Magyar Nemzet, 1991. július (54. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-11 / 161. szám
8 Magyar Német A szabad választások előtt gyakorlatilag a Szabad Demokraták Szövetsége volt az egyetlen politikai szervezet, amelyik részletes, tudományos alapossággal kidolgozott gazdasági, társadalmi programmal állt választói elé. A választásokat követően a győztes, a kormánykoalícióban részt vevő pártok elképzeléseiket a kormányprogramban, a Nemzeti megújhodás programjában rögzítették. Az ellenzék akkor ezt az összeállítást hevesen bírálta, majd ígéretet tett rá, hogy hamarosan kidolgozza saját elképzeléseit. Ezt a több hónapja húzódó ígéretét váltotta most be az SZDSZ. A liberális megoldás című gazdasági válságkezelő program tézisgyűjteménye 38 oldalon, 142 pontban foglalja össze nézeteiket. Ezekről, valamint a nyomukban járó politikai lépésekről faggatta lapunk két munkatársa, Boros István és Császár Nagy László a Szabad Demokraták Szövetségének elnökét, Kis Jánost. **· - Lehet-e ma gazdasági programot csinálni, van-e hozzá elég információ? - A kérdés jogos, a mi szakértőink, sőt nem egy esetben a parlamenti tisztségviselők is sűrűn panaszkodnak amiatt, hogy a jelenlegi kormány titkolódzóbb, mint az utolsó kommunista kormány volt. Tehát a gazdasági jellegű kormánydöntésekre vonatkozó információkat nehezebb megszerezni, mint az elmúlt rendszer utolsó éveiben. Soós Károly Attila számára, aki a költségvetési bizottság elnöke, úgy „lopkodják ki” a megfelelő dokumentumokat. De azért a főbb tendenciákat ismerjük. Kik készítették ezt a tézisgyűjteményt? ".NfAVn·* jpm - Válságkezelő programunk elkészítésére nem csak szabad demokratákat, nemcsak az SZDSZ állandó szakértőit sikerült megnyerni, hanem egy sereg hasonló gondolkodású közgazdászt és szociológust is. Tézisgyűjteményük első mondata így szól: „A magyar gazdaság súlyos válságban van.” Megítélésük szerint tényleg válságos a magyar gazdaság helyzete vagy már látszik az alagút vége? - Nagyon régen, amikor először hangzott el ez a szlogen, hogy látjuk már az alagút végét, a Tervhivatal egy akkori elnökhelyettese azt mondta: lehet, hogy az alagút végét látjuk, de az is lehet, a velünk egy sínen szembejövő vonatot. Azt gondolom, hogy még nem következett be a döntő jelentőségű fordulat. A kormány gazdasági szószólói arról beszélnek, hogy az infláció növekedési ütemét sikerült kézbe venni. Ha azzal hasonlítjuk össze az infláció ez évi növekedési ütemét, amit hivatalosan és nem hivatalosan prognosztizáltak, akkor az infláció alakulása kedvezőnek látszik. De azt világosan látni kell, hogy semmi változás nem történt az előző évtized bármely évéhez képest: a tavalyi infláció az idei áremelkedési ütem alsó határa. A kormányzó pártoknak az az érdekük, hogy azt mondják, nincs válság, az ellenzéknek pedig tulajdonképpen az az érdeke, hogy a válságot tudatosítsa az emberekben. Van válság, és ha a kormány nem néz szembe vele, akkor tovább fog lopakodni. A válság talán legfontosabb tünete a mindenkit fogságban tartó bizonytalanság: a munkavállalók nem tudják, hogy mikor szűnik meg a munkahelyük, a vállalkozók és a befektetők nem tudnak stabil adózási és hitelfeltételekkel, megnyugtató, kiszámítható piaci adatokkal kalkulálni. Egyébként az alapvető kérdés az, hogy egy politikai párt kimondja-e, vállalja-e a stabilizálással járó megrázkódtatásokat, és van-e ereje arra, hogy ezeket elfogadtassa a választókkal. - Milyen tendenciák mutatkoznak ma a magyar társadalomban, amelyet veszedelmesnek tartanak? - A széles középréteg kezd kettéválni, és alsó sávjai egyre inkább leszakadnak, a veszélyeztetett rétegek közé kerülnek. - Akkor az önöké egy