Magyar Nemzet, 1986. szeptember (49. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-20 / 222. szám
8 Szombat, 1986. szeptember 20. Mag)» Nemet Szimpóziumok Baranyában Formák, pénzek, érdekek Ha egy művészeti mozgalom problémákkal küzd, vagy netán válságba kerül, az kezdetben először a résztvevőknek jelent gondot. De később kisugárzódik és óhatatlanul eredeti jelentőségénél jóval nagyobb felületen befolyásolja egy-egy társadalmi csoport hangulatát és életérzéseit. A gondok között — függetlenül attól, hogy képzőművészetről, vagy éppen zenéről van szó — nagyon sok a közös. Vissza-viszszatérő kérdés például a művészeti intézményrendszer működésének „ügye" (hovatovább az egyik örökzöld sajtótémává növi ki magát), amely egy sor anyagi és szervezeti hiányosságból ered. Mindezt, annak kapcsán volt szükséges előrebocsátani, hogy a minap ,a baranyai alkotótelepek vezetői beszélgetést szerveztek Siklóson, amelyen ismét egy válságról, ezúttal a szimpózium-mozgalom válságáról esett szó. Két, a közvélemény előtt talán a szokásosnál jobban ismert mozgalomról a siklósi kerámiaszimpóziumról és a villányi nemzetközi szobrászszimpóziumról cseréltek véleményt a résztvevők. Némi történeti visszatekintés: Siklóson a 60-as évektől kezdve szerveztek kerámiaszimpóziumokat, s ezeken alkalmanként 10-12 magyar és külföldi művész számára teremtettek lehetőséget a modern kerámiaművészet elméleti és gyakorlati kérdéseinek megvitatására, kísérletezésre és eszmecserére. Az egykori ferencesrendi kolostorban jól felszerelt műhelyek, égetőkemencék és kellemes környezet várja a résztvevőket. Villányban 19 évvel ezelőtt tartották az első szobrászszimpóziumot, s a cél lényegében azóta sem változott: az ember által tönkretett Szársomlyóhegyen próbálnak új környezetet kialakítani. A siklósi kerámia-alkotóházban — műemléki rekonstrukciója 1983-ban fejeződött be — meglehetősen nagyszámú, csaknem 40 tagú apparátus segíti a munkát Az intézmény különlegesnek tekinthető, mert az országban ilyen típusú intézményben jószerével sehol sem található meg a szervezet, illetve azeszközök ilyen fokú-.koncentrációja: a vagyon meghaladja a 80 millió forintot (amiben nem ,is szerepelnek a felhalmozott művészeti értékek, műtárgyak, valamint a dokumentáció). Ezek együtt a művészi alkotómunkához kapcsolódnak, azaz annak egy egészen különleges formájához, a szimpóziumokhoz, amelyeknek legfontosabb formai jegye a munka kísérletező jellege, a kollektivitás, s nem utolsó sorban olyan alkotó környezet, amely lehetőséget ad a zavartalan munkára. Nyilvánvaló persze az is, hogy egyetlen szimpózium sem lehet egyszerűen valamilyen ágazat vagy intézmény belügye, hanem — a mai viszonyaink között — állami mecenatúra speciális elemének is tekinthető. Az utóbbi években azonban egyre nagyobb erőfeszítéseket igényelt egy-egy jó szimpóziumprogram megszervezése, egyrészt azért, mert nehézségekbe ütközött az alkotóház szolgáltatási színvonalának emelése. A háttérben természetesen az anyagiak immár krónikus hiányáról van szó — de erről majd később. A szimpóziummozgalom egykor tipikusan alulról szerveződött, s egy-egy időszakban a szakma belső problémáinak megvitatására adott lehetőséget. Úgy látszik — s ezt egyre többen hangoztatják —, hogy a mozgalom intézményesülése sokat ártott. Idézve az egyik résztvevőt: „A belső értéktudatra alapuló azonosulás helyét az érdekeltség vette át." Ilyen