Magyar Nemzet, 1985. április (48. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-23 / 94. szám
6 1. Dalmát Néhány hónappal ezelőtt kollegámat (cs. n. i-t) egy olvasó kereste fel. Ebbe még nincs semmi rendkívüli, vagy feltűnő, hiszen nap nap után a legkülönbözőbb korú férfiak és nők lépnek be panaszukkal bizonytalankodva, vagy javaslatuktól eltökélten a szerkesztőség ajtaján, (cs. n. I. olvasója sem keltett volna feltűnést, ha nem hozott volna magával egy fehér, feketepöttyös (dalmát) kiskutyát. Ennél aranyosabb jószágot én még nem láttam, parányi volt és formás, virgonc és kedves, eleven Walt Disney figura. Láttára mindent elsöprő rokonszenv támadt föl bennem. Odamentem az olvasóhoz, elkértem tőle a kiskutyát, aki vonakodás nélkül velem jött, jobban mondva készségesen hagyta, hogy vigyem, épp elfért két tenyeremben. Csöpp farkával vígan dobolt, szaglászott, megnyalt, egyértelműen úgy viselkedett mint aki jól van és a legnagyobb bizalmat érez minden újszerű dolog iránt. Amikor letettem az íróasztalomra, s így félméternyire került tőlem, elbizonytalanodott, cérnahangján már-már vinnyogni kezdett, aztán felbecsülve a köztünk levő irdatlan távolságot, behunyt szemekkel elrugaszkodott és a nyakamba ugrott, nedves hideg orrát az orromhoz érintve. Kedvességétől elbűvölve hirtelen eszembe jutott, hogy Luca lányom mennyire örülne a vele való találkozásnak, milyen jó dolog volna egy hétvégi délutánra kölcsönkérni ezt a kiskutyát. Gazdájával megállapodtam, hogy három hét múlva vasárnap elmegyek érte, ha nem jön közbe valami. Semmi sem jött közbe, s így a megbeszélt időpontban, a megadott címen becsengettem Bettiért , mert így hívták a csöpp dalmát ebet. Gazdája nyitott ajtót, Betti egy pillanattal később jelent meg, s kicsit megdöbbenve láttam, mennyire megváltozott. Csöpp puha jószágból nyurga kamasz lett, most is aranyos, most is kedves, de egészen másféleképpen. Viháncolt, amikor a gazdája rátette a nyakörvet, majd a póráz végét a kezembe adta. Akartam kérdezni, mit eszik, mit iszik a kutyus, de ez volt az a pillanat, amikor az események túlnőttek rajtam. Betti hirtelen rohanni kezdett, kiszáguldott velem a házból, aztán amikor kinyitottam előtte a kocsi ajtaját, zsupsz, csukafejest ugrott az első ütésre, mire feleszméltem már hátul volt, aztán egy szállóval megérkezett a gázpedálra, farka indulót vert, miközben két első mancsa közé fogta a sebességváltót és beleharapott a kuplungba. Rohanás közben úgy hallottam, mintha gazdája azt kiáltotta volna. ..Amikor vezetek, az ölemben szokott ülni... a pofontól magához tért.de nem voltam benne biztos, hogy jól értettem. Altotok Jobbkézzel a nyakörvét fogva tartottam féken, olyan formán, mint amikor valaki a robbanni akaró dinamitot nyugtatgatja. Valahogy eljutottunk a Rákóczi útig. Ott röptében újságot akartam venni, ezért elengedtem Betti nyakát, s letekertem az ablakot. Úgy látszik a kutyust az újságárus iránt leküzdhetetlen rokonszenv fogta el, mert habozás nélkül felugrott a fejemre, hogy elérhesse a nyitott ablakot, az újságot kitépte a kezemből, gombóccá gyűrte, megnyalta a rikkancsot, aztán engem, majd viszszaült a helyére és fáradt kiskutya módjára lihegett. Már egyáltalán nem hittem neki. Házunk előtt kiszálltunk, a pórázt keményen tartva irányítottam a lépcső felé, elértette a szándékomat, megindult, s meg sem állt a padlásig. A padlásfeljáró zárva volt, ezért visszamentünk a harmadikra. Csöngetésemre kislányom nyitott ajtót, s mivel az előszobában hideg volt, már szaladt is vissza. Betti e szaladás láttán részekre szakadt, minden íze külön kezdett működni, a füle, a farka, a feje, a dereka, a mancsa. Elengedtem a pórázt, hogy lányom és feleségem meglepetése teljes legyen. Gondoltam, ha Bettit az idegen