katasztrófaelhárítási program? - Magyarországon nem a nagy katasztrófa az igazi veszély, hanem a folyamatos lecsúszás folytatódása, ami robbanás nélkül is gazdaságunk és társadalmunk elbalkanizálódásához vezet - Ellentmond ennek, hogy a tavalyi év gazdasági sikereket hozott. - A tavalyi év viszonylagos sikerét részben kedvező konjunkturális fejlemények magyarázzák, ilyesmi volt már a nyolcvanas évek első felében is. Ahogy akkor is elsietett volt fordulatról beszélni, most is az. Ez csak meggyengíti a kormány ellenállását a kiadást növelő programok szorgalmazóival szemben. S a mostani kormány máris hatalmas költségvetési terheket vállal. A pénzügyminiszter annak idején azt mondta: a kárpótlás 70 milliárd forintnyi költségvetési kiadásig vállalható. Már 140 milliárdnál tartanak. S aztán ott az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása, ott a világkiállítás. Az inflációt csak egy olyan kormány tudná megállítani, amelyik tudatosítja és vállalja, hogy az államnak (tehát az adófizető polgároknak) ilyen óriási költségek fedezésére nincs pénze. - Milyen alternatívát kínálnak önök? - Mi egy határozott inflációkezelési politikával kezdenénk, amelyik megfékezi, csökkenti az infláció ütemét anélkül, hogy felügyelet alatt tartaná azokat, akik vállalkozni akarnak. Ezzel összefüggésben gyorsítanánk a privatizációt, és módot adnánk egy piaci elvű, exporton alapuló növekedés beindulásának. - Itt, ebben a gyűjteményben az is szerepel, hogy az Antall-kormány nem jól sáfárkodik azörökséggel, *, ami azt is jelenti, hogy a kádári örökségnek volt pozitív oldala. Mi az, amivel nem jól sáfárkodik, a kabinet mit veszteget el? - Ebben az országban egy körülbelül húszéves, apró kis lépésekből, apró kis változásokból álló összegződő fejlődés zajlott le, a legális vállalkozásoktól a fekete gazdaságig. Ennek eredményei masszív alappal szolgálhatnának egy, a jelenleginél sokkal gyorsabb, és határozottabb privatizációs, piacépítési, monopóliumellenes és deregulációs program számára. Ezt a lehetőséget a kormány nem használja ki, hanem tétovázik, bizonytalankodik, sőt határozott központosítási törekvéseket is mutat. Úgy ítéljük meg, hogy ez a kormány kimerítette a tartalékait, a lendülete kifulladt. Ugyanakkor jól látható módon olyan fajta alkuba kényszerül a koalíció fenntartása érdekében, amely mögött nemcsak elvi egység, de működőképes program sem bontakozik ki. Az a határozott véleményünk kívánatos volna az ország szempontjából, hogy ennek az állapotnak legyen vége. Jelen pillanatban a fő veszélyt abban látjuk, hogy a kormány nem képes koalíciós formulát váltani. - Az egyik nyugati lapban arról írtak, hogy fönnáll a balkanizálódás veszélye a nyugati segélyek elmaradása okán. - Azt gondolom, Magyarországnak mindenekelőtt nem arra van szüksége, hogy dőljön ide a pénz, legalábbis nem feltétel nélküli kormányhitelek kellenek. Amire mindenekelőtt szükség van, az a gazdaság stabilizálása, a mindenki számára kiszámítható feltételek megteremtése, az infláció növekvő ütemének megállítása, egyértelmű leszorítása. -A tézisgyűjtemény címe: A liberális megoldás. Mitől liberális ez? - Attól, hogy nem az állam esetleg felvilágosult ügyködésén alapul, hanem az állampolgárok kezdeményezésén. Az államot a gazdasági keretfeltételek karbantartása felé szorítanánk vissza.