Magyar Nemzet, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-17 / 64. szám

!! NAPI KRON (§! — Losonca Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üd­vözölte dr. Patrick J. Hillery elnököt Írország nemzeti ün­nepe alkalmából. — Dr. Túri Ferenc, a Ma­gyar Népköztársaság Sri Lanka-i nagykövete hétfőn át­adta megbízólevelét Dzsaja­­vardene köztársasági elnök­nek. — A bírósági dolgozók szak­mai munkájával, élet- és mun­kakörülményeinek javításával összefüggő feladatokról tár­gyaltak kedden a Közalkalma­zottak Szakszervezete székhá­zában a megyei bíróságok el­nökei és szakszervezeti bizott­sági titkárai. A tanácskozáson, amelyen dr. Prieszol Olga fő­titkár elnökölt, részt vett dr. Mackeja Imre igazságügymi­niszter, dr. Szilbereky Jenő, a Legfelsőbb Bíróság elnöke is. Vitaindító előadást dr. Szabó Endre, a szakszervezet főtit­kárhelyettese tartott. A megvi­tatott napirendi témákhoz dr. Borics Gyula igazságügy­­minisztériumi államtitkár fű­zött kiegészítést. — Az Egyetemi és Főiskolai Ifjúsági Napok '82 keretében március 17—21. között Szín­házi Fesztivált rendeznek a Budapesti Műszaki Egyetem Szkéné Színházában (Bp. XI., Műegyetem rkp. 3. II. emelet 80.). A fesztiválon, 17-én a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola, 18-án a Közgazdaságtudomá­nyi Egyetem, 19-én és 20-án a Budapesti Műszaki Egyetem két csoportja, 21-én az ELTE JTK színjátszói mutatják be produkcióikat.­­ A Horizont Tévémozi szerdai meglepetése: este Hat órakor, a „Miért szorít a panel” című ri­portfilm, rendezője Préda Tibor. Nyolc órakor a Pilinszky János­sal készült lírai riportot vetítik, rendezője Maár Gyula. — Brush­ up your english cím­mel tartanak foglalkozást már­cius 21-én, vasárnap, a Pataky István Művelődési Központ felső­fokú nyelvklubjában, délelőtt 10.30- tól 12 óráig azok számára, akik külföldi tartózkodás alatt aktív nyelvtudásra tettek szert, s akik közép- vagy felsőfokú nyelvvizs­gával rendelkeznek (X., Pataky tér 7—14.). A Szép Szó Pódium következő rendezvényét március 17-én, szer­dán 19 órakor tartják a szabadság­hegyi Új Tükör Jókai Klubban. Közreműködnek: Páskándy Géza író és Havas Judit előadóművész­nő (XII., Hollós u. 5., a 21-es autóbusz végállomásánál). — Fődit egy személygépkocsi, és a helyezettekre 500 000 forint vásárlási utalvány vár. KERES­SÜK A LEGJOBB GÉPJÁRMŰVE­­ZETŐT — GYALOGOLT. Az Or­szágos Közlekedésbiztonsági Ta­nács, a SZOT Munkavédelmi Tu­dományos Kutatóintézet, a KISZ KB Ifjúmunkás Tanácsa, az Autó- Motor szerkesztősége társadalmi összefogással ez évben immár he­tedik alkalommal hirdetik meg a közlekedésbiztonsági vetélkedő­­sorozatot, amelyben nemcsak a gépjárművezetők, hanem a gyalo­gosok is rajthoz állhatnak. A fel­menő rendszerű vetélkedő I. for­dulójának tesztkérdéseit az e hé­ten megjelent Autó-Motor közli. A vetélkedősorozat október hónap­ban fejeződik be, amikor az ab­szolút győztes átveheti a fődíjat, a személygépkocsit, de addig a résztvevőknek különböző forduló­kon bizonyítani kell KRESZ-béli jártasságukat és azt, hogy az el­méleti tudásukat mennyire tud­ják biztonságosan megvalósítani útjaikon. — Forgalomelterelés: