­­viszony fogalomkörének kü­lönféle elemei. Mindenekelőtt a dolgozókról készített megté­vesztő jellemzések és azokkal szemben használható szemé­lyiségvédelmi jogi eszközök. II. A személyhez fűződő jogok védelmére rendelt intézmé­nyeknek a munkajog szabá­lyaival összhangban kell lén­niük. Minden munkaviszony folytán a dolgozó és a mun­káltató között meghatározott függőség jön létre. A személy­hez fűződő jogokat esetlege­sen korlátozó szerződés ezért is semmis, sőt e jogokról egy­oldalú nyilatkozattal sem le­het lemondani. Minthogy a munkáltató cse­lekvőségét rendszerint­­ alkal­mazottai útján fejti ki, alapo­sabb kidolgozást igényel az értük viselt felelősség szerke­zete. Elhatárolásra várnak a jogsértést elkövetők szerinti (pl. a sérelmet szenvedett dol­gozó közvetlen felettese, mun­katársak stb.) kategóriák. Törő Károly említett könyve a mun­kaviszony körében a hírnév­­rontásra indokoltan nagy hangsúlyt helyez. Kétségtelen, hogy ez a jogsértés többnyire súlyos következményekkel jár, a becsületsértést előfordulásá­nak gyakorisága szintén nagy jelentőségűvé teszi. A munkáltató és a dolgozó viszonyának a munkahelyen sajátos vonzást kölcsönöz, hogy (az előbbi megbízottai révén) naponta rendszeres kapcsolatba kerülnek. Különö­sen a munka közvetlen irányí­tója többször értékelheti mun­katársa tevékenységét és an­nak eredményeit. Eközben a munkafeltételek nehézségeitől is tetézett légkörben becsület­sértő kifejezéseket használhat­nak. A munkaviszony jogi ter­mészete szerint ezeket senki nem tartozik tűrni, a megsér­tett személy orvoslást szerez­het. Egyes munkaterületeken a becsületsértő kijelentések már­­már sablonszerűen ismétlőd­nek. Nemegyszer megbán­tás szándéka nélkül, csupán er­kölcsileg elítélendő rossz szo­kást tükröznek. Az ilyen je­lenségek kiküszöbölése közér­dek is, mert eldurvuláshoz ve­zetnek és a munkakedvre, a munkahelyi hangulatra, a munkafegyelemre negatívan hatnak. Visszaszorításuk al­kalmas módozatait, a jogi szankciók helyett, főleg a ne­velőmunka segítségével taná­csos megtalálni. A munkahelyi becsületsértő megnyilvánulások értékelésé­nél jelentősége van, hogy egyetlen személy ellen irá­nyul-e vagy a kifogásolt szó­­használat általánosan több dolgozót érint. Még közelebb­ről boncolva: az sem közöm­bös, hogy kisebb kollektíva egymást jól ismerő tagjai, ille­tőleg tágabb munkaközösség­ben hangzik-e el. Differenciál­ni lehet továbbá aszerint,­­hogy a becsületsértés a mun­kamenetben vagy azon kívül történt stb. Az előzőkben mondottak semmiképpen nem jelentik azt, hogy a munkavégzés terhe vagy annak sürgőssége a mun­káltatónak megbízottjai cse­lekményeiért fennálló felelős­ségét enyhíti. A mindenkori eset összes körülményeitől függően pedig valamely kije­lentés hírnévrontásnak minő­sülhet. III. A fentiekből következik, hogy a dolgozó hírneve az őt ért becsületsértés esetén nem feltétlenül szenved sérelmet. Hírnévrontással a becsület megsértésénél jelentékenyen súlyosabb jogsértés valósul meg. Helyesen fejti ki Törő Károly könyvében, hogy a munkaviszony körében elkö­vetett hírnévrontásnak rend­kívül nagy tárgyi súlya van. A dolgozóról adott valótlan, megtévesztő közlés (minősítés, jellemzés, ún. hamis kádervé­lemény) nehezíti, esetleg meg­akadályozza, hogy képességei­nek megfelelő munkát kapjon. Gátolja munkájában előreju­tását vagy további munkavi­szony létesítését. A jogsértés a társadalmi élet egyéb terü­letein, pl. közéleti tevékeny­ség áttételes korlátozásával is éreztetheti hátrányait. Elsősorban