Magyar Nemzet, 1989. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-09 / 7. szám
Hétfő, 1989. január 9. Egyesülés, gyülekezés Kit erősít a kivétel Ha az 1972-es alkotmánymódosítást követően a vezetők az alaptörvényt magukra is kötelezőnek tekintik és nem csupán mellőzhető előírások gyűjteményének, Magyarországnak már jó ideje van törvénye az egyesülési, a gyülekezési és a többi alapvető állampolgári jogról. Ha a Politikai és Polgári Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 1976-os honi becikkelyezését valódi jogi aktusnak fogják fel, amely normatív kötelezettséget jelent a törvényalkotóknak, akkor ezek a törvények a nyugati demokráciák hasonló kódexeihez hasonlóan — demokratikusak, s messzemenően elismerik és védik a polgárok szabadságjogait. Európai mérce Sorolható „ha...” a másik oldalról is. Ha a gyülekezési jogot annak a riadtság szülte, sebtiben hozott döntésnek a szellemében szabályozzák, amely múlt év kora tavaszán fővárosi tanácsi rendeletet kívánt alkottatni erről az alapjogról... Ha az első törvénytervezetek, amelyek főként az addigi korlátozó gyakorlatot, az államnak alávetett alattvaló helyzetét kívánták immár törvényesen rögzíteni, ha tehát ezek a javaslatok nem buknak meg a társadalmi viták nyilvános vizsgáján, s nem alakul úgy a politikai helyzet, hogy ezt az egyöntetű elutasítást a hatalom kénytelen akceptálni, akkor ma legfeljebb a hivatalos álláspont képviselői mondhatnák, hogy két, az európai jogalkotás mércéjét is megütő törvénytervezet kerül ezen a héten a magyar Országgyűlés elé. A polgárok és a különféle szervezetek véleményének ezúttal lett foganatja. Mi mindent bíráltak a viták részvevői? Legkivált, hogy a tervezet még mindig túl sok akadályt állít e jogok gyakorlása elé. Általános ellenérzést váltott ki, hogy állami adományként fogalmazódtak meg, s nem mint mindenkit megillető, elidegeníthető jogok, amelyek éppen az államhatalom korlátozásának eszközei. Vitatták az olyan tetszés szerint értelmezhető gumifogalmak szerepeltetését, mint a közrend, közerkölcs. A polgárokkal szembeni bizalmatlanságként fogták fel az egyesületek belső életének aprólékos szabályozását. Nem odaidőnek minősítették olyan kritérium felvételét, mint a szövetségi rendszerhez tartozás. Megengedhetetlennek nyilvánították a rendőrség széles körű mérlegelési jogát annak eldöntésében, hogy egy felvonulás, gyűlés sérti-e mások jogait vagy sem. Helyeselték viszont az előzetes betiltás lehetőségének megszüntetését, s a bírói út általánossá tételét. Általános volt az a vélemény, hogy az egyesülési jog fogalmába a pártalapítás szabadsága is beletartozik, az eredeti koncepció készítői tehát önkényesen és elfogadhatatlanul vették ki a politikai pártot a törvény hatálya alól. Az iménti példálózó felsorolás nagyjából feleletet ad arra is, melyek a legfontosabb vonásai a parlament elé kerülő két tervezetnek. A kifogásokat zömmel megszívlelték a törvényszövegezők. A legkritikusabbnak tekintett pártalapítási jog is szerepel az egyesülési törvénytervezetben. Élvi lehetőségként. Egy másik bekezdés szerint ugyanis pártot alapítani csak a külön meghozandó törvény szerint lehet. Vagyis, míg ma — szabály erre nem lévén, az „amit nem tilos, azt szabad" elvének megfelelően — legálisan alakíthatók akár politikai pártok is, az egyesülési törvény elfogadása után erre csak akkor lesz mód, ha az a bizonyos különtörvény megszületik. Igaz, elhangzott egy olyan bejelentés, hogy februárban erre is sor kerül, ám ez a megoldás nem nyugtat meg mindenkit. Van, aki a hatalom nem ismeretlen taktikázásától tart, van, aki elvi megfontolásokból kardoskodik az egyidejű szabályozás mellett. Tagadhatatlan, hogy egy ilyen technikai jellegű normának a meghozatala a jogászoktól egy-két napnál nem kíván több