körülmények között már működésbe léptek olyan mechanizmusok is, amelyek kissé idegenek ma még a művészettől, a gazdálkodás kényszere és követelménye itt is jelentkezett. Az igények és a források diszharmóniája főleg 1983 óta vált majdhogynem döntő tényezővé(Mellesleg szólva: mondják, hogy lélektani szempontból nem tett jót az sem, hogy a felújítást követően mondhatni „steril ” körülmények teremtődtek: a szó szoros értelmében túlságosan szépre sikeredett az alkotóhoz, az építés esztendei kicsit hosszúra nyúltak, ami meglehetősen szétzilálta a munkát.) Siklóson a jelenlegi anyagi erőforrások egész egyszerűen alig fedezik a kiadásokat Úgy tűnik itt is, mint annyi más helyen, lényegesen könnyebb létrehozni egy új intézményt mint később működtetni azt , nem egyszerűen csak a működtetésre fordítató pénzek hiányáról van szó, hanem megfelelő programról, szervezésről és hasonlókról ... " Külső segítség, amelyik megoldhatná Siklós gondjait reálisan nem várható. Ezt tudják az itteniek is, s ezért néhány új bevételi forrásra próbálnak szert tenni. Rövidesen megkezdik a művészi kerámiagyártáshoz olyannyira hiányzó alapanyagok készítését, s várhatóan 20—30 tonnát fognak saját forgalmazásban árusítani. Látnak lehetőséget az idegenforgalomban is, s úgynevezett „hobbi szintű” művészkurzusok szervezését tervezik, ahol egy-egy művész irányításával a kerámia iránt érdeklődő külföldieknek tartanának tanfolyamokat. Pénzt hozhat ez is, mint ahogy bevételre számítanak az itt készült tárgyak értékesítéséből. Egyelőre ugyanis csak a siklósi boltban árusítanak kerámiákat, most viszont már alakul egy olyan új szervezet, amelyik Pécsett és külföldön vinné piacra az alkotásokat Mindezek a szándékok annak a felismerését mutatják, hogy a megváltozott viszonyok között a szimpózium már nem lehet pusztán csak művészi program: meg kell teremteni gazdasági és társadalmi beágyazottságát is. S ez az a pont ahol szólni kell a villányi szobrászszimpózium problémáiról. Csaknem két évtizeddel ezelőtt alapvetően más feltételek között szervezték a szakma most már európai hírű összejövetelét. Elég hajtóerőnek bizonyult akkoriban, hogy itt ebben a különleges szabadtéri szoborparkban nyugodtan meg lehetett csinálni mindazt ami akkor még nem kerülhetett a kiállítótermekbe. Meglehetősen heterogén társaság jött össze a Szársomlyó-hegyen, voltak köztük pályakezdők, újat akarók, és újraindulók, idősek és fiatalok. Adott volt a tér, amit be kellett építeni, s ez a szobrászoknak olyan kihívást, jelentett, hogy hosszú éveken keresztül fel sem tűnt, hogy kevés művész vállalkozik a részvételre. Az utóbbi időben viszont megváltozott a helyzet. Egyrészt azért, mert a szimpózium szervezői tartották magukat a már elért színvonalhoz, s „akárkit’ nem fogadtak, védve az értékeket, másrészt világossá vált az is, hogy művek szempontjából is újra kell gondolni a programot Az történt ugyanis, hogy az újonnan létrejött alkotások már rontották a régebbiek hatását s így tarthatatlanná vált az eredeti elképzelés. Ezért született meg az az új, amelyiknek lényege a komplex téralakítás, egyfajta esztétikai rekultiváció. Idén az angol Colin Foster művészeti vezetésével nagyszabású programot dolgoztak ki és fogadtak el; megvalósítása elkezdődött és évekre szóló, újabb feladatot ad. Új program tehát van, ám adott a kérdés: hogyan lehet anyagilag is érdekeltté tenni a szobrászokat az idejövetelben? Azaz