Magyar Nemzet, 1987. október (50. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-03 / 233. szám

zombat, 1987. október 3. Döntéshozatal és érdekviszonyok Dr. Raft Miklós a kormányzati munka megújulásáról Valljuk be: az utóbbi években emegy magasszintű határozatot t. Láttunk kissé elhamarkodotan mérföldkőnek, netán új kornak kezdetének. Előfordult, hogy a lelkesedés motorját mesterségesenis felpörgettük olyan illúziókat táplálva valódi „üzemanyag" helyett, amelyek kisvártatva csalókáknak bizonyultak és szükségszerűen a kezdősebesség csökkenésére, sőt olykor a motor lealladására vezettek. A legutóbbi országgyűlés mintha éppen ennek az ellenkezőjéről tanúskodott volna. Lelkesedésről nemigen beszélhettünk, sőt a megelőző hetekben bőven találkoztunk kételyekkel, sőt letargikus i megnyilvánulásokkal is. Az ülésszak ideje alatt viszont egy sokatlan, szintelépésről lépésre idomon követhető folyamat zajlott le, amely végül is egy „megenvedett”, de jó irányú fordultot hozott. — Nem tévedek, ha ezt a fordulatot sem kis részben a döntéstelőkészítés ótán a kormány és az országgyűlés közötti, eddiginél érdemibb párbeszédnek tulajdonítom? Sőt, azt is megkockáztatnám, hogy az elfogadó magatartás kialakulásában az előadók Egyéniségének, stílusának is jelentős szerepe volt. Önnek mi erről a véleménye? — kérdezem dr. Raft Miklóst, a Minisztertanács Titkárságának vezetőjét. — Érdekesnek és fontosnak találom, amit a munkastílus és a személyiség szerepéről mondott. Nálunk ugyanis ennek a szokásosnál nagyobb a jelentősége. Ebből tehát vitathatatlanul levonható az említett következtetés, ám valami más is. Az, hogy a megadott irány, az elhatározott szándék követésére nincs elég intézményes garanciánk, s a garanciák többnyire személyhez kötődnek. Ahol viszont e tényező egyébként fontos szerepe túlzottan előtérbe kerül, ott félő, hogy a személyi változás megfosztja a közösségét ettől a biztosítéktól. Az „igazi” mégis az volna, ha a testület maga jelentene intézményes garanciát, leváltaná, kivetné magából a nem megfelelő vezetőt. Ezzel szemben nálunk tűrik, megengedhetetlenül hosszú ideig tűrik el őket. A politika hitele . Véleményem szerint nálunk eddig nem kapott a személyiség olyan figyelmet, mint ami megittletné. Beszéltünk a vezető, illetőleg a személyiség szerepéről, de nem adtunk kellő teret ennek a kibontakozásához. Pedig egy még annyira jó politika sikere, társadalmi elfogadottsága is múlhat azon, kik, milyen hitelesen képviselik azt. S a politika hiteles képviseletéhez nélkülözhetetlen, hogy legyen a képviseletet ellátó politikusnak jellemző karaktere, stílusa, egyéni arculata. Az országgyűlés mostlezajlott ülésszakán bebizonyosodott, hogy a képviselők és a kormány nevében felszólalók nem „arrcnélküliek”. Mondanivalójuknak egyéni hangvétellel is súlyt adtak, őszinteségükke bizalmat keltettek. — A bizalomról — és nem ok nélkül — most igen sok szó esik. Ön szerint ennek a helyreállítására, illetőleg erősítésére milyen gyakorlati eszközök kínálkoznak? — A sokat emlegetett közmegegyezés tulajdonképpen egy bizalmi viszonyt fejez ki, amelyről ilyen nehéz időkben kiderül, hogy valójában ingatag lábakon áll. Ingataggá — egyebek mellett — az érdekek sokfélesége és a kielégítés lehetőségeinek a szűkülése teszi. Ezért atársadalom egészséges működése és a döntéshozók iránti bizalom szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy a legkülönbözőbb érdekek rejtetten, esetleg „lobbyzás" révén, a nyilvánosság kizárásával haladnak-e az érvényesítés útján, vagy olyan intézményes kényszerpályákon, amelyek keretében