Magyar Nemzet, 1993. július (56. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-28 / 174. szám
SZERDA, 1993. július 28. Fanciaország budapesti nagykövete, Pierre Brochand 1989 decemberében foglalta el Budapesten új állomáshelyét. Legújabb kori történelmünk drámai heteit éltük. A régi már nem igazán volt, az új sem volt még. Ennek és a következő három esztendőnek volt diplomatatanúja Pierre Brochand, akivel távozása előtt több mint három évről kértünk tanúvallomást. — Úgy gondolom, nagykövet úr, hogy egy tapasztalt diplomata életében is különleges esemény, amikor új állomáshelyére egy történelmi változás közepén érkezik, ahogy az az ön esetében történt. Mit gondol erről? Ez igaz... És tegyük hozzá, hogy különösen ritka, amikor ez a történelmi esemény pozitív változás, mert sajnos pályafutásom során átéltem olyan eseményeket, amelyek nem voltak olyan szerencsések, mint amelyeket Magyarországon találtam ideérkezésemkor. De helytálló, hogy Magyarországon a demokrácia visszatérése és mindaz, ami azt követte, egy diplomata, különösen egy francia diplomata számára különleges munkafeltételeket jelentett, olyanokat, amelyekkel sehol másutt nem találkozhattam még. A változások iránya egyértelmű volt — Mik voltak első benyomásai ideérkezésekor? — Nem sok időm volt az első benyomások gyűjtésére, mert alig érkeztem meg, már elő kellett készítenem Frangois Mitterrand köztársasági elnök látogatását. Erre tizenöt nappal később került sor. Hozzátenném még, hogy kinevezésem előtt sosem jártam itt; ez nem szokásos a francia külügyminisztérium gyakorlatában. De azt hiszem, ezúttal szerencsés véletlen volt Ugyanis azok a kollégáim, akik Közép- és Kelet-Európa-szakértők voltak évtizedek óta, egyúttal a kommunizmus szakértőivé is lettek és talán akaratuk ellenére - ez bizonyos irányt adott a dolgokról alkotott elemzéseknek. Én elfogultság nélkül érkeztem... — Gondolja, nagykövet úr, hogy az ország és az emberek fel voltak készülve a nagy változásokra?.. — El kell ismernünk, hogy abszolút mércével talán nem, de viszonylagosan igen. A változást megelőző évek során történtek bizonyos átalakítások, talán reformok is, ami azt jelentette, hogy itt a változást megelőz esztendőkben az uralkodó rendszer kevésbé volt gyötrő, mint más országokban. Magyarország valamivel jobban fel volt készülve a közvetlen történelmi előzmények nyomán, akárcsak távolabbi történelme okán, mint más szomszédos országok. A változást megelőző helyzet - bármilyen egészségtelen volt ez - bizonyos egyensúlyi helyzet volt Nyugat és Kelet között. Egészségtelen egyensúly volt ez, de egyensúlyt jelzett, és mint minden ilyen, kényelmes is talán. Ebben az egyensúlyban következett be változás. Ez sokakat arra kényszerített, hogy hirtelen felszámolják azt a bizonyos kényelmes helyzetet. Amikor ideérkezett, feltételezhette-e, hogy a szovjet csapatok olyan gyorsan elhagyják Magyarországot, a Szovjetunió darabokra hullik szét, új helyzetet teremtve ezzel a világpolitikában is? - Nem gondoltuk, hogy ez ilyen viharosan gyors lesz. A változások iránya már egyértelmű volt, és én nem kételkedtem abban, hogy a nagy összeomlás Keleten megállíthatatlan. - Itteni tapasztalatai alapján hogyan helyezné el ebben a rendkívül nyugtalan és veszélyes világban ma Magyarországot? - Már a földrajz is kijelöli ezt, Magyarország Európa szívében van. Hivatása középtávon, hogy az Európai Közösség tagjává váljon, ami aztán az Európai Unióvá