itt is a működtetés kérdésköréhez érkeztünk, s ebben a művészeti ágban talán a szakma adottságaiból is következően, még nehezebb megtalálni a megoldást. Két ötlet merült fel: az egyik az úgynevezett „eszmei díj”, amit az elkészült mű után kapna a művész (s mellesleg szólva legalább az itt-tartózkodás költségeit fedezné...), a másik a művek kihelyezése. Ez gyakorlatilag eladást jelentene, ám ehhez az egész szimpózium alapszabályát módosítani kellene. (És ez csak így leírva-olvasva látszik egyszerűen megoldható dolog ■ nak.) A baranyai alkotótelepekhez tartozó két szimpózium gondjai az elmondottakkal együtt sem tűnnek megoldhatatlanoknak. Ugyanakkor világos az is, hogy bármennyire is sokat beszélünk művészeti életünkben újfajta érdekeltségi rendszer kialakításáról, a műtárgyak értékesítésének új útjairól, mindez csak kimondott szó marad, ha a szervezetek belülről nem azonosulnak mindezzel. A „bevétel kontra kiadás” dilemmája ma döntéseket befolyásol, akár elfogadjuk, akár nem. S ha már az élet ilyen keményen rákényszerít, jobb, ha a kényszert tudatosítjuk, s ennek ismeretében működtetjük az intézményeket. Nagy kérdés marad persze — és természetesen már nemcsak Siklósról vagy egy-egy szimpóziumról van szó — hogy mindezért mit kap a szakma és a művész? Dénes D. István Felfedték a csalást a jogi karon Demokratikusabb felvételi rendszerre van szükség (MTI) A szeptember elsején életbe lépett oktatási törvény, valamint a végrehajtását szolgáló jogszabályok kidolgozása a felsőoktatásban is széles körű érdeklődést váltott ki, így előtérbe kerültek a felvételi rendszer jelenlegi helyzetével, valamint a megváltoztatására irányuló törekvésekkel kapcsolatos kérdések is. A Művelődési Minisztériumban Török Imre főosztályvezető adott tájékoztatást a felvételi vizsgák tapasztalatairól, a felsőoktatás ezzel kapcsolatos gondjairól és tennivalóiról. " . Miként elmondta, a ma érvényes felvételi rendszer alapvetően megfelel a felsőoktatás, valamint a társadalom és az egyén elvárásainak, számos pontja azonban körültekintő változtatást, továbbfejlesztést igényel. A vizsga szükségessége több szempontból is indokolt. Egy másik lehetőség, a felvételi eltörlése, az egyetemek teljes nyitottá válása viszont számos további gondot vetne fel. Ehhez ugyanis nemcsak a tárgyi feltételek, a megfelelő intézményi háttér, laboratóriumi, gép- és műszerpark nagyarányú bővítése szükséges, hanem több magas színvonalon oktatni tudó tanár is kellene Ez a megoldás ellenkezne továbbá a munkaerő-gazdálkodás céljaival is. Ez egyes szakmák esetében nagyméretű túlképzéshez, elhelyezkedési nehézséghez, míg a kevésbé divatos szakmákban alulképzéshez vezetne. A jelenleg folyó kutatásoknak, a felvételi rendszer továbbfejlesztésének egyik kérdése az, hogy miként oldható meg az intézményrendszeren belül, illetve annak átalakításával egy bizonyos fokú felvételi nyitottság, amely a megfeleltek szélesebb köre számára tenné lehetővé az egyetemi tanulmányok folytatását, illetve az előrehaladás szerinti szelekciót. A fejlesztés másik iránya annak kimunkálása, hogyan lehetne a felvétel demokratizmusát és nyilvánosságát tovább erősíteni. A tapasztalatok szerint minden felvételi időszakban újra és újra felvetődik a közvéleményben: van-e lehetőség protekcióra a felvételi során? Az eljárás logikája szerint a felvétel pontjainak többlépcsős kialakítása, a felvételi bizottság jelenléte