Magyar Nemzet, 1992. augusztus (55. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-14 / 192. szám

PÉNTEK, 1992. augusztus 14. Magyar Nemzet 11 Nemzeti parkok a harmadik világban A helyi lakosságot is érdekeltté kell tenni a védelemben A tűzpárbaj elcsendesült. A magas égen már körözni kezdtek a keselyűk a zsákmány re­ményében. A szembenálló felek, orvvadászok és vadőrök közül jó néhányan hevertek élettele­nül a szikkadt, kemény földön. Az életben ma­radtak, ezúttal az orvvadászok, menekültek hát­rahagyva a halottaikat. A rajtaütés nem sike­rült. Hanem a győztesek nem hagyták a mada­rak és a vadállatok prédájául elesett ellenfelei­ket, ki tudja,legközelebb nem rajtuk lesz-e a sor? Az évek óta folyó küzdelem kimenetele oly bizonytalan. Korunkban az orvvadászok által hidegvér­rel elkövetett gyilkosságok mutatják a legjob­ban azt az ellentmondást, amelyet a nemzeti parkok ügye vált ki mindenütt a harmadik vi­lágban. Az állig felfegyverzett orvvadászok nem kímélik sem a turistákat, sem az útjukba kerülő vadőröket. (Gondoljunk csak az Elza re­gények világhíres szerzőjére, Joy Adamsonra, akit orvvadászaton kapott saját szolgái öltek meg és férjére, akivel ugyancsak orvvadászok végeztek sok évvel később). De ebben a piszkos háborúban gyakran ők is otthagyják a fogukat. Az elmúlt év első kilenc hónapjában csak Zim­­babwéban harmincnégy orvvadászt öltek meg a nemzeti parkőrök. A gyarmatosítás emlékei­ re a kevésbé súlyos konfliktusok is min­dennaposak a világon létező 3500 nemzeti parkban és egyéb védett területen, ami azt mu­tatja, milyen nehéz, úgyszólván lehetetlen a természeti értékek védelme, ha nem találkozik az emberek rokonszenvével. S ezt a rokonszen­­vet mind nehezebb megnyerni, hisz a növekvő népesség egyre kevésbé nézi jó szemmel, hogy elzárjanak előle olyan területeket, amelyekre a saját boldogulásának zálogaként tekint. Jim Thorsell, a Nemzetközi Természetvédel­mi Unió (IUCN) nemzeti örökségekkel foglal­kozó fő­tanácsadója szerint már az elkövetkező tíz évben is fegyveres konfliktusok tanúi lehe­tünk, ahogy mind több ember települ a védett térségek közelébe. A feladat tehát nem kisebb, min csökkenteni a harcok kirobbanásának esé­­lyét és támogatást szerezni a természetvéde­lemnek a harmadik világban. A feladat annál is nehezebb, mert a nemze­ti parkokhoz a gyarmatosítás emlékei társul­nak. A gyarmati törvényhozók annak idején nagy területeket nyilvánítottak nemzeti parkok­ká, ahol tilos volt a halászat, a vadászat és min­dennemű növénygyűjtés. Az új, független álla­mok követték a volt gyarmati adminisztrációt és ma 124 országnak van legalább egy, de oly­kor több nemzeti parkja. Csakhogy a harmadik világ országaiban ko­rántsem olyan népszerűek ezek a parkok mint a fehér emberek körében. A helyi lakosoknak nem tetszenek sem a kerítések, sem a fegyveres őrök, sem az őket sújtó bírságok. Egyáltalán rossznéven veszik a védettséget, amelyről azt tartják csak arra szolgál, hogy őket kiutasítsák azokról a területekéről, ahol korábban otthon voltak. - Nem tudjuk megfizetni a belépődíjakat - adnak hangot a véleményüknek -, s különben is a nemzeti parkokba csak autóval lehet bemenni és a legtöbb afrikainak nincs autója. Nincs mit csodálkozni azon, hogy azok a közösségek, amelyeknek a nemzeti park miatt kellett elhagyniuk legelő- és vadászterületeiket, nem adták fel a reményt, hogy egyszer majd visszaszerezhetik azokat. A nemzeti és nemzet­közi szervezeteknek tehát olyan