Magyar Nemzet, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-28 / 123. szám
NAPI KRÓNIKA — Kitüntetések. Az Elnöki Tanács Rákos Klárát, a munkásmozgalom régi harcosát, a Dörmögő Dömötör című lap felelős szerkesztőjét több évtizedes eredményes munkássága elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel tüntette ki. A kitüntetést csütörtökön Fejti György, az MSZMP KB tagja, a KISZ KB első titkára nyújtotta át. Az Elnöki Tanács Mészáros András karikaturistát, a Népszabadság munkatársát is kitüntette. Munkássága elismeréséül, 60. születésnapja alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatával. A kitüntetést Várkonyi Péter, az MSZMP KB tagja, a Népszabadság főszerkesztője adta át. Zárónyilatkozat aláírásával befejeződött csütörtökön a szocialista országok közlekedési szakszervezeti vezetőinek Balatonfüreden megrendezett háromnapos tanácskozása. Az eszmecserén Bulgária, Csehszlovákia, NDK, Lengyelország, Magyarország, Szovjetunió és Románia delegációja vett részt. A béke és barátsági hónap záróünnepségét a VII. kerületben a Hazafias Népfront székházában tartották. Előadó volt Pethő Tibor, a kerület országgyűlési képviselője, a Magyar Nemzet főszerkesztője. Kultúrműsor keretében a Madách Gimnázium diákjai léptek fel. Békemozgalmi tevékenységükért többeket oklevéllel tüntették ki. Szakoktatási megállapodást kötött az Építőgépgyártó Vállalat és NDK-beli partnere, a drezdai Építőgépgyártó Kombinát. Az első szakmunkástanuló csoportok ez év második felében indulnak útnak, hogy néhány hét alatt megismerjék a partnerek technikai újdonságait. A Lengyel—magyar gazdasági együttműködési klub kezdte meg működését Poznanban, a Lengyel Külkereskedelmi Kamara helyi tagozatának kezdeményezésére. — Könyvesbolt nyílt Győrött csütörtökön a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola szomszédságában. — Ma dedikál: Moldova György fél négytől a Váci utcai Magvető sátorban, Juhani Peltonen ugyanekkor az Európa sátrában: Bajor Nagy Ernő háromkor a Kossuth sátorban; fél négykor Kerényi Imre és Balogh Elemér a Vörösmarty téri Helikon sátorban; Bertha Bulcsú háromkor, Esterházy Péter hatkor a Liszt Ferenc téri Szépirodalmi sátorban; Vitray Tamás háromkor, Barabás Tibor fél ötkor a Blaha Lujza téren; Berkesi András 11-kor a Kosztolányi Dezső téren; Esterházy Péter fél ötkor, Moldova György hatkor a Vígszínház előtt; Urbán János és Glon Nándor fél négykor a Fórum Váci utcai sátrában. — Hétszázhetven lakás teljes felújítását tervezi az idén a XIV. és XVI. kerületi Ingatlankezelő Vállalat. Az elmúlt évben a tervezettnél csaknem másfél százzal több — összesen 1383 — lakást korszerűsítettek. — Elmarad a Magyar Népművelők Országos Egyesületének, a művelődési otthonok szakmai szervezetének május 29—30-ra meghirdetett dombóvári országos találkozója. — A bányászok munkavédelméről tárgyalt csütörtöki ülésén a Bányaipari Szakszervezet központi vezetősége. — A Horizont TV Mozi szerdai meglepetéseinek programját ezentúl a nézők kérései alapján állítják össze, minden alkalommal a megelőző két hét legsikeresebb magyar tévéműsoraiból. A műsorszerkesztők minden csütörtökön 17-től 21 óráig várják a nézők hívásait, a 321-523-as telefonszámon. Árusítással egybekötött fogyasztásicikk-kiállítás nyílt csütörtökön Újpesten, a Centrum Áruházban. Az akción tizenhárom újpesti vállalat öt és fél millió forint értékben árusítja legújabb termékeit. — A Fővárosi Fürdőigazgatóság közli, hogy az albertfalvai, a cinkotai és a rákoscsabai strandfürdőket május 29-én megnyitja. — Cj Skála-Coop területi raktárbázist adtak át csütörtökön Kaposszegcsen, Tolna, Baranya és Somogy megye jobb kiskereskedelmi áruellátására. A NÉGY VIKING HAJÓRA