a 7-es szá­mú nemzetközi főútvonal Nagy­kanizsa—Nagyrécse közötti szaka­szán útszélesítési munkákat végez­nek, két hidat átépítenek, ezért március 16-tól előreláthatóan há­rom hónapra elterelik a forgal­mat. A KPM Zala megyei Igaz­gatósága forgalomtechnikai osz­tályának tájékoztatója szerint Nagyrécsén keresztül a régi 7-es helyettesíti a nemzetközi utat. A forgalomterelést megfelelő táblák jelzik. A Szovjet űrkutatási szak­értők küldöttségének részvéte­lével tudományos értekezlet kezdődött az USA-beli Hous­tonban. A NASA által össze­hívott tanácskozás témája a Hold és a Naprendszer boly­góinak tanulmányozása. A konferencián kilenc országból ötszáz tudós vesz részt. A szov­jet tudósok a többi között tá­jékoztatást adnak a Venyera— 13 és a Venyera—14 űrszon­dák kutatási eredményeiről. — Természetbarát felsza­badulási emléktúrát indít a székesfehérvári Vörös Meteor SE — autóbusszal, kerékpárral és személykocsival — március 21-én Székesfehérvárról Na­­dapra. A nagyszabású kirándu­lás a „Száz kilométer a Vörös Hadsereg nyomán” mozgalom rendezvénye. A résztvevők Na­­dapon megkoszorúzzák a Ter­mészetbarát felszabadulási em­lékművet.­­ A lengyel Polonez autók összeszerelését még az idén megkezdik Egyiptomban, erről kötött megállapodást a Pol­­mot Lengyel Külkereskedelmi Vállalat a kairói nemzetközi vásáron. A Varsói Autógyár szállította alkatrészekből a ter­vek szerint évi háromezer—öt­ezer személyautót szerelnek össze az arab országban.­­ A mozgássérült fiatalok­nak épülő lakótelepen, Pesthi­­degkúton, kedden foglalkozta­­tató­ helyiséget adtak át. A KISZ budapesti bizottsága tá­mogatásával, a KISZ II. kerü­leti bizottsága kezdeményezé­sére olyan lakásépítési akciót indítottak itt, amelynek kere­tében mozgássérült fiatalokról gondoskodnak, lakást és mun­kalehetőséget teremtve szá­mukra. — TŰZ ÜTÖTT KI a Szolnoki Cukorgyárban kedden délután. A gyár 1­ méter magas, vasváz szer­kezetű raktárából — ahol 3300 ton­na takarmányrépa-szeletet tárol­tak — törtek elő a lángok. A szol­noki tűzoltóság nagy erőkkel vo­nult a helyszínre és vízsugarakkal, valamint haboltókkal megkezdte a tűz lokalizálását. Az épülettüzet az esti órákban sikerült megfé­kezni. Személyi sérülés nem tör­tént, a kár azonban tetemes. A tűz keletkezésének okát szakér­tők vizsgálják. — KÉT TRAGIKUS LAKÁSTŰZ­­RŐL kaptunk hírt. A Bács-Kiskun megyei Petőfiszálláson, hétfőn ki­gyulladt a Petőfi Sándor utca 8. alatti lakás, s az ott tartózkodó 78 éves Thaiti Józsefné életét vesz­tette. A tűz egyébként külső be­avatkozás nélkül kialudt. Keddre virradóra Budapesten, a IX., Gön­­czy Pál utca 6. alatti lakóépület II. emeleti lakásában fogott lán­got az ágynemű az égő cigarettá­tól. A tűzoltók a tüzet rövid idő alatt eloltották. A tűznek itt is halálos áldozata volt, a 69 éves özv. Szántó Albertnét a füst öl­te meg. Mindkét tűzeset ügyében vizsgálat folyik. — Vitacentrumot rendeznek a fiatalok részére március 20-án, szombaton, 14 órakor a tatabányai Úttörő- és Ifjúsági Házban, a vitapartnerek a me­gye és a város vezetői.