lesz, amely most épül. Azt hiszem, hogy ez a magyar politika célja, és teljesen indokolt is. De ez középtávú cél. Ha rövid távú célokról beszélek, akkor Magyarország szerepe véleményem szerint, hogy bizonyos példát nyújtson fejlődésével, magatartásával mind a régió országainak, mind pedig a nyugat-európai országoknak. Példát arra, hogy ésszerű határidőn belül ki lehet kerülni teljes mértékben a totalitárius rendszerből, és példát arra, hogy mértéktartó módon igenis meg lehet valósítani saját nemzeti identitását is. Kiaknázatlan gazdasági lehetőségek — E felfogás alapján a francia diplomácia hogyan támogathatja a magyar külpolitikát? Franciaország nyújthat-e bizonyos támogatást nekünk? Wéber Lajos felvétele - Többféleképpen. Először, ahogyan azt Alain Juppé külügyminiszter legutóbbi budapesti látogatásán hangsúlyozta: „Mi kívánjuk Magyarország belépését az Európai Közösségbe. Ehhez igyekszünk hozzájárulni a rendelkezésünkre álló eszközökkel.” Másrészt ösztönözzük Magyarországot, hogy folytassa azt a mértéktartó politikáját, amelyet eddig tanúsított ebben a régióban. 1ϋ:··--ρο — Most tehát a legfontosabb Közép- és Kelet-Európában, hogy ezt a példát mindenki kövesse? - Pontosan erről van szó. És éppen ez a nehéz... - Említene néhány eseményt, amelyben itteni tevékenysége során közreműködött? - Ezek nem csak az én tevékenységem gyümölcsei. De politikai szinten voltak rendkívül szimbolikus történések, mint például a két ország közötti együttműködési és barátsági szerződés, ami a szakértők szerint a középkor óta az első országaink között. Idetartozik Antall miniszterelnök úr párizsi látogatása, mely első hivatalos útja volt. Ismeretesek azok a nagyszámú kölcsönös látogatások is, amelyekre az elmúlt három évben került sor. Rendkívül konkrét dolog és alapvető fontosságú, hogy a francia vállalatok jelentékeny beruházásokat valósítottak meg Magyarországon. A francia közép- és kelet-európai beruházások fele Magyarországon történt. A kulturális kapcsolataink - ezt bátran mondhatom - virágzóbbak, mint valaha. A Francia Intézet megnyitása közismert, de vannak más, kevésbé köztudomású tények is. A francia nyelv ismerete, tanulása szépen erősödik Magyarországon. Figyelembe véve, hogy a magyarok energikusan tanulnak idegen nyelveket, gyakran két-három nyelvet is, mi mindent el fogunk követni, hogy a francia legyen azok egyike, amelyet tanulnak. Van már kétnyelvű gimnázium, van egy francia gimnázium Budapesten, és működik a felsőoktatásban olyan magyar egyetem is, ahol a mérnök- és a menedzserképzés teljes mértékben franciául folyik. Évente több száz magyar diák indul ösztöndíjjal Franciaországba, és említsük meg ezeken kívül a rövid időtartamú, külön ösztöndíjak és hasonló lehetőségek százait. Mikor elhagyom Magyarországot, igaz örömömre szolgál, hogy a legközelebbi iskolai és egyetemi év megnyitásakor mintegy száz francia oktató lesz itt. - Kicsit elhanyagoltuk e beszélgetés során a gazdaságot... - A francia beruházások Magyarországon négy-ötszáz millió dollár között mozognak, ez azt jelenti, hogy Franciaország az ötödik beruházó, nem messze Németország és Ausztria mögött. Szinte valamennyi nagy francia vállalat képviselve van itt, mintegy háromszáz vegyes vállalat működik. A kedvező irányzat folytatódik. Ami a kereskedelmi forgalmat illeti, itt a helyzet véleményem szerint kevésbé kielégítő. Az árucsere a két ország között mintegy hét-nyolcszáz millió dollár, ami azt