védelmi straté­giákat kell kidolgozniok, melyek összeegyez­tethetők az ott élők jogos igényeivel és a fej­lesztési tervekkel. területeknek csak akkor van jövőjük, ha együtt tudunk működni a közelükben élő embe­rekkel" - jelentette ki Clive Wicks, a WWF angliai szervezetének munkatársa. Épp ezért a legtöbb természetvédő szervezet másképpen­­kezeli a védett területek kérdését mint koráb­ban. Azok a projektek, amelyeket a Természet­­védelmi Világalap gondoz és amelyek 3000- 4000 négyzetkilométert és általában harminc­­negyvenezer embert érintenek, szociális és gaz­dasági tanulmányokat is tartalmaznak, és azok tükrében vizsgálják a nemzeti parkok és más védett területek hatását a körzetükben élő em­berekre. Minderre azért is szükség van, mert a nem­zetközi természetvédelem célja még további 90 000 négyzetkilométernyi, vagyis Malawi nagy­ságával azonos terület védetté nyilvánítása Afrikában. Ez pedig nem lehetséges az embe­rek nélkül. Megnyerni viszont csak úgy lehet őket, ha megengedik például a rugalmasabb földhasználatot és egyáltalán teret engednek, bizonyos korlátok között, az emberi tevékeny­ségnek. Az viszont egyáltalán nem lehet kétsé­ges, hogy a földi élet és a túlélés szempontjából kiemelkedően fontos természeti értékeket min­denképpen meg kell óvni. Hogy miért? Meg­győző lehet néhány példa. A nepáli Katmandu, vagy a venezuelai Caracas víz nélkül maradna, ha nem védenék a nemzeti parkokban eredő fo­­lyóikat. Megosztott jövedelem Megegyezésre lehet-e jutni e roppant nehéz kérdéskörben? A természetvédők sze­rint igen, hisz ma már mind többen ismerik fel, hogy e természetes gazdagságot nem lehet úgy kezelni, mint egy magányos szigetet az óceán­ban. Még Kenya is kezdi tudomásul venni, hogy noha kemény kézzel óvja különleges vadállományát, a sikerhez az emberek támoga­tására is szüksége van. Ezért tervezi például a kenyai vadvilágszolgálat (KWS) azt, hogy megosztja a­ turizmusból szárm­azó jövedelmét azokkal az emberekkel, akik a nemzeti parkok közelében élnek. A kenyai Amboseli vagy a nepáli Annapurna Nemzeti Park máris oszto­zik az idegenforgalmi bevételeken. Azonban ezek még csak ritka példák. És különben is, a világon csak kevés nem­zeti park engedheti meg magának azt a luxust, hogy a turizmusból származó jövedelemre vár­jon. Ez egyben azt jelenti, hogy a helyi lakos­ság és a természetvédelem közti ellentét csak akkor tüntethető el, ha a szigorúan védett ré­szek közül több célra is hasznosítható területe­ket hagynak meg, és azok használatát egyezte­tik össze az emberek igényeivel. Vannak már ilyen nemzeti parkok. Nigériá­ban például az Air-Temere Nemzeti Természeti Rezervátum, ahol a vadászat egy meghatározott területen belül tilos, de megengedett más része­ken. Egy harmadikban pedig mindennemű ter­melést tiltanak, viszont megengedik a turiz­must. E területen megengedik a bennszülöttek letelepedését, akik begyűjthetik az elszáradt fá­kat, de nem vadászhatnak. Követhető példa ez is, de nem ad választ az egyik legnyomasztóbb kérdésre, az orvvadászatra. Négyszáz orchideafaj A vadorzók ugyanis nem a nemzeti parkok­ban, hanem a környékükön élnek. És sajnos nem tűnik fel igazán hathatós védelemnek a parkok körüli pufferzónák létesítése sem. A megoldás felé mozdíthatja el az ügyet, ha a szé­leskörűen korlátozott földhasználatot enyhítik, és nemcsak szociális indokból engedélyezik az ott élők számára. A kiinduló gondolat az, hogy­ha az embereknek megéri, hogy ne hatoljanak be