Magyar Nemzet, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-12 / 60. szám
Péntek, 1982. március 12. Magyar Nemzet Kossuth futára, toborzója Emlékezés Vasvári Pálra A MÁRCIUSI IFJAK egy része a szabadságharc bukásával befejezte rövid földi szereplését, mint például az egyik legnarcosabb álmodozó, a tiszta emberségű Vasvári, családi nevén Fejér Pál. Pályája mindössze öt évet fog át, huszonhárom évesen halt hősi halált. Mégis azt mondhatjuk: teljes életű ember volt, akit tanítványai rajongva szerettek, felettesei elismertek. Kortársai így méltatták: „Kár érte, ember, nagy ember lett volna belőle.” Fejér Pál, a görög katolikus lelkész fia 1826-ban született a Szabolcs-Szatmár megyei Bűdön. Hároméves volt, amikor Nyírvasváriba költöztek, s az itt töltött gyermekévek után, a nagykárolyi piarista gimnáziumba került, ahol csakhamar kiváló tanuló lett. Dicsérték szorgalmáért, gyors, édes eszéért; barátai, iskolatársai bálványozták. Iskoláit elvégezve a pesti egyetemre iratkozott, ahol csakhamar kitűnt határozottságával, tehetségével, szerénységével — itt is sok hívet szerzett. Amikor Pestre jött, eleinte csak stílusgyakorlatból írt verseket, de az egyetemi könyvtár ihlető környezetében hazai történeti kutatásokba kezdett. Apróbb történeti életrajzokat állított öszsze, ugyanakkor históriai értekezéseket is írt. (1848 januárjában jelent meg első önálló munkája, a „Történeti Névtár”.) EZEKBEN AZ ÉVEKBEN virágzott Pesten az irodalmi élet, lelkes és tehetséges ifjak összeálltak, Vörösmartyt olvasták, csodálták Petőfit, de az ország dolgait is figyelemmel kísérték. Egymás munkáit is megvitatták. Fejér Pál — noha csak bíráló tagja volt e körnek — a továbbiakban mégis fontos szerepet töltött be. Nemcsak tanulók, de a közvéleményt is formálják, velük szólalt meg az „Ifjú Magyarország” nemzedéke — rang- és valláskülönbség nélkül. Az ő kezdeményezésükre maradt el 1846/47 telén a jogászbál, mert „amikor a nép éhezik, ők nem vigadnak!” Ez az esztendő másért is jelentős volt Fejér Pál életében, mint annyi más szegénysorsú fiú, ő is nevelőséggel kereste kenyerét, de 1846-ban tanári állást kapott Teleki Blanka akkor nyílt leánynevelő intézetében. Teleki Blanka és Lővéi Klára a leánynevelést európai rangú intézménnyé akarták emelni. Ebben nagy segítségükre volt Fejér Pál, aki szerint a történelemtanítás célja a „hazaszeretet ébresztése a gyermekekben” és a történelem megismerése „unokákat hevítenél a nagyszerű példák utánzására”. Óráira nemcsak a leányok jártak örömmel, de Teleki Blanka, Lővéi Klára és Brunszvik Teréz is szívesen hallgatta. A gyújtó hangú előadások nem ragaszkodtak szigorúan a tantervhez, a hazaszeretet és szabadság eszméit sugallták. A művelt grófnő esténként érdeklődéssel figyelte az ifjú tanár szavait. Tudta, hogy Vasvári Pál néven az egyetemi szervezkedések egyik vezetője, munkásokkal barátkozik, s hogy összekötőkapocs az írók és az ifjúság között. A rajongó fiatalember is csodálattal vette körül a hivatását önzetlenül vállaló szép grófnőt. Teleki Blankáról és társairól később így nyilatkozott: ,,Szabad lelkük túlszárnyalt ködös századunk homálykövén.” Fejér Pált egyre jobban lefoglalta munkája; 1848. március 14-én elbúcsúzott az intézettől, a Vasvári Pál néven az ifjúság egyik vezére lett, amikor csak tehette, felkereste Teleki Blankát — az ő kiegyensúlyozott, szeretetre méltó lénye mindig megnyugtatóan hatott rá. Kis tanítványai pedig továbbra is őszinte hívei maradtak — ekkoriban készült kiáltványuk is bizonyítja. ..Hazafiak! Szabadság, testvériség, egyenlőség jelszavatok! A magyar mit mond, meg is tartja, azért legyenek a nők is egyenlőek. Vasvári, ki előbb tanítónk volt, most az egész hazáé. Azt mi örömmel nézzük, de kívánjuk. Hogy az egyetemen a nők is tanulhassanak ...” S