és összetétele, a feladat- és tesztlapok körültekintő kezelése, a kódszámok alapján értékelt írásbeli munka erre csak kevés esélyt ad. Évek óta felmerül a felvételi korrupció kérdése is Az előbb felsorolt szervezési eljárások, a szigorúan szabályozott tételsokszorosítási és továbbítási módszerek ezt elvben meggátolják Ennek ellenére — csakúgy, mint a bűnelkövetés bármely esetében — akadhat lehetőség e szabályok kijátszására is, mint ahogy ez az ELTE jogi karán az idén megtörtént. AZ illetékes ügyészi szervek most vizsgálják az ügyet, de az már bizonyos, hogy egy, esetleg több oktató hozzájutott a tételekhez, illetve a javítási utasításokhoz, s ezeket valószínűleg anyagi ellenszolgáltatás ellenében a jelentkező diákok egy részéhez továbbították. A felvételi dolgozatok javításánál azonban a csalást az egyetem felfedte, fegyelmi vizsgálatot tartott és feljelentést tett az ügyben. Mivel a vizsgálat még folyik, a részletekről a nyomozás érdekében ma még többet nem lehet mondani. Párbeszéd a kultúráról Nem játék a játék A családi és a közösségi játékokról, a játék pedagógiai és művelődési, valamint emberformáló szerepéről, a hazai játékkultúráról és a játékok kulturáltságáról, a művészet és a játék kapcsolatáról tart eszmecserét a Hazafias Népfront művelődéspolitikai bizottsága a Párbeszéd a kultúráról sorozat szeptemberi találkozóján, szerdán, 24-én, 18 órakor, a Dunakorzón lévő Dubarro kávéházban. Bevezetőt mond Lőcsei Gabriella, a Magyar Nemzet főmunkatársa. Játszik a család címmel a Hazafias Népfront Országos Tanácsának szabadidő- és sportbizottsága október 19-én bemutató jellegű, de aktív családi részvételt is igénylő sportnapot szervez Budapesten, a Marcibányi téren, a környékbeli sportintézményekben és a művelődési házban. Felújították a régi Zeneakadémia épületét (MTI) Befejeződött a régi Zeneakadémia Vörösmartyutcai épületének felújítása: az átadásiünnepséget pénteken tartották meg. Földiák Gábor művelődési miniszterhelyettes köszöntötte az újjáépítésben részt vett szakembereket, s a Zeneművészeti Főiskola oktatóit. Ezt követően a miniszterhelyettes kitüntetéseket nyújtott át a rekonstrukcióban részt vett szakembereknek. Sok éves eredményes vezetői munkássága, s a rekonstrukcióban végzett tevékenysége elismeréseként Dencső István, a Zeneművészeti Főiskola gazdasági főigazgatója a Munka Érdemrend arany fokozatát vehette át, s tizenegyen részesültek Szocialista Kultúráért kitüntetésben. Az ünnepségen a Liszt Ferenc Társaság és a Zeneművészeti Főiskola képviselői megkoszorúzták Liszt Ferenc emléktábláját. Kepes György kitüntetése (MTI) A Magyar Népköztársaság Zászlórendjével tüntette ki a Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Egyesült Államokban élő magyar származású művészt, Kepes Györgyöt kimagasló művészi tevékenységéért, életművéért. A kitüntetést dr. Házi Vencel, hazánk washingtoni nagykövete nyújtotta át Kepes Györgynek, a Massachusetts államban levő Cambridge városában. Magyar gyermekkönyvek elismerése (MTI) A Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa XX. kongresszusán kiosztották a diplomákat. A magyar szerzők közül Tarbay Ede, a Kunkori és a kandúrvarázsló című művéért, a grafikusok közül pedig Würtz Ádám kapott elismerést A tollaskígyó fiai című mesegyűjtemény illusztrációiért. Új városok művelődési tanácskozása (MTI) Az új városok harmadik országos művelődési tanácskozását pénteken