­ A ta­nács, az IKV, az OTP, a Tata­bányai Építőipari Szövetkezet és a Komárom megyei Állami Építőipari Vállalat képviselői­­ fiatalok lakáshelyzetéről, az otthon alapítás feltételeiről, s a különböző építési formákról tartanak tájékoztatót. — A Szputnyik márciusi száma gazdag tartalommal megjelent. Vezető helyen közli a folyóirat a Szerkesztő note­szából című rovatban az „Ami­ből békevagyunk táplálkozik” című írást. Az Inter című cikk egy nemzetközi összefogással épülő atomreaktorról szól, amelynek tervezésében részt vettek a Szovjetunió, az USA, Japán és az Euratom szakem­berei. A Repülő Karamazov testvérek című írás alcíme: Hogyan uszítják az amerikaia­kat a szovjet emberek ellen? Még néhány érdekes cím a fo­lyóiratból: Százévesen is apa lehet, Kamaszszerelem, Nyitott szívvel a Szovjetunióban, Su­gárövezet. — Földrengést észleltek a zágrábi szeizmológiai intézet műszerei kedd délután Va­­razsd körzetében. A lökések ereje a Novi Maroinál (Va­­razsdtól 18 km-re délre) levő epicentrumban a Richter-ská­lán 4 fokos volt. Anyagi ká­rokról nem érkezett jelentés. A magyar jelzőállomások szeizmográfjai is észlelték a rengést, amely Zalaegerszeg környékén — kivált a magas épületekben — enyhén érez­hető is volt. — Dömsöd és Makád között me­netrend szerint megindult a te­herforgalom, közli a Pest megyei Kishajózási Vállalat. — A fertőszéplaki műemlék­együttest új köntösbe öltöztet­ték, s épületeit még az idén tájházakká alakítják, jelentet­ték be a Hazafias Népfront Győr-Sopron megyei bizottsá­ga műemléki albizottságának keddi ülésén, Fertődön. Az öt nádfedeles vályogházsor a nyugat-dunántúli népi építé­szet jellegzetességét őrzi. A népi műemlékegyüttest a ter­vek szerint még az idén meg­nyitják az érdeklődők előtt.­­ A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kertész utcai fiók­­könyvtárának olvasótermében nyelvi és irodalmi szakrészleg alakult. Március 17-én, szer­dán délelőtt dr. Hanga Mária művelődési miniszterhelyettes nyitja meg az új részleget. — Régi nevek — régi térképek címmel tart előadást dr. Kis La­jos, a Földrajzi nevek etimológiai szótárának szerzője, március 17- én, 17.30 órakor a TIT Természet­tudományi Stúdióban, (XI., Bocs­kai út 37.). Az előadás után köny­vét dedikálja. — A Malonyay-hagyaték címmel kiállítás nyílik már­cius 20-án, szombaton, 15 óra­kor a Gödöllői Galériában. A kalotaszegi textilek és fotográ­fiák 1905—1907-ből április 21-ig, hétfő kivételével 15—20 óráig tekinthető meg a Váro­si-Járási Művelődési Központ­ban. — Jugoszláviát is meghódí­totta a bűvös kocka. Mivel so­kan maguk nem tudják meg­fejteni rejtélyét, a zágrábi Proszveta Kiadó most 144 ol­dalas könyvet jelentetett meg „A Rubik-kocka” címmel — szerb-horvát nyelven. IFJÚSÁGI PARLAMENT (Kaján Tibor rajza) A TELEVÍZIÓ MŰSORA 1. műsor 7.58 Műsorismertetés 8.00 Tévétorna 8.05—10.00 Iskolatévé 10.00 Delta (Ism.) 10.25 Az igazság nyomában Francia film (Ism.) 11.45—12.15 Lehet egy kérdés­sel több? (Ism.) (FF) 13.30—15.30 Iskolatévé (Ism.) 14.10—15.30 Régi idők focija 15.37 Műsorismertetés 15.40 Hírek 15.45 Az 1000 tó országa: Finnország 16.40 Az akasztófa árnyékában VI/3. (Ism.) 17.45 A nyelv világa 18.30 Hídépítés robbantással 18.40 Ki figyel oda? 19.10 Tévétorna 19.15 Esti mese 19.30 Tv-híradó 20.00 A négyes labor őrültje Francia filmvígjáték 21.25 Énekeljünk! XII/12. 