hogy milyen nagyszerű tanár lehetett Vasvári Pál, azt a tanítványok (Sztojka Júlia, Dőry Matild, Puteáni Rózsa, Erdélyi Erzsébet) jövőről alkotott elképzelései örökítették ránk: „szívemnek szeretni kell a hazát s a szabadságot, de ezt nem csak szóval, hanem tények által is megmutassam” — írta például Erdélyi Erzsébet. AZ IFJÚSÁG ÉS A PESTI ELLENZÉKI KÖR izgatottan várta a februári párizsi forradalom híreit, követeléseiket 12 pontban foglalták össze és megvitatására március 14-re nagygyűlést hívtak össze. A fiatalok szinte éjjel-nappal a Pilvax kávéházban ültek, várták a friss híreket. Amikor a bécsi forradalom híre eljutott hozzájuk, együtt lelkesedtek, s Vasvári így buzdította őket: „A vak buzgalom a mi zászlónkat 1590 óta csak Úrnapkor hordoztatá végig a város utczáin. Barátim! Most lesz az utolsó Űrnap és fog történni az úr színének átváltozása ...” Vasvári 1848. március 15-én Petőfivel és Jókaival az ifjúság élére állt. Tagja lett a Közcsendi Bizottmánynak és március 18-án a fővárosi küldöttség egyik képviselőjeként ő is a pozsonyi országgyűlésre indult. Hamar összebarátkozott az országgyűlési ifjakkal, beszélt nekik a világszabadságról és valamennyit polgártársnak szólította, még Széchenyi Istvánt is, akivel összetalálkozva, így köszöntötte: „Bon jour citoyen Széchenyi!” — „Bon jour sansculette Vasvári!” — felelte Széchenyi. Az ifjúságnak nagyon tetszett Vasvári modora, s hogy mindenben megnyilatkozott forradalmisága, noha sokan a forradalom szótól is irtóztak. A Közcsendi Bizottmányban Jókaival, Petőfivel valóságos kis országgyűlést rendeztek és elképzeléseiket megvitatva Vasvári jutott legmesszebbre, amikor minden osztályt egyformán kívánt részesíteni a „szent” jogokból. „Irányeszméi” — melyeket az 1848-i Életképekben tett közzé — arról tanúskodnak, hogy valóban hitte az általános szabadság eljövetelét. Szervezte a pesti nemzetőrséget, mindenütt ott volt, ahol szükség volt rá. Júliusban a pénzügyminisztériumban kinevezték titkárnak, de — ismerve népszerűségét — igénybe vették a toborzásokkor is. Később Kossuth polgári futára, hadihíreket és kormányrendeleteket vitt. Az események azonban nem úgy alakultak, ahogyan a márciusi napokban megálmodták. Vasvári is harcolni akart, önálló csapatot toboroz. Hadi pályáját is nagy lelkesedéssel, becsvággyal kezdte: katonai könyveket olvasott, beletanult a csapatszolgálatba. Debrecenbe ment 1849 elején, de már csak olyan helyekre kapott toborzási engedélyt, ahol épkézláb embert alig találhatott. A VESZTETT MÓRI CSATA UTÁN, amikor már Windisgrätz Pestet fenyegette, Teleki Blanka barátai rábeszélésére szintén Debrecenbe ment, ahol Jókaiék mellett kapott szállást. A grófnő nyugtalankodott Vasvári miatt, de híreket hallott róla, s a toborzás befejezésével áprilisban végre találkozhattak. Vasvári izgatottan, lelkesedéssel számolt be az elmúlt hónapok eseményeiről. Tisztelete, szeretete jeléül megkérte, vállalná el „Rákóczi” nevű szabadcsapata zászlóanyai tisztségét. Teleki Blanka Lővéi Klárával négy nap alatt varrta meg a piros selyemzászlót, amit a „Köztársaságért!” jeligével avatott fel és adott át a csapatnak. Vasvári rövidesen parancsot kapott az erdélyi indulásra. Ismét elbúcsúztak, akkor még nem tudták, hogy örökre. Így végződött — anélkül, hogy beteljesült volna — a soha be nem vallott tiszta szerelem. Vasvári 1849. május 2-án érkezett Bánffyhunyadra, hogy a nyugat-erdélyi havasokban részt vegyen a móc felkelés leverésében; ezt Bem — számolva a veszedelmes következményekkel — egy csapásra akarta elfojtani. Az indulást megelőző napon Vasvári betegen feküdt Bánffyhunyadon, társai hiába könyörögtek, hogy ne menjen velük, ő hajthatatlan volt. Ekkor íródtak utolsó sorai: „A csatatér színhelyére jöttem három hónapos betegeskedésem után, hogyha