időt. Kérdés, a politika nagyóráját lehet-e tetszőlegesen állítgatni, pihentetni, netán viszszatekerni a mutatókat... Indokolatlan korlátok Érdekes az az okfejtés, ahogyan például a Független Jogász Fórum érvel amellett, hogy az egyesülési törvényben és egységes kritériumok alapján kell rendelkezni minden társadalmi szervezetről. Eszerint az egyezségokmány megengedi az egyesülési jog korlátozását, de ez nem jelenthet politikai vagy más vélemény szerinti megkülönböztetési, csak törvényben meghatározott és csak egy demokratikus társadalomban szükséges mértékű korlátozás lehet. Nem emelhetők hát ki egyes típusok a törvény hatálya alól. A politikai párt kivétele indokolatlan, ha a külön törvény meghozatala csupán formális jelentőségű, s jogtalan, ha az egyéb szervezetekkel szembeni állított korlátokon kívül egyéb megszorításokat is tartalmaz. A jogászfórum szakértői ezenkívül helytelenítik az egyesülési joggal való visszaélés tényállásának bekerülését a tervezetbe a társadalmi szervezetek belső életének szabályozását A gyülekezési jog korlátjaként elegendőnek tartják a bűncselekmény elkövetésének tilalmát és a közerkölcs védelmét, s fölöslegesnek a mások jogaira való hivatkozás lehetőségét javasolják, hogy ha a rendőrség a közlekedés rendjének súlyos zavarására hivatkozva betilt egy felvonulást, tegye lehetővé, hogy más időben vagy más helyen megtarthassák a rendezvényt Elismerően nyilatkozik az átdolgozott tervezetekről a Szabad Demokraták Szövetsége is, csupán négy kérdésben javasol módosítást Eszerint a bíróságnak ne „soron kívül”, hanem pontosan meghatározottan, tizenöt napon Még nem készültek el az óévi bűnözési statisztikák, de az már majdnem biztosra vehető, hogy az erőszakos bűncselekmények, ezen belül az emberölések száma 1988-ban minden korábbi békeév rekordját megdöntötte. Az ijesztő „gyilkolási kedv”, úgy látszik, idén is folytatódik. A január 2-i délutáni szűkszavú rendőrségi tudósítás szomorú mérlege: öt áldozat az elmúlt hétvégén. A személyiség titkai A kriminalitás miértjeire nemcsak a bűnüldözők, az igazságszolgáltatás szakemberei keresik a választ. Létezik egy kevéssé ismert tudományág a bűn és a lélektan határmezsgyéjén: a kriminálpszichológia. Nőtt-e a társadalmi agresszió a nyolcvanas évek végén hazánkban? Indulati konfliktusaink miért oldódnak fel mind gyakrabban agresszivitásban? Többek között erről kérdeztük dr. Kiss Géza rendőr őrnagyot, kandidátust. — Ön a Rendőrtiszti Főiskola Kriminálpszichológiai szakcsoportjának vezetője. Ma, Magyarországon kiből lehet és kiből lesz kriminálpszichológus ? . — Az ügy sokkal bonyolultabb, mint gondolná. A bölcsészkaron nem tanítják a kriminálpszichológiát, a jogi karon pedig csak fakultatív tárgy, alacsony óraszámban. Van ugyan a Pszichológiai Társaságban kriminálpszichológiai szekció, de azt hiszem, hogy hazánkban az igazi tudományos műhely még nem jött létre. Szerencsére ez a tudományág színvonalát nem nagyon befolyásolja. A kriminálpszichológiát gazdagító tudományos eredmények ugyanis többnyire a pszichológia más területein vagy a bűnüldözésben dolgozó szakemberektől származnak. A kriminálpszichológia a laikus számára alig mond többet annál a fogalomnál, amit maga a szóösszetétel jelöl. Mivel foglalkozik pontosan az alkalmazott lélektan ezen ága"! — A hazai szakirodalomban Popper Péter három részterületet alakított ki. A kriminológiai pszichológia a személyiségfejlődés deviáns vonalát vizsgálja, elemzi a kriminális személyiség tulajdonságait A kriminalisztikai pszichológia a bűnüldözés, a rendőri munka — például a kihallgatás, a szembesítés — lélektanával foglalkozik. Végül a büntetés-végrehajtási pszichológia azokat a problémákat veszi szemügyre, amelyek a bírósági eljárás, a büntetés-végrehajtás, újabban pedig