nyilvánosan ütközhetnek az eltérő nézetek, s ezt követően születnek azok a döntések, amelyek még akkor is táplálhatják a bizalmat és megújíthatják a közmegegyezést, ha netán „kényszerű szükségszerűséget" fejeznek ki. Ezekre a fórumokra a döntéseket előkészítő szakembereknek és hivatali apparátusoknak is feltétlenül szükségük van. Elég utalni a szociálpolitikai problémákról most az adózás, de korábban a választások idején is Itt-ott igencsak élesen megfogalmazott, valós igényeket tükröző felszólalásokra. Annak idején ezeket némelyek hajlamosak voltak ellenzéki megnyilvánulásoknak minősíteni. Ilyen példákkal manapság is gyakran találkozhatunk. Az ellenzékiség megítélésében a miniszterelnök sajtótájékoztatóján félreérthetetlenül kifejezésre jutott: a döntéshozóknak oda kell figyelniük azokra az ellenvéleményekre, amelyek nem idegen talajról, s nem a társadalmi rend felforgatása, hanem a jobbítás szándékával hangzanak el. Döntéshozatali rendszerünkben még mindig kísért a vágyak megformulázása, a voluntarizmus. Pedig úton-útfélen sulykoltuk a dialektikának azt az igazságát, miszerint a haladás az ellentmondások harca és egysége, vagy hogy az igazság kulcsa a tézis — antitézis és szintézis egységében van. S közben nem vettük észre, hogy államéletünkben és politikai gyakorlatunkban csupa szintézisben beszéltünk. A cáfolat lehetősége — Fontos, hogy intézményes formák is elősegítsék a cáfolat lehetőségét, az ellentmondások felszínre hozását és a következmények számbavételét. E garanciákat egészíti ki a „több szem jobban lát" elve, a másként vélekedőkre való kritikus odafigyelés. A döntéshozók határozottsága nem jelentheti a tévedhetetlenség hamis mítoszát. Nem egy hibás döntés született már, amit ez a mítosz táplált, s ami talán elkerülhető, ha szóhoz jutnak azok is, akik az adott dolgoknak nem a színét, hanem a fonákját látják jobban. Mindebből következik: egy döntést hozó személy vagy testület sohasem bízhatja el magát annyira, hogy azt higgye, az ő következtetéseitől eltérő megállapításokra nem is lehetne jutni, vagy ha igen, azok eleve hibásak. A kormánynak elhatározott szándéka, hogy a maga döntéshozatali mechanizmusát felgyorsítsa és a döntések minőségét javítsa. Ehhez igényli a társadalmi, érdekképviseleti szervek közreműködését és kész továbbfejleszteni a különféle érdekek artikulálásának intézményes formáit. A kormányban meghonosodott munkastílustól eddig sem volt idegen a nézetek ütköztetése, ezek azonban a döntéselőkészítési procedúra, a hosszadalmas egyeztetési folyamat során gyakran torkollottak olyan kompromisszumokba, amelyek végül is vagy hatástalanították a döntést, vagy pedig sajátos, egyéni, értelmezésre adtak lehetőséget . Nagy tehát a döntéshozók felelőssége és — nemcsak a felső szinteken. Vajon felnőtt-e ehhez a követelményhez az államigazgatási, de különösen a közigazgatás feladatait végző, gyakran még mindig bürokratikus vonásokat mutató apparátus? Legalább tíz éve hirdetjük, hogy kisebb, de képzettebb apparátussal kell a feladatokat megoldani, mégsem sikerült valódi áttörést elérnünk. A kormány többszöri nekifutásban öt majd tíz százalékkal csökkentette az államigazgatásban alétszámot, de ez nem hozta meg a kívánatosnak tartott hatásokat Most a kormány más módon közelít. Nem elsősorban százalékos kvótákat határozott meg, hanem minden államigazgatási szervnél a funkciók felülvizsgálatát rendelték el. Azt kell mérlegre tenni, amivel az adott szerv foglalkozik, és vizsgálni: van-e annak értelme, társadalmi haszna, szükség van-e rá. . . Ha szétnézünk a „funkciótlan