jelenti, hogy Franciaország az ötödik vagy hatodik partnere Magyarországnak. Ez nem kielégítő, mert nem felel meg Franciaország tényleges helyének az európai gazdaságban. Nagyon szeretném, ha Franciaország néhány hellyel előbbre rukkolna. Ez már az utódom egyik célja lesz. Vége a történelmi végzetességeknek - Befejezésül azt kérdezném, mit üzen különösen azoknak, akiket mély barátság köt Franciaországhoz? Azt üzenem, hogy legyenek bizakodóak. Bízzanak országukban, mert én, aki barátként figyelem, de igyekszem elfogulatlanul megítélni a történéseket, azt hiszem, hogy a bizakodásra minden okuk megvan. Néhány nehéz esztendő után az ország hasonló lesz minden nyugat-európai országhoz, ugyanabban a közösségben fog élni. Hozzátenném még, bízzanak Franciaországban is. Régen, hosszú ideig a történelemben baráti szálak fűztek össze, amelyek alighanem bizonyos nemzeti jellemvonások és a kultúra közelségéből fakadtak, de sajnos a XX. század során volt olyan időszak, amikor , úgy mondanám, a történelmi végzetességek áldozatai voltunk. Amikor barátságunk a történelmi fatalitás áldozatává vált. Ennek a korszaknak vége. Még azt is mondanám magyar barátaimnak, hogy bízhatnak Franciaországban mint szilárd barátban hosszú távon is. Földes Péter Bízhatnak Magyarországban, bízhatnak Franciaországban Beszélgetés Pierre Brochand-nal, a távozó francia nagykövettel Pierre Brochand: Magyarország példa lehet a régió országainak rp ·· "I ·· lukor Magyar Nemzet 7 Az a három évtized... (Ivó Andric Híd a Drinán című munkájából) Ivó Andric, szerbek klasszikusa a szellem lángjaival világította be boszniai szülőföldje 1516-tól 1914-ig ívelő sorsát. A lángoló Bosznia fia 1892-ben Travnikban született, miután a szultán csapatai már elhagyták szülőföldjét. Helyüket az Osztrák-Magyar Monarchia seregei vették át. A boszniai népek, emberek, felekezetek örvénylő sorsát a Híd a Drinán című könyvében írta meg. Akár másik nagy műve, a Travniki krónia, ez is krónika, s nem par excellence regény. Andrié élőkből és holtakból, elsuhant és megőrzött legendákból építkezik, könyve eposz és emlékezés, a szerző szavakból emel ortodox katedrálist, katolikus székesegyházat, zsidó zsinagógát, mohamedán mecsetet tépett, sebzett szülőföldje örök emlékezetére. Munkásságát 1961-ben Nobel-díjjal ismerték el. A Híd a Drinán negyven idegen nyelven jelent meg. Világhírű alkotását Belgrádba visszahúzódva 1942 júliusa és 1943 szeptembere között vetette papírra. Otthon halt meg 1975-ben. Nyolcanhárom életéve során világok metszéspontján élt. Ő is elmondhatta volna azt, amit a Travniki krónika egyik hőse így fogalmazott meg: „senki sem tudja, mit jelent két világ peremén születni és élni, egyiket is, másikat is megismerni és megérteni, anélkül azonban, hogy valamit is tehetnénk azért, hogy ez a két világ megmagyarázza egymást és közeledjék egymáshoz...” A magyarokat sem nem szerette, sem nem gyűlölte. Ilyen igéket Andrié lesepert volna íróasztaláról. Mint a legnagyobbak, soha nem indulatosan, mindig bölcsen írt. Ábrázolt és mesélt. Egyetlen érzés izzott át sorain. A fájdalomé. Aki a világirodalmon át szeretné megismerni a mai dráma forrásvidékét, lapozza fel a szerb irodalom remekét. Ivó Andriéra Németh László már 1940-ben felhívta a hazai közvélemény figyelmét. Csuka Zoltán első Híd a Drinán-fordítása már 1947-ben megjelent Magyarországon. Mi a közel négyszáz éven átívelő műből, Csuka Zoltán fordítása alapján, egy