környezet kicsit zavarja is, azért nem adja fel játékos természetét ... Hát nem adta fel. Pöttyös istennyilaként száguldott át az előszobán, kislányomat barátságosan félresodorva, átsüvöltött a habon, szempillantás alatt feleségem nyakában termett, aztán látva annak döbbent tekintetét, átugrott az asztalra, onnan a rekamiéra, ott villámgyorsan megfojtotta Leót, a plüss oroszlánt, legyőzte Barnust, a macit, biztató pillantást vetett feleségemre, hátbatámadta a szőnyeget, ugyanakkor az asztalról lesodorta a vázát, kislányomhoz rohant, két lábra állt és nagy rajongással orron nyalta. Még mindig külön volt minden része, a nyelve, a feje, a lába, a farka. Villámsebesen és kiszámíthatatlanul mozgott, szinte lehetetlen volt szemmel követni, százféle benyomás érte, mindent kiszagolt, mindenhez hozzányúlt, közben a teljes életöröm hangjait hallatta. Feleségem, aki egy öklömnyi kutyakölyökre számított, elképedve figyelte cikkcakkos száguldásait és hihetetlen bakugrásait. Saját bevallása szerint először azt hitte, hogy Bettit az idegen környezet és a félelem megőrjítette. Én gyanítottam, hogy nem félelemről, inkább nyíltságról, bizalomról és felajzottságról van szó. Kislányom akkor már egy fotel tetején állt, onnan figyelte csillogós szemmel a kutyát; benne valóban volt egy csöpp félelem, amely a közeledés vágyával elegyedett, s sehogysem tudott egyensúlyba kerülni, mert Betti a legkisebb közeledésre viharos, mindent elsöprő érzelemnyilvánítással felelt. Ennek szokványformája volt a nyakbaugrás és a nagy rózsaszínű nyelvvel való arcon nyalás. Hogy lecsendesítsem egy kicsit, s látogatásának valami formát adjunk, nyakörvénél fogva elkaptam és nyugodt fekvésre kényszerítve simogatni kezdtem. Aztán bizonyítandó, hogy mindenek ellenére normálisan is lehet vele játszani, tréfásan hanyatt feküdtem és elengedtem nyakörvét. A legcsekélyebb habozás nélkül négy lábbal az arcomra ugrott. A fene gondolta, hogy éles a körme. Bementem a fürdőszobába, hogy lemossam államról a vért. Jajongásra lettem figyelmes. Nagy nehezen tudtam rávenni Bettit, hogy engedje el feleségem bal lábát, jobbanmondva a piros zoknit, ami figyelmét felkeltette. A láb tulajdonképpen mellékes volt. Feleségem ettől megsértődött, és bevonult a szobába, a kutyus az üvegajtón át bánatos, epekedő szemmel figyelte. Közben bocsánatkérően vinnyogott. Alig tudtam onnan elvonszolni. 3. Kutya Ezután másfél óra a következőképp telt el: lányom, aki úgy tudta, hogy a pórázon tartott kutya nem veszedelmes, elkérte tőlem Betti pórázát. A kutyus abban a szempillantásban hátrafordult, és boldog, teljes szeretettel Lucára rontott, aki a póráz végét eldobva a fotel tetejére menekült. Aztán az egész kezdődött élőbről. Míg én tartottam a pórázt, Betti nyűgodt volt, szinte tartózkodó, ha Luca vette a kezébe, azonnal megfordult, viháncolni, rohanni és orron nyalni. Remekül elvoltunk, halálra kergettük egymást. Ennivalót nem fogadott el, de szétrágott egy malac alakú szivacsot, két kispárnát, három teniszlabdát, és megpróbálta kienni a fotelből a szőrt. Ekkor az utasításra emlékezve pofont adtam neki, mert azt gondoltam, hogy a lószőr nem tesz jót egy kiskutya gyomrának. Amikor hazavittem, Lucas is velünk jött. Óvatosságból Bettit rövid pórázon, az autóajtó kilincséhez kötöttem. Attól kezdve fegyelmezetten és sértődötten ült, a legjobb kiskutya módjára. Amikor kiszálltunk a kocsiból, a lányom fogta a pórázt. Betti most nem fordult meg, torony iránt rohant hazafelé. Luca egy ideig lépést tartott vele, aztán hason csúszva követte. Amikor a pöttyös istennyila bevonszolt bennünket az előszobába, gazdája azt kérdezte tőlem: „Nem volt túl élénk?” — Nem — feleltem. — Idegenben nyilván elfogódott... Kristóf Attila 2. Kölyök Indulás után