21.35 A Tv Galériája 22.15 Tv-híradó 3. 2. műsor 20.01 Falusi esték (FF) 21.00 Tv-híradó 2. 21.25—22.55 A vendég Olasz filmdráma Magyar Nemzet — HALÁLOZÁS: Fájdalommal tudatjuk, hogy Sebőn Sándorné sz. Preisz Erzsébet 1932. március 2-án elhunyt. A Rákoskeresztúri temetőben férje mellé helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló csa­lád.­­ — A Magyar Izraeliták Országos Képviselete és a Budapesti Izraeli­ta Hitközség elnöksége és dolgo­zói mély fájdalommal és megren­düléssel tudatják, hogy régi sze­retett és nagyrabecsült munkatár­su­k Verebély Mária f. hó 9-én rö­vid szenvedés után elhunyt. Teme­tése f. hó 18-án, csütörtökön 14 órakor lesz a Rákoskeresztúri (X., Kozma­ u. 6.) temetőben.­­ — Szomorúan tudatjuk, hogy sze­retett rokonunk, Verebély Mária életének 86. évében elhunyt. Te­metése f. hó 18-án, csütörtökön, 14 órakor lesz a Rákoskeresztúri temetőben (Kozma u. 6.). A gyá­szoló család. X — Köszönetnyilvánítás: Köszöne­tünket fejezzük ki a Mezőgazda­­sági és Élelmezésügyi Miniszté­rium vezetőinek és dolgozóinak, a rokonoknak, barátoknak és isme­rősöknek, akik drága férjem, édes­apánk, és testvérem, dr. Gond­a Béla agrárfőmérnök elhunyta al­kalmából együttérzésükről biztosí­tottak. Dr. Gonda Béláné, dr. Gonda Ágnes, Gonda György és dr. Cseres Pálné. X — Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, ubornyák László elhuny­takor nagyi fájdalmamban osztoz­tak, utolsó útjára elkísérték, il­letve részvétüket egyéb módon nyilvánították ki. ubornyák Lász­­lóné. X Szerda, 1982. március 17. Meghamisították a recepteket Kábítóhatású gyógyszereket fogyasztottak A tanúvallomásokkal és a szakértők meghallgatásával folytatódott tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíróságon dr. Freith Ágnes büntetőta­nácsa előtt az I. rendű vád­lott Szabó László (akit kábí­tószer vagy azt pótló gyógy­szerek fogyasztása miatt már többször elítélt a bíróság) és két társának bűnpere. A vád­irat szerint Szabó László tár­saival együtt 1979 októbere óta rendszeres vendégei voltak a főváros V. kerületében levő Jazzklubnak, a Bölcs Bagoly ét­teremnek és az Ibolya presszó­nak. És az egyik tanú vallo­mása szerint e szórakozóhelye­ken mindenki tudta, hogy az ott szórakozó vendégek közül sokan veszélyes psychotrop anyagok — Grac­din- és Par­­kán-tabletta rabjai. A huszonéves társaság bűn­lajstromát terheli, hogy a gyógyszerekhez receptek meg­hamisításával jutottak hozzá és mint az eljárás során kiderült, többnyire a II. rendű vádlott, Várnai Laura lakásán hamisí­tották tucatszámra a recepte­ket. A nyomozás során és a vádlottak vallomásából kide­rült, hogy több ezerre tehető azoknak a kábító hatású tab­lettáknak a száma, melyekhez magánokirat-hamisítás útján jutottak. Az eljárás során né­melyik vádlott lakásában vad­kendert és hasiskendert talál­tak szárított és rothasztott ál­lapotban, amelyekből a vádlot­tak cigarettát sodortak és ez­zel igyekeztek a kívánt kábító hatást elérni, így az I. rendű vádlottat a bíróság kábítószer­rel — bűnszövetségben és