a minősítés meg­állapításai jelenthetnek hír­névrontást, ha nyíltan vagy burkoltan valótlanságot tar­talmaznak. Az ennek révén elkövetett jogsértés kivédésére és helyreállítására a törvények bírósági utat nyitnak. Fontos megállapítás: „A személyiség sérelmének a megítélése szem­pontjából nincs jelentősége annak, hogy a dolgozó a minő­sítést szabályszerűen , észre­vételeinek a közlése vagy rá­vezetése nélkül — tudomásul vette. Az ilyen formális tudo­másulvétel társadalmi érdeket sért, tehát mint a­ személyiségi jogokat korlátozó nyilatkozat semmis. Minden külön eljárás, alakszerű megtámadás nélkül érvénytelennek kell tekinteni. Ezért utóbb a dolgozó hírnevé­nek védelmében akkor is fel­léphet, ha korábban a jogsér­tést nem kifogásolta.” Bírósá­gi eljárási lehetőségek széle­sítését éppen a minősített sze­mélyek teljesítményeinek sok­szor nehezen mérhetősége is indokolja. A helyesbítendő ki­tételek nem feltétlenül elfo­gultság szülöttei, hanem ese­tenként tévedésekből is ered-­­ hetnek. A hírnévrontás a munkavi­szony megszűnése után is ki­válthat kellemetlen következ­ményeket, így pl. megtörténik, hogy jogos bírálatot gyakorló személy kénytelen munkahe­lyet változtatni, de a megté­vesztő jellemzés követni fogja. Ezekre figyelemmel a Legfel­sőbb Bíróság kimondta, hogy a munkáltató volt dolgozóját újból nem minősítheti tájékoz­tatás vagy véleményadás for­májában sem. Előfordul, hogy a minősíté­sekkel szabálytalanságot elkö­vetők felelősségre vonásban részesülnek. Az általuk koráb­ban megadott minősítés, véle­mény viszont változatlan ma­rad és a sérelmet szenvedőt továbbkíséri. Ha a büntető­jogilag elmarasztalt személyt tudvalevőleg bizonyos feltéte­lekkel rehabilitáció illetheti meg, annál inkább indokolt, a személyiség védelmétől füg­getlenül is, hogy a helytelen minősítéssel sújtott dolgozó elégtételt nyerjen. A hivatalos eljárás szabályozásának töké­letesítésével a munkaviszony­ban a társadalmi érdeket is magába foglaló személyiségvé­delem teljesebbé válik. A véleményadás útján elkö­vetett hírnévrontásnak lehet­nek alig vagy egyáltalán nem ellenőrizhető módjai, amit igen nehéz kivédeni. Komoly károkat okozhat némely szó­beli „felvilágosítás” társadal­mi hatásában is. Felbukkan még például az­ olyan megálla­pítás, hogy a dolgozó saját teljesítményét túlértékeli. Ez a szigorúság nem mindig el­nagyolt, mivel egyes munka­­eredmények áttekintése való­ban nem kétségektől mentes feladat. Ugyanilyen kényszer­­pályán mozognak „a kollektí­vába nem illeszkedik be”, vagy „összeférhetetlen” stb. szólamok. Gondoljunk a találmányi, az újítási, a tudományos és más hasonló munkákra. Elhi­bázott lenne a dolgot egysze­rűsítve szépíteni, hiszen az intrika sok helyütt „munka­stílus” számba megy, ami­ az alkotómunka kezdeményezé­­seit elfojtja. A munkaviszony­­, bar a személyiségvédelem ja­vára a Legfelsőbb Bíróság iránymutatásai hatékony esz­köztárat kovácsoltak ki. Jelenlegi témánk körén kí­vül esnek az ugyanazon mun­­■ kultató dolgozói által egymás­sal szemben elkövetett jogsér­tések. Köztük a becsületsérté­sek többnyire gyakoribbak, de a­ hírnévrontás is előfordulhat. Ezek a fentiekben vázolt je­lenségekkel elválaszthatatlan szimbiózisban léteznek. A mun­kaviszony körében a személyi­ségvédelmet ezért a joggya­­­­korlat és a nevelés révén egy­idejűleg minden irányban kell­­ kifejteni.