osztrák-magyar vonatkozású részletet választottunk ki az Európa Könyvkiadó 1982-es kiadása alapján. A Híd a Drinán színhelye nagyrészt a boszniai Visegrad. Ott áll (állt?) a híd is. (r.p.) * A híd melletti város élete egyre élénkebbé vált, egyre rendezettebbnek és gazdagabbnak látszott, üteme egyenletesebb lett, és addig ismeretlen kiegyensúlyozottságot ért el, azt a kiegyensúlyozottságot, amelyre az élet mindenütt és kezdettől fogva törekszik, s amelyet csak ritkán, részben és átmenetileg szokott elérni. Azokban a távoli és az itteni vidékeken ismeretlen városokban, amelyekből most ezt a területet is kormányozták, akkor - a XIX. század utolsó negyedében - az emberek közti viszonyok és társadalmi események egyik ilyen rövid és ritka nyugalmas állapota uralkodott. Ennek az elcsöndesedésnek a hatását ezeken a félreeső tájakon is érezni lehetett, mint ahogyan a tenger nagy csöndességét legtávolabbi részén is meg lehet érezni. Ez volt annak a viszonylagos jólétnek és a Ferenc József-i kor látszólagos békéjének az a három évtizede, mikor sok európai ember azt hitte, hogy a teljes szabadságban és haladásban megtalálta az egyén tökéletes és boldog fejlődésének tévedhetetlen formuláját, mikor a XIX. század az embermilliók szeme elé terítette sokféle és csalóka áldását, s mindenben és mindenki részére kialakította a kényelemnek, biztonságnak és boldogságnak elérhető árakon vagy részletfizetésre megszerezhető délibábját. Az isten háta mögötti boszniai kisvárosba a XIX. századnak ebből az életéből csak töredezett részek jutottak el, s azok is csak olyan mértékben és abban a formában, amilyenben ez a visszamaradt keleti környezet magába tudta fogadni, s a maga módján fölfogni és alkalmazni tudta őket. Miután a bizalmatlanság, tapogatódzás, a beilleszkedni nem tudás és az ideiglenesség érzésének első esztendei elmúltak, a kasaba a dolgok új rendjében kezdte megtalálni a maga helyét. A nép rendet, keresetet és biztonságot talált. S ez elegendő volt arra, hogy az élet, a külső élet itt is elinduljon a „tökéletesedés és fejlődés útján”. Minden más visszaszorult az öntudatnak abba a sötét hátterébe, melyben a fajok, vallásfelekezetek és társadalmi kasztok érzései és megsemmisíthetetlen, misztikus hitei élnek, s látszólag holtan, mélyre temetve készülődnek távoli idők nem is sejtett változásaira és katasztrófáira, melyek nélkül a népek - úgy látszik - nem lehetnek meg, s különösképpen nem lehet meg ez a vidék. Az új hatalom az első meg nem értések és összeütközések után a megszilárdulás és tartósság kialakult érzését keltette a népben. (Magát a hatalmat is eltöltötte ez az illúzió, amely nélkül állandó és erős hatalom nincs.) Ez a hatalom személytelen és közvetett volt, éppen ezért könnyebben elviselhető, mint a régi török uralom. Mindazt, ami nyers és kapzsi volt benne, elrejtették a megszentelt formák, a méltóság és a fény. Az emberek féltek a hatalomtól, de csak úgy, ahogyan a betegségtől és a haláltól szokás félni, nem a gonoszságtól és erőszaktól rettegve. Az új hatalom képviselői, mind a katonaiak, mind a polgáriak, többségükben nem értették az országot, és ügyetlenül bántak a néppel; önmagukban jelentéktelenek voltak, de minden lépésükön érezni lehetett, hogy egy nagy gépezet apró részei, s mindegyikük mögött hosszú sorokban és számtalan lépcsőzetben ott állnak a hatalmasabb emberek és a nagyobb intézmények. Ez adott nekik olyan tekintélyt, amely messze túlhaladta