bukkantak svéd és dán archeológusok. Egy évvel korábban Malmőtől húsz kilométerre délkeletre a Fotevik-öbölben találtak egy 18 méter hosszú viking hajót. A két héttel ezelőtt megkezdett kiemelési munkálatok során a közelben további három hajót fedeztek fel. A feltételezések szerint a hajók a tizedik századból valók. Ez a legrégibb viking lelet, amelyet svéd partok közelében fedeztek fel. Új vízművet adtak át csütörtökön a Komárom megyei Leányváron. Az új vízműhöz a lakások nyolcvan százaléka csatlakozik. Korábban sajtkocsikkal hozták a faluba az ivóvizet, mert a kutak nitráttal fertőzöttek. — A magyar urológia története a két világháború között címmel átfogó előadást tart ma délután — a Magyar Urológiai Társaság és a Magyar Orvostörténeti Társaság közös rendezésében — dr. Balogh Ferenc egyetemi tanár, a budapesti Urológiai Klinika igazgatója, a Nagyvárad téri új egyetemi épületben. — Hartai Gyula és Primász Péter fotóiból nyitt meg kiállítás az elmúlt napokban Vizuális balladák, Illés nosztalgia koncert, Gondolatok és Egzotikus táncok címmel a Könnyűipari Műszaki Főiskola kollégiumában. (III., Doberdó út 8.). A tárlat naponta 8 és 20 óra között tekinthető meg. A képanyagról a kiállítók június 2-án, délután fél 6-kor vitát rendeznek, amelyre minden érdeklődőt szívesen látnak. — A gépkocsival Lengyelországba utazókat az IBUSZ tájékoztatja, hogy a biztonságos üzemanyag-ellátás érdekében célszerű a benzinjegyet előzetesen beszerezni. A jegyek az ORBIS utazási iroda képviseleténél kaphatók. — Dunába dobta gyermekeit a Szabadság-hídról Szarka Géza 30 éves betanított munkás, budapesti lakos csütörtökön délután, majd öngyilkossági szándékkal a vízbe vetette magát A dunai vízirendészeti rendőrkapitányság közelben tartózkodó járőre történteket észlelve, először a két gyermeket, a 3 éves Gábort, s a 6 éves Editet, majd az eszméletlen állapotban levő Szarka Gézát emelte be a csónakba. A mentők az apát és a két gyermekét kórházba szállították. A rendőrség megkezdte az ügy vizsgálatát. Forgalmi változások: május 28-án, pénteken délben a XIV. kerületben, a Thököly úton a Lumumba utca és a Mexikói út között ismét megindul a közúti forgalom. A Bosnyák tér és Lumumba utca között tovább folytatódik az építkezés, így a terelő útvonalak a következőképpen módosulnak: a városhatár felől érkezők a Bosnyák téren át a Nagy Lajos király úton, az Erzsébet királyné útján, majd a Lumumba utcán át juthatnak el a Thököly útra. A személygépkocsival közlekedőknek a Révai utcát és a Gyarmat utcát ajánljuk. A városból kifelé menő forgalom terelőútvonala a Thököly út, Lumumba utca, Szugló utca, Nagy Lajos király útja és ii Bostyák téren át a Csömöri út. Az érintett szakaszon a villamosok változatlan sűrűséggel közlekednek. A piros 7-es és a 73-as expressz autóbuszok a Révai utcán át kerülik el a Thököly út lezárt szakaszát. Továbbra sem közlekedik viszont a fekete 7-es autóbusz. A Ligeti Lajost, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját tudományos érdemei elismeréséül a Finn Tudományos Akadémia külső tagjává választotta. — Gosztonyi János, a Magyarok Világszövetségének főtitkára a párizsi magyar nagykövetségen átadta az MVSZ aranyjelvényét és elismerő oklevelét Michel Gyarmathynak, a Folies Bergeres művészeti vezetőjének több évtizedes művészi munkássága és a Magyarországgal hosszú időn át fenntartott kapcsolatainak elismeréséül. A Hazafias Népfront és a Sárospataki öregdiákok Baráti Köre értesíti az érdekelteket, hogy következő fehérasztal melletti öszszejövetelét június 1-én, 18.00 órakor tartja a METRÓ Klub emeleti éttermében. (Budapest, VII., Dohány u. 22.). — Pünkösdi vásárt rendeznek május 30-án, vasárnap a Zala megyei Rádiházán, ahol