a nemzeti parkok szigorúan védett területei­re, akkor nem fognak ott halászni és vadászni. Kimondani is jó, van már erre is példa, né­hány percnyi autózásra Panamavárostól, a So­­beraína Nemzeti Parkban. Ez a csodálatosan gazdag terület éppúgy szenvedett a felelőtlen emberi beavatkozástól mint világszerte a többi társa. Ráadásul a Soberaína egyike az amerikai kontinens legkönnyebben megközelíthető tró­pusi esőerdőjének. Hogy megmenthesse ezt a természeti csodát, ahol csak az orchideáknak négyszáz faja él, az Amcon, Panama vezető ter­mészetvédelmi szervezete ötszáz parasztnak ad segítséget a területhez alkalmazkodó, speciális gazdálkodási forma megteremtésében. Az Am­con tudósai és a parasztok most közösen dol­goznak a hagyományos és az új, nagy hozamú gabonaféléket és gyorsan növő fafajokat is meghonosító eljárás kombinációján, hogy az emberek elegendő kenyérnek valóhoz, tűzifá­hoz és építőanyaghoz jussanak, és ne kelljen el­távolítani őket a Soberaínából. Sajnos azonban e ritka példákon kívül csak kevés helyen tapasztalható törekvés arra, hogy a természetvédelmet összehangolják az emberek igényeivel, a gazdasági és a szociá­lis fejlődéssel. Az említettek mellett csak a kameruni Korup és a Costa Rica-i Boscosa Nemzeti Park hozható fel, mint olyan terület, ahol a tervekbe már beépítették a közösségek igényeit. Mégis ezek, a csupán kezdetinek mondható lépések is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy le­küzdjék évtizedek bizalmatlanságát és gyűlöl­­ségét a nemzeti parkok iránt. A természetvéde­lem és az emberi gondolkodás közelítése egy­máshoz még hosszabb időt és főként új törvé­nyeket sürget. Legfőképp pedig türelmet és fo­lyamatos támogatást kíván a vadállományban gazdag, de gazdaságilag szegény országok szá­mára. Sárvári Márta Vadorzókat vesznek őrizetbe a nepáli Chilwan Nemzeti Parkban Alapítvány a természet szolgálatában A természet szolgálatában alapítványt létesített a „So­mogy” természetvédelmi szer­vezet. Az alapítvány célja az ökológiai egyensúly fenntartá­sát szolgáló kiemelkedő tevé­kenység ösztönzése, a biodver­­zitás és a természet szempontjá­ból fontos, veszélyeztetett terü­letek megvásárlása és fenntartá­sa; gyakorlati állat- és növény­fajvédelem, ahol lehetséges a kipusztult fajok visszatelepíté­se; a természetkímélő gazdál­kodási módok ösztönzése; a ter­mészetkímélő, úgynevezett lágy turizmus támogatása; a termé­szetvédelmi szemlélet formálá­sa a többi között népszerűsítő rendezvényekkel. Miként az alapító okiratban írják: „Mindannyian felelősek vagyunk! Felelősek a Föld jö­vőjéért, az ajándékba kapott hegyekért, vizekért, erdőkért, az ott élő gazdag élővilágért, mert ezek együttese biztosítja létünket. Ezt a felelősséget kí­vánja erősíteni és szolgálni A természet szolgálatában alapít­vány”. s.m. . A legnagyobb szárazság nyolcvan év óta Éhínség fenyegeti Zimbabwét Fonnyadt vetések, elhullott álla­tok, rettegő farmerek, fáradt és éhes emberek - ez a kép jellemzi ma Zim­babwét, egykor Afrika egyik legna­gyobb éléskamráját. Akinek van még reménye és energiája az égre emeli a tekintetét, hogyha késve is, vajon megjön-e a várva várt, megmentő eső. Ám az ég csatornái zárva. Zimbabwét nyolc­van éve nem látott szárazság sújtja, és hacsak sürgős segítség nem érke­zik, az ország tízmillónyi lakosa kö­zül sokan nem élik túl a természeti katasztrófát. A kormány megtesz mindent,, amit egyáltalán megtehet, de ez édeskevés. Máshonnan pedig, leg-­ alábbis