* Az emberi méltóság tiszte­­­­­etben tartására a jogszabá­lyok a dolgozót és a munkál­tatót egyaránt kötelezik. En-­­­nek alapján a személyiségvé­­­­delem a munkaviszonyban mindenkit egyenjogúan meg­­­­illet. Rendkívül sokágú a kér­désnek a szociológiával, a munkaetikával és a jogon kí­vüli más területekkel való ösz­­szefonódása. Szociológuscsemege volna, írja D. Magyari Imre (Élet és Irodalom, 1980. 29. sz.), meg­vizsgálni, hogy „hatalmas le­hetőségeket hagyunk kihasz­nálatlanul. A termelés sok te­rületén nem igénylik a teljes, harmonikus személyiséget, s nem is igen törődnek kialakí­tásával, az ehhez szükséges­ feltételek megteremtésével.” Mindezek kölcsönhatását a munkatudomány interdiszcip­­­­lináris módszereivel lehet be­hatóan kutatni.­ Dr. Pecze Ferenc Dr. Bernáth Zoltán Olvasókör mesterlegényeknek 1838-ban A Tudományos Gyűjtemény hasábjain Vidényi álnéven Vitkovics Mihály (1778—1829) költő 1821-ben még arról pa­naszkodott, hogy nincs vásár­lója és főleg olvasója a ma­gyar könyvnek.­ A megyegyű­lések mellett felállított könyv­­elárusító­ helyek szervezésével lényegében a vidéki nemessé­get, valamint a papságot sze­rette volna legalább olvasóvá tenni. Tizenhét évvel később, 1838-ban, Udvardy Cserna Já­nos (1795—1890) mérnök — az Akadémia levelező tagja — már viszont a mester­legények részére felállítandó olvasókö­rök létesítésére tesz javaslatot a Hetilapok , Műtudomány és egyéb Hasznos Ismeretek Ter­jesztésére című egri lapban. Ugyanis a közben eltelt évek alatt már többi magyar köny­vet adtak ki nagyobb pél­dányszámban, növekedett az olvasók száma, és a társadal­mi bázis is szélesedett. A re­formkorban a megyei közne­messég és a­ polgárság részére egymás után létesültek a kü­lönféle olvasókabinettek, ka­szinók, olvasókörök, kölcsön­­könyvtárak. Ebben a korban egy újszerű lehetőség is fel­vetődött: nem volna-e helyén­való a céhbeli mesterlegények részére olvasóköröket — azaz, korabeli szóhasználattal ka­szinókat — létrehozni? Klub­szerűen kialakított helyisége­ket képzeltek el, amelyekben ipari, természettudományos, szépirodalmi könyvek, szak­rajzok, folyóiratok és hírlapok állnának a látogatók rendel­kezésére. Ezeknek az elgon­dolásoknak azért is van kü­lönösebb jelentősége, mert az akkori mesterlegényréteg — amelynek nem minden tagja volt fiatal, és csak egy ré­szük lett önálló iparos — a ké­sőbb kialakuló munkásosztály elődjének tekinthető. Udvardy Cserna a céhek helyiségeiben működő olvasó­körök ötletével nemcsak a mesterlegények szakképzettsé­gét, általános műveltségét kí­vánta emelni, hanem az ak­kor az iparosok között igen gyakori iszákosságtól is sze­rette volna megóvni őket — leszokni az italozásról „könyv­vel könnyebb”, ma sem tűnik rossz jelszónak. — A derék mérnök az ital helyett az ön­művelés lehetőségét ajánlotta a mesterlegényeknek: „Korzsmára menni, becsüle­tes mesterlegénynek rút do­log, — mennyivel hasznosabb volna, minden czéhnek egy kis casinót tartani, s abba költségen, szükséges kézi könyveket, rajzolatokat sze­rezni, s üres órákban, ha­bár egy­­pohár bor mellett is ok­tató olvasással tölteni a drá­ga időt? Valóban, míg az if­júság a míveltségét és maga tökéletesítését el nem kezdi, addig rationábilis mesterem­berekről nem is álmodozha­tunk.” Udvardy Cserna mérnök írásában ezután lelkes hangú felhívásban ösztökélte önkép­zésre, olvasásra a céhek mes­terlegényeit, kifejtve, hogy a magasabb műveltséggel job­ban szolgálhatják a hazát, se­gíthetnek polgártársaikon, de főleg saját magukon. „Azért is nem lehet sem­mi költséget és fáradságot ,so­­kallanunk, nem lehet eléggé minden alkalmat megragad­nunk, mellyel míveltségünk­­nek legkisebb