nyitották meg Zircen. Az első, a pásztói találkozót követően tavaly Tiszafüreden találkoztak az 1984-ben várossá nyilvánított 12 település művelődési vezetői, a mostani találkozóra pedig meghívták az 1985-ben városi rangra emelt helységek képviselőit is. A háromnapos eszmecsere a vendéglátó Zirc város bemutatkozásával kezdődött. Kiss László, a városi tanács elnöke ismertette Zirc fejlődését, a közoktatási és művelődési intézmények tevékenységét. Rámutatott, hogy a 11 ezer lakosú városnak, földrajzi, közigazgatási és gazdasági központként további 29 település 30 ezer lakója számára is be kell töltenie a közművelődési-kulturális és szolgáltató központ szerepét. NAPLÓ Neuber Ernő orvosprofesszorra, a magyar sebészet száz éve született kiemelkedő alakjára emlékeztek pénteken az évforduló alkalmából rendezett tudományos ülésen, amelyet a hajdani pécsi sebészeti klinikán, Neuber Ernő egykori tantermében tartottak. Valamikori hallgatói közül Kalninger Gy. Tihamér nyugalmazott professzor és Márton Zoltán, a Baranyai megyei kórház főorvosa ismertette a professzor életművét, több mint félszáz publikációjának ma is. érvényes megállapításait Magyar művészek Csehszlovákiáról címmel nyílik kiállítás szeptember 25-én, csütörtökön a Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központban (Bp. VI., Népköztársaság útja 21.). Hernádi Gyula szerzői estjét rendezi meg szeptember 22-én, hétfőn, délután öt órai kezdettel a Kossuth Klubban az írószövetség, a rádió és a TIT budapesti irodalmi szakosztálya. Az íróval Sükösd Mihály beszélget. Közreműködik: Bálint András, Cserhalmi György, Oszter Sándor és Szlotta Judit.* Barabás Márton festőművész és Mandel Róbert hangszerkészítő és tekerőlantművész közös kiállításának szeptember 23-án, kedden délután öt órakor a Dürer Teremben lesz a megnyitója. A bemutató október 4-ig látható. A zalaegerszegi városi művelődési központban pénteken megnyílt Kishonti Erika szőnyegszövő kiállítása A Keszthelyen élő és dolgozó tanárnő faliszőnyegeket, terítőket, díszpárnákat, szőttes tarisznyákat mutat be. A látogatók, a tárlat ideje alatt, október 5-ig a díszes szőttesek készítésével is megismerkedhetnek Útközben Bolhavár A váci püspökkert alatt bozótrengeteg. Sima a Duna. Tükrét nem háborgatja semmi. Sehol egy csónak. Pedig valaha ! Már a szombat délután mozgalmas volt. Legyek fogdosása, kukackutatás a kertben. És másnap az ébresztő hajnali ötkor. Aztán csónakba, és át a Dunán. A Bolhavár volt a cél. Ott kaptak igazán a halak. Úgy tizenegyre meg is elégettük. Nagy lubickolás, aztán haza. Halat evett mindenki. A macskák dőzsöltek. A keszeg, ropogósra sütve, fölséges eledel. Nézem a Dunát. A víz csöndes, tükrét nem borzolja csónak. Vajon jár még valaki is pecázni a Bolhavárhoz? Toldi Az asztalon puhakötésű könyv. A Toldi-trilógia. A kisfiúé. Belelapozok. Régi emlékek rohannak meg. Apám ül a konyhai hokedlin és fennhangon olvas. Elringatnak bennünket a sorok. Toldi robosztus alakja megelevenedik. Csaták hőse ő, bálványozott ember. Rajongtunk érte. S míg harcok közepette együtt vívtunk vele, megjártuk Itália megannyi táját, megigézett bennünket a nyelv szépsége. Hern pötyög a történet folyama. Már Toldi estéjében bandukolunk. Lepergett a nagy élet. „Egy ásót ütött le, arra támaszkodok, S elborító a sírt új havával az ég.” Az asztalilámpa fénye hull a lapokra. Mintha el sem telt volna ötvenegynéhány