Állítólag vannak olyan minisztériumok, ahol az egész minisztérium működése gyakorlatilag sorozatos szabotázsakciókra épül, magyarán az egész miniszteriális apparátus szembehelyezkedik az adott miniszteri, államtitkári, főosztályvezetői szint döntésével. - Óvatosan bánnék az olyan kifejezésekkel, mint a szabotázsakció. Minden jelentős apparátusnak vannak saját érdekei, ezeket követni igyekszik, és hát gyakran képes is érvényt szerezni nekik. Nálunk tovább rontja a helyzetet, hogy a kormány rosszul látott neki az örökölt apparátusok kezelésének, azaz nagy dob vetéssel meghirdetett egy tisztogatási kampányt, amivel a minisztériumok egy részéből valóban sikerült elriasztania azokat, akiknek volt hová menniük, tehát a jobbakat Ahhoz viszont a kormány politikailag nem elég erős, hogy a maradék apparátusokkal szemben kellő szilárdságot mutasson. - Kiknek készült ez a tézisgyűjtemény? - Mindenekelőtt maguknak a szabad demokratáknak. Elsődleges célja az, hogy legyen zsinórmértékünk. Hogy a jelenlegi kormánypolitika megítéléséhez világosan tudjuk, hogy mi az, amit számon kérjünk rajta, és mihez képest vagyunk vele elégedetlenek. Ezenkívül az ilyen kérdések iránt érdeklődő szélesebb közönség számára készült hogy megmutassuk: a társadalmon egyre jobban eluralkodó apátia és lemondás nem szükségszerű, hogy van út a gazdasági válság kezelésére és megoldására. - Korábban az ellenzék a kormánykoalíció megújhodási programját kritizálta. Nem tartanak-e attól, hogy a kormánykoalícióba tartozó pártok az önök tézisgyűjteményeit fogják felszínességgel vádolni? - A tézisek mögött egy több mint 300 oldalas szakmai dokumentum van. A tézisek párton belüli vitájának lefolytatása után az egész munkát véglegesítjük, és valamikor ősszel nyilvánosságra hozzuk a teljes szövegét. A liberális megoldás megítélésük szerint megfelel arra, hogy ha esetleg hatalomra kerülnének, netán ennek alapján tudnának dolgozni? Azt gondolom, ez a program olyan állapotban van, hogy ha abba a helyzetbe kerülnénk, hogy kormányalakítási tárgyalásokat kellene folytatni, akkor tudnánk, hogy milyen feltételekhez kell kötni a kormányba való belépésünket .- Készen állnak arra, hogy mondjuk, bármelyik pillanatban ellenzéki szerepből kormányzati szerepre áttérjenek? - Amennyire ez a mai Magyarországon egyáltalán lehetséges, igen. - A kérdést azért tettük föl, mert mintha az elmúlt fél évben egy olyan tendenciát lehetne fölfedezni, hogy az SZDSZ ebben a pillanatban nem igazán vágyik a hatalomra, nehogy véletlenül neki kelljen az általa is megfogalmazott csődtömeggel vagy válsággal kormányzati szinten foglalkoznia. Igaz ez? Mi úgy ítéljük meg, ezt a februári küldöttgyűlésünkön kimondtuk és azóta több alkalommal megerősítettük, hogy a jelenlegi koalíció fennmaradása az ország számára nemkívánatos. Tehát keresni kell az átrendeződést, mert enélkül nem lesz politikai és gazdasági stabilitás és nem lesz fellendülés. Azonban a kulcs nem az ellenzék kezében van, nem mi döntjük el, hogy a koalíció egyben marad-e. - Van-e a szabad demokratáknak árnyékkormánya? Vannak-e emberek, akik képesek arra, hogy egyik pillanatról a másikra ezt a tézisgyűjteményt megvalósítsák? - Azt gondolom, hogy elegendő számú, szakmailag is hozzáértő politikusunk van ahhoz, hogy komoly tényezőként vetessük számításba egy koalíciós tárgyaláson. - Kikre gondol? - Korainak tartanám, hogy most erről beszéljünk. - Önök vállalnának kisebbségi kormányzást? - Nem hiszem, hogy a jelenlegi kormánykoalícióval szemben a jelenlegi ellenzéknek kellene kormányoznia. Én inkább arra gondolok, hogy a jelenlegi ellenzék egy része beléphetne a kormányba. Például el tudok képzelni egy olyan kormányt, amelyben egyik oldalon az MDF és a KDNP venne részt, a másikon a liberális pártok. El tudok képzelni egy olyan kisebbségi kormányt is, amit a jelenlegi koalíció egy része alakítana meg a kisgazdák részvétele nélkül, sarkalatos kérdésekben megállapodást kötve az ellenzékkel vagy annak egy részével. Emlékszünk arra az egy évvel, másfél évvel ezelőtti