funkciók" körül, rájövünk, hogy társadalmunk túlszervezett, ugyanazokkal a kérdésekkel párhuzamosan több állami érdekképviseleti és társadalmi szervezet, testület foglalkozik. A sok bába között pedig ráadásul elvész a gyerek. Ha véletlenül valami eredmény mutatkozik, azt legalább öt helyen könyvelik el saját munkájuk sikereként, az eredménytelenségért viszont senki sem felelős. Erre mondja a népi bölcsesség: a sikernek sok szülője van, de a kudarc az mindig árva. — A másik terület, ahol még vannak tartalékaink, akvalifikáció színvonalának az emelése. Ebben elértünk már eredményeket: a községi vb-titkárok csaknem száz százaléka például jogot vagy államigazgatási főiskolát végzett. De ha szemügyre vesszük például a fővárosi kerületek ügyintézőit, azokat az embereket, akiknek meghatározó a szerepük a lakossági kapcsolatokban, ott bizony még mindig érződnek a kontraszelekció hatásai. — Mi csak most jutottunk el odáig, ahogy az embereknek a társadalmi mozgásokban, a politikában, a „civilkurázsi” lehetőségeinek biztosításában érdemibb szerepet szánjunk. A politika színterén ez a lehetőség sokáig visszafogott volt, s kárpótlásként a munkahelyeken építettük ki a nagyobb demokráciát. Munkahelyi demokráciaként értelmeztük a szocialista demokráciát, pedig ennek fórumait elsősorban a közéletben kell megadni. Ami nem jelenti azt, hogy nincs szükség munkahelyi demokráciára, de ez nem akadályozhatja a rend és a fegyelem megteremtésére vonatkozó vezetői törekvéseket. Hirdetjük például, hogy az alkalmatlan emberektől meg kell szabadulnunk, de próbálja meg ezt valaki egy munkahelyen végrehajtani Minden testület, politikai szervezet, az egészkollektíva kórusban kiáltja: de ezt azért mégse! Szereptévesztés nélkül . Említette, hogy sok vonatkozásban párhuzamosságok vannak; ugyanazzal a kérdéssel fölös számban, túl sokan foglalkoznak. Félreértések elkerülése végett: a kormány ennek megszüntetésével nyilván nem arra gondol, hogy egy-egy, széles rétegeket érintő döntést megelőzően ne kérjék ki a társadalom véleményét. Azt valóban nem árt aláhúzni: a döntéshozatali folyamatban az egyes testületeknek, érdekképviseleti szerveknek a maguk szempontjai szerint kell a kérdéseket megközelíteniük, ezek elfogadását kell megkísérelniük. A baj ott van, hogy gyakran szereptévesztés következik be. Az érdekképviseleti szerv nem amaga sajátos szempontjaira hegyezi ki a mondandóját, hanem a döntéshozó szemüvegén keresztül próbálja nézni az adott problémát. És így tesz a többi szerv is. Ennek pedig semmi értelme. — De ha egyszer a döntéshozó még ma is gyakran a szentesítést és nem az érdekérvényesítést várja el tőle? — Igen, ez egy meglévő ellentmondás. A konszenzus nemegyszer végül is a közösen hozott döntés képét ölti, ez pedig a dolog teljes félreértése. Az érdekképviseletnek és a döntéshozónak nem közösen kell meghoznia a döntést. A döntéshozó felelőssége csakis így érvényesülhet Jó példa volt erre a kormány és a SZOT képviselőinek az adótörvények előkészítése során kialakított kapcsolata. Az adótörvény ügyében ugyanis a SZOT nem tudott mindenben e kormánnyal egyetértésre jutni. Ettől még nem tagadta meg az egész adóreformtól a támogatását, de részkérdésekben fenntartotta a különvéleményét, és olyan megállapodás született, hogy az éves tervek elkészítése során ezek is visszatérnek.. Új, rugalmas formák — És ebben az egész „vállalkozásban”, a kormányzati, állam- és közigazgatási munka megújításában milyen szerep hárul magára a kormány munkaapparátusára? — A kormányzati munkastílus nyár korábban elkezdődött változásai sok tekintetben új