esztendő. Toldi győz a csatákon és a szíveken. És Arany szavai, a szép arany szavak. Nosztalgia. Szép új lakásba költöztek. A kicsi fanyalogva néz körül. „Nem tetszik?" — tudakolja a mama. A fiúcska nem válaszol. „Miért, hol szeretnél lakni?" — kérdezi az édesanya. A fi a régi lakást említi, ahol összezsúfoltan élt a család. Mégis, ő azt szereti. Az volt a gyerekkora. Ott nőtt fel. Sosem felejtheti. Tanügy ' Már elmúlt három óra is, de a gyerkőc még nincs odahaza. Nagymama böngészi az órarendet, aztán felsóhajt: „Persze, hat órájuk van ma, szegényeknek!" „Lesz még idő, hogy hét órát is tartanak” — vigasztalta a múltkor a fiú a családot. De ez még odébb van. Egyelőre a hat óránál tarta-nak. Ez is rettenetes. Neves pedagógusok, lélekbúvárok bőséges adalékkal szolgáltak már ahhoz, hogy mekkora tartaléka van egy kisgyermeknek a figyelemhez. Hat órán át ülni az iskolapadban és szakadatlanul figyelni, egyszerűen életveszélyes. Ám úgy látszik más a teória és más a gyakorlat. Nem találkozhatnak egymással Hinterbrühl Most, hogy lassan benépesedik a battonyai gyerekfalu, eszembe jut Hinterbrühl, az erdők koszorúzta osztrák falucska. 1970-ben jártam arrafelé, és ott találkoztam először a Kinderdorf-mozgalom teremtette élettel. Nagy élmény volt, igazi meglepetés. Majd egy napot töltöttem a faluban, jószerint egyetlen családnál. A Mami a gyerekeiről beszélt. A gyerekeiről, akik nem is az ő vérei. De közelebb állnak öregedő szívéhez, mint nem egy anyához a sajátjai. Az életükről szólt■ „Azt kérdezi, hogy kik a szülők? Higgye el, nem tudom. Persze, minden gyerekről van egy akta hiszen másként nem is lehet —, s benne, hogy ki az anyja, ki az apja, s hogy ezek az aprószentek miként kerültek valódi vagy még a valódinál is igazabb árvaságra. De az akta csak maradjon ott, ahol van. Engem nem érdekel más, mint a gyerekeim élete. Tizennégy éve áll ez a ház, amelyben élünk, és én itt tizenhárom gyereket neveltem föl. Említettem, ugye, hogy Marianne és Márta nem bánná, ha jönne egy kistestvér. Jöhetne persze nagyobb is, dehát ők — kirepült már a szemük láttára egy idősebb testvér — kicsit akarnak. Tudja, hogy van ez, a kicsik összetartják a családot. S mi egy család vagyunk. Hallja a zongorát a másik szobából? Reinhard Bachot játszik. Nem, jól értette, Reinhard már valóban nem lakik itt — ő már a tanulóházban él, muzsikus lesz —, de az igazi otthona a mi családunk. Vasárnap van, hát hazajött. Mint ahogy hazajár Kriszta is, ő már huszonkét éves, eladó egy élelmiszerüzletben és Franz is, aki mérnök lesz, és hazajár Helga, aki férjhez ment. Bizony, eljár az idő, Helga már huszonnégy éves, én meg nagymama lettem." Adja a sors, hogy a battonyai új mamák is olyan szeretettel gondozzák a kezükre bízott apróságokat, mint ahogy az a derék asszony. Mami és társai teszik ott a Wienerwald tőrében Tanfolyam A zsúfolt autóbuszon két ember kapaszkodik a bőrszíjba. Az egyik nagy hangon meséli a történetet. „A kis Gizi megunta nálunk, és akar menni máshová, a bútorszakmába. »De ehhez tanfolyamot kell ám végezni Gyuri bácsi — panaszolta. Csak álmélkodtam. »Tanfolyam, minek az? !— Jön a vevő, kér miami szép holmit, ami éppen az ő lakásába illene. Azt mondod neki ,Ja kérem, az nincs.’ Mire ő, ,És tessék mondani mikorra várható ilyesmi?’ Erre te azt feleled: ,Hát én azt honnan tudjam?’ Ennyi kell, nem több. Minek ehhez tanfolyam." Laszla Megkezdődött a szőlőárusítás őszi trükkfejezete. Laszla, hirdeti fennen a tábla városszerte. Igaz, váltakozó szép sorok kelletik magukat a ládában. Egy vonulat fehér, egy piros. De hát kevés kivételtől eltekintve nem saszla az istenadta, csak közepes minőségű borszőlő. Ám ez csak otthon derül ki. Ugyan, mit ért a pesti ember a szőlőhöz. Van viszont más tábla is, sokhelyütt. Egyetlen szó díszeleg rajta: „Szőlő.” Gyengébbek kedvéért. Ám ez a tábla legalább igazat mond. Remény Még felkéklik a hegyek karéja, a kora ősz pompájában tündöklő erdő, de már egy szürke csík vibrál a bal szeme előtt is. S ha a balt behunyja, eltűnik előle a világ szépsége. Homály borul a házakra, zöld masszává tömörül az erdő és a fák lombja, elszökik előle a világ. A tanár arra gondol, aki biztatta: „Csak bátorság, kérem, megoperáljuk majd, meggyógyítjuk!" Reméli, úgy lesz. De addig? Minden nappal nagyobb lesz a homály, és a szürke csik figyelmezteti: végesek az élet öre- Család A mozdonytól a harmadik kocsi az övék. A helyek is ki vannak jelölve. Az ablak mellett ül a doktor úr. Hogy milyen doktor, azt senki sem firtatja, így szólítják. Koncz úr idomszerész. Szűkszavú ember. Két szót ha szól Pestig. Inotai bácsi viszont örökké a gyerekkoráról mesélne, de a társaság már az első mondatnál leinti. „Jól van, fala, ezt már ismerjük”. A kis Lajtai vidám fickó. A futball a mindene. A foci viszont mindenkit érdekel, így aztán a kis Lajtai kedvére szidhatja kedvenc csapatát, amely a vasárnapi meccset megint elfuserálta. A többiek csak helyeselni tudnak neki. A munkáról nemigen esik szó. Legfeljebb akkor, ha valakinél igencsak vékony volt a boríték. Ez legtöbbször Mezei úrral fordul elő, aki néha egy-egy hétfői napot önkényes munkaszünetnek nyilvánít, mivelhogy vasárnap kissé jobbanelöntött a garatra. Mezei úr azután ennek következtében kénytelen kevesebb pénzzel megelégedni És szidja a művezetőt, az igazgatót, az egész pereputtyot, csak magát nem. Az utastársak nem avatkoznak Mezei úr dolgába. Ismerik ugyan az ital romboló hatását, de hát úgy gondolják, ez nem az ő dolguk. Mire a kalauz jön, úgyszólván mindent megbeszéltek már. Ekkor veszi elő a kártyát Koncz úr. Most szólal meg először. „Oszszak? — kérdezi kurtán, mert több szót kár volna vesztegetni erre a fontos aktusra. A többiek rábólintanak, és Koncz úr oszt. A kis Lajtai mint mindig, most is káromkodik, hogy micsoda lapok vannak a világon. Mezei úr sem sokkal vidámabb. Csak a doktor úr ujjong magában. Ú Úgy látszik, ma megint jó napja lesz. Most olyan békésen hajolnak össze a fejek, mintha egy család volnának. Azok is, egy család ők, az ingázók népes táborából. A kártya mindent felejtet. Hajnali felkelést, otthoni zűröket, munkahelyi nyűglődést. A doktor úr bizakodó. Kinéz az ablakon. Van idő. Még úgy fél óra Pestig. Tű öreg szabó. Meséli, a bátyja is szabó volt. Szereti és érti a mesterségét. Kuncsaftjai évtizedek után is visszajárnak hozzá. Hanem panasza van. A varrótű, azzal sehogy sincs kibékülve. „Nézze csak — mutatja, miközben egy gombot igyekszik fölvarrni —, máris elgörbül. Nincsen egyetlen tisztességes tűm sem. Ó, régebben ez másként volt. Amikor az aranycsapat járta a külföldet, volt aki zsákszámra hozta haza a kiváló svéd varrótűt. Azzal seftelt. De ma már nincs ilyesmi. Ma hifimicsodát, videót, ilyesmiket hurcolásznak haza. Ki hozna Pestre fűt? Nevetséges. Én meg kínlódhatok itt ezekkel a vacakokkal!" Csatár Imre