foly­tatólagosan elkövetett — visz­szaélés bűntettével, mint társ­tettest folytatólagosan elköve­tett magánokirat-hamisítás vétségével vonja felelősségre. A II—V. rendű vádlottakat pe­dig kábítószerrel, bűnszövet­ségben, folytatólagosan elköve­tett visszaélés bűntettével és társtettesként folytatólagosan elkövetett magánokirat-hami­sítással vádolja az ügyészség. A tárgyaláson a tanúk a többszöri figyelmeztetés elle­nére is elzárkóztak a vallo­mástételtől és nem emlékez­tek — vagy nem akartak em­lékezni — sem a történtekre, sem pedig a nyomozás során elmondottakra. Arra hivatkoz­tak, hogy korábbi vallomásuk idején is csak a hallottakra alapozták az elmondottakat, meg arra, hogy sokan suttog­tak az említett szórakozóhelye­ken megfordulók kábítószer­élvezetéről. Mint ahogy erről a kérdésről régóta csak suttognak, holott már korábban beszélnünk kel­lett volna ... Tanúsítja ezt az is, ahogy a szakértői vélemé­nyekre a vádlottak reagáltak. A szakértők ugyanis a társa­ság tagjai által fogyasztott sze­reket, még a vadkenderből so­dort cigarettát is egyöntetűen kábítószernek minősítették. A személyiségükben súlyosan sé­rült, a pszichotrop szerektől már függőségi viszonyba levő, rendezetlen családi körülmé­nyek között élő vádlottak a szerek hatásáról és rendszeres szedésének következményeiről a szakembereket faggatták ... Akár az osztályfőnöki órán szokás, a pedagógusokat... (cs. n. t.) Rabolt... Elfogták a szmokingos „Murunffát” Ismerősei és barátai csak szmokingos „Murunga” gúny­néven emlegették Kovács Im­rét, a Fővárosi Szállítási Vál­lalat 43 éves segédmunkását. A jó megjelenésű és fellépésű férfi ugyanis sokat adott kül­sejére, előszeretettel viselt szmokingot, ez volt rajta az ominózus bűncselekmény elkö­vetésekor is. Nem először ke­rült szembe a törvénnyel, lo­pásért és erőszakos közösülé­sért már büntetve volt. Az utóbbi időben betegállomány­ba helyezték, ez azonban mit sem zavarta abban, hogy a szórakozóhelyeket látogassa. Vele egy vállalatnál, de más­más üzemegységben dolgozott L. Pál 39 éves szállítómunkás és H. György. Egyik szabad szombaton, pontosan február 6-án L. Pál és H. György fel­kerestek egy Pest környéki kisiparost. L. Pál ugyanis la­kásában fürdőszobát akart ké­szíttetni. Tizennyolcezer forin­tot vittek magukkal anyagra és előlegre, L. Pálnak azonban csak 13 ezer forintja volt, H. György adta kölcsön a hiány­zó ötezret. A kisiparost azonban nem találták odahaza, visszajöttek hát a fővárosba. Közben egy­két rövid italt ittak, majd a IX., Mester utca 49. számú házban levő Mester eszpresz­­szóban kötöttek ki. Itt is fel­hajtottak üdítő ital kíséreté­ben némi rövid italt. Este nyolc óra tájban megjelent a helyiségben kiöltözve „Murun­ga” és leült egy másik asztal­hoz. Kovács Imre ismerte két munkatársát, megkérte, hogy fizessenek neki italt. — Rendben van — válaszol­ta L. Pál —, ülj csak vissza az asztalodhoz, hagyjál min­ket szórakozni. Küldött is neki a pincérnő­vel rövid italt. „Murunga” közben megfigyelte, hogy L. Pál dzsekijének jobb felső zse­béből köteg pénzt vesz elő. Zárórakor L. Pál és barátja hazafelé készülődtek, előbb azonban I. Pál a