csikósorsolást is tartanak. — Meghalt Nanny Larsen- Todsen, svéd operaénekesnő. Kilencvennyolc éves volt. A század első évtizedében több híres opera színpadán lépett fel, elsősorban Wagner-operákban. A svéd énekesnő a francia Becsületrend tulajdonosa is volt. — HALÁLOZÁS: Mély megrendüléssel tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a legjobb férj, apa és nagyapa, tíz. Petróczy István április 28-án 72 éves korában hirtelen elhunyt. Drága halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 1982. május 31-én, (hétfőn), de fél 11 órakor lesz a Fürrásréti temetőben. A gyászoló család. X — fájdalommal tudatjuk, hogy özv. dr. Flerenca Jánosné született Rabold Mária, I8 éves korában Budapesten elhunyt. Temetése 1082. június 4-én, délután 2 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemető halottasházából. Minden külön értesítés helyett. X — Fájdalommal tudatom, hogy férjem dr. I’só István május 19-én elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. Dr. I’só Istvánná. X — Köszönetnyilvánítás: Mély gyászunkban való együttérző részvétükért köszönetet mondunk mindazoknak, akik dr. Vida Endre temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, vagy részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Dr. Vida Endréné és a gyászoló család. — Ne felejts el az ünnepi könyvhéten hetvennyolc centiméter könyvet venni! (Várnai György rajza) A TELEVÍZIÓ műsora , műsor 7.58 Műsorismertetés 8.00 Tévétorna 8.05—9.25 Iskolatévé 9.50—10.00 Lottósorsolás 10.35—10.55 Iskolatévé (FF) 14.15—15.50 Iskolatévé (Ism.) 15.57 Műsorismertetés 16.00 Hírek 16.05 A 22. miskolci tévéfesztivál díjnyertesei 16.45 Természetbarát 17.05 Csali 17.25 Keresztkérdés 17.55 Ablak (FF) 19.10 Tévétorna 19.15 Esti mese 19.30 Tv-híradó 20.00 Delta 20.25 25 éves a Magyar Televízió 21.40 A hét műtárgya 21.45 Családi kör 22.35 Tv-híradó 3. 22.45—23.45 Oldjuk meg .... Kémia (FF) 2. műsor 18.45 Beszédtéma — beszéljünk róla! 19.30 Tv-híradó 20.00 A magyar csoda A Telepódium ismétlése 21.15 Tv-híradó 2. 21.45 Ki fizeti a révészt? VII/6. Át a folyón 22.35—23.05 Parabola (Ism.) Magyar Nemzet Péntek, 1982. május 28. Díszdoktorokat avattak Szegeden Nemzetközileg is elismert, kiemelkedő tudományos eredményeik alapján csütörtökön egy szovjetunióbeli és négy magyar tudóst avattak a természettudományok díszdoktorává Szegeden, a József Attila Tudományegyetem ünnepi közgyűlésén. Antalffy György professzor, rektor megnyitó szavai után Bartók Mihály egyetemi tanár, a természettudományi kar dékánja ismertette a tudósok tevékenységét és díszdoktorrá fogadta őket. Viktor Vasziljevics Szerdjuk professzor, az odesszai Mecsnyikov állami egyetem rektora különböző félvezető vegyületek fotoelektromos tulajdonságaiban elért eredményeiért kapta meg a díszdoktori címet. A tudós sokat tett a két egyetem kapcsolatainak folyamatos erősítéséért. Szabó Zoltán Kossuth-díjas akadémikus honosította meg és fejlesztette tovább hazánkban a gázreakciókinetikai kutatásokat. Ábrahám Ambrus Kossuthdíjas akadémikus nemzetközileg is elismert eredményeket ért el a szív és annak ingervezető rendszerének kutatásában. Greguss Pál Kossuth-díjas professzor, mint a szegedi egyetem tanára vált világhírűvé a lombos fák, a fenyők fatestének vizsgálatával. Koch Sándor Kossuth-díjas professzor az ásványtani, kőzettani kutatásokban fokozatosan érvényesítette a korábbinál korszerűbb genetikaigeokémiai módszereket és szemléletet. A díszdoktori diplomákat ünnepi külsőségek között adták át. A kitüntetettek nevében Viktor Vasziljevics Szerájuk és Szabó Zoltán mondott köszönetet. Budapesten június 1-től Tájékoztatás és szolgáltatás a magánépítőknek Budapesten mintegy tizenhét-tizennyolc