az utógondozás során a gyakorlatban merülnek fel. — Szó esett a kriminális személyiségről, örök vita: van-e született bűnöző ? — Ami a kriminális tipológiát illeti, sokan kísérleteztek — kevés sikerrel. A személyiség annál lényegesen összetettebb, semhogy a tudósok által kreált skatulyákba beleférjen. Ezért a mesterséges feloszlatásokat szekptikusan fogadom. Talán csak a Jung-féle extrovertált-introvertált megkülönböztetés állta ki az idő próbáját. A gyakorlatban persze ez is keveset ér, mert attól, hogy felderítjük, hogy ki a befelé forduló és id a kifelé élő személyiség, ebből még nem következik, hogy az illető postabelül kelljen határoznia a szervezet bejegyzéséről. Szükséges volna a felügyelőbiztos jogkörét a törvényben rögzíteni, s csak a gazdasági károk elhárítására korlátozni. A fegyveres testületek tagjainak állampolgári jogait érintő kérdésben is csak a parlament határozhat, s nem egy titkosszolgálati szabályzat. Tilos vagy szabad lehet, hogy ilyen személyek társadalmi szervezetek tagjai legyenek, de azonos típusú szervezetek között nem lehet különbség. Végül helytelenítik, hogy az eddig külön jogszabály alapján létrejött szervezetek ki vannak véve a törvény hatálya alól. Javaslatuk szerint 1990-ig kellene összhangbahozni a régi szervezetek működését az új egyesülési törvénynyel. Dönteni kellene például a munkásőrségről is, amelynek fennállása ellentétes a tervezet 2. § (3) bekezdésével. A párttörvény megalkotásának határidejét is tartalmaznia kell a törvény zárórendelkezéseinek. A törvények uralma Csak a rend kedvéért írom le, s mert hátha van olyan, aki nem tudja: a most beterjesztett két törvénytervezet egy nagyobb sorozat részeként érhet igazán sprabló vagy becsületes állampolgár. Az agresszióról azt tartja a szakirodalom, hogy megjelenési formái rendkívül változatosak, nem örök jelenség. Velünk születik, vagy tanuljuk az erőszakot? — Mindkét elképzelésnek akadnak elszánt hívei. Van, aki szerint ez tanult magatartás, de sokan azt tartják, hogy alapja egyfajta, biológiailag meghatározott ösztön. Én a harmadik irányzatot vallom. Az agressziót ugyan döntő mértékben valamilyen külső, társadalmi tényező váltja ki, de az emberben vannak erre hajlamok, úgynevezett prediszpozíciók is. Egy azonosan feszült helyzetre nem mindenki felel agresszióval, s ha mégis, megjelenési formája, Intenzitása nagy szóródást mutat Feszültségek és frusztrációk — Hol lelhetők fel a gyökerek a mai magyar társadalomban? Miért fokozódik az erőszak évről évre? — Azzal kezdeném, hogy az agresszió nem feltétlenül kriminális jellegű. Mindennapjainkban gyakran találkozunk erőszakos magatartásokkal, amelyeket a jog nem büntet. A legfőbb ok, amiért hihetetlenül megnőtt a társadalmi erőszak, az, hogy lényegesen többen és többször kerülnek feszült helyzetbe. Még az úgynevezett pozitív társadalmi mozgásoknak is — mint például a városiasodás, motorizáció — káros mellékhatásai mutathatók ki: a feszültségek és a frusztrációk. A bajokat tovább tetézi, hogy igazából nem tudunk mit kezdeni ezekkel a szituációkkal, nem tanítottuk meg az embereket arra, hogy konfliktusaikat szociálisan feldolgozzák, azokkal együtt éljenek. — A kép tehát nem túl rózsás. Egyáltalán, meg lehet szüntetni az agressziót? — Az agresszió energia, tehát lehet vele gazdálkodni, például el is lehet fojtani. Meg is tesszük, rendszerint olyan helyzetekben, amikor az indulatok nyílt kiélése megengedhetetlen, aránytalan kockázattal járna.. Karinthy Frigyes szerint a főnökével szemben senki sem agresszív... Az így meggátolt erőszak persze gyakran áttevődik a kisebb ellenállás irányába. — Az, otthoni agresszióra gondol? . — Kétségtelen ez a leggyakoribb. A napközben felhalmozódott feszültség a lakáson belül tör ki, mert úgy véljük, itt már