halnom kell, együtt haljak meg beteg hazámmal, vagy a hon felgyógyul, engem is gyógyítson fel az öröm, melyet akkor élvezendek.” Rendeltetési helyükre, a fontineli tetőre megérkezve nagy rémületükre a gyalui tábort sehol sem találták. A cirkáló felderítő csapatot ugyanis a románok felkoncolták. A hegy gerincére meredek ösvényeken vitt az út, kétoldalt nem lehetett látni mást, csak sűrű bokrokat, s bozótot. Vasvári elöl lovagolt s a megbúvó ellenség először a lovát lőtte ki alóla. Újra lóra kapva kézitusába keveredett. Mellette sorra elhulltak bajtársai, ő is melllövést kapott — így esett fogságba. A fennmaradt dokumentumok szerint a haldokló foglyot egy Gavrilla nevű katona szúrta le dárdájával. Az 1849. július 6-án hősi halált halt 400 katonát és Vasvári tetemét a mariseli völgyben (Kalotaszeg fölött) temették el tömegsírban. Zika Klára Vox politicae Vitafórum értelmiségi fiataloknak Félkörbe állított székek, s a gyújtópontban egy asztalka. Ez a berendezése annak a teremnek, amely a Lékai János KISZ-iskola első emeletén otthont ad a budapesti bizottság Vox politicae (A politika hangja) nevű, újonnan alakult vitafórumának. — A fórum a mai magyar társadalmi valósággal kapcsolatos kérdéseket tűz napirendjért — tájékoztatott Kende Péter, a KISZ budapesti bizottsága agitációs, propaganda- és szabadidő osztályának vezetője. — Az összejövetelekre olyan előadókat, vitapartnereket hívunk meg, akik a kiemelt téma avatott szakértői, s akik kíváncsiak is a fiatalok véleményére. Lehetőséget akarunk teremteni az értelmiségi munkakörökben dolgozó fővárosi fiataloknak, hogy megvitassák az őket foglalkoztató problémákat, véleményt cserélhessenek. A Vox politicae vitafórum első összejövetelén, a Megőrzés és megújulás lehetősége és szükségessége hazánkban című vita megnyitójában Antal László — egyebek mellett — a magyar gazdaság belső szerkezetét elemezte, Széll János a politikai műveltség emelkedésének szükségességéről szólt, Szoboszlay György a gazdaság és a politikai rendszer összefügéseit taglalta, Vámos Tibor pedig a műszaki haladás lehetőségeit és korlátait vette számba. A napokban mintegy másfélszázan hallgatták a szakértők gondolatait, érveit. A beszélgetés, a vita több mint négy órán át tartott. A hallgatóság kérdései nyomán szó esett a világgazdasági folyamatokról, a magyarországi gazdaságpolitika új vonásairól, a gazdaság és az életmód összefüggéseiről. — Az első néhány hónap csupán kísérlet: tudunk-e, merünk-e vitatkozni — mondja Kende Péter. — Március végén a tudomány, az ideológia és a politika kapcsolata lesz a téma. Ott folytatjuk tehát három hét múlva, ahol most abbahagytuk a beszélgetést. Április elején a történelmi tudat, a politikai értékek és a nemzeti tudat összefüggéseit vitatjuk meg. De a későbbiekben is olyan kérdéseket választunk majd, amelyeket a hetvenes évek vége, a nyolcvanas évek eleje vetett föl. V.S.M. Az első magyar egyetemről Az országok legmagasabb rendű művelődési intézménye az egyetem. Részvételt jelent a tudomány egyetemes nemzetközi munkájában, ugyanakkor lehetőséget biztosít egy nemzet kulturális erőinek a világ tudományos áramlatába való bekapcsolódására. Ezért mondotta ki már az 1309. évi budai zsinat, hogy az országban szükség van a jogban és a szabad művészetekben jártas mesterekre. A magasabb szellemi élet biztosítására azonban csak I. (Nagy) Lajos királyunk idejében került sor, aki az itáliai reneszánsz kibontakozását látva, tudós férfiakat hívott be hazánkba, majd megérlelődött benne az elhatározás egy hazai földön létesítendő egyetem alapítására. Megerősítette a királyt e célkitűzésében kancellárja és tanácsosa, a pfalzi származású Vilmos pécsi püspök is, aki jelentős adományaival kedvelt személlyé vált a Szentszék, de különösképpen a tudománykedvelő