SZDSZ-gyűlésre, ahol a kisgazdák bejelentették, támogatják a szabad demokratákat. A mostani kisgazda-belháború mennyiben osztotta meg, megítélésük szerint, a kisgazdapártot oly módon, hogy annak, mondjuk, az SZDSZ-szel szimpatizáló szárnya esetleg megerősödik és önökkel működik együtt, mint egy Torgyán-féle szárnnyal, amelyik valószínűleg inkább a kormánykoalíciót támogatja. Úgy látom, hogy a kisgazdapártnak az a szárnya, amelyik az SZDSZ-nek partnere lehetett volna, és amelyik valóban polgári, talán konzervatív, de a liberalizmust nem elvető irányzatot képviseli, a parlamenti választások idején megsemmisítő vereséget szenvedett. Bármilyen összetételű koalícióban is gondolkodunk, mások kormányzása esetén majdhogynem újból kellene kezdeni a törvényhozási munkát, mert éppen a konszenzus hiánya miatt olyan törvények születtek az elmúlt időszakban, amelyekkel ez a liberális megoldás aligha tudna mit kezdeni. Minden demokráciában előfordul, hogy a törvényeket korrigálják. Nem annyira ezt érzem veszélyesnek, mint inkább azt, hogy nincs stabil alkotmányosság, a koalíció pártjai úgy fogják fel, hogy a jelenlegi alkotmány csak ideiglenes, és nyugodtan lehet részleteiben módosítgatni attól függően, hogy éppen milyen törvényt szeretnének megszavaztatni. Az igazán fontos dolog, érzésem szerint, ami stabilitást vihetne a politikai rendszerbe, a végleges alkotmány létrehozása volna. - Az önök programjának mi a gyenge pontja és mi az erős oldala? - Erőssége, megítélésem szerint, hogy világos és konzisztens, minden területen átgondolt kocepciót testesít meg, amelyik jól megkülönböztethető mindattól, amit a mindenkori magyar kormány a nyolcvanas évek elejétől napjainkig képviselt, mind pedig attól, amit a mai lengyel kormány által kipróbált sokkterápia jelent. Ugyancsak erénye, hogy szembenéz a megvalósítás szociális következményeivel, és lehetőséget kínál Magyarország végzetes társadalmi kettészakadásának megakadályozására. Gyengesége nyilvánvalóan azzal függ össze, hogy ez mégsem kormányprogram, hiszen nincsen mögötte kormány. Ez persze meglátszik rajta abban az értelemben, hogy mi nem készíthettünk határidőket, számszerű prognózisokat tartalmazó programot. Felvetődik: szabad-e ilyen körülmények között programot csinálni, hiszen akkor olyan vádak érhetik a program készítőjét, hogy nem elég alapos. Vagy itt egy társadalmi türelmetlenségnek kellett elébe menni, hiszen az SZDSZ a kományprogram kidolgozása után kijelentette, hogy a saját programját elkészíti. Tehát itt az adott szó is kötelezte önöket? - Azt gondolom, hogy abban a nagy bizonytalanságban, ami az ország politikai légkörét uralja, ez a vállalkozás nemcsak érthető, de elkerülhetetlen. - Hogyan látja a jövőbeli szabad demokrata esélyeket? Lát-e lehetőséget arra, hogy egyik pillanatról a másikra a kormány elveszítse az iránta megnyilvánuló választói bizalmat? Ha a kérdés arra utal, hogy várok-e valamilyen nagy társadalmi megmozdulást, amely a kormányt elsöpri, akkor erre én azt tudnám válaszolni, hogy nem várok. De nem is ez a kívánatos. A kívánatos a politikai patthelyzet alkotmányos úton történő meghaladása volna. A liberális megoldás „A kulcs nem a mi kezünkben van...” Tézisek az infláció leküzdéséről, a gyors privatizációról, a munkanélküliség megfékezéséről, és még sok másról... Riport interjú CSÜTÖRTÖK, 1991. július 11. A zsaru panasza Π. (Egy riport utóélete) Ez a történet június 19-én kezdődött, amikor is a Magyar Nemzet hasábjain napvilágot látott „A zsaru panasza” első része. A riportban kérdéseimre egy kerületi zsaru panaszolta el, hogy a rendőrség vezetésében ellentét van Túrós és Kacziba között, hogy húsz nyomozóra csak három kocsi