mosdóhelyi­ségbe ment. Alig hogy betet­te maga mögött az ajtót, belé­pett „Murunga”. Egyik kezé­vel szívtájon csapta a gyanút­lan férfit, másik kezével pedig kivette zsebéből az ott levő 17 500 forintot, majd kirohant a helyiségből. A kirabolt ember segítsé­gért kiáltott, majd utána a mellékhelyiségből kitámoly­­gott, és a presszóban össze­esett. Az egyik pincérnő látta Kovács Imre kezében a pénz­­köteget, amivel kiszaladt a he­lyiségből. „Murungának” sike­rült a zsákmánnyal elmene­külni. Kihívták a mentőket, és értesítették a rendőrséget. A rendőrökkel közölték, hogy ki volt a rablótámadó, akit azon­ban a IX., Gát utcai lakásán hiába kerestek. Körözést adtak ki ellene, de „Murungának” két hétig sike­rült ismeretlen helyen bujkál­nia. Egyik nap azonban haza­surrant, hogy tisztálkodjék, ekkor elfogták. Az elrabolt pénzből már semmit sem ta­láltak nála, az utolsó fillérig elköltötte. A Budapesti Rend­őr-főkapitányság vizsgálati osztásán tagadta a bűncse­lekmény elkövetését, annak ellenére, hogy azt — miután a rablás és szökés a nyilvá­nosság előtt történt — a tanú­­vallomások bizonyítanak. Ko­vács Imrét rablás bűntettének alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték, és ügyét vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek. (Kallá) SZELES, ENYHE IDŐ A Földközi-tenger nyugati tér­ségétől egészen az Ural-hegységig délnyugat, északkelet Irányba Eu­rópa fölött anticiklon alakítja ki az időjárást. Hatására szárazföl­dünk középső részein kevés a fel­hő, a reggeli ködöktől eltekintve száraz az idő. Ettől délkeletre cik­lon örvénylik, ami vih­aros széllel hideg levegőt szállított a Balkán­félsziget keleti vidékeire. Ennek következtében volt kedden Romá­niában és Bulgáriában többfelé ha­vazás. Az anticiklontól északnyu­gatra lévő területeken az óceáni nedves léghullámok okoznak fel­hős, sokfelé csapadékos időjárást. A nedves levegőhullámok kelet fe­lé haladnak, így várható, hogy szerdán már a Kárpát-medencé­ben is érezhető lesz hatásuk. Kedden országunkban még ál­talában kevés volt a felhő, sok volt a napsütés. Délutánra 9 és 13 fokra melegedett fel a levegő. A várható időjárás szerda estig. Időnként megnövekszik e felhő­zet és a Dunántúlon már futó esők kialakulhatnak. A délnyugati szél többfelé megerősödik. Eny­he marad az idő. A hőmérséklet csúcsértéke szerdán általában 12 és 17 fok között alakul. A Duna vízállása Budapestnél, 310 cm. Európai időjárási körkép 1982. március 17. Az 1982. március 17., 06 órára előrejelzett európai időjárási helyzet­ ­*■*- lyeleg front it Bal­­ka- Hidag front -M Havar­áa JtM- Okklueita front V Zápor — A* áramlás irálya* FC Zivatar — K9&t Az alapaony nyomát középpontja * A naga a nyomás közáppontja Budapest derült 14 Ankara felhős 12­­athén szeles 14 Belgrád derült 15 Berlin esős 10 Bécs felhős 14 Bukarest felhős 8 Helsinki szeles 2 Kijev páros 4 Koppenhága felhős 6 Leningrád páros 2 Lisszabon napos 18 London esős 12 Madrid napos 18 Milánó felhős 14 Minsztt derült 6 Moszkva páros 2 München záporos 12 Osló záporos 4 Párizs záporos 15 Prága felhős 12 Róma derült 11 Stockholm záporos 3 Szófia derült 12 Varsó felhős 4

Next