eddig, nehezen mozdulnak a segítő kezek. A világ számos ré­szén várakoznak az elesettek, a háborúktól, éhínségtől, glóbu-­­szunk megannyi nyavajásától súj­tottak a támogatásra, s a szándék és a cselekvés között gyakran túl hosszú, és rögös az út. Zimbabwe mindenesetre nemcsak úgy általá­ban várja az adományokat, hanem hivatalosan is megfogalmazva: 1,7 millió tonna kukoricát és 300 000 tonna búzát kér. Hogy meg­kapja-e, csak remélni lehet. Mert nemcsak a búzászsákot megoldó kéz mozdul nehezen, hanem - a keserves tapasztalatok ezt igazol­ják - túl sokan vannak azok is, akik a nélkülözők elől elorozzák a segítséget. A tragédia azonban nemcsak az embereket, hanem az ország egész, gazdag élővilágát sújtja, a legjob­ban a legszárazabb dél-keleti terüle­teken. A Mozambikkal határos Go­­narezhou Nemzeti Parkban például a vízilóállományt fenyegeti a kipusz­tulás veszélye. És ez még mindig nem a teljes valóság. Dr. David Cumming, az ország faunájának és flórájának sokféleségét megőrizni hivatott Természetvédelmi Világ­alap (WWF) programvezetője sze­rint, a nemzeti parkok minisztériuma kétségbeesett lépésre készül, a ha­tezres elefántállományt kétezerrel csökkentené, hogy enyhítse az éle­lem- és vízhiánnyal küszködő állat­világra nehezedő nyomást. A hivatal ezenkívül további ezer elefánt áttele­pítését is tervezi. De nemcsak az ormányosok, ha­nem például a fehér rinocéroszok, a sable és nyala antilopok is veszély­ben forognak. A természetvédők a farmerekkel összefogva azon fára­doznak, hogy ezeket az állatokat is áttelepítsék az - egyelőre - még zöl­debb vidékekre. Csakhogy ehhez rendkívüli anyagi források és techni­kai eszközök kellenek. A WWF min­denesetre felhívással fordult a tag­­szervezeteihez. S hogy sikerrel jár-e? Bízzunk benne. S ha meg is érkezne a szükséges anyagi és technikai segítség, lehet-e tenni valamit is a megélhetésükért és az állataikért aggódó emberek elle­nében, akik behatolnak azokra a vé­dett területekre, amelyeket egyéb­ként a száj- és körömfájás elterjedése ellen vettek körül kerítéssel? Egyál­talán, megvan-e az erkölcsi alap a fellépésre? A szárazság és az éhínség a legnagyobb úr, és háttérbe szoríthat minden olyan megfontolást, amely kevésbé ínséges időkben magától ér­tetődő lenne, hogy tudniillik a vadak­ról a marhákra átterjedő vész komoly anyagi nehézségeket okozna a mar­hahúsexporttól oly igen függő or­szágban. A parasztoknak nincs sok válasz­tásuk. Marháik már amúgy is csor­dákban hullanak el és hullanak a va­dak is a rezervátumokban - száj- és körömfájástól-, vagy csak a száraz­ságtól, majdnem mindegy. Csakhogy az a természeti csapás, amely elsősorban Zimbabwét sújtja, bennünket is érint, hisz minden egyes eltűnő fajjal az egész emberi­ség lesz szegényebb. Földünk amúgy is törékeny ökoszisztémája lesz még sérülékenyebb. Ezt öntötte szavakba nemrég egy hágai konferencián Ro­bert Mugabe elnök, amikor azt mondta: „Reméljük, hogy a fejlett országok meghallják a kérésünket, hogy megmenthessük közös ottho­nunkat. Az a segítség, amit kapunk, még távolról sem elég ahhoz, hogy leküzdjük e csapást”. (sárvári) A kiszáradt folyómederben hiába keresnek vizet ZÖLD JELZÉS A SAVASODÁS Európa háromnegyed részében meghaladja azt a kritikus terhelést, amelyet az ökoszisztéma még lényeges károsodás nélkül kibír, állapították meg a társadalmi környe­zetvédő szervezetek legutóbbi, göte­­borgi szemináriumukon, amely a lég­­szennyezéssel foglalkozott. A savaso­­dást a