jut, hogy a magyar nyomozók sem hülyébbek..., hogy tizenhat órát dolgoznak, hogy fásult, kiégett emberek, hogy ellentét van a BRFK és a kerületek között, hogy vannak a gardon ,keresztapák”,hogy bűvészkedni kell a statisztikai lapokkal, hogy tisztességes fegyverre sem telik... Aznap a szerkesztőségben az asztalra készítve vár a rendőrségi szóvivő üzenete: „Azonnal hívj fel Suba". A szóvivő azonban nincs a helyén, kolléganőjének hangja ingerülten cseng a vonal túloldalán, hogy merészeltem ilyet írni... Délután végre utolérem Suha Györgyöt, és megnyugszom: az ORFK nem kér helyreigazítást. Válaszlevelet sem küldenek a szerkesztőségnek, még csak pontosítani sem kívánják az általam leírtakat. Ehelyett azonban valami egészen váratlan történik. Nyolc nappal később egyik kollégám azzal adja át a kagylót, hogy az ORFK-ról keresnek. A fegyelmi osztály egyik alezredese mutatkozik be, az ő szerepe ezúttal mindössze annyi, hogy egy találkozót megszervezzen Piroska alezredes úrral. Néhány pillanatnyi keresgélés után beugrik persze dr. Piroska István, a főkapitányság fegyelmi osztályának vezetője. Rákérdezek, eltalálom. Időre van szükségem, hogy végiggondoljam, mit mondhatok neki, ezért felajánlok egy későbbi visszahívást. Húszpercnyi tépelődés után beszélek az osztályvezetővel, aki - úgymond - hivatalos megbeszélésre invitál. Ötödszöri nekifutásra sikerült tisztázni, hogy tanúként kíván meghallgatni engem A zsaru panasza” című cikk nyilatkozata elleni eljárásban. Roppant készségesen felajánlja például, hogy határozzam meg én meghallgatásom idejét, a helyszínhez azonban ragaszkodik, beszélgetésünkre csak az ő irodájában kerülhet sor. Másnap tanácsot kérek egy ismerős nyomozótól. Többször figyelmeztet, hogy minden szónak jelentősége lesz. Felkészít néhány, a kihallgatók által szívesen alkalmazott trükkre, majd óva int attól, hogy a kihallgatás után egyenesen valamelyik nyilatkozómhoz siessek, hisz könnyen lehet, hogy az ORFK-ról kilépve követni fognak. Hitetlenkedésemet egy legyintéssel elintézi: - Nem ismered te meg a zsarukat. Ha Túrós, Kacziba, vagy maga Szabó Győző rendelte el a nyomozást, akkor eredményt egyszerűen produkálni kell. Érted, kell! A részletek nem érdekesek. Kihallgatásomról sikerül alaposan elkésnem, de az alezredes nem tesz érte szemrehányást. Egy és egynegyed órán át beszélgetünk mindenféléről, amit csak meg lehet kérdezni egy interjú elkészítéséről. Időközben kerek perec felteszi a kérdést: - Ki volt a nyilatkozó? Nevet persze nem mondok. Ehelyett a sajtótörvény negyedik paragrafusának harmadik bekezdését próbálom idézni, amelyben (szerintem) a nyilatkozót megillető védelemről esik szó, közben igyekszem arra koncentrálni, nehogy fölcseréljem a számokat. Ez a téma többször is terítékre kerül. Az alezredes egyszerre csak lehalkítja a hangját, áthajol az asztalon és közli velem: - Mindketten tudjuk, kiről van szó... A nyilatkozó egy megfáradt, elkeseredett nyomozó, túrit valamiért menesztettek a főkapitányságról. Sértődött, csalódott ember, aki felhívta önt és „kipakolt”... Bosszúból. Annyit mégis megosztok vele, hogy nem egyetlen informátorom volt. A zsaru panaszát többen mondták tollba. - Jó, akkor úgy kérdezem, ezt a bekezdést ki nyilatkozta - mutatja az ő példányán ceruzával megjelölt szöveget .