nincs szükség az önuralomra. A hozzátartozók verbális, sőt fizikai bántalmazásához néha még ideológia is társul. Sokszor hamis elhárító, önfelmentő mechanizmus lép működésbe. — Milyen kiutat lát a kriminálpszichológus? — Semmiképpen sem az állandó elfojtást. A kényszerű tolerancia egyik következménye a pszichoszomatikusmegbetegedés lehet. A szervezet gyomorfekélylyel, keringési zavarokkal, magas vérnyomással vagy éppen a megemelkedett vércukorszinttel „talál" megoldást a konfliktusra. A frusztráció okozta feszültséget azonban más módon például sportolással is le lehet vezetni. Ennél is fontosabb lenne az egymás iránti nagyobb nyitottság, a kár. Szokták hívni ezeket a jogalkotási teendőket demokráciacsomagtervnek, nevezhetjük a jogállamiság megteremtését szolgáló jogi kereteknek. Valaminek a kezdetét jelentheti ez a két törvény. Ha folytatódik ennek a megközelítésmódnak a térhódítása, akkor a végeredmény egy olyan jogrend lehet, amely a polgárok közös érdekeire tekintettel enged és tilt, s nem egy föltételezett jobb világot akar mindenáron megvalósítani. A végeredmény egy olyan társadalom lehet, ahol az ilyen szellemben megalkotott törvények biztos eligazodást nyújtanak mindenkinek, mert vonatkoznak arra is, aki mások bizalmából a hatalmat birtokolja. Mi lett volna, ha ... — ezzel kezdtem ezt az Írást Mi lesz, ha ... — így illik befejeznem. Ha valóban korszerű szabályai lesznek az egyesülésnek, a gyülekezésnek, bár csökken, de nem múlik el teljesen annak a veszélye, hogy a politikai sandaság, csakúgy, mint eddig, akadályozza e jogokkal való élést, s ha kell, törvényszegő módon dacol a törvénnyel. Ha a közélet torzulásai újratermelődnek, ha a hatalomgyakorlási szisztéma lényege átmentődik látszólag más időkre is, akkor a legdemokratikusabb törvény sem hoz áttörést. Ezeket a törvényeket nem szabad hát csodaszereknek, a küzdelem végének tekinteni. S nem szabad elfelejteni: nehezebb a bennük megfogalmazottak ellen tenni, de nem lehetetlen. Javorniczky István „kínos” helyettek számának csökkentése. — Az igazságügyi orvostan és a bűnügyi tudományok zöme a mértéktelen ivást — a drogfüggőséggel együtt — általános bűnbaknak tekinti. A bűnügyi zsurnalisztika gyakran ismételt közhelye az ital és a erőszakos bűnözés elválaszthatatlannak vélt kapcsolata. Minden kriminális tettért valóban az alkohol a felelős? — Ez azért túlzás. Az ital nem egyetlen oka a bűnözésnek. A leittasodás — Freud szerint — annyit tesz, hogy a személyiség ilyenkor „szabadnapot vesz ki az Énjétől". Más kérdés, hogy miközben a tudati kontroll gyengül, a feszültség tovább munkál, immár gátak nélkül. — Mivel magyarázza a szakember az év végi gyilkosságokat? — Ahogy a feszültség a nap végére éri el a legmagasabb szintet, úgy halmozódik bennünk az indulat, az év során, párosulva fáradsági görbénk emelkedésével. Az ünnepek alatt érzelmileg szinte mindenki „kasszát csinál” és azt hiszem, hogy ezen kívül szilveszterkor a jövőtől való félelem felerősödik. Félelem a jövőtől — Eszerint a tavalyi év semmiben sem különbözött például 1987-től? — Közérzetünk időközben erősen megromlott Egyre többet kell dolgoznunk, bizonyos fokig átvettük a nyugati életformát — már ami az egzisztenciális félelmeket a munkanélküliség miatti neurózist és a feszes, sőt túlfeszített munkatempót illeti. Átvettük, de elfelejtettük, hogy a fejlett tőkés országokban az ezzel szükségképpen együttjáró társadalompszichológiai gondokkal ők számoltak, például széles körű menthálhigiénés hálózat is kiépült A tűrőképesség igénybevételének vannak ugyanis árnyoldalai ... — Az elmúlt hetek tragédiáiban kimutatható a természeti környezet ártalmai is? — Ehhez tényszerű adatok kellenének. Feltételezhető, hogy a levegőszennyeződés, a szokatlan időjárás, a frontok