kén-dioxin és a nitrogén-oxi­­dok okozzák. Az előbbiek nagyrészt a hőerőművekből, míg az utóbbiak a gépjárművektől származnak. A szennyezettség csökkentése a kritikus terhelés szintjére e gázok kibocsátá­sának azonnali 90 százalékos mér­séklését igényelné. Magyarországon a savasodás elsősorban a Dunántúlt és az Északi-középhegység vidékét érinti, míg a síkságokon a nitrátoso­­dás okoz súlyos károkat - írja a Lé­legzet. AUGUSZTUS 29-ig tart az országos kerékpáros túrasorozat, melyet ez év májusában indítottak el a szervezők. Az egyes túrák helyéről és időpontjá­ról folyamatosan adnak hírt a Danu­bius Rádió Hungarosprint híradójá­ban, valamint a napilapokban. A rendezvényen bárki részt vehet, aki­nek a Kresz előírásoknak megfelelő kerékpárja van. Minimális követel­mény 100 kilométeres távolság meg­tétele. A benevezéshez szükséges ke­rékpártúra-igazolvány a helyi önkor­mányzatoknál igényelhető. BUDAPESTI KERÉKPÁROS ÉS TURIS­TATÉRKÉP szerkesztését tervezi az Ökoszolgálat. Keresi azok segítségét, akik kerületüket, vagy annak egy ki­sebb részét jól ismerik és közremű­ködnének a kerékpározható utcák fel­­térképezésében. (Jelentkezés Nagy Andreánál, Ökoszolgálat, 1054 Bu­dapest, Széchenyi rkp. 7. V. em. Te­lefon: 111-7855/. MEGTILTJA AZ AUTÓK egyes helye­ken való áthaladását egy új törvényre hivatkozva a hollandiai Enschede vá­ros önkormányzata. Meg kívánják vé­deni a környezetüket, ezért egyes utakat lezárnak, másokat pedig föld­­utakká alakítanak vissza. Az állatok számára speciális alagutakat is kiala­kítanak, így remélve, hogy a kipusz­tulófélben lévő borzok újra megjelen­nek a környező mezőkön - tudósít a Monatora hivatkozva a Levegő mun­kacsoport hírlevele. AZ ELSŐ IRÁNYVONAT, mely Buda­pestről Prágán és Hamburgon keresz­tül jut el Brémáig ez év áprilisában indult el. A kombinált fuvarozásnak ez a módja, mely lehetővé teszi, hogy az egyébként kamionnal szállí­tott áru az út egy részét vonaton te­gye meg, környezetkímélő és gazda­ságos. Az egyelőre hetente három­szor közlekedő irányvonat abból a szempontból is új, hogy egyszerre szállít konténert, félpótkocsit és csere­­szekrényt, vagyis a tehergépkocsi alsó­vázyáról levehető felépítményt. Re­méljük, hogy az első irányvonalat más vonalakon több is fogja követni. ALÁBECSÜUK a dízelmotorokból ki­bocsátott korom veszélyességét - állít­­ja Susanne Hippelt, a müncheni Bota­nikai és Mikrobiológiai Kutatóintézet tudományos munkatársa, aki úgy ta­lálta, hogy a kén-dioxid tíz-hússzoro­sára fokozza a korom rákkeltő hatá­sát. A dízelkorom két éve szerepel a rákkeltő anyagoknak azon a listáján, amelyet a Német Kutatók Egyesülete ad ki - tudósít a Bild der Wissens­­chaftra hivatkozva a Lélegzet. A KÖRNYEZETSZENNYEZÉS és a gyermekek egészsége közti összefüg­gést vizsgálta dr. Cathy Read, aki egyebek k­özt a következőket állapí­totta meg: az elmúlt évtizedben 30- 60 százalékkal emelkedett az öt-har­­mincnégy éves korosztály asztma mi­atti elhalálozása Ausztráliában, Fran­ciaországban, Angliában, Kanadá­ban és az Egyesült Államokban. Bár az asztma sok­tényezős betegség, a világon sok orvos meg van győződve arról, hogy a levegőszennyezés hoz­zájárul e betegség kifejlődéséhez. AZ ELSŐ OLAJVÁLSÁG ELŐTT, 1973- ban a fejlett ipari országokban a közutak forgalma a teljes olajfelhasz­nálás kevesebb mint 41 százlékát tet­te ki. 1989-ben ez az érték csaknem 60 százalékra emelkedett - közli a Britain's Road to Environmental Ruin és a Greenpeace.

Next