részét is, elő­mozdíthatjuk. Ennek leghatal­masabb­­eszköze a szüntelen olvasás. Olvass tehát, szegény ifjú, minden jó könyvet, min­den jó lapokat, és ha legkis­­sebb üres időd van is, ne tékozold azt hiúságra, hanem használd olvasásra, — óriási bölcs lesz belőled, s meg­kö­szönöd tanácsomat.” Itt kell megjegyezni, hogy ez a fel­hívás abban a Hetilapok­ban jelent meg, amely lap céljá­nak tekintette: „a mestersé­gek tökéletesedését, és kéz­művesek művelődését egy al­kalmas folyóirattal elősegíte­ni”, és a szerkesztője az a Joó János rajztanár, aki ma­ga is könyvtárosa volt­­ egy ideig az egri kaszinónak. Udvardy Cserna János ja­vaslatára nem sok céhek mel­lett működő ipari továbbkép­zést is szolgáló olvasókör lé­tesült a magyar közművelő­dés és ipari fejlődés nagy ká­rára, de tudomásunk van ar­ról, hogy a dolgozó osztályok más rétegeit is olvasóvá kí­vánta tenni, ugyanis a pa­rasztságot is felszólította, hogy művelje és képezze ma­gát, és főleg több szakkönyvet és szaklapot olvasson a mező­­gazdaság fejlődése és a saját gyarapodása érdekében. Felhí­vása az egyik korabeli gazda­sági lap hasábjain, az Ismer­tető­ben jelent meg 1839-ben, „Elmélkedő gazdáinkhoz” cím­mel. Végezetül megállapíthatjuk, hogy Vidényi (Vitkovics Mi­hály), Udvardy Cserna János, Joó János és mások a szak­mai, természettudományos és általános műveltséget emelni kívánó jó szándékú reformko­ri kezdeményezéseit joggal te­kinthetjük a mai százezres tö­megeket megmozgató olvasó­mozgalmak korai és méltó előzményeinek is. Batári Gyula A MAGYAR NEMZET olvasószolgálatának (1874 Budapest, Dob u. 60.) fogadóórái: Jogi tanácsadás: Hétfőn 14—16 Szerdán 14—16 Pénteken 13—14.30 Építkezési tanácsadás: Minden hó első és utolsó péntekén 16—17.30 Közérdekű bejelentések: csütörtökön 15.30—17.30 iiiiiiiivmiiiiiiiiaiiiiii­ ­iiost töltötte be nyolcvana- La­­dist életévét dr. Bay Zol­tán professzor. Életútja szinte párhuzamos a modern fizi­ka fejlődésével. Munkássága is nagyrészt az időszerű kér­désekhez kapcsolódik. Az első indítást azonban — mint egy nyilatkozatában maga is el­mondta — Eötvös Loránd „klasszikus fizikai” eredmé­nyeiről kapta. Dr. Bay Zoltán 1900. július 24-én született. Gimnáziumi tanulmányait Debrecenben vé­gezte, a Református Gimná­zium két jeles matematikata­nárára, Jakucs Istvánra és Nyáry Bélára többször emlé­kezett vissza, szeretettel­ és megbecsüléssel. A budapesti egyetemre Eötvös neve vonzott­­a, ám személyesen már nem ismerhette meg a nagy tudóst. •— Én mindig igen nagyra becsültem — emlékezett meg Bay Zoltán Eötvösről —, fő­ként később, amikor láttam, hogy milyen alapvető mérése­ket végzett a gravitáló és a tehetetlen tömeg meghatáro­zására.­­A budapesti Tudományegye­tem elvégzése, és doktorátusá­nak megszerzése után, Bay Zoltán Berlinbe került, ahol három évig (1927—1930) ösz­töndíjasként tanult. Ebben az időben a kor több jeles­ fizi­kusával személyes ismeretsé­get is kötött. A berlini „tanulóévek” után a szegedi egyetemre sé­rült, innen hívta meg az Egye­sült Izzó igazgatósága a gyár kutatólaboratóriumának ve­zetésére. Itt nemcsak kitűnő felszerelés, hanem kiváló ku­tatógárda is fogadta. Bródy Imre, Budincsevics Andor, Selényi Pál és mások. Amikor megbízatását elfogadta, azt is kikötötte, hogy a gyakorlati jelentőségű kutatómunkák mellett egy kis elméleti cso­portot is létrehozhasson. Eb­ből az elméleti csoportból, fej­lődött ki utóbb a budapesti Műegyetem Atomfizikai Inté­zete, amelynek Bay professzor lett az első vezetője.