azonnal kiderült, tényleg nem pontos az információ: Betti felállt a hátsó ülésre, mellső lábait fejemre téve az államig lökte, majd szájának finom mozdulatával lekapta a szemüvegemet, ezzel egyidőben előrehajolt, és menni vátta jobb szemgolyómat. Majd lendületet vett, átbukfencezett a vállamon, leesett a lábam elé, ahol a gáz és a fékpedál közé szorult. Amikor megpróbáltam sebességet váltani, sértődötten nézett rám, átmászott a lábam között, s most az ülés alá szorult be. Felsírt, máris kiszabadult, felugrott a mellettem levő ülésre és engedelmes, jó kiskutya módjára bámult kifelé az ablakon. De nem egészen hittem neki. flaffik Nstaicot VÁSÁRLÁSSAL egybekötött TERMÉKBEMUTATÓT TART AZ AGRIA ÉS AZ AVAS BÚTORGYÁR A BÚTORIPARI EGYESÜLÉS MINTABOLTJAIBAN 1985. ÁPRILIS 22—30-IG Jó minőségű, rusztikus szekrénysorok, kárpitos garnitúrák, kisbútorok A kiállítás ideje alatt a kék Párizs valódi bőr garnitúrák reklám áron Mintaboltjaink : Budapest III. ker., Raktár utca 13—17. Budapest III. ker., Korvin Ottó utca 38. Nyitvatartás : Hétfőtől péntekig 10—18-ig Megközelíthető: 6-os, 55-ös, 84-es, 86-os autóbuszokkal VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! L JHmJ bútoripari ESTESJUS KÖNYVESPOLC Játékszerelem Megyery Sári posztumusz kötete 1939. szeptember 3-tól, a francia-német háború kitörésének napjától kezdve 1944. augusztus 25-ig, Franciaország felszabadulásáig oly kietlenül sivár volt az életem, hogy valami csodálatos ösztönnel az álmaimban kerestem és találtam vigasztalást. A halál tényét elfogadni, úgy látszik, azt is jelenti, hogy hűtlennek lenni ahhoz, aki elment. Megveri Sárinak, míg élt, és időről időre hazalátogatott Párizsból, annyi rajongója volt, mint szépséges (néma)filmdíva korában, önéletrajzi írása, az Én is voltam jávorfácska, jó értelemben vett bestsellernek számított. Olvasta öreg, olvasta fiatal, kortörténetet hozzá ment tanulni irodalmi szakember és irodalmi „kívülálló” egyaránt. Nem csoda, a világban mindenkoron tiszta kíváncsisággal és őszinte életszeretettel járkáló írónő élményeit, emlékeit könyörtelen realizmussal és úgy,akkor finom játékossággal örökítette meg. Volt mit megörökítenie: származása révén ismerte a századelő dzsentri köreinek álságos életvitelét; mint gyönyörű filmcsillag, mindent tudott a filmipar hazai és külföldi kezdeteiről, üzlet és művészet fura elegyéről. Majd újságíró lett, szerelmes hangú asszony-költő, és igaz rajzolatú prózai írások szerzője. A két világháború közötti sajtóról, könyvkiadásról, irodalmi életről is voltak bölcs meglátásai. Olyanok, amilyeneket a férfi komolyságú irodalomtörténet, sajtótörténet meg nem örökített. E mozzanatok nélkül azonban suta a kép, melyet a harmincas évek budapesti, szellemi életéről őrizünk. Megyery Sárinak ott serte-pertélt a szoknyája körül József Attila, Karinthy Frigyes minden héten virágot és okos mondatokat vitt neki, Kosztolányi Dezső is irodalmi barátságába fogadta. Erről és még sok'másról''szólt a Jávorfácska. A posztumusz könyv, a Játékszerelem már nem az itthon „emlékkönyve”, hanem a külvilágé. Tán ezért is fogadta megjelenését csöndesebb öröm, mint az előző könyvét; és meglehet, hamis föltételezés csupán, hogy a hódolók elpártoltak a hamvaival végképp hazaérkező írónőtől. Ami másutt történik — úgy véljük gyakran —, nem személyes ügyünk még akkor sem, ha ezer szálon kapcsolódik nemzeti létünk, szemléletünk, gondolkodásunk megannyi fontos pontjához. Az Emlékek és portrék alcímet viselő könyvecske ugyanis éppen azzal ejti ámulatba olvasóját, hogy bárkiről, bármiről valljanak is emlékek és portrék, időbentérben tőlünk messzire eső személyekről és eseményekről, gondolatszáluk végül mindig, mégis hazafut. Stael asszonyról írt, Colette-ről, Coco Chanelről, Virginia