feladatokat rónak a kormány hivatalaiban dolgozókra. Ez az apparátus törzskari szervezet, mondhatni úgy is: vezérkari adminisztráció, s ezért mindig készen kell állnia arra, hogy a „vezérkar" változó igényeit kielégítse. Most arra kell berendezkednünk, hogy egy felgyorsult döntéshozatali rendszert magas színvonalon, szakmai igényességgel legyünk képesek alátámasztani. Részben az eddiginél sokoldalúbb információkkal, részben pedig az ágazati szempontoktól független szakértelem — szakértők — bekapcsolásával Ehhez meg kell teremteni a személyi feltételeket, de át kell rendezni az MT Titkárság belső struktúráját is. A hagyományos hivatali-adminisztratív szervezeti egységek mellett olyan új, rugalmas szervezeti formákat kell meghonosítanunk, amelyek keretei között működnek majd a kormányszakértők, és a kormány által irányított társadalmi-gazdasági programok koordinátorai. Ezen kívül létre kell hoznunk a kormány információs bázisát, és hatékony szervezeti formát kell kiépítenünk a kormányzati döntések végrehajtásának az ellenőrzésére. A Minisztertanács Titkárságának mindezeken kívül két területen van és várhatóan lesz a jövőben is saját, önálló arculatot kölcsönző feladata. Az egyik az állami személyzeti munkakoordinálása, a kormány személyzetpolitikai döntéseinek az előkészítése. Ez az emberi tényezők — ezek között a vezetői képesség kibontakoztatása — növekvő jelentősége miatt rendkívül felelősségteljes feladat. — A másik jelentős feladatcsoport a közigazgatás fejlesztésével összefüggő vizsgálatok, következtetések, elgondolások összehangolása és a fejlesztésre vonatkozó előterjesztések elkészítése. Ehhez a MT Titkárságon belül egy Program Iroda ad támogatást, s ez végzi a közvetlenül nem termelő területek korszerűsítésére irányuló vizsgálatok összehangolását is, amelyhez magas szakmai színvonalon ad tudományos alátámasztást a már működő Államigazgatási Kollégium. Sok tekintetben újszerű feladat az országgyűlés és a kormány közötti kapcsolatok fejlesztésének az elősegítése. Ennek keretében kell gondoskodni a képviselők tájékoztatásáról, a kormány szándékainak, tervezett elhatározásainak a megismertetéséről. Úgyszintén fontos feladat elősegíteni, hogy az országgyűlési bizottságok idejében megkapják a kampány elé kerülő fontosabb tervezeteket, koordinálni a, mi,tiszterek bizottság előtti, beszámolóit, biztosítani, hogy az illetékes állami szervek eleget tegyenek azoknak a kötelmeiknek, amelyeket számukra a kormány a képviselők munkájának segítésére előírt. E tennivalók ellátására hamarosan megkezdi működését a Parlamenti Titkárság. — Mikorra remélhető a Minisztertanács egész munkaapparátusának Új szervezeti felállása? — Miután az ezzel kapcsolatos munkálatok már két éve elkezdődtek, így minden elsietett intézkedést, rögtönzést mellőzve. 1988. január 1-jétől már az új szervezeti rendben dolgozhat az apparátus. Elnevezése — előreláthatólag — a Minisztertanács Hivatala lesz. Hozzáteszem azonban, hogy a szervezeti keretek megváltoztatása önmagában még nem megújulás. Ehhez szemléleti változásra, sok tekintetben valóban új munkastílus meghonosítására, a „törzskari munka" minőségi jegyeinek következetes erősítésére van szükség — mondta befejezésül dr. Raft Miklós, a Minisztertanács Titkársága vezetője. Komor Vilma A Magyar Nemzet megkérdezte: Veszélyes-e az azbeszt? A külföldi és a hazai sajtó rendszeresen közöl olyan híradásokat, amelyek az azbeszt és az azbeszt tartalmú anyagok rákkeltő hatásáról számolnak be, illetőleg közlik azokat a konkrét intézkedéseket, amelyeket egyes nyugat-európai, valamint