ezer lakás épül évente, ebből hozzávetőlegesen tizennégyezer célcsoportos beruházásban, a fővárosi tanács égisze alatt. A többi magánerőből, telepszerűen vagy egyedi nekirugaszkodás eredményeként. AZ elmúlt tervidőszakban nem kevesebb, mint huszonhétezer-hatszázötvennégy lakás épült ily módon s elképzelés szerint 1985-ig további negvenkét-negyvenhatezer lakást ír elő az egyedi magánerős kategóriákban. Nem könnyű persze tervezni ilyesmit, hiszen az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy van akinek egy-két év is elegendő a családi háza megépítéséhez, másnak viszont nyolc-tíz esztendő is kevés. Vagyis a magánerős fészekrakás — ahogyan azt szerdán a fővárosi tanácsnál tartott sajtótájékoztatón dr. Nagy Ervin, a beruházási főosztály vezetője elmondta — gyakorlatilag megannyi spontán zajló folyamat ma még, s ennek megfelelően bizonytalan építési forma —, ha még oly szükséges is. Ráadásul az ezt a megoldást vállalók nem ritkán „kalandorok kezébe teszik — vagy kényszerülnek tenni — a sorsukat.” Ezt elkerülendő s a biztonságos építési kedvet fokozandó a végrehajtó bizottság határozata alapján a jövőben a főváros igyekszik minél hatékonyabb segítséget adni azoknak. Június elsejétől bárki bizalommal fordulhat a Budapesti Információs és Szolgáltató Irodához (V., Királyi Pál u. 12.), ahol széles körű felvilágosítással s bizonyos szolgáltatásokkal állnak az ügyfelek rendelkezésére. Méghozzá az év végéig díjmentesen. Elképzelés szerint az új iroda felfutása három ütemben valósul meg. Várhatóan már 1983 elején az OTP-hitel megszerzésétől egészen a kivitelezői kapacitások megkereséséig terjed a szolgáltatási repertoár. Ugyanakkor szó van arról, hogy a későbbiekben építési közösségek szervezését is felvállalja az iroda; állami tulajdonú tartós használatú s magántulajdonú telkeken egyaránt —kertész— MELEG IDŐ SOK NAPSÜTÉSSEL A Skandináv-félsziget déli része és a Német Alföld fölött örvénylik az a ciklon, amely csütörtökön még a brit szigeteken és Franciaországban okozott lehűlést, esőket és erős szelet. A ciklontól nyugatra már naposabb, és száraz az idő. Közép-, Dél, Délkelet Európa fölé továbbra is meleg levegő áramlik. Ebben olyan erős légköri mozgások, amelyek esőzést vagy tartós csapadékot okoznának, nincsenek. Általában sok a napsütés és néhol záporok, zivatarok fordulnak elő. Csütörtökön hazánkban is meleg idő volt, délutánra 24, 28 fok közé emelkedett a hőmérséklet. Csupán egy-egy futó záport jelentettek, általában derült volt az ég. A várható időjárás péntek estig. Többnyire napsütés, meleg idő várható. A délutáni gomolyfelhőzetből néhány zápor és zivatar kialakulhat. A hőmérséklet csúcsértéke 25, 30 fok között lesz. A Duna vízállása Budapestnél, csütörtökön 430 centiméter volt. Európai időjárási körkép 1982. május 28. Az 1982. máji0s 28., 06 órára előre.Jelzett európai időjárási helyzet Budaörsi napos 28 Ankara felhős 24 Athén zápor 26 Belcrríki napos 27 Berlin zápor 24 Bécs napos 28 Bukarest derült 27 Helsinki felhős 17 Kijev napos 24 Koppenhága zápor 20 Leninsztád felhős 29 Lisszabon napos 23 London derült 20 Madrid felhős 25 Milánó napos 27 Minisor napos 25 Moszkva derült 24 München zápor 26 Oslo zápor 15 Párizs napos 21 Prága zápor 27 Róma napos 29 Stockholm esős 14 Szófia napos 24 Varsó napos 26 RA 6380 S típusú fjj fj hangátvitelű SZTEREO RÁDIÓ | jjÉeSr yJW/Mb |Négy AM- és kettő FM-sáv vételére alkalmas. '"sSf ’JSfIj Nagy teljesítménnyel, rendkívül jó hangminőséggel, f&W^ megfejelő teljesítményű hangdoboz csatlakoztatására van hangfal nélkül 8 980 forint. KAPHATÓ A RAVILL ELEKTRON SZAKÜZLETEIBEN. ______________________________________________________________________________________________