Woolfról, Burnsről, Miltonról, vagy Piafról, angol nyelvű egyetemi lapoknak, párizsi folyóiratoknak vagy az asztalfiának. Megyery Sári mindig a hazai közönségnek írt. A tegnapi, mai, holnapi, budapesti és nem budapesti szellemi körnek, amelyből kényszerűségből fél évszázada kiszakadt, de amelyben mégis mindig benne élt, ahová — írásainak tanúsága szerint — mindig visszavágyott. Olyan párizsi, cambridge-i tudósítóként írt, aki, noha itthonról nem volt hivatalos megbízatása, erkölcsi, szellemi, mitöbb, hazafias kötelességnek tartotta, hogy frissiben, és a hazai, jól ismert látószögeknek, érdeklődéseknek és stílusoknak megfelelően tájékoztasson mindarról, ami a nagyvilágban „téma”, érdekesség, „szenzáció”. Kavabata Jaszunari új könyve, Albert Cohen friss fölfedeztetése, a divatkirálynő Chanelről írt lakáj-emlékezés igazságosztó „helyreigazítása”, a hatvanas évekből, a hetvenesekből, vagy amikor az események a világlapok élére kerültek. A tíz—húsz évvel ezelőtti nagyvilági szenzációk vagy elérkeztek hozzánk a szellemi élet más kábeljein, vagy nem, egykori frissességüket azonban nem törli le a késedelem; az, hogy Megyery Sári cikkeinek és tanulmányainak csak most jutott hely az itthoni könyvkiadásban. Életben tartja őket a mód, ahogyan szerzőjük elénk tárja mind. A magyarnak mindig, minden körülmények között megmaradt írói alapállás: úgy mesélni, úgy hasonlítani, úgy utálni, úgy szelektálni a világ dolgai közt, ahogyan az itthoni gondolatjárás kívánja. Külföldön élt emberek gyakran mesélik, hogy a honvágy akkor kezdte el kínozni őket kegyetlenül, ha egy együgyű vicc, egy ártatlan gyermekmondóka hallatán ráébredtek, az eszejárását, a gondolattársító készségét semfi nem tudja kicserélni állampolgárságával vagy állandó lakhelyével. A vicceknek és a gyermekmondókáknak a logikáját nem lehet eltanulni. Az kinek-kinek csak az anyanyelvén élő és eleven. Ezt a fölismerést gyakorolta rendíthetetlen változatossággal minden írásában Megyery Sári. Magyar módra, pesti módra írt, bármi lett légyen is választott témája. Sokat foglalkoztattak erről több írás tanúskodik a posztumusz kötetben —, hogy mit ér a világban az ember, ha magyar. Nemcsak a saját franciaországi fél- elfogadottságát ábrázolja hitelesen, ironikus kedvességgel, de azokat a különös — itthon gyakran feledett — sorsokat is, amelyeket hirtelen fölkapott, majd reag elejtett az európai vagy a világhírnév. Megkopóarcképet rajzolt Földes Jolánról (A Halászó macska utcája), a nemzetközi regénypályázaton egykor magasra emelkedett, majd kegyetlenül mellőzött Körmendi Ferencről. (Vezekelni a sikerért). Beregi Oszkár pályájából sem a fénynél időzött, e hosszadalmasabban, hanem kénytelen száműzetés évemne művészi számkivetettségén. A könyv címadó írása (Játék szerelem) is az emigrációban (és öregségben) kivirágzott érzelemnek a rajongó-bohóka, és mégis hajszálpontosan igaz megörökítése. Ignotus Pált, a Játékszerelem „főhősét” még idehaza jól ismerte, „diétás idill”-lel szerette Megyery Sári. A sors külföldön, a háború előtt és a háború után is hol egymás közelébe sodorta, hol messzire röpítette őket, míg végül az utolsó években gyönyörű, levelező, találkozni és kiábrándulni soha nem vágyó szerelemben találtak egymásra. Megyery Sári írásművészetének minden érdeme benne van e kései, megható románcnak a leírásában. Szikár igazmondása, sziporkázó humora, mely csak akkor vált át gúnyba, ha önmagáról van szó, gyöngédsége, kis és nagy összefüggésekre egyforma örömmel rátaláló — merjük kimondani — női okossága. Ignotus Pál szellemiségét— a televíziónak és néhány irodalomtörténeti értékű emlékezésnek hála — kezdi egyre jobban megismerni és méltányolni a mai közfigyelem. Az a kép azonban, amelyet Megyery Sári hagyott róla, más