gyakori váltakozása is növelte a feszültséget, az agressziót Biztosabbat a biometeorológia tudna mondani, de annyi bizonyos, hogy ezek is cseppek lehettek ama bizonyos pohárban. Nemcsak az élet elleni bűncselekmények száma, hanem azok agresszív tartalma is nőtt Egyre gyakrabban találkozhatunk különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésekkel. Mi ál a szokatlan brutalitás hátterében? — E tettek túlnyomó többsége szituatív jellegű. Általában hoszszabb időn keresztül akkumulálódott feszültségek robbannak ki a parttalan, indulatú töltésű cselekményekben. Az áldozatok jobbára családtagok, közeli hozzátartozók. Ezek az ügyek az egykori klasszikus családmodell hiányára, együttélési kultúránk kirívó fogyatékosságaira figyelmeztetnek. Előfordul úgynevezett indulatáttétel is, amikor sokszor teljesen vétlen személy válik áldozattá. A gyilkos ilyenkor az általa behelyettesített, gyűlölt frusztrátor helyett mással végez, roppant kegyetlenül. Balla Péter Szabadnap az Énünktől Osztályrészünk a társadalmi agressziói Magyar Nemzet Fene nagy jókedvünkben... iU MM! No, tessék, már megint ki van velünk lőve. Hogy miért? Hosszú, kérem, annak a sora. Már-már kezdem azt hinni, hogy bennünket üldöz a végzet. Bármihez fogjunk is, az csak balul sikerülhet. Nem is tudom, honnét a képesség: még az aranyból is tudunk mást csinálni. Itt van például ez a meglehetősen bárgyú, szellemi renyheségre gyógyírként aligha alkalmazható, újdonsült televíziós-telefonos játék a „Bumm” — leánykori nevén „Flipp” —, és íme: csődöt mondott a honi távbeszélő-hálózat. Kedd délután magam is tapasztaltam, hogy könnyebb bárkivel is személyesen vagy postagalamb útján közölnöm sürgős mondandómat, mintsem egyszerű tárcsázással. A kagylóban csak kattogást és sistergést lehetett hallani, de vonalat, azt semmi pénzért nem adott. Pedig hát a telefont azért fundálta ki alig több mint száz esztendővel ezelőtt egy Bell nevű valaki, mert azt hitte, hogy ezzel az emberiség jótevője lesz. Hogy időt és fáradságot takarítson meg embertársainak. Aligha gondolta volna, hogy egyszer nekünk, magyaroknak csak bosszúságot szerez vele, hogy nálunk a telefonálás időbe és fáradságba kerül. Ráadásul — mint a Budapesti Távbeszélő Igazgatóság helyettes vezetőjének nyilatkozatából megtudtuk — ez a Bummolás szinte az egész ország távközlésében fennakadásokat okoz. Akkor, amikor a hivatali idő már befejeződött, tehát a hivatalos postai adatok szerint is a forgalom zöme már lezajlott, összesen tizenötezren próbálták hívni a tévében megadott számot; a kitelepített vonalak összesen négyszáznyolcvan beszélgetést voltak képesek fogadni, és csupán hat-nyolc versenyző játszhatott. Az illetékes szavaiban kimondva-kimondatlanul lett bujkált a szemrehányás: vajon megéri-e mindez egyáltalán azon az áron, hogy — mondjuk — Tolna megyében elérhetetlenné váltak a kórházak; sokfelé nem tudták hívni a mentőket, a tűzoltóságot, a rendőrséget? Nem, nem éri meg. Maga a tény azonban megéri, hogy kissé elmerengjünk rajta. Merthogy józan ésszel — józan, ám laikus ■ ésszel — elgondolva, aligha tartható valószínűnek, hogy ez a tizenötezer többlethívás fektesse padlóra a honi telefonhálózatot, önmagában, minden egyéb segítség nélkül. De hát tudjuk: a magyar telefónia olyan, amilyen. A minap az elköszönt közlekedési miniszter épp lapunk hasábjain fejtette ki, hogy tárcája területén az elmaradt beruházások évente ötvenmilliárd forint számítható kárt okoznak a népgazdaságnak, ráadásul ezek fele mindössze tízmilliárdnyi ráfordítással elkerülhetők volnának. Mutatis mutandis alapon igaz ez a telefonhálózatra is. De hát szegény ember vízzel főz, úgy takarékoskodik, hogy abba belegebed. Ráadásul a világon mindenütt, és így hazánkban is, a telefonhálózat működése nyereséges. Sőt: nálunk úgy hoz nyereséget, hogy — egyéni tapasztalat — tíz hívásból három esetben nem kapjuk meg a kívánt szolgáltatást. A készülék ugyanis ennyiszer mellékapcsol. Még fél percet sem kell beszélni hozzá, s az automata máris számlázza a három percért járó minimális díjat, a két forintot. Azokban a fejlett országokban, ahol ilyen méreteket nem ölt ez a gond — sőt, egyenesen hirdetik, hogy „Ruf doch mal an!”, azaz „Hívjál már föl!” —, ott a posta az év végi elszámoláskor automatikusan jóváírja a számlán a hívások öt-tíz százalékát. Nálunk nem, mert az illetékesek azt mondják: akár tévés volt a kapcsolás, akár nem — a hívás akkor is hívás. Az a hívás, amely a hálózat „elégtelensége” jóvoltából ezt az „elégtelenséget” csak tovább súlyosbítja. S noha a telefonszolgáltatás tisztes nyereséget hoz a Postának, most mégis tarifaemelésre készül. Mindez csöppet sem megnyugtató, ha a pénztárcánkra gondolunk. Lelki szemeink előtt ott lebegnek a reklamációk is túlszámlázás ügyben. Hiába süket hetekig a készülék, hiába van — igazolhatóan — szabadságon az előfizető, a szokatlanul magas számlát az isten sem írja jóvá. Két-három hónapig is eltart a vizsgálat, amelyet a lakásról végzett próbahívások fejeznek be, s a végén közük: a telefonnak kutya baja, a számlálók hibátlanok, biztosan Kuala Lumpurral tetszett bájcsevegni. Az előfizető pedig közben arra gondol: hátha ábra kellett a két-három hónapos intervallum, hogy addig valóban megcsinálják a berendezéseket, s a számláló mostanra már tényleg jól működik. No de előtte? Mindezen — persze — ma már aligha csodálkozhatunk. Hiszen annyi hasonló atrocitás éri manapság az embert, hogy jóformán már bele is fásult. Itt van egy másik példának a gyógyszeráremelés. Odáig már sikerült eljutnunk a glasznosztyban, hogy az egészségügyi illetékesek nem tagadják az influenzajárvány létét. Sőt, elébe mennek a tájékoztatásnak, és az ember még alig köhint egyet, de máris tudja — hivatalosan is, nemcsak magától: influenzajárvány van. Azelőtt ugyanis már rég kilábaltunk a tüsszögéses időszakból, amikor végre bevallották, hogy valóban, van némi enyhe lefolyású valami. Ami — persze — nem az, mintha ugyanaz volna. Az idén — értsd: ezen a télen — ráadásul mintha előbb is jött volna a szokásosnál. Azt tehát már idejekorán lehetett tudni, hogy lesz, hogy van influenzajárvány. Nem úgy érkezett,mint derült égből a gumipitypang. És íme: mikor zártak be leltározni a gyógyszertárak? Mikor vált elhalaszthatatlanná az áremelés? Amikor a patikákban törvényszerűen meghosszabbodnak az amúgy is elviselhetetlenül hosszú sorok. Igen, nálunk elképzelhetetlen az olyan rugalmas hozzáállás, amely az áremelést, a leltározást csak néhány héttel elhalasztaná — ha már nem lehetett eleve későbbre tervezni. Pedig kötve hiszi bárki is, hogy épp ez a lórugásszerű drágulás mostani időzítése húzza ki az ország szekerét a kátyúból. Épp , ellenkezőleg! Prolongálódik a gyógyulás, a lábadozás, tovább tart a táppénzes állomány, nagyobb a kiesés a termelésből, sőt: nő a fertőzés veszélye. Íme, a kétszer kettő vaslogikája — magyar módra. Mindeközben csak tovább lövöldözünk a pezsgősdugókkal, mintha fene nagy jó kedvünkben más gondunk sem volna, torpedózzuk a színes négyzeteket a gyors, adómentes meggazdagodás reményében — hiszen milyen jó dolog is, ha maximum ötezer forintos vásárlás esetén tíz-tizenöt-húsz százalékos engedményt kaphatunk. Most már csak azt a bizonyos ötezret kéne megkeresni — arra, persze, ott van gyógyszernek a „Legyen szerencsénk!”, telefon nélkül. Hát legyen. Én mégis azt szeretném, ha nemcsak fantomhajókat sikerülne már végre megtorpedóznunk, hanem a valóságtól elrugaszkodott döntéseket is. Még van két golyónk! Bumm! Gyulay Zoltán s Olvassa el a Magyar Nemzet minden sorát!