„Nemrégiben azt nyilatkozták, hogy az ORFK-n belüli személyi ellentéteket megnyugtató módon sikerült rendezni a május 1-jei átszervezéssel. Szerintem a két főkapitány-helyettes, a Túrós és a Kacziba ma sem kedvelik egymást, és ez rányomja a bélyegét a főkapitányság munkájára. Más. Túrós vezérőrnagy úr május 7-i sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, szeptemberig nem lesz látszata a szervezeti reformoknak, mert a pápalátogatás biztonsági előkészületei a főigazgatóság munkaidejének 50-60 százalékát lekötik. Akkor tegyünk talán közzé újsághirdetéseket, amelyekben megkérjük a tisztelt elkövetőket, hogy szeptemberig ne bűnözzenek, mert addig nem áll módunkban foglalkozni velük. Vagy a közbiztonság helyzete megengedi, hogy a szervezet csúcsa, az irányítóközpont csak fél gőzzel dolgozzon?" - „A zsaru panasza”, Magyar Nemzet, 1991. június 19.) És a kihallgatás folytatódik. Mindvégig kínosan kerülöm, nehogy nevet rendfokozatot, beosztást vagy kerületet mondjak, mígnem Piroska úr befejezettnek tekinti beszélgetésünket. A jegyzőkönyvet - amely szűkszavúan arra szorítkozik, hogy a tanú sajtójogi és etikai megfontolások alapján nem kíván felvilágosítással szolgálni - aláírom. A Mogyoródi útról visszafelé a megszokottól kissé sűrűbben pillantok kocsim visszapillantó tükrébe, de semmi gyanúsat nem veszek észre. Ettől persze nem leszek nyugodtabb. Két napig nem merem fölhívni egyik nyilatkozómat sem. Számba veszem, milyen hibákat követtünk el „A zsaru panasza” első részének megírása során, majd hirtelen elhatározással tárcsázom a yard számát Régi ismerősöket, rutinos „vén rókákat” hívok, arra vagyok kíváncsi, megtalálnák-e ők a nyilatkozókat. Van, ahol zárt ajtókba ütközöm, mások készséggel segítenek. Mintha csak valami könnyed fogadásról lenne szó, kétsörös alapon megy a játék. A cikkből kihámozható adatok és a személyügy számítógépes nyilvántartása segítségével többen eljutnak egy-két konkrét kerülethez. Ez a „játék” sem hoz megnyugvást, mikor már nem bírom tovább a tétlenséget felhívom a nyilatkozók egyikét A telefonban „virágnyelven” beszélünk. Mielőtt bármiben is megállapodnánk, ajtónyitás,hallatszik, erre partnerem tegezre vált és búcsúzik- majd leteszi a kagylót. E modortalanságot ezúttal nem tudom elítélni. Később mégis találkozunk. Tőlem tudja meg, hogy fegyelmi vétség miatt eljárás folyik ellenük, amelynek felső büntetési tétele az elbocsátás. Figyelmeztetésem - tudniillik hogy vigyázzon magára - úgy tűnik, merőben fölösleges. - A kerületben senki sem tudja, hogy ki kivel van. Mindenki magánnyomozást folytat a saját szakállára, a kollégák egymást próbálják behúzni a csőbe. A magam részéről igyekszem pókerarcot vágni a történtekhez. Ezt most leírja? Jó. Majd igyekszem kellőképpen meglepődni, ha megjelenik A zsaru panasza ” második része. Az információéhség továbbra sem hagy nyugodni, jobb híján az ORFK-n próbálkozom. A kapcsolat már majdnem feledésbe merült, a régi ismerőst azonban sikerül rábeszélnem, hogy nézzen utána, hol tart a nyomozás. Kerek perec persze nem kérdezheti meg, csupán folyosói pletykákkal szolgálhat: e szerint tízegynéhányra szűkítették a szóba jöhető gyanúsítottak körét Körülbelül három étkezéssel vagyok elmaradva, amikor bemegyek a Független Rendőrszakszervezethez, s Rekvényi Lászlónak röviden beszámolok a történtekről. A főtitkár támogatásáról biztosítja a nyilatkozót, egyúttal inkorrektnek ítéli az ORFK magatartását - Ha fegyelmi ügy, hát legyen fegyelmi ügy. Az eljárást azonban csak akkor tartom elfogadhatónak, ha legalább annyi időt és energiát szentelnek a cikkben leírtak tanulmányozására, mint amennyit a nyilatkozó felkutatására fordítanak. A zsaru panasza" valós problémákról szól, amelyek azonnali orvoslást igényelnek. Megoldás helyett azonban félreállítani, mi több, egyenesen eltaposni akarják a nyilatkozót. A rendőrséget belülről feszítő ellentétek azonban már régtől nem a CÉG belügyeit képezik. Hazafelé hajtva mindkét oldalon lehúzom az ablakot. Úgy érzem, ezen a nyáron, még sosem volt ilyen fülledt a levegő. Romhányi Tamás