is, emberibb is, mint az irodalomszervezőről, szerkesztőről készült többi portré. Az a méltósággal való megöregedésnek, és ami evvel egyet jelent: az ifjan való megmaradásnak az életreceptje. De nemcsak a tizenöt oldalnyi lírai arckép, az egész könyv ez: szellemi utasítás miként őrizzük meg magunkat közép-európainak és egyúttal fiatalnak, bármeddig bárhová rendel is bennünke a végzet. (Magvető) Lőcsei Gabriella Kedd, 1985. április 23. Művelődéstörténeti alapművek A nyelvtörténet aránylag kevesek kutatási területe, mégis nagy érdeklődéssel fogadták az olvasók a Szamota István és Zolnai Gyula összeállította, s kezdetben füzetként megjelent, 1902 és 1906 között készült Magyar oklevélszótár reprint kiadását. E kötet — akárcsak Chernél nemrégiben bemutatott munkája — az AKV, dr. Kollin Ferenc szerkesztette szép kiállítású sorozata értékes darabjaként jelent meg, a rovatunkban már ismertetett Bartal-féle szótár, a Panner Gyula írta Magyaország-történet és a Fényes Elek összeállította geográfiai szótár társaságában. Ezekhez járult legutóbb a Zsámboki János által összeállított híres metszetgyűjtemény új kiadása is. Szerencsés dolog, hogy napjainkban e hasznos alapművek ismét napvilágot látnak — az igen szegényes honi tudományos irodalom színesítésére — s éppen ezért szinte megfejthetmien rejt.éTv. how a ma kiadói miért nem tudnak hasonló nívein, s a kortársak irta adattárakkal, szótárakkal, történeti összefoglalókkal a színre lépni. E végre a remint. nem más, mint egy komoly hiány nyitása. s Pauler vagy Fényes művinek nem volna szabad másnak lennie, mint na retzasztóan e+őrink, mint eevnek az azóta ViedoH soV-cr,a planine közül, aholvatt flühbontan kell mágállapítanunk, hogy a művek nagy sikerének titka épp azok egyeduralmában rejlik, s ez áll a Szamota—Zónai-féle szótárra is, melyet bár megjelenése óta szoncotmnas kezek bővítettek a Megyei Nyelv, a Nyelvtudomány? Közlemények és más periodikák hasábjain, nem akadt kiadó, tudományos kör, amely azokból elvül, korszerű művet „komnilált” volna. Ugyanez áll Fényes geográfiai szótárára is, melynek már réges-rében egy komoly történeti földrajz alapjaivá kellett volna lennie: bővítést, átdolgozást, újraértele szermezést érdemelnének e szorgalmas kutató adatai. Fontos figyelmeztetés hát a reprint: súlyos hiányosságok mutatkoznak hazánkban az újonnan kiadott kézikönyvek terén, melyet ideig-óráig ugyan pótolnak a klasszikus alapművek, de jó lenne, ha a modern könyvkiadás végre tervezett lenne, ha szerzőket keresnének a feltétlenül megírandó kéziratokhoz és nem fordítva: gyenge kéziratok járnak körbe-körbe a kiadóknál, keresvén, hogy hol van éppen kapacitás, lényegében felesleges kinyomtatásukra. Jó lenne hát elindulni a Paulerek, Fényesek, Zolnaiak és mások kikövezte úton, de mivel nehézkesnek tűnik az elindulás, egyelőre várjuk a klasszikusokat reprint formában. Várjuk Csánki Dezső történelmi földrajzának új kiadását, a Kubinyi—Vahot periodika reprintjét, Radvánszky és Siklóssy kultúrhistóriáját és még sok hasonló csemegét. Étvágygerjesztőül. (ÁKV) (gazda) ÚJ KÖNYVEK HELIKON* KIADÓ: lukárs Györffy: Sorsforduló L. Castallius rirminius Lactantius:* isteni gondviselésről Radnóti Miklós: Bori notesz GONDOLAT KIADÓ: Ceeb-Szombathy László: A házastársi konfliktusok szociológiája Révész Géza: Tanulmányok Schrödinger, Erwin: Válogatott tanulmányok Szvak Gyula: Iván, a félelmetes MEDICINA KIADÓ: A biosóerin aktuális problémái 32. A daganatok aspirációs citolHasmosztikájn (Szerk.: dr. Bodó Miklós—dr. Dobrotssy Lajos) Gömöri Pál emlékülés (Az orvostudomány aktuális problémái 50.) PANORÁMA KIADÓ: Dr. Viezenik Dénes: Mexikó Dallos Attila: Duna-kanyar útikalauz (német nyelvű) STATISZTIKAI KIADÓ: Magyar statisztikai zsebkönyv 1384* _