­­ Az Egyesült Izzóban kezdte meg kísér­leteit az ún. elektron­­­­sokszorozóval, mint atomi ré­szecskék és fotonok számlálá­sára alkalmas eszközzel. Ezt a lehetőséget a külföldi szakem­berek elvetették, ám Bay Zol­tán és csoportja megoldotta a „lehetetlen” feladatot. 1937-ben sikerült az „elektron-lavinát” a részecskék igen pontos és nagyon nagy érzékenységű számlálójaként felhasználni. A háborús évek az addig csak a kutatásnak élő tudóst egyre inkább szembefordítot­ták a­ fasizmust kiszolgáló rendszerrel. Bay Zoltán min­denkor kiállt üldözött munka­társaiért, beosztottjaiért. Si­került elérnie (azon a címen, hogy katonailag fontos rádió­csöveket gyártanak) számos munkaszolgálatos felmentését a bevonulási kötelezettség alól. A német hatalomátvétel után Bay professzor kapcsola­tot­­ keresett a Bajcsy-Zsi­­linszky Endre és Szentgyörgyi Albert vezette ellenállással, hogy az Egyesült Izzó felrob­bantását, ha kell, fegyveres erővel is meggátolják. Bajcsy- Zsilinszky letartóztatásakor Bay Zoltánt is a Margit kör­úti fogházba hurcolták. Bay Zoltán legnagyobb és széles körben ismert eredmé­nye a Hold-radar megvalósí­tása volt.­­ A radarkísérletekre a máso­dik világháború katonai intéz­kedései kényszerítették az Egyesült Izzót. A németorszá­­­­gi (és a magyar) szakkörök már a­ háború előtt is értesül­tek arról, hogy mind Angliá­ban, mind az Egyesült Álla­mokban foglalkoznak légvé­delmi felderítésre alkalmas rádió-visszhang, kísérletekkel, azonban a hadvezetőség csak igen nagy késéssel látott a munkához. (Ezt a késést nem is sikerült behozni.) Megnehe­zítette a munkát, hogy éppen a háborús körülmények miatt nem álltak rendelkezésre a legkorszerűbb elektronikus eszközök, így szinte csodálatra méltó teljesítménynek tart­hatjuk, hogy Bay Zoltán és csoportja 1945-be — igaz, hogy a háború befejezése után — működőképes radarberende­zést állított­­elő. Ezzel a berendezéssel — amellyel egyébként dunai ha­jókat, majd repülőgépeket is már korábban sikerült „érzé­kelni” — 1946. február 6-án rádióvisszhangot kaptak a Hold felszínéről. A siker je­lentőségét fokozza, hogy az Egyesült Államok sokkal töké­letesebb berendezéseivel is nem egészen egy hónappal előzte meg a hazai Hold-radar próbálkozást. Különösen szel­lemes és érdekes volt a fel­fogó berendezés, amely lehető­vé tette, hogy a Holdról visz­­szaérkező rádiójeleket meg­különböztethessék a berende­zés zavaró belső „zörejei”-től. Dr. Bay Zoltán 1948-tól a­­ washingtoni „George Wa­shington” Egyetemen, majd 1955-től osztályvezetőként a Mérésügyi Hivatalban­­ dolgo­zott,­­1972-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig. Előbb az ún. kristálydiódás koincidencia műszerek kifejlesztésén dolgo­zott — ezek atommaghasadá­sok mérésénél alkalmazott be­rendezések —. 1965-től pedig egyre több időt szentelt a fény­­sebesség és a hosszmérték nagy pontosságú meghatározá­sának. Elsőként sikerült, két munkatársával, egy színkép­­vonal fényének abszolút rez­gésszám-mérését végrehajta­nia. A lézertechnika fejlődése pedig lehetővé tette, hogy új módszert dolgozzon ki a fény­­sebesség megállapítására. Ez a mérése nemcsak nagy feltű­nést, de jelentős vitát is kel­tett, mivel Bay Zoltán azt ja­vasolta, hogy a hosszúságmér­ték nagy pontosságú megálla­pítására a jövőben a fényse­bességet alkalmazzák. Ez a ja­vaslat még nem nyert minde­nütt kedvező fogadtatást, de a jelenlegi méréstechnika egyre inkább Bay professzor elgon­dolásának kedvez. Dr. V. P. Tudás és emberség Nyolcvanéves Bay Zoltán professzor

Next