távol-keleti országokban hoznak a kockázat csökkentése érdekében. Legutóbb a japán sajtó számolt be bizonyos termékek forgalmazási tilalmáról. Vajon mi a helyzet Magyarországon? Mi a magyar álláspont az azbeszttel kapcsolatban? Egyáltalán mennyire veszélyes ez az anyag életünkre. Ezekre a kérdésekre kerestük a választ az Országos Munka- és Üzemegészségügyi Intézetben. Dr. Groszmann Mária, az iparhigiénés osztály osztályvezető főorvosa állt a rendelkezésünkre. — Vajon mitől rákkeltő az azbeszt? — A megfogalmazás nem pontos. Az azbeszt ugyanis különböző összetételű ásványi anyagokat jelent. Van kék, sárgásfehér és zöldesfehér azbeszt. Közülük a legveszélyesebb a kék azbeszt. — Milyen veszélyt rejt magában? — Az azbeszt rostszerkezettel bír, amely olyan parányi részekből áll, mint megannyi tű. Ha belélegezzük ezeket, eljutnak a légutak legszűkebb helyeire is. Ebből adódóan kötőszövet halmozódik fel körülöttük, amely kiszorítja az ép tüdószöveteket. Ez pedig szívelégtelenséget okozhat. De szövődményként számolni kell a brenhitisszel, a mellhártyagyulladással és a tüdőgyulladással. — Ilyen szövődmény lehet a rákos megbetegedés is? — Igen. De hangsúlyozni kívánom, hogy ez természetesen a belélegzett azbeszt mennyiségétől, és a belélegzés időtartamától is függ. Körülbelül 10 esztendő után mutatható ki az emberi szervezetben az azbeszt jelenléte röntgenjelekkel. — Hol használnak azbeszttartalmú anyagokat Magyarországon? — Elsősorban a hőálló textíliák gyártásánál, egyes gumi és papíráruk, fékbetétek készítésénél, valamint a hőszigetelésnél. — És a háztartásokban? — El kell mondanom, hogy mi csak az üzemi méretű azbesztfelhasználással foglalkozunk. Anynyit, mint háziasszony persze én is tudok, hogy azbeszt van a hajszárítóban, a vasalóban, de hogy ezek mennyiben veszélyesek használójukra, azt nem tudom. Ezek szerint a külfödi intézkedések jobbára csak vészjelek, amelyek célja, hogy a kockázatot a minimálisra csökkentsék, illetve a gyártókat azbesztpótló anyagok kikísérletezésére ösztönözzék? — Igen, azt hiszem, erről van szó. Bár azt tudni kell, hogy az azbeszttechnológia megváltoztatása rendkívül költséges, és a helyettesítő anyagok egészségre gyakorolt hatása is csak 10—15 évvel később mérhető le. — Hány embert veszélyeztet tehát itthon az azbeszt? — Mi speciális helyzetben vagyunk. Magyarországon nincs azbesztbányászat, és kevés üzemben gyártják az azbeszttartalmú anyagokat. Körülbelül kétezer ember érintett az ügyben, illetve rajtuk kívül még ennek a létszámnak a 25 százaléka lehet veszélyeztetett. — Mit lehet tenni a teszély csökkentésére? — Minden körülmények között be kell tartani a technológiai előírásokat, biztosítani kell a védőfelszereléseket, és meg is kell követelni, hogy használják őket. (boros) Magyar Nemzet T Hotel Budapest Szeptember közepén, amikor még kánikulai meleg pótolta az alig volt nyarat, két egész oldalt betöltő, hatalmas hirdetés jelent meg a Süddeutsche Zeitungban. „München belvárosában négy új csillag ragyog.” Az óriási betűkkel kinyomtatott megállapítás azt volt hivatva közhírré tenni, hogy Bajorország fővárosában megnyílt a Hotel Budapest. Valóban, nem mindennapi dolog, hogy külföldön, s pláne Nyugaton magyar szálloda nyílik. Mégpedig nemcsak nevében magyar, hanem tulajdonosát tekintve is az: a HungarHotels építtette a müncheni Schwanthalerstrasse 36. szám alatt található, új, elegáns, négycsillagos vendégfogadót. A jeles esemény alkalmából nemcsak fővárosunknak és a szállodát üzemeltető magyar vállalatnak, sikerült a hírverés. Sietve csatlakozott a reklám lehetőségéhez