V. Orbán pápa előtt. Vilmos püspöknek sikerült elérnie, hogy 1376-ban — a bécsi egyetem alapítása után két évvel — számos országot megelőzve, Közép-Európában negyediknek Pécs városa nyitotta meg kapuit az első magyar egyetem, a „Studium generale” előtt. Középkori szokás szerint Nagy Lajos egyetemalapító levelét jóváhagyás végett megküldötte V. Orbán pápának, aki 1367. szeptember 1-én jóváhagyta a pécsi egyetem alapítását, és erről a királyt is értesítette. A Viterbóban kelt latin nyelvű pápai alapítólevél bevezető része Lajos király érdemeit méltatja, majd ekként folytatja: „Erős kívánságunk, hogy az ország a tudományokat szolgálja és a műveltség termékenységében bővelkedjék, hogy olyan férfiai legyenek, akik a közös tanácskozás érettségével jeleskednek, az erkölcsi erényekben kitűnnek, és a különböző képesség alapelveiben gyakorlottak. És legyen itt a tudományoknak kútforrása, amelynek gazdagságából mindazok meríthessenek, akik a tudományok okirataiba kívánnak belemerülni. Mindezekre és különösen a városnak közismert alkalmasságára való tekintettel, amivel a tudomány magvainak szaporítására és üdvös sarjainak növelésére az ország más városai között inkább ígérkezik alkalmasnak és megfelelőnek, és nemcsak Magyarország és Pécs városa, hanem a szomszédos országok lakóinak javára és előhaladására atyai érzülettel törekedvén, s a mondott királynak kérése előtt meghajolván, testvéreink tanácsára elhatároztuk és elrendeljük, hogy a már említett Pécs városában legyen és örök időkig virágozzék az egyetem („studium generale”) a kámonsogi és római jogi, úgyszintén más megengedett fakultással, kivéve a teológiait.” Az alapítólevélt olvasván felmerül a kérdés, miért Pécsett létesült az egyetem, s miért zárták ki a fakultások sorából éppen a hittudományt. Hogy Pécs különösen alkalmas a tudomány magvainak ápolására, nem rontja le az a tény, hogy a prágai, a krakkói és a bécsi egyetem alapítását helyébenhagyó pápai oklevelekben az említetthez hasonló (néha a miénkkel szószerint, megegyező) szöveg szerepel. Városunk középkori értékét inkább emeli más országfővárosával történt egy sorba helyezése. Az egyetemalapíásbaan az oroszlánrészt vállaló Vilmos püspök már említett személyes tekintélyén kívül közre játszott az is, hogy Pécs Horvát-Szlavónországhoz közel feküdt, s ekként „a szomszédos országok lakóinak” művelődésire is jelentősen kihatott. Ez azért volt fontos, mert délvidéken felütötték még fejüket a schismatiqne eretnek tanok. Joggal vethető fel viszont a kérdés, miért nem állították fel a pécsi egyetemen a tanképzés szempontjából jelentős teológiai fakultást. Hisz Nagy Lajos már korábban is kérte a pápát, hogy az eretnektanok megfékezésére szüksége van teológiai képzettségű emberekre. A helyzet megítélésére tudni kell, hogy V. Orbán idején létesített egyetemeken, így a krakkói és a bécsi egyetemen is teológia nélküli fakultások működtek. Ennek okát a történészek az avignoni pápáknak a párizsi egyetem iránti rokonszenvében látják, mert csak Párizsnak engedélyezték a teológusok képzését. Egész irodalma van már annak a kérdésnek: meddig állt fenn a pécsi egyetem? A pécsi egyetemről a vatikáni levéltárban 15 oklevél maradt reánk. Az egyori történetírók (Küküllei János, Bonfini) sem emlékeznek meg róla. Éppen ezért nehéz eldönteni meddig ■ működött a pécsi egyetem. Konrad Heilig bécsi történész 1376. január 16-tól keltezve ismertet még rávonatkozó pápai okiratot és ebből az egyetem tízéves fennállására mutat rá. De akadtak újabb oklevelek, amelyekből arra következtethetünk, hogy 1410. és 1445. között az egyetem még létezett. Mátyás király 1465-ben viszont már ezt írta II. Pál pápának: „Magyarországon jóllehet terjedelmes és termékeny, nincs egyetem ..., ezért engedje meg Szentséged, hogy