személyiségüket s olyan mágikus befolyást, amelynek mindenki behódolt. Tudásukkal, mely itt nagynak látszott, nyugalmukkal és európai szokásaikkal bizalmat és tiszteletet öntöttek a népbe, melytől annyira különböztek, s bár nem kedvelték őket, nem hívták ki a nép irigységét és bírálatát. Másrészt viszont bizonyos idő után ezek az idegenek sem tudták teljesen kivonni magukat a szokatlan keleti környezet hatása alól, amelyben élniök kellett. Gyermekeik új neveket és kifejezéseket hoztak a kasaba gyermekei közé, a híd alatti játszadozásokba új játékokat vezettek be, új játékszereket mutattak föl, de ugyanilyen gyorsan átvették az itteni gyermekek dalait, közmondásait, fogadkozásait és az ősi játékokat. Hasonlóképpen történt ez a felnőttekkel is. Ők is új rendet, különös szavakat és szokásokat hoztak magukkal, ugyanakkor azonban nap nap után beszédjükbe és életmódjukba az őslakók életének mind több szavát és szokását vették át. Igaz, hogy az itteni emberek, főleg a keresztények és a zsidók, öltözködésükben és viselkedésükben mindinkább hasonlítani kezdtek az idegenekre, akiket a megszállás idehozott, de a jövevények sem maradtak változatlanok és érintetlenek a környezettől, amelyben élniök kellett. A büszke magyar vagy hivalkodó lengyel tisztviselő kelletlenül haladt át a hídon, s utálkozással lépett a kasaba házai közé, ahol eleinte úgy elkülönült a világtól, mint egy csöpp olaj, amely a víz tetején úszik. S néhány év múlva már órák hosszat ült a híd kapujában, hosszú borostyánkő szipkájából szítta a cigarettát, s mint bennszülött városlakó bámulta, hogyan oszlik szét a cigarettafüst, és vész el az égbolt alatt az alkony mozdulatlan levegőjében. Vagy az esti ima, az aksamluk idején a visegrádi gazdákkal és bégekkel együtt ott ült fönn valamelyik zöld réten, maga előtt bazsalikomcsokorral, s minden súly és különös értelem nélkül lassú be■szélgetés közben szép csöndesen falatozott, ette az édességeket, ahogyan csak a kasaba emberei tudják. És sokan voltak az idegenek, hivatalnokok vagy iparosok között olyanok, akik a városból nősültek, abban az elhatározásban, hogy innen soha többé el nem mennek. A városiak közül az új élet senkinek sem jelentette azt, amit a vérében hordott, s amit lelke mélyén kezdettől kívánt; ellenkezőleg, mindenki — muzulmánok és keresztények is - teljes tatózkodással lépett be ebbe az életbe, de tartózkodásuk titkos és rejtett volt, az élet pedig látható és hatalmas, új és látszatra nagy lehetőségekkel teli. S a városiak többsége hosszabb-rövidebb habozás után átengedte magát az új áramlatnak, dolgozott, üzleteket kötött, vagyont szerzett, s az új fölfogás és szokások szerint élt, amelyek az embereknek több lehetőséget kínáltak. Az új életforma semmivel sem volt határozatlanabb és kötetlenebb, mint a régi, a török, de könnyebb és emberibb lett, s az új kötelékek és föltételek most távolibbak és alkalmazkodóbbak voltak, úgyhogy az egyes ember nem érezte olyan közvetlenül őket Ezért mindenkinek úgy tetszett, hogy körülötte egyszerre minden tágasabbá és levegősebbé, változóbbá és gazdagabbá vált. Az új államnak jó közigazgatási apparátusával sikerült fájdalom, erőszak és megrázkódtatás nélkül kihúznia a népből az adókat és illetékeket, amiket a török uralom ésszerűtlen, durva eszközökkel vagy egyszerű fosztogatással vett el tőlük, s ezek a terhek ugyanolyanok vagy még nagyobbak voltak, de beszolgáltatásuk gyorsabb és biztosabb. Artner Margit rajza