mindenki, aki csak közreműködött az építésben, berendezésben. A már említett kétoldalas hirdetésben például ott olvashattuk-láthattuk, melyik cég szállította a szobaberendezést, ki gyártotta az elegáns, könnyűfém-portált, kik csiszolták az üvegeket és a tükröket, honnan érkeztek a felvonók, a liftek, melyik cég rendezte be a komplett konyhát. Ezek között egyetlenegy magyar vállalat sem található. Megismétlem: a szálloda magyar. Magyar vállalat a tulajdonos, a magyar főváros nevét hordozza, a reklámokon is olvasható szándéka szerint a magyaros vendéglátás, vendégszeretet jelképe, színhelye kíván lenni. S egyetlen lehetőség sem kínálkozott volna, hogy egyben a magyar ipar hírverése is legyen? Megérteném, ha egy számítóközpontról, egy rakétakilövőről lenne szó. Vagy lehet, hogy mégis sikerül magyar eredetű holmit elrejteni — csak éppen nem akarjuk nagy dobra verni? GÚZSBA KÖTVE Mindenesetre megkérdeztem egy hazai vállalat egyik vezetőjét. Egy olyan vállalatét, amely vendéglátóipari berendezéseket gyárt, s nem is egészen kezdő a szakmában. Tulajdonképpen egészen elkeserítő dolgokat tudtam meg. Tudnának ők igényes, rangos szállodákba is szállítani, mondta. A pesti Hiltonban, az Intercontinentalban ma is azt az ételt egtik a kedvesvendégek, amit az ő konyhájukban főznek Az osztrák hitelből épülő pesti szállodákba, a Fórumba és társaiba már nem „fértek be”. Azokba a legkülönbözőbb nyugati cégektől vásárolták a gépeket, berendezéseket, amelyeket a magyar szállodavállalat most kezd lassan megismerni. Most, hogy az első évek elteltével egyik is, másik is elromlik — mert azért ilyesmi még a Nyugaton készült szupercsodákkal is előfordul —, most őket hívják javítani, szervizeim. Tudna-e a honi ipar versenyre kelni, ilyesmit gyártani? Igen is, meg nem is, hangzott a válasz. A példánál maradva, egy ilyen nagy szálloda konyhájába szükséges berendezések 70—80 százalékát itthon is meg lehet csinálni. Ami hiányzik, az egy-két különlegesebb elem, speciális kisgép, meg a gyártáshoz való ügyes szerszámok. De hát az előbbieket meg lehet venni, az utóbbiak hiánya pedig „csak" a gyárnak, a munkásoknak fáj — a rósejlni ízén nem lehet észrevenni, hogy a tepsit, amelyben sütötték, ügyes célgépek hajlították, hegesztették, csiszolták, vagy nehéz, verejtékes munkával kőkorszaki módszerekkel kínlódtak vele a dolgozók. Mert persze hogy könynyebb lenne gépekkel, automatákkal — ha lenne rájuk pénz. Mondjuk az exportbevételből. Az exportbevételből — ami most elmaradt Elmaradt a külföldi bemutatkozás, a referencia lehetősége is, hiszen ha egy magyar vállalat egy másik magyar cégnek sem lehet partnere, hogyan reménykedhetne a versenyben jobb helyezésre?! A képlet látszólag egyszerű. Egyszerű és áttörhetetlen, hiszen akinek nincs pénze az nem tud beruházni, gépeket venni, korszerűen gyártani. És aki nem tud korszerűen gyártani, annak nincs esélye az eladásra és pénze sem lesz. A szegénység, mint ez már oly sokszor bebizonyosodott, sokba kerül. De hát miért is vagyunk ilyen szegények? Vajon nem kereshető-e ott is ,a válasz, hogy még akkor is és ott is liberálisak, engedékenyek vagyunk, ahol, mások éppen ellenkezőleg cselekednek , s ott viszont ahol a szabadabbmozgás lenne kívánatos, talán túl sok a kötöttség? Az első gondolatra szinte önként kínálkozik a példa a korlátlan lehetőségek és a korlátlan szabadság országából — Amerikából, Amerikából,ahol egy sajátos törvény a Buy American Act előírja, hogy hány százalékban kell bizonyos esetekben amerikai eredetű árut tartlmaznia annak a terméknek, amit hajlandók megvásárolni. Pedig