Magyarországon valamelyik városban vagy helyén állíthassak egyetemet mindegyik fakultással, szervezete és kiváltságai tekintetében a bolognai egyetem mintájára.” (Az egyetem létre is jött Pozsonyban.) Zsigmondnak 1389-ben Budán alapított egyeteme viszont nem mond ellene a pécsi egyetem akkori fennállásának, hisz előfordulhatott, hogy ebben az időben hazánknak két egyeteme volt. Oláh Miklós 1516-ban Szathmári György pécsi püspök titkára volt, Hungária című művében nem említi, hogy Pécsett egyetem lett volna. Timon Sámuel (1715) viszont 200 év múltával minden alap nélkül arról tudósít, hogy a mohácsi csatában háromszáz pécsi egyetemi hallgató is elesett. Ezt a tetszetős állítást Timon után sokan elfogadták. Békefi Rémig abból a tényből, hogy a XV. századon át mindvégig bőséggel akadtak olyan pécs-egyházmegyei papok, akik mind a két jognak doktorai és a szabad művészeteknek mesterei voltak, arra következtet, hogy Pécsett még abban az időben is lehetőség adódott az egyetemi fokozat megszerzésére. Megerősíti ezt Petrovich Ede kutatásának eredménye is. Bécsben ugyanis egy 1431—32- ben kiadott olyan könyvet talált, amelybe Veresmarti Ipoly, a pécsi főiskola egyik hallgatója egyházi írók műveit másolta le. Minden valószínűség szerint a Nagy Lajos alapította pécsi egyetem 1465. előtt mér megszűnt, de helyette az úgynevezett „schola maior”-nak nevezett főiskola működött városunkban.. Hogy meddig, arra biztos adataink nincsenek. A hallgatók számáról sincs tudomásunk. Csupán négynek a neve maradt reánk. Ez is fegyelmi ügyüknek „köszönhető”: halállal végződő véres verekedés (íjjal, nyíllal és karddal) végére tett pontot a vétkesek pápai kiközösítése. Az okiratokból kitűnik, hogy a hallgatók fegyveresen jártak és a nyilazásban állandóan gyakorolták magukat. Saját rektoruk volt, előtte tették le az esküt, neki engedelmeskedtek és a súlyosabb eseteket kivéve ő bíráskodhatott felettük. Pénzügyeiket külön bankár intézte, aki — ha megszorultak — zálogra kölcsönt is adott. A tanulmányi idő öt év volt. Ennek befejeztével a tanulók magiszteri, vagy doktori fokozatot szereztek, amely őket bármely egyetemen való előadás tartására jogosította. A pécsi egyetem tanárai között olyan neves tudós is akadt, mint Bolognai Bettino fia, Galvano, aki előbb a kánonjog tanára volt a páduai egyetemen, s akiről kortársai azt hirdették, hogy „a jog forrása és harsonája”. Egyik tudományos munkája évszámából (1371) kimutatható, hogy pécsi tanárkodása alatt írta a bírói tisztségről, az egyházjog és a civiljog közötti különbségről. Az egyetem tanárainak tudományos tevékenységéről csak az 1882-ben Csontosi János által a müncheni könyvtárban felfedezett kódex tanúskodik. Ez latin nyelven a pécsi egyetemen készített szentbeszédeket tartalmazza. A beszédeket méltatta és sajtó alá rendezte Petrovich Ede pécsi történész. A kódex 624 lapot tartalmaz, amely átírva 1072 sűrűn gépelt oldalnak felel meg. A kódexben közölt 199 beszéd közül 148 főként a szentekkel kapcsolatos, 51 pedig különböző alkalomra készített beszéd. A beszédek egy részében misztikus, más részében sztoikus-humanista világnézet uralkodik. Az egyházi vonatkozások mellett fel kell figyelnünk a beszédekben jelentkező humanista, vagyis az emberméltóság olyan hangsúlyozására, amelyben megnyilvánul az értelei, és a magasabb rendű erkölcsi-társadalmi lét tudata. Az egyik egyetemi beszédből vett, ma is időszerű idézet: „Az ember az embernek, bárki legyen is az, csak azon fogva, hogy ember, segítségére kell sietnie.” Dr. Tóth István Pécs MÁJUSI Új*) ÉKSZERAUKCIÓNKRA különleges, régi arany és ezüst ÉKSZEREKET, ÓRAKAT if/Z-jfA korlátozott számban y ^sjf J FELVEVŐHELYEINKEN: Népköztársaság útja 43. ) Keddtől péntekig Ív uSr* / VfErM 11 órától 17 óráig, 11 órától 13 óráig. fJ BIZOMÁNYI