ugye ott, az USA a szabad vállalkozás hazája, s itt nálunk kötik gúzsba a szabályozók, az előírások a gazdasági élet szereplőit... PAPÍRTENGER Lehet, hogy az elképzelhető legrosszabb helyen vannak ezek a kötelek, kötelékek? Az előbbi gondolat második felének bizonyítását egy közelmúltban lefolytatott, másik beszélgetés felidézésével kísérlem meg. Egy forgatagos, fárasztó vásár egyik délutánján arra kértem néhány magyar külkereskedőt, vegyük már sorra, mi minden szükséges egy üzletkötéshez! Mi mindenre kell figyelni ahhoz, hogy egyáltalán starthoz állhasson egy magyar vállalat a piacokért folytatott nemzetközi versenyben. Késő délután volt, a vásári zűrzavar már csitulni látszott, a hőség azonban nem engedett. A karfára dobott zakók és a meglazított nyakkendők a beszélgetésnek afféle, „nem hivatalos", és így oldottabb jelleget kölcsönöztek. Együtt számoltunk. Az üzlethez kell először is egy ajánlatkérés. Ezt továbbítani kell az ipari partnernek, az elsőre többnyire még visszakérdez, aztán megszületik az ajánlat, ezt le kell fordítani, ki kell küldeni, jó esetben megérkezik a megrendelés, a belföldi partnert értesíteni kell a szerződéskötésről, menetközben el kell készíteni a külkereskedelem főhatóságához beküldendő iratokat, aztán a szerződéskötésről szóló bejelentést, aztán a statisztikát, a kalkulációt ... Ha elkészült netán a termék, akkor jön a készrejelentés, a devizaszámla, a fuvarokmányok, az inkasszó, a határvisszajelentés, a tényleges fuvarkalkuláció — egy tucatnál abbahagytuk a papírok számbavételét. Kérdeztem a külföldön dolgozó, vállalatát ott képviselő magyar szakembert: tapasztalata szerint a kinti üzleti életben hány papír előzi meg egy alku megkötését? Kettő, legfeljebb három Bejelentés, engedély, ide-oda levelezés, kibúvás és felelősségáthárítás? Ugyan már! Még magát az üzletet sem rögzítik mindig írásban, van úgy, hogy az érdeklődés, az ajánlat, az üzletkötés mind-mind szóbeli egyezségen, személyes, sőt, telefonon folytatott tárgyaláson alapul, s az első papír, ami elkészül az a számla. Mert a számla az viszont ott is komoly dolog. Sőt, még sokkal komolyabb. S nem csak akkor, ha a gépekről és berendezésekről, cégek közötti adás-vételről, nagy összegek megmozgatásáról van szó, hanem a legkisebb, legegyszerűbb piaci üzletkötésnél is. Ahhoz senkinek nem kell engedélyt kérnie semmiféle hatóságtól, hogy eladjon valamit, hiszen az eladás, a bővített újratermelés, a gazdaság motorja. Ám arról, hogy mindezért milyen bevételre tesz szert, a hivatal, az adóhatóság feltétlenül tudni akar. KASSZAGÉP Münchenből származó képpel kezdtük ezt a gondolatsort fejezzük be is ottani példával. Hogy minden üzletben, az egészen kis magánvállalkozónál és a hatalmas, az országot behálózó konszernnél egyaránt számlát kap a vevő, s a bevétel pénztárgépbe vándorol, eddig is megszokott volt. Ám legfrissebb élményem szerint a fagylaltos és az újságárus is elektronikus kasszagépbe pötyögteti az ő viszonyaik között tulajdonképpen nevetséges kis összeget — s teszi ezt nyilván nem jószántából, hanem a szigorú követelményeknek, előírásoknak engedelmeskedve. Nem tudok szabadulni a gondolattól: mi éppen ott tűzünk ki akadályokat, állítunk korlátokat, ahol szabadjára kellene engednünk a versenyt — s ahol a társadalom érdekében néhány szigorú szabályra lenne szükség, ott a szabadosság az úr. Az új magyar szálloda megnyitását övező szeptemberi kánikula különben néhány nap alatt nyomtalanul eltűnt. Hidegre fordult az idő, az őszi szelek egyre kellemetlenebbek ... Ideje lenne újra gombolni a kabátot. Weyer Béla